"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2013. október 13., vasárnap

Gitárhúrok 13.

Sziasztok!
Zsó bejegyzése elbizonytalanított... szóval Oliviának nincs arca??? Na, akkor itt egy vidi a "boldog korszakból" ... mert ugye Alex az alapvetés mindannyiunk részére XDDD
http://youtu.be/W3uS2xgHqrM
Jó mozizást XD
Pusza
PaSa

***   
-Holnap hazamehetek. – mondta olyan hangsúllyal Alex, amit hirtelen megfejteni sem tudott. Mintha a férfi szívesebben maradna a kórházban, bár el nem tudta képzelni, hogy miért.
-És…? Nem örülsz neki? Végre hallgathatsz zenét, akár játszhatsz is… persze óvatosan, sokkal több szabadságod lesz, mint itt. És Naomi azt mondta, hogy egy gyógytornász is jön hozzád mindennap.
-Ja, az jön. De annak az egy órának a kivételével egyedül ülhetek majd abban a hodályban.
-Azt ne mondd, hogy félsz! – kacsintott rá a lány, mire Alex elhúzta a száját.
-A fene tudja. Ha belegondolok, hogy rám jön egy olyan szédülés, mint a múltkor, és egyedül vagyok, abból akár még valami komolyabb zűr is lehet.
Olivia keze megállt csomagolás közben. A férfi holmiját pakolta abba a sporttáskába, amivel érkezett, de ez a gondolat most szöget ütött a fejébe.
-Ne gondolj erre! Ilyen alapon innentől mindig tartanál egy váratlan rosszulléttől?
-Lehet, hogy nem indokolatlanul. – motyogta Alex és magában a szemét forgatta, amiért a nő még mindig nem veszi a lapot, hogy hova akar kilyukadni. Olyan jól elvoltak itt a kórházban az utóbbi hetekben. Igazán… olyan nagy dolog lenne, ha otthon folytatnák ezt a … ápolónői közelséget?  -Livi! Mondanom kell valamit! – szólalt meg végül, eldöntve, hogy nem halogatja tovább ezt a beszélgetést. –Nem akarom, hogy Rick abba a lakásba menjen haza, ha végre őt is kiengedik a kórházból! … Miért nem költöztök hozzám egy kis időre, amíg ő is megerősödik… meg én is?  - Na, kibökte végre, gondolta kissé verítékes homlokkal, mert most úgy érezte, az egész eljövendő élete múlik rajta, hogy Olivia hogy reagál a javaslatára. 

A lány lerakta azt a néhány pólót, amit az elmúlt negyed órában hol összehajtott, hol összegyűrt. Hogy mondja meg neki, hogy már eldöntötte, odaköltöznek a kicsivel? De hogy mondja meg azt is, hogy amíg Rick a kórházban van, ő inkább a saját lakásába menne haza mindennap? Hirtelen az ágy felé fordult és a férfi szemébe nézett.
-Naomi elmondta, hogy arra kérted, rendezzen be nekünk is egy-egy szobát. Tulajdonképpen az elmúlt hetekben én segítettem neki. … Gondolom, ebből kitalálod, hogy elfogadjuk a vendégszereteted, és amint kiengedik Rickyt, odamegyünk hozzád. De addig … nem hiszem, hogy helyes lenne, ha én … ott … veled… szóval – fulladt dadogásba a mondanivalója.
-Jaj, Livi, csak nem képzeled, hogy bármire is rá akarnálak venni, amíg nincs ott a kicsi? Vagy esetleg nem akarnálak, azok után, hogy ott van? Ez hülyeség. Ha akarnánk egymástól valamit, annak semmi köze nem lenne ahhoz, hogy Rick ott alszik valamelyik szobában, vagy sem. Az a ház olyan hatalmas, én meg tök egyedül élek. Egy súlyos műtéten vagyok túl és nem akarnék egyedül lenni, amíg nem jövök újra formába. Ennyi. Ha nem akarsz ebben segíteni, akkor majd találok valami megoldást. Talán megkérem Cliffet, hogy költözzön be ő, csak azt hittem, ennyi kérhetek… de mindegy, már az elején megmondtam, hogy ez az egész nem kötelez egyikünket se semmire. Semmi vész. 

Olivia elszégyellte magát. Alex egy pillanatig sem tétovázott, amikor a saját életét is veszélyeztető műtétbe beleegyezett, ő meg itt töketlenkedik, csak mert fél kettesben maradni a férfival. Aki egyébként is gyenge, mint a nyárfalevél, és tényleg egy kis törődésre lenne szüksége. Persze, megvehetné ezt egy idegentől, vagy kérhetne szívességet egy baráttól, de neki illett volna ezt magától felajánlani. Mély levegőt vett és az arcára erőltetett egy halvány mosolyt.
-Nem arról van szó, hogy nem akarnék segíteni, csak nem akartalak volna napközben zavarni. Amióta Rick lekerült a gyerekosztályra, nem ülhetek mellette óraszám, mert a többi gyereknek is eszébe jut, hogy hol a saját anyja. Szóval, sokat lennék otthon, de ha zavarok, akkor majd … szóval, biztosan meg tudjuk majd oldani. – motyogta pipacspirosan. Alex fapofával biccentett. 

-Kösz. Akkor holnap akár mehetnénk együtt is haza, nem? Reggel meglátogatjuk a kicsit, aztán hívunk egy taxit és megnézzük, hogy boldogulok a saját birodalmamban.
-Rendben, akkor holnap reggel! – motyogta Olivia és az ajtó felé indult. –Hazamegyek, összepakolok pár holmit magamnak.
-Nem kell sok minden, a régi cuccaid úgyis ott vannak. – mormolta Alex, aztán amikor a lány mögött becsukódott az ajtó, ledobta magáról a közönyösség álarcát és a levegőbe öklözött. Ettől az oldala figyelmeztette ugyan, hogy ne nagyon kapkodjon, de nem törődött vele. Bejött! Úgy tudta, hogyha a lelkiismeretére apellál, Olivia belesétál a csapdába. Rick még legalább két hétig a kórházban lesz, addig a lány kénytelen lesz csak rá koncentrálni. Talán sikerül elsimítani a köztük lévő ellentéteket, hiszen most igazán van, mi kösse össze őket. Tudta, hogy nem erőszakoskodhat, hagynia kell, hogy Olivia magától találja meg a hozzá visszavezető utat, de minden erejével azon lesz, hogy ezt megkönnyítse neki. Még akkor is, ha feltett szándéka, hogy első lépésként azért tisztázza vele, miért nem jelentkezett annak idején, amikor megtudta, hogy terhes.
*
Olivia a tolószék mögött toporgott kezében a férfi csomagjával, amíg a taxis segített Alexnek beülni az első ülésre. Utána összecsukta a széket és a csomagtartóba tette. A lány elmosolyodott, ahogy a férfi tekintetévell összeakadt az övé. Egy tanulmány volt Alex arca, ahogy a segédeszközt nézte. Nyilván nem nagyon akar ő abban már egy percet sem tölteni, ettől függetlenül nem árt, ha ott van és rendelkezésre áll, ha mégis szüksége lenne rá. Már kivették a férfi varratait, de még mindig kicsit görnyedten járt, a gyógytornász a legtöbb gyakorlatot annak érdekében állította össze, hogy a tartásán javítson. Próbálta megértetni vele, hogy nem a hasa húzódik, csak fejben kéne elengednie már végre ezt a beteges tartást, a teste már követni tudná a mozdulatait. Alex pedig fölényesen leintette, hogy ezt majd engedje meg, hogy ő döntse el. Olivia minden alkalommal mosolyogva hallgatta a dacos, szinte már gyerekes tiltakozást, és őszintén sajnálta a fiatal férfit, aki lemondóan kezdte újra és újra elölről a gyakorlatokat. 

A háznál kiszállva Alex nagyot sóhajtott. Már az idejére sem emlékezett, amikor utoljára itthon volt. Szerette ezt a házat  és most jóérzéssel lépte át újra a küszöbét, mert Olivia ott jött a nyomában. Kíváncsian lépett a nappaliba, ahol érezhetően tágasabb lett a tér, az anyja néhány kis bútora eltűnt, hogy még véletlenül se akadályozzák a mozgásban. A folyosón továbbindult és benyitott a saját szobájába. A hatalmas, ezerféle funkcióval ellátott ágy uralta a teret, de Naomi ügyesen körbeépítette a nappaliból eltüntetett kis szekrénykékkel, hogy kedvére pakolhasson a közelében, és valami fura íróállvány is magasodott mellette. A vastag, puha szőnyeget feltekerték és ettől kissé kongó lett a helyiség akusztikája.
-Vajon hova tüntette a matracomat? – morgott az orra alatt, mire Olivia önkéntelenül megadta neki a választ.
-A matracot, meg a szőnyeget, és néhány kisebb bútort a folyosó végén levő szobába vittük. A gyerekszobából is oda raktuk azokat a bútorokat, amik most feleslegesek. Ha elmegyünk, mindent vissza tudsz pakolni úgy, ahogy régen volt.
Alex úgy döntött, hogy az elmenéssel kapcsolatos mondatokkal most nem foglalkozik. De a többes szám felett nem volt hajlandó elsiklani.

-Vittük? Raktuk? Ezek szerint komolyan mondtad, hogy együtt csináltátok Naomival?
-Igen. Ugyanis ő is a lelkiismeretemre apellált. – grimaszolt a lány. -Tudod, amikor téged felhívtalak, eszembe se jutott, hogy ezzel a többieknek is keresztülhúzom a számításait. A koncertek, lemezfelvételek lemondása nyilván nemcsak téged érintett rosszul, de erre akkor nem is gondoltam.
-Túl fogják élni. Már olvastam pár cikket arról, hogy tulajdonképpen elvonókúrán vagyok. Egyelőre még azt találgatják, hogy alkohol vagy drog. – grimaszolt a férfi, miközben a fürdőszobaajtó felé indult.
-Jézusom! – sóhajtott mögötte elgyötörten Olivia. –Fogalmam sem volt, hogy ilyen helyzetbe hozlak. Azt hiszem, tartozom vele, hogy valami normálisabb újságnak nyilatkozzak róla, hogy mit vállaltál értünk, és …
-Eszedbe se jusson! – emelte fel az ujját a férfi, ahogy vissza sem fordulva a lányba fojtotta a szót. –Nem vagyok hajlandó senkinek magyarázkodni. Azt gondolnak, amit akarnak… és azt sem akarom, hogy Rick-et kezdjék hajkurászni, ha kiderül, hogy van egy fiam. … Mellesleg tök jó ez a szerkentyű -  állt meg a kád mellett témát váltva. -Bár, még nem nagyon ülhetek órákig meleg vízben, de már istentelenül vágyom egy kis pancsolásra. A tusolásnak is megvan a maga jó oldala, de ellazulva heverni a kádban, annál nincs jobb. Már tervezgettem, hogy milyen koreográfiával fogok tudni bemászni-kimászni, de ez a megoldás tökéletes lesz, köszönöm.

-Naomi gondolt rá. – vallotta be halkan Olivia, miközben az agya már vetítette is a képet, ahogy Alex a kádban heverve élvezi az otthona nyújtotta kényelmet. Nem a vizesen csillogó csempe „látványa” késztette pirulásra.
-Hát, majd megköszönöm neki is. Úgyis úgy gondoltam, ha már itthon vagyok, a srácok is átjöhetnének. Amíg mi megbeszéljük a dolgokat, legalább ti is tudtok egy kicsit pletykálni. – ismerkedett tovább a férfi a praktikus szerkezettel.
-Korai még, hogy belevesd magad a munkába. – szúrta közbe Olivia, mire a férfi merőn ránézett.
-Nem követ törni fogunk a kertben, hanem beszélgetni, esetleg zenélgetni is. Az az igazság, hogy lassan gyakorolnom is kéne, énekelni is, mert teljesen elment a hangom attól a francos tubustól, amit letoltak a torkomon, és néhány hangnak a képzése olyan helyeken rezeg a hasamban, amikről régebben nem is sejtettem; most mindenesetre nem esik jól. Szóval, nyugi, csak lassan fogom elkezdeni, de el kell kezdenem. Odabent már azt hittem, becsavarodok. Ha a szobámban nem lett volna egy tv, akkor alighanem sikerült is volna. Mostanra aztán szinte mindent tudok a bálnák szerelmi életéről, az esőerdők megóvásáról és arról is, hogy mit kellene csinálnom, ha a fürdőszobát teljesen fel akarnám újítani. Régebben fel sem tűnt, hogy mennyire nézhetetlenek a műsorok a tv-csatornákon. … De akkor most lássuk, milyen lett a gyerekszoba! – adta ki a vezényszót és kifelé indult. Ahogy elment Olivia mellett, felemelte a kezét és végigsimított a lány állán. –Nyugi, jól ki fogunk jönni! Én nem vagyok az az ugráltató típus. Ha csinálsz egy vacsorát, hálásan fogadom, de ha rendelsz valamit, nekem az is jó. A lényeg, hogy ne legyek egyedül… és ez talán neked sem kellemetlen. Felnőttek vagyunk, tudjuk kezelni ezt a helyzetet. Talán még jobban is, mint két évvel ezelőtt. 

Olivia bólogatott, de szíve mélyén egészen más véleményen volt. Ahhoz képest, hogy a járással láthatóan meggyűlt a baja a férfinak, szokatlanul energikusnak hatott, és arról voltak tapasztalatai, mennyire vonzó tud lenni Alex, ha az energiáit a maga elképzelései szerint állítja csatarendbe. Most egyelőre utána somfordált a gyerekszoba felé. A férfi állt az ajtóban, aztán egy sóhajjal belépett és a kiságyhoz ment. A puha fényben meglepően meghitt kis szoba tárult a szeme elé. A vidám minták, a színes kis bútorok, puha plüssállatok szeretetteljes várakozást tükröztek. Ricknek jó dolga lesz ebben a szobában. A szőnyeg szélében megakadt és mosolyogva nézte a kis térképvárost a lábai alatt. Néhány kisautó kell csak, és órákig lehet itt üldözőset játszani.
-Nagyon szép lett! – mosolygott Oliviára, aztán magabiztosan a másik szobától elválasztó ajtóhoz lépett és kinyitotta. –Aha, akkor ez lesz a te birodalmad. Jó választás. De ehhez a szobához csak zuhanyozó van. Ha fürödni akarsz, bármikor, rendelkezésedre áll a … másik… - intett a fejével a saját szobája felé. És persze Ricknek is, bár úgy látom, neki még elég egy ilyen kis kád is – biccentett a halvány kék fürdő alkalmatosság felé, ami a zuhanyozó fülkében állt a falnak támasztva.
-Nem akarunk zavarni! – nyelt nagyot Olivia, ahogy elképzelte a közös fürdőszobát. Pontosan látta a szemei előtt a képet, hiszen valaha ez olyan természetes volt, mint a levegővétel.
-Oké, ezt majd még megbeszéljük, de most azt hiszem, le kéne ülnöm. – morogta Alex és a saját szobája felé indult. –Ha nem baj, akkor nem csuknám be az ajtómat, mert ugyan próbálok lehetőleg minél kevesebb segítséget kérni, de azért … sosem lehet tudni, és akkor hallod, ha esetleg mégis rád lenne szükségem, oké? – fordult vissza az ajtóból, mire Olivia csak némán bólogatni tudott.
*
Legközelebb a vacsoránál találkoztak. Olivia körülnézett a konyhában, talált néhány alapanyagot, amit még Naomival hurcoltak haza, hogy ne legyen teljesen üres a hűtő, ezekből igyekezett összedobni valami ehetőt. Amikor elkészült, Alex szobájába indult, hogy vacsorázni hívja. A férfi az ágyán feküdt egy puha melegítőben és pólóban. Oliviának meg sem kellett szólalnia, csak megállt az ajtóban és a férfi máris felnézett a papírokból, amiket olvasott. Kérdő tekintetére végre kibökte, hogy kész a vacsora. Alex bólintott és a feje fölül lógó fogantyút megragadva felhúzta magát. A lány tekintete ott ragadt a pólóban megfeszülő bicepszen, aztán megrázta magát, hogy szabaduljon a férfiasan vonzó látványtól.
-Még beugrom a fürdőszobába – mondta halkan Alex, mire Olivia elpirulva megfordult.
-Oké, a konyhában terítettem. De ha akarod, ide is hozhatom.
-Nem, nem kell, ennyi mozgásra már szükségem van. Mindjárt jövök! – motyogta a férfi, aztán magára csukta a fürdőszoba ajtót. Odabent aztán a mosdóra támaszkodva nézte magát a tükörben.
-Nem gondoltad át ezt egészen, haver! Túlságosan jó, hogy itt van a közös fedél alatt, és baromi rossz lesz, hogy a folyosó túloldalán alszik. De most már végig kell csinálnod! Ha szerencséd van, akkor egy idő után átköltözik oda, ahova tartozik, de ha elbaszod, akkor itt fog hagyni újra, és most még fájdalmasabb lesz, ha lelép. Mert legyél őszinte, nem fogod megzsarolni a gyerekkel. Azt akarod, hogy érted maradjon. Ő kell! És ha ehhez kapsz egy fiút, az a bónusz, de ha ő nem akar maradni, akkor jobb, ha a fiadról is lemondasz. Na, de ez még csak az első este, egyelőre egy vacsora. Fel a fejjel! Ha eddig eljutottál, akár még győzhetsz is. Na, menj, mielőtt kihűl a kaja; aztán ügyes legyél!

3 megjegyzés:

csez írta...

Az egyik töketlenkedik, a másik álarcozik.... O.o
Kikészítesz!!! XDDDDDDD <3
Mókás lesz őket figyelni, ha így folytatják ;) bár Alex energiái hátha gyorsan javítanak a helyzeten... :P
Tetszett!
K&P

Gabó írta...

A végén nagyon tetszett a tükrös jelenet!
Nagy falat lesz ez mindkettőjüknek, és tényleg mókás lesz nézni, ahogy szerencsétlenkednek...Komolyan, néha kedvem lenne megrázni őket ! XDDDDD
Így páholyból nézni, viszont tök jó a "meccset" :P
Nagggyon tetszett! ;)

zso írta...

Sajnálom Juci, biztos velem van a baj! Ne is figyelj rám! Elvagyok egy szereplővel is ám!:)
Minden esetre jól szórakoztam rajtuk.
Tetszett az egész!
Még az elején volt valami, amin jót nevettem, persze a végére már elfelejtettem! :( Legközelebb már jegyzetelek.... Nyílván a tünet: időskori szenilitás!/dr zso