Nagy örömömre szolgált Zsó Zongoraleckéjét megosztani veletek, mert a komikból világosan
kiderült, hogy ugyanolyan szeretettel fogadjátok az ilyen keserédes, emberi,
mondhatni hétköznapi történeteket, mint a kedvencünkről írott ficceket. Most már
elárulom nektek, hogy Zsó rettenetesen izgult, hogyan fogadjátok majd az
írását. Én személy szerint nem értem a félelmeit, mert ugye volt itt már egy Vázlatok című írása, ami szintén szép
sikert ért el.
Kicsit zavarban is vagyok, hogy ezek után hogy vezessem fel
a következő írást, ami a LAKÓTÁRSAK címet kapta, és amit én követtem el. (vagyis hát követem majd folyamatosan,
mert a vége még csak nagyon nagy vonalakban körvonalazódik a fejemben, mint
ahogy az oda vezető út kacskaringói is kiszámíthatatlanok, de ezt talán már
megszoktátok tőlem).
Már elkészült az első néhány fejezet, amikor arra eszméltem,
hogy baj van a nevekkel, legalábbis a hősnő nevével. Ugyanis ez a történet még
valamikor Zsó írása első verziójának megszületésekor kezdett motoszkálni a fejemben,
miközben még vadul írtam Cara és Robert sztoriját is; és úgy tűnik, akaratlanul
is lenyúltam Zsótól Emmát. De mit csináljak, ha olyan jól passzol ez a név a
hősnőinkhez? Most meg úgy alakult, hogy a két történet követi egymást. Ezt az
apró bakit, kérlek nézzétek el nekem, mert mostanra már ez a lány is annyira
Emma lett, Emmaline... hogy utáltam volna átkeresztelni oly sok oldalon
keresztül.
Nos, visszatérve Zsóhoz. Rengeteg érzékenység van a
gondolataiban, olyan apró kis színes részletek, amiket én például hajlamos
vagyok elnagyolni, az olvasó fantáziájára bízom. Számomra ezért volt élmény
követni Emma és Daniel, illetve Isabel és Paul történetét. Miután egyik
tollforgató sem tudja megtagadni önmagát, így óhatatlanul is odateszünk
magunkból valami igazit, valami kis árulkodót,
mint Zsó a rajzolás szeretetét. (arról már nem is beszélek, hogy mint
tudjuk, ő a természet lánya ;) )
Abba most inkább bele sem gondolok, rólam mit árulnak el az
írásaim. Tudatosan valószínűleg nem sokat, de hát éppen az az izgalmas, amiről
akaratlanul is fellebbenti az ember a fátylat, anélkül, hogy észrevenné milyen
lazán dobálja le lelkéről a ruhaneműt, míg végül ott áll az olvasó előtt
anyaszült meztelenül. Mivel nem vagyok egy képzett lélekbúvár, nem boncolgatom
a kérdést tovább, de azért piszkálja a csőrömet a gondolat.
Zsó nem igazán barátja a képregény-szerkesztésnek, így ha
néha túlzásba vittem a képi mellékleteket, ezúton is bocs, ez nem az ő sara.
Néha én sem tudom, miért szalad el velem a ló, tényleg az írásnak kell magáért
beszélnie, nem kell szájba rágni a történéseket, de az az igazság, hogy az én
fejemben szinte minden alkalommal forog a „film” és nem tudom megállni, hogy ne
osszam meg veletek is néhány kockáját..
Na, igazából nem is tudom, minek mondom itt a magamét.
Valószínűleg azért, mert illetlenségnek tartottam volna azonnal belekezdeni a
másik történetbe. (és cseznek is utol kell érnie bennünket :) ) Nektek biztosan kell még egy kis idő, hogy megrágjátok a
történet végét, felocsúdjatok a döbbenetből, amiért ez a happy end sem olyan
happy end, mint ahogy azt legtöbbször megszoktuk. Az első gondolatom nekem is
az volt, hogy az utolsó pár részt nagyon szűkszavúan elintézte Zsó, de hát
tényleg élni nincs ideje, nemhogy írni, úgyhogy nem is vertem a fejét emiatt.
Nagyon. Maradtak még benne el nem mondott gondolatok, és folytatni is lehetne
akár, de... az az igazság, hogy ez a befejezés a maga ütősségével
tulajdonképpen tökéletes.
Ezuton is köszönöm Zsó! Aztán ha újra összeáll valami, akkor
tudod, hova fordulj...
Külön köszönöm, hogy néhányan hangot adtatok a várakozásnak,
hogy vajon mivel leplek meg benneteket. Nem akarok szerénytelennek mutatkozni,
de azt hiszem, kedvelni fogjátok, én szeretem. :) A fejemben a
film forog és izgatottan várom, mit tudok ebből nektek megmutatni.
Holnap reggel új háttér, új főcím és egy új történet fogadja majd a
koránkelőket! Valami ilyesmi :)
2 megjegyzés:
Sziasztok!
Én nagyon várom az új olvasnivalót.Belopta magát az életembe a kis páros,sajnáltam a végét,hogy Daniel újra gondban volt a látással. Kitapogatta a baba arcát....hmmm...
Köszönet az eddigiekért is,hogy volt egy kis " menedék" esténként a való világból.Nagyon szeretem az itteni történeteket,nem sok helyen olvasok.Heni történetét szeretem még nagyon,meg Pixie oldalát olvastam,amit nagyon sajnáltam,hogy abba hagyott,remélni tudom csak,hogy átmenetileg.
Szóval lányok,írjatok,várom,egy hűséges olvasó /én/ mindig itt lesz Veletek!:)
Zsuzsa voltam...
Asssssszem egy kicsit hunyok, mielőtt utolérlek végre benneteket!
Annyit azért elmondanék, hogy köszönöm a bátorságotokat és csodálom a tehetségeteket ebben a fajta sztriptízben csajok!!!!!
P.S.: én bírtam a képregényt <3 de még mennyire.... O.o ;)
Megjegyzés küldése