Gitárhúrok 31.

Rick  komoly arccal, nagy kerek szemekkel figyelte a nőt, aki érte nyúlt a kiságyba. Olyan mint a mama, de mégis furcsa, ráncolta össze kis homlokát, de aztán megérezte a senki mással össze nem téveszthető illatot és teleszájas mosollyá változott arcán a bizonytalanság. -Mam! – nyújtotta felé a kezét, aztán a nyakát átölelve nyálas puszit nyomott az arcára. Aztán kinyújtotta a kezét a szülei hálószobája felé és rendelkezett: -Ap!

Az eltelt napok csak arról szóltak, hogy kapaszkodtak egymásba. Szó szerint. Fogták egymás kezét, megérintették a másikat, ha az elment mellettük, az ölükbe húzták a kicsit és ölelték egymást, amikor csak tehették. Ezek az érintések adták az erőt, a megnyugvást, hogy ami történt, nem volt más, csak egy rossz álom, amelyből felébredhettek. A rémület lassan elszivárgott a mindennapjaikból.

Az első napon, amikor Olivia elment meglátogatni Naomit, Alex elhatározta, hogy valami őrült és játékos dologgal ünneplik meg a szerencséjüket. Zenész lévén az első ötlete a zenéhez kapcsolódott. Régen a fiúkkal elő-előfordultak karaoke-klubokban. Néhány sör után igazán jó móka volt egészen idegen pályákra merészkedni és mindenféle népszerű slágert improvizálni. Oliviával még sosem volt, úgyhogy most itt az alkalom – döntötte el. Felhívta Cliffet és leszerződtette bébiszitternek, aztán Oliviát hívta fel, hogy ne induljon haza, mert érte megy. A taxi megvárta, amíg elbúcsúztak Naomitól, aztán a meglepett, és rosszat sejtő lánnyal  a Broadway közelében szálltak ki, és az esti nyüzsgésben sétálva egyszercsak bekormányozta egy karaoke-bárba. 

-Alex! Nem tudsz velem annyit itatni, hogy én arra a színpadra kiálljak! – suttogta Olivia, és érezte, ahogy a nyaka és az arca bíborba borul már a gondolattól is.

-Miért? Ha csak én állnék ki oda, az olyan lenne, mintha nem lenne elég lehetőségem fellépni, de ha együtt, akkor bizonyítja, hogy társak vagyunk jóban, rosszban.

-Hát, ez leginkább a rossz… - morgott Olivia, aztán egy pillanatra átfutott a fején, hogy addig kéne elmenekülnie, amíg a férfi elment az italokat megrendelni.  De aztán egy nagy sóhajjal várta, hogy mint már annyiszor, a férfi a végzete legyen.

Alex megrendelte az italokat, aztán rögtön a következő kört is. Elszokott tőle, a gyógyszerek miatt most se ihatott volna, de egyszerűen szüksége volt rá, hogy ne legyen színjózan. Hamar a fejébe szállt, de nem is akart józan maradni. Ki kell tombolja magából a félelmet, a minden érzékét gúzsba kötő rettegést, ami azokban az órákban telepedett rá, amikor a füstölgő roncsokat nézte megkövülten. Ezt az érzést az ellenségének se kívánta volna soha, és ki kellett hánynia magából, akár szó szerint is. Úgy tűnt, Olivia megérti. Nem is csoda, mindig is megértette, ha padlón volt; és felkarolta, segített neki. Most éppen azzal, hogy a számukra választott számot fülsértően hamisan, de teljes átéléssel vele énekelte.

Valami ősrégi nyálas szám volt, talán még életében nem is dúdolt ilyet, de a szövege igazán tetszett, bár jobb lett volna, ha a hálószobája mélyén énekelheti a lánynak… rögtön azelőtt, hogy valóra is váltja a sorokat.

Hunyd le a szemed, kívánj valamit És fújd el a gyertyát

A mai csak a te éjszakád, Ünnepelni fogunk egész éjen át

Tölts bort, gyújts tüzet, Kívánságod számomra parancs

Alávetem magam az akaratodnak, Bármit megteszek, csak kérned kell

Ref.: Szerelmeskedem veled, Ahogy te szeretnéd

Szorosan ölellek Egész éjen át

Szerelmeskedem veled, Amikor te szeretnéd

Es nem engedlek el, Csak míg azt nem akarod

Lazíts, kezdjük lassan, Úgysincs hova mennem

Csak rád fogok figyelni, Készen állsz? Ez egy hosszú éjszaka lesz

Dobd a földre a ruhád, Én is leveszem az enyémet

Terveim vannak az együttlétünkre, Bármit amit kérsz, tudod, megteszem

Baby, ez a te éjszakád, Úgy, hogy neked jó legyen

Csak kérd, ez a te éjszakád, Én életed szerelmeskedését adom neked

(BoyzIIMen: I'll make love to you- CSEZ)

Olivia nem is értette, honnan jött a bátorság, hogy a mikrofont markolva úgy búgjon bele, mintha profi énekes lenne. Nyilván a két vodka segített, amit Alex letett eléje, és ő úgy hajtotta fel őket, mintha csak két pohárka víz lenne. A csípőjét tekergette, lehunyta a szemét és belső mozijában a szöveg nyomán megindult a vetítés. A moziban természetesen ők ketten játszották a főszerepet. Észre sem vette, hogy a férfi hangja sem olyan kristálytiszta, mint máskor. A kicsit mákos hangot nevetgélés kísérte, ahogy őt az ölébe húzva együtt próbáltak a szövegre fókuszálni.

*

-Jézusom, de fáj a fejem! – nyögött fel Olivia, ahogy kinyitotta a szemét, majd gyorsan be is csukta, ahogy a fény a függönyön túlról is túl élesnek bizonyult. Hirtelen azt sem tudta, hol van, de aztán rájött, hogy a világot sehol máshol nem látja ennyire alulról, mint Alex matracáról. Alex! Ez az őrült, aki dacolva az orvosi utasításokkal, úgy döntötte magába a rövideket, mintha kifejezetten vágyná a másnapi rosszullétet. Érezte a karja súlyát, ahogy a takaró alatt magához húzza, érezte a mellkasát borító szőrt, ahogy a meztelen hátát simogatja, és érezte az izgalmát, ahogy hátulról nekifeszült. Nem úgy tűnt, mintha rettenetesen másnapos lenne.

Dünnyögve fészkelte magát még közelebb, mire egy kéz a combjára vándorolt és megemelte, majd átpakolta a férfi szőrös lábszárán. Ezzel szabaddá vált az útja annak a kutakodó ujjnak, amely máris kéjes nyögést csalt elő belőle.  Halkan dúdolni kezdett:

Szerelmeskedem veled, Ahogy te szeretnéd

Szorosan ölellek Egész éjen át

Szerelmeskedem veled, Amikor te szeretnéd

Es nem engedlek el, Csak míg azt nem akarod

A férje a háta mögött kuncogni kezdett és még közelebb húzta magához, aztán lassan befúrta magát a meleg, máris várakozóan nedves ölbe.

-Remélem, nem értettem félre a felszólításodat… - mormolta a fülébe, miközben a nyelve gerincborzolóan siklott végig a nyakán. Olivia homorított az édes érzéstől és belefeszült az őt simogató tenyérbe. Ó, nem! Nem értett félre semmit. Pontosan azt teszi, amire szüksége van – mosolyodott el némán. A fejfájását mintha hirtelen elfújták volna, nem maradt más, csak a gyönyör.

*

-Neked nem fáj a fejed? – nézett még mindig kábultan a férfi szemébe, ahogy őt figyeli. Furcsa érzés volt ez a vizslató pillantás, mintha Alex örökre az agyába akarná vésni a vonásait.

-Nem. Pedig azt akartam, hogy pokolian rosszul legyek, és erre emlékezzek a jövőben, ne pedig arra, hogy majdnem elvesztettelek. Azt az érzést akartam ezzel eltörölni, de ahogy itt fekszel előttem, már megint csak arra tudok gondolni, milyen kevésen múlt.

-Ne gondolj rá többé! – simogatta meg a férfi arcát. –Itt vagyok és most már nem lesz semmi baj! – suttogta szenvedélyesen, aztán lehúzta magához a férfi fejét, hogy egy csókkal is elmondja ugyanezt. Alex, ha még elhinni nem is tudta, de örömmel hallgatta a csendes ígéretet.

*

-Alex! Arra gondoltam, hogy keresek egy jó ügyvédet és a nyakába varrom ezt az egészet. Tartsa ő a kapcsolatot Mr. Thomsonnal! – magyarázott Olivia, miközben Ricknek készített apró falatkákat, amik feltűnően gyorsan fogytak a gyerek elől. Amikor éppen odanézett, Alex kaparintott meg egy kis falatot és Rick gyöngyöző kacagásától kísérve bekapta. A lány a kezére csapott és a másik tányérra mutatott, amin ott volt a férfi szendvicse egyben. –Neked nagy a szád, harapdáld azt!

-Igen, mama, harapdálom … - vigyorgott a férfi és a lány mögé lépve a nyakát kezdte harapdálni. Olivia sikkantva lépett el mellőle.

-Ne idétlenkedj! Mire tanítod ezt a gyereket? – forgatta a szemét, de a szeme ragyogott. Csodás volt az éjszaka és a reggeli ébredés, az élet szebb nem is lehetett volna; az ő szíve pedig hálával telt, amiért ebben még része lehetett.

-Mire tanítom? – vont vállat a férje. –Amit minden fiúnak tudnia kell… a lányok szeretik, ha a nyakukat harapdálják, és még jobban szeretik, ha közben… - ölelte szorosan magához a lányt, aki nevetve bontakozott ki a karjaiból. 

-Rick! Csukd be a szemed, a papa megbolondult! – rogyott le a kicsi mellé és tartotta a poharat, amíg a kicsi lehunyt szemekkel a teát szürcsölte. –Nyisd ki a szemed kicsim! – simogatta meg a gyerek kezét, aki rávigyorgott.

-Következetes az anyád… az előbb mondta, hogy csukd be, megteszed, erre nyisd ki… én sokkal egyértelműbb voltam, igaz öcskös? – nyomott egy barackot a gyerek fejére a férfi. Aztán kiment és hamarosan egy levéllel tért vissza.

-Ez az Adams/Baker & Chapman ügyvédi iroda, akiknél a banda is van. Rendesen dolgoznak, szerintem próbálkozz náluk!

Olivia maga elé húzta a levélpapírt és a telefonszámot nézte. Oké, akkor már ma felhívja őket és kér egy időpontot.

*

-Csörögj rám, ha végeztetek, érted megyünk! – csapta rá a taxi ajtaját a lányra Alex, amikor az elindult az ügyvédi irodába. Meglepetten konstatálta, hogy már másnapra kapott időpontot. Még nem tudta, hogy ez a feladat nagyságának szóló lelkesedés jele, vagy a társaság ennyire megbízás híján van, mert ez nem lett volna túl jó ajánlólevél, bármennyire is dicsérte őket Alex. Reménykedett, hogy inkább az előbbiről van szó. …A recepción bejelentkezve, a csinos szőke titkárnő rámosolygott.

-Mr. Adams máris fogadja. Addig megkínálhatom valamivel?

Olivia megrázta a fejét és szétnézett a fényűző eleganciájú előtérben. Ennek alapján azért nem mehetett olyan rosszul a bolt. Aztán kinyílt az egyik ajtó és egy elegáns szőke férfi lépett ki rajta. Anthony Adams, akit ő talán mégsem ismert olyan jól, mert lám, még ezt sem tudta róla.

-Tony! – emelkedett fel meglepetten és  zavartan húzta lejjebb kosztümszoknyáját, amely a puha bőrkanapén felcsúszott. –Te lennél itt az Adams?

Gondoltam szólok...

Gondoltam, szólok, hogy a történetnek mindjárt vége. Én legalábbis megírtam. 33 fejezet lesz, passz.

És lesz egy folytatása, ahogy ígértem, de már megint próbálkozom, hogy talán nem napi rendszerességgel. Bár, amikor ezt előre vetítem, olyankor mindig megszáll az ihlet, aztán pakolok ész nélkül.

Na, szóval… aki lemaradt pótoljon, mert aztán majd jól meglepődik, hogy megváltozik a fejléc!

Kérhetek az utolsó részhez egy aláírást azoktól is, akik végig kísérték pipáikkal a történetet?

Pusza

PaSa

Gitárhúrok 30.

Késő este volt. Alex korán lefektette Rick-et, aki kivételesen nem is próbálkozott, hogy egy újabb mesével, vagy bármi mással tovább tartsa bent magánál az apját. Alex nem tudott elég hálás lenni Cliffnek, aki lényegében egész nap bébiszitterként pátyolgatta a kicsit, megetette, wc-re vitte, mert ő egyszerűen képtelen volt kiszakadni az apátiából, ami a tragédia első képei alapján maga alá temette. Napközben a többiek is beállítottak, de egyikőjük sem erőltette a társalgást, egyszerűen csak ott voltak, mert féltek ebben a helyzetben magára hagyni, és mert rajtuk kívül mindenki másnak a társaságát képtelen lett volna elviselni. Még Naomi is megérkezett és kisírt szemekkel ugyan, de gondoskodott róla, hogy mindannyian egyenek pár falatot. A közös fájdalom most minden más nézeteltérést, válságot  a háttérbe szorított. 

Hallgatták a híreket, egyre reménytelenebbül kutatták a légitársaság honlapján az áldozatokról szóló híradásokat. Eközben Alex csak ült a nappali hatalmas teraszajtaja előtt és a kezében szorongatva Olivia egyik fényképét, amit egy cipős dobozban őrizgetett még régről, a kertet nézte. Látszólag a kerítést körbevevő örökzöldek buja rengetegét pásztázta a tekintete, de a szemei előtt a közelmúlt képei forogtak. Olivia, ahogy a válásuk után szenvedélyesen öleli. Olivia, ahogy könnyben úszó szemekkel megkéri, hogy mentse meg a fiukat, akiről addig tudomása sem volt. Olivia, ahogy gondoskodóan veszi körbe. Olivia, ahogy felháborodástól szikrázó szemekkel nézi őt, miközben féltékenységről, hitről, bizalomról vitáznak. Olivia, ahogy feléje nyúl és megcsókolja. A remegő rózsaszín ajkak, a boldogság könnyeivel megkeresztelt egymásra találásuk, a játszadozás a karácsonyi fényekben úszó fahéj illatú fürdőszobában, a csillogó gyűrű az ujján, amikor igent mond a jövőjükre. Ami már nincs többé. Olivia. Ez az egy gondolata volt. 

Greg odalépett hozzá és megfogta a vállát.

-Rendben leszel, ha lelépünk? De szívesen itt maradok, ha akarod.

-Kösz, nem kell. Elleszünk – intett a fejével a gyerekszoba felé, ahonnan éppen Naomi lépett ki lábujjhegyen.

-Alex! A hírekben azt mondták, hogy a hozzátartozókat telefonon értesítik. Téged még nem hívtak. – szólalt meg Dekker elkapva a tekintetét Naomiról.

-Nem hívtak, mert kikapcsoltam a telefont, mielőtt boldog-boldogtalan telefonálgatni kezd. – morogta Alex, de azért felemelte a készüléket is visszakapcsolta. Egy csomó nemfogadott hívása volt, köztük egy ismétlődő vadidegen szám, nyilván ezek lehetnek a légitársaságtól. Nem igazán érdekelte. Nem akarta hallani, hogy mennyire sajnálják, és nem akart beletörődően elfogadni egy ingyenjegyet „kárpótlásként”. Micsoda őrült ötlet. Méghogy kárpótlás. Hogyan is kárpótolhatná bárki a feleségéért?

Megszólalt a csengő és idegesen összerezzent. Akárki is volt, a kapun be tudott jönni. Greg intett neki, hogy maradjon, majd ő ajtót nyit, de Alex eltökélten lépett a nyíló ajtó felé. Most aztán elküldi a francba, akárki is legyen az.

Az első pillanatban hirtelen nem is tudta, hogy kit lát. Egy kosztümös, rövid, szőke hajú nő állt háttal neki eszméletlen magassarkú cipellőkben, formás vádlikkal. Mintha már látta volna valahol, talán a tv-ben, de az olyan képtelenség volt, hogy azonnal túl is lépett a gondolaton. A megszólalásig hasonlított valakire, akit ma elveszített, de sem a frizura, sem a ruházat nem az volt, amit várt. Megkapaszkodott az ajtó szélében és némán nézte a lányt, aki éppen megfordult, és akinek a szemfestéke lecsorgott az arcán – ez jól látszott. Olivia nyilván megpróbálta rendbe hozni magát, de kevés sikerrel. Ennek ellenére a férfi úgy érezte még az életben nem látott ilyen szépet. 

A többiek ott álltak mögötte és ugyanazzal a néma döbbenettel nézték a lányt, aki megfeledkezve a bőröndjéről, belépett. Aztán a következő pillanatban szinte összeesett. Alex reflexből kapta el, bemasírozott vele a  hálószobába és berúgta maga mögött az ajtót. Nem érdekelte, hogy odakint a barátai értetlenül állnak, majd magukhoz térnek. Majd magyarázat is lesz, de most semmi nem érdekelte, csak a remegő test a karjaiban. Átkozta az alacsony matracot, ahova képtelen lett volna letenni a kezében tartott nőt, így aztán előbb a lábára állította, aztán lezökkent az ágyára és lehúzta maga mellé. Csak nézte némán, aztán beletúrt a rövid fürtökbe és óvatosan megcsókolta.

-Mondd, hogy nem csak a képzeletem játszik velem! – lehelte a lány szájába, aki ugyanilyen meghatottan simogatta az ő arcát.

-Lekéstem a gépem és elhagytam a telefonom. Mindössze öt percen múlt. Ha nincs az autópályán az a hatalmas dugó, most én is ott hevernék megégve a kétszázhuszonöt áldozat között. – szipogott Olivia újraélve a traumát a férfi megnyugtató ölelésében.

Alex megborzongott még a gondolattól is. A szíve már olyan iramban kergette a testében a vért, hogy azon sem csodálkozott volna, ha hirtelen infarktust kap vagy agyvérzést. Ölelte magához a lány testét, és a fejéből kiürült minden gondolat, csak az zakatolt az agyában, hogy soha többé nem engedheti el. Olivia nem tiltakozott a már-már túl erős szorítás ellen. A férfi nyakába bújva csak mélyeket lélegzet, hogy a sírást valahogy visszafojtsa, aztán feladta a reménytelen küzdelmet és lassan megeredtek a könnyei. Nem beszéltek, Alex csak simogatta rendületlenül, amíg lassan érezni nem kezdte, hogy a halántékán már nem dobol olyan veszettül az ér, mintha csökkenne a szorítás a mellkasában és talán, ha finomabban tartja Oliviát, akkor sem fog már annyira remegni a keze. 

-Amikor hazajöttél a kórházból, azt álmodtam, hogy temetésen vagyok, és tudtam, hogy a két koporsóban Te vagy és Ricky. Aztán az álom megváltozott és ti ketten álltatok egy sír mellett, és a kövön az én nevem volt. Olyan kevésen múlt, hogy beteljesedjen az álmom… olyan kevésen! – sóhajtott elgyötörten a lány. Olivia arra gondolt, hogy az az álom figyelmeztetés volt, egyértelmű figyelmeztetés, amit nem ő vett végül komolyan, hanem a Sors. Nem volt vallásos, de a mostani baleset óta hinni kezdett benne, hogy valaki ott fent vigyáz rá… rájuk.

-Majd megőrültem, mert annyira tehetetlennek éreztem magam. Legszívesebben követtelek volna, egyszerű lett volna… csak a gyógyszereimet kellett volna egyszerre bevennem…, de itt volt Ricky, és kettészakított az érzés, hogy miatta nem tehetem meg. – nyögte a férfi és a karja megfeszült a lány körül.

-Ne mondj ilyet! Jézusom, micsoda őrült ötlet lett volna! – suttogta megrendülten Olivia, miközben arra gondolt, az álmában pontosan ezt szándékozott tenni ő maga is. 

-Nem hiszem, hogy képes lettem volna végigcsinálni a temetésed, és utána felnevelni a saját fiamat, aki a te szemeiddel néz rám. Én nem vagyok olyan erős, mint te. Szégyellem, de ha Rickyt jó kezekben akarod tudni, akkor egy tapodtat sem mozdulsz többé mellőlünk. Nélküled széthullana itt minden.

-Ne rakj rám ekkora felelősséget! – rajzolta körbe Olivia a férfi száját. …-Itthon minden rendben van? – jutott eszébe a kicsi, de nem akart kibontakozni a férfi öleléséből.

-Gondolom. – vont vállat Alex és közben az arcát a felesége mellei közé temette. –Mi ez a gönc rajtad? Úgy nézel ki, mint egy üzletasszony. Nem mintha nem állna jól, csak szokatlan.

-Az ügyvéd javasolta, hogy  megszeppent diáklány helyett vegyem komolyabbra a figurát és akkor Rudolf bácsi alkalmazottai is komolyabban vesznek.

-És bevált a csel? – mosolyodott el a férfi, mire Olivia is elkuncogta magát.

-Nem hiszem. Én nem értek az üzlethez és ezt nyilván érezték is rajtam. De szerencsére Mr. Thomson jó tárgyalófél volt, így sikerült pár korrekt megegyezést kötnünk.

-Gondolom, ő volt az ügyvéd? – nézett rá a férfi kérdőn, mire Olivia biccentett. 

-Hát, majd mesélsz erről is, de egyelőre csak az érdekel, hogy itt vagy. – húzta magához a lány fejét Alex és megcsókolta. Egy puszinak indult, bensőséges, szelíd puszinak, de ahogy a lélegzetük keveredett, a vágy úgy csapott végig rajtuk, mint a bozóttűz. A férfi letolta a kosztümkabátkát és ujjaival kitapogatta az ujjatlan selyemblúz gombjait, és haladéktalanul bontogatni kezdte. Olivia megbűvölve hagyta magát, nem gondolt a többiekre, akik a nappaliban alighanem arra várnak, hogy előkeveredjenek a hálószobából és hallják a csoda részleteit. Alex döbbent rá, hogy nincsenek egyedül, ezért ugyan lesimogatta a lányról a finom anyagot, de egy vérforraló újabb csók után talpra állította Oliviát és ő is felállt.

-Kapj fel egy pólót! Hazaküldjük őket, megnézed Rickyt, aztán itt folytatjuk – csapott a lány fenekére és a szája szélébe harapott, ahogy Olivia kissé imbolygó járással a magas tűsarkakon a fürdőszoba felé indult. Tíz centis cipősarok és szűk szoknya, ennyi és talán még a rövid fürtök… szóval, ennyi kellett, hogy a csinos lányból egy bombázó legyen. Isten az égben! Milyen meglepetések érik majd még a jövőben?

*

-Minden rendben? – nézett fel Cliff, ahogy Alex a nappaliba lépett.

-Aha, csak egy kicsit könnyít a szerelésén és ránéz Rickyre, aztán jön. – vett mély levegőt a férfi. A banda még ott üldögélt és halkan beszélgettek, egyedül Naomi tűnt el. Nyilván nem akart túl sokáig egy légtérben lenni a férjével és lelépett. Nem vette zokon, tudta, hogy holnap úgyis jelentkezni fog.

-Hogy úszta meg? – kérdezte Dekker, miközben lehúzott egy nagy pohár whiskyt.

-Lekéste a gépet. Akkor tolt el a beszálló kaputól, amikor odaért. Ennyin múlt – mutatta fel Alex az összeszorított hüvelyk és mutató ujját. Aztán megperdült, mert a többiek tekintetéből tudta, hogy Olivia bukkant fel a háta mögött. A cipőket is lerúgta, de a miniszoknya és a póló így is szexissé tették. A fiúk felálltak és sorban mindannyian megölelték. Cliff a haját is meghúzgálta.

-Hova lett a loboncod, hugi?

-Nagyon meleg volt, aztán egy hirtelen ötlettel levágattam. Majd megnő… - vont vállat a lány és bocsánatkérően Alexre nézett, aki úgy kócolta össze, mint Ricket szokta.

-Jól áll! És ha nem akarsz bajlódni a hosszúval, nekem tetszik.

-Hát, akkor hagyunk, hadd pihenjetek! – indult az ajtó felé Cliff és a többiekre nézett, hogy a pillantásával noszogassa őket az indulásra. 

-Köszönöm srácok, hogy nem hagytátok magára a bajban! – biccentett Alex felé Olivia. –Nem is tudjátok, milyen sokat jelent ez nekem. Egész úton ebben bíztam, mert hiába hívtam, nem volt bekapcsolva a telefonja.

-Hát, hamar híre ment, hogy te is a gépen lehetsz, aztán hívta mindenféle barom, azért kapcsolta ki. – magyarázkodott a férfi helyett Cliff. –Lehet, hogy fel is kéne hívnod a légitársaságot, hogy lekésted a gépet…

-Nem, a kapunál rögzítették, hogy lemaradtam, úgyhogy az utaslistán én már nem is szerepeltem.

-Oké, akkor pihenjetek, aztán majd jelentkeztek, sziasztok! – búcsúzkodtak a fiúk, míg végül Alex egy mély sóhajjal csukta be utánuk az ajtót. 

-Még mindig nem tudom elhinni, hogy itt vagy! – nyújtotta ki a kezét Olivia felé, aki belesimult az ölelésébe és csak álltak szorosan összekapaszkodva és a bejárati ajtónak dőlve.

-Egész úton ez járt a fejemben. Miért éppen én? Este nem tudtam elaludni és bevettem egy enyhe altatót, ami aztán a fáradtsággal együtt kiütött, elaludtam. A nagy kapkodásban ott hagytam a telefonom a szobában. A sofőr meg hiába nyomta a gázt, belefutottunk az autópályán egy nagy dugóba, valami baleset miatt, aztán mire a reptérre ért, éppen akkor húzott ki a gép, amikor elértem a kaput. Talán még öt percen sem múlt. Ha a gép még a kapunál állt volna, talán még fel is engednek, és akkor … - fulladt zokogásba a lány hangja. Alex felemelte és a hálószoba felé indult vele. Az utolsó pillanatban meggondolta magát és a gyerekszoba előtt a talpára állította, aztán az ujját az ajkára téve csitította a lány zokogását.

-Nézd csak! – nyitotta résnyire az ajtót. A folyosóról beszivárgó fényben Rick kiterülve aludt a kiságyban. –Remek kölyök! Néha ugyan megőrjített, de olyan aranyosan csinálta, hogy képtelen voltam rá haragudni. Párszor velem aludt, de ma jobb helyen volt az ágyában. …Amióta csak bemutatták a baleset képeit a tv-ben, csak ő tartott a földön, mert legszívesebben utánad mentem volna. …Nem tudtam volna elviselni, hogy amikor végre visszakaplak, így veszítselek el. Szerintem csak azért nem próbáltam meg, mert még annyira sem voltam magamnál, hogy a gondolatot az agyam a kezemig közvetítse. … És hogy a kérdésedre válaszoljak: azért te, mert a világ legnagyobb igazságtalansága lett volna, ha azok után, amit Rick-kel végigcsináltál, így végződött volna.

-Én is valami ilyesmire gondoltam – mosolyodott el Olivia. –Hogy nem azért kaptalak vissza, hogy utána magadra hagyjalak. Nem lett volna igazságos, ha a nyakadba varrom a gyereket, én meg…

-Olyan lökött vagy! – fogta be a férfi a száját, aztán elhúzta az ajtótól és a szemközti hálóba kormányozta. –Nem tudom, hogy tudunk-e ma éjjel aludni, de hogy ölelni akarlak magamhoz, az egészen biztos. Gyere! Fürdünk, aztán majd meglátjuk… - húzta a fürdőszobába. Nem volt most gyertyafény, nem voltak virágok, pohár bor, csak a hálóból beszűrődő kislámpa fénye és a meleg, illatos hab, amelyben összesimulva hevertek. Aztán az ágyban is csak feküdtek egymást nézve a félhomályban. Végül egyszerre nyúltak egymás felé és a szeretkezésük maga volt az élet igenlése és ünneplése.

Gitárhúrok 29.

Olivia nem ájult el Alex viccelődő beszámolóitól, sőt, inkább kicsit aggódva gondolt rá, vajon ez a néhány nap milyen károkat okozott a nevelési elvei érvényesítésében. Biztos volt benne, hogy Alex alaposan elrontotta a fiukat, bár titkon elismeréssel adózott neki, amiért egyetlen egyszer sem panaszkodott. Mostanra már elege volt Los Angelesből, a melegből, a magányos órákból, haza akart menni. Pénteken este azonban már nem volt értelme elindulnia, hogy holtfáradtan érjen haza, ezért Olivia úgy döntött egy nap ide vagy oda már nem számít. Alex úgyis biztosította róla, hogy remekül telt a hét, Rick rengeteg új dolgot tanult, így aztán várakozásteljesen hunyta le a szemeit, hogy mielőbb meggyőződhessen ezekről, de mégsem tudott elaludni. A hét közben történteken törte a fejét. Néhány ingatlannal kapcsolatban rendelkeznie kellett, hogy a jövőben gondoskodik-e a fenntartásukról, vagy eladja őket, üzletekről, alkalmazottakról, …mostanra annyi mindenben kellett döntenie, hogy zsongott a feje és képtelen volt elaludni. Jó lett volna valakivel megbeszélnie a dolgot, de Alex nem volt itt, látatlanba pedig nyilván nem tudott hozzászólni. 

Összekészített táskája mélyéről előkotorta a neszeszert és megkönnyebbülve találta meg benne a gyenge altatót, amit még hónapokkal ezelőtt írt fel neki az orvos, amikor az idegességtől töltötte álmatlanul az éjszakáit. Bevett egy szemet és ivott rá egy kortyot a fürdőszobában, közben az új frizurájára is vetett egy pillantást. Vajon Alex mit fog szólni hozzá, hogy levágatta a haját? Hirtelen ötlet volt, talán a nyirkos meleg tette, ami ebben a városban szinte a pórusaiba ivódott. Talán a kosztüm, amiben napról napra próbált hivatalos külsőt ölteni. Mire megrettent ettől a döntésétől, már az első tincs a földre is hullott mellette, és onnan nem volt megállás. Most már mindegy! – túrt bele a párától kissé begöndörödő fürtökbe, aztán egy sóhajjal visszafeküdt és lehunyta a szemét. Hamarosan mély álomba zuhant, nem is gondolva rá, hogy az ébresztőt beállítsa.

*

Alex végignézett a lakáson. Akár egy rablás után... Szanaszét hagyott játékok, ruhák, konyhai törlőkendők, a könyvespolcról lepakolt könyvek, ételmaradékos tányérok. Ha Olivia erre ér haza, hát nem lesz megdicsérve. A csengő megszólalt és talán még sosem örült úgy Cliffnek, mint ebben a pillanatban.

-Szia! Egész jól bírtad, azt hittem, látszani fog rajtad az elgyötörtség… - vigyorgott rá a srác, mire Alex körbemutatott.

-Két választásod van, ha a barátomnak tartod magad. Vagy a gyereket foglalod le, amíg rendet rakok, vagy megcsinálod te.

-Oké, a gyereket választom. – bólintott Cliff és utálkozva nézte a konyhai rumlit. –Figyelj, volt itt valami buli, amiről lemaradtam? Mert amúgy nem tudom elképzelni, hogy Rickkel kettesben hogy tudtatok ekkora kupit csinálni. Te egy hete nem mostál el semmit?

-Nem, képzeld nem mosogattam. Ez az ördögfióka minden percemet lekötötte. Amikor meg végre elaludt, akkor fontosabb dolgaim voltak. Egyébként amíg tartottak az edények, nem is nagyon volt értelme. Meg hát a papírtányér és pohár is nagy találmány. De most muszáj lesz, mert ha Livi ezt meglátja, azonnal elköltözik. És mielőtt megkérdezed, nem is mostam, úgyhogy azzal is kéne kezdeni valamit. Te szoktál mosni?

-Gatyát, zoknikat, pólókat – bólintott Cliff zavartan, amiért nem tagadhatja le a nyilvánvalót.

-Oké, én se csipkét, selymet akarok mosni, nyugi. Légy szíves, pakold be a mosógépet, ahogy otthon szoktad. Nálam Manuela szokta megcsinálni, de a héten ő is szabadságon volt, úgyhogy… tietek a pálya. Csak arra vigyázz, Rick nehogy valami játékot dugjon a ruhák közé, mert folyton láb alatt van és kimeríthetetlen az ötlettára.

Cliff teátrálisan sóhajtva kézenfogta a kicsit és a fürdőszoba felé indult vele. Ricknek tetszett az új „játék”, lelkesen kotorászott a gépben, amíg a férfi a ruhákat szortírozta. Amikor a kicsit úgy kellett kihúzni a gép belsejéből, Cliff kezdte érteni, Alex mire gondolt az előbb. Miután odabent végeztek, a gyerekszobából kihozott egy nagy kosarat és a gyerekkel játékosan összegyűjtötték a lakásban szerteszét heverő játékokat. Rick olyan volt, mint egy jól idomított kiskutya, lelkesen hurcolta oda neki, amire csak rámutatott. Ezalatt Alex a konyhában csörömpölt. Némelyik csörrenés kicsit cseréphangúra sikerült, ilyenkor egy elfojtott káromkodás társult a hangzavarhoz, amihez aztán a mosogatógép zümmögése csatlakozott, miközben a férfi felnyalábolta a szemetes zsákot. A kezén két nagy ragtapasz tanuskodott a viaskodás harcias jellegéről.

-Mit törtél el? – intett a keze felé Cliff.

-Ja, ez? – belenyúltam a késbe, és egy kistányér törött el, ahogy kicsúszott a kezemből. Viszonylag simán megúsztam. Mosás?

-Zümmög. De csak egy része, mert a fehéret és a színeset külön kell válogatni. Még jó is, hogy nem te indítottad el, mert tuti vegyesen pakoltad volna be a gépbe… pár dolog volt is benne ugyanis.

-Igen? Köszönöm. Nem tudom, nem emlékszem, hogy már bepakoltam volna, de kösz. A srác mellett nem árt, ha az embernek a hátán is szeme van, a múltkor rácsöpögött a szósz a mesekönyvére, amikor vacsoráztunk, aztán reggel látom, hogy a csap alatt mossa szerencsétlen könyvet.

-Mossa? Hiszen fel sem éri a mosdót. – kacsintott rá Cliff, aki biztos volt benne, hogy Alex eltúlozza a  dolgot.

-De, feléri, mert bevittem neki egy széket a mosdó mellé, és azóta állandóan oda mászik fel pancsolni.

-Miért nem hozod ki?

-Mert olyan aranyos, amikor erőlködve húzza fel magát rá – lágyult el a jeles apa tekintete, ahogy a fiára nézett, és Cliff beleharapott a szája szélébe, ahogy a logikátlan választ hallgatta, hogy el ne nevesse magát. Aztán szinte egyszerre néztek a faliórára. Még néhány óra és Olivia itthon lesz. Ideje a kupit az egész lakásban felszámolni.

-Hé, Rick, figyelj! Láttál már porszívót? – kacsintott a fiára Alex, és a kicsi máris elvarázsolt tekintettel csatlakozott hozzá az új játékban.

*

Olivia fél kézzel a ruháját rángatta magára, a másikkal taxit rendelt telefonon, és megállás nélkül kapkodott. Elaludt. Francos altató! Nagyon elaludt, már csak a csoda mentheti meg tőle, hogy lekésse a gépet. És egy jó sofőr, de az elmúlt napokban úgy tapasztalta, hogy egy kis borravalóért a helyi taxisok képesek ilyen csodákra. Néhány perc múlva már a lifttel araszolt lefelé és futva igyekezett a recepcióhoz, ahol már készségesen tolták elé a számlát. A bankkártyájával fizetett, s közben látta, hogy a taxija megérkezik a forgóajtó elé. Magas tűsarkain kicsit bizonytalanul futva tudta le a majd húsz méteres távolságot, a sofőr már be is pakolta a holmiját, ő pedig az óráját lesve tördelte a kezét a hátsó ülésen. 

Hamarosan már a LAX felé száguldottak. Jól sejtette, a spanyol akcentussal beszélő sofőr nem kímélte a gumikat és a kilátásba helyezett száz dolláros extra díjért kockáztatni is hajlandó volt, hogy a rend éber őrei esetleg elkapják gyorshajtásért. De a sztrádán baleset miatt kialakult dugóval csak lassan tudtak megküzdeni, így aztán amikor Olivia végre a csomagjával a beszálló kapuhoz rohant, már látnia kellett, ahogy a gép lassan, méltóságteljesen elgurul az épület előtt és hamarosan rááll a felszálló pályára. Teljesen összezuhant, ahogy a kapunál álló alkalmazott sajnálkozva széttárta a kezét; aztán egy mély sóhajjal beletörődve elment megérdeklődni, mikor indul a legközelebbi new yorki járat. A háta mögött kiabálás harsant, sikítások törtek át a gondolatai ködén és már ő is hallotta a szirénákat és látta a hatalmas üvegtáblákon túl gomolygó füstöt. Valami borzasztó baleset történhetett, jutott el agyáig a felismerés, aztán a telefonját kezdte keresni, hogy üzenetet küldjön Alexnek, hogy lekéste a gépet. Ebben a pillanatban bevillant a kép, ahogy a nagy kapkodásban a szállodában az ágyra dobta a készüléket a táskája mellé, miután a taxit megrendelte. A táskát végül felkapta és kirohant a szobából, a telefon viszont ott maradt.

*

Alex bekapcsolta a tv-t, hogy a pakolgatás közben valamelyik hírcsatornára kapcsoljon. Letérdelt a könyvespolc mellé és a Rick által kihúzgált köteteket rakosgatta vissza a helyükre. Cliff éppen bevitte magával a kicsit a lejárt mosógéphez teregetni és az újabb adag mosást betölteni, amikor a képernyőn egy borzalmas légi baleset képeit mutatták. Felerősítette a hangot és döbbenten meredt a képernyőre. A PanAm 432-es Los Angeles-New York járata felszállás közben visszazuhant a kifutó pályára és a kerozinnal teli gép felrobbant. Senki nem élte túl a tragédiát. Szeme előtt megjelent Olivia jegyének a képe, amin ennek a járatnak a száma állt. Azonnal a farzsebéhez kapott és a telefonján a lányt hívta. A készülék kicsörgött ugyan, de senki nem vette fel. És már azt is tudta, miért.

*

Cliff nevetve nyomta a kicsi kezébe a kis piros autót, ami a mosott ruhák közül került elő. Úgy látszik, tényleg a hátán is szeme kellett volna legyen, mert meg mert volna esküdni rá, hogy végig szemmel tartotta ezt a kis gengsztert, amikor bepakolták a gépet, mégis sikerült a kis csibésznek belecsempészni a mosnivalók közé a kedvenc autóját. A szárítókon jórészt a gyerek holmiját teregették ki, mintha Alex az elmúlt hetet ugyanabban a pólóban és farmerben csinálta volna végig. Már tervezgette is, hogyan oltsa le ezért a barátját, amikor a nappaliban egy összezuhant férfit talált, aki meg sem próbálta elrejteni a kétségbeesését, és a fejét az ökölbe szorított kezei közé szorítva éppen felzokogott. Cliff ijedten nézett a gyerekre, aki még nem vette észre az apját, elmélyülten kedvenc kis négykerekűjét tologatta négykézláb a parkettán.

-Héé, Alex! Mi a fasz van? – kérdezte rémülten, ahogy a barátja szinte tébolyult tekintetét meglátta. Ennyire nem boríthatta ki a házimunka. Aztán ő is meghallotta a riporter éles, hadaró hangját, ahogy a tragédiáról számol be. A los angelesi reptér betonján a felrobbant és kiégett gép roncsai füstölögtek, a képek alatt futó sorban pedig az áldozatok számáról szólt a híradás. A baleset időpontja pontosan megegyezett Oli gépének indulásával. Térdre rogyott Alex mellett és néma döbbenettel nézte a képernyőt. Az nem lehet! Az képtelenség, hogy Olivia így végezte volna. Teljesen váratlanul és ilyen brutálisan. Nem, az képtelenség, hogy amikor végre a legjobb barátja és az unokahuga rendbe szedték az életüket, akkor a sors ilyen kegyetlenül végleg elválassza őket. Kell lennie valami magyarázatnak, hogy ez az egész szörnyűség őket nem érinti.

-Próbáltad már hívni? – suttogta rekedten, mire Alex feléje nyújtotta a telefont.

-Nem veszi fel. Rajta volt. Egészen biztosan rajta volt. Édes istenem, elment örökre. – motyogta kábultan a férfi. A következő pillanatban megszólalt a telefonja és azonnal maga elé kapta, aztán Cliff felé nyújtotta… -Dekker az, most nem akarok dumálni vele.

Cliff átvette a telefont és fogadta a hívást. Dekker nem sokat tétovázott.

-Most nézem a híreket. Mondd, hogy nem az ő gépe volt!

Cliff hallgatása önmagáért beszélt. 

Alex közben szinte beteges kíváncsisággal nézte a képeket. Óriási volt a pánik a reptéren, mindenütt rendőrök, tűzoltók és nagy valószínűséggel teljesen feleslegesen érkező mentősök sürögtek-forogtak. Az utazásra várakozók elborzadt tekintettel, kordonok mögé szorítva nézték a roncsokat. Minden arcon ott volt a sokkoló gondolat: ez akár az ő gépük is lehetett volna. Alex összeszoruló gyomorral nézte, ahogy a riporter mögött egy szőke, rövid hajú, elegáns nő az arcát a kezébe temetve zokog. Biztosan kikísért valakit a reptérre, és most a szerettét siratja. – gondolta fásult együttérző fájdalommal. Az első döbbeneten túljutva most éppen elfogytak a könnyei. Valami sztoikus higgadtsággal az arcán nézte a fiát, ezt az alig több, mint másfél éves kis kölyköt, aki éppen csak megnyerte a csatáját a halállal és viszonzásul el kellett vesztenie az édesanyját. Fogalma sem volt, hogy fognak Rick-kel túljutni ezen a veszteségen. Gyakorlatiasan átfutott az agyán, milyen jó, hogy Olivia kis csalásának hála a gyerek már a nevén van, mert így senki nem veheti el tőle. Olivia!

A fájdalma ködén át hallotta, ahogy az az átok telefon megint csilingelni kezd, Cliff pedig fojtott hangon beszél valakivel. A szavak el sem jutottak hozzá, mégis azonnal felhúzta magát. Bassza meg, most ez lesz majd! Hívogatni fogja boldog-boldogtalan és a részvétét fejezi ki, érdeklődik, szörnyülködik majd… ezt nem lehet kibírni. Kivette a barátja kezéből a telefont és kikapcsolta. Majd néhány nap múlva talán már képes lesz suta részvétnyilvánításokat fogadni, most csak csendet akart maga körül. És leginkább valami kábultságot, amikor nem gondol majd arra, micsoda kínhalállal kellett a lánynak távoznia az árnyékvilágból. 

*

Olivia végre magára talált. A telefonjára már keresztet vethet, de a világ egyik legnagyobb repülőterén nyilván vehet egy másikat. Még két órája volt a következő járatig, úgyhogy megcélozta az üzletet és az első, a bejáratnál kíváncsian leskelődő eladóhoz fordult, hogy előadja a kívánságát. Amikor az új készüléket végre a kezébe kapta, az első dolga az volt, hogy Alexet hívja. Áldotta a jó szám-memóriáját, hogy fejből is tudta a számot, mert most megőrült volna, ha előbb nyomoznia kellett volna utána. A hívott szám pillanatnyilag nem kapcsolható – recsegte a fülébe a géphang, és legszívesebben a falhoz vágta volna. Csak remélni merte, hogy a keleti parton még nem mutatták a szerencsétlenség képeit, mert ha Alex azt hiszi, ő is ott volt a gépen… sajgott a lelke, ahogy a férfi helyébe képzelte magát. Remegő lábakkal az első padsorhoz lépett és leroskadt a rengeteg üres hely egyikére. A várakozók a hatalmas üvegfelületre tapadva nézték a betonon zajló tragédiát. Most jutott csak el a tudatáig, hogy akár meg is halhatott volna. Perceken múlott. Látta, hogy egy riporter áll meg előtte a kamerába nézve komolyan, kellő drámai hatással ecsetelve a történteket. Hiénák! – gondolta összeszűkülő gyomorral. Szerte a világban az erre a járatra várók most szembesülnek azzal, hogy valaki, aki a számukra fontos volt, nincs többé, ez a hólyag meg a köz érdekében lélektelenül sorolta a veszteségi adatokat, beleértve a repülőtért és a légitársaságot ért anyagi károkat is. A feszültség zokogás formájában tört ki rajta és a fejét a kezei közé szorítva siratta a sok ismeretlen áldozatot, és ugyanakkor áldotta az álmatlanságát és azt a francos apró kis világoskék tablettát, amelynek hála ő élheti tovább az életét.

*

Az émelygés abban a pillanatban rátört, ahogy a gép ajtaját a stewardess becsukta. Tudta, hogy ez pánikroham, és tekintettel a korábban történtekre, esélye sincs menekülni előle. Amíg a levegőbe nem emelkedtek, úgy szorította az ülés karfáját, hogy majd eltörtek az ujjai. Amikor megszűnt a rázkódás, megkönnyebbült, mintha ez a sima, súrlódásmentes suhanás bármilyen biztonságérzetet adhatott volna. Borzongva gondolt rá, hogy a véres drámától függetlenül az élet odalent ment tovább, mert ezrek akartak eljutni az úticéljukhoz és dacolva a szemük előtt testet öltött veszélyekkel, felültek az első járatra, ami elvihette őket ebből a városból, el a halottak és a gyász közeléből. Feltűnően sok alkohol fogyott a gépen, ő is kért egy vodkát, de igazából nem segített, nem tudta feledtetni vele a látványt és leginkább a gondolatot, hogy milyen közel járt a halálhoz.

Végül összességében négy órával később fog megérkezni, de ő legalább hazatérhet. Alexet azóta sem tudta elérni, a gépen ki kellett kapcsolja a telefonját, de már nem is próbálkozott. Majd fog egy taxit. A hosszú út alatt sajnálatosan sok ideje volt azon gondolkodnia, hogy ha nem kési le a gépet, akkor mostanra Rick félárva lenne, Alex pedig talán túl megkeseredett ahhoz, hogy szerető apaként felnevelje. A landolás alatt újra rátört a félelem, aztán az elsők között hagyta el a gépet és a szilárd talajon végre mély levegőt tudott venni. Szerencsére csak kézipoggyásza volt, így várakozás nélkül rohanhatott a kijárat felé, átvágva a Los Angelesből érkezőkre várakozók izgatott tömegén, és bevágódott az első eléje álló taxiba.  Bemondta a címet és hátradőlt, próbálva elképzelni, hogy miért nem tudja elérni Alexet. Maga mögött hagyva a tragédiát most már azon aggódott, hogy vajon otthon nem fogadja-e egy másik.