Az álmok néha valóra válnak 52.

Sziasztok!

Na, most jött el az a pillanat, amikor néhányan felszisszentek majd, hogy ezt mégis hogy képzeltem… ilyen kurtán-furcsán, meg egyébként is …Igen, ez itt az utolsó fejezet!

Egyelőre. ;) Nem. Komolyan. Tényleg.

De őszintén szólva pillanatnyilag ötletem sincs, mi mindennel lehetne folytatni, hogy ne laposodjon el. Próbáltam mostanra felpörgetni, mert úgy gondoltam, hogy az írásban is, épp úgy, mint az evésben, akkor kell abbahagyni, amikor a legjobban esik. Remélem, a koncepció működött.

Egy kicsit attól tartok, besokalltok ennyi tündérmesétől, úgyhogy megpróbálkozom valami mással. Az első képei vannak csak meg az új történetnek, pillanatnyilag fogalmam sincs, hova akarom kifuttatni, de bízom benne, hogy hamar rájövök, nehogy emiatt unalomba fúljon a dolog.

Köszönöm, hogy szerettétek az Álmok-at, és köszönöm, hogy szerettétek annyira a Menedéket, hogy az Álmok megszülethetett. 

Fura dolog ez az írogatás, mert a 4 kerékben szerepelt Michael Houellebecq író, mert Robertünk valahol nyilatkozott, hogy mennyire szereti az írásait; aztán most meg itt volt a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál és ki volt a díszvendég? Eltaláltátok! Ő! A másik cikkben meg olvasom, hogy végre megfilmesítik a Capa-sztorit, és mivel a valóságban nem Rob játssza a főszerepet, hát, kifejezetten rossz néven vettem. Mégis hogy képzelik, amikor én megírtam, hogy milyen nagyszerű lenne benne? XDDD Szóval elvagyok itt valóság és a képzelet határán, és kicsit már tartok tőle, mit írok le, nehogy a bevonzás működjön (Szaddam-film forgatásán emberrablás), máskor meg épp azért drukkolok, hogy de (Oscar- és egyéb díjak, boldog családi élet)! Közben barátunk éli a maga sokszor érthetetlen magánéletét, írhatok bármit XDDD

Nem is szaporítom tovább a szót, tényleg remélem, hogy nem lesztek csalódottak, és hamarosan újra találkozhatunk az Eszmélés című írás kapcsán.

puszi mindenkinek!

jutka, aki Golden és időnként Pasa

***** 

A kórház folyosóján végigszáguldott és szinte berobbant a kórterembe, ahol Emily éppen egyedül üldögélt az ablaknál egy fotelben és egy francia nyelvű magazint lapozgatott, holott a nyelvvel már a középiskolában sem kötött túl mély ismeretséget. A viharos belépőre felkapta a fejét, aztán unott kifejezést erőltetett az arcára és visszamerült a zavaros és kusza mondatok közé, amik a forgatáson szövődő románcról íródtak. Mennyi marhaság! Nyilvánvaló, hogy nem ismerik Robertet, mert attól, hogy egy nő alá igazít egy széket vagy összedugott fejjel sutyorog egy halom jegyzet felett, még nem egy Casanova. Erről alkalomadtán szívesen meggyőzte volna azt a Zalánt is, vagy hogy hívják, aki talán nem bízik annyira az ő Ashleyjében, pedig szimpatikusnak tűnt ő is az első találkozáskor. Néha talán közelebb volt Robhoz, mint azt bármelyik feleség szívesen látta volna, de …Bizalom... a varázsszó még mindig működött. 

Robert megtorpant az ajtóban. Emily teljesen felöltözve ücsörgött egy fotelben, pedig arra számított, hogy talán már alszik is. Végül is, egy kórházban mi mástól múlna jobban az idő? Ahogy jobban körülnézett, semmi nem utalt arra, hogy az éjszakát egyáltalán még ott akarta volna tölteni. Elsápadt, ahogy arra gondolt, lehet, hogy a felesége visszament volna Londonba anélkül, hogy vele beszélt volna? És vajon akkor Angie? Ő is útra készen lenne a gyerekosztályon? Beljebb lépett és halkan becsukta maga mögött az ajtót.

-Szia!

-Szia! – köszönt vissza Emily és ledobta a kisasztalra a magazint, ami pontosan azokat a fotókat mutatta, ami itt elindította ezt a hülye szóbeszédet. Remek! Már más sem hiányzott a mai estéhez! – sóhajtott a férfi elgyötörten.

-Figyelj, ezt meg tudom magyarázni. – bökött ujjával a bizonyítékul szolgáló fotók felé.

-Nyilván. Te úgyis mindig mindent meg tudsz magyarázni. – sóhajtott Emily. –Csak tudod, nem várok tőled magyarázatot. Ugyanis, ha csak egyetlen sor vagy fotó miatt kételkedni kezdenék benned, akkor máris kár  lenne  azért a rengeteg pénzért, amit néhány hónappal ezelőtt kidobtál az esküvőnkre. ... Amúgy... mi tartott ilyen sokáig? Azt hittem, ahogy kirongyoltál az ajtón sértetten a csodás virágommal, talán eszedbe jut, hogy nekem nem kell semmi, csak az, hogy magadhoz ölelj. De a mai szintidőt rendesen bebuktad. Már éppen azon gondolkodtam, hogy mégis levetkőzöm és

bebújok itt az ágyba.

Azzal felállt és kissé még óvatos mozdulatokkal odasétált a kissé bambán őt fixírozó férjéhez. Nyilván nem ilyen fogadtatásra számított. De most álljon le veszekedni vele? Robert ilyen. Nem gondolkozik, robban, aztán megjön a józan esze, de addigra már késő. És ő néhány hónappal ezelőtt is tisztában volt ezzel, ennek ellenére is igent mondott arra, hogy egy életen át társa lesz jóban-rosszban.  Végül is, a remény hal meg utoljára, hátha egyszer képes lesz a változásra, ha elég türelmesen áll hozzá. A férfi kabátját megpöccintve megkérdezte.

-Még mindig esik? 

Robert összerezzent, ahogy szinte felriadt a kábaságából, amit ez a nyugodt és összeszedett nő váltott ki belőle. Mintha a korábbi ordibálás soha nem történt volna meg, kedvesen fogadta. Most jó lett volna tudni, az a francos virág végül hol kötött ki, mert szíve szerint újra bepróbálkozott volna vele.

-Ja, igen, még szakad a hó, a taxis egész úton csak csúszkált a latyakban. De... te most hova indultál?

-Igazából sehova. Csak vártam, hogy rájöjj, hogy várlak és veled akarok lenni. Engem elengedett az orvos, ha megígérem, hogy pár napig nem megyek vissza a sípályára. Mivel az idei szezonban már Angienak sem lehet, így én sem terveztem. Angienak egyébként még egy éjszakát itt kell maradnia, ami nem is baj, mert nagyon összebarátkozott a szobatársaival. Fantasztikus kis banda.

Robertnek végre leesett, hogy a személyes ajándék ma ő maga volt, és ettől hirtelen még a kedve is visszatért. Elmosolyodva és mélyen megkönnyebbülve húzta magához a feleségét. Ó, istenem, olyan fantasztikus nő, tényleg meg sem érdemli! 

-Na, gyere, köszönjünk be a lányunknak, aztán Mrs. Pattinson, hazaviszem a fiunkhoz.

-Ó, ... te turkáltál a cuccom között! Robert! A fene vigye el! Én akartalak meglepni a hírrel! – tette csípőre a kezét Emily és mérgesen villogott a szeme; de a férje rendületlenül vigyorgott és visszahúzta a mellére. Szorosan ölelte, aztán a keze megindult a nő hátán és végül a fenekén állapodott meg, hogy még szorosabban vonja magához. A hajába suttogva mesélni kezdett:

-Véletlenül esett ki a táskádból, esküszöm! Nem is értettem, mi a fenéért cipelsz magaddal ősrégi filmet letöltve, kiírva cd-re. Aztán valamiért mégis beraktam a laptopba és az első pillanatban rájöttem, hogy az ajándékodat tartom a kezemben. Nagyon férfiatlan dolognak tartod, ha bevallom, hogy még bőgtem is? 

Emily felnyúlt, hogy megsimogassa a férfi arcát.

-Nem férfiatlan, ha vannak érzéseid és vállalni is mered őket, mint ahogy nem feltétlenül férfias

elfojtani azokat csak azért, mert a külvilág ítéletétől tartasz. Én szeretem a könnyeidet is.

Robert lehunyta a szemét és akaratlanul is produkált néhány cseppet ezekből a tiszta kis vízcseppekből. Még mindig nem fogta fel, hogy lehetett olyan szerencsés, hogy annyi viszontagság után az élet az útjába sodorta Emilyt, de megfogadta, hogy amíg él, el nem ereszti. Aztán megköszörülte a torkát, és a felesége kezével letörölte a saját arcát, majd belecsókolt a tenyerébe.

-Menjünk, köszönjünk Angienak, mielőtt takarodót vezényelnek náluk, aztán menjünk vissza a szállodába! Ránk fér egy kis nyugalom ennyi izgalom után.

*

Teltek a hónapok és az életük a kanadai veszekedés óta tényleg nyugalomban telt. Kristentől kaptak hírt, hogy babát vár szeptemberre, Angarano megkérte a kezét, de még nem tudott dönteni, vajon igent mondjon-e neki. Jól megvannak együtt, egy papírtól semmi nem lenne jobb. – mondta szokásos vállvonogatásával, s bár ebben nem értettek egyet, de ráhagyták. Az elköteleződés még most sem volt erős oldala, de ha valaki, Michael talán meg tudja majd tartani. Kicsit sorsszerű volt, hogy annyi év után visszataláljanak egymáshoz. 

Aztán már érkezett is az első izgalom, amikor egy viharos májusi éjszaka csendjébe Tom telefonja hasított bele, hogy Zoénál megindult a szülés. Előző nap Robert születésnapját ünnepelte a család és Zoé annyit játszott a gyerekekkel, hogy a sok mozgás és az éjszakai időjárásváltozás biztosan közrejátszott a szülés megindulásában. Tom anyja vigyázott a kisfiúra, amíg ő bement a feleségével a kórházba, ahol végül kiderült, Zoét meg kell császározni. Az első gondolata Robert volt, hogy a barátja is mennyire örült, amikor vele voltak Cara szülésének nehéz órái alatt, úgyhogy egy pillanatig sem tétovázott, amikor az éjszaka közepén felhívta. 

Emily és Robert szeméből azonnal kiröppent az édes szeretkezést követő álom, és az éjszaka közepén felcsörgették a férfi szüleit, akik egy szál pizsamára kapott ballonkabátban érkeztek, hogy Angiera vigyázzanak, amíg ők az aggódó Tom mellett virrasztanak. A műtő előtt már ott toporgott Irene és Lawrence is. Reggelre aztán megszületett Rebecca Mayfair Sturridge, és nem volt boldogabb ember Tomnál, hogy újra egy gyönyörű kislány apukája lett. Robertet kissé megviselték a történtek, régi sebeket tépett fel a sok izgalom, és újakat generált, valahányszor a feleségére nézett, aki gömbölyű pocakjával ragyogó arccal cirógatta Tom kislányának arcát. A férfi megölelte a legjobb barátját, gratulált az ifjú szülőknek szívből, de utána a gondolataiba merülve vitte haza a szinte vibráló Emilyt, aki innentől alig tudta kivárni, hogy az ő nagy napja is elérkezzen.

Már csak napok voltak hátra az orvos által kiszámított időig. Július volt, szokatlan meleg és ehhez társult az a lázas várakozás, ami a kis trónörökös érkezését előzte meg. A Junior feliratú felvételt még egy másik követte néhány hete, júniusban, amely aztán tényleg az anyaméh minden titkát feltárta előttük. Juniornak még nem találták meg a tökéletes nevet, de a 4D-s felvételt megnézték már édes kettesben, az izgatott Angieval és természetesen levetítették az összes leendő nagyszülőnek is. Junior már most a család ismert arca volt, grimaszain kacarásztak, holott még vidáman forgolódott az anyja hasában. 

Emily biztos volt benne, hogy a lánykérés estéjét követő mámoros éjszakán fogant meg, és Robert is szívesen gondolt vissza azokra a napokra, bár azóta már elcipelte magával a feleségét más hasonló rendezvényekre is, ahol a szervezők néha nevetve érdeklődtek, hogy tartogat-e hasonlóan bombasztikus bejelentést, mert akkor utolsóként szólítják majd a színpadra, nehogy felborítsa a műsorrendet. Emily egy pillanatig sem csinált belőle gondot, hogy tekintélyes pocakjára lágy esésű selymet húzzon és a férje oldalán végiglejtsen a fotósok előtt. Olyan büszke volt szerelmük ékes bizonyítékára, hogy egy alkalommal még az iskolából hazafelé sétálva is megállt, hogy a ház előtt lebzselő fotós néhány képet készíthessen róla. Kedves mosollyal nyugtázta a jókívánságokat és meghódított maga körül mindenkit.

Amikor már elérkezett a nagy nap, Robert nyugtalanul figyelte a feleségét. Minden szisszenésre, apró kis nyögésre a fal mellé készített csomagra villant a pillantása. De Emily csak a Junior által vetett újabb és újabb szaltók miatt nyöszörgött, mert egyébként vígan élte a mindennapjait. Amikor a férje már aggódni kezdett, hogy lassan két héttel lépték túl a tervezett szülés idejét, akkor az orvos nyugtatta meg, hogy a fiúk mindig is lustábbak, nem szívesen hagyják ott a biztonságot adó anyai ölt. Robert ebben a kérdésben teljesen egyetértett a fiacskájával. Aztán amikor senki nem várta, Irene születésnapi vacsoráján, a leves és a főétel között Emily megdermedt és az anyjára nézett.

-Bocs anya, de azt hiszem, ezt a széket újra kell kárpitoztatnod.

*

Christopher Richard Pattinson 3,5 kg-val, 56 centivel, sűrű szöszke hajjal pontban éjfélkor ordítva adta tudtára a világnak, hogy nem ért egyet apró kis testének nyúzásával. Amikor végre becsomagolták puha kis takaróba és a kezébe adták az apjának, aki addigra már úgy ahogy magához tért a sokkoló élménytől, ahogy az orvos a kezébe nyomta az ollót, hogy vágja el a köldökzsinórt, rápislogott a föléje magasodó alakra és csöpp száját kerekítve öklözött bele a világba, ahogy az első könnycsepp az arcára hullt. Emily meghatottan nézte őket, aztán ahogy a férje felé fordult, már csak arra gondolt, talán éppen olyan csodás szürke szeme lesz Chrisnek is, mint az apjáé, amibe annyira bele tud feledkezni, és ami annyi mindenről tud szavak nélkül is mesélni. 

Robert pedig leült melléje és a kicsit a karjába fektetve  megcsókolta a feleségét, aki annyi magányos év után újra nevetést, örömet és szerelmet hozott az életébe. És most ezt a kisfiút, akiben már bízni sem mert, hogy valaha magához szoríthatja. Maradéktalanul boldog volt és megesküdött magában, hogy amíg csak él, szeretni és óvni fogja a családját, mert bármekkora szerelem is a hivatása, Emily, Angie és Chris mindennél és mindenkinél fontosabbak lesznek a számára. Lehunyta a szemét, ahogy az érzelmek elárasztották… boldog volt, nagyon boldog, hogy az álmok néha mégiscsak valóra válnak.

V É G E !