"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2013. január 16., szerda

Lakótársak 5.

Komikra:
Hát, nem kényeztettetek el, illetve hát lehet úgy is mondani, nem adtatok sok munkát a reagálással...
Gabó - az ötlet határozottan jó volt, de tényleg... nincs kedved társszerzőként beszállni? ;) De ahogy Te is írtad, én már megálmodtam. Bár, nem is voltunk olyan messze egymástól az ötletelésben.
Pixie,- örülök, hogy itt vagy! Remélem az abszolút kedvenc még párszor eszedbe fog jutni, ahogy haladunk előre :)
ZoÉ - Tedd a dolgod nyugodtan, aztán ha lesz időd, várlak!

*** 


Robert a szomszédos ajtó felé sandítva lehajolt, hogy belebújjon a cipőjébe, aztán az orrnyergét masszírozva kiegyenesedett, mert a mozdulattól felerősödött a fejfájása. A forró tej még konyakkal együtt sem hozta el a megnyugvást. Egész éjjel forgolódott, amikor elaludt, zavaros és erotikus képek gyötörték. Azt sem vette észre, Connor mikor ért haza, csak az előszobában lerúgott tornacipő árulkodott róla reggel, hogy itthon van. 
Erről aztán eszébe jutott, hogy Emma vajon ébren várta-e, vagy csak akkor ébredt fel, amikor Connor bemászott mellé az ágyba és magához húzta.... bassza meg, ez rosszabb, mint a rémálmai. Meglazította a kissé szorosra húzott nyakkendőt, aztán a kávét kiöntötte a lefolyóba. Majd iszik egyet az irodában, mert éhgyomorra úgyis csak felforgatná a gyomrát.

Halkan kilépett a lakásból és a borús égboltra nézve a metró felé vette az irányt. Egy újabb szar nap kezdete, ráadásul pont az apja barátja, Jason Donovan jön hozzá új irodaháza terveiért. Nem ártott volna ma jó formában lennie, és idegesítette, hogy ennyire dekoncentrált, ezért aztán már a metrón is a jegyzeteibe mélyedt. Legalább addig sem kell Emmára gondolnia! Még nem tudta, hogy ezek a dolgok nem ennyire egyszerűek. 

Emma fél éjszaka forgolódott, egyedül akkor kényszerített magára merev alvás-színlelést, amikor Connor hajnaltájban belopózott a szobába. Amikor a fiú ájult alvásba zuhant, újra a plafonra meredt és vagy századszor lejátszotta az este történteket. Azt már nem is próbálta tagadni maga előtt, hogy az a másik fiú a fal túloldalán érdekli. Nagyon érdekli. És ha hihet a női megérzéseinek, akkor ő sem közömbös neki, de valami miatt mindig meghátrál , amikor pedig már szinte biztos benne, hogy kezdetét vehetné köztük valami izgalmas kapcsolat. Oké, nyilvánvaló, hogy szexuálisan vonz – próbálta leegyszerűsíteni az érzései elemzését, és érezte, hogy ez kölcsönös, de szíve mélyén nagyon szerette volna, ha egy jó numeránál többet jelentene Robertnek. De akkor még mindig itt van Connor problémája, vele hogy nyelesse le ezt a keserű pirulát. Nagyot sóhajtott és megpróbált aludni, hogy az állásinterjúra már mégse a zombi-álarcát öltse magára.

*
Bryan a megbeszélés közepén lépett be a tárgyalóba, ahol látva, hogy minden a legnagyobb rendben folyik, leült az asztal végéhez és kritikusan figyelte Robert prezentációját. Ért hozzá a srác, és nemcsak a műszaki megoldásai jók, de el is tudja adni; nem viszi túlzásba a szaknyelvet, a laikus is azonnal felfogja a lényeges elemeket és ettől még a legkutyaütőbb ügyfelük és azonnal hozzáértőnek érezte magát – nézett az arrogáns megrendelő érdeklődő arcára, ahogy feszülten figyelte a szakszerű tájékoztatót, aminek valószínűleg csak a töredékét értette. 
Újabb fél óra elteltével Robert teljesen kimerülve, de elégedetten kísérte ki az ügyvédi iroda tulajdonosát, apja régi ismerősét, aki néhány perce gratulált neki a munkájához, és aláírta az átvételi papírokat. Ha ebből a tető alá hozott megrendelésből sem kap majd valami kézzel fogható és elkölthető elismerést, itt lesz az ideje, hogy elgondolkozzon, nem kéne-e másik tervezőirodában szerencsét próbálnia. A falra tudott volna mászni, ahogy Bryan önelégülten mosolygott az ügyvéd elismerő szavai hallatán, mintha bármi köze lett volna az elhangzottakhoz. Amikor a lifttől visszaérve összeszedte a papírjait, Bryan köhintésére kapta fel a fejét. A főnöke bejött és becsukta maga mögött az ajtót.

-Szép munka volt, Robert. Elismerésem. Jason Donovannak bármit eladni igazi kihívás, de annak, amit elé tettél, még elismeréssel is adózott. Ritka élvezet volt látni ezt a mogult ilyen kegyelmi pillanatban. – aztán mintha önmagát is meglepte volna ezzel a dicsérő szöveggel, megköszörülte a torkát, száját  rágva, hümmögve visszament az irodájába. Robert kicsit zavarodottan nézett utána. Nem tudta mire vélni a barátságos szavakat, és tartott tőle, hogy Bryan ha magához tér, még kellemetlenebb lesz, mint korábban, mert zavarban lesz a történtek miatt. Az íróasztalánál elpakolta a terveket, aztán az órájára nézett. Éppen itt az ideje, hogy bekapjon valamit.

Már majdnem a kijárat forgóajtajához ért, amikor a recepciónál egy karcsú boka vonta magára a figyelmét. Éppen olyan formás, mint Emmáé – jutott azonnal az eszébe, aztán megrázta a fejét, hogy szabaduljon a lány még mindig kísértő emlékétől. A tűsarkakon egyensúlyozó lány megfordult, kosztümszoknyájáról lepöckölt egy nemlétező szálat, aztán a retiküljét a vállára vetve feléje indult. Egyszerre néztek fel és Robert elsápadt. Emma! Édes Jó Isten az égben! Mi a francokat keres itt a lány ilyen csábosan, nagyvilágian, mint egy manöken? A haja lágy fürtökben omlott a vállára, a blézer alól selyemblúz fodra kandikált ki. A látomás határozottan nem hasonlított a tegnap esti pólós, mezítlábas lányra, de ez sajnos nem csökkentette a sokkhatást. Emma elegánsan legalább olyan észbontóan nézett ki, mint Connor szakadt pólójában. 

-Szia! – csillantak fel a zöld szemek, ahogy felismerte az előtte állót. –Itt dolgozol?
-Igen, fent az ötödiken – intett fejével a lift irányába Robert. –A Walters and Waltersnál.
-Micsoda véletlen! Éppen oda megyek interjúra. Valami Bryan ...Thomson – nézett a kezében tartott papírra – keres titkárnőt. Ismered?
-Lehet mondani. – vágott grimaszt a fiú, aztán hirtelen ötlettel megfordult és a kezét nyújtva a lift felé intett. –Felkísérlek. Megvárom, amíg végzel, aztán esetleg ebédelhetünk együtt, ha van kedved.
-Szívesen.  – nézett fel rá a lány, és a szemében ezer kérdés tükröződött, amiket végül mégsem tett fel. Tegnap este úgy menekült be Robert a szobájába, mintha tisztességtelen ajánlatot tett volna neki, ezért meglepte, hogy most nem fordított hátat az első adódó alkalomnál.
Bryan ajtaja előtt Robert megtorpant. –Egy kalappal! Az előbb elég jó hangulatban volt, vedd le a lábáról! Ránk férne már egy jó titkárnő, mert többet adminisztrálunk, mint amennyit a terveken dolgozunk.
*

Húsz perccel később Emma a homlokát ráncolva lépett ki Bryan Thomson ajtaján. Még nem tudta eldönteni, hogy aggódjon vagy örüljön, amiért a fickó most azonnal úgy döntött, hogy megfelel az állásra. Tisztában volt vele, hogy nem feltétlenül a titkárnői kvalitásai nyűgözték le leendő főnökét. Pedig ha mást is forgat az enyhén kopaszodó homloka mögött, akkor nagyot fog csalódni. Szemével Robertet kereste, és a terem végében álló hatalmas rajzasztal mellett rá is lelt. Odalépkedett hozzá, miközben a szemét le sem vette az asztal fölé hajoló karcsú alakról. Milyen hosszú lábai vannak! – mérte fel a fiú alakját. Zakó nélkül, felhajtott ingujjban dolgozott; aztán egyszer csak lehajtotta a fejét és két kézzel megmarkolta az asztal szélét. A vak is láthatta, hogy a probléma, ami nyomasztja, nem a rajzasztalon szereplő tervvel van kapcsolatban. Nem tudhatta, hogy a fiú éppen az előbbi meggondolatlan ebédmeghívás miatt ideges. Már megbánta, hogy meghívta a lányt, mert ez is csak egy lépéssel közelebb vitte mindkettőjüket egy végzetes pillanathoz, ami a Connorral való barátságát veszélyezteti. Végül egy nagy fújtatással kiegyenesedett, és a széken heverő zakó után nyúlt. Emma pont akkor ért oda hozzá, amikor megfordult és a karját a zakó ujjába dugta.

-Máris végeztél? – nézett rá aggódóan. –Milyen volt?
-Fel akar venni, csak még én nem tudom, hogy akarok-e vele dolgozni. – grimaszolt Emma.
-Úgy érted, máris bepróbálkozott? – húzta össze a szemöldökét a fiú, ahogy elképzelte Bryan izzadós mancsát Emma térdén tapogatózni.
-Nem, nem... csak nem kellett se gyorsírnom, se gépelnem, de még a diktafont se bekapcsolnom. Meg sem kérdezte, hogy számítógépen milyen programokat tudok használni. Mi van, ha az egyetlen dolog, amit titkárnőként tökéletesen képes vagyok elvégezni, az a kávéfőzés?  - hunyorgott rá a lány, mire Robert elnevette magát.
-Akkor máris megmentesz egy csomó koffeinfüggőt a lassú és kínkeserves elvonókúrától, mert itt iszonyat rossz a kávé, bármelyikünk is teszi oda. ... Szóval, akkor mostantól kollégák vagyunk? 

-Hát, úgy néz ki.
-És ... mikor kezdesz?
-Hát, még nem mondtam igent, de elvileg hétfőn. Holnap már péntek, nem lett volna értelme... meg vásárolnom is kell, mert nem akarok ilyen puccparádéban feszengeni, elég lesz ide néhány kényelmes szoknya és blúz is, meg valami kevésbé nyaktörő cipő. Azt ugyanis nem győzte kihangsúlyozni, hogy a nadrág nők számára itt nemkívánatos viselet. Pedig sokkal magabiztosabban érezném magam, ha diktálás közben nem a lábamat fixírozná.
-Hát, ez a szoknya a ti keresztetek, nőké... de nyugi, én sem vagyok boldog az öltönytől. Még a gondolatok is jobban jönnek, ha csak egy póló és farmer van rajtam.
Emma határozottan úgy érezte, hogy ez a nagy igazság őrá biztosan nem vonatkozik; az ő gondolatai olyankor garantáltan lefagynak, amikor Roberten farmer és póló van, bár most meglepetten állapította meg, hogy a nyakkendős Robert is ébreszt benne pajzán gondolatokat. 

-Igaz, néha ügyfelekkel is kell tárgyalni és olyankor a franc se akarna átöltözni, szóval, marad a feszengés az öltönyben.- mondta tovább a fiú a magáét, mint aki zavarában abba sem tudja hagyni a fecsegést. -Na, de menjünk, kapjunk be valamit! Ismerek itt a sarkon egy jó kis kávézót. Isteni szendvicseket csinálnak, a kávéjuk pedig egyenesen mennyei. Az tartotta eddig bennünk a lelket.
Már az utcán jártak, amikor eszébe jutott valami. –Connort nem hívod fel a jó hírrel?
-Hogyisne, akkor mire hazamennék, már ki is paterolna a szobájából. És legalább három cím heverne a konyhaasztalon, hogy hol találok magamnak másik szállást. A barátod roppant hatékony bír lenni, ha a szabadságáról van szó.
-Na igen, ezt már észrevettem.- nevetett cinkosan a fiú, miközben némiképp elismerően állapította meg, hogy Emma bizony ismeri Connor kevésbé elbűvölő oldalát is. -Mióta ismered? – tette fel Robert az egyik kérdést a sok közül, amik a legjobban izgatták. 

-Ezer éve, azt hiszem. – sóhajtott nagyot Emma. -De komolyan, kis lófarkas tini voltam, amikor először találkoztunk, pontosan tíz évvel ezelőtt.
-És hol találkozhatott Connor kis lófarkas tinikkel tíz évvel ezelőtt? – kérdezte kicsit gunyorosan, amiért a lány ilyen felemás, alig értelmezhető válaszokkal szúrja ki a szemét. A tíz év egyébként is mellbeverően komoly időnek tűnt.
Emma az órájára nézett. –Jaj, ne haragudj, folytathatnánk ezt máskor? Ma délutánra még egy interjút megbeszéltem, és meg akarom adni az esélyt doktor Hausmannek is. A magánklinikájára keres koordinátort, aki a különböző orvosok alá tartozó titkárnőket és asszisztenseket összefogja. Be kell vallanom, hogy sokkal érdekesebb munka lenne, mint ez itt, csak hát jóval nagyobb felelősség is, és még nem döntöttem el, mennyire komoly tagja akarok lenni a társadalomnak. Végülis még csak 22 éves múltam, nem igaz? 

-Oké! – kedvetlenedett el a fiú, amiért a még el sem kezdődött beszélgetés ilyen kurtán-furcsán véget is ért, még mielőtt egyetlen információval is többet tudhatott volna a lányról, mint órákkal ezelőtt. Akkor majd este otthon! Már persze, ha otthon lesztek.
-Persze, hogy otthon leszek. Úgyis akartam kérni tőled egy szívességet, de most tényleg mennem kell, majd otthon, szia! – azzal könnyed, szinte táncos léptekkel kilibbent a kávézóból. Robert töprengve nézett utána. Szívességet? Tőlem? Kösz cica, most ezzel el is leszek estig, törhetem a fejem, hogy milyen szívességre gondoltál. Felmarkolta a szendvicsét és a kávés dobozt, aztán sietős léptekkel visszament az irodába. Bryan Thomson pedig azonnal kérette magához. 

A Walters&Walters tervezőiroda és a new yorki egyetem építészmérnöki kara szerződést kötöttek a következő szemeszterre, hogy a leendő mérnökök valóságos terveket boncolgatva értsék meg a feladatok lényegét és találják meg a megoldások hibalehetőségeit. Robert kapta a megbízást, hogy az iroda korábbi sikeres terveinek segítségével megmutassa a hallgatóknak az elmélet és a gyakorlat találkozását. Érdekes feladat volt, annál is inkább, mert néhány hónapra visszakapta az egyetemi évek diákéletének illúzióját. Feldobott hangulatban ballagott hazáig, és szinte még Emmával kapcsolatos megszállottságáról is megfeledkezett. Egészen addig a pillanatig, amíg be nem nyitott a lakásba, ahol Emma éppen telefonált.

-…oké, én is szeretlek… rendben… Connor! ne hülyéskedj!... na jó, akkor most leteszlek, csók, legyél jó! szia!
Robertnek azonnal megkeseredett az öröm a lelkében. A francba a turbékoló szerelmesekkel!
-Szia! – köszönt oda Emmának és máris a szobája felé vette az irányt. Emma azonban szorosan a sarkában maradva követte. A fiú majdnem az orrára csukta az ajtót. –Mit szeretnél, Emma? – sóhajtott beletörően.

-Csak tanácsot akartam kérni tőled. Tudod, nem voltak túl jó érzéseim ezzel a Bryan Thomsonnal kapcsolatban, és délután megnéztem azt az orvosi rendelőt is. Csak szerettem volna, ha Te… szóval, ha segítesz dönteni. Tényleg olyan nagy szükség lenne nálatok egy titkárnőre vagy csak a főnököd keres alkalmi barátnőt?
Robert elnevette magát. –Nem, nem hiszem, hogy Bryan a szent cél érdekében megdolgoztatná a HR-eseket; és talán egy picit a kávéfőzéssel is túloztam, de az adminisztráció tényleg rengeteg. Arra kéne egy külön ember. Egyébként meg nagy barom, de a békés fajtából. Nem hiszem, hogy tényleg merne kikezdeni bárkivel is, csak a szemét meregeti. Talán még a nyálát is olyankor folyatja csak, amikor senki se látja. Nős, és egy igazán karakán nő a felesége. Köztünk legyen szólva, szerintem Bryan fél az asszonytól, aki egyébként meglepően csinos, legalábbis őhozzá mérve. Sosem fogom megérteni a nőket, mi alapján vonzódnak egy pasihoz. Én a részemről Bryanben még egyetlen szimpatikus vonást sem találtam, de hát nem is nekem kell vele élnem. Szerencsére. – hadarta vidáman, miközben levette a nyakkendőjét és kigombolta az ing felső gombjait.

-Akkor… nem beszélnél le róla, ha úgy döntök, hétfőn nálatok kezdenék? – nyelt nagyot Emma a vetkőzőszámot látva, és csendben fohászkodott, hogy a fiú ne lazítsa tovább a ruházatát, mert akkor esetleg ő maga fogja befejezni a műveletet.
-Nem, nem beszélnélek le róla. De az én véleményem most nem is számít, mert egy ideig csak nagyon ritkán leszek odabent. Ugyanis az egyetemen leszek óraadó tanár, vagy legalábbis valami hasonló.
-Hát, ha a te munkádat úgysem könnyíteném meg, akkor lehet, hogy mégis a rendelőt választom. Nyugisabb helynek tűnik. – biggyesztette el a száját kedvetlenül Emma. A délelőtti találkozóhoz képest ez egy elég váratlan és kedvezőtlen fordulat volt. Bryan Thomson ellenszenves képét Robert közelsége tette volna elviselhetővé.
-Akkor válaszd azt! - szusszant türelmetlenül a fiú. – Figyelj, Emma! Átöltöznék, mindjárt jövök. Ha akarod, segítek  neked vacsorát csinálni. Connor hol van?
-Connor biztos valami új hódításán erőlködik – grimaszolt Emma, miközben hátat fordított és a konyha felé indult. Robert szívébe beleszúrt a fájdalom, ahogy arra gondolt, ez a lány teljesen tisztában van a barátja rossz tulajdonságaival, mégis kitart mellette, ragaszkodik hozzá. Sajnálta a lányt és irigyelte a barátját, amiért magáénak tudhatja valószínűleg az egyetlen nőt, aki hajlandó szemet hunyni sajátos életvitele felett. 

*
Emma már odatette a spagetti szószt, mire Robert a szobából előkeveredett. Elmélyülten kavargatta a serpenyőben a sűrű, illatos szószt, közben az agya a tölgyfaajtó túloldalán járt. Vajon Robert nem veszi észre, hogy érdeklődik iránta, vagy már régen észrevette, csak éppen nem kölcsönös ez az érdeklődés, és azért olyan visszafogott? Igazság szerint az orvosi rendelő nem tudna annyit fizetni, hogy őket válassza Robert széles vállainak egész napos látványa helyett, de ezt persze nem kötötte a fiú orrára. Megrezzent, ahogy a fiú hangtalanul megjelent a háta mögött, már látnia sem kellett, az érzékei egyszerűen vigyázzállásba merevedtek a közelségétől. Lezuhanyozott – szimatolt felé fordulva, ahogy megérezte a friss, férfias tusfürdő illatát. Az illat a látvánnyal kombinálva összeszorította a gyomrát, a férfi vizes tincsei szinte vörösen csillogtak a lámpafényben. A hűtőből éppen kiemelt két sört és a lány felé mutatta: -Megfelel? Emma csak bólintani tudott, aztán megremegett, ahogy a fiú megfogta a vállát és finoman odébb tolta.

-Majd én vigyázok rá, és odateszem a tésztát főni. Ebben nagy vagyok, nyugodtan rám bízhatod. – mosolygott a lányra. És tényleg, gyakorlott mozdulatokkal tette fel forrni a vizet, aztán szórta bele a sót és a tésztát, aztán a szűrővel kicsit megnyomkodta, hogy a víz átjárhassa. A tészta már lassan elkészült, amikor észrevette, hogy a lány kezében még mindig bontatlan az üveg.
-Nem nyitod ki? – intett a szűrőkanállal az irányába.
Emma mintha transzban lenne, úgy mozdult, aminek a következtében az üveg kiesett a kezéből. Szerencsére nem törött el. Aztán előkotorta a sörnyitót a fiókból, és egy mozdulattal lepattintotta a kupakot. A következő pillanatban Emmát tetőtől talpig beborította az üvegből kipezsgő habos kesernyés lé.

Robert éppen leszűrte a tésztát; hátrakapta a fejét a sikkantásra, aztán teli torokból nevetni kezdett az elázott lányt látva. Emma sértődötten pislogott.
-Nagyon vicces!
-Ne haragudj, de tényleg az. Nem gondoltál rá, hogy felkeveredik? Ennyit még egy pasi is tud, hogy a sört, ha felborult, csak óvatosan szabad kinyitni.
-Igen? Szóval, ennyit még egy pasi is tud? – nézett rá Emma harciasan csillogó szemekkel. Aztán a következő pillanatban a tűzhelyről lekapta a spagettis fazekat és egy hirtelen mozdulattal Robertre borította. 

A fiú a meglepetéstől ledöbbenve nézte az ingén megtapadó gusztustalan kukacokra hasonlító tekergő tésztát, aztán a tekintetét lassan a harcias pózban a reakcióját leső lányra fókuszálta. A vadászó oroszlán mosolyoghat úgy az áldozatára, ahogy ő nézett Emmára, aki ettől a pillantástól lemerevedve nézett rá, mint nyuszi a reflektorfényben. Aztán a szemétől el sem szakadva Robert maga mögé nyúlt és az illatozó szósszal teli serpenyőt megragadva, egy csuklómozdulattal Emmára borította a tartalmát. Emma levegő után kapott, ahogy a meleg paradicsomos tetőtől talpig beborította.

-Megőrültél? – sikított Robertre, de a hang benne akadt, ahogy a fiú érte nyúlt és a következő pillanatban a vállán egyensúlyozva hosszú léptekkel a fürdőszoba felé vette vele az irányt. A zuhanyt megnyitva, úgy ahogy voltak, beállt Emmával a fülkébe és lassan leeresztette maga elé. A fejükre záporozó víz alatt egymás szemébe meredtek, kutatva valami magyarázat után, hogy mi is történik velük éppen, aztán Robert nemes egyszerűséggel a csempének nyomta a lányt és a szájára tapadt. Ennél finomabb szószt még soha nem kóstolt – futott át agyán a gondolat, miközben Emma harapását érezte az ajkán, ujjait a nyakszirtjén, aztán a következő pillanatban kicsapódott a fürdőszoba ajtaja és Connor hangja dörrent bele a párába.
-Ti meg mi a jó francot műveltek?

4 megjegyzés:

Gabó írta...

Jason Donovannél hangosan felröhögtem és majdnem kiköptem a reggeli teámat! XDDDDD
Már csak az kellet volna, hogy a Jason elénekelje hálából a szerződés megkötésekor kor a "sealed with a kiss" -t XDDDDD
Jó hogy mondod, el is surranok a YouTube-ra megnézni a pasit! *sóh
Gyengébbek és fiatalabbak kedvéért Jason Donovan egy énekes még a 80-as évekből. Mellékesen tinikorom Rob Pattinsonja... na jó majdnem! XDDD
A gubancolásod egyébként tetszik kartársnő, csak így tovább.
Hát jó kis kínzást eszeltél te ki ennek a két jómadárnak. XDDD
Nem elég , hogy otthon (farmergatyó gomb)pattanásig feszült a helyzet, még a munkaidőben sem menekülhetnek egymástól. Wow! Inkvizíció a javából! ;)
Ez a Bryanesdi nem teccccik! Na vajh ebből még mi fog kisülni?
Vetkőzös Rob sztriptízt meg moziztam. Nem mintha amúgy nem azt csinálnám! O.o
Örök hála! ;) Mindenért! *sóh

Ui: egy amolyan fiftysen fehéringes , öltönynacis Rob még odapattanhatott volna a képek közé! *.*/szépen néz

vusi írta...

Bár csak harmadik nekifutásra sikerült elolvasnom (hogy merészelnek zargatni?), viszont odavoltam minden betűdért. Bejött a megérzésed, én nagyon csípem a sztorit, de könyörgöm rántsd már le a leplet Em-Connor viszonyának mibenlétéről!
Köszi-puszi

zsorzsi írta...

Gondoltam ,ma sem komizok,főleg ,hogy feloldozást is adtál a csudadíjjaddal!!!!!
Most mit mondjak, én nagyon szerettem a Remember me-t,de így is imádnám azt hiszem ....

csez írta...

Ez a forrázósdi azért durva volt.... O.o ;)
De egy VÉGRE is felszakadt belőlem :P
A belső monologokat pedig külön imádom! <3