Perlekedők 74.

A Sia-val töltött este Anna számára egy mentális utazással ért fel. És ezen az utazáson voltak hegyek és voltak mély völgyek is. A lány a másik nő bevallottan biszexuális beállítottsága mellett sem érezte fenyegetve magát vagy az érdekeit, és csak csodálni tudta, hogy annyi érzelmi és egészségügyi megpróbáltatás után is töretlen erővel és munkakedvvel állt ki a legkülönfélébb ügyek mellett. Roberthez láthatóan mély, bár nem régi keletű barátság fűzte, mert közvetlen és őszinte módon érdeklődött a legutóbbi találkozásuk óta eltelt időről. Érdeklődve kérdezgette őt is a gyökereiről, Magyarországról, meglepően tájékozottan az európai életről, a zenei világról, melynek Anna is részese volt. Ausztrál származása révén nagyon is megértette, micsoda lehetőség hullott a lány ölébe a filmes felkéréssel bevándorló létére. Anna ugyan ezen a megfogalmazáson kicsit kiakadt, hiszen ő sosem gondolt a Roberttel való együttélésére és az alkalmanként adódó munkákra úgy, mintha bevándorló lenne ebben az országban. Talán éppen Sia megjegyzése volt az, ami elültette benne a kérdést, hogy hogyan is képzeli el a jövőjét. Nem az volt a kérdés, hogy ki mellett, sokkal inkább az, hogy hol?

Amikor a Robert iránt érzett szerelme elől menekülve Londonba repült, eszébe sem jutott, hogy néhány hét múlva ne térjen vissza Magyarországra, de most, az óceán túloldalán eltöltött hónapok után óhatatlanul is szembe kellett néznie ezzel a problémával is. Ha Robertet választja és vele ezt az életet, akkor ezzel egyúttal lemond arról, hogy valaha is visszatérjen a szülőföldjére. A legjobb esetben is csak Európába térnek majd vissza, egyszer, a nagyon is bizonytalan, távoli jövőben. És persze mindez annak a függvénye, vajon a férfi hogy tervezi az életét, és leginkább, ki mellett? Nem mintha arra várt volna, hogy alig egy éves ismeretség után gyémántgyűrűt húzzon az ujjára és az oltárhoz vezesse, de azért volt annyira őszinte önmagához, hogy nem az lebegett előtte: tart, amíg tart. Nem, ő az örökké-ben gondolkodott, és nagyon szerette volna tudni, hogy nem álmokat kerget-e csupán. 

De még a Robert mellett rá váró örökké sem tudta feledtetni a félelmét, hogy búcsút mondhat a múltjának, a kapcsolatai többségének, a barátainak és alapjaiban kell újjáépítenie az életét. És bár mindig is tisztában volt vele, hogy ha valaha családot alapít egy férfi oldalán, az egyben azt is jelenti, hogy a régi családja kissé háttérbe szorul majd; de most mindennél fájóbban döbbent rá, hogy a tőlük való távolság sokkal mélyebben érinti érzelmileg, mint azt valaha is képzelni merte.

Áltathatta magát azzal, hogy kifogta az aranyhalat, a férfit, akit a világon nők milliói irigyelnek tőle, hogy megáll a lábán ebben a számára is idegen, néha ijesztő közegben, hogy főszereplője lett egy filmnek ismert színészek oldalán, és ez sokaknak a mindent jelentené, de ő már tudta, hogy a csillogó éremnek mindig két oldala van, és az a másik, amit nem ér a fény, az bizony nem is fénylik annyira. Eddig még nem jutott eszébe mérlegelni, hogy mit kapott az élettől és cserébe mit kellett feláldozzon, és vajon az áldozat megéri-e… de egyre inkább biztossá lett benne, hogy ezt a kérdést fel kell tennie, elsősorban önmagának, és csak ha őszintén tud rá válaszolni, akkor van esélye arra a boldog életre, amit mostanában elképzelt magának.

Roberttel élni … semmihez sem hasonlítható kaland volt, mert a férfi sem hasonlított senkihez, akit eddig összehozott vele a sors, és az az élet, melyben osztozott vele… többször volt rémisztő, mint vonzó. De nem akarta, nem tudta feladni a küzdést, mert mélyen, a zsigereiben érezte, hogy ez a férfi megéri a lelkiüdve kockáztatását. Azokon a napokon, amikor csendes, hétköznapi életet éltek, mind a ketten abba a hitbe ringatták magukat, hogy ők sem mások, mint az a sok milliónyi fiatal, akiknek a sorsa valamilyen felsőbb akarat szeszélye folytán összefonódik. Felkeltek, reggeliztek, játszottak a kutyákkal, olvasgattak, bevásároltak, főztek, takarítottak,  egy-egy beszélgetésben megváltották a világot, aztán összevesztek és kibékültek, szerették egymást és harcoltak egymással… és egymásért. Aztán belenéztek a másnapi újságba és elolvasták a híreket… látszólag magukról, de a valóságban két idegen, csak a mások fantáziájában élő emberről. Talán ezt volt a legnehezebb megszokni… a valóság és a képzelet közti világot, amely néha az egyik, néha a másik oldallal mosódott össze, és csak egyetlen dolog tarthatta őket a felszínen az erős hullámverésben, a másikba vetett rendíthetetlen hit. 

Megvolt mindenük, mégsem volt semmi másuk, csak ez a már-már vak hit, mert enélkül könnyen elveszthettek volna minden mást. Éppen ezért viselte meg őket, amikor a külvilág mindent elkövetett, hogy merő önzésből, a mások életével való játszadozás részeként időről időre próbára tette ezt a hitet. Annyi munkával töltött hónap után elérkezett Cannes, és Robert filmjének a bemutatója. A film forgatása kapcsán ismerték meg egymást, és ez különösen izgalmassá és emlékezetessé tette számukra a bemutatót, és fájdalmassá a forgalmazók kívánságait, akik – tisztelve a magánélet szentségét, de mindenekfelett tisztelve a saját zsebük feneketlen mélységét, úgyszólván utasították a főszereplőt és ifjú partnerét, hogy közösen jelenjenek meg a vörös szőnyegen; ezzel megfosztva Robertet és Annát az első, közös életüket nyíltan felvállaló megjelenéstől.

Lucilla Towsand szabályos babaarcával igazi szépség volt. Kislányos megjelenését felülírta a szexi alak és az azt

kihangsúlyozó ruhaköltemény. Sötét, hosszú haja pedig akárkit a férfi új kedvesére emlékeztetett volna, így aztán sokan találgatták, hogy talán eddig is ő volt az a lány a fotókon, akivel a férfit különféle rendezvényeken rendre lencsevégre kapták. És őrjítő volt a tudat, hogy nem kürtölhették világgá, hogy nem, nem ő volt az, hanem Anna… Anna, aki a háttérben, Sam segítőkész felajánlása nyomán azonban mégsem magányosan, követte őket a fesztivál-színházba, és néhány sorral mögöttük ülve drukkolhatott a sikerért. Mivel a sajtó Sam zenész mivolta miatt ismerte őt is, a találgatások azonnal megindultak, hogy a két lány feltűnő hasonlatossága most végül is milyen titkokat rejtegethet. A valóságra mindenki kíváncsi volt, de végül senki sem akarta igazán tudni. Ez így volt érdekes… sejtetve… a bujkálás lehetőségét felvetve… és amíg Anna csak simán szomorú volt, hogy nem karolhat a kedvesébe nyilvánosan, Robert szinte tombolt a terveit újra felülíró szervezési változtatástól.

*

-Gratulálok! – súgta szerelmesen Anna a férfinak a vetítést követő fogadáson. Robert az eltelt órák feszültségét egy szempillantás alatt feledve ölelte magához, ahogy a fogadásra megérkeztek. Lucyt szinte udvariatlanul magára hagyva sietett hozzá, hogy Sam már-már túlságosan magabiztos kezét, amivel a svédasztal felé terelgette, lesöpörje Anna vadítóan karcsú derekáról. Anna piros hosszú estélyije és Lucy aranylamé miniruhája nem is lehetett volna különbözőbb, de Robertet láthatóan nem a divat vezérelte, amikor a szívének kedves

partnert egy gyengéd csókkal üdvözölte.

-Hogy tetszett? – fintorgott a férfi, aki még mindig nem tudott megbarátkozni a vászonról visszaköszönő  figura női szíveket megdobogtató férfias megjelenésével, amely szinte sütött a fodrokkal díszített selyemingek és a combjára feszülő szarvasbőr nadrágok, lovassági csizmák ellenére is. Anna láthatóan más véleményen volt, vagy csak a tihanyi belső tónál eltöltött estéket idézte számára a jelmez, de csillogó tekintete a rá is gyakorolt varázsról árulkodott.

-Meggyőző volt, hogy már nem is félsz a lovaktól… - vigyorgott Sam, miközben a szemét forgatva hagyta, hogy a barátja kivegye a kezéből a pohár pezsgőt, amit Annának emelt le egy arra haladó pincér tálcájáról.

-Nem is félek – válaszolt Robert, és Samra rá sem nézve Annának nyújtotta a poharat, aki szerelmes, hálás tekintettel kortyolt egyet a jéghideg gyöngyöző italból. Aztán megnyalta a száját, alsó ajkát beharapva a félig teli poharat visszaadta a férfinak, aki a maradékot lehörpintette. Sam megcsóválta a fejét:

-Jézusom, ti itt szexeltek egy fogadás kellős közepén!

De azok ketten nem is hallották a kifakadását, csak nézték egymást és el sem jutott hozzájuk az izgatott és ünneplő sokaság morajlása, ahogy egymás szemében elmerülve mindkettőjüknek annak a forró nyárnak az emlékképei lebegtek a szemük előtt, amikor a sors szeszélye folytán megtalálták az egymáshoz vezető utat. Ebbe az idilli pillanatba csicsergett bele Lucy, aki Robertbe karolva próbálta magára vonni a figyelmet.

-Ó, akkor mégiscsak jól éreztük annak idején mindannyian, hogy ti ketten összejöttetek a forgatáson! Annyira nyilvánvaló volt, hogy szerintem csak ti nem vettétek észre az első időben, hogy izzik köztetek a levegő. De látom, azóta már rájöttetek.

-Szia! – motyogta Anna kissé elpirulva, még mindig az előbbi pillanat hatása alatt állva.

-Hallom, azóta Rob benyomott téged is valami filmbe. … Hát, tudod, … az is nagy dolog, hogy meg tudta tenni… persze, most ő afféle kedvenc, de azért ez elsősorban mindig is anyagi kérdés lesz, és …

-Nem én nyomtam be! – szólt közbe a férfi, megakasztva a végeérhetetlen hablatyolás-folyamot. –Nem is tudtam róla, arról meg végképp nem, hogy az egyik szereplő kiszállása miatt, Anna megkapta a főszerepet.

-Áááá, de tudták, hogy veled jár, az már majdnem annyi, mintha te szóltál volna. A film csak egy része a felhajtásnak, de a hírveréshez kellenek az ilyen szaftos pletykák. 

Anna kezdte unni, hogy a babaarcú szépség úgy beszél róla, mintha itt sem lenne.

-Tudod Lucy, én nem kapaszkodtam két kézzel ez után a lehetőség után, de hát felajánlották, jó kalandnak tartottam, hát megpróbálom, de nem fogok beállni a sorba, akik elhalásszák előled a szerepeket, ha csak ez izgat. Én elsősorban énekes vagyok, és az is akarok maradni. A színészetet a családban meghagyom Robnak – tette hozzá minden hátsó gondolat nélkül, de a szemben álló lánynak elkerekedett a szája és elhaló hangon visszakérdezett:

-Családban??? Csak nem?

Perlekedők 73.

-Nem igaz. hogy itthon kell ülnünk minden nap! – csattant fel Anna, amikor látta, hogy Robert újra a gépe előtt helyezkedik kényelembe a vacsora után. –Nem láttam még ebből a városból szinte semmit. Miért nem mehetünk el sétálni ? – durcáskodott. –Lehet, hogy téged nem érdekel, de én egy ideje bezárva érzem magam. Megjövök a stúdióból, a kapu becsukódik, és amíg újra el nem indulok, nézhetem itt körben a falakat.

-Befejezted? – nézett rá egy lapos pillantással Robert. Tulajdonképpen nem volt meglepve, hogy ez a téma végre felmerült.

Egy ideje tényleg csak itthon üldögéltek, még a kutyákkal sem mentek le a partra. Pontosan az óta a nap óta, amikor Anna legutóbb lecsalta és a végén szinte menekülniük kellett a fotósok elől. Hát ja, amióta híre ment, hogy őnagysága létezik, ráadásul a filmnél próbálkozik… a filmvilág cápái meg nála. Tele volt már a töke azzal, hogy lehajtott fejjel, csak a lábai előtti fél métert látva a világból közlekedjen. Annál már itthon is kellemesebben telt az idő.

-Nem fejeztem be! El akarok menni valahova! Mindegy hova, akár egy McDrive-ba is, húzta el a mézes madzagot a férfi orra előtt, de Robert kivételesen nem kapott rá a horogra. –Így nem lehet élni! – nyafogott Anna, mire Robert végül csak  lecsapta a laptop tetejét és az íróasztala alól kikotorta fekete edzőcipőjét.  Végignézett a lányon, aki  egy levágott farmerben és egy letépett ujjú farmeringben ácsorgott előtte, aztán végigsöpört önmagán is a tekintete. A régi, kényelmes,  lyukas farmerje és egy rojtos póló feszült rajta. Komolyan, mint két hajléktalan! Mindegy, ha a kisasszony sétálni akar, akkor megkapja! Megragadta a lány kezét és kiráncigálta a lakásból, nem törődve vele, hogy Annán még cipő sincs. Amikor a lány az apró kavicsos kocsibeállón sziszegni kezdett, felkapta és bevágta az első ülésre, utána némán megfenyegette az ujjával, hogy ki ne merjen szállni, majd visszament egy vászoncipőért. A nyitott ablakon a lány ölébe dobta a cipőket, aztán megkerülte a kocsit és beült. 

-Hova megyünk? – kíváncsiskodott Anna. Bár, elsőre elég ijesztő volt a férfi indulatos nekirugaszkodása, végül azért inkább mosolyt csalt az ajkára az a visszafojtott energia, amivel a dolgot intézte. Ebből még akár valami jó is kisülhet – álmodozott a biztonsági övbe kapaszkodva, ahogy a férfi lendületesen vette a kanyarokat a tengerparti úton a városközpont felé haladva.

-Koncertre. – érkezett a szűkszavú válasz

-Így? – nézett végig magukon a lány és egy pillanatra elbizonytalanodott... talán mégsem volt jó ötlet felhúzni a srácot, ilyenkor hajlamos a meggondolatlanságra.

-Így! ... Különben is Te akartál elmenni otthonról. – morgott Robert és közben lopva az órájára nézett. Ha nem jön közbe semmi, még pont elcsípik Sia estjét a sportcsarnokban. Jól ismerte a nő asszisztensét, majd rácsörög, hogy intézze el, hogy belóghassanak. Még a Saga folytatása idején ismerkedett össze Sia-val, imádta a filmzenét, amit írt a számukra, aztán mind a ketten meghívást kaptak egy baráti estére, ahol zenéléssel múlatták az időt és akkor mélyült el a barátságuk. A nő ugyan tíz évvel idősebb volt, mint ő, de lélekben talán még fiatalabb is. Igazán jó társaság volt. A mostani turnéjának egy korábbi állomásán már hallotta a műsorát is, de annál nagyobb baja sose legyen, mint hogy a Breathe me-t még egyszer meg kell hallgassa.

 -Oké, azért úgy gondoltam, megbeszéljük, hová megyünk, és esetleg az alkalomhoz illő cuccot húzunk magunkra. – grimaszolt Anna. Jó, talán tényleg egy picit erőszakos volt, de már majd becsavarodott a négy fal között. De ha Robert azt hiszi, hogy zavarba tudja hozni azzal, ha ebben a szakadt göncben kell megjelennie valahol, akkor téved. Egyébként is ismerte annyira, hogy egészen biztosan nem a Ritzbe akarja vinni vacsorázni.

A férfi közben egy sportcsarnok parkolójában lavírozott, végül beszuszakolta a kocsit két hasonló méretű dög közé és mielőtt kiszállt volna, előkapta a telefonját és keresgélni kezdett a nevek között. Aztán, amíg a hívásra várt, fél kézzel végigsimított Anna combján, ami az érintésétől szinte azonnal libabőrös lett.

-Szia Jen! Be tudnál vinni két embert? ... Nem, csak hirtelen ötlet volt ma este, de ha gond, akkor megpróbálok jegyet szerezni... oké, szóval Jordant kell keresni a 12-es kapunál, rendben, kösz. ... - zsebrevágta a telefont és Anna kezéért nyúlt: -Na, gyere, azon az oldalon úgysincs elég hely, majd itt kimászol!

A lánynak nem sok választása volt. Robert kezébe kapaszkodva szinte futott mellette, ahogy a férfi lehajtott fejjel a 12-es kapu felé sietett. Még senki nem fedezte fel őket, és úgy tűnt, Robert azért diktálja ezt az eszelős tempót, hogy ez így is maradjon. A kapunál tornyosuló két ruhásszekrény méretű őrhöz lépve, Robert végre felnézett és Annát megához húzva megszólalt:

-Jordant keresem. Jen szólt neki, ha igaz.

-Én vagyok Jordan – szólalt meg a magasabbik fekete fickó, aztán leakasztotta előttük a láncot és átengedte őket. –A színpad mögött vannak, már megy a hangolás, öt perc múlva kezdés.

-Kösz szépen – motyogta Robert, aztán a lányt még mindig maga után húzva, hosszú léptekkel a jelzett irányba indult.

Anna futás közben csak kapkodta a fejét. A plakátokon egy szőke nő szerepelt, Sia... még életében nem hallotta énekelni, de nyilván ez az ő hibája, a teltházból ítélve a nő tudhatott valamit. Aztán egyszercsak szinte beleszaladt Robertbe, ahogy az hirtelen lefékezett előtte. Egy meghatározhatatlan korú nő mosolygott a férfira, miközben a sminkes az utolsó ecsetvonásokat vitte fel az arcára.

-Rob! De jó, hogy megint látlak! Bocs Jasmine, egy csókot muszáj ennek a széltolónak adnom, aztán felviheted az utolsó réteg vakolatot! ... Hogy én hogy utálom ezt! – sóhajtott drámaian, miközben Robert szájára cuppant. Annába beleszorult a levegő. ... –Szia, és te ki vagy? – fordult felé a nő és Anna úgy döntött, hogy az előbbi csók csak egy baráti puszi volt, mert a nő szemei barátságosan söpörtek végig rajta és végül egy titokzatos mosollyal  a férfira fókuszáltak. Mindenesetre semmi nyoma nem volt bennük a játékszerét féltő női féltékenységnek. Csak barátok!

-Hát, ő Anna... mi... együtt vagyunk... egy ideje – motyogta Robert. Nem volt a legstílusosabb bemutatkozás, de a lánynak mégis megmelengette a szívét, ahogy közben a férfi felemelte összekulcsolt ujjaikat, mintegy aláhúzva az elmondottakat.

-Hát, szia Anna! – mosolygott Sia. –Sajnos odakint az a tömeg arra vár, hogy elkezdjem végre, úgyhogy most mennem kell, de a koncert után menjünk el valahova... végre nem a haverjaival látom ezt a süketet, ami egyben azt is jelenti, hogy végre lesz valaki a társaságban, aki nem a cicijeimet fogja titkon stírölni – vigyorgott felszabadultan, és barátian hátbacsapta a férfit, aki  elpirult a szavaira. –Persze, ne reklamáljak, ha egyszer utálok melltartót hordani... és szerencsére még nincs is nagy szükségem rá – kacsintott a lányra Sia, és meglebbentette magán a pókhálószerű anyagot, ami alatt valóban jól láthatóan megvillant a mellbimbója. -Engem nem zavar, a népnek meg kell a cirkusz, hogy aki nem a hangomért jön, az is kapjon valamit, nem igaz? – viccelődött a nő, aztán búcsút intett és a színpad felé indult energikus lépteivel.

-Jézusom, micsoda figura! – vigyorgott Anna felszabadultan és azonnal szívébe is zárta az énekesnőt, aki eközben érzéki hangon üdvözölte az egybegyűlteket, és belefogott az első számba.

Nem volt a legideálisabb hely a koncert élvezetéhez, de más szempontból jobbat nem is találhattak volna. Akik a színpad mögött lebzseltek, nem foglalkoztak velük. Egy darabig ácsorogtak, aztán Rob leült egy nagyobb ládára, amiben alighanem füstgépeket vagy más színpadi kelléket szállítottak, és az ölébe húzta Annát.

-Na, elégedett vagy az esti programmal? –dörmögött a lány fülébe, nem mulasztva el, hogy közben gyengéden megharapdálja a fülcimpáját, mire egy ezer wattos mosolyt kapott cserébe.

-Nagyon!... de tudod, még jobb lett volna, ha nem úgy jövünk el otthonról, mint akik a medencét akarták éppen kisúrolni – nézett végig magukon a lány.

-Miért, mi a baj ezzel? – csippentette két ujja közé a pólója vékony anyagát a férfi.

-Azzal semmi... de én? ... úgy nézek ki tényleg, mint egy lelenc. – fintorgott Anna.

-Ja, édesem, neked volt sürgős, hogy ne otthon üljünk... ha annyira el akartál menni, miért nem öltöztél fel? Talán abból is értettem volna, de te nekiálltál hisztizni. Hát, most így jártál.  – cirógatta Rob a lány combját a rojtos nadrágszár mellett. 

-Veszélyes vizeken evezgetsz, nagyfiú! – hajolt oda Anna és egy csókot nyomott az anyajegyre a férfi nyakán.

-Te meg egyenesen a zúgó felé lavírozol, kicsim – nyögött a férfi és ujjai nyomása is felerősödött a lány bőrén. –Lépjünk le! – súgta Anna fülébe, aki megrázta a fejét.

-Azt nem! Különben is megígértük a barátnődnek, hogy megvárjuk. ... Fura egy nő... a hangja alapján egyáltalán nem ilyennek képzelném el – merengett Anna, és egy kicsit fészkelődött a férfi ölében, hogy kényelmesebben üljön.

-Ezt nem tenném a helyedben! – nyögött újra a férfi és megszorította a lány combját, hogy egy helyben tartsa. –Ha még sokat ficeregsz, érdekesebb műsort fogunk előadni, mint ami a színpadon zajlik.

-Zac ölében kényelmesebb volt ülni – szólalt meg Anna egy piaci elemző hangján, mint aki éppen a yüan árfolyamának alakulásáról készült értekezésbe kezdeni, de ez a rövid mondat egy vödör jeges víz hatékonyságával lohasztotta le Robert izgalmát.

-Kösz, ez kellett a lelkemnek, de komolyan. – morogta és egy mozdulattal felállította a lányt, aki átölelte a nyakát és visszakucorodott az ölébe. 

-Csak azt akartam mondani ezzel, hogy a Te öledben ülve nem a kényelem az elsőszámú szempont.

Robert a két keze közé fogta az arcát és egy hosszú percig csak nézte a lányt, aztán lassan megcsóválta a fejét.

-Csak tudnám, mit imádok benned?! Időnként a sírba viszel... és mostanában különösen sokszor sikerül kiborítanod. Mi a baj? Keveset vagyunk együtt?

-Nem... azt értem és fel tudom dolgozni, ha forgatsz vagy fotózol vagy interjúkat adsz, szóval, ha dolgozol. Csak azzal nem tudok mit kezdeni, amikor itthon vagy és bezárkózunk a falak közé. Oké, elismerem, a fotósok mocskos húzásaitól nekem is hányingerem van sokszor, de erre nem az a megoldás, ha magunkat zárjuk ketrecbe. Őket kéne, de a sajtószabadság mögé bújva joguk van tönkretenni az életünket. De vagy megtanulunk ezzel együtt élni vagy hagyjuk, hogy tönkretegyék a legszebb éveinket. Én csak ez ellen szeretnélek felrázni. Ha sokszor kimozdulnánk, egy idő után nem lenne hír, hogy előbújtunk a rejtekünkből. Szerintem.

-Huh, te ezt elgyakoroltad otthon? Hogy ilyen flottul érvelsz itt nekem?  Nézd, nincsenek túl jó tapasztalataim. Ha az ember a kisujját nyújtja, már a fél karja is kevés lesz, de hajlandó vagyok megpróbálni. Most például itt vagyunk, és ha Sia végez, elmehetünk együtt vacsorázni, vagy csak inni valamit.

-Ebben a szerelésben? – húzta el a száját Anna.

-Hát, nem hiszem, hogy Sia valami elegáns helyre akarna menni, semmit sem utál jobban a rongyrázásnál, úgyhogy készülj fel, hogy veszünk a boltban valami piát, pillecukrot, aztán uszadékfából tüzet gyújtunk a parton, és a homokban ülve megváltjuk vele a világot. Ha igazán jó hangulatban van, ő így szokta képzelni a lazítást.

-Tudtam... már első látásra éreztem, hogy kedvelni fogom... bár a melle... leszel szíves nem azt lesni a tűz fényében... értve vagyok? 

Robert egyik kezével Anna derekát fogta, hogy le ne csússzon az öléből, a másikkal az inge alá nyúlt és egy mozdulattal kipattintotta a lány melltartóját. Némi ügyeskedéssel, amivel felkeltették a technikusok figyelmét is, levarázsolta a lányról és hosszú ujjaival a farzsebébe gyűrte. Egy gombot még ki is gombolt a megtépázott farmeringen, és egy utolsó gyengéd mozdulattal végighúzta az ujját a kivillanó bőrön.

-Na, tessék, most már kiegyenlítődtek az erőviszonyok! – kacsintott Annára, aki a szemeit lehunyva halkan mormolta, miközben még a férfi érintése borzongatta a testét:

-Biztos, hogy megvárjuk a koncert végét? Néha tényleg nem árt, ha kettesben töltjük otthon az estét.

-Hát, ahogy mondani szokták, mindig jól gondold meg, mit kívánsz, mert a végén még valóra válik. De ne aggódj, ha hazaérünk, én még emlékezni fogok erre a mondatodra. – suttogott a fülébe a férfi és Anna tudta, innentől a teste tűzben égve várja majd, hogy becsukódjon mögöttük az otthonuk kapuja.

Perlekedők 72.

Bocs a késésért, a gépem összeomlott. Kölcsöngépről tolom felfelé.

***   

Ó, az álszent hazug disznó! – hördült fel Anna a magazin címlapját fixírozva! Nem a szöveggel volt baja, azt elhitte Robertnek, hogy szemrebbenés nélkül írnak hazugságokat a jobb lapeladás érdekében, hanem a fotóval. A fotóval, amely úgyszólván önmagáért beszélt, a fotóval, amelyen a vadítóan vörös hajú partnerébe karolva lépked Robert Dean háta mögött bujdokolva a kocsija felé. Hát, haver, a testőröd háta nem volt elég széles, hogy eltakarja,  ahogy a nemfontos szexi modell kísér vissza a kórházból a szállodába. Nyilván további gondoskodás követte az édes összeborulást.

Lecsapta az újságot a konyhaasztalra, és egy pillanatra felmerült benne a gondolat, hogy mire a férfi gépe leszáll, ő elköltözik egy szállodába. Vagy ha ennyire drasztikus lépésre nem is tudja elszánni magát, legalább átcuccol a vendégszobába.  Most úgy érezte, hogy szüksége van egy kis távolságra, amikor Robert nem tudja levenni a lábáról egyetlen érintésével. Képes volt a mézes-mázos hangján a fülébe súgni, hogy a forgatási szexnek a világon semmi jelentősége nincs, és különben is, az nem is szex, csak meló. Ehhez képest igazán mély nyomokat hagyhatott ebben a Barbie babában, ha pont ő volt az, aki kötelességének érezte a stábból, hogy a kórházból visszakísérje a szállodába. Igazából a Dean háta mögötti bujkálás miatt érezte sértve magát, mert ha már így alakult, akkor legyen annyi vér a pucájában, hogy teljes mellszélességgel vállalja a félrelépését.

Aztán kissé lehiggadva összeszedte magát és nekiállt kávét főzni. Fölösleges előre megírnia az összeveszésük forgatókönyvét, annyi azért Robertnek is jár, hogy meghallgassa az ő verzióját. Az már egy másik kérdés, hogy az érveire vevő lesz-e. Érezte, hogy a szíve mélyén nagyon szeretne hinni neki, de megacélozta az akaratát… Robnak is meg kell tanulnia, hogy a félreérthető helyzetek idehaza veszekedést generálnak, és ha el akarja kerülni, akkor jobban teszi, ha nem támaszkodik az ápolásra vágyó beteg szerepében egy szexbombára. …  A kávés kanna megbillent a kezében és a tiszta pulton végigfolyva lassú sötét cseppekben a padlóra csöpögött. Hát, ezzel már aligha fogja formába hozni magát, bár amilyen hangulatban van, ma nem lesz nehéz a drámát hoznia a forgatáson.

*

Robert azonnal rájött, hogy túlöltözte magát, ahogy kilépett a reptér légkondicionált épületéből, de az alaszkai Anchorage-ben alighanem befagyott volna a segge, ha nem szed magára négy réteg ruhát. Reménykedve gondolt rá, hogy hátha még otthon találja Annát és nem kell kimennie a forgatás helyszínére vagy nem kell megvárja, amíg végez. Jó lett volna már a kedves, gondoskodó karjai közé bújni, mert igazán hosszú volt ez a hónap nélküle. Gondolatban már színezgette a viszontlátás örömére kiötlött szerelmi játszadozás apró kis részleteit, elidőzve a lány testének emlékképeinél; és vigyorogva nézte a már ismerős házakat, amelyek mellett elsuhantak. A kocsibejárón már türelmetlenül fészkelődött a helyén, amíg a hatalmas kapu elgördült a várva várt találkozás útjából.

Dean behajtott vele az udvarra, aztán már fordult is kifelé, ahogy Robert kiemelte a cókmókját a csomagtartóból. Még a kapu be sem záródott mögötte, amikor kinyílt a ház ajtaja és kirobbant a két kutya, akiket Anna odabent már csak a legnagyobb eréllyel tudott türelemre inteni. Az ő szíve is izgatottan zakatolt a várva várt viszontlátás örömétől, csak az a szívritmuszavar ne lett volna a kis vörös miatt.

-Szia! – mondta olyan fapofával, hogy a férfi szinte hátrahőkölt.

-Mi van? – nézett rá értetlenül, mert bármit is várt a viszontlátástól, ezt a közönyös távolságtartást biztos nem. A lányhoz hajolt, hogy megcsókolja, de az meg sem várta, hogy elérje, megfordult és visszament a házba.

Na, bakker, valami megint van! – nyögött magában, de igazából fogalma sem volt róla, mi lehet a gond. Vállvonogatva utána indult.

-Kösz, a lábam egész jól van! Bár, ma azt hiszem bemegyek a kórházba, mert mintha egy kicsit gyulladt lenne. – morogta sértődötten, amiért Anna a korábbi aggodalmaskodás ellenére most láthatóan nem kívánt a gondoskodó szerelmes szerepében érdeklődni a hogyléte felől.

-Ja, azt láttam, a gondoskodásra mindig vevő vagy, érkezzen bárkitől. – jött a kelletlen válasz és ettől lassan derengeni kezdett, mi lehet a lány problémája. Ő is látta azokat a fotókat az újságban. Viki pasija villámló szemekkel is fogadta a szállodában. Vele nem foglalkozott, de Annának úgy látszik, magyarázattal kell szolgáljon, mert ez a süket liba is bevette az újságírók fantáziálását.

-Anna! – nyúlt utána és magához húzta. –Mi a franc bajod van? – rázta meg egy kicsit, miközben tisztában volt vele, hogy ez talán nem a legjobb indítás volt, de mostanra a józan esze fölött győzött a frusztráltsága. A lány ki is rántotta a karját a kezéből és feléje perdült.

-Nincs nekem semmi bajom. Baja annak van, aki nem képes egy hónapot sem kibírni, muszáj az első önként jelentkezővel összeborulnia. Bár, bocsánat, lehet, hogy nem is az első volt.

-Jézusom, miről beszélsz? Kivel borultam én össze?

-Nem mondtam, hogy te voltál, de úgy látszik a lelkiismeret nagy úr, hogy azonnal magadra vetted.

-Te hülye vagy! – fortyant fel a férfi. Nagyon nem így képzelte az édes viszontlátást, hogy baromságokat fognak egymás fejéhez vágni. –Ha azon a hülye cikken húztad fel magad, akkor azért köszönöm a bizalmat… reméltem, hogy legalább te nem dőlsz be mindenféle újságírói kitalációknak. Bár, gondolom így az egyszerűbb, mert ha te kezded a számonkérést, akkor én majd jól elfelejtek rákérdezni, hogy mi a francért kellett neked elmenni vacsorázni Zac-kel?

-Valószínűleg azért, amiért neked a vörös kis barátnőd odaadó ápolására volt szükséged.

-Anna! Viki csak bejött a kórházba, mert valami felsértette a torkát… engem meg pont akkor engedtek ki és indultam vissza a szállodába. Világos, hogy nem taxit hívott, hanem együtt mentünk. Nincs ebben semmi regényes.

-Kár volt ennyire szálkásítanod, úgy látszik, olyan testrészedet is sikerült, ami… na mindegy, akkor nem sértette volna fel a torkát az a ribanc! – sziszegte Anna inkább csak magának, de Robertnek jó füle volt és meghallotta a lánytól szokatlanul obszcén és rosszindulatú megjegyzést. Édes Istenem!

-Na jó, akkor ezt most fejezd be! – csattant fel olyan hangon, amitől a lány is megérezte, hogy elvetette egy kicsit a sulykot. –Hallod te magadat egyáltalán, hogy milyen marhaságokat beszélsz? Ráadásul a stílus… Anna, ez nem te vagy! Egyébként meg én sem azzal kezdtem, hogy miért kellett neked sülve-főve megjelenned mindenhol Zac-kel, de nyilván én még ismerem a bizalom fogalmát.

-Én is ismertem, amíg meg nem láttam, hogy bujkálsz Dean háta mögött. Ha nem lett volna köztetek semmi, akkor kibicegsz a kocsihoz, ő meg Dean másik oldalán, de nem, te ott ölelkeztél vele a fotósok szeme láttára és közben próbáltál elrejtőzni a testőröd széles háta mögött. Most szólok, hogy nem sikerült. – sziszegte gúnyosan a lány, mire Robert  végig túrt a haján.

-Basszus, nem ölelkeztem, te tényleg hülye vagy! Még fájt a lábam, a seggembe búcsúzóul még belevágtak egy orbitális injekciót, ő meg belémkarolt. Ennyi volt. Ráztam volna le? És nem bujkáltam Dean mögött, a fotós helyezkedett rosszul, ha neked ez jött le a képből. De egyáltalán mi a francért magyarázkodom én itt, amikor te még arra sem válaszoltál, hogy miért kellett Zac-kel villognod a fotósok előtt?... Le is feküdtél vele? Végül is egy hónap elég hosszú idő a pasid nélkül. – tette hozzá, tudva, hogy ezzel csak tovább  mérgesíti az amúgy sem túl rózsás helyzetet, de valami belső kényszertől hajtva, hogy törlesszen a lány képtelen vádjaiért.

-Te csak tudod,milyen hosszú egy hónap… bár, neked ott volt az a vörös liba. – motyogta Anna már a sírás határán.

-Anna! Bassza meg! Miért csináljuk ezt egymással? – nyújtotta ki a kezét újra a lány felé. –Annyira hiányoztál! – lágyult el a hangja, ahogy észrevette a könnyeket a lány szemében.

-Nem tudom, miért… - szipogott a lány, aztán egy hirtelen elhatározással Robert mellére bújt. Ahogy átölelte a férfit, az olyan volt, mintha hazaérkezett volna. Az ismerős meleg illat egy pillanat alatt körbefonta és csak kapaszkodott a férfiba, mintha egy erős kőszikla lenne a viharban. Ettől a közelségtől végre tisztulni kezdett az agyát elborító lila köd is. Egész idő alatt tisztában volt vele, hogy ez az egész veszekedés abszurdum, és valami másnak a következménye. Csak fáradt volt érzelmileg és idegileg. Egyedül kellett végigcsinálnia az elmúlt heteket, amikor az élete olyan fordulóponthoz érkezett, amikor szüksége lett volna egy támogató, megértő társra. És a férfi nem volt mellette. Tudta, hogy igazságtalan, amiért ezt felrója neki, hiszen nem nyaralni volt, hanem a munkáját végezte, és valószínűleg ő is éppen úgy vágyott volna a támogatására, de most önző akart lenni egy kicsit. Csak attól félt, a végén még túlzásba viszi.

-Ne haragudj, nem tudom mi van velem… olyan egyedül voltam és féltem, mert ez az egész, ami történik velem, olyan valószínűtlen… minden reggel úgy ébredek, hogy kiderül, az egész csak álom, aztán mégis álmodok tovább, és a félelem csak erősödik bennem. Olyan egyedül voltam! – görbült le újra a szája.

-Tudom kicsim! – ölelte magához végre egy kicsit nyugodtabban a férfi. –Rengetegszer gondoltam rá, hogy mennyire megviselhet, hogy egyedül kell végigcsináld a dolgokat, de nem tudtam jönni. Most azonban itt vagyok és egy jó ideig nem is megyek sehova.

-Ne haragudj, hogy olyanokat mondtam… tudom, hogy ha az a nő akart is volna tőled bármit, akkor benned megbízhatok, csak egyszerűen muszáj volt valahogy levezetnem a feszültségemet, és így sikerült.

-Tudom… én is szoktam igazságtalan lenni, amikor nagy nyomás alatt vagyok, ez ezzel jár. Nyugi! – ringatta meg a lányt. –Egyébként az a ribanc, ahogy te nevezted, egy honfitársnőd. Úgyhogy alkalomadtán majd jól kibeszélhetitek a közös élményeiteket a távolba szakadásról vagy akár az otthoni emlékekről. … Vagy akár rólam is – kacsintott Annára, aki játékosan mellbe taszította. –Fogtok találkozni, mert még itt is forgatunk majd… és akár együtt is eljárkálhatunk ide-oda… itt lesz a barátja is, ő is magyar. Neked nem hiányzik, hogy néha a honfitársaiddal találkozz? Én élvezem, ha időnként angolokkal találkozom, bár nekem többnyire csak a barátaim jelentik az angol közeget.

-Ne dumálj! – hajolt hozzá a lány. –Még van majdnem két órám, amíg el kell indulnom, szerintem találunk jobb témát is, mint a hazafias nosztalgiázást.

-Na, végre! Ez az első normális mondat, amióta betettem a lábam! – sóhajtott fel megkönnyebbülten a férfi és magához húzta a lányt. –Gyere, adj egy csókot, aztán segíts leápolni a sebemet, mert én még ránézni se szeretek… közben elmesélem, milyen volt, amikor a balta a sípcsontomba állt…

Anna lelkéről lehullott az órák óta tartó bizonytalanság és a megnevezhetetlen okú harag, a helyét átvette a férfi hiányának emléke, ami az elmúlt hetekben oly nehézzé tette az estéket és az ébredéseket. A teste elnehezült, ahogy érezte a másik vágyának ébredését és tudta, hogy bármi is hangzott el az előbb, ők ketten csak egymást akarják.

Perlekedők 71.

Anna kicsit nyugodtabban nyomta ki a telefont most, hogy sikerült beszélnie a férfival. Dean hívta fel, amíg Robert a műtőben volt, hogy történt egy kisebb baleset, és csak azért szól, mert ha az újságból tudja meg, esetleg többet képzel a valóban történteknél, és nyugodjon meg, semmi ok az aggodalomra. Fáj a srácnak, de holnapra már mehet is vissza a forgatásra. Hiába voltak a határozott, megnyugtató szavak, igazából csak akkor oldódott a görcs a szívén, amikor Robert bársonyos hangját meghallotta. Persze, a férfi – nem is ő lett volna, ha nem teszi - eljátszotta neki a nagyhalált, amit ő egy pontig jogosnak is tartott, hiszen egy balta csúnya dolgokat is művelhetett volna vele, aztán mindenféle gyógykezeléseket ígért be neki a közelgő viszontlátás reményében, majd meghallotta az erélyes női hangot, ahogy figyelmezteti Robertet, hogy első a gyógyulás, udvarolni ráér majd otthon és akkor kuncogva elbúcsúztak. Ahogy bontották a vonalat, eszébe jutott, hogy a nagy hírt meg sem osztotta a férfival. Na, nem baj, majd holnap! – gondolta vidáman.

*

Robert nyűgösen ébredt, mert a sebe lüktetett és a szemhéja is nehéz volt a korai órán. Oldalra nézett, hogy az órát láthassa és akkor észrevette a laptopot, amit az este elfelejtett kikapcsolni. Szerencsére be volt dugva a konnektorba, így nem merült le. Feljebb húzódszkodott és a gépet az ölébe emelte, aztán frissítette a pletykaoldalt. A vezető hírtől a homlokán kidudorodott az ér… bassza meg! A kis ártatlanság tegnap este merő aggodalom volt, de azt elfelejtette megemlíteni, hogy ő közben odahaza bepasizott! A cikket végigolvasva elkerekedett a szeme… ne már! … Anna… főszerep? Oké, hogy Amerika a lehetőségek országa, de ennyire? Hiszen nem is színésznő! … Állj! – intette önmagát. Te most komolyan meg vagy lepve? Netán némi irigységet érzel, amiért a filmes múltaddal most mellékszereplő vagy, ő meg hirtelen egy főszerepet kapott a nyakába? – rótta meg nekilóduló gondolatait. Aztán visszatalált a szerető kedves szerepéhez és összehúzott szemöldökkel próbálta elképzelni, mennyire lehet megrémülve Anna ettől a hirtelen jött kihívástól. 

Közben tekintete újra a fotókra tévedt és elkomorodott. Azért Zac-kal is lesz miről beszélniük, ha hazaér, mert arra mindenképpen figyelmeztetni fogja, hogy Anna nem szingli, úgyhogy ne fogdossa a kis kacsóit, csak ha a szerep tényleg megkívánja. Egyébként meg dugja zsebre a mancsát, ne a más barátnőjét tapperolja! Aztán mielőtt ebbe a témába nagyon belelovallhatta volna magát, nyílt az ajtó és Molly nővér jelent meg egy valószínűtlenül nagy injekcióval a kezében. A mosoly az arcán a spanyol inkvizíciót idézte.

*

Kösz Zac, ez nagyon kedves volt tőled! – motyogta Anna a hatalmas virágcsokrot nézve, amit a srác nem sokkal korábban a kezébe nyomott.

-Régimódi marhaság tudom, de az anyám azt mondta, a lányoknál ez még mindig működik, csak be nem vallanák soha. Gondoltam, ha már bedobnak a mélyvízbe, akkor örülnél valami kis kedvességnek. Bár, egyáltalán nem látszol rémültnek.

-Pedig halálosan félek. – motyogta Anna.

-Felesleges! – legyintett nagystílűen a férfi. –Valljuk be, azért ez nem a Rómeó és Júlia, olyan kis egyszerű párbeszédek vannak benne, hogy helyenként szinte kínos. Még a legjobbak benne a dalok, azokkal meg nem lehet gondod. A prózai részeknél meg simán csak add önmagadat és már meg is van a karakter.

-Ennyire naív libának látszom? – húzta el a száját a lány, mire Zac felnevetett.

-Már az, hogy megkérdezted, mutatja, hogy nem vagy az, nyugi. …Na, én megyek, mert Caroline ma azokat a részeket kezdi veled újravenni, amiket már Leával megcsináltak. De ha végzel, szívesen elvinnélek vacsorázni. Beszélgethetnénk, ismerkedhetnénk, ha már én leszek életed nagy szerelme.

-Nem akarlak elkeseríteni, de azt már megtaláltam. – kacsintott Anna.

-Ja, tényleg… dumálták a lányok a stábból… szóval, Robert már megint kihúzta a főnyereményt? Lassan be kéne rágnom rá, mert sorra halássza el előlem a szerepeket és most már téged is… hiába na, igazságtalan az élet. – viccelődött a fiú, aztán búcsút intve kiment az öltözőből.  Anna merengve nézte a becsukódó ajtót:

-Én meg a főnyeremény… én csak egy zűrös, betoji naíva vagyok, de lehet, hogy mégiscsak jó színésznő leszek, ha erre még senki nem jött rá. – mormolta az orra alatt, aztán a zölddel megjelölt oldalakat kiszedte a paksamétából és a lapokat görcsösen szorongatva kiballagott ő is. Emily a maradékot felnyalábolva követte.

*

-Most nézd meg Dean! Nem elég, hogy megjelenik  a semmiből, rögtön meg is kínálják egy jó kis szereppel. És nem Quasimodo lesz a partnere, nem, hanem a szépszemű Zac Efron, hogy nekem meg alaposan alám vágjanak és ne bírjak odafigyelni az utolsó két nap jeleneteire. Nem elég, hogy a balta majdnem levágta a lábam, még ez is. – fortyogott Robert a hátsó ülésen egy színes magazint lapozgatva, miközben a forgatási helyszínre siettek.

Dean a szemeit forgatva figyelte a forgalmat. Forgalmat? Otthon még éjjel is többen járnak a mellékutcákban, mint itt a késő reggeli csúcsforgalomban a főutcán. Na igen, a baltás bénázás időközben már szinte halálos csapássá nőtte ki magát, a napokban megjelent újságcikkeknek köszönhetően meg újra előbújt a hisztis Rob is, aki ideges, mert nem lehet otthon, hogy körbepisilje a territóriumát. Pedig Anna tényleg nem úgy festett a cikkbeli fotókon, mint aki olvadozik annak a Zac gyereknek a láttán, de Robert soha nem az eszéről volt híres, amikor a vér éppen a nadrágjában hordott szervében keringett. Bárcsak akkor lett volna ennyi öntudata, amikor a kórházból elhozta, mert ha az akkor készült fotókkal Anna szembesül, hát, nem lesz boldog.

Még élénken előtte volt az a pillanat, amikor a védence megtudta az otthoni híreket. Még a kórházban volt, amikor Anna felhívta a hírrel, és Rob  akkorát ordított, hogy ő is ijedten nyitott be, attól tartva, hogy az idős főnővér vetette magát esetleg a védtelen kölyökre. Nem akart hallgatózni, de a kölyök nem tett lakatot a szájára, így aztán nemcsak ő, hanem a folyosó összes lakója jól hallhatta, ahogy örömmel gratulál… az első percben, aztán vehemensen igyekszik lebeszélni … a másodikban, végül mentegetőzik és megint kiabál a harmadikban. Egészen addig, amíg a lány a túloldalon alighanem le nem tette, mert akkor meg csúnyán káromkodott. 

Miután lehiggadt, őt kérte meg, hogy hívja fel Annát, aztán amikor a lány már vonalban volt, átvette a telefonját és elővette azt a hangját, amivel nyilván még néhány ezer mérföldről is képes levarázsolni a bugyiját. Akkor azért kiment a szobából és becsukta az ajtót, mert érezte, hogy a beszélgetés olyan irányba fog elmenni, ami végképp nem rá tartozik. A srác próbálkozása alighanem sikeres volt, mert amikor visszament hozzá, olyan földöntúli vigyorral az arcán üldögélt az ágyban, mint akit a legcsinosabb ápolónő kényeztetett korábban.

*

Viktória Vámos már azt is hallatlan szerencsének érezte, hogy annyi tehetséges színésznő mellett őt, a volt modellt választották Anthony Hopkins filmbeli feleségének szerepére. Nem volt igazán nagy szerep, néhány jelenet csupán, amikből a nézők megsejthették, hogy mi csábította az idős férfihez, és mi volt az, amiért aztán fiatalabb szeretőt keresett magának; de mégis fontos pillanatok voltak a történet megértéséhez. Aztán egy sejtelmes szexjelenet, finom képekkel, majd a hisztérikus összeomlás, amikor kiderült, hogy a szeretője talán örökre eltűnt a vadonban. A szeretője, akit ez a jóképű fickó alakít, aki a forgatáson majdnem levágta a saját lábát. 

Elmosolyodott, valahányszor az eszébe jutott, hogy pasi bénázása ennyire még nem volt szexi. Péter, a barátja ott keringett a forgatáson, de még ez sem tudta visszatartani, hogy egy hirtelen ötlettel meglátogassa sérült partnerét a kórházban. Ha vonzó volt a férfi felöltözve és vonzó volt meztelen felsőtesttel a közös jelenetük során, hát, ezerszeresen vonzó volt, ahogy kócosan ott ült az ágyban, jobb csuklóján a kórházi szalaggal, abban a babakék, aprómintás kórházi hálóingben, amit nyilván nem arra szántak, hogy valaki hódítson benne. De Robertnek még ez is sikerült, és csak örülhetett, hogy a férfi nem mászott ki az ágyból, hogy a pucér fenekét is megvillantsa. 

Arra nem számított, hogy már ma reggel ki is engedik a kórházból, de izgalmas volt várni rá, amíg felöltözött, aztán a testőrének, Deannek a takarásában a kocsihoz kísérni a bicegő férfit. Péternek azt mondta, hogy azért megy be a kórházba, mert a torka fáj, mintha valami felkarcolta volna… talán az a pattogatott kukorica, amit az egyik este filmnézés közben majszoltak el. Aztán amikor Robert csodálkozva fogadta, neki is ezt adta elő indokul a meglepő látogatásra. Végül aztán nyilvánvalóvá vált a számára, amikor a férfi rajongva beszélt a kedveséről, aki szintén magyar lány, hogy esélytelen a figyelmét felkeltenie, így aztán meg sem próbálkozott vele, hogy magára vonja az érdeklődését. Sem Péter, sem a másik magyar lány haragját nem akarta kivívni, mert nem hiányzott a botrány, amikor végre úgy tűnt, hogy felfigyelnek rá a filmvilágban. A kocsiban Magyarországról beszélgetve, magában már a magyarázatot fogalmazta, hogy miért is ül abban a kocsiban, mert annyira már ismerte ezt a világot, hogy a kérdést fel fogják tenni. Főleg, ha a kórház előtt várakozó fotósok feltöltik a képeiket a megfelelő fórumokra.

*

Anna pirulva fordult el, ahogy Carole kiejtette a „cut” szócskát. Na igen, erre nem készült fel. Egy dolog énekelgetni, gitározni, még a párbeszédek se jelentettek különösebb problémát, bár az nehezen ment, hogy ha megszakították a felvételt, akkor vissza tudjon helyezkedni az aktuális jelenetbe; de megérinteni egy idegen férfit, megengedni, hogy szenvedélyesen magához ölelje, netán még meg is csókolja… és ő ehhez jó képet vágjon… jézusom, Robert nagyon ki fog akadni! – ez volt az első gondolata. 

Carole behívta magához, megkérdezte, mi a probléma, kell-e közvetítenie valami óhaj-sóhajt Zac felé, mert volt már rá példa, hogy a partnernő nem akarta megsérteni a kollégáját és a rendezőnő bírta rá az illetőt, hogy a csókjelenet előtt mosson fogat vagy frissítse fel magát. Anna kínban égve bevallotta, hogy Zac-kal semmi problémája, azon túl, hogy meg akarja csókolni, ő pedig a filmes csóktól éppen annyira zavarban van, mintha a való életben próbálkozna. Képtelen elvonatkoztatni a gondolattól, hogy a párja mennyire fog kiakadni tőle. 

-Drágám! Mindannyian ismerjük a párodat. Ha valaki tudja, hogy itt nem magadat adod, hanem Corát, akkor az pontosan ő. Mit gondolsz, ő is ennyit görcsöl rajta, amikor a tieteknél is meredekebb jelenetekben kell helyt állnia? A dolog lényege, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy ez csak munka, és akkor semmi probléma nincs. Persze, nem árt, ha megvan bennetek a kölcsönös bizalom, de hát miért ne lenne, nem igaz? … És csak figyelmeztetni akarlak, ha ettől a puszitól is bepánikolsz, akkor igazán nem tudom, hogy forgatjuk le a tóparti jeleneteket.

-Tó parti jelenetek? – kérdezte elhaló hangon Anna. Még nem tartott ott a forgatókönyvben, hogy tudja, mit jelentenek ezek a szavak.

-Tudod, amikor a szerelmesek véletlenül összefutnak a kis tó partján. Te a vízben úszkálsz, és akkor érkezik Gabe és meglep…

-Ó, ez menni fog, jó úszó vagyok… - motyogta Anna, mire Carolin elnéző mosollyal ingatta meg a fejét.

-Te ezt még el sem olvastad, igaz? Ha a puszi megijesztett, akkor kezdj gyakorolni drágám, hogy pucéron be merj mászni a vízbe az operatőr, a világosítók, a rendező és Zac jelenlétében.

-Puccccéron … - nyelt nagyot a lány.

-Hát, aranyom, tőlem úszhatsz melegítőben is, csak akkor valaki adja be a producereknek, hogy ez az új évezred erotikus kihívása. – vont vállat az asszony, aztán a lány vállára tette a kezét. –Na, ne parázz, eddig egész jól boldogultál, ilyen apróság nem állhat az utunkba, nem igaz?

*

-Rob! Amikor a szexjeleneteket forgatjátok, tulajdonképpen tényleg meztelenek vagytok? – motyogta Anna a telefonba és Robert vigyorogva forgatta a szemét.

-Van amikor igen, de ugye most nem kezdünk ezen fennakadni? Vannak erre technikák, hogy az inkriminált testrészek végül ne érintkezzenek, ha csak ez izgat, de komolyan … Anna, ez nem szex… még akkor sem, ha egyes rendezők élesben kérik, az egy más tészta, de akkor is csak munka.

-És milyen érzés, amikor ledobod a köpenyedet és a stáb a fenekedet stíröli?

-Hülye érzés… bár, meg lehet szokni. Anna! Hagyd már ezt a fenébe, egyébként is túl vagyunk már rajta, és abban a pillanatban, ahogy leintették a jelenetet, már öltöztem is. Ez a mostani egyébként se volt túl izgalmas, egy kis hentergés, egy kis smaci és már váltott is a kamera. Volt már ennél cikibb helyzetem és akkor sem másztam rá a partneremre, ez ugyanis nem erről szól. 

-Hát, akkor jó… bár, nyilván jobb lett volna, ha inkább a partneredet kérdezem a dologról, nem téged, ő mégiscsak nő, biztosan másként állt a dologhoz, már csak azért is, mert ő sem igazi színésznő.

Robertnek ebben a pillanatban koppant és leesett… Anna nem azért aggódott, hogy ő felizgult-e a partnerét ölelve, hanem, hogy ő mit fog érezni, amikor a filmbeli szerelmével összejön… ó, basszus… miért is nem gondolt erre eddig. Bár, nyilván jobb, hogy nem gondolt, mert akkor nem a holnap reggeli géppel menne haza, hanem már megszökött volna a saját befejező jelenete elől is. Mindenesetre ma este a búcsúbulin lesz min agyalnia. Zac-nak meg letöri, ha elfeledkezik róla, hogy szerepet alakít és nem a valóságos barátnőjével csókolózik. Hirtelen nem is tudta, hogy van-e nő a srác életében, vagy éppen a vadászati szezon közepén van. Na, majd megkéri Deant, nézzen utána a dolognak.