Lakótársak 3.

Robert az ágyán heverészve a hazahozott munkáját nézegette, de hazudott volna, ha azt állítja, hogy egyetlen épkézláb ötlete született volna az elmúlt fél órában. A gondolatai állandóan elkalandoztak. Leginkább az odakint szorgoskodó lány felé. Jézus, ilyen régen volt már nő az életében, hogy nem tud leszállni pont Connor barátnőjéről? A gondolatot képzettársítás követte, amitől kényelmetlen lett a farmer. Félredobta a tervrajzokat, feladta a hiábavaló próbálkozást, hogy koncentráljon, és kiment a szobájából. Emma még a konyhában tett-vett, ezért inkább bekopogott Connorhoz.

-Mi van? Már kész a vacsora? – nézett fel a barátja egy ismerős szakkönyvből. Robert meglepve látta, hogy barátja tanul.

-Bocs, hogy megzavartalak, nem gondoltam, hogy tanulsz, csak ... szóval... azt hittem, dumálhatunk, mert…. Közben nem tudta nem észrevenni a szanaszét heverő női holmikat. - Connor megemelte a szemöldökét. Amióta ismeri, nem hallotta még Robertet így feszengeni. Mi a franc baja van? Becsapta a könyvet és letette az íróasztalra, aztán megpaskolta maga mellett az üres széket.

-Na, gyere! Connor papa fogadóórát tart. Gyónjál gyermekem, mi nyomja a lelkedet!

-Á, Connor, te mindig elhülyéskeded a dolgokat! – grimaszolt rá a barátja. –De ha már kérdezed, ez a csaj odakint, ez nyomja a bögyömet.

-Azért ismerjük el, hogy az övé – biccentett kifelé Connor – klasszisokkal jobb, mint a tiéd; mármint a bögye – hunyorgott Robertre, de az még csak el sem mosolyodott. Á, akkor itt valami nagy gáz van, ha Rob már a viccet sem érti. Csak nem összeveszett Emmával, amíg nem figyelt rájuk?

-Mi a baj Emmával? – kérdezte óvatosan.

-Arról volt szó, hogy egy csaj sem maradhat egy éjszakánál tovább, de ennek a lánynak kulcsot adtál, és ahogy elnézem, nem egy fogkefével érkezett. – mutatott a méretes nyitott bőröndre, amiből egy ingerlően szexi fekete csipkés melltartó kandikált ki. -Csak tudni szeretném, hogy akkor most mi van?  Ideköltözik?  ...és akkor én... keressek másik lakást? 

-Ja, csak ez a baj? Nyugi, csak addig lesz itt, amíg talál magának munkát, és bérelni tud egy saját kis kéglit. Pár nap és költözik, emiatt nem érdemes izgatnod magad. Sajnálom, ha zavar, de csak azért nem szóltam előre, mert nem volt biztos, hogy egyáltalán idetolja azt a csinos kis fenekét. Eredetileg ugyanis azt tervezte, hogy visszamegy a suli után Los Angelesbe.

-Aha. – Robert csak ennyit tudott kinyögni, és fejében kezdtek összeállni az információmorzsák. Akkor Emma is Los Angelesbe való, akárcsak Connor; onnan ismerik egymást. Kitartó egy kapcsolat lehet, mert ha jól emlékszik, Connor az elmúlt fél évben haza sem utazott. Persze, ha a csaj közben itt járt suliba... de hogy a francba nem hozta fel eddig egyszer sem? Ááá, mindegy, szóval elmegy. Jobb is lesz ez így. Mindenkinek. Ezt a pár napot pedig ki fogja bírni, ha kell, féllábon állva is, nem lehet probléma. Csak akarni kell!  –Oké, örülök, hogy ezt tisztáztuk – motyogta, aztán felállt, és mint valami holdkóros, kiballagott a szobából. Connor értetlenül nézett utána. 

-Vacsoraaa! – kiabált éppen Emma, amikor Robert felbukkant a nappaliban. A hang benne akadt, ahogy a srác megjelent. Szót fogadott, felvett egy pólót, de még mindig mezítláb volt, és a pucér lába vonzotta a tekintetét. A fekete póló meg... főleg azzal az apró lyukkal a hasán... oké, jobb, ha belenyugszik, hogy a srác a szemétledobó ajtaját is magára húzhatná, akkor is muszáj lenne állandóan ránéznie. Megköszörülte a torkát és a lehető legközömbösebb hangon megkérdezte:

-Van kedved megteríteni?

A fiú beleegyezően bólintott, és már nyitotta is mellette a felső szekrényt, hogy a tányérokat elővegye. A felfelé nyúló karon a lámpafényben megcsillant a szőkés szőr és Emma majdnem kiborította a serpenyőt, amit éppen az asztalra akart rakni. Anyám, hogy a francba lehet szexi egy vadidegen pasi szőrös csuklója?! És az a francos póló, ahogy felcsúszott, ingerlően villant meg a fiú bőre a farmer dereka fölött. Úgy döntött, egy kicsit visszateszi az edényt a tűzhelyre, mielőtt a vacsorát a padlóról kell felnyalniuk. Nyalni… na, ez volt az a szó, ami jobb lett volna, ha nem jut az eszébe, mert azonnal képzettársításba fogott amúgy teljesen ledermedt agya. A pultra támaszkodott és erősen reménykedett benne, hogy a remegés még azelőtt kiáll a kezéből, hogy éhen halnának.

Robert szétpakolta a tányérokat, aztán a fiókban az evőeszközök után kotorászott. Az egyik villa kiesett a kezéből, ahogy arra gondolt, hogy egy szebb világban Emma egy szál semmiben, jó, legfeljebb egy kis köténykében süröghetne a konyhában, neki készítve a vacsorát. A képet idegesítően élesen látta maga előtt. Eközben a háta mögött Emma a sütőből emelte ki éppen a sült krumplis tepsit. Egyszerre hajoltak le és pontosan fenéken billentették egymást. Aztán megmerevedtek ebben a pozitúrában. Végül Robert aprót köhintve felegyenesedett, és mintha mi sem történt volna, a villát kezdte el mosogatni. Amikor már percek óta folyatta rá a vizet, Connor zárta el a csapot.

-Azt hiszem, már elég tiszta lesz. 

Robert észre sem vette, hogy a barátja is megérkezett, annyira el volt foglalva a gondolataival, amik közül Connornak egyet sem mert volna bevallani. Amilyen állapotban volt, valószínűleg azt sem vette volna észre, ha körülötte lángba borult volna a konyha. Emma már az asztalnál ülve bíborvörösen rendezgette a szalvétát az ölében. Ő is letottyant a szemközti székre, aztán Connort nézte, aki éppen  kinyitott egy kis üveg sört, majd kérdőn a többiekre nézett.

-Ti mit kértek?

-Ugyanazt – mondták egyszerre, aztán ettől megint zavarba jőve, Emma remegő kézzel tálalni kezdett, míg Robert a villát törölgette szorgalmasan. 

-Nem azért Rob, de az a villa lassan elkopik, mi a franc van már veled, haver?  Te meg hagyd inkább, majd szedünk magunknak, mert már több van az asztalon, mint a tányéron – vigyorgott Connor, miközben még két sört tett az asztalra. –Úgy viselkedtek, mint két kamasz. Rob már meggyónt, de most már érdekelne, hogy Emmának mi nyomja a ... bögyét, mert nem szokott ő ilyen ügyetlen lenni.

-Egyél, ne dumálj! – morrant rá a lány elpirulva Connorra. Aztán hangos zörgéssel ő maga nekikezdett az evésnek. Mielőtt az első falatot a szájába vette volna, a két fiú egyszerre szólalt meg:

-Jó étvágyat! – …ettől azonnal elment az étvágya. 

*

Másnap reggel Robert kifacsarva ébredt. Kamaszkora óta nem voltak ilyen zavaros, erotikus álmai. Ráadásul most még a tudatalattija is küzdött a dolgok ellen, és az álmai ettől a pihenés helyett a káoszt hozták el. Már elaludni is alig tudott, mert azt figyelte, milyen hangokat hall a falon túlról. Aztán amikor nem hallott semmit, akkor azon agyalt, hogy vajon miért nem. 

A tegnapi vacsora minden önuralmát felemésztette. Ült szemben Emmával és jóformán fizikai fájdalmat jelentett levenni a tekintetét a lány halvány rózsaszín ajkairól, ahogy mohón falatozott. Képtelen volt kordában tartani a gondolatait, így aztán amíg azok ketten valami régi közös történeten kacarásztak, neki csak az járt a fejében, hogy vajon a lány a szexben is olyan mohó-e, mint az evésben, ha kellőképpen kiéhezett? Amikor Connor bokán rúgta az asztal alatt, először megijedt, hogy talán mégiscsak kimondta hangosan a gondolatait, és fogalma sem volt róla, vajon miről volt éppen szó az asztalnál, így aztán önkéntelenül szaladt ki a száján:

-Oké, rendben.

-Mi van rendben, te kótyagos? – nézett rá a barátja gunyoros kíváncsisággal.

-Ja... semmi... csak egy benti problémán gondolkodtam, és azt hiszem, megvan rá a válasz ... – dünnyögte lesütött szemekkel. Ahogy bízott is benne, Connort egyetlen dolog biztosan nem érdekelte, a szakmai problémák, így aztán nem is gyötörte további kérdésekkel. Robert felállt, a tányérját a mosogatóba tette, aztán mosolyt erőltetett az arcára és feléjük fordult. Emma éppen Connor fülébe súgott valamit, amin a barátja nagyot nevetett. Neki minden idegszála kiegyenesedett ettől a nevetéstől, és leginkább attól a gondolattól, hogy jó lenne minél előbb elaludni, mielőtt ezek ketten egymásnak esnek a fal túloldalán. Talán el is kéne mennie itthonról, hogy mire hazaér, már aludjanak. Igen, ez lesz a megoldás – döntötte el magában, bár fogalma sem volt, hogy hova menjen. Egyedül egyébként se sok kedve volt hozzá. 

Aztán eszébe jutott Freya és a közeledési kísérletei. Talán az lenne a legjobb, ha vele... aztán elszégyellte magát. Nem használhatja ki a lány vonzódását, amikor tulajdonképpen csak búfelejtőnek használná. Nagyot fújtatott és elindult a szobája felé. Aztán győzött a jólneveltsége és visszafordult. Még éppen elkapta Emma pillantását, ahogy őt figyelte.

-Köszönöm a vacsorát! Isteni volt. – mondta, aztán becsukta maga mögött az ajtót. 

Odabent nekidőlt a helyenként lepattogzott festésnek. Utálta, hogy nem engedheti szabadjára az érzelmeit. Most a legjobb lenne egy oltári nagyot csapni az ajtóra, nem is egyet, hanem egy egész sorozatot, de akkor alighanem magyarázkodnia kéne a kintieknek, szóval inkább mégse. Vagy legalább a falhoz vágni az éjjeli lámpát, bármit, ami zajos és feszültségoldó. Erről az utolsó szóról aztán eszébe jutott valami, ami végre nem volt összefüggésben a nadrágjával. Feszültségoldás, ez az! A szekrény mélyéről előráncigálta a falmászó felszerelését, belegyömöszölte a sporttáskájába és magára kapott egy dzsekit. 

Connorék még mindig az asztalnál ültek és beszélgettek. Ez annyira nem vallott a barátjára! Ez a lány igazán sokat jelenthet neki, ha nem csak hanyatt akarja dönteni. Megköszörülte a torkát:

-Legyetek jól, én elugrom a falmászó terembe, mert lassan lejár a bérletem és nem akarom, hogy kárba menjen. Ne várjatok rám, majd jövök! Sziasztok! – azzal választ sem várva kiviharzott az ajtón. 

Connor töprengve nézett utána.

-Annyira nem vall rá, ahogy ma viselkedik. Teljesen meg van kergülve. Az előbb még hozzám is bejött, hogy megkérdezze, költözzön-e el, ha te itt fogsz lakni. Nem is értem, olyan fura gyerek, de jó srác; bírom a humorát, bár most valahol elhagyta. Én személy szerint nem is boldogulnék nélküle, úgyhogy ha már maradsz, levehetnél egy kis terhet a válláról, mert ő főz, rendezi a számlákat, takarít, még mos is, ha azt annak lehet nevezni, hogy az én cuccomat is ő hordja le a mosodába. Lehet, hogy becsajozott, és azért ilyen agyatlan?

Emma nagyon remélte, hogy erre a kérdésre nem a válasz. Ő sokkal inkább úgy érezte, vagy inkább csak remélte, hogy a srác zavarodottsága az önmagában is érzett zavarra rezonál, hogy ők ketten kölcsönösen éreznek valamit, valami kimondhatatlan, megfejthetetlen érzést, amit remélhetőleg lesz még idejük tisztázni, mielőtt ő talál egy másik lakást és kénytelen lesz lelépni a színről.

*

Robert remegő lábakkal állt a fal tövében leterített vastag szivacson, ami a nagyobb sérülésektől volt hivatott megvédeni azt, aki egy-egy fogást elvétett. Nem ez volt a környék legjobb klubja, de ez volt a legközelebb. Bérlete momentán egyikbe se volt, csak azért mondta Connorék előtt, hogy hihető magyarázatot adjon a szinte menekülésszerű távozásra;  így aztán vett egy egy alkalomra szóló belépőt. Hónapokkal ezelőtt mászott utoljára és a fogások már kimentek a kezéből. Mert most csak a keze emlékeire hagyatkozhatott, a feje teljességgel használhatatlan volt. Ráadásul a kemény irodai munkával töltött hetek az erőnlétét is aláásták, mert korábban ennyi megerőltetés meg sem kottyant neki, most pedig remegtek az izmai a karjában, lábában egyaránt. Még a legkönnyebb feladatra sem tudott koncentrálni, nemhogy a bonyolultabbakra, mert állandóan Emmához és Connorhoz tértek vissza a gondolatai. Szinte pánikba esett, hogy egy nő, ráadásul Connor nője, így kibillentette a lelki egyensúlyából. Ilyen hülye helyzetben még az életben nem volt, és fogalma sem volt róla, hogyan tudna a legkevesebb fájdalommal kikeveredni belőle. 

Aztán egy ismerős lobogó fekete sörényre lett figyelmes. Már éppen megjegyzést akart tenni, hogy a csaj jobban tette volna, ha összefogja a haját, amikor rájött, hogy Freya tincseit és feszes fenekét stíröli alulról. A nő meglepően ügyesen és fürgén mászott, már éppen a csúcshoz ért, és a kötélen hirtelen aláereszkedett. Robert éppen csak odébb tudott lépni előle.