Lakótársak 18.

Komikra:

Nocsak! Ebben a fejezetben nem voltam egészen biztos, hogy az lett belőle, amit igazán szerettem volna. Aztán mégis itt sorakoznak a komik. Fura, hogy amikor izgatottan felteszek valamit, amivel szoros kötődésem volt, amíg írtam, az nem feltétlenül vonz ilyen visszhangot. De azért örülök... csak nem értem... még XD Köszi!

csez: mosolygós reggeli löket? khm... nem mondok semmit XDDD

vusi: te is szereted, ha parázik a pasi? Megsúgom, Robnak még lesz alkalma rá.

névtelen1: látom már, gonosz nőcskék, ti itt, mi itt, mind szeretjük, ha paráznak a pasik XD (főleg, ha az a pasi Rob)

névtelen2: köszönöm és íme itt is a következő

An: az a virtuális ölelés jár itt mindenkinek tőlem is :)

zsorzsi: őszintén szólva a saját jelmezes farsangjaimra nem is nagyon emlékszem... kivéve egy felnőtt korit, de akkor baromi fantáziadúsan tavasztündérnek öltöztem és szigorúan csak a buli helyszínén, pedig volt Frédi és Vilma, akik úgy jöttek át a városon, mint a kőkorszaki szaki és neje. Maci ügyet kibeszéltük, így utólag már ne sajnáljam, tudom, de azért bánt.

Heni: részemről az öröm, hogy feldobtam a nyűgös irodai meló hangulatát :)

***  

Alig csukódott be mögöttük a lakás ajtaja, Robert lepakolta az előszobában a dobozt, ami a jelmezét rejtette és akaratlanul is megdörzsölte a mellbimbóját, ami még mindig érzékeny volt a francos csipesz szorításától, aztán magához húzta Emmát, és csak nézte kiismerhetetlen tekintettel. Emma végül elkapta a szemét és kibontakozott az ölelésből. Mind a ketten tudták, hogy a bálban történt valami, amiről beszélniük kell, de még egyikük sem tudta, hogy hozza szóba anélkül, hogy egy rossz fogalmazás miatt esetleg veszekedés legyen belőle. Emma pocakosan jött haza, és most elmélyülten bontogatni kezdte a cseles pántokat, amik a kilencedik hónapos terhességet idáig a helyén tartották. Robert nézte, ahogy a csomókkal bajlódik, aztán némán odalépett és hosszú ujjaival ügyesen bontogatni kezdte őket. Amikor segített kibújni a pántok közül, akaratlanul is hangosan mondta ki a gondolatait:

-Egészen könnyen meg lehetett szabadulni tőle.

Emma keze megállt a mozdulat közben. Nem akart veszekedni, tényleg nem, de úgy érezte, hogy azért vannak itt tisztázatlan kérdések, amiket jobb, ha minél előbb tisztáznak, hogy adott esetben senkit ne érjen meglepetés.

-Nem mindig ilyen egyszerű a dolog. Nézd Rob, nem akarok itt rébuszokban beszélni. Azt hiszem jobb, ha még időben tisztázzuk, hogy mi a véleményünk a gyerekkérdésről. A váratlan gyerekáldásról persze, mert baleset bármikor becsúszhat. Mind a ketten tudjuk, hogy te ott a buliban azt feltételezted, hogy a múltkori hancúrozásunk nem maradt következmények nélkül. És ha őszinte akarok lenni, nem tetszett a reakciód, amivel fogadtad a dolgot. Megrémültél és bepánikoltál. Biztos vagyok benne, hogy az első gondolatod az volt, hogy menekülnöd kell ebből a helyzetből. De tudod, mind a kettőnknek megvolt a szerepe abban az estében, és ha terhes maradtam volna, elég megalázó lett volna, ha így fogadod a hírt. Én is izgultam napokig, amíg kiderült, hogy megúsztuk, mert én sem tervezek még gyereket, mert csak 22 éves vagyok és teljesen alkalmatlan a családanya szerepére, de ettől függetlenül megtartottam volna, ha nincs szerencsénk. Soha nem vetetnék el egy gyereket pusztán azért, mert nem jó az időzítés. Az ember tanuljon meg felelősséget vállalni a cselekedeteiért. A jövőben úgy bújj mellém, hogy ha terhes maradok, akkor nem létezik olyan opció, hogy egyszerűen megszabadulni tőle. Ha vállalod, akkor becsülnélek érte, de ha nem vállalod, akkor onnantól semmi közöd a dologhoz. Hónapok, évek múlva ne is próbálkozz, mert nincs második esély. 

-Ez elég ultimátumszerűen hangzott. – morgott a fiú az orra alatt. –Nézd, én megértem, hogy benned él egy romantikus kép arról, hogy ha elrebeged, hogy babát vársz, akkor én párás szemmel felhívom a haverokat, hogy időben elkezdjük a tejfakasztó bulikat. De az az igazság, hogy három hónapos ismeretség után engem még nem igazán foglalkoztat ez a téma. Igen, megijedtem, hogy ráfáztunk arra az estére, nem tagadom. De az rosszul esik, hogy azt gondoltad, cserbenhagynálak, mert  azt hittem, ismersz már annyira, hogy nem futamodok meg a kötelességeim elől. Bármilyen hülyén hangzik, részben miattad ijedtem meg. Éppen azért, amit te is mondtál, hogy még túl fiatal vagy. Egy idő után biztos a fejemhez vágnád, hogy még nem is éltél, és az én felelőtlenségem miatt most egy kapcsolatba, vagy egy gyerekhez vagy láncolva. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy ne lennél kellőképpen érett az anyaságra, csak… a francba, mit tudok én erről az egészről? Mi a fenének agyalunk olyasmin, amit még elképzelni sem tudunk? Vigyázni fogunk, de ha mégis beütne a mennykő, akkor majd megbirkózunk a dologgal. Úgy, ahogy akkor tudunk, vagy akarunk. Ezt úgysem lehet megtervezni előre. Nem lehetne, hogy hanyagoljuk a témát? 

-Hát, ahogy mondtad, könnyen meg lehet szabadulni tőle… még így beszélgetés szinten is.

-Jaj, Emma, hagyd már azt a hülye mondatot! Azt sem tudtam, miről beszélek, oké? Felejtsd el, nincs jelentősége! Ne próbálj neki olyan hangsúlyt adni, ami nem volt! Gyere ide! – húzta magához a lányt.

-Szeretlek! Ez tény. Jó veled még veszekedni is. Ez bármennyire is fura, de tényleg így van. Persze, legjobban a békülést szeretem, de most kezdeményezni sem merek ezek után. Szóval, ne fessük az ördögöt a falra, csak vigyázzunk egymásra, és akkor minden úgy alakul, ahogy alakulnia kell. Sajnálom, ha akaratlanul is megbántottalak, de abban soha ne kételkedj, hogy szeretlek teljes szívemből. És most ennyi dráma után gyere, mossuk le magunkról ezt az estét, aztán feküdjünk le! – azzal kézenfogva a fürdőszobába vezette. 

*

Valentin nap úgy érkezett el, hogy sikerült túllendülniük a jelmezbál utáni torokszorongató gondolataikon, újra megtalálták a szenvedélyt, és már nem kellett attól tartaniuk, hogy a gyerek téma árnyékot vet a szeretkezéseikre. Előző este beváltották a lovaskocsizásra kapott kupont, nagyjából végig csókolózva az utat, úgyhogy a behavazott parkból a bepárásodott üvegen keresztül nem sokat láttak. A pacik békésen trappoltak a késői hóesésben, ők pedig búcsúzóul megkínálták a kocsist a piknik kosárban lévő termoszból a finom forralt almaborral. 

Február 14-én korán reggel ráérősen szerelmeskedtek, aztán együtt mentek be az irodába, Robert pedig egész délelőtt az íróasztalánál a nyakát nyújtogatva leste, hogy a futár mikor érkezik már meg a megrendelt csokorral. Emma éppen kilépett Bryan Thomson irodájából, amikor az asztalánál egy fiatal fiú állt meg. Hatalmas csokor virág volt a kezében alaposan becsomagolva. Emma aláírta az átvételi papírt, aztán bontogatni kezdte a csomagolást, miközben Robertet kereste a tekintetével. A szürke szemek még a terem végéből is izzón tapadtak rá.

A csokor fehér tulipánokból állt, és a közepéből egyetlen szál vörös tulipán  kandikált ki. A tulipán a lángoló érzelmek és a nőiesség jelképe, a vörös tulipán pedig egy szerelmi vallomás. Annak a szárára erősítették a kis piros szívet, amelyben egyetlen szó állt: Szeretlek! Szájával hangtalanul formálta a választ és elmosolyodott, ahogy Robert a terem túloldalából egy csókot repített felé.

Felállt és a teakonyhába ment, hogy odategyen egy újabb nagy adag kávét, mert amióta itt dolgozott, a kávéfogyasztás feltűnő mértékben megnőtt, és ezzel egyenes  arányban a környékbeli kávézókban csökkent. Robert nem túlzott a koffeinre éhes bandával kapcsolatban. A pultra támaszkodva várta, hogy a termosz megteljen és rácsavarhassa a kupakot, amikor hátulról két kar ölelte át.

-Nem voltam biztos benne, hogy olyan messziről eljut hozzád a csókom, úgyhogy inkább kézbesítem. – suttogta a fiú Emma nyakába, aki megroggyanó lábakkal dőlt bele az ölelésbe, és a nyakát harapdáló élvezkedésbe. –Mennem kell, mert Bryan árgus szemekkel lesett, amikor bejöttem ide, csak szólok, hogy Connor telefonált, hogy estére asztalt foglalt a BB57-be. Ott várnak minket 7-kor Rachellel. Na, gyorsan adj egy csókot, aztán már itt sem vagyok, mert a végén megint a pulton fogunk kikötni – mormolta a lány fülébe, akin hangyák ezrei futkostak a forró lehelet okozta izgalomtól. 

*

Connor és Rachel már az asztalnál ültek, amikor ők is megérkeztek. Megrendelték az italokat, aztán táncoltak egy kicsit, majd a fiúk a pulthoz mentek, hogy a szendvicsválasztékot felmérjék. Connor arcán egy zavart grimasz suhant át, ahogy meglátta a lányt a pult végénél üldögélni az egyik bárszéken, de végül szó nélkül terelte Robertet a pult másik vége felé. Nem volt szerencséje, Glenda még nem ivott annyit, hogy a látása ne működött volna tökéletesen. Már éppen figyelmeztetni akarta a barátját, amikor a lány hirtelen felbukkant mellettük. 

-Szia, Robert! – a hang élesen csattant a halk háttérzenétől elütve.

-Szia, Glenda… - Robert nem akart a köszönésen túl is kommunikálni a lánnyal, mert amikor legutóbb megtette, a lány olyan jelenetet rendezett, hogy utána hónapokig nem jött a bárnak még a környékére sem. Ezért intett Connornak, rámutatott két gusztusos szendvicsre és máris fordult vissza az asztalukhoz. Glenda árnyékként követte. Robert leült a lányok mellé, akik kíváncsian nézték a fiú nyomában, az asztal mellett lecövekelő lányt, aztán magyarázatért Robertre néztek, de Glenda megelőzte.

-Be sem mutatsz?

-Glenda, nem hiszem, hogy erre szükség lenne. Ünnepelünk, és nem tudom, hogy mit mondhatnék, amit még nem mondtam el. –mondta egy kínos mosoly kíséretében, amelyet azonban nem a lányra vetett, hanem Emmára, azt figyelve, mennyire borítja ki a jelenet.

-Te vagy az új nője? Vagy te? – mutatott hosszú műkörömben végződő ujjával először Rachelre, aztán Emmára a lány. Robertnek bevillant az emlék, hogy ezek a körmök micsoda nyomokat hagyták a karján, hátán. Hetekig látszott a karmolászása. A lány Emma reakciójából kikövetkeztette, kit kell célbavennie. Egy éve nem látta Robertet, de a szakítás miatti sértettség még mindig elevenen élt benne.

-Ez a pasi hanyatt dönt és érzéketlenül elhagy majd, mert nem képes tartós kapcsolatra. A te sorsod is ez lesz, mert nehogy azt hidd, hogy jobb vagy nálam.

-Glenda, elég volt! – emelte fel a hangját a fiú, miközben azt figyelte, Connor fizetett-e már, mert legszívesebben felállt volna, hogy itt hagyja ezt a lebujt. Nem volt szerencséje, mert Connor élénk eszmecserébe bonyolódott a pultossal. Robertnek volt egy érzése, hogy nem véletlenül. 

Emma idegesen kapkodta a szemét Robról a lányra és vissza. Nem tudta, hogy mi készteti ezt az idegen lányt arra, hogy a lehető legrosszabb színben tüntesse fel előtte a fiút, bár volt egy sejtése. Mindenesetre kínosnak érezte, hogy ott áll az asztaluk előtt és indulattól izzó szemekkel őket lesi. Felállt és Rob kezéért nyúlt.

-Táncolni akartunk, nem?

Robert engedelmesen ragadta meg a szituációból kivezető halvány esélyt, és Emma kezét megmarkolva a táncparkett felé indult. Glenda gondosan rúzsozott ajkai közül egy káromkodás csusszant ki, aztán némi tétovázás után durcásan megfordult és visszament a pult végéhez.

Emma a fiú nyakát ölelve a mellére hajtotta a fejét és így ringott vele a zenére, aztán nem bírt tovább a kíváncsiságával és kicsit hátrahajolt, hogy a szemébe nézhessen.

-Tehát ő volt Glenda. Az őrült nő, ahogy Connor emlegette egyszer. De mit is kell tudnunk Glendáról?

-Emma… ez régi sztori, hagyjuk a fenébe, nem érdekes.

-Hát, az a csaj azt állította, hogy engem is el fogsz hagyni, innentől tehát rám is tartozik a dolog. A magyarázat alighanem a múltban keresendő, tehát légy szíves, mesélj! 

-Oké, kb. egy  évvel ezelőtt itt voltunk egy buliban Connorral és összeismerkedtünk két lánnyal, Glendával és a barátnőjével, Amy-vel. Az este otthon fejeződött be, másnap reggel pedig az értésére adtam, hogy nincs folytatás. Én csak jól akartam érezni magam egy estére, és a bárban úgy tűnt, Glenda is azért van ott. Nem vagyok rá büszke, de végül is tisztességes voltam, mert választhattam volna azt az utat is, hogy egyszerűen nem válaszolok a hívásaira. De Glenda – mint utólag kiderült - egyértelműen valami mást várt attól az éjszakától, és berágott, amiért nem volt folytatás. Meglep, hogy még mindig eszi magát miatta. Connor volt a hibás, mert a sok egy éjszakás nője között pont Glenda barátnőjével járt hetekig. Így én tűntem egyéjszakás köcsögnek. De miután mi ma éjjel nem az első éjszakánkat töltjük majd együtt, téged nem fenyeget az a veszély, hogy holnap reggel kiteszem a szűröd. – kacsintott Emmára, aki elgondolkodva nézte. 

-Tudom, milyen az, ha mindent odaadsz, de aztán mégis mást kapsz, mint amit reméltél. – suttogta halkan, aztán magához szorította Robertet, hogy a nyakába bújva súghassa a fülébe a folytatást. –Egyszer a főiskolán rendeztek egy nagy bulit. Akkor már James sem volt képben, magányosnak éreztem magam, és arra vágytam, hogy valaki engem is szeressen. Az egyik srác egész este fűzte a fejemet, és mivel kedves volt és helyes, és pontosan azt mondta, amit hallani akartam, nála töltöttem az éjszakát. Aztán reggel az értésemre adta, hogy ő nem szokott járni a lányokkal, csak megajándékozza őket egy igazi Jeremy-féle éjszakával. Arcpirító érzés volt. Válaszul megmondtam neki, hogy nem fogom jó hírét kelteni, mert messze nem volt akkora attrakció, mint hiszi. 

Robert hallgatott, aztán megköszörülte a torkát és megkérdezte:

-Ezt most miért mesélted el? Igazságtalannak érezném, ha párhuzamot vonnál közém és Jeremy közé.

-Nem, dehogyis, csak azt akarom mondani, hogy tudom, milyen érzés, ha egy lány nem azt kapja, amire számít. Részemről nem haragszom rá, amiért odajött hozzánk. Feltéve, ha ennyi volt.

Robert megállt, karnyi távolságra tolta magától Emmát és megkérdezte:

-Mit keresünk itt? Valentin nap van, mi meg itt lelkizünk mindenféle exekről, ahelyett, hogy otthon gyűrnénk össze az ágyneműt. Gyere, elköszönünk Connoréktól, aztán megünnepeljük ezt a napot úgy, ahogy már órák óta kellett volna! 

*

Április és a Húsvét úgy érkezett el, hogy a hetek egy gyorsvonat sebességével teltek el. Emma újra utazni készült, mert az édesanyja a szavát vette, hogy hazamegy ünnepelni. Robert titkon azt várta, hogy a lány megkérdezi, nem kísérné-e el, de a kérdés csak nem akart elhangozni. Vacsoráztak, aztán amikor már nem bírta tovább a kétségeket, amikkel gyötörte magát, megszólalt:

-Nem akarod, hogy elkísérjelek? Szívesen bemutatkoznék a szüleidnek, hogy tudják, kivel élsz együtt már hónapok óta.

-Rob, nem így terveztem; majd lesz még rá lehetőség.

-Nem akarsz bemutatni?

-Hiszen ismernek.

-De nem tudják, hogy Te és én… oké, tudják, de annyira nem ismernek engem, hogy nyugodtak legyenek.

-Mit nem tudnak? Mi van közöttünk? – kérdezte meg a lány harciasan és Robertben azonnal felrémlett a múltkori nézeteltérésük a gyerek téma kapcsán.

-Miért Emma, szerinted mi van köztünk? Vagy ez neked csak szex?

Emma érezte, hogy a fiú gorombasága mögött sértettség van, ezért megpróbálta megnyugtatni. 

-Tudod, hogy nem úgy gondoltam. Csak…

-Csak?

-Csak nem akarom, hogy a szüleim Téged rávegyenek bármire is, amire még nem állsz készen.

Robert eltátotta a száját: -Szerinted Max ragaszkodna hozzá, hogy vegyelek el, csak mert együtt alszunk? Ilyen alapon Connor már évek óta nős ember lehetne. Ez nevetséges!

-Nem, nem az. Connor egyébként is pasi, rá más szabályok vonatkoznak a családban, mint egy lánygyerekre. De nem is erre gondoltam. Csak Max olyan megkeseredett tud lenni, és esetleg azt képzeli, hogy a pénzem, az ő pénze miatt… nem ez lenne az első eset. – halkult el a végére a hangja, ahogy még ő is érezte, hogy ez egyrészt túlságosan mély ütés volt Robertnek, másrészt meg úgy hülyeség, ahogy van.

-Hát, kösz a bizalmat. Ezek szerint te is ezt képzeled rólam? – csattant fel a fiú. -Hogy nem tudtam Connoron keresztül megfejni őket, akkor majd veled? Jézusom, Emma! Nem hiszem el, hogy ez a véleményed rólam, főleg azok után, hogy nap mint nap együtt vagyunk… és mégsem ismersz. Oké, tudomásul vettem. Nem zavarlak, készülődj nyugodtan! És nézz körül, nehogy otthon majd azt hidd, hogy én nyúltam le egy ékszeredet vagy bármit. Én most elmegyek, muszáj kiszellőztetnem a fejem.  Mire hazajövök, nem akarok ezzel az egész szarsággal foglalkozni. – kiabálta, ahogy kirohant az ajtón és hangos dörrenéssel becsapta maga mögött.

Emma megkövülten ült az asztalnál. De hát, ő egy szóval sem mondta, hogy… Csak ismerte már annyira Max-et, hogy tudja, képes lenne kényelmetlen kérdésekkel bombázni Robertet, és erre semmi szükségük nem volt. Mint ahogy erre az egész hülye veszekedésre sem. Eltolta maga elől a tányért és a tenyerébe hajtotta a fejét, ami majd szétesett a hasogató fejfájástól, ami hirtelen rátört. A telefon után nyúlt, és az anyját tárcsázta. 

Robert az utcára érve visszavett a lendületből. Fogalma sem volt róla, hova menjen, de ha nem akar még jobban összeveszni azzal a libával odafönt, akkor visszafelé semmiképpen nem indulhat el. Bár… Végül is mit mondott Emma? Semmi olyat, ami ne lett volna nyilvánvaló. Maxnak sok pénze van, ez tény. És néha tényleg fura figura, de csak mert imádja a gyerekeit, viszont nem tudja ezt hétköznapi módon kimutatni. … Már nem is emlékezett, tulajdonképpen min húzta fel ennyire magát. A fenébe a Húsvétot! Egészen biztosan azért ilyen hülye ő is, mert újabb néhány nap Emma nélkül… ez mindig a legrosszabbat hozta ki belőle eddig is. Nem akar ő rátelepedni, dehogy, de szívesen töltötte volna az ünnepeket akár Max-szal és Viviennel is, csak Emma vele legyen. Csak, hogy lássák, jól megvannak. Erre fel, most Emma úgy megy haza, hogy ő még abban sem lehet biztos, hogy visszajön. 

Elment a sarokig, aztán sóhajtott egy nagyot és visszafordult. Úgy viselkedik, mint egy hisztis csaj, egy kis veszekedés és máris elrohan otthonról. Felnőtt emberek nem így intézik a dolgaikat, hanem megbeszélik, hogy hol viszket és megvakarják, hogy ne viszkessen. A profán hasonlattól egy  torz mosollyal nyúlt a kilincs után, miközben a szavakat kereste, amikkel ráveheti Emmát a békülésre, amikor az ajtó hirtelen feltárult előtte.

-Ó, istenem, de jó, hogy itt vagy! – rántotta be Emma az ajtón. Robert a váratlanul lelkes fogadtatástól meglepve hagyta, hogy a lány az ingébe kapaszkodva hadarja a magáét. -Éppen utánad akartam indulni, hátha megtalállak. Felhívtam anyut és megmondtam neki, hogy nem megyek haza. Connor sem megy, én sem akarok.  Megünnepeljük a magunk húsvétját. Csinálok egy tojásfát. Sütök mézes sonkát és csinálok hozzá főtt tojást, aztán Húsvét vasárnap elmehetünk mi is a parkba a tojás-vadászatra. Megnézzük a tv-ben a Húsvéti Tojásgörgetést a Fehér Háznál. És ha nem bánod, akkor vendégeket is fogadunk. Alhatnak itt is, de Connornál ott az üres szoba, ott még jobban elférnek. … - a lányból megállíthatatlanul folytak a szavak.

Robert felkapta a fejét az utolsó mondatokra. –Vendégek? Milyen vendégek?

-Arra gondoltam, hogy anyuéknak pont akkora távolság ide, mint nekünk oda. Egyszer igazán ők is meglátogathatnak bennünket. És ha beszélsz a mamáddal, akkor őket is áthívhatnád, hadd ismerkedjenek. Caro is biztosan élvezné a parkban a tojáskeresgélést, és én igazán …. sajnálom, hogy hülyeségeket beszéltem. Olyan rossz érzés volt, hogy haragudtál rám.

-Emma, én nem haragszom, csak néha előfordul, hogy vagy te, vagy én meggondolatlanul mondunk valamit, ami az első pillanatban fájdalmat okoz, de ha megbeszéljük, akkor kiderül, hogy csak egy kis vihar a biliben. Én is sajnálom, hogy annyi hülyeséget vágtam a fejedhez. Csak kiborított a gondolat, hogy megint elmész, és nem értettem, miért ne mehetnénk együtt. De te sosem hívsz, magamtól meg udvariatlanság lenne beállítani. Pedig én csak azt szeretném, ha nyugodtak lennének, hogy a srác, akivel együtt vagy, nem sajátít ki magának teljesen. Még, ha legszívesebben meg is tenné – kacsintott a lányra.

-Tudom, és ne haragudj. Ígérem összehozlak velük.

-Hallom... szóval, vendégeink lesznek? Hát, akkor használjuk ki az időt, amíg még magunkban vagyunk.

Robert egy váratlan mozdulattal lehúzta Emmát a szőnyegre, és gombolgatni kezdte a blúzát. Emma sem maradt az adósa, fürge ujjakkal bontotta ki az inget a fiún és tolta le a vállairól. Aztán lenyomta a fiút a szőnyegre, és csak nézte, ahogy nyugodtan fekszik előtte, arra várva, hogy ő kezdeményezzen. Rob mellkasa ritmikusan süllyedt-emelkedett, a göndör szőrszálak szinte várták, hogy ő az ujjaival közéjük túrjon. A fiú lehunyta azokat az igéző szürke szemeket, amiknek a tüzében már annyiszor elégett; és a kanapéról levert párnát a feje alá gyűrte. Keze megadóan feküdt a feje mellett, ujjai ellazultan szétnyíltak, szinte várták, hogy a lány összefűzze velük a magáét. Emma megfeledkezett a vitáról. Még a saját nevét is elfelejtette volna, ha a csókjuk pillanatában Robert nem suttogta volna a szájába.

Bonus zene: