Lakótársak 12.

Komikra:
csez: a főnökösködés nálam is belefér, ha annak a pasinak van egy érzékeny oldala is
An: és íme a hétvége :)
zsorzsi: szerintem Marci még BKV-ellenőrnek is szexi lenne

***   

Kéz a kézben andalogtak a parton. A hurrikán elvonulta óta Robert még nem járt a háznál. Azt tudta, hogy nagyobb baj nélkül átvészelte a természet tombolását, de tisztában volt azzal is, hogy az apja azonnal rendbe hozatta a kisebb károkat is. Sosem tűrte a tökéletlenséget, még akkor sem, ha az csak néhány derékbe tört bokor vagy lecsúszott tetőcserép képében jelent meg. Az anyjától tudta, hogy a természet szeszélye folytán az ő házuk szinte sértetlen maradt, míg két házzal odébb szinte az alapokig leomlott egy épület. 

A Sandy hurrikán október 29-én érte el az Államok keleti partját, és hatalmas pusztítást hozott magával. Sandy minden idők második legerősebb amerikai hurrikánja lehet, egyedül a Katrina volt pusztítóbb nála, ami 2005-ben romba döntötte New Orleans városát. Beigazolódtak a meteorológusok félelmei, és a karibi térség felől érkező hurrikán összetalálkozott a sarkköri hideg légtömegekkel, és jelentősen felerősödött. Manhattan alsó részét elöntötte a víz, New York központja sötétbe borult. A hidak és az alagutak lezárása miatt a városrész gyakorlatilag elszigetelődött. A nagy erejű szél megrongált egy 90 szintes házat építő darut, egy többemeletes épület pedig részben összeomlott. Nyolcvan lakás éget porig New Yorkban az éjjel, a víz okozta elektromos tüzek miatt több száz riasztást kaptak a tűzoltók. Betört a víz metróba több helyen is, napokig eltartott, amíg kiszivattyúzták az összes vizet az állomásokból. A hivatalok zárva maradtak, megbénult a közlekedés, bezártak az iskolák, a színházak, a könyvesboltok és a legtöbb üzlet. Nem nyitott ki az ENSZ és a Wall Street sem. A New York-i tőzsde kedden is zárva maradt. Az élelmiszerboltokat már a hétvégén lerohanták az élelmesebbek. A palackozott víz és a konzervek fogytak a legjobban.

*

Robert lázálomként élte meg azokat a napokat. A családjáról ugyan tudta, hogy jól vannak, biztonságban, de néhány barátja a legveszélyeztetettebb  részen élt vagy dolgozott, és sokukról napokig nem volt információja. Aztán persze kiderült, hogy a legtöbben nem is voltak a városban a hurrikán idején. Connor a városban maradt, bár a családja rimánkodott neki, hogy utazzon haza. Aztán napokig ültek a lakásban, kártyáztak, ittak, és Robert már annak is örült, hogy meggondolatlan barátját le tudta beszélni róla, hogy lemenjenek a partra megnézni a legnagyobb pusztítások nyomait. Aztán  az élet lassan visszatért a normális kerékvágásba, munkába mentek, szórakozni, és Connornak újabb témája volt, amivel a lányokat szédíthette. Ebbe a „nyugalomba” érkezett Emma, hogy felbolygassa az életüket, elsősorban Robertét, de a fiú ezt pillanatnyilag csak értékelni tudta.

A parton még sok helyen látták a természet tombolásának mementóit, de a törmelék nagy részét már eltakarították. Robert hol elszoruló torokkal, hol vidáman mesélt Emmának azokról a napokról. A lány csak a televízióban látta a hurrikán pusztítását, mert az  anyja hívására hazautazott, és most megdöbbenve látta a képernyőn megjelenő hírek valóságát. 

A házhoz visszaérve Emma fázósan összerázkódott. Séta közben a fiú karjai ölelték és észre sem vette, mennyire átfújt rajtuk a hideg őszi szél. Amíg a lány a konyhában szendvicseket készített és feltette a teavizet, Robert a nappali kandallója előtt megtorpant, aztán vállat rántva az emeleti nagy szobába trappolt, az apja szobájába. Ebben is volt kandalló és a fürdőszobában egy jakuzzi várta a kényeztetésre vágyókat. Sosem jutott még eszébe, hogy az apja szobáját használja. Ha Connorral együtt jöttek, akkor is elfértek akár az ő szobájában, akár a barátja rendelkezésére állhatott a vendégszoba. De Emmának valami igazán emlékezetest akart nyújtani, és ahhoz a feltételek csak itt voltak adottak. Megeresztette a kádban a vizet és meggyújtotta a kandallóba készített fát, aztán némi tétovázás után a fürdőszoba megannyi gyertyáját is. 

-Robert, hol vagy? – kiabált Emma a hűvös és sötét nappali ajtajában állva.

-Itt vagyok fent, itt melegebb lesz. Mindjárt jövök és segítek felhozni a cuccot – kiabált vissza, aztán még egy utolsó pillantást vetett a szobára. Az arany és barna árnyalataiban játszó selyem ágynemű megvetve csábított a hancúrozásra, a zenegépben és mellette pedig ott sorakoztak az apja féltett lemezgyűjteményének darabjai. Találomra kiemelt egyet és elindította.

A lépcsőket kettesével szedve megérkezett a konyhába, ahol Emma egy hatalmas tálcára pakolta éppen az ételt és a csészéket, poharakat. Robert a konyhaszekrényből kiemelt egy üveg konyakot és a tea mellé rakta, aztán óvatosan egyensúlyozva nekiindult a lépcsőnek. Emma egy csalódott pillantást vetett a nappali felé. Amikor megérkeztek, a fantáziája meglódult a hatalmas épített kandalló láttán, de akkor ez az élmény egyelőre nem lesz kipipálva a kívánságlistáján. A zene hangjait követve az egyik ajtóhoz lépett és kitárta a fiú előtt, hogy az ügyesen befűzze magát a terebélyes tálcával. Odabent kellemes félhomály fogadta, amit a hatalmas ággyal szemközti kandalló tüze biztosított. A fiú arcán játszó fényjátékot nézve elmosolyodott. Ennek a háznak vagy minden helyiségében van kandalló, vagy Robertnek is fontos volt, hogy romantikus hangulatot teremtsen. Az ablakokból a tengert lehetett látni, de őt most sokkal jobban érdekelte a szobából nyíló, apró lobogó lángoktól megvilágított helyiség, ahol illatos pára lebegett. 

-Wow, városi fiú, te aztán tudod, mivel kápráztass el egy egyszerű los angelesi lányt – suttogta halkan a nyitott fürdőszoba ajtóban állva.

A fiú biztonságba helyezte a tálcát, aztán feszülten figyelte a lány reakcióit. A csendes elismeréstől fülig szaladt a szája. Tetszik Emmának! 

-Tulajdonképpen nem értem… azt hittem, Connor a tehetősebb kettőtök közül, de úgy tűnik, hogy neked is telne önálló lakásra a belvárosban. – mormogott Emma összehúzott szemekkel.

-Hát,… tudod, ez itt… - kezdett bele Robert kissé félszegen. –Szóval, ezt itt a dédszüleim építették, én is jórészt itt nőttem fel, de aztán az apám egy napon elhagyta az anyámat. Nem váltak el, de nem is élnek együtt már hosszú évek óta. Ez a ház ma már csak afféle megvesztegetés. Használhatjuk bármikor, csak ne érdekeljen bennünket, hogy apa miért él Elisabeth-tel és nem anyával. És ezt egy idő után még én is elfogadtam, de apám talán nem is akarna ennél többet adni. Amióta lediplomáztam, önellátó vagyok és ő sem kérdezte meg soha, hogy kérek-e tőle segítséget, akár kapcsolatok terén, akár anyagit. De azt hiszem, nem is kérnék. A szívességek mindig sokba kerülnek, ezt már korán meg kellett tanulnom. 

-Pazar ez a szoba – nézett körbe a lány. –De valami azt súgja, ez az ő szobája. Ez a selyem ágynemű meg az egész berendezés... ez nem te vagy. Sehol egy ócska lámpa vagy egy bambuszparaván, ami mögé elrejthetnéd a kupit. – kacsintott a fiúra. -Nem tudom, hogy akarok-e apád szobájában aludni. Biztosan rendes ember, de … nem hiszem, hogy valaha is olyan jóban lennénk, hogy az ágyában akarnék aludni.

-Hát, azt én sem szeretném. – mosolyodott el Robert, aztán Emma megérezte a válaszban a szarkazmust és nevetve hozzávágott egy kis díszpárnát.

-Nem úgy értettem, te lökött. … De ez itt … - mutatott körbe kissé tétován – biztos, hogy nem lesz belőle kellemetlenség, ha mi itt… 

-Még sosem futottam itt össze apával hétvégén. Ilyenkor késő ősszel meg még biztosabb, hogy nem jönnek le, mert nagyüzem van a tárgyaló termekben, hogy az ünnepek előtt a lehető legtöbb ügyet lezárják. De ha nem akarod, akkor a folyosó másik végén van az én szobám. De akkor se kandalló, se fürdőkád, csak egy zuhany. – vont vállat kicsit csalódottan a fiú.

-Emlékeim szerint a zuhanyt is izgalmassá tudod varázsolni – kacsintott rá Emma. –De hagyom magam kényeztetni, ha már ilyen sokat fáradtál vele – intett körbe nagy kegyesen. -Jó ez a zene … - állt meg az ötvenes éveket idéző zenegép  mellett Emma félrehajtott fejjel. -Nálad is ilyen régi számok szólnak. Eddig azt hittem, csak a mai slágerek tetszenek, de melletted megtanulom értékelni ezeket is. Mi ez? 

-Ez éppen Chase. Apámnak nagy lemezgyűjteménye van, mert világéletében szerette és gyüjtötte a jó zenéket. A nagyapámtól megörökölte ezt a masinát, és egy vagyonért rendbe hozatta, de biztosan megérte, mert igazán különleges darab. Még arra is képes, hogy számonként csereberélje a lemezeket, így biztosan nem unja meg az ember. Régen lent volt a nappaliban, de az egyik házibuli alkalmával egy srác rajta felejtette a sörös üvegét, azóta odalent csak lemezjátszó van, ezt felhozatta ide. Igazából meg tudom érteni, ennek a matuzsálemnek lelke van. Ha emlékszem valamire a gyerekkoromból, az az, hogy apa állandóan egy új bakelittel jött haza és amíkor leült mellém a nappali szőnyegére, hogy tornyot építsünk, mindig ezek a lemezek szóltak a háttérben. Aztán amikor elköltözött, bosszúból egy doboznyit lenyúltam. Fogalmam sem volt róla, mi van a dobozban, de reméltem, hogy fájni fog neki a hiánya, legalább annyira, mint nekem az övé. Gyerekes bosszú volt, tudom, de 18 évesen még én is gyerek voltam. 

Aztán egy napon kinyitottam a dobozt és találomra kiemeltem egy lemezt. Fanyalogva hallgattam végig… azt hiszem, a hallásomat becsapta a szívem háborgása. Aztán a lemez a lemezjátszón maradt és néha-néha elindítottam. A végén valósággal a rabja lettem ezeknek a régi lemezeknek, mert jó zenék, és ezeket hallgatva úgy éreztem, valami apró szilánkot visszakapok a gyerekkorból, amikor még minden rendben volt otthon. Egyszer elmondtam apámnak, hogy az a doboz nálam van és megkérdeztem, vissza akarja-e kapni. Megrázta a fejét és azt mondta, jobb helyen vannak nálam a lemezek, mert ha meghallgatom őket, akkor legalább rá gondolok. Azt hiszem igaza van. 

Emma elérzékenyülve hallgatta a csendes vallomást, aztán Roberthez lépett és megsimogatta az arcát.

-Tetszik, hogy ilyen szép emlékeid vannak a gyerekkorodról, amikhez ragaszkodsz és amik bocsánatos bűnné szelidítik apád lépését. Azt hiszem, ez volt az első gondolatom veled kapcsolatban, hogy van benned valami érzékenység, ami a mai srácokból többnyire hiányzik. Connor igazán jó srác, de nem hiszem, hogy képes lenne ilyen mély gondolatokra. Pedig az édesanyja kapcsán talán neki is jó lenne, ha el tudná engedni a rosszat és csak a szépre emlékezne. 

-Cssssss… - tette az ujját Robert Emma ajkára. –Nem akarok most Conorról, sem az őseinkről beszélgetni. Most valahogy sokkal fontosabbnak érzem, hogy rólad és rólam essen szó. Tudni akarok mindent, hogy mit szeretsz és mit nem, és főleg… hogy beüljünk végre a kádba, mert odakint szétfújt minket a szél, idebent pedig annyira a múltba révedtünk, hogy kihűl a víz, mire belecsábítalak.

Emma torokhangon kacarászva megragadta a fiú mellén a pullovert, aztán a fürdőszoba felé hátrálva gombolni kezdte a saját blúzát. 

A zenegép lemezt váltott és ezt a számot még Emma is ismerte. A halk, érzéki szám és a fiú csókja szinte megolvasztotta a gerincét.

Csókolózva botladoztak el a kádig, de addigra az utat a lehullott ruhadarabok jelölték ki. A végén Emma egy sellő kecsességével csobbant bele a vízbe és jókedvűen fújta el az orra elől a habot, ami a bőséges habfürdő adagnak köszönhetően már túlcsordult a kád szélén. Robert féllábon ugrálva végre megszabadult a bokáit fogságban tartó nadrágtól, aztán óvatosan ő is bemászott a lány mellé. Szemében a gyertyák fénye csillogott, miközben reszkető ujjakkal tolta félre a lány nyakáról, válláról a habot, hogy mielőtt azok visszafoglalhatták volna az édes területet, a fogaival karcolja végig a lágy hajlatokat. Emma egy ideig hagyta magát kényeztetni, aztán úgy döntött, Robert igazán megérdemli a fáradozásaiért, hogy ő is örömet szerezzen neki. A víz alatt érte nyúlt, aztán a halk hördüléstől felvillanyozva szembetérdelt vele és a szemébe nézve a fiú szájára tapadt, miközben lassan összeforrt a testük. 

Amikor mindketten újra ellazulva ziháltak a meleg vízben, Robert kinyúlt és bekapcsolta a jakuzzit. A pezsgőfürdőben kacarászva, csókolózva bújtak össze és amikor már mindkettőjük bőre olyan ráncos volt, mintha száz évesek lennének, akkor hagyták csak ott a fürdőt. A törölközés újabb erotikus játékká  változott, ahogy egymás testéről felitatták a vízcseppeket, és ahogy Robert a lány haját dörgölte szárazra, miközben szája fáradhatatlanul kalandozott a nyakában. Az ágytakarót a tűz elé terítve, hátukat az ágynak vetve telepedtek le a szendvicsek és a már kihűlt tea mellé. Amikor már biztosak lehettek benne, hogy gyomruk korgása nem vonja el a figyelmüket, Robert felpattant és a szobájából a gitárjával tért vissza. 

Még nyáron hagyta itt, amikor Carot tanítgatta a hangszer re. A kislány ügyes volt, de abban a pillanatban múlt el az érdeklődése, ahogy a bátyja felült a délutáni vonatra. Most óvatosan pengetni kezdte, beállította a húrokat, aztán amikor Emma a kinyújtott lábaira tette a fejét és lehunyta a szemét, játszani kezdett.

-Ez igazságtalanság! – szólalt meg a lány a szám végén.

-Micsoda? – nézett rá a fiú, miközben halkan tovább pengetett.

-Hogy még gitározni is tudsz, ráadásul énekelsz is. Én meg olyan béna vagyok... zongorázni akartam, de már az első évben feladtam. Azt pedig végképp ne akard, hogy együtt dúdoljak veled, mert örökre halláskárosult maradsz.  – mormogta a lány.

Robert mosolyogva nyugtázta az öniróniába csomagolt bókot, miközben belekezdett az újabb számba. 

A végére érve a még mindig csukott szemmel fekvő lányra nézett. Fázik! Vagy felizgatta a gondolat, hogy az este még messze nem ért véget... – vigyorgott a mereven ágaskodó mellbimbók láttán. Aztán megköszörülte a torkát és kissé karcos hangon megkérdezte:

-Játsszak valami mást?

-Már azt hittem, sosem kérdezed meg – sóhajtott Emma és kinyitotta a szemét, felült, aztán kivette a fiú kezéből a gitárt és félretette.  Vizes hajával végig cirógatta a fiú szerelemre kész testét, aztán egy halk sikkantással hagyta, hogy Robert átvegye az irányítást. 

Később, sokkal később, amikor az utolsó izzó fahasáb is szétomlott a kandallóban Robert fázósan nyitotta ki a szemét. Még mindig az ágy előtt feküdtek a földön, de úgy érezte, ha a ház lángokban állna körülötte, akkor sem biztos, hogy fel tudna kelni. Megragadta a puha ágyneműt és egy rántással magukra húzta, aztán Emmát az ölébe húzva, a karjára hajtotta a fejét és ő is mély álomba merült. 

A reggel így talált rájuk. Emma zavartan nézett széjjel, ahogy megérezte maga alatt a szőnyeg és az ágytakaró nem túl puha fekhelyét.

-Jézusom, minden tagom elzsibbadt, izomlázam van! – állapította meg meglepetten, ahogy a karját megemelte. –Ne heveréssz itt ilyen elégedetten! Csinálj reggelit, mielőtt éhen halok! Biztosan  a friss levegő  az oka. – bökte oldalba Robertet, aki a takaró melegében éppen a lány melleit vette célba.

-Biztosan! Ja. A friss levegő. – mormolta, ahogy az újra ágaskodó bimbókat harapdálta finoman. –Köze nincs a dologhoz az éjszakai testmozgásnak. – kacsintott ki a takaró alól. Emma összeborzolta a haját, aztán minden erejét összeszedve a hátára fordította. Úgy hempergőztek a padlón, egymást csiklandozva, mint a gyerekek. A reggeliről teljesen elfeledkeztek. Az érzéki örömön kívül nem számított semmi. 

A nap hátralevő részében sétáltak a parton, beszélgettek, ettek, aztán este újra szeretkeztek a kandalló előtt; és miután rendbe tették Robert apjának a szobáját, felavatták a fiú szobájában lévő hatalmas franciaágyat is, aztán szinte ájultan aludtak vasárnap reggelig.

A kora délutáni vonattal visszamentek a városba és Connor szúrós tekintetének kereszttüzében végleg átköltöztették Emma minden holmiját Rob szobájába. Ez kisebb volt ugyan, mint Connoré, de sok jó ember kis helyen is elfér alapon a fiú talált helyet Emma ruhatárának. A franciaágya szerencsére elég nagy volt kettőjük számára, és ezzel kapcsolatban Emma meg is jegyezte, hogy biztosan  mind a ketten a csajozás miatt vettek nagy és kényelmes franciágyakat, de Robert nevetve nyomott egy puszit az orrára:

-Szó sincs róla, egyszerűen szeretek kényelmesen aludni, bár mostanában kezd tetszeni, hogy erre egyre kevesebb lehetőségem van.

Connor a turbékoló szerelmeseket látva hangos csattanással vágta be maga mögött az ajtaját.