"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2012. október 12., péntek

A menedék 27.


Hármasban ültek az étteremben. Robert – mintegy állásfoglalásként – Cara mellett, velük szemben Kristen. Idegesen pislogott körbe, de senki nem foglalkozott velük, ahogy a salátájukat turkálták. A baráti ebédnek álcázott megbeszélés elég feszengve indult. Aztán Robert telefonja csörögni kezdett. Egy pillantást vetett a kitartóan zizegő készülékre.
-Ne haragudjatok, ezt fel kell vennem – szabadkozott, aztán felállt és kisietett a helyiségből.

Cara Kristenre nézett és halkan megszólalt.
-Ugyan senki nem érti, még talán Robert sem a hozzáállásomat, de tulajdonképpen csodállak, amiért meg tudtad hozni ezt a döntést. Biztos vagyok benne, hogy nem lehetett könnyű, de azt hiszem, majdnem a legjobb a döntést hoztad, amikor…
-Hah, még egy széplélek! – szakította félbe Kristen. –Már értem, miért kerültetek ilyen gyorsan közel egymáshoz. Megérdemlitek egymást; majd ti közös erővel jobbá teszitek a világot. – a gúnyos felhang egyértelmű volt, és Cara nem is igazán értette, miért ilyen támadó a lány, amikor a jóindulatukra van utalva. Talán éppen azért, hiszen annyit máris érzett Kristennel kapcsolatban, hogy a merev felszínt nem kevés színészi alakítással éri el, talán mindannyian tévednek és Robertnek van igaza, ez a lány egy lelke mélyén elveszett, magányos gyerek, aki csak kapaszkodni próbál minden segítő kézbe; és mivel ez egy merőben szokatlan feladat most a számára, hát, ilyen tüskésen sikerül. Úgy döntött, nem veszi fel a kesztyűt és nem vált át ő is más hangnemre.

-Egyébként a pasi nem egy földindulás az ágyban – biccentett Robert után a fejével Kristen. Cara pirulva emlékezett vissza a reggeli gyengéd szeretkezésükre és a zuhany alatti másikra. Elég volt engednie az emlékeknek és a teste máris vigyázállásban vágyakozott. Úgy döntött, hogy alighanem ez is azon múlik, hogy a megfelelő társsal bújik-e az ember ágyba, úgyhogy csendesen csak annyit mondott: -Ebben nyilvánvalóan nem vagyunk azonos véleményen.
Kristen nézte a pírban égő arcot, aztán a terítőt kapirgálva csak annyit mondott:
-Hát, valószínűleg ebben is csak azt kaptam, amit megérdemeltem, vagy nem voltunk közös nevezőn.

A kínossá vált beszélgetésnek ebben a szakaszában érkezett vissza a férfi, aki kicsit értetlenül nézte Cara piruló, Kristen kissé sápadt arcát. Nem volt benne biztos, hogy tudni akarja, hogy a két nő, aki az életére meghatározó hatással van, vajon miről csatázott amolyan női módra.
Kristenhez fordult és folytatta a félbeszakadt beszélgetést.
-Kris, én mindenképpen ügyvédhez fordulok és nem ártana, ha te is tájékozódnál, hogy mik a jogaid, mert ha belemegyünk ebbe a dologba – és itt látványosan Cara kezéért nyúlt és megszorította – akkor ez az egész a gyerekről szól és nem rólad! Nem hagyom, hogy összezavard, és ha ez neked nem jó, akkor inkább hagyjuk az egészet.
-Nyugi, nem akarok majd a nagynénje vagy keresztanyja lenni, és nem is fogok állandóan nálatok lógni, hogy láthassam. Egyébként is, megvan annak az előnye, ha veled van, mert minden újság úgyis vele lesz tele – kacsintott keserűen.
-Ebben ne nagyon bízzál, mert a magánéletem vele csak még inkább védeni fogom – morgott vissza a férfi.
-Nem vagy mindenható! – grimaszolt Kristen.
-Hát, csak figyelj! – és figyelmeztetés volt a hangjában. –Eldöntötted már, hogy hova tűnsz el?
-Bocs, de ezt még nektek sem árulnám el. Ha eljön az idő, úgyis tudatni fogom. És ti? Mi lesz a sztori, honnan a gyerek?

Cara, aki eddig csak kapkodta a fejét kettőjük között, mint aki egy teniszmeccset néz, most magához ragadta a szót.
-Még nem beszéltünk róla, de én nem szeretném eljátszani, hogy terhes vagyok, úgyhogy alighanem marad az örökbefogadás, aminek a miértjére viszont nem tartozunk senkinek számadással. 
-Hát, ti tudjátok, de még lenne egy kérdésem, mielőtt asztalt bontunk – állította le Robert kezét Kristen, amikor a számlát akarta kérni. Aztán Cara szemébe nézve megszólalt:
-Mit reméltél azzal elérni, hogy Seannak elmondtad, hogy gyereket várok?

Bomba nem robbanhatott volna nagyobbat, mint ez a kérdés. Robert döbbenten fordult Cara felé, az arca tömény kérdőjellé alakult, a lány pedig értetlenül figyelte mindkettőjüket.
-Én nem beszéltem semmilyen Seannal. Hiszen nem is tudtam, hogy ki a gyerek apja.
-Ha nem Seannal, akkor kivel beszéltél? – nézett rá keményen Robert, és Carában itt omlott össze a világ. A bizalomnak ez a teljes hiánya olyan mély és fájó sebet ütött, hogy hirtelen szóhoz sem jutott. Nem akart összeomlani Kristen előtt, ezért csak ennyit mondott.
-Nem én voltam Kris, de ha tudtam volna, hogy ki az apa, lehet, hogy valóban teszek egy próbát, mert joga lenne tudni, hogy idegenek fogják felnevelni a gyerekét. Most pedig, ha nem haragszotok, fel kell mennem. – azzal felpattant és elsietett.

Robert a száját rágva nézett utána. Basszus, Cara akkor mégsem akarja ezt az egészet úgy szívből, mint ahogy neki bizonygatta. De ez elég alattomos húzás volt a részéről. Nem is akart utána indulni, mert nem akarta, hogy veszekedés legyen a dologból. Majd ha mindketten lecsillapodtak egy kicsit, akkor megbeszélik a dolgot. Ezért inkább Kristen felé fordult és egy grimasszal bocsánatot kért.
-Biztos nem akart rosszat, Kris. Seannak tényleg joga lenne tudni a dologról, de hát ez a te döntésed, nekünk végül is semmi közünk hozzá. 

Csendben üldögéltek még egy darabig. A férfi számára meglepő módon, Kristen nem is próbálta tovább szítani a hangulatot Cara ellen. Igaz, azt sem mondta el, hogy magában elbizonytalanodott, valóban Cara volt-e a hírharang. Ő rá tudott csak gondolni, hiszen az ő érdeke volt, hogy az örökbefogadás meghiúsuljon, de végül is, Sean egy szóval sem utalt rá, kitől hallotta. Amikor végül felálltak az asztal mellől, Robert megölelte a lányt, aztán gyors léptekkel a lifthez tartott. Most pedig beszélni fog Carával erről az egészről, mert ha ennyire bizonytalan, akkor talán tényleg jobb lenne, ha nem vágnának bele. 

Cara a szobában egy pillanatig sem tétlenkedett. Ennek a nőnek egyetlen mondatába került, hogy Robert ne bízzon meg benne, milyen előjel ez a jövőjükre nézve? Nem, még egyszer nem kér egy olyan férfiból, aki mindent akar tőle, de cserébe még hinni sem tud benne. Nevezze bárki megfutamodásnak, de neki most hely kell, idő és magány, hogy feldolgozza az utóbbi napokat, és főként ezt az új tapasztalatot. A taxiba vágódva a reptérre vitette magát. Az első gépre kérek jegyet, ami indul ebből az átkozott városból! – suttogta könnyes szemekkel a légitársaság ügyintézőjének, és néhány perc múlva már az indulási váróban ücsörgött. Volt abban valami sorsszerű, hogy ez a gép éppen a montanai Billingsbe tartott. Cara nem is tétovázott tovább, noteszében még ott lapult a kis motel kártyája, felhívta őket és szobát foglalt, aztán hátradöntötte a fejét és türelmetlenül várta a beszállásra való felszólítást. Szép álomnak indult ez az egész. Most pedig visszamegy a kiindulási ponthoz, és remélhetőleg felébred. Aztán talán az életét is tudja majd folytatni, mintha valóban csak egy álom lett volna.
*
Robert kopogott, de aztán előkotorta a zsebéből a kulcsát és benyitott. A lakosztályban csönd volt, túl nagy csönd. Hah, még Cara rohant el… de nem baj, majd ha visszajön, beszélnek a dologról. A fürdőbe ment és a szeme sarkából akaratlanul is nyugtázta, hogy a nő kozmetikumai a helyükön vannak, aztán úgy döntött, hogy átöltözik. Kinyitotta a szekrényt, és abban a pillanatban rájött, hogy Carát hiába várja vissza. Összekapkodta a holmiját és elment. Akkor viszont szó sincs félreértésről, Kristennek igaza volt, Cara így próbált kibújni az örökbefogadás alól. De hát miért nem mondta el, hogy szíve mélyén nem akarja, hiszen nem kényszerítette volna bele? 
A csalódás szinte legyűrte. A kivett inget csomóba gyűrve visszavágta a szekrény aljába és a minibárból előkapott egy üveg vodkát. Bassza meg, Cara, miért vertél át? – suttogta bele a szoba csendjébe, aztán a szájához emelte az üveget.
*
Tom már harmadszor hívta a barátját, de csak csengett-csengett, Rob pedig nem szólt bele.
-Hagyd már abba a szexet, olyanok vagytok, mint a nyulak! – morogta a süket készüléknek, miközben vigyorogva gondolt rá, hogy ezt még az orruk alá fogja dörgölni, ha másért nem is, akkor azért, mert Carát istentelenül könnyű zavarba hozni és pillanatok alatt önti el a pír az arcát. Közben rájött, hogy ha itt bekanyarodik, akkor éppen a szálloda előtt megy el. Na, barátocskám, akkor most kiugrasztjuk a nyuszikat a bokorból  - vigyorgott.
-Kopogott, kopogott, de odabentről semmiféle mozgást nem hallott. Visszaballagott a portára és már-már kilépett az ajtón, amikor visszament és megkérdezte.
-Nem tudja, Mr. Pattinson mikor ment el itthonról?
-Ms. Hamilton kb. 3 órája ment el, de Mr. Pattinson a szobájában kell legyen, a kulcsa mindenesetre nincs leadva, nézett a fakba.
-Akkor teszek még egy próbát – vigyorgott rá Tom és visszaindult a lifthez. Mi a faszt csinál ez a hülye, hogy nem hallja, hogy az ajtaját veri valaki? Aztán gondolt egyet, és egy százast a pultra csúsztatva megkérdezte:
-Megkaphatom Ms. Hamilton kulcsát? 

Benyitott a lakosztályba. A sötétítő függönyök behúzva, tisztára, mint egy minden luxussal felszerelt barlang – grimaszolt, miközben az ajtókat nyitogatta. Cara szobája érintetlen volt, de hát nem is csoda, biztosan annak a mázlistának az ágyát koptatja ő is. A hálószobaajtó viszont nem akart kinyílni. Valami nehéz belülről teljesen eltorlaszolta. Tett néhány próbát, mivel érezte, hogy egy kis erőfeszítéssel el tudja lökdösni azt a valamit, ami meggátolja, hogy benyithasson. Amikor már belátott a nyíláson, Robert lába volt az első, ami az ajtó mögül benyúlt a képbe. Tehát akkor az ő teste az, amitől nem tudja kinyitni? A pánik elemi erővel söpört át rajta. Mi a fasz van itt? 

Teljes erejéből nekifeszült az ajtónak és nagy nehezen beljebb tolta az eszméletlen testet. Robert alighanem az ajtónak dőlve esett ájult álomba, és ahogy ő lökdöste, felborult, mindenesetre teljesen magatehetetlenül hagyta, hogy próbálja ismét ülő helyzetbe ráncigálni. Nem kell, hogy esetleg a saját hányadékába fulladjon bele ez a szerencsétlen. Merthogy a mellette heverő üres vodkás üvegből ítélve, ez is előbb-utóbb bekövetkezett volna. Leült vele szemben a szőnyegre és csak akkor jutott eszébe körülnézni. A nyitott szekrényben csak a barátja ruháit látta. Carának semmi nyoma nem volt ebben a szobában sem. Ezek összevesztek? Mikor? Miért? Feltápászkodott és rendelt egy nagy kancsó kávét, aztán vett egy nagy levegőt és megpróbálta felnyalábolni a barátját. Nagy nehezen beráncigálta a fürdőszobába és betolta a zuhanyfülkébe, aztán megnyitotta a hideg vizet.  Amikor biztos volt benne, hogy Rob nem tud a zuhanytálcába belefulladni, kiment, hogy az érkező szobapincértől átvegye a forrón gőzölgő fekete italt. 

Mire visszament a fürdőszobába, Robert már vacogva dünnyögött valamit a fejére zuhogó víz alatt. Tom elzárta a csapot, aztán ránézett a legjobb barátjára, akit nem is olyan régen látott ennyire atomrészeg állapotban. Ez a gyerek dolog ki fogja csinálni – állapította meg komoran, aztán leguggolt, hogy beszélni próbáljon vele.
-Fel tudsz állni?
Robert tétován próbált valami fogódzót keresni, aztán feladta és ült tovább a zuhanyozó falának dőlve és dudorászni kezdett.
-Rob! Gyere ki onnan, mert meg fogsz fázni! Hozattam föl kávét, de egyedül kell kimásznod onnan, mert nem tudlak összevakarni. – sóhajtott tehetetlenül Tom. Robert még egyszer megpróbálkozott a felállással, aztán nemes egyszerűséggel négykézláb kimászott a zuhanyból. A wc mellé érve felcsapta a fedelét és fejét belelógatva könnyített a gyomra tartalmán. Utána kimerülten üldögélt a földön, nem törődve a szája sarkán elkenődött hányással. 

Hosszú percek teltek el, aztán Tom úgy döntött behozza ide a kávét. Mire visszaért, Robertet már egy szál boxerben találta, amint éppen a hálószoba irányába mászik kifelé. Végül is… így legalább nem esik olyan nagyot – sóhajtott, aztán vitte utána a bögrében a kávét. Közben Robert éppen az ágyra mászott fel és elnyúlt rajta dideregve. Tom egy laza mozdulattal betakarta az ágytakaró szabadon maradt részével. A barátja abban a pillanatban aludt el, ahogy teste a puha ágyra hanyatlott. Tom az órára nézett. Hát, ideje végül is van, ilyen állapotban meg nem hagyhatja magára. Lerúgta a cipőit és ő is leheveredett az ágy üres felére.
*
Cara! Tudtam, hogy visszajössz! Tudtam, hogy nem hagysz el! Mondd, hogy soha nem fogsz elhagyni! – Tom ijedten ébredt az arcát cirógató kéz érintésére. Mi a franc? Robert álmodott és forró testével szinte rácsavarodott az öntudatlan állapotban, amiben még mindig nagyobb volt az alkohol szerepe, mint a fáradtságé. Tom röhögve gondolt arra, hogy ebben a pillanatban kéne őket lekapni, aztán soha életükben nem cáfolhatnák meg, hogy belemelegedtek a barátságukba. Óvatosan próbált kibújni a barátja öleléséből, miközben arra gondolt, hogy nem is gondolta volna, hogy ilyen nehéz, miközben pedig olyan vékony, mint a penge. Robert azonban ijedten kapott utána, aztán kinyílt a szeme és óriásira tágulva csak habogni tudott:
-Te mi a francot keresel az ágyamban? 

-Neked is szép napot haver! Először is nagy nehezen összekapartalak az alkoholmérgezésedből, belökdöstelek a zuhany alá, aztán betakargattalak, de még mindig nem mertelek magadra hagyni, úgyhogy kösz, amiért lebarmolsz, hogy az életedet óvom saját magadtól. És csak hogy tudd, közben egyetlen egyszer sem kívántam meg a habtestedet, azt meghagyom a világ nőnemű lakosságának. Egyébként meg Kapd be!

Robert zúgó fejjel nézett szét a szobában, aztán eszébe jutott minden…
-Elment! Átvert és elment! Bassza meg Tom, mi a baj velem, hogy minden nő átver és elhagy? – kérdezte keserűségtől karcos hangon.
-Cara elment? Mit műveltél már megint, hm?
-Kösz a bizalmat, de én nem csináltam semmit. Ő beszélt Kristen pasijával a gyerekről, aztán még neki állt feljebb és elment. Miért nem mondta meg, hogy nem akar ebbe az egészbe belemenni? Becsületesebb lett volna, ha nemet mond, minthogy belekavar mások életébe. De még ezt sem tudtuk megbeszélni, mert mire utána jöttem, már nem volt itt. Az Istenit Tom, én ezt a nőt el akartam venni feleségül, közben meg egy kétszenű bestia volt, aki képes volt az arcomba hazudni. 

Az ajtó felől kopogás zavarta meg őket. Tom felpattant, aztán kiment, hogy megnézze, ki a látogató. Egy jóképű pasas ácsorgott az ajtó előtt egy kislány kezét szorongatva, akiben Lauriet, Victoria kislányát vélte felfedezni.
-Bocs, Robert itt van? – nézett a fickó Tom háta mögé. Victoriánál megindult a szülés és bemennék vele a kórházba. Gondoltam, addig Rob ellenne Laurieval.
-Persze, hagyd csak itt, Rob készülődik, de semmi gond, jól elleszünk Laurieval. Szia! Emlékszel még Tom bácsira? – vigyorgott idióta képpel a kislányra, aki elnevette magát. –Aztán majd tudósíts, hogy mi van Viccel, oké?
Az ajtó már becsukódott Mickey mögött, amikor Robert előkavarodott a hálószobából.

5 megjegyzés:

Gabó írta...

uhhh... hát gonosz vagy még mindig! Ekkora sz@rt kavarni és utána még a padlóra is küldeni a jónépet!!!!
Rob úgy látom még mindig az a balga tutyimutyi, mint volt 3 fejezettel előrébb. Azért ez elég szemét dolog, hogy inkább Krisnek hisz, és nem Cara-nak. Mondtam ezt már valamelyik résznél, hogy elgondolkodnék a lány helyében, mert Rob még mindig Kristenhez húz. De úgy látom elért Cara füléig....mert jogosan valljuk be, de lelépett. Remélem Robert térden csúszva fog bocsánatért esedezni majd remélhetően hamarosan, mert ismétlem, elég szemét volt. Ja és remélem azt is, hogy Cara megnehezíti kicsit a dolgát, bekeményít és nem alél el majd, ha jön esedezni ez az "átlagpasi" ;) /basszus csak ne a reggeli képek lebegnének a szemem előtt, míg ezeket írom. Ennek a Robnak lehetetlen lenne nemet mondani, nemhogy móresre tanítani egy kis távolságtartással :O
Nem értem még mindig, hogy ezek tényleg komolyan gondolják és tárgyalják ezt a fertelmetes idióta gyerek örökbefogadást??? Menjen a gyerek a nagyszülőkhöz és meg van oldva a hétszögletű kalamajka. Ez nonszensz, és hogy megint ismételjem magam, nem életszerű!
;)
Ejh.....nem bírom én ezt sokáig! De tényleg! XD
Vagy csak morci vagyok, ez még nem tiszta! XDDD Vagy csak szimplán álmos! XD

Gabó írta...

Ooops! Elfelejtettem megdícsérni Tom barátunkat! ESZEMENT egy hapsi, a végét a fejezetnek végig röhögtem! XDDD
Robot csakazértsem sajnáltam! /gonosz ÉN
Hadd hulljon a hidegvíz arra a kemény, ütődött, agyatlan fejére. /durci
A négykézlábazást is kaján vigyorral nyugtáztam. ;)
Meg a rászáradt trutyit is a szájára! Úgy kellett káposztára hús kellett! XDDD
Nah....szóóóóóval megérdemelte. Tom és Rob riadt tekintete is megért egy misét a reggeli összebújásnál! XDDDD *mardell
Pusza!

csez írta...

Mióta ilyen futkosós ez a Cara?!?! Főleg ennyitől?!
Bár Montana kellemes csavar.
Ja, és ki van zárva, hogy Tom el bírná menedzselni barátunkat a zuhanyig... XDDDDDD

csez írta...

HaH... Azt látom, Tesó, hogy pl.ez is a kevés nem egyezésünk egyike XDDDDDDD <3

zsorzsi írta...


Nekem ,nem tutyi-mutyi Gabó .
Az elrohanást én sem értem...
Tomot lájkolom !-jó haver ,amúgy is bírom .