Gitárhúrok 19.

Hali mindenkinek ezen a korai órán!

csez: kellett valaki a történetbe, aki képes lehet megkeverni a megkevernivalókat (ahogy rhea fogalmazta) és hát szegény Tony lett az. Minden spoilerezés nélkül merem állítani, hogy még sokáig velünk marad. Végül is, ő ott volt, amikor egy széles vállra volt szüksége Oliviának, még jogosnak is érzem, hogy piszkálódjon a jeges zuhany után, amikor rájött, hogy ő a lány számára nem volt több, mint egy segítő kéz.

Gabó: szeretem, ahogy mindig megtalálod azokat a mondatokat, miket én is vigyorogva írtam. Rugógyári részvények jeligére.

rhea: Tonyt illető véleményemet lásd fentebb. Csak azért olyan tenyérbemászó szerencsétlen, mert a szívünk Alexé… ha nem így lenne, Tony akár még jófiú is lehetne. De nem az :P

An: elképedve és elismeréssel adózom a lelkesedésed előtt. 18 fejezet egy ültő helyedben? Igazából megilletődtem, nagyon köszönöm!

És mindenki más, aki olvas és pipálgat, köszönöm, hogy velem vagytok minden reggel (vagy valamikor a nap folyamán ;) )

Pusza, és következzen a folytatás…

PaSa

***

Tony Adams nem volt az a nőkért versengő típus, de most halálosan igazságtalannak érezte azt, ami az orra előtt bontakozott ki. Ez a fickó elvált Oliviától, nem volt mellette, amikor a nőnek szüksége lett volna rá, most mégis úgy élnek itt egymás mellett, mintha az elmúlt évek meg sem történtek volna. Miközben ő a lelkét kitette a lányért és a fiáért. Az első pillanattól nyilvánvaló volt a számára, hogy nem önzetlenül teszi. Akarta ezt a nőt… a hatalmas bánatos szürke szemeit, amik mindig felragyogtak, ha ő is velük volt. Amíg él, nem felejti el azt az éjszakát, amikor szülni vitte, bár valamikor az éjszaka folyamán a kezébe kapaszkodva ennek a rockegérnek a nevét suttogta fájdalmasan. Aztán a gyerek beteg lett és ő ott volt, ha szükség volt rá. Most mégis szinte utolsóként tudta meg, hogy találtak donort neki… aztán a kórházban rájött, hogy miért. Mert ez a macsó előkerült és tette a dolgát. És ezzel alighanem el is vette tőle még a reményt is, hogy valaha Oliviával közel kerülhessenek egymáshoz. Ez a csók, amit olyan természetesen nyomott a lány ajkára, mindent elmondott arról, hogy ezek ketten feledve a múltat, újra összejöttek. Az esélyeit latolgatta, és nem látta túl rózsásnak a helyzetét. Alex Maitland a tulajdonos birtokló mozdulatával hurcolássza a fiát és csókolja az asszonyát. Nem tehet mást, mint vár, hogy a gyógyulás felett érzett öröm elmúljon és az élet visszatérjen az unalmas hétköznapokhoz. Akkor majd rá fog jönni Olivia is, hogy ki az a férfi, aki igazán mellette áll.

*

Olivia kényszeredetten mesélt Tonynak az Alex-szel töltött időről. Próbálta megértetni vele, mit keresnek itt, és közben ezredszerre is megbánta, hogy meghagyta a férfinak a címet, ahol szükség esetén elérheti. Eszébe sem jutott, hogy személyesen felkeresné, és most már kifejezetten bosszús volt, amiért szinte mentegetőznie kell, amiért Rickkel ennek a háznak a kényelmét élvezik az otthoni lepusztult környezet helyett. Mindennél jobban szerette volna, ha a férfi végre észreveszi magát, feláll és elbúcsúzik, de Tony úgy látszik, ma úgy döntött, hogy nem veszi a jelzéseit.

Alex szobájából a férfi hangja hallatszott, ahogy énekel. A zenei alap nyilván a fülhallgatójában szólt.

„Az idő… túl hosszú azoknak, akik bánkódnak, Túl gyors azoknak, akik örülnek, De mindazoknak, akik szeretnek, az idő örök”  (*Henry von Dyk)

Mennyire igaz – mosolyodott el, észre sem véve, hogy Tony keserű arccal figyeli arca minden rezdülését. 

-Nem csodálom, ha Rick nem tud aludni, ha ez állandóan kornyikál. – jegyezte meg a férfi tőle szokatlanul nyersen fogalmazva, mire Olivia csodálkozva ránézett.

-Ó, szinte ez az egyetlen dolog, amivel a kicsit le lehet kötni, ha az apja énekel. Nem mondom, ha a többiekkel együtt gyakorolnak, az már túl sok lenne neki, de ha Alex halkan játszik gitáron vagy zongorán és úgy énekel, attól mindig megnyugszik. Persze, olyankor nem az üvöltözősebb számait veszi elő. Az előbb is odabent – intett fejével a gyerekszoba felé – látnod kellett volna, …annyira helyesek együtt.

-Oda ne rohanjak… - morogta a férfi. –Komolyan, Oli… vissza akarsz térni hozzá… mint a felesége is? – nézett mélyen a lány szemébe. Olivia felpaprikázódott, ahogy Tony a Clifftől hallott becézést használta. Másrészt ez a kérdés… ehhez senkinek semmi köze. Még ő maga sem jutott döntésre, ne is akarja senki kikényszeríteni belőle a választ. Ezért aztán dacosan felvetett fejjel csak annyit mondott a férfi szemébe nézve:  -Ha megkér, nem fogom elutasítani. 

Még ő maga sem tudta, mit akart ezzel mondani… hogy újra feleségül menne Alexhez? Vagy netán csak az ágyába szeretne visszatérni?  És ha nem is utasítja el, az vajon egyben a beleegyezését is jelenti? Most vagy majd csak egyszer, a távoli jövőben? Mi a fenének tesznek fel neki ilyen kérdéseket? Egyáltalán, honnan veszi a jogot Tony, hogy kérdéseket merjen feltenni neki? Barátok ugyan, de a barátságnak is megvannak a határai.

Tony nézte a lány arcát, és tudta, hogy sikerült kicsikarnia tőle egy dacból született választ, tehát a tartalmával nem is kell foglalkozzon. Csak arra kell vigyáznia, hogy féket tudjon vetni a nyelvére, ne ingerelje tovább, és akkor szépen csendben elcsitulnak a köztük éppen hullámot vető érzelmek. Olivia értelmes nő, rá fog jönni, hogy a nyugodt élet nem emellett a poszterfiú mellett vár rá. Fájni fog neki az ébredés, mert most mindenféle romantikus köntösbe burkolta az együttélésüket, de eljön a nap, amikor Alex újra színpadra áll, turnézni indul, és Olivia itt marad egyedül a gyerekkel. Akkor majd értékelni fogja egy jó barát segítséget nyújtó karját. Ezzel a gondolattal felvértezve magát, felállt és elköszönt. Búcsúzóul meg sem próbálta megölelni, mert a merev tartásból egyértelmű volt, hogy időt kell adjon a nőnek a megnyugvásra. 

A távozása után Olivia a bejárati ajtónak vetett háttal ostorozta magát gondolatban. Udvariatlan és türelmetlen volt a barátjával. Tony mindig mellette állt, ha szüksége volt rá, de elég volt Alexnek felbukkannia és ő máris elutasítóvá vált. És tisztában volt vele, hogy miért. Egyszerűen attól félt, hogy a volt férje és közte lassacskán alakuló harmóniát veszélyeztette volna, ha Alex túl barátságosnak hiszi a viszonyát a másik férfihoz. Már megint ez lebegett a szeme előtt, mint valamikor régen… mindenkitől távolságot tartani, nehogy a férje azt hihesse, bárki más veszélyezteti az érdekeit. A régi beidegződések újra életre keltek, és bár lázadott ellenük, de mégis alárendelte magát akaratlanul is. Na nem! Ezen változtatnia kell! Ha Alex szóba hozza egyáltalán, hogy Tony miért látogatta meg, akkor meg fogja értetni vele, hogy barátokra van szüksége. Ezzel a komoly és szilárdnak hitt elhatározással nekikezdett a vacsora előkészületeinek. Egy hangulatos családi vacsora mellett talán Alex is belátóbb lesz.

*

A hangulat ugyan nem volt hangulatos, mert Rick közelében meg sem mertek próbálkozni egy gyertya meggyújtásával, de azért kifejezetten családias  volt. A kicsi kettőjük között ült egy etetőszékben, az asztalfőn, akaratlanul is kifejezve az együttélésük lényegét. Most minden emiatt a kis ördögfióka miatt történik!

-Kedves volt Tonytól, hogy meglátogatott titeket. – szólalt meg Alex, miközben ügyes mozdulattal elkapta a kiskanalat, ami a fia éppen lesöpört az asztalról.

-Ne haragudj, nem gondoltam, hogy ide jön, csak azért mondtam meg neki, hogy hol talál, ha a lakás miatt esetleg... szóval, érted... – nyögte Olivia.

-Miért haragudnék? A barátod, illetve hát a barátotok – kócolta össze a gyerek haját, aki néhány fogas mosolyával úgy vigyorgott rá, hogy önkéntelenül is elmosolyogta magát. –Igazából azt hiszem, roppant udvariatlan voltam vele, talán illett volna a házigazdát játszanom, de az az igazság, nem nagyon bírom a képét. – vágta ki az őszintét a férfi, aztán kissé behúzott nyakkal várta a reakciót. De Olivia csak elmosolyodott.

-Meg is lepett volna, azt hiszem. Mindenesetre nem szeretném, ha miattam kakaskodnátok. Neked nincs okod rá, ő meg ... tőle majd elnézést kérek, ha úgy érezte, hogy bátorítom... nem volt szándékos. Még amikor te fel sem bukkantál, akkor sem. Szóval, ez van. – rántotta meg a vállát nemtörődöm módon.

Alex másképpen nem tudta leplezni a megkönnyebbülését, amiért végül is kedvező választ kapott az egész délután őt kínzó kérdésre, mit is jelent ez a fickó Oliviának, ezért felállt és elvette a kicsi elől a kis tányérkát, amiről már nem véletlenül hullottak az apró falatok a földre. Rick úgy döntött, elég idős hozzá, hogy a gravitációval kísérletezzen. Alex pedig nem várta meg, hogy a kis falatkákat hamarosan a törékeny tányér is kövesse. Ez a gengszter a legjobb úton van afelé, hogy a fejükre nőjön.

-Oké, akkor Tonyra ne is vesztegessünk több szót! – fordult feléjük. –Arra gondoltam, ha holnap is ilyen szép idő lesz, elmehetnénk kirándulni. Mondjuk a tengerpartra akár. Emlékszel, régen milyen jókat autóztunk lent a víznél?

-Én arra emlékszem, hogy nagyon sokba került kivontatni a végén a homokba beült kocsit, és még többe, hogy az elázott motort kiszárítsák. A rendőrségi büntetésről meg már ne is beszéljünk!

-Ünneprontó! – nézett rá Alex egy gúnyos mosollyal. –Azért amikor a karomban vittelek ki a szárazra, akkor nem nagyon reklamáltál.  Úgy bújtál hozzám, mint az egyetlen erős sziklához ott kint a hullámverésben. ... De igazad van, ez nem téli program... majd tavasszal újra megpróbáljuk. Az öreg BMW azóta is itt áll a garázsban, ha más nem, ő biztosan örülne az új kalandnak.

-Ja, ő biztosan – fintorgott vidáman Olivia. 

-Szóval, egy kirándulás?

-Nem hiszem, hogy a legjobb ötlet. Még mind a ketten nagyon érzékenyek vagytok, nem hiányzik egy megfázás.

-Akkor elmehetnénk csak úgy... sétálni a városban, beülni valahová vacsorázni... hetek óta csak ezeket a falakat látom, ki akarok mozdulni.

-És Rick? Egy kisgyerekkel nem lehet a várost járni éjszaka.

-És ha szerzek egy bébiszittert? – nézett rá a nyilvánvaló megoldást megtalálva a férfi, mire Olivia elmosolyodott.

-Te... egy bébiszittert? Olyat, aki ellen nekem sem lesz kifogásom? Ennyi idő alatt? ...Ha ezt véghez tudod vinni, akkor nem bánom, járunk egyet a városban.

-Helyes! Rick, te is hallottad, anyád beleegyezett. Na, akkor csak figyeljetek, holnapra kit kerítek a kölyök mellé. Imádni fogja.

Olivia a szemeit forgatva kapta ki a gyereket az ülésből, hogy fürdeni vigye. Az ajtóban aztán megtorpant és visszafordulva a férfira nézett. Képtelen volt úgy elmenni, hogy ne kapjon választ a kérdésére, ami órák óta nem hagyta nyugodni:

-Miért csókoltál meg?

Alex az asztalon könyökölve ránézett.

-Miért kell ezt megmagyarázni? ... Úgy meg voltál rökönyödve, amiért én el tudtam altatni ezt a lókötőt, hogy nem tudtam ellenállni a kísértésnek.

A lány kis sóhajjal tudomásul vette a magyarázatot és már majdnem kilépett, amikor a férfi hangja utolérte.

-És hát nem pisilhettelek körbe, hogy kijelöljem a felségterületemet.

A könnyed sóhajból egy nyikkanás lett, ahogy elfojtotta a felháborodott visítást, ami szíve szerint kitört volna belőle, csak Rick-kel a kezében nem akart veszekedést. Ezért aztán csak visszanézett, szürke szemei a felháborodottságtól szinte szikráztak, de a férfi vidám tekintetét nézve végül az ő arcán is elomlott egy mosoly és a szemeit forgatva a nyelvét nyújtotta. Pasi! 

és mert szombat van :P