Gitárhúrok 1.

Sziasztok!

Na, ezt is megértük, Anna és Rob boldogan élnek, amíg meg nem halnak, tényleg mint a mesében… és végre  pótoltam a mulasztásomat is, ami miatt voltak önkritikus perceim. Az a 100.000 akkora szám volt (nekem), hogy illett volna a nagy esemény napján megemlékezni róla, de tényleg nem akartam belekavarni az éppen futó történetbe. De hát, túl vagyunk már az ünneplésen is, és most útjára eresztek egy újabb történetet. 

Erről csak annyit, hogy nem Robról szól, bár a főhőst akár el is játszhatná, azt hiszem. Egyelőre nem nagyon tudok elvonatkoztatni a sráctól, ez van. De nem nagyon aggódom, hogy emiatt ne kedvelnétek a figurát.

A címe Gitárhúrok…  Alex, Olivia és Rick életét követi nyomon… egy ideig, …szokás szerint XD

Haha, két pasi meg egy nő? Hát, így is lehet mondani, meg úgy is, hogy … na, hogyne, majd lelövöm itt a meglepit, mi?

Az elejére berakok egy képet, hogy nagyjából sejtsétek, milyen arcok lebegtek a szemem előtt írás közben, de aztán nem biztos, hogy rendszeres lesz a képes melléklet. A jó múltkoriban ugyanis volt ebből némi gubancom egy régebbi történet videója kapcsán, amiért utasították a blogot, hogy szedjem le, ha nem akarom, hogy a videó„tulajdonosa” gorombáskodni kezdjen velem. Könyörgöm, ha a Youtube-on fent van, akkor nem tudom, itt miért zavarta, de mindegy, jobb a békesség. De hogy a Nagy Testvér mindent lát, ez azért kísérteties. Na, de ilyen kis kellemetlenségekkel nem foglalkozunk, lényeg az olvasás, zenéket max. nem linkelek mellé. (Pedig szerettem)

Tádámmm… akkor fogadjátok szeretettel Alexet és Oliviát! Ja, és Ricket, meg aki még felbukkan  XD

Puszik!

PaSa

Ma...

Alex Maitland  lehunyta a szemét, ahogy az utolsó hang is elhalt, aztán  ujjaival lefogta a húrokat. A szeme szúrt, de tisztában volt vele, hogy ennek nem a villódzó reflektorok és a teljes erővel működő füstgépek az okai. A szám végére szinte felrobbanó fényorgiában vaksin kellett volna állnia, de az a lány a színpad előtt kísértetiesen emlékeztette valakire, akire nem akart emlékezni, mégis nap mint nap megküzdött az emlékével, és most őt látta maga előtt élesebben, mint valaha. A taps, a kiabálás és a lányok sikítása lassan ért el csak a füléig, amelyben még mindig az utolsó akkordok rezegtek.  A zajos siker nem érintette meg, szinte fásultan tűrte a rajongók imádatát. A valaha éltető rajongás mostanra az ellensége lett. Az egyik ok, amiért Olivia elhagyta. A másikra nem akart gondolni… azt hibának érezte, mindkettőjük részéről. Makacsul kitartottak a maguk akarata mellett… törvényszerű volt a szakítás.

A háta mögött az együttes tagjai értetlenül figyelték, ahogy nem mozdul, nem integet, mintha kővé vált volna. Nem tudhatták, hogy a vezetőjüket ezek a percek arra emlékeztetik, mit veszített el, talán örökre.

Két évvel ezelőtt…

A bíró még épp csak kimondta, Vége, de Alex máris tiltakozni akart. Nem lehet vége! Hiszen amióta csak ismeri Oliviát, nem tudott másra nézni, a lány megváltoztatta az egész addigi szabados életét. És attól félt, hiába a válási okirat, ez már így is fog maradni. Aztán befogta a száját. El kell engedje Oliviát. Ha az eltelt években nem tudták megőrizni a házasságukat, ha egyetlen dacos kijelentése ide vezethetett, akkor nyilván nincs értelme tovább kínozni egymást. Bár nem tudta, de sejtette, hogy a feleségének, aki ettől a pillanattól már nem is az, hamarosan lesz valaki olyan fontos, hogy újra elkötelezze magát, mert gyerekre vágyott, amit ő nem volt hajlandó megadni neki. Ez az élet rendje. Azért, mert ő képtelen volt megfelelni a jó férjről alkotott álomképnek, még a lány lehet olyan szerencsés, hogy az élet elé sodor valakit, aki meg tudja adni neki az otthon biztonságát. Csak kegyetlenül fájdalmas volt arra gondolni, hogy ettől a naptól bárki másnak joga lehet ölelni a nőt, aki neki rendeltetett. Amíg a gondolataival volt elfoglalva, Olivia gondosan összehajtogatta a papírjait és eltette a táskájába. Ő maga csak zsebregyűrte őket, aztán a kijárat felé indult. Az ajtónál megvárta a lányt és egy udvarias gesztussal maga elé engedte. 

Odakint már türelmetlenül toporgott a következő páros, akik egy valaha volt hirtelen döntést jöttek érvényteleníttetni. A bolondok. Ha jobban belegondol, egyetlen barátja sincs, aki boldog házasságban élne. Az utolsók talán a szülei voltak, azóta is mindenki más válóperi tárgyaláson kötött ki előbb-utóbb. Még ők húzták a legtovább, de ők is talán csak azért, mert egyikük sem érzett magában annyi erőt, hogy kimondja, itt a vége. De most eljutottak erre a pontra, és hirtelen nem is tudta, hogy mit kezdjen azzal az érzéssel, ami végigsöpört rajta. Vesztesnek érzete magát, kurvára vesztesnek, és tehetetlennek; mert ha valamit, hát ezt biztosan nem akarta. És fájdalmas volt látni, hogy Olivia is valami hasonlót érez. Mi a francot keresnek ők itt? – csak ez a kérdés dörömbölt az agyában. Jó lett volna tudni, mit rontott el, de érezte, hogy az okok keresésével már régen elkésett. A mai nap pontot tett egy vergődés végére, és teljesen mindegy, hogy mi vezetett idáig. Vége van! Talán nem is rontottak el semmit, csak éppen nem lett volna szabad összeházasodniuk anélkül, hogy az alapvető kérdésekben megegyeztek volna. 

A kapu előtt Olivia ránézett és már búcsúra nyitotta a száját, a nagy szürke, könnyes szemei alatt, melyek fájdalommal teltek, bizonyítva, hogy ő sem ezt akarta a szíve mélyén, amikor Alex egy hirtelen ötlettel a kocsija felé intett:

-Hazaviszlek.

-Igazán nincs rá szükség – suttogta a lány halkan, mire őbenne bozótlángként csapott végig a vágy.

-Csak még egyszer, utoljára legyél velem, kérlek! – bukott ki belőle a szenvedélyes mondat, ami után zavartan néztek egymásra. Nem lehet igaz, hogy kimondta! Már várta a gúnyos kacajt, egy pofont vagy bármi mást, ami eszébe juttatja, mennyire hülye ötlet volt ez, ami szinte akaratlanul csúszott ki a száján, de Olivia a kezdeti döbbenetből elpirulva megindult a kocsi felé. Alex bénultan nézte, ahogy az exfelesége beleegyezően nyúl az ajtó fogantyúja felé.

*

Utólag már egyikük sem tudta volna megmagyarázni, hogyan történhetett, hogy a válóperi tárgyalásról egyenesen Olivia ágyába rohantak és olyan szenvedéllyel szerették egymást, mint a megismerkedésüket követő első napokban. Olivia sem tudta, mi vitte rá, hogy beleegyezzen a volt férje őrült ötletébe. Talán az együtt töltött hét év, talán az az egy, amit már külön töltöttek. Nem tudta, de most nem is számított. A férfi felé hajolt és megcsókolta, ezzel szabadjára engedve a mindkettőjükben égő és jó ideje visszafojtott szenvedélyt. 

Amikor lassan mind a ketten visszataláltak a valóságba, Alex volt az, aki darabos, suta mozdulatokkal felkelt az ágyból, ami nem volt olyan nagy, mint annak idején a közös ágyuk, a közös otthonukban, mégis most otthonosan ölelte magába a férfit is. Csendesen felöltözött és egy puszit nyomott Olivia homlokára. Köszönöm! – suttogta halkan, lehunyt szemekkel, aztán megfordult és határozottnak tűnő léptekkel kilépett a lakásból és a nő életéből, aki a mai napig a mindenséget jelentette a számára. Még akkor is, amikor az elköltözött, mert ő volt olyan hülye, hogy kockáztatott és veszített.

Már a kocsijában ült és hazafelé hajtott, amikor eszébe jutott, hogy nem is védekeztek. De hát ma reggel fél kilencig ez a nő még a felesége volt, miért is gondolt volna rá. Ez igaz – vitatkozott magával, de most fél tizenegy van…

Olivia markolta a melle előtt a takarót. Sejtjeiben még érezte az előbbi szenvedély szikráit és szíve szerint Alex után kiáltott volna, hogy maradjon. Minden mindegy, …házassági papírok nélkül, a jövőre vonatkozó ígéretek nélkül is őt akarja. De érezte, hogy ezzel már elkésett. A férfi elfogadta az ő döntését, amikor aláírta a válási papírokat, és elfogadta a bíró döntését, amikor lehajtotta a fejét alig két órával ezelőtt abban a rideg teremben. Nem értette még, kinek volt jó ez a rendhagyó búcsú, de elraktározta a szíve mélyén, hogy a közelgő hideg téli estéken legyen, ami melegítse.

Hét évvel ezelőtt…

Alex Maitland huszonnégy éves korára elérte, hogy ismerjék a nevét, koncertszervezők keressék a kegyeit, és most itt ült kezében egy félig üres sörösüveggel az egyik legjobb barátja lakásavatóján, kicsit fanyalogva, amiért egyedül érkezett. Cliff az érkezésekor azt mondta, bemutat neki valakit, mire elhúzta a száját, mert igazán nem volt rászorulva, hogy más szerezzen neki barátnőt. Nem is akart barátnőt. Egy barátnőnek elvárásai vannak, ő pedig abszolút elégedett volt az életével, nem szándékozott alkalmazkodni egy pillanatig sem. Tökéletesen megfelelt neki, hogy egy-egy jól sikerült koncert után választhatott a felkínálkozó lelkes rajongók közül valakit, vagy jobb napokon valakiket, akikkel megünnepelhette a sikeres estét. Ezek a lányok aztán valamikor az éjszaka közepén távoztak és ő a másnapokat minden kényelmetlenség és kínos jelenetek nélkül kezdte a munkájára és szenvedélyére, a zenére és a versekre koncentrálva. Néha volt egy kócos hajkorona, egy feszes test, ami megihlette, hogy a következő koncertek valamelyikén egy boldogságtól kábult rajongó ismerhesse fel magát a dal szövegében. Nem hangzott túl jól, de elismerte, hogy számára a nő csupán testének szükségleteit kielégítő partner volt.

Cliff, a házigazda volt az együttes dobosa, és a közelmúltig valakivel együtt bérelt egy kis lakást. Alex sosem volt fent nála, mert valami kis patkánylyuk volt az a kégli, legalábbis Cliff mindig így emlegette, ezért inkább Dekkernél, a billentyűsüknél buliztak, már csak azért is, mert az ő szülei házának az alagsorában gyakoroltak nap mint nap. Így aztán fogalma sem volt róla, kivel osztozkodott a barátja azon a kis lakáson, amit a népszerűségüknek hála, most erre a fényűző apartmanra cserélhetett. A Drops mára ismert banda lett, a plakátjaikkal volt tele a város összes menő szórakozóhelye, távoli helyek sportcsarnokai és néhány tengerentúli fesztivál programfüzete. Többet nem is kívánhatott. 

Most azonban mégis szerette volna, ha leléphet innen, és magára csukhatja a lakása ajtaját. Nem egy nő hiányzott ahhoz, hogy jól érezze magát, illetve hát fogalma sem volt róla, mi ez a nyugtalanság, amit érez. Lehet, csak aludnia kéne végre egy jót a frissen áthúzott ágyában, nem a következő fellépésen agyalnia. Igen, igazság szerint csendet akart volna maga körül, nem a hangszórókból üvöltő rockot, ami máskor az éltető levegőt jelentette volna. Csendet, és valami új gondolatot, amit dalszöveggé fűzhet, akkordokat, amikkel kísérhetné…

Egy szőke, majdnemhogy jelentéktelen lány ült mellette, az alakját elrejtette az egyszerű szoknya és a blúz. Olyan volt, mint egy érettségiző diáklány, aki eltévedt és a vizsgabizottság helyett ebbe a vad buliba tévedt, ahol a pályatársnői bezzeg kipakolták mindenféle szexi göncökbe az árut. A vad buli mostanra már eléggé leült egyébként, így nem is csoda, hogy a lány egy jó ideje már a telefonját nyomogatta. Egy gondolatot szentelt az egyszerű, műkörmök és feltűnő ékszerek nélküli nélküli kezeknek. Biztosan a barátját noszogatja, hogy érjen már ide, mert unatkozik – gondolta róla, kicsit megsajnálva, amiért talán fel lett ültetve és hiába vár a hős lovagra; aztán jobban rálesett a telefon kijelzőjére és meglepve látta a népszerű játékot, amit néha még ő maga is nyomogatott, ha ki akart kapcsolni egy kicsit a próba alatt vagy a fellépések szünetében. A hetes szintnél azonban sosem sikerült feljebb vergődnie, a lány viszont olyan pályán járt már, ahova ő még véletlenül sem jutott el. Ez kíváncsivá tette. Elvigyorodott és feléje hajolt.

-Unatkozol?

-Szerinted? – érkezett a válasz anélkül, hogy a szöszi ránézett volna.

-Akkor minek jöttél el?

-És te? – kérdezett vissza a lány kicsit mogorva hangon, amiért zavarja a koncentrálásban, de még mindig a programot bűvölve. –Egyébként meg nem tudom. Cliff -el együtt béreltünk régebben egy lyukat… és talán fel akart vágni, hogy ma már megengedhet magának egy ilyet, én meg kíváncsi voltam – mutatott körbe a lány, miközben a telefont végre letette az asztalra, és ránézett. Szürke szeme úgy csillogott, mintha könnyes lenne.

Alexet egy pillanat alatt elbűvölte az új információ. Ezzel a kis ártatlan szöszivel bérelte Cliff azt a lyukat? Ezt az apró információt sosem osztotta meg velük a barátjuk, mindannyian azt hitték, egy másik srác a lakótársa. Az örökké vibráló Cliff és ez a csendes, visszafogott lány? Érdekes együttélés lehetett. Talán mégis igaz, hogy az ellentétek vonzzák egymást?

-Jártatok?

-Nem, mintha közöd lenne hozzá, de nem, csak megosztoztunk a lakbéren… de az ágyán nem. – tette hozzá nyomatékosan a lány. 

-Oli! – lépett hozzájuk ebben a pillanatban a házigazda. –Ismered már Alexet?

-Oli?  - nézett rá a fiú, mire a lány fintorogva helyesbített: -Olivia Bennet.

-Szerintem a Livi jobban illene hozzád – dünnyögte Alex és a szemében fény gyúlt, ahogy a kis Olivia elpirult. Jézus! Ilyet már nem is emlékezett, mikor látott egy lány arcán. Jobban megnézte magának a kis szöszit és megállapította, hogy kifejezetten bájos, formás, nőies teremtés. Pontosan az a típus, akivel szívesen bújna ágyba… de ezt akkor még csak a hormonjai érezték, a feje ennyire még nem gondolkodott előre. Viszont ráébredt, hogy mégsem akar hazamenni, és az este hátralevő részében a sarokban ülve, egyetlen üveg sörrel a kezükben megváltották a világot. Alex az érdeklődő, értelmes lány mellett kinyílt és szokásos flegma, megjátszós stílusát feledve lelkesen beszélt neki a terveiről, amiket még a barátaival sem osztott meg. 

Hát, így kezdődött. …És a csendes, visszahúzódó Livi ahelyett, hogy pofon vágta volna, amikor hazakísérte és a bejárat előtt a nyelvét jószerivel ledugta a torkán, behívta egy kávéra, amiről mindketten azonnal tudták, hogy valami egészen másra hívta meg. Odabent nem is tétováztak és hamarosan olyan szenvedéllyel hajszolták egymást a csúcs felé, hogy Alex valamivel később kénytelen volt elismerni, hogy mindenféle ígéretek és fogadkozás nélkül életének talán legjobb és legemlékezetesebb szexéhez jutott. Váratlan volt és meglepte. Talán éppen ezért is nem akart dolgavégezetten felöltözni és lelépni, mint máskor.

És a másik meglepetés ekkor érte, mert Livi küldte el. És neki színt kellett vallania, hogy maradni akar. Életében először. És ezzel elkezdődött valami, amit egy meggondolatlan tettel néhány évre rá Vegasban törvényesítettek, aztán egy újabb meggondolatlan mondattal néhány évvel később tönkre is tett.