Eszmélés 1.

Bocs, holnap hajnalban svarc-kommandózni fogok Colinnal a strandon, remélem nem futunk össze közteresekkel, mert ők a Törvényt követik, én meg a józan eszemet, miszerint a 15 fokos vízben nincs az a közegészségügyi indok, amiért ne lehetne a móló környékén csobbannia az ebnek, aki amúgy az ágyamban alszik, tehát annyi fertőzést vihet a vízbe, mint egy sterilizált plüsspanda. Úgyhogy most teszem fel a frisst, de ebből nem csinálunk rendszert, max. itt a Balatonon ;)
Puszik!

***  

1.

Julia Ballentines szőke haját egy csat igyekezett a feje tetején tartani, de néhány vizes tincs a nyaka körül a dús habban ázott, ahogy ellazulva hevert a kád forró vizében, mélyeket lélegezve a magnólia illattól terhes párából. A kád szélén mécsesek égtek és a hálószobából beszűrődött a halk zene, amit elindított. A dallam visszarepítette a múltba.

Nevében,… a férje családnevében csak egyetlen betű eltérés volt a híres skót whiskyéhez képest, de ez sorsszerűen el is döntötte a dolgokat. Az életében az aktuális történés mindig egy betűvel volt kevesebb, mint amivel elégedett lett volna. Ráadásul az a whisky az idő múlásával törvényszerűen egyre jobb lett, ő meg... 

Talán mert a csillagjegye a Halak volt, de egyszerűen imádott lubickolni vagy csak simán elheverni a meleg vízben és közben olvasgatni. Mostanában annyi minden elvonta a figyelmét, hogy csak ezekben a kivételes percekben tudott igazán az olvasás igazi élményére koncentrálni. Talán még a napjára is emlékezett, amikor ez a furcsa időszak elkezdődött az életében. A születésnapján. Az ötvenedik születésnapján.

 

Addig a napig egy teljesen átlagos, középkorú nő volt, aki a gyerekei megszületése óta a családjának és a háztartásnak szentelte magát. És ezzel egészen mostanáig úgy is érezte, hogy teljes az élete.

De nem, ha jobban belegondol, voltak itt már apró jelek. Amikor két évvel ezelőtt az idősebbik fia bejelentette, hogy nősülni készül. Na, az egy érdekes pillanat volt. Éppen a kórház parkjában beszélgettek, ahol a fiatalok meglátogatták, miután túlesett egy váratlan vakbélműtéten. Aztán George megfogta Lilien kezét és az anyja orra alá dugta a bágyadt napsütésben csillogó követ. Örült nekik, tényleg, komolyan. Annyira helyesek voltak együtt és oly nagyon emlékeztették egy másik fiatal párra sok-sok évvel ezelőttről. De mégis, ebben a pillanatban valahogy a fia megszűnt az ő hitbizománya lenni. Akaratlanul is visszahúzódott, sokkal ritkábban szólt bele, hogy mit és hogyan csinál. Azon a napon pedig, amikor a fiú elköltözött, csendesen letottyant a kiürült szobában a fal mellett, és elsiratta életének egy nagyon fontos és meghatározó részét. 

Fiatalok voltak, mai szemmel talán túl fiatalok, hiszen csak huszonhárom éves volt George megszületésekor és Gordon is alig töltötte be a huszonhetet, de viszonylag hamar belerázódtak a férjével a családos életbe. A nagyszülők sokat segítettek nekik, így mindig tudtak magukra elég időt fordítani, hogy a házasságuk ne lássa kárát a hétköznapok rutinjának. És még mindig fiatalnak érezték magukat, amikor a fiúk kezdtek a maguk lábára állni. Most nyert értelmet az a sietség, amit korábban a szemükre hánytak néhányan. Barátaik között jónéhányan még kisgyerekeket neveltek, és kicsit irigyen nézték, ahogy ők átmenetileg megszabadultak az iskolák generálta problémáktól. Amikor a kisebbik fiú, Tom is elvégezte a főiskolát, azt hitték, innentől már csak egyre könnyebb lesz az életük.

De valahol, valamikor a dolgok egyszerre kezdtek összekuszálódni. Az egyik jó hírt azonnal egy másik rossz oltotta ki, és ha éppen örülhettek volna valaminek, akkor késedelem nélkül beütött a mennykő. 

Gordon a gazdasági helyzetet okolta mindenért. Tény, hogy a világon végigsöprő válság őket is érzékenyen érintette. A vevőik többsége olyan lehetetlen helyzetbe került, hogy a hobbyjára lassan egyáltalán nem áldozhatott. Ők is egyre gyakrabban nyúltak a tartalékaikhoz és egyszer csak azt vették észre, nincs már mihez hozzányúlni, ha beütne a nagy ötlet, ami esetleg kiránthatná őket a bajból. Azt hitték, azzal, hogy a gyerekek tanulmányait már nem kell fedezzék, hogy többé-kevésbé a saját lábukra álltak, ezzel egyidőben egy csomó anyagi tehertől is megszabadulnak. De végül azt vették észre, hogy ugyanolyan helyzetben vannak, mint két évvel ezelőtt. 

Julia már azon gondolkozott, hogy állást keres magának, hogy megkönnyítse Gordon helyzetét, aztán éppen egy ilyen kádban töltött estén sírta el a bánatát a haboknak. Hova tette a józan eszét, amikor azt gondolta, hogy majd egy ötvenes, lényegében képesítés nélküli nőnek adnak majd értelmes munkát, amikor az egyetemekről frissen kikerülőknek sem tudtak?

Ahogy az ilyen reménytelennek tűnő helyzetekben lenni szokott, az állandósuló anyagi problémák előbb-utóbb megjelentek az egészségükben, a társasági életükben, a közérzetükben és kedvükben. Gordon viselte rosszabbul. Minden gondolatát az üzlet kötötte le, hogy hogyan tartsa a felszínen, várva, hogy egyszer csak jobbra fordulnak a dolgok. Julia ebben már nem tudott, vagy merő önvédelemből nem akart vele tartani. Továbbra is bejárt hozzá dolgozni, de már korántsem olyan lelkesedéssel, mint korábban. Mert történt vele valami. Éppen az ötvenedik születésnapján.

Világéletében kedvelte a romantikus regényeket, sok álmatlan éjszakán, a Gordonnal folytatott csetepaték idején nyújtottak kikapcsolódást az olcsó kis regények, amelyek halomban álltak a ház mögötti tárolóban Gordon 25 évnyi National Geographicja mellett, amiknek a felébe valószínűleg bele sem lapozott, csak évről évre megrendelte, hogy egyszer majd.... Az a majd sosem jött el, és talán már soha nem is fog. Ő mindenesetre úgy érezte, eljött az a pillanat, amikor ha még sokáig temetkezik el a csöpögős szerelmi történetekben, a valós élet elmegy mellette, és valami jóvátehetetlenül elromlik közte és a férje között. Száműzte a regényeket, csak a legkedvesebbek maradhattak a könyvtárban; és amikor már azt hitte, túl van rajtuk, egy este a televízíóban egy filmre kapcsolt. Se a téma nem érdekelte, de még a főszereplőket sem ismerte. Ráadásul sorozat volt, amiket sosem szeretett. Csak nézett maga elé bambán, kizárva a tudatából mindent és mindenkit, de abban a pillanatban a főhős, aki a fia lehetett volna, elmosolyodott, és a késői órán Julia úgy érezte, kisütött a nap. Ilyen nincs! – gondolta hirtelen kiegyenesedve, s innentől figyelni kezdte a történetet.

Előbb csak a történetet, amely kissé bugyuta volt, talán nem is az ő korosztályához szólt, de megérintett benne valamit, ami miatt másnap beballagott az első könyvesboltba és megvette a film alapjául szolgáló történetet. Még aznap nekiállt olvasni és mire hajnali kettő lett, sóhajtva becsukta a könyvet. Utálta, ha nem tudta, mi a vége annak, amiért néhány száz oldalon keresztül drukkolt. Gondolt egyet és a számítógép keresőjébe beírta a címet. A találatok száma megrémisztette. Uramisten, mibe nyúlt bele?

De volt értelme a kutakodásnak. Hirtelen egy egész csomó információ birtokába jutott. Olyan információkéba, amelyekről 24 órával azelőtt azt sem tudta, hogy utána kéne keresnie. Kiderült, hogy a történet folytatása is megjelent már könyvben, a főszereplő pedig már egy újabb, harmadik évad sorozatában tért vissza a vászonra… Fogalma sem volt róla, hogy kerülte el a figyelmét eddig a film, de leginkább a főszereplő.  A romantikus történetek, a képek, az ifjú színésszel készült interjúk olyan töménységgel zúdultak a nyakába, hogy érezte, ettől jó ideig nem fog tudni szabadulni. Így kezdődött, aztán egy napon blogokat talált, amik a történettel vagy csak a főszereplővel foglalkoztak. Friss híreket vadásztak, új történeteket találtak ki, és ő lelkesen vetette magát a követésükbe. 

Hónapok teltek el, mire vette a bátorságot, hogy az egyik blogban oda merje írni a véleményét a beszélgetős rovatba. Néhány nap múlva azonban már ismerősként üdvözölték, és ezzel rabul ejtették.

A háztartásbeli lét, amelyet néhány barátnője oly nagyon irigyelt tőle, mostanra kiüresedett, be kellett ismerje, az tartotta benne a lelket, hogy a fiainak szükségük volt rá. Amióta kirepültek, még elveszettebbnek érezte magát. Két út állt előtte: vagy még több időt tölt a férjével az üzletben vagy otthon marad és végképp begubózik. Munkát hiába is keresett volna, sem a kora, sem az elavult képesítései nem kecsegtették semmi jóval. 

 Aztán egy napon, olvasgatva éppen egy blogos írást, lecsapta a laptop tetejét. Ilyet bármikor írnék én is, akár fél kézzel is! – csattant fel kissé talán nagyképűen, de grafomániája teljes tudatában. Már az ötlet is megszületett, hogy mi legyen a téma, az első kép már formálódott is a szeme előtt, aztán megnyitotta a Word-öt és sebesen gépelni kezdett. 

Másfél óra elteltével döbbenten nézte az írást. Uramisten, mik nem jutottak eszébe hirtelen! Harminc évvel ezelőtti napok történései úgy peregtek a szeme előtt, mint egy film, még a párbeszédeket is hallotta a fülében. Elmentette, amit eddig leírt, aztán a kezébe temette a homlokát. Ennek semmi köze nincs a filmhez, a pimaszul jóképű fiatal kölyökhöz, ez az ő élete volt és Gordoné. Hogy jutott eszébe leírni a legbensőbb emlékeit? Kikapcsolta a gépet és készülődni kezdett a barátnőivel való találkozóra. Majd tőlük kér tanácsot, hogy mit kezdjen ezzel a néhány oldallal, amit eddig már leírt.

Mindannyian összevont szemöldökkel olvasták a sorokat, aztán amikor letették végre a papírt úgy néztek rá, ahogy az elmeorvos a paciensére, akinek meggyőződése, hogy ő Napoleon. 

-Na, mi a véleményetek? – kérdezte izgatottan. Eddig mindig dicsérték, hogy milyen szellemes, olvasmányos levelezést folytat velük, várta hát, hogy majd valami hasonló véleménnyel lesznek erről a kis szösszenetről is. Agyában már pörögtek a gondolatok a folytatásról és alig várta, hogy hazaérjen és folytathassa az írást.

-Őszintén? – kérdezte Betty furcsa hangsúllyal és Julia lelkesedése a pillanat tört része alatt csapott át csalódásba.

-Nem tetszik nektek! – nem is kérdés volt ez, hanem kijelentés. –Mi a baj vele?

-Mi a baj? Te meg vagy őrülve? A valóságot akarod leírni? Mit szól majd Gordon, ha elolvassa, vagy a fiaid? Az első oldallal romba tudnád borítani a házasságodat! Normális vagy? – úgy tűnt Betty vállalta magára a szószóló szerepét.

-Már miért borítanám romba? – nézett rájuk naív elképedéssel. –Kitalált nevek szerepelnek benne, más helyszínek és a részletek mind-mind mások.

-Mi is rátok ismertünk, akkor szerinted Gordon nem jönne rá, hogy az ő szerelméről írod itt meg a véleményedet? Kell azt ország-világnak tudnia, hogy nem jó az ágyban? – prüszkölt szinte felháborodottan Betty és felhajtotta a még poharában lévő sör maradékát. 

-Egy szóval sem írtam, hogy nem jó az ágyban. Azt írtam, hogy kezdő volt, mint ahogy én is. Aztán összecsiszolódott a két főszereplő.

-És hogy tervezed, a folytatásban mi is benne leszünk? – szólalt meg élesen Amy.

-Miért? Baj lenne? De hát a főszereplőmnek vannak barátnői is.

-És mit kezdesz ezzel az egésszel, ha egyszer elkészül? – tette fel a következő kérdést Violet.

-Gondoltam, nyitok egy blogot, amolyan írós oldalt. Rengeteg van a neten. Nem is kell a neved megadni hozzá, teljes anonimitásban közölhetsz írásokat. Meg se találja senki, csak véletlenül – húzta el a száját Julia, ahogy arra gondolt, a végén úgysem fogja senki olvasni azokat a sorokat, csak ő maga. De már akkor is megéri!

-Hát, én kikérem magamnak, hogy kiszerkessz a világ előtt! – csattant fel Betty és Violet azonnal csatlakozott hozzá. –Bele sem akarok gondolni, hogy képes lennél megírni benne mindent, amit Leslieről meséltem.

-Oké, nyugalom, akkor a hősnőmnek nem lesznek barátnői – hajtotta le a fejét Julia és igyekezett a könnyeit visszapislogni a szeme mélyére. Nem, nem adja meg a lányoknak az esélyt, hogy legyőzve lássák. Meg fogja írni és csinál egy blogot, ahova felteszi. Ha emiatt elveszíti őket, akkor valami más is kell legyen a felszín alatt, ami már észrevétlenül aláásta a barátságukat. Eléggé el lehetett foglalva eddig önmagával, ha észre sem vette, hogy ennyire nem értik egymás érzéseit. Összekapkodta a papírlapokat és a táskája mélyére süllyesztette őket. 

-Oké, felejtsétek el! Akkor beszéljünk a hüvelygombáról! – próbált viccelődni az unalomig ismert reklám szövegét idézve. A többieknek az arcizmuk sem rezdült. Kicsit mellbevágó volt az érzés, hogy az ötvenedik születésnapjuk mennyire megváltoztatta mindannyiukat. Ő – úgy tűnik – újra élni akar, a többiek pedig mintha már lemondtak volna arról, hogy tartogathat még izgalmakat is az élet.

Amikor egy kissé kényszeredett fél óra múlva elbúcsúztak, Amy megfogta a könyökét.

-Kocsival vagyok, elviszlek haza.

-Nem kell, miattam ne fáradj, hiszen nem is abba az irányba tartasz. – utasította vissza még az előbbiektől kissé sértetten, de Amy nem adta fel.

-Na, gyere, beszélni akarok veled!

Elindultak és Amy belekezdett.

-Tudod, elsőre tényleg sokkoló volt, de írd meg! Ha megszületett benned az érzés, hogy ki akarod írni magadból, akkor nem szabad elfojtanod! Írd meg! Én szívesen elolvasom, de igazából én sem szeretnék benne lenni. Meg tudod ezt érteni?

Hát hogyne, én mindent meg tudok érteni – sóhajtott magában Julia. Én kitárulkozom, levetkőzök lelkileg teljesen, ti meg majd elcsámcsogtok rajta a magatok biztonságos homályában. De hangosan csak annyit mondott: -Persze, majd elküldöm mailben.

Amikor megérkeztek, Amy még a karja után nyúlt. –Adj nekik egy kis időt, most sokkoltad őket, hogy ilyen egyáltalán az eszedbe jutott. De majd megemésztik. Vagy te mondasz le a dologról. Ismerjük el, a kitartás szobrát nem rólad mintázták.

-Jah. – biccentett neki, aztán megköszönte a fuvart és becsapta maga mögött a kocsi ajtaját. Máskor utána integetett volna, de most már az önuralma utolsó cérnaszálacskája tartotta csak. Kinyitotta a kaput és mire a házhoz ért, már folytak a könnyek az arcán. Gordon szerencsére nem volt otthon, a barátaival ők meg pasis napot tartottak egy sörözőben, a kisebbik fia is valahol bulizott. Akkor is engedett egy nagy kád vizet és a forró habokba sírta bele a bánatát.