-Ne már!
Mindig csókolóztok! – állt meg Angie a nappali ajtajában, aztán az ijedten
szétrebbenő felnőttekhez futott és Emily kezébe kapaszkodva hadarni kezdett:
-Tudod,
hogy ma egy éve vagy velünk? Apával megbeszéltük, hogy elmegyünk a parkba
fagyizni. És meglepetés is lesz, de nem mondom el, mert akkor nem lenne
meglepetés. – vigyorgott tele szájjal.
Emily aggódón
nézett Robertre. A fagyi! Nyilván egyiküknek sincs kedve most a parkban fagyit
nyalogatni, de hát ez a sorsa azoknak a felnőtteknek, akik egy ilyen égetnivaló
és egyben imádnivaló gyerekkel vannak megáldva. Angie már beleélte magát a
fagyis sétába, úgyhogy fagyizás lesz, mert neki egyelőre megsejtenie sem
szabad, micsoda felhők gyülekeznek a családja feje fölött.
-Na,
gyere! – nyúlt a férfi keze után, hogy felhúzza a kanapéról az összegörnyedt
testet. –Most fagyizunk, aztán este beszélgetünk még a dologról. Addig talán az
óceán túloldalán is elgondolkodik róla valaki, hogy csak vagdalkozott vagy tényleg
komolyan gondolta.
*
Brighton,
az angol riviéra, a Brit-szigetek legnépszerűbb üdülőhelye, melynek széles,
köves tengerpartján egymást érik a szebbnél-szebb, előkelőbbnél előkelőbb szállodák.
De Robert nem ezek egyikében foglalt szállást, hanem egy alacsony sorházban
vett ki egy két hálószobás, a tengerre néző nappalis és erkélyes kis házikót. A
nyüzsgéstől kicsit távolabb fekvő épület ideális megoldásnak látszott, hogy a
történtek ellenére néhány kellemes napot töltsenek ott.
Az
indulás volt a legizgalmasabb része a kirándulásnak, mert Emilyt Angie elhívta
a közeli pékségbe, addig Robert pár holmit összekapkodott magának és a lánynak
is egy utazó táskába, aztán ezeket és Angie összekészített kis táskáját betette
a csomagtartóba. Amikor a lányok hazaértek, megreggeliztek, majd újra csak
Angie nyafogni kezdett, hogy autózzanak egy kicsit. Emily hiába próbálta
lebeszélni, hogy ebben a szép időben vétek kocsiba ülni, azért csak nekiindultak.
Már majdnem elérték Brightont, amikor a lány ráébredt, hogy itt valami
összeesküvés zajlik, aztán mosolyogva hagyta, hogy a Pattinsonok kényük-kedvük
szerint kényeztessék.
Valamikor
régen, amikor még ő maga is kislány volt, a nagyanyjával már járt Brightonban.
Helentől tudta, hogy már a római korban is állt itt település, ám nyoma sem
maradt annak a kis halászfalunak, amit valamikor a 18. században doktor Russel
„fedezett fel”, amikor tengervizének üdítő erejét, levegőjének frissességét
hirdette. A levegő valóban kellemes errefelé, hiszen a város mögött meghúzódó
dombok gyakran feltartják a szárazföldön gyülekező ködöt.
A város
maga akkor vált népszerű üdülőhellyé, amikor 1783-ben a walesi herceg, a
későbbi IV. György itt telepedett le. A herceget aztán szép számmal követték az
előkelő londoni társaság tagjai, és ez a város építészetében is nyomot hagyott.
Mrs. Fitzerberttel kötött titkos házassága után ideköltözött egy partközeli
házba, de az egyre fényűzőbb hercegi mulatságokhoz sokkal tágasabb és elegánsabb
termekre volt szükség, ezért aztán az épületet keleties stílusú palotává
alakíttatta. Később Viktória királynő olyannyira nem kedvelte a környezetéből
kirívó extravagáns palotát, hogy le akarta bontatni, míg végül megkegyelmezett
neki, de eladta a városi tanácsnak. Fényképek tanusága szerint az I.
világháború idején az angol hadseregben szolgált indiai (szikh) katonákat
ápoltak benne.
A város
nyolc kilométeres tengerparti sétányán két móló áll, mindegyiken
színházteremmel, vidámparkkal, a Királyi Pavilon mellett a város másik
meghatározó jelképét adva. Mindenesetre a sós pára, a kavicsos parton heverésző
diákok, a kiskocsmákban vagy az előttük lévő virágyágyások szélén üldögélő és
iszogató turisták és helybéliek teszik olyan kedveltté a városkát, hogy aki
egyszer már járt itt, az újra és újra vissza akar térni néhány napra átélni a
hangulatát.
Gyerekként
csak szép emlékek kötötték a városhoz és most megtudta, milyen az, ha felnőtt
nőként
vendégeskedhet itt, egy férfival, A férfival, akit a világon mindennél
jobban szeret. Napközben a ház előtti fövenyen napoztak, megmártóztak a hűvös
habokban, homokvárat építettek a fáradhatatlanul nyüzsgő Angievel, aztán rendbe
szedték magukat, a kislányt átvitték a közelben nyaraló barátnőjéhez éjszakázni,
ők pedig vacsorázni indultak a városba. Hazafelé a cipőjüket a kezükben fogva
andalogtak a homokon, aztán mielőtt beléptek volna a házba, Robert magához
húzta a lányt.
-Nem
akarom elrontani ezt a csodás napot, de döntöttem. –Írok Krisnek, ha ki akarja
teregetni a szennyest, ám tegye. Csalódni fog ugyan, ha azt hiszi, ez csak
engem sodor majd el, ő pedig sértetlenül keveredik ki a dologból, de nem
érdekel. Ha velem vagy, akkor majd megbirkózunk a dologgal. Angie már nehezebb
dió, mert nehéz lesz neki elmagyarázni a dolgokat, ha a sajtó elszabadul, de
amíg nem robban a bomba, nem akarom összezavarni. Az ügyvédem szerint fennáll a
veszélye, hogy ha belépek Amerikába, akkor letartóztatnak, és bíróság elé
állítanak, de ülnöm aligha kell. Viszont valószínűleg egy állástalan színész
leszek. Odaát egészen biztosan. Úgyhogy, pillanatnyilag ez minden, amit kínálni
tudok.
-Ha
benne vagy a pakliban, akkor máris vevő vagyok rá. – csókolta meg Emily, aztán
hagyta, hogy a férfi a karjába kapja és fellépdeljen vele a teraszra.
*
A hajnal
a nyitott ablakon át beszivárgó sós párával, a könnyű függönyön játszó
fénypászmákkal, a sirályok vijjogásával, de leginkább Robert ölelő meleg
karjaival mosolyt csalt Emily arcára. Pedig a tegnap estében semmi mosolygós
nem volt. Rob csendes bejelentése egy pöröly erejével vágta mellbe. A
tehetetlenség kínozta, amiért nem tudja megakadályozni, hogy Kristen
tönkretegyen mindent, amit a férfi szívós munkával eddig elért, merthogy annak
a cikknek a megjelenése tönkretenné, abban sajnos biztos lehetett. És valóban
nemcsak ő látná kárát, de a lánya és sok kedves ember, akik az igazi barátai
voltak. Egyszerűen képtelen volt felfogni, hogy teheti meg Kristen ezt
valakivel, akit állítólag szeret. Igaz, hogy a szeretet és a gyűlölet
között hajszálvékony a választóvonal, lévén mindkettő erőteljes érzés, de Kristen úgy
tűnik, most tudatosan a sötét oldalt választotta. A kétségbeesés sok mindenre
ráviszi az embert, ezt ő is tudta, bár ebben az esetben Kris a
legértelmetlenebb visszavágást tervezi. Nos, az a tyúk még nem tudja, milyen
az, ha valaki igazán szeret és meg akarja védeni a szerelmét.
*
Robert
értetlenül nézte, ahogy Emily kapkodva csomagol egy kis táskába.
-Nem
értem. Eddig még nem is említetted, hogy utaznod kell. De ha megvárod a mai
tárgyalásomat, akkor elviszlek én, emiatt nem kell vonatoznod.
Tegnap
jöttek haza Brightonból a legnagyobb szerelemben és egyetértésben, felkészülve
rá, bármivel is álljon elő Kristen, közösen megbirkóznak vele. Erre ma reggel
Emily bejelentette ezt a váratlan utazást Bristolba.
-Nézd
Rob, nem várhatok, a nagyi megkért, hogy jöjjek, és tartozom neki annyival,
hogy azonnal indulok. Helennel van valami, kórházba került, ott a helyem
mellette pár napig. Ezt meg kell értened!
-Rendben,
megértem én, persze, csak olyan üres lesz nélküled a ház – adott a lány kezébe
egy blúzt, aztán elvigyorodott, ahogy felismerte a virágos blúzt.
-Nana,
ilyen szexi darabra biztos nincs szükséged a kórházban – ráncolta össze a
homlokát.
-Azt
csak azért viszem, ha netán valaki jönne vendégségbe, ne egy szál melegítőben
üldögéljek otthon. – rántotta ki Emily a blúzt a kezéből. Azt semmiképpen nem
hagyhatja itthon, hiszen még szüksége lehet rá, hogy felhívja magára a
figyelmet. Behúzta a táska cipzárját, aztán egy gyors csókot nyomott a férfi
szájára, amikor felharsant a ház előtt a taxi dudája. –Mennem kell, legyetek
jók, sietek vissza. Drukkoljatok!
-Oké,
drukk-drukk... de még te se tudod mihez ... – grimaszolt rá a férfi, miközben a
táskát vitte Emily után. A taxiba bedobta a csomagot a hátsó ülésre és még egy
utolsó csókra magához húzta a lányt, aztán nagyot sóhajtva lovagiasan megvárta,
amíg elhelyezkedik és becsapta a kocsi ajtaját. Ahogy megütögette a tetőt, a
sofőt már indított is.
*
Esteledett
már, amikor Robert kérdőn nézett Mrs. Comptonra.
-Emily
nem telefonált? Azt hittem, legalább szól, hogy szerencsésen megérkezett, és
hogy mi van a nagyanyjáékkal.
-Nem,
nem telefonált, de miért nem hívja fel?
-Igen,
azt fogom tenni – motyogta a férfi és már sokadszor hallgatta ma végig „Az előfizető pillanatnyilag nem kapcsolható”
szöveget Emily számát tárcsázva. Hirtelen gondolt egyet és a tudakozót hívta,
aztán valamivel később a vezetékes telefonon tárcsázott.
-Jó
estét, Mrs. Hastings, Elisabeth! Robert vagyok. Csak azért érdeklődöm, hogy Em
megérkezett-e szerencsésen, mert a mobilját elfelejtette visszakapcsolni, vagy
lemerült, mindenesetre reggel óta nem tudom elérni. Remélem, Helennel minden
rendben!
-Jó
estét, Robert! – hallatszott a vonal túlsó végén a kissé bizonytalan válasz.
–Helen, köszönöm kérdését, a lehető legjobban van, de nem egészen értem, miért
keresi itt Emilyt? Nem szólt, hogy ide akarna jönni.
Robert
megfeszült és a telefon majdnem elroppant a szorításában.
-Akkor
ne haragudjon Elisabeth, biztosan félreértettem valamit. Bocsásson meg, hogy
zavartam! – motyogta zavartan és kinyomta a készüléket. –Basszus, Em! Hova a
fenébe tűntél? És főleg, miért titkoltad el előlem, hogy hova tartasz?
Fejében
egymást kergették a gondolatok, de még ötlete sem volt, merre keresse a lányt.
Ha ezzel a szöveggel lépett le itthonról, akkor aligha mondta el a hugának vagy
másnak, hogy ténylegesen hova ment. Emily! Mi a fenét művelsz?
*
Emily
hunyorogva állt a reptér előtt és taxira várt. Amikor végre elékanyarodott egy
kocsi, egy idős házaspár lépegetett lassan ki az épületből és megesett a szíve
rajtuk, felajánlotta nekik a kocsit. A sofőr már majdnem indított, amikor az
idős férfi letekerte az ablakot és kiszólt:
-Hova
megy kedvesem, osztozzunk meg a kocsin?!
-Emily
megadta egy belvárosi szálloda címét, a házaspár pedig nem engedte fizetni,
amikor a célhoz értek. Ők még mentek tovább, nagyjából arra a környékre, ahol
legutóbb Roberttel laktak. Robert! Mostanra már biztos rájött, hogy átverte, de
hát nem mondhatta meg neki, mire készül, mert egészen biztosan lebeszélte
volna, sőt megtiltotta volna neki, hogy megpróbálja.
Fáradtan
rogyott le a szobájában, aztán a fürdőszobába ment, hogy a kádba vizet
eresszen. Amíg arra várt, hogy a kád megteljen, bekapcsolta a telefonját.
Kismillió nemfogadott hívás és sms pittyegése jelezte, hogy a férfi
fáradhatatlanul próbálta elérni. Mostanra már biztosan rettentően mérges
–sóhajtott nagyot, aztán kikapcsolta a készüléket. Nem kockáztatta meg, hogy a
legrosszabb pillanatban kezdjen el csörögni.
*
Robert
nem sokat aludt az éjjel. Angieval is összeveszett, mert a kislány képtelen
volt elsőre megérteni, hogy fogalma sincs, hol van az ő drágalátos Emje, akkor
sem, ha huszonötödször is rákérdez hosszú szempillái alól olyan szemrehányó
tekintettel, hogy már a falra mászott tőle. Most igazán nem érezte hibásnak
magát azért, hogy a lány eltűnt. Nem tett és nem mondott semmi olyat, amiért
Emilynek világgá kellett volna mennie. Hacsak ezt az egész átkozott helyzetet
nem tekinti annak. De hát nem olyannak ismerte a lányt, aki emiatt egy szó nélkül
lelépne. Bár, mit tud ő a nőkről? Kristen lépése is remek példája, hogy fogalma
sincs, hogy működik a női agy.
És az a
hazugság, amivel Emily lelépett… hát, jobb színésznő, mint sokan a pályán. Ha
kicsit izgatott is volt, azt ő betudta a Helenért való aggódásnak, akiről
néhány óra múlva kiderült, hogy hál istennek a legjobb egészségnek örvend. A
feszültség óráról órára nőtt benne egyrészt az aggodalom, másrészt a
felháborodás okán, amiért Emily egy körmönfont hazugsággal hagyta itt magára.
Lehet, hogy örökre lelépett? Nyilván… nem egzisztencia neki egy állástalan,
meghurcolt színész, őrá sem vet jó fényt, ha vele mutatkozik, hát a
legegyszerűbb megoldást választotta és lelépett. Lehet, örökre. De aztán
kifújta a bennszorult levegőt és eldöntötte, nem, ilyet Em nem csinált volna.
De akkor hova a fenébe tűnt?
*
Emily
türelmetlenül nézte az órát, a gyomra percről percre zsugorodott össze. Most
valahogy már nem találta annyira jó ötletnek a nagy tervet, amit még ott
Brightonban azon a hajnali órán kiötlött. Megrángatta magán a virágos blúzt és
egy zsebkendővel kicsit megtörölte a száját, hogy a rúzs mégse legyen annyira
hangsúlyos, már-már kihívó, mint ahogy elsőre sikerült felvinnie. Amikor a
határozott kopogás felhangzott a szobája ajtaján, összerezzent, aztán vett egy
nagy levegőt és mosolyt varázsolva az arcára, kitárta az ajtót:
-Köszönöm,
hogy eljött, igazság szerint nem nagyon bíztam benne, hogy reagál egy idegen
hívására.
Az
ajtóban álló kedvtelve futtatta végig rajta a tekintetét, aztán egy kissé gunyoros
mosollyal beljebb lépett:
-Ritkán
hagyom ki, ha egy szép nő találkára hív; és érdekes volt a kérdés, amit feltett
a telefonban.
9 megjegyzés:
Huuu, hát ez érdekes lett, mivel fogalmam sincs kivel akart találkozni Em, hiába töröm a fejem. Azt hiszem meg kell várnom a holnapot :)
Kate
Ó, hogy az a.....! :O
Na most itt ülök, mint egy megtestesült kérdőjel!!!!
Basszus, basszus! Zseni vagy!
:O :O :O :O :O :O
Foggggggalmam sincs mire, vagy kire készülsz! XDDDD
de ez így is van jól!
Hálás köszönet, és OTT VAGYUNK MÁÁÁÁR! /HOLNAP REGGEL/ ;)
Jaj, de jó volt megint Brightonban lenni ;)
Köszi!
Robot is frankón kétségek között hagytad, minket is... O.o
Mikor már azt hisszük/hiszem, hogy Em lazán megy és lenyomja Kristent, akkor megint csinálsz egy csavart... XDDD
Inkább nem találgatok, hanem izgatottan várom a holnapot! ;)
Kösz&pusz
Szia!
Miért hagytad itt abba???? :) Ez egy kicsit, hogy is írjam?... gonosz volt ;)!
Nagyon jól feldobtad a történetet! :)Különösen így! Mikor lesz már holnap reggel?? :)
Rettentően kíváncsi vagyok a folytatásra! Már kevesebb(remélem), mint 22 óra van csak hátra! :)
An
XDDDDD!
Valamiért nagyon biztos vagyok benne, hogy Kristen előző pasija áll az ajtóban, aki tanúsítani tudja majd, hogy amikor Roberttel összekerült már akkor sem volt ártatlan virágszálacska. . . Remélem igazam lesz! Jó volt, tetszett.
Hú, na most aztán kíváncsivá tettél! Kivel találkozik Emily?
Robertnek + pont, meg csillagocska,hogy bízik Emilyben.
Az nekem nagyon sántít, hogy Helenről hazudott, hogy lelépjen, vhogy nem passzolt ahhoz, ami Emilyről él a fejemben.
Azt hittem, Emily Kristenhez ment, ha nem is jól helyre rakni egy sallerrel, de meggyőzni...
Ideértem végre Kedves és változatlanul imádom ahogy írsz, de kissé zsibong a fejem az egyszerre olvasott fejezetek bonyodalom-halmazától xD
Alszom rá egyet, reggel folyt. köv., de ígérd meg kérlek, hogy kapunk majd néhány nyugalmas, fotelben hátradőlős részt is! ;)
Pusz
Vusi! Szia! Üdvözöllek újra itt! Én azt hittem, ebben a kis történetben lassan túl sok az ilyen nyugis, hátradőlős fejezet... :O XD
A bonyodalmak, csavarok, váratlan helyzetek Királynőjének tollából túl sok nyugis fejezet? Neeeem :DDD
Megjegyzés küldése