Az álmok néha valóra válnak 38.

-Apa! Emily el fog menni? – kérdezte halkan Angie, amikor az iskola elől elindulva az első lámpánál megálltak. Robert lehunyta a szemét, hogy a szívszorító képet elhesegesse.

-Miért gondolod ezt, kicsim?

-Mert mostanában sosem beszélgettek, és amikor senki nem látja, olyankor sír. És te sem vagy olyan vidám, mint mielőtt elutaztál Amerikába. Amanda azt mondta, amikor a felnőttek el akarnak válni, mindig így viselkednek. Vagy még veszekednek is, de azt én még nem hallottam.

-Ang! Nem kéne a barátnőddel a családi dolgokat kibeszélned! Mi egyébként sem válhatunk el Emilyvel, mert nem vagyunk házasok.

-De szerelmesek vagytok! Vagy hát, voltatok… - próbálta meghatározni a helyzetet a kislány, és Robert sóhajtva jött rá, hogy az elmúlt napokban eszébe sem jutott, hogy a kettőjük problémája nem is annyira csak a kettőjüké. Például a lánya is összezavarodott, az anyja pedig az ominózus üdvözlés óta folyamatosan egy két lábon járó kérdőjelként néz rá.

-Nézd kicsim, a felnőttek néha veszekednek, és nem minden veszekedés olyan, hogy visszhangzik tőle a ház. Csináltam valami butaságot és Emily megharagudott érte. Majd rendbe jönnek a dolgok, de ehhez kell egy kis idő.

-Mit csináltál?

-Nehéz ezt elmagyarázni – nyögött az apja, ahogy kezdte kínban érezni magát egy alsótagozatos gyerek előtt..

-Megcsókoltál valaki mást? – kerekedett el a kicsi szeme és Robert már megint arra gondolt, tíz évesen talán nem kéne a lányának ilyen dolgokkal foglalkoznia. Ő tíz évesen mindenesetre biztosan nem foglalkozott azzal, hogy a szülei kivel csókolóznak.

-Nem, nem csókoltam meg mást; csak nem mondtam el valamit Emilynek, amiről úgy gondoltam, hogy nem örülne neki. Aztán mégis megtudta és tényleg nem örült neki. Vehetjük úgy is, hogy most büntetésben vagyok, mint például amikor te rosszalkodtál és én ezért nem engedtelek el Amandáékhoz arra a pizsamapartira.

-Eltörtél valamit? – kérdezett rá Angie, ahogy eszébe jutott az a vadulás, amikor a tv-ben látott zongoristát akarta utánozni bohóckodva és ennek eredményeképpen a zongoráról leesett az a Tiffany lámpa, amit apa nem sokkal korábban vett. Na, az olyan veszekedés volt, amitől zengett a ház.

-Hát, tulajdonképpen igen … - sóhajtott az apja, ahogy arra gondolt a bizalom is milyen törékeny holmi. Közben szerencsére megérkeztek a házhoz és a lánya figyelmét teljesen elterelte, hogy a szomszédból éppen Mrs. Parker lépett ki Colinnal, a golden retrieverrel, aki a kislány nagy barátja volt.

*

-Hogy állnak köztetek a dolgok? – kérdezte Claire közömbös hangon, miközben nem nézett Emilyre, csak magában fohászkodott, hogy a lányban legyen meg a békülésre való hajlam. Amikor reggel megérkezett, még érezhető volt közöttük a feszültség, bár mintha már nem lennének olyan merevek a hárcálláspontok – állapította meg reménykedve.

A lány tanácstalanul megvonta a vállát. Mit mondhatna? Kerülgetik egymást napok óta, de Robert sem nyitott feléje, ő pedig nem könnyítette meg a férfi dolgát. Napközben még működött is a dolog, csak az esték voltak rosszak, nagyon rosszak. Kiment a konyhába a teáért, hogy közben összeszedje a gondolatait egy válaszhoz, amin a férfi édesanyja sem sértődhet meg. Behozta a teát, Claire pedig kinyitotta a díszes dobozt, amiben egy kis süteményt hozott át nekik. Angiera gondolt elsősorban, de pár falat nekik is jól fog esni. 

-Robert hova ment? – kérdezett újra, bár még az előző kérdésre sem kapott választ.

-A West Enden van megbeszélése, azt hiszem. Lehet, hogy elvállal egy szerepet… úgy tudom. De hát mit tudok én? Igazából nem mondott nekem se semmit. – suttogott a lány.

A következő pillanatban a férfi szólalt meg a háta mögött:

-Jut nekem is a teából?  Meg a sütiből – csent el egy darabot az anyja tányérjáról.

-Hát te? – nézett rá az anyja. –Ilyen hamar végeztél?

-Még el sem indultam, csak ide a közelbe ugrottam el. Ezekért – lépett vissza az előtérbe, aztán a fal takarásából két hatalmas csokor virággal került elő. A rózsaszín gerberás csokrot Claire kezébe nyomta, miközben a homlokát összedugta az anyjával, mint régen, amikor még kisfiú volt és szótlanul próbált bocsánatot kérni valamiért. A hatalmas rózsacsokorral meg Emily elé guggolt.

-Nagyon sajnálom Em, úgy látszik még ennyi idősen is van mit tanulnom a párkapcsolatokról. Tudom, hogy hibáztam, sajnálom… ígérgethetnék mindenfélét, de igazából csak azt tudom tiszta szívvel megígérni, hogy nagyon próbálkozom, mert nem akarlak olyan szomorúnak és ugyanakkor dühösnek látni, mint az elmúlt napokban. Amit reggel mondtál, az világossá tette előttem, mennyire rossz lehetett, mert nekem is ugyanúgy fájt volna, ha te és George valami ilyesmit műveltek. A példád többet mondott minden szemrehányásnál, és én megértettem, min mentél keresztül. Még nálad is rosszabbul viseltem volna, ha az exbarátodnál töltesz pár napot úgy, hogy nekem nem is szólsz róla. Ez nem bizalom kérdése, hanem a jóízlésé, és én belegyalogoltam a lelkedbe. Bocsáss meg

nekem, kérlek!

Emily ránézett és elmerült a szürke szemekben, aztán lassan hozzáhajolt és megcsókolta a férfi száját.

-Szerencséd, hogy a szemed is ugyanazt mondja, amit a szád, mert nehogy azt hidd, hogy egy sima bocsánatkérés elég lett volna. Ne csinálj ilyet velem soha többé, oké?

-Oké! – sóhajtott megkönnyebbülten Robert, és most ő hajolt oda, hogy az előbbi könnyed csókot elmélyítse. Claire csendben felállt és kiment a konyhába a virággal, hogy vízbe tegye, bár nem szándékozott sokáig maradni. Rendben lesznek! Ennyire volt csak kíváncsi, és most megnyugodott. Aztán eszébe jutott Angie odafönt a gyerekszobában Adamnél és halkan fellépdelt az emeletre. Ezek ketten ellesznek most egy kicsit, most megsúgja az unokájának, hogy a vihar elvonult, mert aggasztotta, ahogy már a kislányt is megviselte ez a perpatvar.

*

-Visszajössz hozzám? A szobámba, tudod… - fogta meg Emily könyökét Robert, ahogy a lány Angie után indult az esti lefektetésnél.

-Már visszamentem – suttogta a lány, aztán elpirulva a kislány után szaladt. Robert összehúzott szemekkel a szobájába startolt, és tényleg… a szekrényben ott voltak a lány ruhái, a fürdőszobában a pipereholmija. Mikor …? – kérdezte önmagától, aztán eszébe jutott a megbeszélés. Ez volt hát Em meglepetése, akkor itt az ideje, hogy ő is gondoskodjon valamiről.

*

A fürdőszoba egyszerűen varázslatos volt. Minden vízszintes felületen apró mécsesek égtek, a levegőt megtöltötte valami finom illat és a kádban vastag hab ringatózott a víz szinén, megszórva sötétrózsaszín virágszirmokkal. Két pohár pezsgő tette tökéletessé az összképet.

-Hhhmmm… szimatolt Emily… mi ez az illat?

-A virágos azt mondta mag…a francba, valami a magnóval volt kapcsolatban.. várj csak, mindjárt eszembe jut – vörösödött el a férfi.

-Magnólia? – segítette ki Emily kuncogva.

-Az!

-Nagyon finom. – mormolta a lány és ujjait belemerítette a kád vizébe. –Hm, a habnak is olyan illata van.

-Mondtam neki, hogy különleges alkalomra lesz, és ő javasolta, hogy akkor habfürdőt is vegyek. – vigyorodott el a férfi, ahogy arra gondolt, hogy a kedves idősebb eladónő teljesen zavartalanul ajánlotta neki a habfürdőt, amikor pedig ő egyetlen szóval sem utalt a különleges alkalom mibenlétére. Ezek szerint ilyesmi már az asszonynak is eszébe juthatott. Vagy a férjének. Szerencsés páros lehetnek. 

-És a virágos habfürdőt is árul? – kuncogott a lány.

-Nem. Azt egy drogériában vettem, amikor jöttem hazafelé. – Nos, abban az üzletben azért nem úszta meg a háta mögötti sugdosással, de megérte, mert a hab és a szirmok tökéletesen összeillettek. –Ugorj bele, amíg még jó meleg a víz – simogatta a lány vállait Robert. –Addig bekapcsolok valami halk zenét.

Ahogy kilépett a fürdőszobából, öklével a levegőbe csapott. Huh, végre! Még a vacsoránál sem volt biztos benne, hogy a mai nap ilyen jól végződik. Már nem állt a kés a levegőben, beszélgettek, nevetgéltek, Zoé elvitte a kicsit lefektetni, Angie és Emily a konyhában raktak rendet, de addig a pillanatig, amíg a lány azt nem mondta „már visszamentem”, addig azt hitte, újabb magányos éjszaka vár rá. Két lépéssel odalépett a cd-lejátszóhoz és előkapta a Snow Patrol korongját. Mire az első szám elindult, már újra a fürdőszobában volt. Kicsit megtorpant, ahogy Emily feltűzött haját meglátta, mert így teljes szépségükben tárultak elé a vállai és a habból kikandikáló mellei. Az egyiken egy magnoizé… szirom tündökölt. Aztán szinte letépte magáról a ruhát és sietve bemászott mögéje.

Csak hevertek összesimulva, aztán a poharakért nyúlt és az egyiket Emily kezébe nyomta.

-Komolyan gondoltam Em, soha többé nem akarlak megbántani! Lehet, hogy nem fog sikerülni, mert olyan seggfej tudok lenni időnként, de hidd el nekem, nagyon fogok próbálkozni. És ha úgy gondolod, éppen hibázni készülök, akkor szólj, mondd el, mit érzel! Semmi más nem tud úgy észheztéríteni, mint amikor az érzelmeidről beszélsz.

-Ez egy kétirányú utca, Robert. Neked is beszélned kell! Most is megkímélhettük volna magunkat ezektől a keserű napoktól, ha felemeled azt a nyavalyás telefont. Lehet, hogy elküldtelek volna a fenébe, de nem lett volna ilyen rossz, mint így.

-Ssss – ölelte meg a férfi. –Lépjünk túl rajta, kérlek! Figyelni fogok, mert mindig eszembe fog jutni, én mit éreznék a helyedben. Ígérem. – koccintotta a lányéhoz a poharát... –Kettőnkre!

-Kettőnkre! – visszhangozta Emily és ő is felhajtotta a könnyű rosé pezsgőt.

*

Tom vidáman tömte magába a tonhalas szendvicset, amit Mrs. Compton készített néhány perccel ezelőtt. Marcus-szal éppen most érkeztek vissza Los Angelesből és az első útjuk Roberthez vezetett. Zoé szelíd mosollyal nézte, hogy a szikár férfi milyen tekintélyes mennyiséget tud eltüntetni pillanatok alatt, aztán mélyen elpirult, amikor Adam az ölében egy nagyot böfögött.

-Bo.bocsánat… most evett ő is…

-Ez az Adam, igazi pasi vagy – paskolta meg Tom a kicsi karját vigyorogva.

Angie az asztal túloldalán megcsóválta a fejét.

-Nem igazság! Ha egy fiú csinálja, akkor igazi pasi, de ha egy lány, akkor meg egy malac. Fogadjunk, még az se lenne baj, ha pukizna egyet. – vágott durcás arcot, mire Tom hozzáhajolt és a fülébe súgott.

-A pukizás is férfias dolog, de nem ismerek olyan pasit, aki égetné magát egy ilyen csinos hölgy előtt. Szerintem még Adam sem merné megtenni. Éppen azért, mert igazi pasi. – A következő pillanatban puskaropogásra emlékeztető hang hallatszott a pelus felől. Zoé a bokájáig elvörösödött, de mindenki más a hasát fogta. 

-Marcus, meséld már el, milyen jó viccet mondtál nekem a gépen! – fordult Tom a barátjához, aki éppen befejezte az evést.

-Oké! Akkor figyelem! Három professzor megbeszéli, hogy kipróbálnak egy nudistastrandot. Vígan napozgatnak, újságot olvasnak, mikor ijedten felkiált az egyik: -Ajaj, itt jön Mrs.Miller a fizika tanszékről! … Mindhárman felugranak, ketten az ágyékuk elé teszik az újságot, a harmadik professzor viszont az arcát takarja el. Üdvözlik Mrs. Millert, majd miután a nő távozott, megkérdik a harmadiktól: -Te miért a fejedre tetted az újságot? … -Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem általában az arcomról ismernek meg!

Az asztalnál felcsattant a nevetés, egyedül Angie üldögélt zavartan, aztán amikor csillapodott a vihogás, megszólalt:

-Apa, mit takartak el azok ketten?

Robertben bennakadt a röhögés, és Emily széles mosolyától kísérve hosszas, kínos magyarázatba kezdett a péniszről.

-Apa, mi az a pénisz?

Marcus és Tom már fuldoklottak, Robert nagy levegőt vett, hogy valami tízéves kislánynak való magyarázatot adjon, bár még fogalma sem volt, hogy is fogalmazza meg, amikor Emily Angiehoz hajolt és a fülébe súgott. A kislány bólintott egyet, és mire az apja megkönnyebbült volna, megszólalt:

-Nyugodtan mondhattad volna, hogy fütyiről van szó, mert azt ismerem.

Robert szeme fennakadt, a barátai pedig már nyerítve röhögtek, még Helen is a könnyeit törülgette a tűzhely mellett.