"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2013. április 20., szombat

Az álmok néha valóra válnak 47.



-Köszönöm! – bújt vezetés közben a férfihoz Emily.
-Mit kincsem? – ölelte magához a lányt.
-Hogy anya előtt úgy… velem voltál.
-Mégis, kivel kellett volna lennem, hm? Már meg ne haragudj, de az anyád nem lesz a szívem
csücske. Az apádról már nem is beszélve. Viszont tisztában vagyok vele, hogy az ember nem választhatja meg a családját, így inkább hálát adok az égnek az enyémért, és igyekszem neked is adni egy jobbat. – mormolta halkan, arra gondolva, hogy talán még soha nem hozta ennyire nyíltan a lány tudomására a terveit vele kapcsolatban.  Emily szerencsére nem feszegette tovább a témát, csak hozzábújva nézte a mellettük elsuhanó épületeket, miközben az agya még mindig az anyjával folytatott pengeváltáson járt..
*
Irene Hastings egyenes derékkal ült a vacsoraasztalnál. A férjét nézte, aki komótosan rágta a marhasültet, miközben a Times-ot böngészte. Mint általában, most sem beszélgettek. Jövőre lesz harminc éve, hogy összeházasodtak, de hirtelenjében egyetlen kedélyes estét sem tudott volna felidézni. Beleértve az esküvőjük napját is. A férje még azt sem kérdezte, mire jutott a lányukkal a délutáni találkozón. Az is igaz, hogy eleve nem támogatta az ötletet. Egy gyerek, főleg, ha lány, maga jöjjön el és kérjen bocsánatot a szüleitől a merészségéért, a pökhendiségéért – mondta neki két korty whisky között. Egy pillanatra bevillant a kép, ahogy az a színész gyengéden a lánya vállát cirógatja, és hosszú ujjaival beletúr a hajába. Ha vak lett volna, akkor is látnia kellett, hogy a lánya boldog attól az érzéstől, ami a férfi közelségétől, érintésétől elönti. Először rávágta volna, hogy csak a szex köti össze őket, de be kellett ismerje, a mozdulatban és a lánya vonásaiban annál sokkal több volt. Ő maga már nem is emlékezett ilyen érzésekre. Talán soha nem is érzett így a férje iránt? Szült neki három gyereket, de fogalma sincs, van-e anyajegy valahol a férfi testén, és fel sem tudja idézni, megborzongott-e valaha az érintésére. Megköszörülte a torkát, hogy szabaduljon a szabados gondolatoktól, amiknek semmi helyük nem volt az étkezőasztalnál. 

Lizre nézett, aki egy divatos bestsellerbe mélyedve kanalazta a már kihűlt levest. Ő sem beszélgetett vele. Tulajdonképpen fogalma sincs, a középső lánya mivel tölti a napjait. Az biztos, hogy sokat volt itthon. Nyilván nincs fiú barátja, aki szórakozni vinné. Bár, addig legalább nem keveri magát bajba – gondolta kis fintor kíséretében. A hajához nyúlt. A fényes, szőke tincsek gondozottan simultak egymáshoz. Öregíti – ezt mondta a lánya barátja. Méghogy öregít? – lázadt azonnal a gondolat ellen. Oldalra nézett és az ablaktáblák tükörképében a kis társaságukat figyelte. Három ember egy asztal körül, de ha egyedül lenne, se lehetne magányosabb. Hirtelen vágyakozni kezdett egy gyengéd érintés, egy kedves mosoly, néhány kedves szó iránt és sírni lett volna kedve, amikor rádöbbent, hogy erre a férje mellett alighanem már esélye sincs, de talán már ő maga sem az a nő, aki ezt bárkitől megkaphatná.
*
Emily szégyenlősen bukkant elő a próbafülkéből. A ruhákat Robert anyja választotta, miután ő mindenféle fantáziátlan rongyot húzott ki az igazán bőséges választékból. Elcsodálkozott, hogy az asszony milyen magabiztosan keresgélt megfelelő estélyik után. Ha egyedül lett volna, egészen biztosan a szolídabb darabok között válogat, de Claire határozottan fordult az eladóhoz és három szóban felvázolta, mire lenne szükségük. Legyen izgalmas, szexi és mégis diszkrét. Emily szerint ilyen ruhadarab nem is létezett. De most a tükör előtt forgolódva, kezdett kételkedni benne, hogy valaha értett-e egyáltalán a ruhákhoz. Claire a hozzáértő szemével vizsgálgatta, miközben az ő szeme a korábban próbált ruhára rebbent, ami a tükör melletti fogason lógott vállfára igazítva.

A fehér tetszett neki jobban, mert a hátul mélyen kivágott ruhához tartozott egy kis kabát, ami eltakarta a merésznél is merészebb hátsó kivágást. Ugyanakkor abban úgy festett a szőke hajával, mint egy jégkirálynő. Claire szerint, ha ráaggatnák a jelzőt, az lenne az igazi siker, úgyhogy emiatt ne is izgassa magát. Ez a másik egy pezsgőszínű darab volt, amely átlós áttetsző csíkjaival nagyjából meg is felelt az elvárásoknak, bár azt, hogy diszkrét, még véletlenül sem mondta volna rá. Claire fölényesen legyintett erre az apróságra.
-Szívem, ha van nő, aki felveheti ezt a ruhát, az te vagy!
-Tulajdonképpen nem tudok dönteni. – nézte magát tágra nyílt szemekkel a lány.
-Szerintem vedd meg mind a kettőt, és majd a pillanatnyi hangulatod eldönti, melyikben éreznéd magad jobban. Ezeken az alkalmakon amúgy is az van, hogy a nők kétszer úgysem viselhetik ugyanazt a rongyot, mert megszólják őket érte. Az egyik jó lesz a megnyitóra, a másik pedig a díjkiosztóra.

-Lehet, hogy végül el sem visz magával, ha látja, hogy mennyire izgulok. Nem akarom, hogy szégyenkezzen miattam. – vont vállat a lány, miközben vágyódva nézte mindkét ruhát. Furcsa érzés volt bennük forgolódni a tükör előtt, mintha nem is ő lett volna, hanem valami nagyvilági nő. De nem volt kellemetlen érzés. Régen csípte ki magát, ennyire meg még talán soha, de határozottan volt benne valami izgató. Elsősorban a képzelgés, hogy Robert hogy fog reagálni, amikor meglátja majd.
-El fog vinni, higgy nekem. Neki is sokkal könnyebb, ha nem egyedül kell mennie. A partnernőivel fotózzák, de a vetítés vagy díjátadó alatt kell neki egy biztos kéz, amiből erőt meríthet, mert a szíve mélyén egy gyáva nyuszi. Meg ne mondd neki, hogy ezt mondtam, de figyeld majd meg! Csak a kezét figyeld! Lehet, hogy a szája mosolyog, lehet, hogy még a szeme is mosolyog, de ha a kezét ökölbe szorítja, akkor egészen biztos, hogy majd szétveti az idegesség. Még Cara mellett is néha olyan feszült tudott lenni, hogy csak csodálni tudtam, ha két értelmes mondatot képes volt kiejteni a száján a színpadon. 

-Én meg a biztos kéz… - dünnyögött Emily, és Claire mosolyogva ránézett.
-Sokszor úgy érzem, még a nap is kisüt, amikor meglátom, de hát én az anyja vagyok. Viszont ha veled van, látom rajta, hogy ugyanezt érzi… miattad. Hidd el, elég erőt tudsz neki adni! Na gyere, fizessünk, mert még millió dolgot be kell szerezzünk, hogy tökéletes legyen az összhatás!
*
Toronto-ba jönni mindig jó érzés volt. Robert szeretett itt forgatni, és az a néhány alkalom, amikor a fesztivál miatt járt itt, szinte kivétel nélkül emlékezetes pillanatokat jelentett. De még egyik sem volt annyira felvillanyozó, mint ez a mostani utazás. Már a repülőn is élmény volt Emily kezét fogva böngészni a regényt, amit a lány vett neki a reptéren várakozva. Az olcsó, puhaborítású kötet tökéletes volt utazáshoz, kellemes kikapcsolódás. De lehet, hogy nem is az lazította el igazán, hanem az apró, törékeny kéz, amelyet órákon át a markában tarthatott. A lány az út nagy részében a vállára borulva aludt, még arra sem ébredt fel, hogy a stewardess által hozott könnyű takarót eligazgatta rajta. Megtapogatta a zsebében az apró kis csomagot és kicsit izgatottan gondolt rá, vajon, hogy sikerül majd a meglepetése. Angiet ismerve, az internet előtt ül majd és a livestream-eket lesi a nagyanyjával együtt, úgyhogy a család sem marad le semmiről. Annak az estének Emily nagy estéjének kell majd lennie!
*
A szállodaszobában Emily zavartan toporgott a bőröndje mellett. Amíg Claire mellette volt, ment minden, mint a karikacsapás, de most nagyon egyedül érezte magát. Fogalma sem volt róla, hogy fodrászhoz, kozmetikushoz bejelentkezzen-e, vagy bőven megteszi, ha ő próbál meg valami elfogadható külsőt kölcsönözni magának. Felemelte a haját, mintha feltűzte volna. Igen, valami ilyesmit fog majd viselni.
Robert már percek óta figyelte az ajtóból. A nagy sóhajból, amivel a lány újra a bőrönd fölé hajolt, tudta, hogy fél az előtte álló megjelenésektől. Eddig még nem beszéltek róla, mert nem akarta feleslegesen stresszelni, de most odament hozzá, és magával húzta az ágy még szabadon levő részére. 

-Nyugi! Ez csak egy kis séta kéz a kézben, mosolyogva.
-Aranyos vagy, hogy próbálsz megnyugtatni, de mindketten tudjuk, hogy nem lesz, akinek a kezébe kapaszkodjak.
-De, lesz! – kacsintott rá a férfi és az ajtónál felhangzó kopogásra felpattant és ajtót nyitott. Odakint széles vigyorral Tom ácsorgott.
-Na, hol van a félős szépség?
Emily a szemét forgatva fordult felé.
-Hát, te mit keresel itt? A barátod szerzett nekem gardedámot?
-Nos, a megnyitón kénytelen lesz a stáb tagjaival vonulni, de a díjkiosztón már szabad a vásár, azt kísér, akit csak akar. Úgyhogy eljöttem én is, hogy holnap veled menjek. Aztán megnézek egy-két filmet, beszélek egy-két okostojással, tudod, amolyan pofavizit, aztán reppenek is vissza Zoéhoz és a kicsihez. 

-Kösz Tom! Kérlek, ments meg, ha orra akarnék esni! Rob mamája olyan cipőt választott, hogy állni alig tudok benne, nemhogy menni. Az is igaz, a ruha meg olyan szűk, hogy úgyis csak tipegni fogok, talán nem lesz baj.
-Nők! – sóhajtottak fel a férfiak kórusban, aztán elnevették magukat. –Na, gyerünk, menjünk vacsorázni, mert éhen halok! – nyitotta ki Robert az ajtót, aztán magához húzta Emilyt, akibe Tom éppen bele akart karolni.
-Majd holnap drága barátom, majd holnap! Ma még az én kísérőm.
*
A szálloda éttermében csak úgy nyüzsögtek a hírességek, Emily pirulva és Robert kezébe kapaszkodva követte a férfit az asztalukhoz, miközben Robert és Tom jobbra-balra köszöngetett, de megállás nélkül meneteltek előre. Amikor a két férfi közrefogta, nem kerülte el a figyelmét, hogy a környező asztaloktól egyre többen fordulnak feléjük és kíváncsian méregetik őket. Nyilván nem egyértelmű, melyikükkel van – húzta el a száját. A hatás fokozására asztalon fekvő kezeit mindkét oldalról megnyugtatóan megpaskolták, bár Robert úgy nézett a barátja kezére, hogy Tom hamarosan a terítő szélével kezdett foglalatoskodni. Aztán halkan elnevette magát.
-Holnap tuti azzal lesz tele minden pletykalap, hogy ki az a titokzatos nő, akire ketten is ráhajtottunk. – aztán értetlenül figyelte, ahogy az asztaltársaiból kirobban a nevetés. Emilyre most már örökre ráragad a „titokzatos” jelző?
*
Másnap koraeste a kocsi megérkezett értük és hárman tartottak lefelé a lifttel. Egy nagyon rosszkedvű Robert, egy ideges Emily és egy nagyon vidám Tom. Robert rossz kedvét a lány ruhája keltette életre.
Amikor meglátta a kissé áttetsző, lazán szőtt anyagban, nem sok hiányzott, hogy agyvérzést ne kapjon.
-Ki a fene választotta ezt a ruhát? – csattant fel, ahogy Emily megjelent a hálószoba ajtóban.
-Az édesanyád. – válaszolta dacosan és nem fűzte hozzá, hogy neki is nagyon tetszett.
-Akkor az anyám megőrült. Nagyon jól tudja, hogy a víz fog kiverni, amiért minden kívánatos porcikád közszemlére van téve benne. De amennyit össze nyafogtál nekem idáig, azt hittem, sokkal szolidabb ruhád lesz, amiben megbújhatsz majd a tömegben. De ebben…. Többet fognak fotózni, mint a partnereimet. Mármint a filmbéli partnereimet. – tette hozzá sietve, mire Emily csak elhúzta a száját. 

-A titokzatos hölgynek dukál a nagyvilági ruha, nem?
-Te csak ne nagyon emlegesd a titokzatos hölgyet, mert valakinek még eszébe jut, hogy nem olyan rég még Angarano partnernőjét illették ezzel a jelzővel – morgott Robert, de azért közben elismerően mérte végig a karcsú alakot. Ha valaki, hát ő tisztában volt vele, micsoda tökéletes alakja van a lánynak, na, de miért kell ezt ennyire közszemlére tenni? Nagyot sóhajtva kísérte az ajtóhoz, ahol már a nagyon elegáns Tom toporgott.
-Nem nézed a fenekét, nem nézed a mellét sem, és ha jót akarsz, egyáltalán nem is nézel rá! – morgott Robert, miközben a lifthez sétáltak.
Emily elnevette magát és egy szeleburdi puszit nyomott a férfi arcára.
-Ne add az ősembert! 

Tom vigyorogva csukta rá az Emily után a hátsó ülésre iparkodó barátjára a kocsi ajtaját, aztán beült a sofőr mellé. Egy idő után Robert nem bírta tovább és megszólalt.
-Oké, féltékeny vagyok, most boldogok vagytok, hogy beismerem?
-Én igen. – tette a kezét Emily a férfi combjára.
-Én is – vigyorgott Tom, aztán amikor a kocsi megállt a vörös szőnyeg elejénél és Robert kiszállt, hogy csatlakozzon a szereplőtársaihoz, megrántotta a barátja kézelőjét.
-Egy rúzsos csóknyom van az arcodon. A kislány is megjelölt, hogy a többiek – biccentett a fotósok előtt pózoló kolléganők irányába – tudják, hogy nem vagy már szabad préda. És Robert vigyorogva, az arcát meg sem törölve lépett a fotósok elé. 


5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!
Nagyon jó lett! Végigmosolyogtam az egészet! :)
Az ősemeber... :)
Apropó mikor lesz a NAGY nap? Itt fogja megkérni a kezét?? És Angie is be van avatva?
Várom a holnapit!
An

margo27 írta...

Ajaj! és még mindig csak egy gyenge félmondat a dobozkáról!
És mi az hogy élőben?
Robert, Robert ugyan mit találtál ki?


Mint mindig
ma27

csez írta...

Részemről kicsit finomítani tudtál savanyú anyú megitélésén ;)
Tetszett, hogy Claire-rel ilyen jól kijönnek! Wow! Az a ruha!!! ;) nem csodálom Rob reakcióját, bár simán büszke is lehetett volna, de ahogy Tomot figyelmeztette... XDDDDD
Tetszett!!!
Kösz&pusz

vusi írta...

Emily mamit majdnem sajnálom, talán jót fog tenni neki, hogy magába száll.
Robert rémesen viselkedett a ruhát meglátva, úgy emlékszem Caraval is volt hasonló reakciója ;)
Kíváncsi vagyok mit talált(ál) ki a dobozka tartalmának felfedéséhez!
Puszi

Danielle S írta...

Ó, több van a Mamában, mint első körön látszott? Lesz még a végén vmi értelmes kapcsolata is Emilyvel? Vagy ahhoz azért nem elég elszánt?
A ruha teli találat, szexi, de nem ledér. Tom sokat dob a jeleneten, nagyon lendületes karaktert adtál neki.