Zongoralecke 34-35.

34.

A függönnyel besötétített szobában kisebb tömörülés volt. Daniel az ágya szélén ült, egyik oldalán Dr. Paxtonnal, a másikon Dr Lendvaival.  A szülei  az ágy lábánál álltak, idegesen egymásba kapaszkodva. Emma a fiú háta mögött állt az ajtó mellett és feszülten figyelte a doktor mozdulatait.

-Nos Daniel, most elkezdem levenni a kötést. Akármit is észlel, kérem azonnal közölje!

Daniel nem szólt semmit, csak bólintott. Miután letekerték a kötést, az orvos levette a gézlapot a fiú szeméről.

-Most kérem, nyissa ki a szemét! - utasította szelíden,  és érdeklődve figyelte a fiú tekintetét.

Daniel várt pár pillanatot, mert nagyon tartott a dologtól. Mi lesz, ha nem sikerült ? Az nem lehet! Látnia kell! Istenem, add, hogy lássak,..add,hogy lássak ! -mantrázta magában. Lassan kinyitotta a szemét. Halvány fény derengett, amitől újra behunyta  a szemét.

-Nyisd ki fiam a szemed !-Dr Paxton szólt hozzá.

Daniel hunyorogva újra kinyitotta a szemét. Homályosan körvonalazódni kezdett  két alak Daniel jobb és baloldalán.

-Dr Paxton ?-kérdezte az idős orvoshoz fordulva .

-Igen -válaszolta komolyan a doktor .

-Kérem, forduljon felém ! -kérte a másik orvos .

Daniel engedelmesen fordította a tekintetét a másik orvosra .

-Mondjon valamit kérem, mit lát ?

-Elég homályosan látok -jött ki karcosan a torkán  az izgalomtól.

-Ez ilyenkor természetes. Kell még egy kis idő, amíg regenerálódnak a látóizmok, az idegek. Először szemüveget fog kapni, majd később meglátjuk, hogy szükséges lesz-e  még egy műtét  a tisztánlátása érdekében. De Daniel, fel kell hívjam a figyelmét, hogy ez még nem végleges . Mármint, hogy lát, mert még nem tudhatjuk, hogy a vérrög mekkora kárt tett ennyi idő  alatt.

-Értem .

-Most magukra hagyom önöket -fordult a fiú szüleihez. -Aztán majd később visszajövök.

-Köszönjük doktor úr ! -mosolygott látható izgatottsággal Mary .

Miután a két orvos kisietett, Mary és George a fiúkhoz lépett és összeölelkeztek .Mary természetesen elsírta magát és a fia arcát a kezébe véve elhalmozta  anyai puszijaival .

-Olyan boldog vagyok  Daniel !Kisfiam ! Annyira izgultam !Istenem !

-Én is anya, hidd el -mondta most már kissé felszabadultabban a fiú. Aztán magához húzta  az anyja arcát, megpuszilta, majd szorosan megölelte .

-Nagyon szeretlek Anya !

-Én is ...én is… -sírta el magát az asszony .

Georg is átölelte  a fia vállát, majd magához  ölelve megszorongatta, aztán egymás szemébe néztek.

-Fiam ....!

Daniel nem szólt semmit, de szemével már keresett valakit, akire mindennél és mindenkinél jobban vágyott. Az apja kinyújtotta a kezét Emma felé és rámosolygott. Emma meg sem mert eleinte mozdulni. A gyomra akkorára szűkült, mint egy fürj-tojás. Aztán elindult az ágy túloldalára, hogy végre szembenézhessen a férfival, akit annyira szeretett, és akit most az  anyja simogatott, mint egy pátyolgatásra szoruló kisfiút. Daniel a mozgás felé fordította a fejét és  amikor meglátta a lányt, széles mosoly terült szét az  arcán .

-Mi most kimegyünk, iszunk egy kávét. -szólt George  feleségéhez .

Daniel hálás pillantást vetett  az apjára és még egy puszit lehelt az  anyja mosolygástól ragyogó  arcára .

-Gyere Mary, majd még visszajövünk! -nógatta  az asszonyt az apja.

Emma a kiürült szobában a fiú előtt állt és csak nézték egymást egyetlen szó nélkül.

-Szia! -suttogta Daniel és remegő kezével  a lány arcát érintette, letapogatva  a  halántékát, a szemét, azt az édes fitos orrát, a fülét, benne a csinos kis fülbevalóval,a z állát és végül a száján simított végig remegő hüvelykujjával.

-Szia! -itta a fiú tekintetét a lány .

-De szép vagy !- szinte csak nyögte Daniel, és csak járt a szeme a lány arcának minden pontját feltérképezve .Emma  annyira boldog volt, de most jött ki rajta  az eddig benne is felgyülemlett feszültség...könnyei megeredtek és csak potyogtak megállás nélkül.

-Ne sírj ! Cssssss! -húzta magához a fiú,  simogatva puha fürtökben leomló haját a hátán, és beszippantotta annak frissen  mosott,  ismerős,  gyümölcsös illatát. Most nemcsak érezhette ujjai közt a finom, kunkorodó fürtöket, hanem láthatta is.

-Carotin...-mosolygott bele a lány hajába .

-Annyira szeretlek .....

-Én még annál is jobban -vigyorgott fülig érő szájjal  Daniel. -Olyan szép vagy ! Tudtam, hogy szép vagy ! Éreztelek  ! Ilyennek képzeltelek. -tolta el egy kicsit magától Emmát,hogy jobban megnézhesse.  Igaz, hogy kissé homályosan látta, de már ettől is nagyon boldog volt.  Emma remegő ujjait a fiú szemére tette és letapogatta, majd hozzáhajolt és puszikkal borította a fiú csukott szemhéját, lejjebb haladva  a száján megcsókolta  a fiút. Daniel boldogan viszonozta a lány kezdetben puha, majd egyre követelődzőbb csókját ...Mary és George  visszatérve,  az ajtóból figyelték   a fiúkat és azt a lányt, aki nem törődve Daniel vakságával beleszeretett, és kitartott mellette.

-Gyere menjünk, majd később visszanézünk!- súgta Georg Mary fülébe, és kéz a kézben megnyugodva sétáltak ki a kórház kapuján.

35.

Danielnek pár napig  a kórházban kellett maradnia, mert  még több  vizsgálatot végeztek rajta. Szemüveget is kapott, ami segítette  az éleslátásban. Nem lett tökéletes a látása, de a férfival így  is madarat lehetett volna fogatni, mert teljesült a kívánsága és láthatta azt a nőt, aki mindennapjai gondolatait betöltötte egy ideje. Emma nagyon izgatott volt a tudattól, hogy pár óra és Daniel itt lesz nála, mert végre hazajöhet a kórházból. Egész éjjel forgolódott, már  hajnalban kivetette az ágy. A lakás már rendben volt, a hűtőben bekészítve  az ebédre szánt  pácolt csirke. Virág az  asztalon.  Rose is nagyon készült a találkozásra. Egész reggel  a fiúnak szánt rajzon dolgozott. Tele volt színpompás virágokkal, szívekkel, egy nagy szivárványív díszelgett a közepén,  alatta három ember volt, egy fiú és egy lány, és közöttük egy kisgyerek, akinek mindketten fogták a kezét . A kép sarkában pedig  az elmaradhatatlan fehér pamacs, ami legjobban egy kutyára hasonlított.

-Nagyon szép lett Rose !

-Ez itt Daniel, ez én vagyok,  ez pedig Te mama ....Szerinted fog tetszeni neki ?

-Abban biztos lehetsz ,Kicsim .

Emma belesimította a Rose által választott képkeretbe. -Így ,ni !  Gyorsan csomagoljuk be, és vidd be a szobádba!

Daniel a szüleivel érkezett, ők mentek érte a kórházba. Az anyja azt szerette volna, ha hozzájuk mennek, de a fia már otthon szeretett volna lenni Emmánál. Mary, ha fájó szívvel is, de tudomásul vette a döntését, mert úgy látta, hogy Daniel talán most megtalálta  az igazit, és be kellett látnia, hogy már nem az Ő kicsi fia, akit pátyolgathat, mint ahogy eddig tette. George megnyomta  az ötös számú lakás kapucsengőjét. Emma elmerülve gondolataiban annyira megijedt, hogy majdnem kiejtette a kezében lévő tálat a benne lévő selymes csokikrémmel együtt . Gyomrába görcs állt és a keze remegve tette be a hűtőbe  a tálat. A tükörhöz sietett és egy utolsó pillantást vetett a kipirult arccal vele szemben  álló lányra, akinek a hajgumi ellenére rakoncátlanul  az  arcába hullottak az  égő narancs fürtjei,  szépen keretezve az arcát.

-Megjöttek!Megjöttek ! -kiáltott és ugrott fel egyszerre Rose, és már az  ajtóban is volt, hogy visszajelezzen és nyissa a bejárati kaput. A  várva -várt kis csapat már felfelé lépkedett a szűk lépcsőházban, amikor Rose izgatottan nyitotta ki az  ajtajukat és az anyja mellett állva várta Danielt, és a vendégeket. Amikor a fiút meglátta felfelé lépkedni az utolsó lépcsőfordulóban, nem bírt magával, szaladt és már rugaszkodott is  el a kövezetről,  és a meglepett fiú nyakában landolt .

-Daniel !-ölelte szorosan a férfi nyakát .

A fiú elnevette magát és magához ölelte az ismerős,  vékony gyermektestet .

-Szia  Barátnőm !-mondta meghatottan  a kislány fülébe súgva .

Rose Daniel vállára hajtotta a fejét  és karjaival átkulcsolta a fiú nyakát. Daniel szülei  meglepetten összenéztek, majd Emmára mosolyogtak.

-Szia Rose ! Emlékszel rám ?

Rose  vigyorgott és igenlőn rázta meg a fejét, de nem tágított Daniel nyakából. George megsimogatta   a kislány fürtjeit . –Szia,  én ennek a fiúnak  az  apukája vagyok .

-Szia -mosolygott rá megszeppenve  Rose.

 

Daniel teljesen meghatódott ettől a fogadtatástól, de csak  az ajtóban támaszkodó lányt látta maga előtt. Emma odalépett hozzá és szájon csókolta a fiút,  karját a derekára fonva .

-Sziasztok, köszönt a még mindig Daniel mögött toporgó párnak. Emma  azóta nem is találkozott Maryékkel,  mióta levették  a kötést Daniel szeméről . Daniel igaz, hogy mesélt nekik erről a két lányról , akik most a legfontosabbak  neki, de nem gondolták volna ők sem, hogy ez a kapcsolat már ilyen bensőséges lenne hármójuk között. Nem is gondolták volna, hogy ennyire szeretik  a fiúkat, pedig láthatták a lány aggodalmát a kórházban ....

-Gyertek beljebb ! - invitálta Őket a lakásba Emma. -Ne itt toporogjunk  ezen a szűk helyen!

Emma lakása  nyugalmat, nőiességet árasztott a vékonylábú, kecses, fehérre antikolt  bútoraival  és a dísztárgyain, képein keresztül . A kellemes, otthonos hangulat  egyből feltűnt Bradley-éknek. Daniel is kíváncsian jártatta körbe a tekintetét, mert igaz, hogy Ő már sokszor átlépte ezt a küszöböt és csukott szemmel bár, de nagyon jól tájékozódott a lakásban, ám látni még soha sem látta a lány otthonát, hogy hol szokták Emma friss croassanjait és finom kávéját inni , hol szoktak fürdeni egy buja együttlét után, vagy a kanapét, amin szerelmesen összebújva  beszélgettek hosszú órákon át. Leginkább a hálószoba ágya idézte fel benne azokat  az édes, meghitt pillanatokat, amiket együtt töltöttek a puha párnák között. Már a gondolattól is finom remegés futott át a gyomrán, amit Emma nem hagyott figyelmen kívül, hiszen ő ugyanolyan izgatott volt, mint Daniel, valószínűleg ugyanazokat az emlékképeket mozizták a fejükben mind a ketten  Lopva  a lányra nézett, majd elmosolyodott. 

Rose természetesen pillanatokon belül átvette a tárlatvezető szerepét és izgatottan irányította  a társaságot egyik helyiségből a másikba. Mikor a saját szobájához értek, Daniel kezét szorongatta, mint aki attól fél,  hogy a fiú bármelyik pillanatban kámforrá válhat, izgatottan nézett rá, és várta,  mit szól az Ő kis birodalmához.

Daniel valódi csodálkozással  az arcán nézett körbe a kis  szobában, mert amellett, hogy egy igazi kis Rosie-s paradicsom volt  a vidám színeivel, kedves, gyerekméreteihez  illő bútorokkal, a roskadásig babákkal, bájos plüssfigurákkal, társasjátékokkal  és mesekönyvekkel telt polcok mellett , mint egy kis kiállítóterem, annyi rajz és festmény sorakozott  felfüggesztve képkeretben, vagy lelógatva zsinóron.  Az ember akaratán kívül mosolyra húzta a száját a látványtól, mert annyira a kislányra jellemző  volt.

-Rose, ezt mind Te rajzoltad ? Tudtam én, hogy jó üzletet kötöttem veled -  mondta elismerően és egy barackot nyomva a büszke művész fejére .

-Naaaa!-nevetett a kislány és büszkén kihúzta magát, hátrafordult a többiekre  vigyorogva. Daniel közelebb lépett a komódhoz, ahol pár kép  sorakozott  szép fakeretekben. Meglepetésére Ő is rajta volt ezeken a képeken. Kezébe vette az egyiket és elnevette magát: -Nézd, Anya  !

-Kisfiam, soha sem nősz fel ? – nézegette Mary vidáman a képet,  majd nevetve adta tovább  George nak. A képen Daniel ült egy kertben és az arca mindenféle szinekben pompázott, a ruhájáról  és az ölében  szunyókáló,  eredetileg kutyának kinéző  fehér pamacsról nem is beszélve ....és elmélyülten  csemegézte  kedvenc cukorkáját , egy minimum fél kilós M&M -es zacskóból, mint egy  óvodás.

- Ez Te lennél ? -nézett a lábaiknál poroszkáló kiskutyára. Mary egy másik képért nyúlt , amin a fia  és ez a csöpp lány  aludt  egymást átölelve. Nem szólt semmit, csak megcirógatta kézfejével  a férfias arcot.  

A többi itt lévő kép is Ashmoreban készült, és mind arról mesélt a szemlélőnek, hogy ez a társaság nagyon jól érezhette ott magát. Emma csendben visszahúzódott és hagyta Rose-t kibontakozni. Gyorsan egy kis aprósüteményt és teát készített ki  az  asztalra  Jó hangulatban, fesztelenül telt el az idő Mary és George társaságában. Daniel és Emma néha elfeledkezve arról, hogy nincsenek egyedül,  hosszasan nézték egymást a kanapén  ülve,, apró,  jelentőségteljes mozdulatokat téve egymás felé. Gondolataik szárnyaltak, és mind a ketten  az elkövetkezendő órák édes pillanatainál jártak. 

Az asszony a fiára nézett. Egy boldog, kiegyensúlyozott  férfi ült vele szemben, akiről sütött, hogy most mennyire  nyugodt és szerelmes. Úgy érezte, most jött el  az a pillanat Daniel életében, amiről  azt hitték egy éve  Margarett mellett, hogy rátalált a boldogságra. Nem volt kétsége Marynek, hogy  ez  most szintekkel magasabb rendű kapcsolat Emma és a fia között.

Köszönjük a teát ! - krákogta. Azt hiszem, most  elköszönünk ! Légy jó kisfiam ! Majd hívlak ! -és egy puszit nyomott  Daniel arcára, aki az apjával csak úgy, férfiasan kezet rázott. Emma és Rose felé intettek köszönés gyanánt. Meglepetésükre Emma  megölelte a férfit , majd  Daniel anyját  is.  Mary eddig bírta, nem tovább, és eltört a mécses, pedig  annyira erősnek  akart látszani.

-Köszönünk mindent nektek Emma ... - Mind az öten összeölelkezve álltak pár pillanatig, majd Rose csicsergése törte meg a csendet. -Na mi van, most mindenki sírni fog ? -  Mary arcáról eltűntek a könnyek,és hálás mosollyal hajolt le a kislányhoz. -Rose, ha Te nem lennél, ki kellene találni téged ! -csókolta  arcon a kislányt, aztán könnyű szívvel hagyták el a lakást.

Emma és Daniel kéz a kézben tették meg  azt a pár lépést   a kanapéig, miután kikísérték a szülőket. Szorosan  egymás mellé ülve bújtak egymáshoz  és finom mozdulatokkal cirógatták egymás kezét pillanatokig ...amig az a bizonyos ismerős hang  nem zengte be a lakást: -Anya, mesélsz  nekem ? -és Rose robogott be  egy mesekönyvvel a kezében. Felpattant a kanapéra és befurakodta magát kettejük közé, aztán a már szokásos  helyére, Daniel ölébe fészkelte be magát.

-Gyere !-szólt M&M -nek, aki már kérés nélkül is kapaszkodott volna fel gazdája lábaira. Emma és Daniel  "eztnemhiszemel "arckifejezéssel nevettek egymásra. A fiú magához húzta Emmát a vállát átölelve,  és a hajába egy puszit nyomott, ujjaival a fürtjeivel játszadozva. Rose nem zavartatta magát, és fejét Daniel mellkasára hajtotta, aztána farkát csóváló ebgyerek  selymes bundáját simogatva hallgatta Padington medve tengerparti kalandjait. 

Daniel nagyon boldognak érezte magát. Amíg Emma  rótta a mesekönyv oldalait,  addig a fiú csak a lányt figyelte.  Narancsban izzó fürtjeivel játszadozott, simogatta a kezét  ,cirógatta kipirult arcát. Itta a lány  rá -rápillantó meleg tekintetét. Mindketten érezték, hogy nagyon rendben van ez így kettejük között. Daniel ölelte magához a kislány testét, aki a várakozásai szerint tényleg egy kis tündér volt. Már a hangjából is sejtette, hogy egy vagány gyerek, de amikor először meglátta ...még jobban  a szívébe lopta magát. Egy igazi családban érezte magát, így hárman összekuporodva  a kanapén. Olyan volt, mintha  mindig is ismerte volna ezt a két lányt, akik mellesleg úgy hasonlítottak egymásra, mint két tojás. A gondolatra még a szeme is mosolygott  Danielnek. Kimondhatatlan hálát érzett  Emma iránt, aki vakon is kitartott mellette, úgy, hogy az sem volt biztos, hogy valaha is látni fog.  

Később Emma finom ebédje, majd a csokitortája megtette a hatását, jóllakottan telepedtek vissza a kanapéra.

-Te sütötted Rose  ?

-A krémet kevertem én !  -büszkélkedett a kislány.

-Rögtön éreztem  az ízén !-kedveskedett a fiú .

Békés együttlétben telt el  a napjuk, és a fiúnak eszébe sem jutott, hogy hazamenjen. Itt most igazán otthon érezte magát, hiszen azok vették körül, akik mostanra a legfontosabbak lettek az életében. Emma is boldog volt, hogy nála van a férfi, Roseról már nem is beszélve. Amúgy Danielnek egyáltalán nem esett nehezére a gyerekkel való játék, mert hát igazság szerint, ahogy ezt már többen is megállapították, maga is egy nagy gyereknek számított sokszor....kivéve az Emmával töltött éjszakákat.  

***