"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2014. augusztus 31., vasárnap

Lakótársak 20. rész



Connor maga elé meredve nézett a semmibe, miközben kezei öntudatlanul is a karfát markolták. Emma megnyugtató érintésére rákapta a tekintetét.
-Basszus, képtelen vagyok leszokni a paráról, ha gépre ülök. Jó, hogy itt vagy velem most. Próbáld elterelni a figyelmem, legalább, amíg a levegőbe emelkedünk! – morogta a hugának.
-Mi van köztetek Rachellel? – kérdezett rá a lány azonnal a lényegre, amiről néhány napja már Roberttel is beszélgettek, és ami valóban mindennél hatékonyabban vonta el a bátyja figyelmét a felszállásról. –Néha megjelenik, aztán hosszú ideig nem is hallunk róla, de Rob azt mondja, bent az egyetemen nem látni rajta semmit, olyan faarccal beszélget vele is, mintha előző este nem futottak volna össze a fürdőszobaajtóban. Most jártok vagy nem? 

Connor kínlódva kereste a szavakat. Miután ezt még önmagával sem sikerült tisztáznia, nehéz volt a húgának valami épkézláb magyarázatot adnia. -Nézd hugi, ez bonyolult. Rachel komoly lány, nem akarom megbántani azzal, ahogyan élek és ezért inkább békén hagyom. Már amikor sikerül – húzta el a száját, visszaemlékezve a legutóbbi mámoros éjszakára.
-Na, pontosan erről beszélek. – forgatta Emma a szemét, miközben a stewardess letette eléjük a két narancslét meg egy apró vodkás üveget. Connor egy vodka-narancstól remélte a bátorítást, de Emma sejtette, hogy leginkább egy tiszta vodkát fog lecsorgatni hamarosan a torkán. -Miért nem vállalod fel, hogy ti ketten egy pár vagytok?  Soha nem csinálsz vele programot, nem jártok el sehova, de néha megjelentek és eltűntök a szobádban. Gondolom, nem a vizsgákra készít fel. ...Ez egy lány számára elég megalázó, hogy csak szexpartnerként tartják elég jónak. – fintorgott durcásan átérezve a másik lány helyzetét.

-A francokat! Ő nem szexpartner! – tiltakozott azonnal vehemensen Connor.
-Ja, bocs, akkor biztosan kártyáztok óraszám. Kicsi vagyok, de nem hülye, Connor.  Talán nem feküsztök le egymással? – bökte mellbe a bátyját, aztán vágott egy grimaszt, ahogy folytatta. -Már sokszor gondoltam rá, hogy ha ti is úgy hallotok minket, ahogy mi titeket, akkor már nagyon itt van az ideje, hogy egy saját lakást keressek. Ez olyan ciki helyzet.
-A múltkor is elmentünk moziba. – dünnyögött Connor az orra alatt.
-Remek, na látod. Innen már csak egy lépés, hogy elhívd vacsorázni, vagy csak simán velünk közösen csinálni egy programot. Hogy legyen időnk összebarátkozni, egy jót beszélgetni. Végül is, akár még a sógornőm is lehet idővel. 

-Emma, fejezd be! Kicsit előre szaladtál az időben, nem? Méghogy sógornő… meg vagy veszve? – borzongott meg a fiú. -Inkább azon gondolkodj, hova vezet a kapcsolatod Roberttel! Az nyilvánvaló, hogy meg vagytok bolondulva egymásért, mert tényleg elég sok mindent lehet hallani a fal túloldalán, de egy kapcsolat, ahogy a múltkor már a barátod is volt szíves felvilágosítani, nemcsak ebből áll. Igazából azért nem akarom elmélyíteni a kapcsolatom Rachellel, mert hosszú távra nem akarok tervezni. Azt hiszem, én soha nem fogok megnősülni… - bökte ki a fiú maga elé révedve. -... valahogy ha erre gondolok, olyan zsigeri ellenkezés van bennem, hogy nem hiszem, hogy ezt valaha is le tudnám győzni. Jó Rachellel, de jobb lenne, ha találna valakit magának, aki a jövőre gondolva fekteti le. Én is tudom, hogy nem becsületes ez a játszma, amibe bonyolódtam vele, csak még nem jöttem rá, hogy szakítsak vele, ami úgy végleges, hogy nem fáj neki.
-De neked fájni fog. És ha jól látom a helyzetet, akkor neki is. – suttogta Emma, ahogy Connor keserű arcát figyelte.

Az út hátralevő részében már nem beszélgettek. Nézték a filmvetítést, elmajszolták a vacsorát, aztán mind a ketten lehunyták a szemüket és megpróbálták kizárni a külvilágot. Egyiküknek sem igazán sikerült.
Emma szeme előtt Robert fancsali képe lebegett, ahogy a reptéren elbúcsúzott tőle. Egy apró kis dobozt nyomott a kezébe, szigorúan meghagyva, hogy majd csak Karácsony este nyissa ki. Szíve meglódult, ahogy a lehetőségeket vette számba, hogy mi lehet a dobozban, aztán grimaszolva el is vetette szinte valamennyit. Hiszen még alig ismerik egymást. Eltöltöttek néhány viharos éjszakát, de ettől még nagyon a kapcsolatuk elején járnak, tehát jobb, ha nem táplál túlzott reményeket. Egyáltalán reménykedik-e vagy inkább fél attól, amit a dobozban találni fog? 

Connor alvást színlelve Rachel mosolyára gondolt, ahogy boldog karácsonyt kívánt neki, és a meglepettségére, ahogy a kis kitüzőt odaadta neki. Azonnal fel is szúrta a kabátja hajtókájára a kis tudós baglyot, valószínűleg még mindig meg van győződve róla, hogy tetszetős, de olcsó kis bizsu. Nem is kell, hogy tudja, hogy a fehérarany bagoly szemei igazi drágakövek. Bármit megadott volna a lánynak, amiért olyannak szereti, amilyen, és soha nem is próbálta megváltoztatni. Csendes beletörődéssel várt rá azokon a napokon, amikor megrémülve a köztük szikrázó érzelmektől, másoknál keresett kibúvót. Nagyon szerette volna kipróbálni, vajon kettőjük számára létezhet-e közös jövő, de egyelőre a félelme erősebb volt az akaratánál.
*
Los Angeles meleg napsütéssel és a pálmafa árnyékában álldogáló mű-rénszarvassal  köszöntötte őket. A new yorki mínusz 9 fok után itt fejbeverően melegnek tűnt a 20 fokos hőmérséklet. Karácsonyi hangulat, na persze – húzta el a száját Emma és hirtelen hóesésre vágyott, hidegre, forraltborra, de leginkább Robert karjainak forróságára. Az utazás előtti napon az utcasarkon összefutott egy idős férfival, aki fagyöngycsokrokat árult. A legnagyobb ágat vette meg, aztán otthon addig ügyeskedett, amíg felerősítette a nappaliban. Még a kislétrán egyensúlyozott, amikor Robert megérkezett, és azonnal lekapta az utolsó lépcsőfokról, aztán el sem eresztette, csak csókolta kifulladásig a fehér bogyók alatt. Megborzongott, ahogy a vágy ostorként csapott végig rajta, mintha az az édes érzés vele maradt volna sok ezer kilométer távolságban is. Connor megértően nézett rá:
-Hiányzik, mi? Na, gyere, apáék már biztosan várnak, aztán legfeljebb megpróbáljuk egy korábbi járatra elcserélni a jegyeket. Valahogy nekem is hiányzik New York.
*
Robert még utoljára szétnézett az üres lakásban. Egyedül egy hatalmas franciágy terpeszkedett a hálószobában, és a konyhaszekrény árválkodott a nappalival egy légtérben, minden más hiányzott. Fogalma sem volt róla, hogy fogja beszerezni a berendezés többi részét, mert a kaucióra szinte az összes megtakarított pénze elment, de már alig várta, hogy a lány kinyissa azt a kis dobozt, aztán találgasson, hogy mit jelenthet az a kulcs. Connorral beszélt, mert nem tehette meg, hogy kész helyzet elé állítja a maga öröme miatt, de a szavát vette, hogy nem árul el Emmának semmit. Holnap karácsony, aztán még három nap, mire Emma visszatér. Vajon örülni fog? Vagy jó szokásához híven, megint elkapkodta a dolgokat?  Felmarkolta az ajándékokat rejtő sporttáskát, bezárta az ajtót, aztán a metró felé vette az irányt. Anya és Caro már várják, hogy együtt vegyék meg a karácsonyfát.
*
Maximilian és az anyja közös ajándékkal lepték meg Emmát. Mivel úgy döntött, hogy egy ideig New Yorkban marad, és előbb-utóbb saját lakást kell keressen, kapott egy hitelkártyát, amivel berendezheti álmai kis kuckóját, az összeget meg majd ők egyenlítik ki. Max nevetve biztosította róla, hogy nincs limit, de ő zavartan habogott, hogy igyekszik nem anyagi romlásba dönteni. Connor csak vigyorgott, mint aki tud valamit, amit ő nem, de aztán elterelődött a figyelme, ahogy az utolsó ajándékát a kezébe vette. A kis dobozt, amit Robert nyomott a kezébe a reptéren. Zakatoló szívvel bontogatta a csomagolást és szinte reszketett, hogy mit talál majd alatta. Az elegáns kék dobozon arany felirattal az egyik legnevesebb ékszerbolt logója szerepelt. Nagyokat nyelve markolta a dobozt, aztán a többiek kíváncsi tekintetétől kísérve behunyt szemmel kinyitotta. 

-Ó! Hát, ez micsoda? – hallotta az anyja csodálkozó hangját, mire kipattantak a szemei, hogy saját szemével győződjön meg róla, Robertnek mennyire ment el az esze. De aztán zavarodottan nézett a sima fémkulcsra, ami a kék bársonyon feküdt.
-Boldog karácsonyt! ~ üzeni onnan a messzeségből a szívszerelmed – szólalt meg mellette Connor és egy sötétkék borítékot adott át neki, amin arany minták között a neve szerepelt: Emmának!
Kérdőn nézett rá, még mindig zakatoló szívvel, ahogy Robert lendületes kézírását nézte, aztán kihúzta a kártyát a borítékból.
Boldog karácsonyt szerelmem! Utálom, hogy majd négyezer kilométerre vagy tőlem, amikor ezt olvasod, mert látni szeretném, hogy örülsz-e a meglepetésemnek vagy elkívánod a búbánatba az önfejű ötletemet. Ha nem most vágtam el nálad magam egy életre, akkor ezen a címen várlak, amikor hazaérkezel: New York, Manhattan, Sinnermann street 198. II/2                               Robert

-Mi ez? – nézett Conorra. –Te tudsz erről valamit?
-Connor? – nézett rájuk az édesanyja is kíváncsian.
-Ó, kíváncsi nőszemélyek! Igen, tudok róla. Rob velem beszélte meg előbb a dolgot, hogy nem lenne-e baj, ha elköltöznének Emmával. Őszintén szólva, talán jobb is lesz mindannyiunknak, bár szeretem ezt a két hőszerelmest, de sokszor az idegeimre mennek a turbékolásukkal. Nem hagynak tanulni … - vigyorgott vidáman, mire Emma nyakon legyintette, hogy folytassa inkább a magyarázatot. -Viszont nem lesztek messze, mert ez a szomszéd utca, tudod, az, amelyik a park mellett megy kifelé, a tenger felé. Úgyhogy néha akár vacsorázni is meghívhattok. És jobb is, ha kiteszem a szűrötöket, mert ha egyszer én is elhatározom magam…, akkor már végképp tömegszállás lenne a lakásom. Rob annyit azért megígért, hogy tovább is intézi a dolgokat, amíg nem találok helyette valakit, akinek a nyakába sózhatom a feladatot.
Emma még mindig hitetlenkedő tekintettel méregette a kulcsot. Aztán egy puszit nyomott Connor orra hegyére és felszaladt a szobájába. Most azonnal beszélnie kell Roberttel!

Robert betakargatta a hugát, aki már mélyen aludt az egész napos nyüzsgés után, aztán felemelte az ágy mellett heverő mackót és csendben kiosont a szobából. Fáradt volt. Nem annyira fizikailag, mint inkább idegileg. Caroval együtt díszítették fel a fát, megettek egy egész tál pattogatott kukoricát, miközben a felfűzésnél szanaszét lyuggatta az ujját a tűvel. A vacsorára az apja is eljött, Jacob is itt volt, és ő még mindig nem szokta meg, hogy az anyja számára ez a két férfi lassan egyformán fontos lett. Caro az apjától egy komoly túrafelszerelést kapott. Ő meg igyekezett nem forgatni a szemét, amikor arra gondolt, ez pontosan az az ajándék, aminek december 24-én semmi értelme nincs. Áprilisban lesz Caro születésnapja, arra az alkalomra ideális ajándék lehetett volna. A gyerek mégis hálás mosollyal ölelte meg az apját, mert annyit legalább megjegyzett, hogy imádja a természetet járni. Más kérdés, hogy Roberten kívül kivel mehetne el? Bár, Jacob hozzáértő szemmel vizsgálta meg a felszerelést és felajánlott egy családi kirándulást a nyár elején, sátrazással egybekötve. Caro boldog volt, az anyja már korántsem annyira. Ahogy Anthony Palmer, úgy Edith sem volt a spártai körülmények szerelmese. Sokszor ugratták a fiukat, hogy a gólya alighanem elcserélte, amiért imádott a hegyekben barangolni.

Jó lett volna Emmával átvészelni a családi ünneplést, nélküle most nagyon magányosnak érezte magát. Le sem zuhanyozott, csak gyorsan fogat mosott és máris bebújt az ágyába, mielőtt a fantáziálásától kiröppen az álom a szeméből. Még épp csak elaludt, amikor tompán a telefon hangját hallotta. Tapogatózva kotorászott az ágy mellett, ahol a nadrágja hevert. A telefon kitartó zümmögését követve hamarosan rátalált a zsebében a készülékre, aztán még mindig csukott szemmel belehallózott. Aztán meghallotta az egyetlen hangot, amitől még négyezer kilométernyi távolságból is vigyázzba álltak az érzékei. Emma!
-Szia, Édes! Miért nem alszol? – csúszott ki a száján a kérdés, aztán elnevette magát, ahogy ha késve is, de kapcsolt, az időeltolódás, persze. –Boldog Karácsonyt!
-Boldog Karácsonyt, Rob! Kibontottam az ajándékod. Nagyon, nagyon köszönöm! Istenem, ez a kulcs ... annyira féltem, hogy mi lesz a dobozban, de ennél jobb ajándékot nem adhattál volna. És képes voltál titokban tartani előttem, te átok! Most meg nem fogok tudni aludni, mert azon jár állandóan az agyam, milyen a lakás, és hogy milyen lesz benne végre egyedül, azazhogy kettesben. – hadart Emma, de a fiú még az első mondatnál elakadt.

-Miért féltél? Mit hittél Emma, mi van a dobozban?  - suttogott.
-Miért suttogunk? – jött a kissé zavart válasz a vonal túlsó végéről, egyértelmű időhúzásként.
-Én azért, mert most ébredtem fel. – köszörülte meg a fiú a torkát, aztán folytatta: -És talán azért is, mert kicsit mellbeverő volt hallani, hogy megijesztettelek az ajándékommal. Szóval, mire gondoltál, mi van a dobozban?
-Most már nem mindegy? – kérdezett vissza a lány, és a hangján érezni lehetett, hogy nem szívesen beszélne a dologról. A fiú várakozón hallgatott, így aztán egy nagy sóhajjal folytatta:
-Azért féltem, mert azt hittem, valami meggondolatlan lépésre szántad el magad, csak azért, mert karácsony van, és ilyenkor mindenki kicsit túltelítődik érzelemmel. És nem voltam benne biztos, hogy itt van már az ideje egy ilyen komoly elköteleződésnek.
-Röviden, azt hitted, hogy egy gyűrű. – foglalta össze a fiú. –És megijesztett a gondolat, hogy magamhoz kösselek?  Nem túl hízelgő.
-Jaj, Rob, nem úgy értettem. De most komolyan, gondolj bele, két hónapja ismerjük egymást. Szerinted normális dolog lenne ilyen rövid után egy eljegyzés?
-Apám ennyi idő után már az oltárhoz is cipelte anyámat. És talán még aznap összehoztak engem is. – mormolta a készülékbe a fiú.
-Külön is mentek, azt se felejtsd el... – mutatott rá a letagadhatatlan tényre azonnal a lány. 

-Oké, és túlesve az ijedtségen, mit szólsz az együttéléshez? – próbálta lazán, szinte közömbösen feltenni a kérdést Robert.
-Azt hiszem, abból már kaptunk ízelítőt. Szeretek a karjaidból útrakelni, és hozzád hazatérni. –vallotta be halkan a lány.
-Akkor nem baj, hogy ez lett a meglepetés?
-Ó, istenem, dehogy baj. Csodás lesz, tudom, érzem. Csak...
-Csak?
-Csak Connor miatt aggódom.
-Connor nagyfiú, jól ellesz. Talán végre ő is belátja, hogy Rachel kell neki. Ha másért nem, hogy a számláit rendben tartsa. – és Emma szinte látta a grimaszt, amivel Rob szövegelt a telefonba. Elnevette magát.
-Igen, ő is mondott valami hasonlót. ... Most hol vagy?
-Anyánál. És letagadom, ha valakinek elmeséled, de hálótársam is van.
-Hálótársad??? – kerekedett el Emma szeme.
-Emlékszel, hogy amikor itt voltunk, mennyit ölelgetted Caro mackóját, Tedet? Na, a bolhásnak pontosan olyan rózsaillata lett, mint amilyen neked van. Úgyhogy lenyúltam Carotól és most ő a kispárnám – nyújtózkodott a félhomályban a játékmackó után, ami leesett az ágyról. Mélyet beleszippantott a bundájába és kicsit csalódottan állapította meg, hogy az illat már alig érződik. 

–Hiányzol! – súgta a telefonba, és a kívánás olyan erővel érződött ki a hangjából, hogy Emma megborzongott.
-Te is nekem!
-Mit csinálsz holnap?
-Nem tudom. Lehet, hogy csak kiülök a teraszra és számolom a perceket a repülőgép indulásáig. – motyogta Emma. –És te?
-Azt hiszem, elviszem Carot a Rockefeller Centerhez, korcsolyázunk, aztán visszajövünk ide anyához. A lakás még nem igazán lakályos, tudod. Egy ágyon kívül szinte nincs is benne semmi, de az ünnepek miatt most nem is tudnám berendezni.
-Akkor sietnem kell, hogy együtt találjuk ki, milyen legyen. – lelkesedett Emma. Anyáéktól úgyis egy hitelkártyát kaptam, amivel bútorokat, kiegészítőket vehetek, és...
-Hé, nyugi, majd én megveszek mindent, ami kell. Nem kell, hogy rám költsd a pénzed. – állította le a lelkesedését Robert. Emma azonnal megbántódott.
-Nem Rád költöm a pénzem. Azt hittem, ha ott lakom, akkor van beleszólásom a berendezésbe is. De maradhatok Connornál is. Úgyis kiürül a szobád. Legfeljebb majd meglátogatlak, ha olyan kedvem lesz.
-Emma! Ne szórakozz velem! Nem maradsz Connornál! Nem azért költöztem el, mert nem akarok vele élni, hanem azért, mert veled akarok. És azt reméltem, hogy így zavartalanul együtt lehetünk. Ha a konyhában akarlak rávenni egy kis enyelgésre, akkor sem kell attól tartanunk, hogy Con bármikor ránk nyithat. De nem akarom, hogy te rendezd be a lakást. Férfiatlanná tenne az érzés, hogy még ennyit sem tudok megadni neked.
-Jézusom, Robert! Hol élsz te, a múlt században? Vedd úgy, hogy ezeket mindenképpen megvettem volna a saját lakásomba. És amíg össze nem veszünk, addig ott tárolom nálad.
-Össze fogunk veszni? – kuncogott a fiú. –Látom ám, hogy forgatod a szemeidet... – nevetgélt vidáman.  -Na jó, egyezzünk meg, elmegyünk, és közösen eldöntjük, hogy mit veszünk. Egyet te, egyet én... Basszus, nincs jobb dolgunk, mint hülye bútorokról egyezkedni, mint egy kifordított válópernél, ahelyett, hogy valami szenvedélyes telefonszex-szel próbálkoznánk? – mélyült el a hangja. Az ötlet jó volt, csak az időzítéssel volt probléma, mert Emma ajtaján Connor kopogott.
*
Connor nem győzte levakarni a nyakából a hugát, aki bolond módjára ugrált, amikor megmutatta neki az átfoglalt helyeket. Ráadásul már a szüleikkel is megbeszélte a dolgot. Samantha szinte irigykedve nézte a hugát, micsoda boldogságot okoz neki, hogy korábban visszamehet a barátjához, akiről még szinte semmit nem tudott a család, csak amennyit Connor jónak látott megosztani velük. Mindannyian abban bíztak, hogy ha már lassan három éve együtt élnek a fiúk, akkor Connor csak ismeri annyira ezt a Robertet, hogy közbelépne, ha veszélyben érezné a hugát. Mivel a fiatalok másnap korán repülőre ülnek, így senki nem érezte sürgősnek, hogy aludni menjenek, hiszen már csak kevés időt tölthettek együtt.

6 megjegyzés:

rhea írta...

Így egyszerre olvasni a két részt, jó volt. XDD Olvastatja magát rendesen. :) Hmmm...külön kégli...meglátjuk :)
Tetszett, köszönöm :)
De ez most komoly? Így eltűnt az összes komizó? Tényleg mindenki olvasta rajtam kívül? Csak hangosan gondolkodtam :))))
pusza

Gabó írta...

Én olvastam és mégis újrázok!
Szerettem ezt a történetet. Mondjuk én amúgy is olyan vagyok, hogy ami tetszett, azt újraolvasom. Lehet nem mindenki van ezzel így. :/
Nem tudom, hová tűntek a többiek!
De asszem a pipálási kedv is alábbhagyott, mert ott sem látni őket! :o
Arra már nem is merek gondolni, hogy itt hagyták Jucust...
Ugye neeem?

zso írta...

Én is összevontam a két utolsó részt. XD Bocsi.
Köszi a mozit. Jól elvoltam vele. í3

Golden írta...

rhea, a statisztika szerint harmincegynehány visszatérő olvasó van naponta még most is, hogy lényegében ismételt történet (még ha kisebb-nagyobb változtatásokkal is az eredeti verzióhoz képest). Ennyi.

rhea írta...

Akkor jó :) Örülök, hogy nem szaladtak el :)

Golden írta...

hát, sokan szaladtak... de örülünk azoknak, akik maradtak ;) bár, ez a szám is csalóka, mert a blogot látogatják ennyien és egy részük más történeteket olvasgat. Kár, mert ahogy már írtam, ez a történet az egyik kedvencem.