Az álmok néha valóra válnak 29.

-Anya, azt hiszem, nagy marhaságot csináltam! – nézett az anyjára Robert, miközben a kezében tartott dossziéval a tenyerét csapkodta.

-Jézusom, fiam, ne kímélj! Mit csináltál? – ült le Claire a legközelebbi székre minden rosszra felkészülve.

-Aláírtam egy filmre, egy romantikus krimire, vagy nem is tudom, hogy írjam körbe a dolgot. Szóval igazából egy politikai krimi, ahol a főhős egy politikus és a partnernője az ellenfele asszisztense, de még így is érzelmileg közel kerülnek egymáshoz a történet végére.

-És….??? – nézett rá értetlenül az anyja. –Mi ebben a probléma? Játszottál már hasonlót, nem? Az a … nem emlékszem pontosan a címére, tudod, az, ahol képtolvaj voltál, aztán a rendőrnővel egymásba szerettetek, és a végén te csábítottad őt rosszra, nem ő téged a jóra. Az is ilyen kis romantikus limonádé volt, nem? Többet voltatok az ágyban, mint az utcán, mi ebben a gond? Vagy Emily nem érti még, hogy ez csak filmes romantika?

-Ja, valami hasonló ez is, Emily még nem is tud róla, de nem is ez a baj… hanem…

-Na, bökd már ki, öreg vagyok én ahhoz, hogy ilyen hatásvadász szüneteket tarts. Durr bele a közepébe, azzal könnyebben megbirkózom.

-Kristen lesz a partnerem.

-Oh – Claire csak ennyit mondott, de ebben minden benne volt. –És ez kinek a nagy ötlete volt?

-Szerinted?  A pruducer az anyja lesz, a szereplőválogatásnál Kristen helye biztos volt, a férfifőszerepre meg tehetett javaslatot. Az ötletet imádta a rendező, úgyhogy már hívott is engem. Elég sokáig nem mondta el, hogy kik vannak még a filmben, de addigra annyit dumált a filmről magáról, hogy beizzított, aztán persze már hülyén nézett volna ki, ha mégis nemet mondok, amikor egyértelműen érdekelt. Kedélyesen vállon veregetett és megnyugtatott, hogy vagyok annyira profi, hogy ezen az apróságon túl tudjam tenni magam, különben is olyan régen volt már… ami kettőnk szempontjából igaz is, csak a sajtótól félek. Ha kiderül, hogy együtt forgatunk, megint egy csomó találgatás kap szárnyra, és Emilyt ettől csak akkor tudnám megvédeni, ha nem vállalnám el. De igazság szerint el akarom. Persze, nem Kristen miatt, de az az igazság, hogy még miatta se mondanám vissza. 

-Hát, fiam, ezt nem velem kell megbeszélned, ugye tudod? Emily meg okos nő, meg fogja érteni, hogy amit lát, az nem feltétlenül az, aminek látszik. Csak ezzel te is legyél tisztában, amikor az a pióca majd próbára tesz. Mert abban egy pillanatig se kételkedj, hogy be fog próbálkozni.

-Nem segítesz valahogy beadni? – nézett rá kiskutyaszemekkel a fia, mire Claire elnevette magát.

-Felnőtt férfi vagy és nem papucs, drágaságom! Állj a nőd elé és légy férfi!

-Gondolod, hogy vegyem le a lábáról? – csillant fel a szeme a fiának, mire az asszony elnevette magát.

-Hát, nem hiszem, hogy ugyanarra gondoltunk, de talán az sem árt. Vedd le a lábáról, aztán amikor a legelfogadóbb, próbálj vele beszélni. Mondjuk, nem garantálom a sikert, mert a fene se akar az exekről hallani a legmeghittebb pillanatokban, de …

-Jaj! – jajdult fel a fia, ahogy eszébe jutott az az első alkalom, amikor Cara neve hangzott el a sötétben. Nem, soha többé nem fog az exekkel a hálószobában foglalkozni, tette le a cserkészesküt magában. –Na jó, kösz a tanácsot anya, most megyek, mert szerintem már ők is hazaértek Angieval. Azon gondolkodtam, hogy a forgatás pont a nyári szünetben lenne, lehet, hogy magammal kéne vinnem őket is, akkor talán könnyebben vészelnénk át mindannyian. Szia! Majd hívlak, ha van valami – nyomott egy puszit az anyja homlokára, aztán hosszú léptekkel sietősen a kijárat felé vette az irányt.

*

Néhány nap múlva Claire már éppen indulóban volt, amikor megcsörrent a telefon. Emily hívta és szeretett volna vele négyszemközt beszélni. A lány zaklatott hangja kíváncsivá tette.

-Hát, én most a Borough Marketre indulok éppen, ha van kedved, gyere oda te is! Megiszunk egy kávét és közben beszélhetünk is, ha neked jó…. Oké, akkor egy óra múlva a Monmouth Coffe-ban, szia!

Emily idegesen nézett körbe, amikor megérkezett, mint aki azt várja, hogy valaki megtámadja, és még percekkel később is a keze annyira remegett, hogy Claire már attól tartott magára önti a hatalmas adag capuccinót, amit rendelt neki.

-Mi a baj? – tette a kezét a lányéra és ezzel lekényszerítette az imbolygó csészét az asztalra. Körülöttük kavargott a tömeg és már egy kicsit megbánta, hogy nem valami nyugodtabb helyre beszéltek meg találkozót, a lány ebben  a környezetben láthatóan nem tudott ellazulni.

-Hogy lehet ezt elviselni? – suttogott Emily. –Időnként már megjelentek rólam fotók és találgatások,

de Szilveszter óta meg van őrülve a sajtó. Valaki lefotózott minket összebújva és azóta állandóan fotósok járnak a nyomomban, ha Angievel megyünk az iskolába, úgy kell közöttük utat törnöm. Már ott tartunk, hogy inkább kocsival viszem, amitől Robot töri ki a nyavalya, aztán a kicsi csak beslisszol a kapun, én meg már nyomom is a gázt. Attól félek, egyszer el fogok ütni valakit az idegességtől. És amiket ordibálnak bele az arcomba…, már tisztára utcalánynak állítanak be, mert nem tudják elfogadni, hogy Robert kikössön valaki mellett…, ráadásul Angie füle hallatára... Az igazgatónő már kérte a rendőrség segítségét, így aztán ma már az utca végénél megállították őket, hogy legalább az iskoláig simán eljussunk, de attól még őrület ez az egész. Robert meg csak annyit mond, hogy ne foglalkozzak velük… Hát, köszönöm… nem tudok nem foglalkozni velük, amikor olyanokat kiabálnak, hogy mi a véleményem arról, hogy újra egymásra találnak Kristennel, mert aláírt egy filmre, amiben együtt játszanak szerelmespárt. Én meg nem is tudtam róla. Gondolom, úgy érezte, nem tartozik rám.

-Ah – szisszent fel Claire, megértve, hogy a lányt mi borította ki. Hát igen, a sajtó kíméletlen tud lenni, ezt oly sok évvel ezelőtt már volt alkalmuk megtapasztalni, de ez a szegény kislány csak most csöppent a dolgok közepébe. Nyilvánvaló, hogy a lelkére veszi a dolgot.  A mafla fia meg úgy látszik addig húzta a kínos beszélgetést, amíg másoktól kellett megtudnia Emilynek. Soha nem fogja megtanulni ez a mamlasz, hogy a legrövidebb út az egyenes, sok kellemetlenséget megtakarítana magának, ha nem is próbálna sumákolni? 

Emily megtörölte a szemét, kifújta az orrát, aztán harciasan kihúzta magát.

-Nem magam miatt húzom fel magam, mert én nem számítok, de Angienak nem kéne ezt hallania.

-Hééé, állj le, mi az, hogy te nem számítasz? – sziszegett vissza Claire és ebben a pillanatban teljes volt a hasonlóság a fiával. Emily egy halvány pillanatra el is mosolyodott, hogy aztán újult erővel zuhanjon rá a nyomorúsága.

-Szépíthetem, elhitethetem magammal, hogy számítok Claire, de ha még ennyit se mond el, akkor azért jobb, ha legalább magammal őszinte vagyok, nem?

-Nézd, biztosan oka volt, hogy még nem mondta el, és itt a még-en van a hangsúly. Sokszor ezeket a dolgokat a külvilágnak nem is lenne szabad tudnia, nekik is alá kell írniuk, hogy nem nyilatkoznak róla, nem beszélnek senkinek. Csak mindig van valaki a háttérmunkások között, akinek néhány százasért eljár a szája, aztán a többiek a bulvárnál a bolhából kreálnak elefántot. Biztos elmondja, ha elmondhatja. – nyugtatta a lányt, miközben gondolatban vállon veregette magát, milyen ügyesen érvel úgy, hogy közben nem mond semmit, Rob is büszke lehetne rá. 

-De akkor is ott van a többi… szilveszterkor lekaptak minket egy kávézóban, azóta én már minden voltam, csak úrinő nem. De a legrosszabb, hogy a hugomat és a babát is belekeverték már a dologba, ne mondd, hogy te nem olvastad azt a sok szemetet, amit összeírkáltak rólunk. Ha még nem tudtad volna, Adam is Rob gyereke… - görbült megint sírásra a szája.

Claire akaratlanul is elkuncogta magát. –Na, azt speciel én is olvastam, örültem is, hogy milyen szép kis unokám lett hirtelen. Ha nem a hugodról lett volna szó, még talán meg is ijedtem volna, hogy micsoda titkok szabadultak ki a palackból, de így csak legyintettem. A legjobb, amit tehetsz, hogy nem foglalkozol vele. Sajnos az sem megoldás, hogy nem olvasod őket, mert tudom, hogy akkor is a képedbe kiabálják a saját kitalációikat. Ez egy ilyen világ, nem sokat lehet tenni ellene, csak azt, hogy nem foglalkozol vele, mert akkor megmérgezi az életedet.

-Már megmérgezte – morogta Emily az orra alatt, de Claire megint a karjára tette a kezét és nagyon komolyan a szemébe nézett.

-Ne mondj ilyet! Ha nem bírod elviselni az életet, ami mellette vár rád, akkor hogy képzeled el a jövőt? Nélküle? Mert ez jobb nem lesz… Ahány forgatásra elmegy, annyi partnernőjével fogják összeboronálni, nemcsak Kristennel. De neked tudnod kell az igazat! A szívednek kell tudni!. Ha nem bízol benne, bele se kezdjetek, mert csak sérültök mind a ketten, őt pedig soha többé nem akarom olyannak látni, mint amikor Kristen megcsalta, aztán újra, amikor megözvegyült. A lelkem belehalt azokba a hónapokba, hogy teljesen összetörtnek láttam és nem segíthettem rajta. Egy anyának nincs ennél nagyobb kín. Úgyhogy acélozd meg a szíved és tűrj! Vagy hagyd el most, de szerintem abba te is belerokkannál – tette hozzá halkan, aztán megveregette a lány karját. Na gyere! Fogjunk egy taxit, mert lassan ideje Angie elé menni!

*

Emily még akkor is Claire szavain gondolkozott, amikor Robert hazaért. Tűrni vagy elhagyni – ez a két alternatíva állt előtte, de tudta ő is, hogy lényegében a másodikra képtelen lenne.  Nézte a férfit, ahogy a lányával gyakorolnak a zongorán és tudta, hogy sose lenne képes rá, hogy azt mondja, ennyi volt, vége. Talán még akkor sem, ha a férfi maga kérné erre. Amikor egy jól sikerült futam után azok ketten összepacsiztak és ügyesen folytatták a dallamot, mosolyogva ment oda hozzájuk és játékosan egy hamis hangot nyomott a játékukba, mire felháborodottan kiabáltak rá, aztán közös erővel vettek elégtételt, csiklandozni kezdték. Nem, soha nem tudná őket önszántából elhagyni!

*

Robert becsukta Angie szobájának ajtaját, aztán vett egy mély levegőt. Nem várhat tovább, el kell mondja Emilynek a dolgot, mert az anyja ma felhívta és beszámolt neki a lánnyal folytatott beszélgetésről. A francba, hogy már megint valakinek eljárt a szája! Mindig ez van, csak máskor nem az ő bőrére megy a kipofázás. Amúgy nem csodálkozott, hogy Emily kiborult. Igazság szerint már várta. Szilveszter óta egyre másra jelentek meg az agyatlan kitalációk. Amíg csak azt firtatták, hogy miért tölti együtt meghitten a szilvesztert a lánya nevelőnőjével, ő sem foglalkozott vele, de amikor az első fotókat meglátta, amik az iskola előtt készültek, már kezdett idegessé válni. Aztán eljött az a pillanat, amikor már a házánál is zaklatták őket. Lencsevégre kapták Zoét is a kicsivel és kijöttek az első őrült kitalációk. De mindannyian hallgattak, ő azért, mert soha nem is volt hajlandó a magánéletéről nyilatkozni, a lányok pedig azért, mert megkérte őket. 

A legkevesebb az lenne, ha legalább azokról a dolgokról beszélhetnének egymással, ami a kapcsolatukat közvetlenül érinti. Mit például Kristenről. A vele történtekről már eleget cikkeztek annak idején a lapok, a legutóbbi los angelesi kirándulásuk alkalmával pedig volt alkalmuk összeismerkedni, nem mintha ez nem sikerült volna a lehető legrosszabbul. Kristen akármiben is töri a fejét, arra mindig képes lesz, hogy bántsa Emilyt, mert amit ő hideg fejjel tesz, azt a lány a szívével éli meg. Mire gondolatban idáig jutott, benyitott a szobájába. Emily a fürdőszobában volt a zajok alapján és a legutóbbi közös fürdőzésükre gondolva elvigyorodott. Beszélgetni fognak, tényleg, komolyan, de egy jó beszélgetéshez nem árt egy relaxáló fürdő.

*

Emily másnap a bankszámlakivonatát böngészte. Hogy a fenébe lett ennyi pénze? Oké, nem nagyon költött róla, kivéve az ominózus skóciai kirándulást, de az összeg akkor is meglepően magas volt. Robert! – képedt el, ahogy a rendszeresen átutalt összegeket nézte. Attól kezdve, hogy lefeküdtek egymással, az összeg duplája jelent meg a számláján. Fizet érte! – állt meg a szíve egy pillanatra.

Ebben a pillanatban – mintegy végszóra - a férfi lépett be a házba. –Szia! – kiabált már az előtérből, aztán mókásan behajolt az ajtón, hogy először a konyhában keresse. Em összegyűrte a kezében tartott papírlapot és hozzávágta.

-Nem vagyok kurva! – kiabált, miközben a szemei szikrát hánytak, a könnyeivel küzdve.

Robert döbbenten állt meg. Már megint mi a franc van? Automatikusan nyúlt az összegyűrt papírgalacsinért, ami a melléről pattant le. Kisimította és átfutott rajta, aztán értetlenül felnézett. Most mi a baj?

-Oké,  ezt én is tudom, de miért kell ilyen drámaian hozzám vágni az információt? – nézett zavartan a lányra, akinek a szemeiből már patakzottak a könnyek. A mai híreket még nem olvasta, de ha valamelyik lap merészkedett odáig, hogy ilyet leírjon róla, azt tuti bepereli.

-Elárulod, mitől akadtál ki? – kérdezte halkan, egy elmegyógyász magára erőszakolt nyugalmával. Közben odament hozzá, felhúzta a székről és magához szorította a sírástól remegő testet.

-Nem vagyok kurva! – ismételgette Emily, ő pedig úgy döntött, hogy egyelőre csak vigasztalni próbálja, mert a lány nem volt abban az állapotban, hogy értelmesen lehessen beszélgetni vele. Egy kis idő múltán Emily ellökte magától, kiszabadította magát az ölelésből és egy konyhai papírtörlőbe fújta az orrát, aztán még mindig könnyes szemmel, de kicsit már nyugodtabban megismételte: -Nem vagyok kurva!

-Oké Em! Ezt már mondtad, de még mindig nem tudom, miért zokogsz itt ezt hajtogatva. Valaki ezt merészelte mondani neked vagy rólad? – tapogatózott valami magyarázat után a férfi, miközben a lány arcát figyelte.

-Te kezelsz úgy! – suttogott Emily.

-Mi van??? – nézett rá megrökönyödve a férfi és dühösen magához rántotta. –Mi a fészkes fenéről beszélsz? Mikor kezeltelek úgy, mint egy kurvát?

-Amikor duplájára emelted a fizetésem, csak mert beszédültem az ágyadba – sírta el magát Emily.

-Jézusom! Hogy a fenébe voltál képes erre a következtetésre jutni? – rázta meg Robert. –Én csak azt akartam, hogy ne okozzon gondot, ha valamit meg akarsz venni, de eszembe se jutott párhuzamot vonni a két dolog között. Mellettünk időnként rákényszerülsz, hogy olyasmit vegyél, amit normál körülmények között talán nem is akarnál. Aztán ott volt az a skóciai út, amire megint miattam költöttél. És az eredeti összeg nevetségesen alacsony volt egyébként is. De esküszöm neked, hogy soha nem gondoltam úgy rá, hogy a szexért fizetek vele. Jézusom, Em! Ilyen nyakatekert magyarázat is csak neked juthat az eszedbe! Különben is, már hónapok óta ennyi, miért pont most borultál ki?

-Mert most néztem át a számlakivonatomat, azért – szipogott Emily, de most már ő kapaszkodott a férfiba. –Nem árulom magam! – motyogta még dacosan, mire a férfi felnevetett: -Le is törném a derekadat!

Álltak még egy kicsit összeölelkezve, Robert ringatta a lányt és közben arra gondolt, hogy ilyen dolgok soha eszébe sem jutottak, és úgy tűnik, sokkal több mindenre kell figyeljen ebben a kapcsolatban, mint amire valaha is gondolt volna. Emily önérzetes nő, neki meg lépten-nyomon sikerül belegázolnia akaratlanul is. Nem könnyű a társkapcsolat, ezt már megtapasztalhatta, de úgy látszik, még mindig van mit tanulnia.

-Hol van a hugod? – váltott témát.

-Suliban. Májusban le akarja tenni az érettségit, és ma konzultációs napja van. Adamot meg Helen vitte el sétálni, mintha nem lenne éppen elég dolga itthon. Na látod, az ő pénzét megemelhetnéd, mert velünk csak megszaporodtak a tennivalói.

-Hogyne, aztán majd  ő is ilyen patáliát csap érte, mint te – nevette el magát Robert, és Em érezte, hogy a jókedve ragadós, még ő is elvigyorogta magát.

-Viszont, ha egyedül vagyunk itthon, ezt a beszélgetést folytathatnánk nyugodtabb körülmények között is – kezdte gombolgatni a lány blúzát Robert, mire Emily a kezére csapott:

-Szó sem lehet róla, bármelyik pillanatban visszaérhetnek.

-Akkor csak egy kis kóstolót kérek az esti menüből – sóhajtott a férfi picit csalódottan, és a blúzt felgyűrve a lány melleire hajolt. A bejárati ajtó zörgésére úgy rebbentek szét, mint a rajtakapott kamaszok. Emily a ruháját rángatta a helyére, Rober pedig leült az asztalhoz, hogy az izgalmát elrejtse, amíg le nem csillapodik.

-Oh, Helen, mit szólna egy kis béremeléshez? – fogadta a belépő asszonyt, aki nevetve nézett rá.

-Éppen ideje volt, Robert, köszönöm!

-Na látod? Ennyi! – nézett vigyorogva a férfi Emilyre, aki a füléhez hajolva – hogy Helen, aki a kis Adamot vetkőztette éppen, meg ne hallja - belesuttogott:

-De neki nem is nyúlkálsz a szoknyája alá, vagy igen?

Mrs. Compton értetlenül nézte a főnökét, aki prüszkölős nevetéssel menekült ki a konyhából. Ezt meg mi lelte? Aztán Adamot Emily kezébe nyomta. –A tisztábatevést nem vállalom, hazafelé olyat rottyantott, szeritem a trutyi a nyakáig ér. De csak bízza Robertre, úgyis nagyon jókedvében van.