Az álmok néha valóra válnak 45.

Emily egy pillantással felmérte a férfit. Annyit tudott róla, hogy egy évvel fiatalabb Robertnél, de az eltelt évek sem tették sokkal férfiasabbá, ugyanaz a kölyökképű fickó maradt, mint azokban az években volt , amik miatt most megkereste. Seggdugasz – mondaná rá Angie a legújabb szószerzeményével, ami miatt korholni igyekezett, de aztán elnevették a dolgot, mert a kislány nagyon pontosan alkalmazta az áldozataira. Biztos nem növelte a fickó önbizalmát Robert felbukkanása, de volt benne valami, ami az ilyen alacsony férfiak sajátja, valami kompenzáló nagyképűségbe hajló magabiztosság, ami egy cseppet sem tette szimpatikusabbá. De hát nem is azért volt itt, hogy beleessen.

-Engedje meg, hogy bemutatkozzam, Emily Hastings vagyok.

-Örülök, hogy személyesen is megismerhetem, Emily. Kiváncsivá tett, és ez még nem fordult elő velem úgy, hogy az illető hölgyet ne láttam volna már korábban. Engem - úgy tűnt a szavi alapján -, ismer már, de nem emlékszem, hogy összefutottunk volna valaha is; azt egészen biztosan nem felejtettem volna el – bókolt a férfi, aztán kicsit összehúzta a szemét, ahogy alaposabban megnézte. –De azt hiszem, mégis… mintha már láttam volna valahol, nem személyesen, csak valami fotón, akkor is ez a blúz hívta fel a figyelmem… és ha nem csalódom… igen… van egy közös ismerősünk. Bár, én nem őrzöm a legszebb emlékeim között az illetővel való találkozásokat, végül is elég sokat vesztettem a felbukkanása miatt. 

-Mr. Angarano, higgye el, az Önök foglalkozásánál ez úgyszólván munkahelyi balesetnek számít. – fintorgott Emily, mire a férfi elmosolyodott.

-Hát, nem tudom, lehet, hogy igaza van, bár… kíváncsi lennék, akkor is ilyen vállrándítva mondaná ezt, ha érintett lenne? Azt nem merném állítani, hogy hosszú távra terveztem Kristennel, hiszen még csak egy ígéretes kamaszlány volt, én meg egy tomboló hormonoktól hajtott kölyök, de azért határozottan rosszul esett, amikor szép lassan leépített, főleg egy szinte ismeretlen senkiért. Így utólag azt kell mondjam, mindig is jók voltak a megérzései. Az ismeretlenségből mindenesetre sikerült a fickónak kitörnie. Azt hittem a hazai pálya előnye a csajozásra is érvényes, de nyilván nem így volt. 

Emily feszengve ácsorgott a szoba közepén. Nem itt kellett volna találkoznia ezzel az önjelölt amorózóval, ezt már érezte. Felkapta a táskáját és az ajtó felé lépett.

-Ne haragudjon, de induljunk! Foglaltam helyet egy étteremben és már így is egy kis késésben vagyunk.

-Azt hiszem, jobb lett volna egy meghitt vacsora kettesben, mert az ilyen nyilvános helyeken még a falnak is füle van. Valaki elkap egy mondatfoszlányt és másnapra hírt kerekít belőle. – grimaszolt a férfi, aztán mégis beleegyezően ő is kilépett a szobából. –De magára bízom magamat, mert a téma alapján úgy érzem, Ön sem szeretné, ha a holnap reggeli újságok máris ezt boncolgatnák.

A Chateau Marmount éttermébe lépve az asszisztens felismerte a férfit és az előtte heverő nyitott foglalási könyvre pillantott, aztán zavartan összevonta a szemöldökét. Emily segítőkészen rámosolygott, -Hastings név alatt keresse.

Oh, igen! – érkezett a rezzenéstelen mosoly és máris egy félreeső, kellemes asztalhoz vezették őket. Útjukat kíváncsi tekintetek figyelték. Talán mégiscsak igaza volt a fickónak, kevésbé felkapott helyre kellett volna menniük. Mire a vacsorát is megrendelték, Emily már kicsit bánta az elhamarkodott ötletet. A férfi szinte nem is hagyta szóhoz jutni, folyamatosan flörtölt vele, pedig csak egyetlen vágya volt, mielőbb a jövetele céljára térni.

-Mr. Angarano…

-Michael, ha kérhetem…

-Nos, igen… Michael! Nincs értelme titkolnom Ön előtt, hogy Robert és én …közelebbi kapcsolatban állunk. Ön valószínűleg még úgy hallott rólam, hogy a lányának, Angienak vagyok a nevelőnője, de ez az egész időközben valami mássá nőtte ki magát. Annak ellenére, hogy a Kristennel való találkozások határozottan nem tettek jót ennek a kapcsolatnak. 

-Ohohó, akkor Kris semmit sem változott, igaz? Engem is úgy kapcsolt le Jennyről, hogy mire szegény lány észrevette, hogy baj van, addigra már a lakáskulcsot is ő kérte vissza tőle. Nem egy elveszett lányka volt, de ahogy hallom, ez azóta sem változott.

-Hát, nem. De igazából nem ez a problémám. … Miss Stewart, akarom mondani, Kristen… megfenyegette Robertet, hogy mindenféle ősrégi sztorikat ás elő a múltból és eladja az újságoknak, mert részben őt tartja felelősnek, amiért mostanában nehezen jut szerepekhez. És én nem tudom… csak arra gondoltam, hogy ha valaki, akkor Ön talán tudna beszélni vele, hogy ez nem jó ötlet… és … - fulladt habogásba a magabiztos kezdés, ahogy Emily rájött, hogy tulajdonképpen fogalma sincs, mit akart kérni a férfitól. Talán abban bízott, hogy ő majd magától tesz ígéretet, hogy beszél Kristennel? 

-Álljon meg a menet! – emelte fel a kezét a férfi. –Azt akarja mondani, hogy Kristen megzsarolta Robertet, hogy kiteregeti a régi szennyest? – vigyorgott jókedvűen. –Drága Emily! És miből gondolja, hogy én nem fogok állva tapsolni, amikor ezt megteszi?

-Talán abból, nézett mélyen a férfi szemében Emily – hogy amikor Robertet védekezésre kényszeríti majd egy meglehetősen kínos, mondhatnám pikáns ügyben, akkor ő óhatatlanul is felemlegeti majd az Ön nevét, mint aki megelőzte őt nemcsak a társasági rovatban, de Kristen ágyában is. Az akkor még vígan kiskorú Kristen ágyában. – tette hozzá minden szót hangsúlyozva a lány.

-Értem, hova akar kilyukadni – húzta össze a szemét a férfi. –Nos, próbáljuk megenni a vacsoránkat, aztán talán ki tudunk találni valamit, hogy mivel vegyük rá közös barátnőnket, hogy elálljon ettől az őrült ötlettől. Hacsak nem tette meg máris. Bár, az akkorát szólt volna, mint a hiroshimai atomrobbanás, úgyhogy talán még nem késtünk el.

A vacsora innentől elég feszélyezett hangulatban telt. Emily, ha nem tudta volna, mi van a tányérján, akár azt is hihette volna, hogy fűrészpor, mert sem az ízét, sem az illatát nem érezte semminek. Orrában csak és kizárólag a tehetetlen félelem szagát érezte, hogy esetleg hiába tette meg ezt a hosszú utat, s ráadásul még Robert bizalmát is kockára tette a nagy semmiért. Mire végeztek, már olyan ideges volt, hogy kezéből hangos csörömpöléssel hullott ki a villa, úgyhogy inkább összerendezte az evőeszközeit és hátradőlt, jelezve, ő már befejezte az evést. Michael Angarano nyugodtan, megfontoltan evett, de látszott, hogy a komótos rágás mögött az agytekervényei nem tétlenkednek. Emily nem szándékozott megzavarni holmi felületes társalgás kísérletével. Talán mégis csak jól számított, hogy a férfinak legalább annyi vesztenivalója van, mint Robertnek. Amikor a férfi is befejezte, hátradőlt és egyenes tekintettel a lányra nézett:

-Tudja, nem is értettem sokáig, hogy úsztuk meg a felelősségrevonást akkoriban. Nyilvánvaló volt, hogy egy 16 éves lány és egy 19 éves fiú nemcsak a délutáni matinéra járkálnak együtt. Mindenki tudta, hogy Kristen bevállalós csaj, szinte nyílt titok volt a kettőnk közelebbi kapcsolata. Elég sokat cinkeltem is érte, hogy Robertet hónapokig pórázon tudta tartani, hiszen még az alatt az idő alatt is találkoztunk néhányszor. Jöjjön, hazaviszem! Aztán elmegyek hozzá, mert tartozik nekem annyival, hogy legalább meghallgat.

A taxiban úgy ültek egymás mellett, mint két véletlenül egymás mellé sodródott idegen, mindketten a gondolataikkal voltak elfoglalva; aztán szótlanul mentek a lifthez is. Emily szobája előtt a lány megtorpant és a kezét nyújtotta a férfinak.

-Köszönöm! Tudja, bármit megtennék, hogy megvédjem Robertet és még inkább a lányát, és nem értem, hogy Kristen miért nem gondol Jodiera, hiszen egy ilyen cirkusz a gyerekeket viselné meg a legjobban. Ha mégsem sikerülne meggyőznie, én akkor is köszönöm, hogy legalább megpróbálja. Bár Kristen megpróbált minket szétválasztani, de jobb ha tudja, bármi is jöjjön a jövőben, én Robert mellett fogok állni.

-Értékelem a nyíltságát és elszántságát, Emily. Robert szerencsés ember, hogy a magáénak tudhatja a lojalitását. Nem is sejti, hogy ez errefelé mennyire ritka kincs. Sejtem, hogy ez az egész egy magánakció és a barátja talán nem is tud róla, hogy megpróbál közbenjárni az érdekében, de azt ajánlom, ne hozza olyan helyzetbe, hogy máshonnan tudja meg… még emlékszem, hogy ezt mi férfiak elég rosszul viseljük – kacsintott rá vidáman, aztán megfordult és lassú léptekkel a lift felé indult. Amíg a fülke megérkezett, visszafordult és az ajtóban ácsorgó lányra nézett: -Menjen be, mielőtt azt képzelem, hogy meg akar hívni egy italra! Tudja, szívesen revansot vennék a barátján, de maga nem az a nő, akivel ezt megtenném. Jó éjszakát!

*

Robert nem tudta elég messzire tartani a telefont a fülétől, hogy a korai órán Kristen hangja ne tűnjön rikácsolásnak. Amit mondott, tökéletesen értelmetlen volt, de valahogy mégis megnyugtató. Csak még azt nem tudta, hogyha az mind igaz, amit a nő elhadart a telefonban, akkor Emilyt itthon egy óriási virágcsokorral vagy inkább egy elfenekeléssel várja-e. Egy pillanatra átfutott a fején, hogy a kettő végül is nem zárja ki egymást, és ettől a bolond, teljességgel nem ide illő gondolattól elvigyorodott. 

Hirtelen értelmet nyert minden cselszövés, amivel a lány meglépett előle. Uramisten, képes volt az óceánt átrepülni és találkozni valakivel, akiről a nevén kívül csak egyetlen dolgot tudott, hogy valaha a partnere volt Kristennek. Elképesztő. Ostoba és ugyanakkor nagyon bátor lépés volt. Mindenesetre valóban többet ért el két nap alatt, mint az ügyvédei az elmúlt egy hét megfeszített munkájával. Legalábbis ők ezt állították, bár fel nem foghatta, milyen megfeszített munkára gondoltak. Kristen bocsánatot kért a korábbi levélben írottakért és örömmel újságolta, hogy a Titkos szeretők végül mégiscsak elkészül majd, a férfi főszerepben Michael-lal. Robert pedig tényleg csak egy egészen kicsit ironizált magában a találó címet hallva. Ha volt ebben a történetben igazán titkos viszony, az éppen Michael és Kristen között volt már annak idején is. 

 

Felkelt és megnézte, hogy mikor érkezik Los Angelesből járat a mai napon. Emilynek pedig erősen ajánlotta, hogy ezek valamelyikén rajta legyen. Aztán összerendezte az ágyat és a konyhában szorgoskodó Helennek szertelen kiskutya módjára egy puszit nyomott az arcára.

-Micsoda csodás reggelünk van, Helen! – azzal a fejére húzta a kapucniját és elindult a reggeli futóedzésére. Nem zavarta, hogy szakad az eső. 

Bonus: