"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2013. október 20., vasárnap

Gitárhúrok 20.



Köszönöm!
csez: Olivia már nekem is kezd bűnbaknak tűnni … vagy csak egy buta liba? De nem, annyira nem lehet hülye, hogy ne akarja ezt a pasit. Akarja is, csak garanciákra vágyna… hát, olyan meg nincs.
margo27: Villa Valo nekem újdonság volt, de a youtube a google utáni legjobb barátom, úgyhogy mostanra képben vagyok XD
vusi: lépegetnek már, lépegetnek az ágy felé… oda is érnek, ha el nem… ;)
rhea: örülök, hogy mindenkihez elért a körbepisilős rész humora… amúgy nyilván Colin kutyám tehet róla, ha időnként túltengenek a történetben a kutyás analógiák XD
An: na igen, Tony most bánhatja az elmúlt két év várakozását, amikor sosem tudta eldönteni, hogy az-e a tökéletes pillanat. Most rá kellett jöjjön, hiba volt ennyit tökölni. És persze mi jut eszembe  már megint: késő bánat – ebgondolat ;) Coliiin, menj már aludni! Olivia meg… hát, még a szeretett férfi mellett is képes a bizonytalankodásra, én kinézem belőle, hogy a szomszéd jelzéseit nem is vette egész idő alatt. Vagy csak nem vette komolyan.
puszik
PaSa
***


Alex a meleg habokban élvezettel heverve lehunyta a szemét. A műtét után időszaknak az egyik legnagyobb megpróbáltatása volt, hogy nem szundikálhatott a szinte forró vízben. A legtutibb relaxálás volt ez a számára. Igaz, sok máshoz is kedvet kapott közben, alkalmanként élt is a lehetőséggel, de mégis azok az idők voltak a legjobbak, amikor Oliviával szembefordulva lazítottak a hatalmas, kényelmes kádban. Most keményen próbált nem arra gondolni, hogy a folyosó túloldalán, az apró fürdőszobában Olivia is a zuhany alatt áll, a testén ugyanennek a vezetéknek a vize folyik végig és ő mégis meg van fosztva az élménytől, hogy a látványban gyönyörködhessen. A kád szélén megragadta a tekintetét egy élénk, nem odaillő színfolt, érte nyúlt és gyerekes önfeledtséggel játszani kezdett. Tegnap este Ricket ebben a kádban fürdették meg nagy nevetések közepette és ennek emlékeként most a sárga kis kacsát tologatta maga előtt a habos vízben, amivel tegnap a gyerek játszott. ...Az ajtó hirtelen kinyílt és Olivia lépett be, aztán meg is torpant a küszöbön, ahogy meglátta őt a vízben.

-Jaj, bocsánat! Olyan csendben voltál, azt hittem, csak a villany maradt égve, de nem is vagy itt. – motyogta bokáig elvörösödve a lány, mire a férfinak az futott át a fején, még jó, hogy a kacsával játszott, nem valami egészen mással Oliviáról álmodozva, mert az lett volna igazán kínos mindkettőjük számára. Azt mindenesetre jó jelként könyvelte el, hogy elég volt a lányra gondolnia és máris megjelent hús-vér valójában. Akkor talán érdemes tovább is álmodoznia az ágyán fekve is.
-Nem gond – köszörülte meg a torkát, miközben feljebb húzódott. Így ugyan több látszott ki a vizes mellkasából, de mélyebbre temette lassan éledezni kezdő testét a víz alá.  Olivia meglepő módon, bár nyilvánvalóan zavarba jött, mégis mintha maradni szándékozott volna. Nocsak!...  -Segíthetek? – nyögte ki végül a férfi, bele sem gondolva, hogy ebben a helyzetben nyilván nem ő az, aki a másik segítségére lehet. Mindenesetre, ha három hónappal ezelőtt valaki azt mondja neki, hogy ilyen szituációba kerül Oliviával hamarosan, az biztos, hogy megadta volna az illetőnek egy jó nevű elmegyógyász telefonszámát. 

-Komolyan gondoltad ezt a bébiszitteres dolgot? – kérdezte Olivia, miközben magát sem értette, miért áll le itt beszélgetni, amikor mindkettőjük számára nyilvánvalóan kínos a helyzet. Bár, számára úgy tűnt, hogy Alex kevésbé izgatja magát a szituáción, mint ő maga. Tudta, hogy indulnia kéne, kimenni, amíg meg nem bolondul a vizes mellszőrzetet nézve, és a ruháit ledobva a férfi mellé csobban az illatos habba, de a lába mintha gyökeret eresztett volna. Jobb híján legalább a kérdését próbálta megmagyarázni.  –Én nem akarok valami idegent, akit Rick nem is ismer... abból úgyis csak ordítás lenne a végén.

-Nyugi, akit megkértem, ... és igent is mondott – hunyorított jelentőségteljesen a férfi – az a legteljesebb mértékben eltökélt, hogy megoldja, ha valami vészhelyzet alakulna ki. Az illetőre ráfér a gyakorlás, hamarosan ő maga is gyermekáldás elé néz ugyanis. És szerintem nem is egyedül jön majd, hanem egész csapatot hoz magával. De jó is, hogy itt vagy, mert tudnom kéne, hogy van-e kifogásod, ha Rick kutya közelbe kerül? Barátságos, kölyökkutya még, de ha esetleg allergiás vagy ilyesmi...
-Kutya? – kerekedett el Olivia szeme. Hát, végül is, nem allergiás rá a kicsi... ez is a sok vizsgálat egyike volt annak idején, hogy az allergénekre vizsgálták. Senki nem jutott eszébe az ismerőseik közül, akinek kutyája lenne, de hát az elmúlt időkben ő aligha követte a férfi körüli változásokat. 

-Ismerem? – kérdezte összevont szemöldökkel, ahogy végiggondolta az ismerősök sorát, mire a férfi lejjebb csúszott a vízben és elmosolyodott.
-Ismered. De ne is törd a fejedet, meglepetés. Meg aztán úgyis az első fél óra után eldől, hogy egyáltalán el merünk-e indulni, vagy inkább maradunk mi is itthon. ... Figyelj, a világért sem akarnék udvariatlannak tűnni, de vagy utána engedek egy kis forróvizet, vagy kiszállok, mert már kihűlt, … szóval... tőlem maradhatsz, csak nem akarom, hogy azt hidd...  – vonta meg a vállát a befejezés helyett, aztán két karjára támaszkodva emelkedni kezdett. Olivia futva hagyta el a fürdőszobát. Alex nem tudta kihagyni, hogy hangosan meg ne jegyezze: Kár!

Olivia úgy pihegett a szobájában, mint aki lefutotta a new yorki marathont, pedig csak azt a néhány lépésnyit tette meg igen sietve, ami a két szobát elválasztotta egymástól. Alex most biztosan jót röhög rajtam – forgatta a szemét, de nem a férfira volt mérges, hanem saját magára, amiért ismét sikerült ilyen lehetetlen helyzetbe lavíroznia magát. Mi a fenének ment egyáltalán be hozzá? És ha már, akkor miért maradt ott? Már napok, sőt talán hetek óta nem tagadhatja, hogy a volt férje férfias kisugárzása nem hagyja hidegen, úgyhogy talán nem kéne kísértenie a sorsot. Vagy talán mégis, hiszen annyi más mellett ebben a kérdésben is dűlőre kellene jusson. Szép dolog ez a baráti együttélés, de mégis, kit akarnak becsapni? Barátok? Ők már sosem lehetnek barátok! Amikor esténként elváltak egymástól, szinte soha nem bújt már elő a szobájából, mert amióta azt a romantikus marhaságot együtt nézték meg, már a tv-zés sem tűnt olyan jó ötletnek. Karót nyelve ültek a kanapén, miközben legszívesebben a férje hóna alá bújt volna, mint régen. Még arra az ártatlan érintésre is úgy érezte, mintha áram szaladt volna végig a karján, amikor a pattogatott kukoricás tálba nyúlva összeért a kezük. Az éjszakáit felzaklató álmaira, az emlékezésekkel töltött órákra és az álmodozásokkal teli nappalokra már nem is akart gondolni. Alex nyilvánvalóan sokkal jobban kezeli az együttélésüket, mint ő. Ennek az okait azonban inkább nem akarta mélyebben megvizsgálni. 

Persze, hogy mit akart, az csak a dolog egyik része. Hogy a feje aztán mit művelt tőle teljesen függetlenül és irányíthatatlanul, az a dolog másik oldala volt. A feje annyit fantáziált, amennyi a romantikus regényeket jegyző kedvenc írónőjének, Amanda Quicknek is becsületére vált volna. Régen volt pasival, az lehet a baj – gondolta fanyarul, és tényleg csak apró szépséghiba, hogy az a pasi is éppen a férje volt. A férje ... a volt férje – javította ki magát. Nem mintha ennek bármi jelentősége lett volna. Ha ledobta volna a ruháit és beül mellé a kádba, nyilván nem küldte volna el, az élet természetes velejárójaként kezelné a szexet. Mindig is úgy gondolt rá, függetlenül holmi házasságlevelektől. 

Vajon Alex is ennyit agyal azon, hogy itt alszanak egymástól szinte kartávolságnyira és mégis, mintha egyikük a Holdon lenne? Amikor megismerkedtek, nem is értette, honnan vette a bátorságot, hogy felhívja magához. Annyira nyilvánvaló volt, hogy le akar feküdni Alex-szel, hogy utólag csodálkozott is a merészségén. Lehet, csak abban bízott, hogy a fickó úgyis megteszi ezt majd minden koncertjük után, miért éppen őt utasítaná vissza. De mostanra a dolgok megváltoztak. Már ő sem csak egy éjszakát akar, lesz ami lesz alapon; és ha hihet a férfinak, akkor már ő sem az a pinabubus, akinek mindegy, hogy ki fekszik mellette. És itt el is érkezett az ezer dolláros kérdéshez: Alex miért nem kezdeményez? Érzi ő, hogy csak egy kis biztatás kéne neki, meg is adná a kezdő lökést... csak ... utána mi lesz? 

Az ajtón felhangzó halk koppanásra a szíve kihagyott egy ütemet. Jaj! Akkor most? Vagy soha?  Szinte feltépte az ajtót, de Alex csak az injekciót szorongatva ácsorgott előtte.
-Ez az utolsó, beadod? – és Olivia szinte csalódottan bólintott.
-Oké, csak feküdj le valahova! Akár itt is, ha neked jó... – mutatott az ágyára, és nagyot nyelve nézte, ahogy a fürdőtől még párásan meleg, izmos test elnyúlik a takarón. …Hát, az biztos, hogy hülyébbnél hülyébb ötletei támadnak mostanában. – döntötte el, ahogy a férfi szinte otthonosan elhelyezkedett az ágyán, feje mellett a párna alól kikandikált a hálóinge, és ezt Olivia valamiért most roppant bensőségesnek érezte. Reszkető kézzel fújta le a fertőtlenítő spray-vel a férfi bőrét a csípője felett, torkában gombóc keletkezett a sok kis lilás pöttytől, amik az elmúlt hetek szúrásainak nyomát jelezték. Aztán megkönnyebbülten sóhajtott, amikor végre kihúzta a tűt. Alex megköszörülte a torkát és feltápászkodott, közben akarva-akaratlanul is magával ragadva a finom anyagot. Beleszimatolt, aztán a nehezen lélegző lány kezébe nyomta a hálóinget.
-Bocs, beleakadt a kezem. 

Gyenge magyarázat volt ez, mindketten érezték. Ácsorogtak kicsit tétován egymással szemben, aztán Olivia hátrált meg előbb. Ellépett a férfitól és a fürdőszobai szemetesbe dobta az injekciót, miközben a hálóinget a törülközőtartóra dobta. Ahogy visszatért a szobába, a férfi még ott állt és őt nézte.
-Régen nem hordtál ilyeneket. – mormolta halkan, mire a lány megforgatta a szemét.
-Nem járkálhatok meztelenül a gyerek előtt.
-De ez itt nem az ő szobája – nézett körül a férfi. –És azt hiszem, hogy az a vékony selyem egyébként is többet mutat meg …neki, mint amennyit eltakar. Legfeljebb ő még nem tudja, mit lát. De én el tudom képzelni. 

-Jó éjszakát! - lépett a lány az ajtó felé és kitárta. Zavarba hozta ez a beszélgetés. Percekkel korábban még égett benne a tűz, de ez a beszélgetés csak arra volt jó, hogy minél hamarabb meg akarjon szabadulni a férfitól. Nem értette magában ezt a kettősséget, de halványan érezte, hogy talán ha Alex nem beszélne folyamatosan azon a zsongító hangján, csak a tettei beszélnének helyette, ő is hamarabb túl tudná tenni magát az elfogódottságán. Biztos volt benne, hogy ez a helyzet most nem az, ahol le kell beszélni a bugyit őróla… nem, itt azonnali teljes behódolásra kell késztesse a férfi, különben megfutamodik. De ez az este már nyilván nem az az este lesz.
*
Alex a szobája magányában a homlokát ráncolva nézte maga felett a plafont. Apám, te aztán kijöttél a gyakorlatból! Vagy csak Olivia kedvét vette el az elmúlt két év a szextől? Ő igazán mindent megpróbált, de a volt felesége egész idő alatt olyan félénken reagált, hogy végül nem merte még megcsókolni sem, nehogy az legyen a vége, hogy fogja magát és összepakol. Persze, nem akart ő erőszakoskodni, de hát mégis mit kellene mondjon, hogy a lányban oldódjon végre a feszültség, és ne úgy nézzen rá, mint egy szűzlány az első éjszaka jogával élő földesúr előtt? Basszus, az a hálóing! Régen sose hordott ilyesmit. Nem is volt rá szükség. A saját testével takarta be, ha fázott, és ha felkeltek, valamelyik pólója bőven megfelelt a célnak, amíg vissza nem keveredtek az ágyba, vagy fel nem öltöztek. Szinte durvának érezte az ujjait ahhoz a finom selyemhez képest – mélázott el újra és szinte érezte a finom anyag tapintását. Mintha csak a lány bőre  lenne… és az az illat… egy szippantás volt csak az egész, de az orrában maradt és most szinte kínozta.
Kínlódva csapott a párnájára. Hamarosan ki kell találjon valamit, mert ez így csak egyre kínzóbb lesz! – döntötte el végül, aztán lehunyta a szemét és megpróbált elaludni. És egy bársonyos bőrön könnyedén csúszó selyem hálóing illata kísérte végig az álmát.
*

Dekker az ölében tartotta a hatalmas kutyabébit, nem akarva, hogy a kis mafla összesározza magát, mielőtt Alexékhoz beviszik. Őszintén remélte, hogy Naomi nem nagyon fogott mellé ezzel a bébiszitterkedéssel összekötött kutyázással. Mert mi van, ha a kis kölyök fél a kutyáktól? Mi van, ha Elmo fél a kiskölyöktől, ha megrág valamit vagy csak bepisil, ne adj isten, megharapja a gyereket? Ezer félelme volt az estével kapcsolatban, de amikor Alex örömtől sugárzó arccal kinyitotta az ajtót, nem volt szíve előállni ezekkel.
-Megjött a felmentő csapat. – vigyorgott, aztán végre megkönnyebbülve rakta le Elmot, aki azonnal el is iramodott mellőle, egyenesen a gyerekszoba irányába, Naomi nyomában. 

-Veletek minden rendben? – csapott a vállára Alex, mire Dekker megroggyant.
-Basszus, elég jól összeszedted magad, de megköszönném, ha ennek bizonyítására nem vernéd le a tüdőmet. - Morogva megmozgatta a vállát, aztán fültől fülig érő mosollyal nézte, ahogy Naomi bukkant fel Rick-kel a kezében. Fantasztikusan jól illett a kezébe a kis klapec. A nyomában ott toporgott Olivia, aki az elmúlt napok, hetek után meglepően nőiesen nézett ki a tarka, puha kötött ruhában. Alextől már egy ideje megszokta, hogy vagy végtelenül trehányan öltözik fel, vagy olyan elegánsan, ahogyan bármilyen flancos helyre beengednék, de Oliviát szinte nem is látta másban, mint farmerben és blúzban.
-Hú, de kicsípte itt magát valaki – nézett végig elismerően a lány alakját pontosan körberajzoló ruhadarabon, aztán Alexet is szemügyre vette, aki egy elegáns kabátban ácsorgott máris indulásra készen, ami alól a szeme színét kiemelő sötétkék, szinte már fekete garbó kandikált ki. Mindkettőjükön valami zavart várakozást érzett, mint akik tartanak az előttük álló estétől, és ugyanakkor sokat is várnak tőle. Úgy döntött, hogy ez kettőjük bizonytalansága miatt lehet, nem pedig azért, mert ők fognak vigyázni a kicsire. 

-Öltözzetek melegen, mert szerintem esni fog... vagy az eső, de attól tartok, inkább a hó. Ja, és úgy készüljetek, hogy itt is alszunk – vigyorgott Oliviára, aki idegesen nézett Alex-re. Ezt jó lett volna tudni, mert akkor előkészített volna nekik egy szobát.  Vacsorát ugyan csinált, de vendégszobáról szó sem esett. Ráadásul az egyetlen szabad szobában ő aludt, a másikba jószerivel be sem lehetett lépni a sok bútortól, amit oda bepakoltak.
Dekker elnevette magát. –Jesszus, komolyan ne vegyél! Csak vicceltem, mert úgy idegeskedtek itt, mint akik mindjárt le is mondják az asztalfoglalást. Ezzel a kis istencsapásával úgysem merném Alexnél álomra hajtani a fejem. Ha hagyom, hogy velünk aludjon, akkor az életben nem tudnám erről leszoktatni, ki meg nem rakhatom a kertbe, úgyhogy érezzétek jól magatokat, aztán ha megjöttetek, majd mi csendesen lelépünk. 

Alex megunva a barátja szellemeskedését, előkapta a lány kabátját a gardróbból és úgy tartotta neki, mint egy szolgálatkész inas. Aztán megforgatta a kezében a lányt és begombolta rajta a kabátot. Végül még egy sálat is a nyakába tekert, aztán búcsút intett a szolidan vigyorgó barátaiknak meg a lábszárát szaglászó kutyagyereknek, és kitolta Oliviát az ajtón.
-Még meg se mondtuk, hogy hol tudnak elérni – motyogta a lány zavartan, mire a férfi megcsóválta a fejét.
-A mobiltelefonon, kicsim. Amúgy megmondtam Deknek, hogyha zavarni merészel, kitekerem a nyakát. Hamarosan neki is lesz otthon egy ilyen bőgőmasinája, oldja meg a dolgot, szabad kezet kapott. Tőlem leülhet vele meccset is nézni, csak minket hagyjanak békén pár óráig. És a fél szeme azon a bolhazsákon legyen, mert ha valami olyat találok utána, amit a kertben kellett volna elhagynia, akkor személyesen viszem házhoz nekik a bűnjelet.
-Szegény Elmo! – sóhajtott Olivia, miközben a ruhához felvett szokatlanul magassarkú csizmáját igazgatta be az időközben megérkező taxi hátsó ülésénél – Remélem, Rick nem fogja megharapni vagy megtépni a bundáját. Isten bizony, a kutyát jobban féltem... nem tudom, mi szállta meg ezt a gyereket, de mostanában rá sem ismerek.
-Nem lesz gond. Remélem. – mormolta Alex, miközben a sofőrnek egy elegáns belvárosi étterem nevét adta meg. –Amúgy szerintem csak most kompenzálja a tétlenül eltöltött hónapokat. Érzi végre az erejét és a lehetőségeit, amik a betegsége miatt vissza voltak korlátozva. Ennyi. Majd ha kitombolta magát, megnyugszik. A férfiak ilyenek. Tapasztalatból tudom. – kacsintott Oliviára, aki a szemeit forgatva nevette el magát a hasonlaton. 

A Le Bernardin pontosan az a hely volt, ahová a vendégek drága európai kocsikkal, limuzinnal vagy legvégső esetben taxival érkeznek. És vagy hetekkel korábban kell asztalt foglalni, vagy egy jelentős összeget kell áldozni már arra is, hogy a teremfőnök találjon egy szabad asztalt. A tény, hogy ismert ember vagy, nem hatott itt meg senkit, mert akik bebocsátást nyertek, mind azok voltak. Mivel az érkezésük után azonnal a helyükre kísérték őket, Olivia élt a gyanuperrel, hogy Alex már jó korán eltervezte ezt az estét. Nem tudhatta és Alex nem is szándékozott felvilágosítani róla, hogy a foglalások felelőse, jelen esetben Alycia Connor igazán szép emlékeket őrzött Alexről, és az a típus volt, aki beérte azzal, amit a férfi nyújtani tudott. Személytelen szívélyességgel vezette őket az asztalukhoz és kellemes estét kívánva hagyta magukra őket. Viselkedésének egyetlen mozzanata sem utalt rá, hogy valaha látta volna a férfit a jelenleginél jóval lengébb öltözékben. 

Alex kérdőn nézett Oliviára, miután a lány alaposan átböngészte az étlapot. A lány rámosolygott, aztán összecsukta a cirkalmas borítójú lapot:
-Lepj meg!
A férfi elmosolyodott. Régi játék volt ez köztük, és ezek szerint Olivia sem felejtette el. Teljesen mindegy volt, hogy egy gyorsétteremben ültek, vagy egy elegáns helyen, a lány mindig bízott benne, hogy mit választ a számára. Nem volt ez akkora varázslat egyébként, hiszen most is megfigyelte, hogy mely oldalaknál időzött a legtovább, így aztán azokról az oldalakról választott.
*
Már a desszertnél tartottak, amikor megrezzent a telefon Alex zsebében. Olivia idegesen, kérdőn nézett rá, mire egy sóhajjal elővette az árulkodóan kitartóan zizegő készüléket. Dekkertől érkezett üzenet. Ahogy átfutotta, a redők kisimultak a homlokán, aztán elnevette magát.
Óriási fazon a fiad, de remélem már lassan kéred a számlát, mert Naomi szerintem már haza se akar innen menni, amíg a saját kis pisise meg nem születik. Teljesen rákattant az anyaságra. Úgyhogy mondd meg Oliviának, akár hetente számíthat a csapatunkra. Elmo nagy segítséget jelent, ennek az ellenértékét pedig majd meglátod, ha hazaértek. Sajnálom, nem tudok egyszerre mindenkire figyelni. Jó szórakozást egyébként!”

Olivia megnyugodva dőlt hátra. Már az idejére sem emlékezett, hogy mikor volt része ilyen kényeztetésben, az ínye már nem is emlékezett rá, hogy milyen íze van egy-egy rafináltan elkészített fogásnak, mert saját maga miatt nem vezetett valami nagy konyhát, a műtét előtti időben meg még olyat sem. Igazság szerint még Alex otthonában sem csinált különösebben nagy ügyet a főzésből, egyszerű, gyors ételeket csinált, hogy minél több időt tölthessen a fiával, és alkalmanként a férfival. A mai este valóságos álom volt az érzékei számára. Végre nőnek érezte magát, nem háztartási alkalmazottnak, ápolónőnek vagy bébicsősznek. És ez a régi-új érzés most átitatta az egész lényét. Csillogó szemmel hallgatta a férfit, ahogy a korábbi kérdésére, hogy mi történt a nagy franciaággyal, kissé szégyenkezve, de bevallotta, hogy ő tett kárt benne. Aztán egyik szavából következett a másik és máris lelkesen taglalta, hogy akarja rendbe hozatni a valamikori csodás bútordarabot. 

Persze közben, szokásához híven el-elkalandozott.
-„Mindig jó ágyat és jó cipőt vegyél, mert ha nem az egyikben vagy, akkor a másikban.    tudod, ki mondta ezt? – kérdezte éppen tőle felhúzott szemöldökkel, mire megrázta a fejét.
- William Somerset Maugham, angol regényíró. És ha már szóba került, akkor elmondom neked, hogy az I. világháború alatt a brit hírszerzés titkos ügynökeként dolgozott. És az általa írt novellák később erősen inspirálták Ian Fleminget a James Bond kalandregények megírásában.
-Honnan szedsz te ilyeneket? – nézett rá kíváncsian Olivia. Alex régen is sok érdekes dologról mesélt neki, és soha nem értette, honnan szedi ezeket a kis tudásmorzsákat, mert könyvet alig látott a kezében, hiszen mindig zenélt.
-Felszed az ember ezt-azt, elég ha nyitott szemmel, füllel jár a világban, de ezt speciel a kórházban hallottam valamelyik csatornán, amikor jószerivel napi huszonnégy órában azt a nyomorult tv-t lestem. 

Olivia merengve nézte a férfit, miközben hallgatta. Régebben nem járt ilyen elegáns holmikban, és ez a változás nagyon tetszett neki. Ahogy az asztal felett egymás felé hajoltak, hogy jobban hallják egymást az erősödő zene mellett, orrát megcsapta a finom illat, amely a férfi felől áradt.
-Mi ez rajtad? – szimatolt bele a levegőbe, és Alex zavartan húzta össze a szemöldökét, és végignézett magán, hogy vajon mire vonatkozott a lány kérdése. Aztán elmosolyodott, ahogy rájött, hogy ő már hosszú percek óta hiába koptatja a száját, Olivia a parfümjével van elfoglalva.
-Dior. Tetszik?
-Nagyon. És ez is új rajtad. Nem emlékszem, hogy régebben bármit használtál volna az arcvizeden kívül. Megtanultál öltözködni. Egész más vagy, mint három évvel ezelőtt. Mintha ilyennek nem is láttalak volna soha. Persze, tudom, hogy ezek csak külsőségek, de azért mégis …
-És … tetszik a változás? – búgott a férfi hangja igézően, ahogy a lány szemébe mélyedt.
-Őszintén? …Tetszik. – kacsintott kacéran a lány, és Alex intett a pincérnek, fizetni szeretne. Alig ittak bort a vacsorához, hiszen ő még mindig gyógyszert szed, és Olivia is gyakrabban kortyolt az ásványvizes pohárból, mint a testes vörösborból, amit a vacsorához választott. Úgyhogy bármi is történik majd ma este, az biztos, hogy a lány nem foghatja arra, hogy részeg volt és nem tudja, mit tesz. Ez a felszabadult, könnyed nő kísértetiesen hasonlított arra a hét évvel ezelőtti lányra, aki a buli után felhívta arra a kávéra, amit aztán soha nem ittak meg.
 

6 megjegyzés:

csez írta...

Nem fogok egy szóval sem reklamálni a függővég miatt, mert ez egy fantasztikus fejezet volt sztem! <3
Helyesek voltak, nagyon jókat is nevettem, mosolyogtam... A kacsa, a hálóing, a tiprodásaik, Dekkerék... Fel se tudom sorolni... ;)
Aztán a tegnap esti újságlapozgatásunk jutott eszembe, mikor a "lepj meg!" részhez értem ;)
Ffi főhős: - Kívánlak!
Női főhős: - Szerezz meg!
Van egy olyan érzésem, itt se lesz ez másképp... ;)
Jaaa, tudom: Diort és Alex változásait akartam még odasorolni az előző listához! XDD
És semmi baj a kutyás analógiákkal XDDD
Nagyon tetszett!
K&P

margo27 írta...

Yesssss!
Baromi jó volt! Élveztem olvasni, mint mindig.
(Bár az én mozimban Ville szó nélkül kilépett a vízből... Igaz,hogy az egy más történet...)
Köszönöm

csez írta...

margoooo XDDDDDDDDDDDDD

Gabó írta...

Ez egy nagyon porgos fejezet volt.
De amit ezek osszebenaztak a furdesnel!!! *FP
Dekker es a kulonitmenye halali volt XD
Vajh milyen "ajandekot" hagyhatott Alexeknal Elmo?? XDDD
Alakul a kozeledes is Livi es Alex kozott, de nekem ez a csigusz tempo a tinikrra emlekeztet XDD Olyan mintha nem is eveket toltottek volna egymas mellett, egymas imadataval. jo tudom, tudom, valas, meg kulontoltott ido, de azert nemar nullarol induljanak!!! XDD
Okes , azt igertem, hogy lelassulok hozzajuk...eszembe jutott. csak annyira magatol ertetodo lenne egy jo idoben, jol elcsattant csok, ami visszarepithetne oket par evvel korabbra. Nagyon meg magyarazkodni sem kene. ;) csak helyere kattanna minden. Oke...kivarom, ha belezoldulok is. XDD
Koszontem!

Névtelen írta...

Szia!
Nagyon-nagyon tetszett a rész! :)
Végre nyitott Olivia, már kezdtem aggódni. :) (Folyamatosan visszautasította Alex megmozdulásait :) )
An

zso írta...

Nem is tudom, hogy van e értelme komiznom, így egy héttel mindenki után? Nagy újdonságot nem tudok írni, főleg úgy, hogy a történet már kitudja hol jár mind eközben...
De tetszett. Könnyed volt, olyan Jutkás.