Eszmélés 3.

A lakásba érve a pórázt a fogasra dobta, aztán leroskadt az étkező első székére és a lábai elé ülő Rambo-ra nézett.

-Te is láttad, ugye? Nem álmodtam? Nem is tudnék ilyen vadat álmodni.

A kutya a fejét forgatva nézete őt, végül éles hangon vakkantott egyet. Julia elnevette magát.

-Nem vagyok normális! Veled beszélgetek. De mit csináljak? Kivel beszélhetnék Róla? Gordon alighanem kihívná dr. Armstrongot, ha a vacsora mellett arról lelkendeznék neki, hogy egy fiam korabeli kölyökkel flörtöltem délután a parkban.

Nagyot sóhajtva felállt és a fürdőszoba felé indult. A tükörben meglátta a széltől összekócolódott haját és a Georgetól örökölt terepmintás rövidnadrágot, amiben mostanában kutyázni szokott. Jézusom! – sóhajtott elkeseredetten. Akármit is képzeltem a kedvessége mögé, azt ez a látvány tökéletesen felülírta. Szegény kölyök! Megérdemelne valami jutalmat, amiért bátran kitartott a vénasszony mellett.

*

Ryan Maitland hangos csattanással csapta be az ajtót maga mögött… Bassza meg, hülye liba! Mit képzelt egyáltalán? Vagy direkt időzített így? Hiszen megbeszélték, hogy idejön ma délután. De hogy pont Bobbyval kellett henteregnie… még az ágyneműt sem cserélte le, ez a rózsás förmedvény volt alattuk még vasárnap este is. Egy ideje érezte már, hogy kettőjük között valami megváltozott, de éppen az a vasárnap este nyugtatta meg, a szex még mindig remekül működött. Hát, akkor kurvára mégsem! – Már majdnem kilépett a kertből, amikor eszébe jutott Zeusz és egy fülrepesztőt füttyentett, mire észrevette, hogy a kutya éppen Chloé kedvenc rózsatövére pottyant. Helyes nagyfiú, szarunk az egészre! Na, gyere, itt az ideje, hogy valami értelmeset is csináljunk ma még!

*

-Mivel töltötted a délutánt? – nézett a feleségére Gordon, miközben a könnyű halvacsorát tüntette el a

tányérjáról. Amióta a koleszterinszintjére gyógyszert írt fel a háziorvos, Julia próbált minél többször halat iktatni az éterendjükbe, aminek a férje kifejezetten örült, bár esténként kénytelen volt kilopózni a konyhába egy kis vacsorapótlásért, mert a hallal egyszerűen képtelen volt jól lakni.

-Írni próbáltam, aztán rájöttem, hogy vacak az egész és kitöröltem. Nem megy ez nekem, úgyhogy bocs, de bármennyire szerettem volna, nem a jogdíjammal foglak kihúzni a csávából.

-Nem kell kihúznod sehonnan! – csattant fel a férje és Julia tudta, érzékeny pontra tapintott. Gordont már nyomasztotta egy ideje, hogy nem tudja a korábban megszokott életszínvonalat kitermelni az üzletből.

-De hiszen csak vicceltem, Gor – csitította, mire a férje kicsit kelletlenül, de elmosolyodott.

-Tudom, drágám, tudom.

Később az ágyban fekve Julia hátat fordított a tv-nek, ami mint minden este, ma is harsogva ontotta a híreket, amit a férje már kétszer meghallgatott, és valószínűleg reggel az ismétlésre fognak ébredni. Gordon az orrára csúszott szemüvegben, hasán a Times nyitott számával halkan hortyogott a hangzavarban. Amikor a nő a távirányító után nyúlt, a férje felrezzent és megszólalt. Hallgatom!

Na, persze! Minden este ez ment. Már hetek óta nem látott egy normális filmet, mert Gordon a híreket „hallgatta”. Egy darabig nézte magával szemben a komódot, amiben a fehérneműjét tartotta, aztán felkapcsolta az éjjeli szekrényen a lámpát és a kezébe vette a könyvet, amit olvasott, John Grisham Manipulált esküdtek című regényét. Kedvelte az író krimijeit, tudta róla, hogy az eredeti foglalkozása szerint ügyvéd volt, amíg meg nem találta a hivatását, az írást. Éppen ezért tudott félelmetes hitelességgel írni a tárgyaló termek világáról, és a háttérben munkálkodó erőkről. 

Ehhez képest milyen témájú könyvvel tudna ő kirukkolni? Gyermeknevelés, szakácskönyv, kutyanevelés… bravó… egyrészt tele van velük a piac, észre sem vennék, hogy egy újabb kerül a könyvesboltok polcaira, másrészt egyik területen sem könyvelhetett el akkora sikert, ami jogossá tette volna, hogy azt könyvben örökítse meg.

Türelmetlenül csapta le a könyvet, most az izgalmas történet sem tudta lekötni. Nem is túl finom mozdulattal levette Gordonról a szemüvegét, kivette kezéből az újságot és az éjjeli szekrényre rakta, aztán lekapcsolta a lámpát. Már éppen a távirányítóért nyúlt Gordonon keresztül, hogy a tv-t is kinyomja, amikor a férje magához húzta és a nyakába szuszogva átölelte. Ő már aludt. Hogy a csendélet teljes legyen, megroggyant az ágy vége, ahogy Rambo is feltelepedett a lábukhoz. Végül az össznépi szuszogás őt is álomba ringatta. Egy nyugtalan, vágyálmokkal teli álomba.

*

Ryan türelmetlenül csapta le a laptop tetejét. A francba! Ez a forgatókönyvírás sokkal egyszerűbbnek tűnt a tervezgetés szakaszában, mint most, amikor meg kéne fogalmazza a gondolatait. Pedig most egy kész regényt akart átdolgozni és ez mégis csak egyszerűbb kellene, hogy legyen, mint amikor még a történetet is neki kellene kitalálnia.

Zeusz megbökdöste a bokáját az asztal alatt.

-Oké, haver! Tudom, idő van! Megyünk már! – sóhajtott és felállt, hogy felrángassa a cipőjét, amit a kutya szolgálatkészen odacipelt eléje. A parkba érve eszébe jutott Rambo és gazdája, és reménykedve nézett körbe. Most sok mindenhez lett volna kedve, de a kutyát labdázással lefárasztani nem szerepelt ezek között. Zeusz eliramodott és már majdnem utána füttyentett, amikor meglátta Rambót, ahogy lelkesen rohangál egy nagyívben elszálló labda után. 

-Ejha, ki sem nézte az asszonyból, hogy ilyen emberes dobásai lennének – nézte a magasan szálló teniszlabdát, ami pattogva ért földet és Rambo, a méreteit megszégyenítő légiességgel ugrott a felpattanó kis sárga gömb után. Zeusz érkezésére megvillantotta tökéletes fogsorát, nyilvánvalóvá téve, hogy a labdán nem hajlandó osztozni. 

-Rambo! – csattant az asszony hangja és a kutya engedelmesen odafutott hozzá és elé pottyantotta a labdát, amit a nő azonnal eltett. –Na, menj, szaladgáljatok kicsit! – intett a kutyának, aki lelkesen trappolt oda Zeuszhoz és mellső lábaival a földre kushadva játszani hívta. Mire ő is odaért, a két eb már békés egyetértésben birkózott.

-Huh, azt hittem, összekapnak. – mondta a nőnek mosolyogva, aki visszamosolygott.

-Hát, igen, a labda szent és sérthetetlen, azon nem osztozik, de ahogy elraktam, már nem volt gond. Tegnap be sem mutatkoztam… Julia Ballentines vagyok, és nagyon kérem, ne süssön el egyetlen viccet sem. Szerintem már ismerem valamennyit.

-Nem akartam, tényleg. – tette fel a kezét védekezően. -Ahhoz képest, hogy milyen jót beszélgettünk, én is az adósa maradtam. Ryan Maitland.

-Tudom – vallotta be a nő nevetve. -Szeretem a sorozatát. Talán egyetlen egyet sem hagytam ki a három évadból. Pedig csak nem olyan régen fedeztem fel, de bepótoltam a lemaradásomat. Íme, egy lelkes rajongója. 

-Kedves, hogy ezt mondja, de siker ide vagy oda, senki nem keresett meg ez alatt az idő alatt, hogy lenne-e kedvem valami komolyabb dologban részt venni. – vágott egy keserű grimaszt Ryan.

-Ne becsülje le, amit csinál… kemény munka lehet ez is, frissen tartani a figurát és nem hagyni, hogy elszürküljön az évek során. Egészen biztosan megtalálja majd álmai szerepe is, ez mindenképpen jó iskola lesz hozzá, hiszen még olyan fiatal.

-Fiatal? Ez elég relatív fogalom. Mit ért fiatal alatt? – nézett vissza a nőre vidáman a férfi.

-Hát, … szerintem a húszas évei közepe felé járhat. Talán 26, esetleg 27. – mondta Julia nagy komolyan, aztán elnevette magát, ahogy a fickónak szinte tátva maradt a szája.

-Pontosan! Bár, ez az én szakmámban már nem számít fiatalnak. Jól saccol – biggyesztett elismerően a nőre, aki nem bírta tovább és kuncogni kezdett.

-A frászt! A Wikipédiából tudom. Miután kedvelem a sorozatot, utána néztem magának is. És most üljön le, mert simán harminc felettinek néztem.

-Ne már, olyan öregnek? – kérdezett vissza Ryan nevetve, aztán benne akadt a hang, ahogy rájött, a nőt az 52 évével alighanem most sértette vérig. –Izé, nem úgy gondoltam. – kezdett kínos habogásba, de Julia nem vesztette el a humorát.

-Pontosan tisztában vagyok vele, hogy kétszer annyi idős vagyok, mint maga. És ez az én véleményem szerint is kimeríti az öregség fogalmát. Még emlékszem, amikor tiniként a szomszédasszony megkért, hogy tegezzem, én meg arra gondoltam, mit akar már ez a vénasszony, aki akkoriban talán 35 éves volt. Ez az oka annak is, hogy nem mertem javasolni, hogy tegezzen, pedig talán egyszerűbb lenne. 

Ryan nem reagált erre az utolsó megjegyzésére, így aztán egy kis sóhajjal ő is megpróbált átsiklani felette. Oké, a srácnak is meredek elképzelnie, hogy egy anyja korabeli nővel tegeződjön. Hát, ez van, ezt kell szeretni!

-Csodáltam a magasan és messzire szálló labdáit. Én valószínűleg fele ekkorát sem tudnék dobni. – próbált Ryan témát váltani.

-Dobni én sem. – mosolyodott el a nő, és a háta mögül előhúzott egy nyeles labdadobót, amit eddig a farzsebébe dugott. –Ez egy nagy találmány kényelmes gazdák és labdaőrült ebek részére. Alig kell húsz perc és Rambót is úgy lefárasztom vele, hogy bokáig ér a nyelve és ájultan alszik néhány órát. Más módját ugyanis még nem találtam ki, hogy az energiáit lekössem. Mármint úgy, hogy én ne nagyon fáradjak el közben – kacsintott.  -Bicigli mellett tudna futni, de itt a parkban körözgetni nem akkora élmény, mint a mindig máshova repülő labdáért rohanni. Futni meg… na, azt végképp nem nekem találták ki. Még fiatalabb koromban sem értettem, hogy egyesek hogy tudnak úgy rákattanni. Otthon vettünk egy futópadot, de az az igazság, hogy szerintem már egészen belephette a por az ágy alatt. Upsz, ezzel azt is elárultam, hogy nem vagyok egy szuper háziasszony.. – nevetett újra és Ryan szinte megbűvölve nézte. 

Szimpatikus volt neki az az önirónia, amivel az asszony önmagáról beszélt. Vidám volt és őszinte, nem olyan keserű és önbecsapós, ahogy a korabeli nők, sokszor még a saját anyja is, és néha még ő maga is elő szokta adni olykor társaságban. Az őszinteséget megtartotta a fürdőszobatükörnek, amelyik az egyik ilyen őszinteségi rohamot követően átlósan elrepedt.

Az asszony hirtelen ránézett és néhány pillanatig pontosan olyan tekintettel méregette, mint az anyja szokta.

-Magát nem teszi boldoggá a siker. De igazából nekem tetszik, hogy nem éri be ennyivel. Mit szeretne elérni?

-Hát, ha nem csinálnak belőlem záros határidőn belül befutott mozisztárt, márpedig nem nagyon akad erre jelentkező, akkor két út áll előttem. Már, ha az alkoholt nem tekintem opciónak. Vagy rendezni fogok, vagy írni. De igazából még egyikhez sincs elég tapasztalatom. Tanulni kéne, de próbálja elképzelni azt a helyzetet, amikor a sikeres sorozatszínész beül az iskolapadba… nekem még nem sikerült.

-Mit akar írni? – vágott közbe az asszony hirtelen megélénkülve és őszinte kíváncsisággal a hangjában.

-Hát, amihez egy magamfajta ripacs először kedvet kap, forgatókönyvet.

-Először is, maga nem ripacs! Ezt csak szögezzük le és ne akarjon merő álszeméremből tiltakozni! Pontosan tisztában vele, hogy amit csinál, azt jól csinálja. Lehet, hogy nem álmai munkája, de jó benne. Másrészt írni nem könnyű. Ha valaki tisztában van vele, az én vagyok.

-Nocsak, csak nem egy híres írónőhöz van szerencsém? Bocsásson meg, ha a Julia Ballentinesról nem ugrott be… vagy van írói álneve?

-Jesszus, dehogy. Én csak szeretek írni. Sokak szerint van is hozzá érzékem, de egyrészt kicsit későn jöttem rá, hogy mivel szeretnék foglalkozni, másrészt, gyáva kukac vagyok, aki el sem merné küldeni egy kiadónak az írását, ha véletlenül sikerülne megírnia. De tudja, elkezdeni olyan könnyű, aztán az ember rájön, hogy nem lehet egy regényt néhány hét vagy hónap alatt megírni. Igazából hónapok kellenek csak ahhoz, hogy bele merjen kezdeni. Tudni kéne honnan indul, hova érkezik, milyen utat jár be addig. Én meg csak amolyan blogíró vagyok, aki máról holnapra kapargatja össze a sületlenségeit.

-Kíváncsivá tett. – jelentette ki a férfi és Julia meglepve látta, hogy igazat mond.

-Ne legyen! Romantikus kis történetek a sírig tartó boldogságról… igaz, néha néhány göröngyön át. Tudja, csak amolyan nőknek szóló balzsam a szürke hétköznapokban.

-Azért elárulja a blog címét, ahova írni szokott? Szívesen beleolvasnék.

-Soha többé nem hozza ide Zeuszt, ha beleolvas… - nevette el magát a nő, de aztán váratlanul elpirult. –Nem titok, ha annyira kíváncsi… lassukeringo.blogspot.com… látja, már a címe is… de nem mondhatja, hogy nem figyelmeztettem. Tulajdonképpen érdekes is lenne egy férfi véleményét hallani a dologról, úgyhogy jól gondolja meg, hogy tényleg megkeresi-e. De most mennem kell! Rambo! – hívta magához a kutyát, aki lógó nyelvvel, de azért azonnal engedelmeskedett. –Ha nem jön többé, tudni fogom, hogy megnyitotta a blogot… - mosolygott a férfira, aztán elköszönt.