"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2012. október 26., péntek

A menedék 40.


Robert nézte a hihetetlenül egyszerű csomagot. –Te ennyi holmival akarsz elutazni? Hiszen még a fotós táskád is majdnem nagyobb, mint ez. – bökött a bőröndre.
Cara mosolyogva nézte át a listát, amit a kapcsolattartója küldött neki. Tényleg csak a legszükségesebbeket vitte magával, hiszen nem divatbemutatóra utazott. A munkájához és az éghajlathoz megfelelő néhány alap holmi, fehérnemű rejtőzött a csomagban. Volt már hasonló területen megbízása, pontosan tisztában volt vele, hogy mire lesz szüksége. Aztán a férfi fal mellé állított hajókoffer méretű bőröndjére esett a pillantása. A három hetes forgatásra rengeteg cuccot pakolt be, mintha Franciaországban nem szerezhetne be bármit, amire szüksége van.

-Akkor vinnék csak nagyobb bőröndöt, ha abba téged is becsomagolhatnálak. – mondta nevetve és Robertnek nem is kellett több, magához húzta.
-Valami hasonlóra gondoltam. A fele cuccom itthon hagynám, ha helyette téged rakhatnálak a csomagba. Már most hiányzol. Olyan hosszú lesz ez a három hét!
-Nem lesz hosszú, mert rengeteg dolgod lesz, időd sem lesz rám gondolni.
-De fel sem tudlak hívni, ettől lesz iszonyú hosszú – adta a durcást Robert.
-Lesztek ott elegen, majd valaki biztos eltereli a figyelmedet – suttogta Cara és Robert azonnal tudta, hogy Amanda Newtonra gondol. 
Hát igen, Amanda. Tőle ő maga is tartott egy kicsit. Az első találkozáskor nyilvánvalóvá tette, hogy tetszik neki és azt is, hogy a flörtölésben egy cseppet sem zavarja, ha a férfinak barátnője van. Három hét alatt, összezárva egy csodás természeti környezetben, Amanda biztosan nem fogja kihagyni a szerinte kínálkozó alkalmat. Ő pedig megint feszenghet, hogy hogyan tartsa távol magától, amikor megsérteni sem akarja, hiszen kulcsfontosságú jelenetekben lesznek egymás partnerei. Szerencsére egyikben sem kell ágyba bújnia vele! Látva a nő elszántságát, ez komoly megnyugvással töltötte el Robertet.

Ezzel a nővel itt, aki még mindig a laptopját bűvöli, viszont már nagyon szívesen ágyba bújna.
-Gyere, már mindent összepakoltál, mindent leellenőriztél, minden menetkész, most már igazán ideje, hogy rám figyelj!
Odaült Cara mellé a kanapéra, a füléhez hajolt, ajka Cara nyakát borzolta és miközben a nevét suttogta, a forró lehelet szinte égette a lány érzékeny bőrét. Amikor Cara megpróbált elhúzódni, Robert felemelte az állát, maga felé fordította és szája rátapadt az ajkára, csaknem harapta; nyelve szétfeszítette a fogsorát, és Cara megadta magát. A férfi ujjai a fülcimpák mögötti érzékeny területeken jártak, aztán a lány nyakán át a még érzékenyebb területek felé kalandoztak. A nagyon is könnyen ingerelhető helyek a vágy ezer apró szikráját lobbantották lángra és Cara biztos volt benne, az ágyig ma sem jutnak el. 
*
Robert bosszúsan csapott a bőrrel borított ülésre. A fene egye meg! Hiába indult Cara hajnalok hajnalán, mégsem tudta bekísérni a reptér épületébe, mert itt folyamatosan olyan nyüzsgés van, hogy inkább nem kockáztatott. Michael Letterman testőrként dolgozott mellette amióta Dean a nyugalmas visszavonulást és Stephaniet választotta, és most tulajdonképpen szívességet tett, hogy Carát kísérte a beszálláshoz. De a tegnapi újságban megjelentek után szükség volt erre a kíséretre.

Jeff Hollins csókja  egy szemfüles fotósnak köszönhetően a címlapon köszönt vissza. Ő pedig volt olyan mazochista, hogy végignézte és végig is olvasta az egész szennyes kitalálmányt. Amikor az  életéről van szó, valahogy belé bújik a kisördög, hogy el kéne olvasni, mit írnak. Szinte kényszere volt arra, hogy megtegye. Olyan volt ez, mint amikor az ember elkezd lekaparni egy sebet. Tudja, hogy nem szabad, mégis megteszi, mintha valami furcsa függőség kerítené a hatalmába. Közben pedig keservesen próbálja abbahagyni.

A fotók önmagukban nem jelentettek különösebb szívfájdalmat, mert ő maga is szemtanúja volt a dolognak, de a hozzá költött szövegtől felfordult a gyomra. Már eleve attól, hogy annyi év után ugyanaz a lesifotós kapta lencsevégre Carát Hollinsszal, aki annak idején Kristent Sanderszel. És nem átallotta erre felhívni az olvasók figyelmét is, majd megalkotni a nagyszerű következtetést, hogy őt bizony ilyen könnyű jégre vinni. És nem magyarázkodhat, hogy mennyire más a szituáció most, mint akkoriban volt. Nem, nem fogja megtenni a sajtónak azt a szívességet, hogy válaszol erre a szemétre, mert akkor soha nem lesz vége. Oké, inkább higgye a fél világ, hogy ő egy ilyen szerencsétlen hülye, akit a nők zsinóron rángatnak, és ott vernek át, ahol csak akarják.

Cara pirulva üldögélt az első osztályon. Az ügynökség persze olcsóbb jegyet vett neki, de Robert nem hagyta békén, amíg át nem cserélték a jegyet. Idegen volt neki a szituáció, ahogy minden percben a kedvét keresik, az igazat szólva jobban érezte volna magát, ha csendben megbújhat a névtelen tömegben. Már a beszállás egy rémálom volt. Úgy tűnik, Los Angelesben mindenki, a jegykezelőtől a hajnali járat utasaiig, olvasta azt a szennylapot és most érdeklődve figyelték, ki ez a nő, aki a mesebeli herceget csalja. Szegény Robert! – gondolta sóhajtva. Annyira szeretne normális életet élni, de egyszerűen képtelenek őt békén hagyni a fotósok és újságírók, mintha nem lenne érdekesebb és fontosabb hír a szerelmi életénél. És ha legalább igaz lenne, amit összeirkálnak, de hát kitaláció volt minden sor, és ezt Caránál jobban nem tudhatta senki. 
Jeffre már nem haragudott, bár ha csak egy kicsit is jobban uralkodik magán, sok kellemetlen percet megspórolhatott volna mindannyiuknak. Molly jutott eszébe, hogy vajon hiányoznak-e neki, aztán hogy a gondolatait lekösse, elővett egy könyvet, ami a harmadik világban dühöngő éhínségről szólt. Nem a legvidámabb olvasmány – húzta el a száját, de talán felkészíti lelkileg a rémségekre, amik várják.

*
Robert hátrahajtotta a fejét az ülésen és igyekezett kizárni a gondolataiból a környezetét. Cara két napja utazott el, azóta semmi híre nem volt róla. Fogalma sem volt róla, hogy Szomáliában ennyire rossz lenne a helyzet, vagy Cara szándékosan próbált egy kis távolságot tartani. Ha az utóbbi történt, akkor azért majd elmagyarázza neki alkalomadtán, hogy nagyon nem jó módot választott. Aggódott érte, bár a hírekből már tudna róla, ha bármi gond adódott volna. És hiányzott, veszettül hiányzott. Nemcsak a teste, ami tagadhatatlanul függővé tette – mosolyodott el a gondolatra – de talán még ennél is jobban a puszta társasága. Hogy valaki várja otthon, hogy ne egyedül üldögéljen esténként, hogy valaki meghallgassa a gondolatait és reagáljon azokra, hogy éjszakánként egy adakozó testhez simulva tényleg pihenni tudjon. 

Nem értette Carát, miért esik időnként pánikba, hogy nem ő a megfelelő társ a férfi számára, hiszen már számtalanszor mondta el neki, hogy ő minden, amire szüksége van. Egy félresikerült házasság még nem lehet elég indok erre a bizonytalanságra, mert ilyen alapon ő maga is üldögélhetne az élete romjain és berendezkedhetne hosszú távon a magányra. De ennyire még Kristen sem utáltatta meg vele az életet.

A forgatási rendet átlapozva látta, hogy a három hét közepe táján lesz néhány szabadnapja és keserűen gondolt rá, hogy miért éppen Afrikába vitte Carát a megbizatása, hiszen oda nem követheti csak úgy, a megfelelő oltások nélkül. Kénytelen lesz kitalálni magának valami értelmes elfoglaltságot, mert munka híján még elveszettebbnek fogja magát érezni. Talán a szüleihez kéne hazaugrani, ők közel is vannak, meg hát – gondolt rá némi lelkiismeret-furdalással – elég régen járt otthon, mostanában inkább a szülei jöttek utána.
*
A forgatás meglepően jó hangulatban, gördülékenyen ment a maga útján. A feladat érdekes volt, a kollégák szimpatikusak, egyedül Amanda jelentett némi nehézséget. Csak az első hétre érkezett és igyekezett is kihasználni a rendelkezésére álló rövid időt, hogy Robertet is kitűzhesse a gyűjteményébe. Robert azonban rendületlenül kitartott, esténként a műszakiakkal vacsorázott, néha a rendezővel bonyolódott félbeszakíthatatlan eszmecserékbe a francia filmművészet gyökereiről, máskor  a Bertucciot alakító Christian Clavier szállására vette be magát, és együtt böngészték a netet, ki-ki a maga érdeklődésének megfelelő témák után kutatva, vagy a francia borokkal ismerkedett a férfi szakértő közreműködésével. Amanda végül feladta és durcásan utazott vissza az Államokba. 

Az operatőrök vezetője az egyik közös vacsora alkalmával elárulta, hogy az öccse is Afrikában dolgozik, az Ensz egyik segélyszállítmányát kíséri, úgyhogy elsőkézből voltak információi arról, milyen nehéz kapcsolatot létesíteni a kint lévőkkel, és onnantől együtt figyelték a híreket. Robert elolvasott mindent, amit Szomáliával kapcsolatban a hírportálokon talált, és megdöbbenve látta a szinte elképzelhetetlen nélkülözés képeit. Mit tud még Cara megörökíteni ebből a rettenetből? – gondolt néha rá.

Amikor már a második hét telt el anélkül, hogy Cara jelentkezett volna, már komolyan aggódni kezdett. Éppen a szüleinél volt Londonban, amikor vacsora után a híradó elé telepedett le a család, és a képernyőn egyszer csak a lány útlevélfotója jelent meg. Robertben nemcsak a megkezdett mondat, de a levegő is bent szorult. Édes Jó Istenem, add, hogy ne legyen baja! 
De a bemondó hivatásos közönnyel éppen a lelkét tépte darabokra, amikor arról számolt be, hogy a segélyszervezet néhány tagját, köztük az éppen ott tartózkodó Cara Hamilton fotóst is, fegyveres támadók a tegnapi nap folyamán ismeretlen helyre magukkal hurcolták. Követelésüket még aznap eljuttatták a hatóságokhoz, és bár a kormány hivatalos álláspontja szerint terroristákkal nem alkudoznak, de a háttérben már egészen biztosan folynak a tárgyalások.  
Amikor a bemondó azt kezdte taglalni, hogy a lány amúgy a híres színész, RP aktuális barátnője, aki miatt a férfi előző, hosszú évek óta kolléganőjével fenntartott kapcsolata is felbomlott; Richard a fejét csóválva kikapcsolta a készüléket.
-Hiénák! Ennek már végképp semmi köze nincs a hírekhez, mi a fenének kellett ezzel előhozakodni? Ráadásul nem is igaz. – sóhajtott, miközben a fiát nézte, aki a hírtől sokkoltan csak ült és remegő kezével a haját túrta. 

3 megjegyzés:

Bulika írta...

HUHHHHHHHH ezt aztán jól megkavartad... Imádom a fordulataidat, és tudom, hogy néhány rész alatt, jól irányítottan és biztos kézzel újra révbe kormányzod a történetet... :))

csez írta...

Oh, persze, hogy nem lehet csak úgy, gond nélkül utazni.... Már miért is?!...
Egyébként tetszett ám ;) XDDDD
Köszi-puszi <3

zsorzsi írta...

Hoppá !!!!!!
Robunk viselkedését a forgatáson lájkolom ! :)


A 3 mondat :
-Nem gondolom ,hogy az izompacsirtánknak be kellett volna mennie Robékhoz . Azt meg főleg nem ,hogy ott is kellett volna vacsoráznia .Aztán ,hogy még Ő mondja meg Robnak ,hogy mit csináljon majd most a Carával....

Ezek nem a nem tetszésem mondatai tudod , csak Te kérdezted . Én nem gondolnám ,hogy ilyen lenne egy pasi ,aki a barátnőjét látja egy idegen pasival.... akár történt valami ,akár nem .Amúgy meg ismered a véleményem a történeteidről ..<3<3
Maradok híved !!!!!