Jeff nevetve
nyújtotta a kezét a lány felé, miközben a két kutyát igyekezett tőle
távoltartani. Mire végre talpra rántotta, vigyorogva porolta le róla a homokot.
A mozdulat szinte meghitt volt, és bár nem tervezte előre, de már képtelen volt
megálljt parancsolni magának. Hetek óta nap mint nap találkoztak a parton,
mostanra minden önfegyelme elhagyta. Magához húzta és egy pillanatig a szemébe
mélyedve a szájára hajolt. Cara ijedten bontakozott ki az öleléséből.
-Ne, Jeff, ezt
ne! Azt hiszem most jobb, ha mi hazaindulunk. Molly, gyere! – kiáltott zavartan
és máris hátat fordított és elindult a ház felé. Jeff ijedten kapott utána.
-Bocsás meg! Nem
tudom, mi ütött belém. Csak annyira helyes voltál, ahogy a homokban landoltál,
tényleg, nem akartalak megbántani. Hiszen ma van a napja, hogy hazaviszem
magammal Mollyt, nem emlékszel?
Cara
visszafordult és a lemenő nap fényében hunyorogva nézte.
-Lehet, hogy nem
is olyan jó ötlet, Jeff. Tudod, hogy nem vagyok független. A barátommal nagyon
jól megvagyunk, és nem érdemli meg, hogy a háta mögött idegen férfiakkal
flörtöljek. Most egy pillanatra vesztetted el a fejed, de innentől nekem mindig
az járna a fejemből, hogy mikor ismétlődik meg újra a dolog. Ez így már nem
játék, jobb, ha inkább nem találkozunk. Molly miatt ne aggódj, megoldom. Szia!
– azzal hátat fordított és gyors léptekkel hazafelé vette az irányt.
Jeff a fejét
tudta volna a falba verni, ha lett volna erre alkalmas felület a közelben.
Szomorúan nézte a lány hátát, ahogy egyre jobban távolodott. Kár volt ezt a
barátságot kockára tenni a pillanat hevének engedelmeskedve. Aztán gondolt
egyet és lassan poroszkálva utána indult. Nem akarta beérni, csak azt figyelte,
melyik házhoz kanyarodik le. Aztán megfordult, magához füttyentette Melákot és
hazaindult. Útközben a tervét színezgette, ahogy majd visszaszerzi a lány
bizalmát.
A homokdűne
takarásában hasaló fotós áldotta a szerencséjét. Már elege volt belőle, hogy
löttyedt hasú sztárokat kapjon lencsevégre, valami izgalmasabb témára
vadászott. Végre egy használható fotó! Automata gépének köszönhetően egy egész
sorozat készült a legjobb pillanatról. Még nem tudta, hogy ki ez a pasas, de
nem lesz nehéz kideríteni. Felkapta a táskáját és a nyomába szegődött. A
párocska másik felét nagyon jól tudta, hol találja, hiszen egy ideje már
figyelte őt is és híres barátját is. Még ellő néhány képet, aztán talán lassan
össze is áll a sztori, ami elég nagyot durranhat, ha a megfelelő történetet
kerekíti hozzá. A háttérmunka mindig nehezebb, mint a fotókat elkészíteni, de
nem akart támadási felületet hagyni. Ha kijön a dologgal, annak támadhatatlanul
meg kell állnia a lábán. Több hibát nem fog elkövetni. Szinte sajnálta a
színészt, amiért másodszor is ő fogja pellengérre állítani, hacsak közvetve is.
Tulajdonképpen lassan kifejezhetné neki a köszönetét, amiért helyette is lát és
hall. Mert úgy tűnik, nők tekintetében a srác hajlamos a rossz választásokra.
Cara meglepve
vette észre Robertet, ahogy lábait hanyagul az asztalra téve egy üveg sörrel az
óceánt nézi. Az asztalon teríték és két karcsú gyertyatartó volt, utóbbiek
felborulva a tányérok között. A lány a homlokát ráncolva ment oda hozzá és
tekintetében néma kérdéssel lelökte a férfi lábait az asztalról, aztán
felállította a gyertyákat is.
-Bocs, hogy
késtünk, de nem tudtam, hogy ünneplünk valamit.
Robert grimaszt
vágva megrántotta a vállát.
-Nem ünneplünk
semmit, csak gondoltam, olyan kevés időnk van már az utazásod előtt,
eltölthetnénk egy romantikus estét itthon kettesben, de látom, neked jobb
programod volt. – és fejével a mellette lévő széken fekvő távcső felé intett.
A francba, az nem
lehet, hogy pont azt a pillanatot látta, amikor Jeff… - gondolta ijedten Cara.
Már éppen belekezdett volna a magyarázkodásba, amikor a bejárat felől
felhangzott a csengő hangja.
-Majd kinyitom. –
sóhajtotta és nem vette észre, hogy a férfi is felállt, és az utolsó kortyokat
legördítve a torkán utána indult. Cara kitárta az ajtót, aztán majdnem be is
csapta. Ez nem lehet igaz!
-Jeff, nahát, mit
keresel te itt? – nézett rá zavartan, de a férfi már nem rá figyelt, ha a háta
mögé.
Robert kicsit
gúnyos hangon érdeklődött:
-Miért nem hívod
be a barátodat, Cara? Ne ácsorogjunk már az ajtóban, nem igaz?
-Bocsánat a
zavarásért Mr. Pattinson, csak a kutyáért jöttem. Cara mondta, hogy mindketten
elutaznak és Mollyt panzióba adják. Én meg szívesen vigyáznék rá az alatt az
idő alatt, a kutyámmal nagyon jól kijönnek. Mondtam is Carának, de nem akarta
addig nálam hagyni, amíg nem beszélnek róla.
Robert az egész
szövegelésből egyetlen dologra tudott koncentrálni. Mi a fenéért emlegeti ez a
műmacsó Carát állandóan a keresztnevén? Neki legyen csak Ms. Hamilton, az
istenit! Nagyot szusszant, hogy valamit mondjon, aztán rájött, hogy
tulajdonképpen fogalma sincs róla, mit akar mondani. Mert ami a szája szélén
volt, azt inkább megtartotta magának.
-Jöjjön be, éppen
most került szóba a dolog és nem kívánhatjuk ingyen, hogy ekkora szívességet
tegyen. – mondta a lehető legudvariasabb hangján, amit színészi kelléktárából
rögtönözni tudott.
Jeff belépett és
követte a terasz felé tartó házigazdát. Molly lelkesen szaglászta körbe, a
barátját keresve. Cara a szemét összehúzva követte a két férfit. Robert éppen
egy veszekedést igyekezett kirobbantani, mert a távcsöves kukkolást még a lány
nem emésztette meg, amikor a csengő megszólalt; és most nagyon olyan érzése
volt, hogy a veszekedés ki fog törni, csak éppen a részt vevők száma növekedett
Jeffnek köszönhetően. Idegességében a pólója alját markolászta és a két férfit
nézte meredten, akik éppen leültek az asztal mellé.
-Vacsorázott már?
– nézett kérdőn Robert a férfira, aki a legnagyobb nyugalommal mondott nemet és
zavartalanul elfogadta az invitálást. Cara kiegészítette a terítéket és kivitte
az ételt, de csak kínált, az ő étvágya teljesen elment. Éppen Jeff mesélt az
edzőteremről, amelyet két évvel ezelőtt nyitott és a szomszédaik közül a
legtöbben meg is fordultak benne. Robert szabadkozott, amiért ő nem volt
köztük, de neki már hosszú évek óta megvolt a magánedzője, akit nem akart
cserbenhagyni. Cara feszengve üldögélt közöttük, egyre csak a bomba robbanását
várta és ettől percről percre idegesebb lett. Végül már nem bírta tovább és
felpattant.
-Nem kéne
feltartanunk Jeffet. Mollyért jött és Melék már biztosan nagyon várja otthon.
Robert felvont
szemöldökkel nézett rá, aztán jelentőségteljesen Jeff tányérja felé biccentett.
-Azért a
vacsoráját még megeheti, nem?
-De megeheti,
hogyne. – fortyant fel Cara, aztán a gyertyatartókban meggyújtotta a
gyertyákat, aztán leviharzott a lépcsőn a strand felé.
Jeff letette a
villát, aztán Robertre nézett. –Nézze, nem tudom, mi a baj, de nem szeretnék
zavarni. Viszem Mollyt és akkor nyugodtan meg tudják beszélni a dolgot. Úgyis
látom, hogy megzavartam valamit, szóval…
-Jó, hogy jött,
mert különben valószínűleg itt ordibálnánk egymással. De ha már itt van, akkor
had kérdezzem meg, mióta vannak ilyen jóban Carával? – nézett rá Robert a
gyertyafényen keresztül.
Jeff bronzszínű
bőre mélyebb árnyalattal jelezte, hogy elpirult. –Nézze, Cara egy nagyon kedves
nő, a kutyák jól megértik egymást, összebarátkoztunk. De csak ennyi, nem kell
féltenie tőlem az érdekeit.
-Hát, az előbb
nem egészen erre a következtetésre jutottam. – Robert a fejével a távcső felé
biccentett. –Itt vártam rá, és a távcsővel kerestem, hogy tudjam, mennyi idő
még, amíg hazaér. Aztán láttam, ahogy maga megcsókolja. Mit mondjak, kicsit
felborította a mai estével kapcsolatos terveimet.
Jeff nagyot
sóhajtva megvakarta a fejét. –Nézze, ez nem egy viszony. Ez volt az első és
utolsó alkalom, hogy elvesztettem a fejem, de olyan aranyos volt ott a
homokban. Nem akarom pont magának ecsetelni, hogy micsoda ritka kincs a
barátnője, biztosan tisztában van vele maga is. Éppen ezért azt hiszem, most
jobb lenne, ha utána menne. Én is összezavartam, a maga ellenszeve meg szinte
kézzel tapintható. Én elviszem Mollyt, tényleg szívesen vigyázok rá, maguk meg
beszéljék meg, de még egyszer mondom, Cara nem hibás semmiben. – azzal felállt
és Mollynak füttyentve ő is a part felé indult.
Robert az
asztalra könyökölve nézte még egy ideig a gyertyák fényét, aztán megnyálazta az
ujjait és eloltotta őket. Fogott egy takarót és a víz mellett magányosan
ácsorgó lány alakja felé indult.
Cara a vizet
nézte és nem volt hajlandó oldalra fordulni. Mélyen bántotta már a feltételezés
is, hogy ő mással hetyeg, de Robert érthetetlen és idegesítő nyájaskodása a
másik férfival meg végképp az agyára ment. Jeffre is dühös volt, mert
lehetetlen helyzetbe hozta. Pedig nyilvánvaló volt, hogy Robert ma este el
akarta bájolni, a teríték és a gyertya ékes bizonyíték volt a próbálkozására. A
fene egye meg! Két nap múlva elutazik, és egymással kellene tölteniük minden
pillanatot, ehelyett meg itt feszül közöttük most már ez a dolog is. Érezte a
férfi melegét a teste mellett és legszívesebben hozzábújt volna, de azt akarta,
hogy Robert ismerje be, oktalanul volt féltékeny.
Robert abszolút
vesztesnek érezte magát. A vacsora siralmasra sikerült, és ebben jelentős részt
vállalt azzal, hogy behívta azt a fajankót, aki mellesleg érettebben kezelte az
egész helyzetet, mint ő maga. Pedig ma este el akarta bűvölni a lányt,
visszahozni valamit a montanai romantikából, ahol azért bizonyíthatott, hogy
nem teljesen reménytelen eset, ha egy nő meghódításáról van szó. Kényeztetni
akarta Carát, éreztetni vele, hogy mennyire szereti, kívánja. Aztán kézbe vette
azt a francos távcsövet és a mesebeli herceg csúf békává változott. Most pedig
jó szokása szerint fogalma sincs, mit mondhatna, amivel semmissé tehetné az
elmúlt óra feszültségét. Aztán észrevette, hogy a lány megremeg, ezért átölelte
a vállát és a takarót magukra terítette. Az első apró kis győzelem megvolt:
Cara nem húzódott el.
-Tudom, hogy
nehéz eset vagyok. – szólalt meg halkan. -Nem tehetek róla, hogy egy pillanat
elég hozzá, hogy féltékeny legyek, ha rólad van szó. Annyira szerettem volna
emlékezetessé tenni ezt az estét, de már megint egész máshogy sikerült, mint
ahogy elképzeltem. Tom hibája az egész, mert a francnak se kell az a hülye
távcső. Úgy örültem, hogy megtaláltalak a parton, aztán a következő pillanatban
az a hólyag felhúzott és megcsókolt. A lila köd olyan hamar szállt le az
agyamra, hogy ha ez olimpiai sportág lenne, akkor jó eséllyel indulhatnék az
aranyért. Amikor meg még meg is jelent itt, hát, az érdekes érzés volt. Már
éppen kezdtem magamba szállni és tervezgettem, hogy hogy lendüljünk túl azokon
a nehéz perceken, és akkor udvarias házigazdává kellett alakulnom, és …
-Nem kellett
volna udvarias házigazdává alakulnod, Robert! – vágott a szavába a lány. –Nyugodtan
becsaphattad volna előtte az ajtót. De te mindenkivel udvarias vagy, csak én
élvezem a kiváltságot, hogy hallgathassam a szemrehányásaidat.
-Cara! Ne
haragudj! – ölelte magához a férfi. Ne bántsuk egymást! Annyira fogsz
hiányozni, szerintem már most is attól vagyok ideges. Elhamarkodottan
ítélkeztem, bár, ebben semmi újdonság nincs, de próbáljunk meg túllépni a
dolgon, gyere, menjünk haza!
-Egyszerűen nem
tudom, mit akarsz, Robert. – suttogta a lány.
-Pedig annyira
egyszerű. Téged! – mormolta a férfi, ahogy hozzáhajolt és megcsókolta.
Cara tisztában
volt vele, hogy már megint nem beszélték ki a dolgot, de mivel Robert csókjában
ott égett az este ígérete, úgy döntött, majd egyszer máskor visszatérnek ezekre
a dolgokra. Teste önkéntelenül is Roberthez simult, akit már az ösztönei
irányítottak, nem is gondolkodott. Mindenki jobban járt így. A férfi még időben
eszmélt rá, hogy a strandon ölelkeznek, ezért aztán felkapta Carát és a ház
felé indult vele. A puha homokon kifulladva ért a lépcső aljához.
-Életem, nagyon
szerettem volna valami romantikus gesztust gyakorolni, például felrohanni veled
a hálószobáig, de azt hiszem, jobb, ha a saját lábadon mész, mert különben
lőttek az este további részének – szuszogott kimerülten. Cara nevetve húzta
maga után.
A hálószobában
Robert a farzsebében tapogatózva egy kis csomagot dobott az éjjeli szekrényre,
miközben Carát csókolta és a ruhadarabjaitól próbálta megszabadítani. Amikor
már semmi nem volt a lányon, végig fektette az ágyon és a bokájától indulva
apró harapásokkal, égő csókokkal haladt egyre feljebb. Ujjai úgy játszottak
rajta, mint a kedvenc hangszerén és Cara lehunyt szemmel adta át magát a
gyönyör érzésének. Amikor már arra számított, hogy nemsokára atomjaira hullik,
a férfi eltávolodott tőle és hamarosan egy feltekert óvszert nyomott a kezébe.
Cara még ebben a
félig öntudatlan állapotban is szerelemtől eltelve gondolt rá, hogy Robert
mégis csak gondolt a védekezésre. A múltkori veszekedésük után meg volt
győződve róla, hogy elfelejti vagy nem is foglalkozik vele. Amikor a kezébe
fogta, pirulva gondolt rá, hogy korábban soha nem érezte ezt ennyire érzéki
élménynek. Olyan volt, mint egy szenvedélyesen kimondott „igen” a
szeretkezésükre. Óvatosan felgörgette a vékony gumit, miközben teljesen el volt
varázsolva attól, ahogy Robert reagált rá. A férfi egyszer csak elkapta kacéran
kalandozó ujjait, vadul hanyatt fektette, csodás szürke szeme égett a vágytól.
-Cara játszhatsz
velem, amennyit csak akarsz – később! De most, mielőtt az őrületbe kergetsz,
beléd akarok temetkezni. – mondta a vágytól fojtott hangon, miközben lassan
fúrta magát mind mélyebbre. A lány ívbe hajlott háttal élvezte a mind vadabb
mozgást, a gyönyör perceit és a szerelmes szavakat. Amikor már úgy érezte, hogy
a szívük is egyszerre dobban, az orgazmus elragadta és érezte, hogy a férfi az
utolsó vad rohamában vele együtt elszállt. Kimerülten és boldogan feküdtek
egymás karjában, levegő után kapkodva, teljesen leizzadva.
-Szeretlek, Cara!
– suttogta Robert és kicsit felemelkedett, hogy a lány testét újra kényeztetni
kezdje.
-Hé, mondták már
neked, hogy nem lennél alkalmas szerzetesnek? – nevetett a lány és a kezét
játékosan lesöpörte a testéről.
-Most ne vicceld
el, mert komoly dolgokat akarok mondani neked! – koppintott az orrára a férfi.
–Komolyan gondolom, hogy szeretlek. Éveken át meg voltam győződve róla, hogy
szeretem Kristent, de soha nem vallottam be neki, hogy érzek. Talán egy pszichomókus
tudna ezzel kezdeni valamit, de nekem fogalmam sincs róla, miért nem tettem
meg. Mindig úgy éreztem, hogy nincs is szüksége rá, pedig ez nyilvánvalóan nem
volt igaz. Azt hiszem, ez az egész csak egy álom volt, nem volt igazi szerelem.
Amíg veled nem találkoztam, fogalmam sem volt róla, hogy így is lehet érezni.
Ha igazán szerettem volna, talán soha nem akar rajtam kívül mást, vagy ha
mégis, akkor talán harcoltam volna érte. De nem voltak iránta olyan erősek az
érzelmeim, hogy eszembe jutott volna bárkivel is harcba szállni. Csak melletted
érzem ezt az eszelős birtoklási vágyat. Gyöngédséget, szenvedélyt, nevetést,
mindent veled akarok megosztani. És igen, néha talán féltékenyen őrzöm a kincsem,
nézd el nekem, mert egyedül csak a szerelem vezérel. És néha sajnos olyan
dolgokat is megosztok veled, amiktől megkímélni szeretnélek, és ilyenkor csak
abban bízhatok, hogy te is szeretsz legalább annyira, hogy ezekkel a hibáimmal
együtt elfogadj.
5 megjegyzés:
IIIIIIGGGGGGGGGGGGEEEEEEEEENNNNNNNN
Így kell ezt csinálni :) belerondítani a dolgok közepébe, majd gyorsan, hatékonyan eltakarítani a szemetet :)
Imádni való volt ismét ez a rész is!
erdekes fejlemeny.
az egyutteles sosem egyszeru, es mindenki mashogy vezeti le a feszultseget.
mikor tisztazodik a helyzetuk?
mi lesz Robbal a forgatason? es Jeff?
Ez most nagyon jól esett a délutáni tea mellé. Humor, izgalom, romantika, mi kell még? Köszönöm!
Az elején még mindig a falnál álltam ;)
Könnyen durciznak, könnyen békülnek, nyílván nagy a szerelem, de így meddig elég?!
Wow! Ilyen negatív lennék vagy csak túlzásba vittem a falbaverést?! O.o
Nem értem én ezt !!!!
Lehet ,hogy velem van a baj ?
Bár nem hinném ! Én még a fejem sem vertem be ,mint az elöttem szóló kollegina .:)
Lehet ,hogy Robunkkal történt valami? Ez a reakció!!!?? XD
Megjegyzés küldése