Lakótársak 10.

 Komikra:

Csez: Nekem nincs tesóm, de el tudom képzelni Connor helyzetét, és egy kicsit meg is értem.

An: Köszönöm a biztatást! A visszajelzések egyébként azért is jók lennének, mert sokszor lökést adhatnak a történetnek egy elejtett szóval, mondattal.

Zsó: ezt egyszer kifejthetnéd ;)

Pixie: igen, arra hajlamos vagyok, hogy egy kicsit ködösítek, aztán egyszer csak jön a magyarázat; nem is tudatos, csak bennem is valahogy így épül fel. A képmellékletnek bőséges utánpótlása van, mert én is szeretem J

Anna: köszönöm! Lesznek bonyodalmak, mert felettünk se mindig kék az ég.

Gabó: saját tapasztalat, bár más szereplőkkel, hogyha barátok, sőt rokonok összevesznek, annak a környezetük is vesztese lesz, úgyhogy valóban, még Connor előtt is nehéz napok állnak. Még jó, hogy egyelőre ő sem tud róla ;)

 

***   

 

A Másnap Reggel kínosan kellemetlen helyzete – jutott eszébe Robertnek, ahogy kipattant a szeme és megérezte a hozzá simuló női testet. De akkor orrába bekúszott Emma rózsaillata, megérezte a mellkasán keresztbe fekvő karját, és elmosolyodott. Ez határozottan nem olyan másnap reggelnek ígérkezett, amitől régebben többnyire a víz is kiverte. Sosem vette félvállról még a reménytelenül egy éjszakás eseteket sem, amikbe néha Connor társaságában keveredett, de most mégis határozottan érezte, hogy a mai reggel más, sokkal több és sokkal kellemesebb. 

Óvatosan, hogy meg se rezdüljön, végignézett Emma hozzá simuló testén, a mellkasára boruló göndör fürtöktől, a hóna alatt szuszogó szeplős orrocskáig, és a testére folyondárként tekeredő formás combokig. Emma éppen olyan adakozó és vad volt, mint amilyennek álmai asszonyát képzelte a sok magányos, fantáziálgatós éjszakán. Nagyon tetszett, hogy még így, eltelten a szerelmeskedésüktől, még így is a közelségét keresi, átöleli, szinte rácsimpaszkodik. Volt ebben a meghitt közelségben valami, ami hízelgő volt a számára, és amiben a bizonyítékát látta, hogy nemcsak ő van megveszve ezért a kócos amazonért, de az sem közömbös iránta. Emmát a sors különleges ajándékának érezte, bár, még fogalma sem volt róla, mivel érdemelhette ki.  A szemlélődéstől nemcsak a szíve váltott gyorsabb ritmusra, de a teste is éledezni kezdett. 

Emma az álom és ébrenlét határán álmosan nyitotta ki a szemét és először szinte ijedten nézte az orra előtt göndörödő szőrszálakat. Aztán megérezte a füle alatt dörömbölő szívverést és elmosolyodott.  Felnézett, egyenesen Robert vágytól égő szürke szemébe, és az ébredés ködéből elővillantak az éjszaka tüzijátékszerű pillanatai. A tekintete elhomályosodott, ahogy szinte újra érezni vélte a simogatásokat és csókokat, ahogy fülébe csengett a fiú karcos hangja, ahogy arról beszél, milyen szépnek látja és mennyire kívánja. 

-Szia! – lehelte szégyenlősen.

-Szia! – nyomott egy csókot Robert az orrára, aztán csak nézte tovább megfejthetetlen tekintettel. –Hogy aludtál?

-Hát, biztosan jól, mert fantasztikus álmom volt – kuncogott a lány, miközben ujjaival a fiú száját rajzolta körbe.

-Miért érzem úgy, hogy ugyanazt álmodtuk? – mormolta Robert, és  játékosan ráharapott a kalandozó ujjacskára, aztán fél szemmel az órára sandított. Még éppen elég idejük van, hogy annak az álomnak néhány vérforraló részletét felidézzék. 

Egy hirtelen mozdulattal maga alá fordította Emmát és keményen megcsókolta. Amikor már egyikük sem bírta tovább levegővétel nélkül, elszakadt a lány szájáról és hosszú pillanatokig csak nézte, ahogy kipirultan levegő után kapkod. 

-Azt hittem, könnyebb lesz, ha lefekszünk végre egymással... – suttogta talányosan, mire Emma összevonta a szemöldökét.

-Könnyebb? Mi lesz könnyebb?

-Reggel kipattanni az ágyból, a munkára koncentrálni és nem azzal foglalkozni, hogy hogyan tudnálak lecsapni Connor kezéről anélkül, hogy a barátságát elveszteném. De egyetlen kérdésemre sem kaptam kielégítő választ. Telhetetlen lettem, ha Rólad van szó.

-Mindent tudsz már rólam, amit tudni érdemes. – vont vállat a lány, aztán elvigyorodott.

-Én úgy látszik, nem vagyok ilyen nagy igényű, mert bátran állíthatom, hogy a kíváncsiságom kielégítést nyert. – azzal megemelte a csípőjét, hogy a mondatnak új értelmet adjon. Robert vette  a lapot.

-Úgy, kielégítő volt? És már nem is vágysz többre, hm? Hát, akkor van egy rossz hírem, ebben a kérdésben nem egyezik a véleményünk. Én határozottan érzem, hogy itt még újabb magyarázattal kell szolgáljak – helyezkedett a lány lábai között. –Olyasmire is választ akarok adni neked, amit eszedbe sem jutott megkérdezni.

-Általában nem csípem, ha egy pasi magyarázkodni akar, de most talán kivételt teszek. Vezesd elő az érveidet nagyfiú, aztán majd eldöntöm, hogy milyen ki nem mondott kérdésemre fogadom el válaszként – suttogta a fiú szemébe mélyedve és a levegő benne akadt, ahogy Robert szót fogadott neki.

A szenvedély elcsitultával Emma az ajtó felé lesett.

-Felderítem a terepet, mert most már halaszthatatlan dolgom van a fürdőszobában.

Az ágy szélén ülve egy mély sóhajtás kíséretében felállt, és elég bizonytalan lábakon elindult.

-Jézusom, minden erőmet kiszívtad!

Robert nevetve kapott utána és visszarántotta az ágyra.

-Nem szívtam ki semmidet, még a csábos kis nyakadat sem, pedig elhiheted, elég nagy volt a kísértés. Amúgy az a póz, amivel éjjel elkápráztattál, még tornagyakorlatnak is tíz pontos lett volna, úgyhogy csak magadra vethetsz, bűnre csábító nőszemély. Ha valaki itt panaszkodhat, az csakis én lehetek, te kis energiavámpír. Na, menj, nem merlek elkísérni, mert akkor garantáltan kisajátítjuk a fürdőszobát legalább egy órára, és azért Connor újra csak ideges lenne. Ráadásul még a pillanatnyilag csak rád fókuszáló gondolataimat is meg kell rendszabályoznom, mert Connor szemébe kell néznem, és igazából fogalmam sincs, hogy nem szeretne-e kiherélni, amiért éppen veled bújtam ágyba. Próbáltam neki már este is elmagyarázni, de akkor egyikünk sem volt igazán abban a formában, amikor képes észérveket megfogalmazni és elfogadni.

Emma kikukkantott az ajtón aztán vigyorogva visszanézett:

-Tiszta a levegő, ha esetleg mégis meg akarnád mosni a hátam.

Robert felpattant, aztán amikor a lány ijedten becsapta az ajtót, még a fürdőszobánál is hallotta, ahogy a fiú nevetése elkíséri.  Aztán a nevetés elhalt, ahogy Connor bukkant fel a szobája ajtajában. 

Nem volt haragos és nem volt számonkérő sem. Valami lefoglalta a gondolatait, és Robert nem tudhatta, hogy a barátja a maga eszkábálta csapda foglya, és lázasan igyekszik megérteni, mi történt vele az éjszaka.

Rachel  és a vele töltött éjjel felülírt Connorban minden eddig fennen hirdetett szabályt. Pedig még azt sem merné állítani, hogy élete legmámorosabb éjszakája lett volna. Valami váratlan és meglepő félénkség kerítette hatalmába őt, a nagy nőfalót. Minden érintését kétszer meggondolta, mintha attól tartana, hogy a mohóságával elijeszti a lányt, aki bár nem volt már szűz, de nem volt túl tapasztalt sem. Nem is emlékezett rá, mikor volt utoljára ilyen visszafogott, mikor gondolkodott egyáltalán szeretkezés közben. Egyszerűen képtelen volt magát a szokásos elevenséggel elengedni, folyamatosan Rachelre, a reakcióira koncentrált és valahol a szíve mélyén attól a pillanattól rettegett, amikor a lány leállítja és visszakozót fúj. De Rachel nem állította meg, csak hagyta, hogy az önkívületbe sodorja, hogy aztán az extázis pillanatában a nevét suttogja. Connor meg mert volna esküdni rá, hogy a nevét még soha senki ilyen édesen nem ejtette ki. 

Amikor hajnalban felriadt és az üres ágyat tapintotta maga mellett, szabályosan  megrémült, hogy a lány elment, aztán észrevette, hogy az ágy szélére húzódva, hason fekve alszik, karja lelóg az ágy mellé. Sosem érzett gyöngédséggel cirógatta meg a hátát. Nem igazán akarta felébreszteni, csak annyit szeretett volna elérni, hogy feléje forduljon, hogy belé kapaszkodjon, ne zsibbadjon el az a lefelé lógó kar. A számítása bevált. Érzékeit lángra gyújtó kis nyögéssel Rachel megfordult és álmában is engedékenyen hagyta, hogy magához húzza, a karjaiba zárja. Utána a fiú olyan mély álomba süllyedt, mint még talán soha. A lány még aludt, amikor felébredt és óvatosan kisomfordált a szobából, hogy csapongó gondolataival magára maradjon.

Robert nézte a barátját, aki hümmögésbe merülve masszírozta a nyakát, aztán a fejét hátra hajtva, csukott szemmel, némán a kanapén üldögélt.

-Neked is jó reggelt! – vigyorgott rá vidáman, de Connor olyan mogorván nézett fel rá, hogy lelkiekben felkészült az éjszakai vitájuk folytatására.

-Legalább ne nekem büszkélkedj el vele, milyen fantasztikus éjszakád volt! – dünnyögte Connor összehúzott szemöldökkel.

-Egy szót sem szóltam! – emelte meg Robert a szemöldökét, aztán ahogy nyílt a fürdőszoba ajtaja, mindketten odakapták a fejüket. Connor kicsit zavaros érzéssel konstatálta, hogy hugicája arcán pontosan a Robéhoz hasonló elégedett, szerelmes mosoly villant fel, ahogy ezt a melegítőnadrágos daliát meglátta, aztán némi szégyenlős mosoly, ahogy őrá tekintett. Aha, dúl a szerelem! – gondolta mogorván, közben az járt a fejében, bárcsak a saját érzéseivel lenne ennyire tisztában. 

Robert akaratlanul is megnyalta a szája szélét, ahogy eszébe jutott, ez az apró, karcsú test micsoda odaadással szerette őt az éjjel, aztán elvigyorodott, ahogy Emma az ajkába harapva rajta felejtette a szemét. A tűz benne is lobog! Megköszörülte a torkát.

-Mindjárt jövök, leugrok valami reggeliért. Addig Emma, főzhetnél egy kávét, Connor, te teríts meg és kérdezd meg a leányzót odabent, hogy velünk tart-e. Egyik lábam itt, a másik ott, máris itt vagyok. – bohóckodott, miközben zokni nélkül próbált belebújni az edzőcipőjébe.

Emma a szemét forgatva fenyegette meg az ujjával, amiért máris osztja mindenkinek az utasításokat. Rob visszalépett és megharapta a fenyegető ujjacskát, aztán vigyorogva az ajtó felé slisszolt. A lány mosolya Connor számára mindennél beszédesebb volt. A két mafla mégiscsak egymásra talált, és ahogy ezeket a reggeli vidám pillanatokat elnézi, nem okoztak csalódást egymásnak.

Ebben a pillanatban kinyílt Connor ajtaja és teljesen felöltözve, de kicsit kócosan Rachel lépett ki rajta.

-Sziasztok! Én kérhetek inkább egy teát? Meg egy túrós batyut, ha a pékhez mész… - mosolygott Robertre, aki pillanatnyilag – magáról megfeledkezve - tátott szájjal nézte a lányt. Azt a mindenit, Connor… egy értelmes, klasszikusan elegáns nő? Ráadásul Rachel, az egyetemről, aki híresen zárkózott volt mindenkivel? Érdeklődve pislogott a barátjára, aki kicsit zavartan, de ritkán látható gyengédséggel nézett a lányra. Aztán lerázta magáról a döbbenetet és dudorászva útnak indult.

A reggeli jó hangulatban, viccelődve telt el, aztán Rachel elbúcsúzott és távoztával Connor is szótlanul visszavonult a szobájába. Robert az asztal fölött Emma kezéért nyúlt.

-Kisasszony, megengedi, hogy ebben a késő őszi ragyogó napsütésben egy kis andalgásra csábítsam a parkba? Hozd magaddal a reggeli maradékát és akkor megetethetjük a kacsákat is. – Aztán halkabban hozzátette: -Szeretném megbeszélni veled, hogy akkor hogyan tovább, de őszintén szólva nem Connor füle hallatára. Bár, ahogy elnézem, most eléggé a maga gondolataival van elfoglalva, lehet, hogy nem szólna bele a mi dolgunkba, mert úgy látom, elkapták Don Juan tökét rendesen. Már bocs – sandított Emmára, aki nevetve bökte oldalba.

-Ha kicsit magához tér, feltétlenül megérdeklődöm majd tőle, hogy a tiedet mikor és ki kapta el utoljára, hm? 

*

A parkban kitehették volna a teltház táblát, mert a nap szokatlanul melegen sütött, ezért aki csak tehette, megragadta az alkalmat egy kis piknikre, andalgásra, kutyasétáltatásra. Robert és Emma kézenfogva sétálgattak és nevetve húzódtak félre a vadul suhanó görkorcsolyások elől.

-Ez majdnem olyan, mint otthon Los Angelesben – nevetett Emma és nem egészen értette, hogy ez a mondat miért olvasztotta le a fiúról a mosolyt.

-Mi baj van? – rántotta meg a kezét, hogy megállásra késztesse.

-Még semmi, csak eszembe jutott, hogy Te a kontinens túloldalán vagy otthon. Még ha most itt is vagy velem, de mikor jön el az a pillanat, amikor felülsz egy repülőre, ami négyezer kilométerre visz tőlem? 

-Nem korai máris az elválásunkra gondolni? – nézett rá kutatóan Emma, mint aki attól tart, hogy ez a beszélgetés csak bevezető ahhoz, hogy a fiú közölje, nem tervez hosszú távra.

-Vissza fogsz menni? – tette fel mazochista módon a kérdést Robert, és kíváncsian várta, hogy Emma mennyi tétovázás után, milyen választ ad.

-Azt hiszem, egyszer visszamegyek. Talán. Szerettem ott élni. De nem tudom, Robert. Most azt gondolom, nem is tudnék őszintén válaszolni, mert ebben a pillanatban úgy érzem, nincs a világon olyan erő, ami rávehetne, hogy itt hagyjalak és visszamenjek. De ahogy mondani szokták: Soha ne mondd, hogy soha! És Te? Itt tudnád hagyni New Yorkot? Mert ez ugye egy kétirányú út… - halkult el a lány hangja a végére.

Robert csüggedten bólintott. –Értem, miről beszélsz. Tőled elválni – ez most abszolút nem opció, de itt él az anyám és a húgom. Őket magukra hagyni… - még jó, hogy egyelőre nem kell döntenünk. Gyere, üljünk le oda, igyunk egy kávét! Ennyi komolyságra feltétlenül öntenem kell egy kis koffeint.

Leültek, Emma a nap felé fordulva napozott, amíg Robert kért két kávét. Amikor visszaért, megállt a lány mellett, nézte a szeplős orrocskát és a hosszú lehunyt pillákat. Letette a poharakat az asztalra, aztán az ujjával megcirógatta a lány arcát. Emma szemei kipattantak, aztán mosolyogva húzta magához, hogy megcsókolja. Amikor szétvált az ajkuk, Robert leült a mellette levő székre, a poharáért nyúlt, s szeme közben a közeli asztalnál üldögélő párosra tévedt. Arcán először döbbenet, majd zavar villant át, aztán villámgyorsan feltette a napszemüvegét. Emma figyelmét nem kerülte el a változás és kíváncsian nézett szét.  A csinos fekete hajú fiatal nő és a korosabb férfi leplezetlen édelgése először grimaszra késztette, aztán Robert megkövült arcát látva egy gyanú kezdett érlelődni a fejében.

-Egy régi ismerős, hm? – simította meg a fiú kezét, hogy magára vonja a figyelmét.

-Micsoda? Ja, nem, nem igazán. Csak az a csaj… és a pasi. Ő Elisabeth Normann, apám élettársa.

-Hűha, csinos, bár egy kicsit fiatal… Ó, és akkor ő az édesapád? – nézett a párosra zavartan Emma.

-Hát, ez az! Ez nem az apám, hanem az egyik barátja, Jason Donovan.

Bonus: