Gitárhúrok 29.

Olivia nem ájult el Alex viccelődő beszámolóitól, sőt, inkább kicsit aggódva gondolt rá, vajon ez a néhány nap milyen károkat okozott a nevelési elvei érvényesítésében. Biztos volt benne, hogy Alex alaposan elrontotta a fiukat, bár titkon elismeréssel adózott neki, amiért egyetlen egyszer sem panaszkodott. Mostanra már elege volt Los Angelesből, a melegből, a magányos órákból, haza akart menni. Pénteken este azonban már nem volt értelme elindulnia, hogy holtfáradtan érjen haza, ezért Olivia úgy döntött egy nap ide vagy oda már nem számít. Alex úgyis biztosította róla, hogy remekül telt a hét, Rick rengeteg új dolgot tanult, így aztán várakozásteljesen hunyta le a szemeit, hogy mielőbb meggyőződhessen ezekről, de mégsem tudott elaludni. A hét közben történteken törte a fejét. Néhány ingatlannal kapcsolatban rendelkeznie kellett, hogy a jövőben gondoskodik-e a fenntartásukról, vagy eladja őket, üzletekről, alkalmazottakról, …mostanra annyi mindenben kellett döntenie, hogy zsongott a feje és képtelen volt elaludni. Jó lett volna valakivel megbeszélnie a dolgot, de Alex nem volt itt, látatlanba pedig nyilván nem tudott hozzászólni. 

Összekészített táskája mélyéről előkotorta a neszeszert és megkönnyebbülve találta meg benne a gyenge altatót, amit még hónapokkal ezelőtt írt fel neki az orvos, amikor az idegességtől töltötte álmatlanul az éjszakáit. Bevett egy szemet és ivott rá egy kortyot a fürdőszobában, közben az új frizurájára is vetett egy pillantást. Vajon Alex mit fog szólni hozzá, hogy levágatta a haját? Hirtelen ötlet volt, talán a nyirkos meleg tette, ami ebben a városban szinte a pórusaiba ivódott. Talán a kosztüm, amiben napról napra próbált hivatalos külsőt ölteni. Mire megrettent ettől a döntésétől, már az első tincs a földre is hullott mellette, és onnan nem volt megállás. Most már mindegy! – túrt bele a párától kissé begöndörödő fürtökbe, aztán egy sóhajjal visszafeküdt és lehunyta a szemét. Hamarosan mély álomba zuhant, nem is gondolva rá, hogy az ébresztőt beállítsa.

*

Alex végignézett a lakáson. Akár egy rablás után... Szanaszét hagyott játékok, ruhák, konyhai törlőkendők, a könyvespolcról lepakolt könyvek, ételmaradékos tányérok. Ha Olivia erre ér haza, hát nem lesz megdicsérve. A csengő megszólalt és talán még sosem örült úgy Cliffnek, mint ebben a pillanatban.

-Szia! Egész jól bírtad, azt hittem, látszani fog rajtad az elgyötörtség… - vigyorgott rá a srác, mire Alex körbemutatott.

-Két választásod van, ha a barátomnak tartod magad. Vagy a gyereket foglalod le, amíg rendet rakok, vagy megcsinálod te.

-Oké, a gyereket választom. – bólintott Cliff és utálkozva nézte a konyhai rumlit. –Figyelj, volt itt valami buli, amiről lemaradtam? Mert amúgy nem tudom elképzelni, hogy Rickkel kettesben hogy tudtatok ekkora kupit csinálni. Te egy hete nem mostál el semmit?

-Nem, képzeld nem mosogattam. Ez az ördögfióka minden percemet lekötötte. Amikor meg végre elaludt, akkor fontosabb dolgaim voltak. Egyébként amíg tartottak az edények, nem is nagyon volt értelme. Meg hát a papírtányér és pohár is nagy találmány. De most muszáj lesz, mert ha Livi ezt meglátja, azonnal elköltözik. És mielőtt megkérdezed, nem is mostam, úgyhogy azzal is kéne kezdeni valamit. Te szoktál mosni?

-Gatyát, zoknikat, pólókat – bólintott Cliff zavartan, amiért nem tagadhatja le a nyilvánvalót.

-Oké, én se csipkét, selymet akarok mosni, nyugi. Légy szíves, pakold be a mosógépet, ahogy otthon szoktad. Nálam Manuela szokta megcsinálni, de a héten ő is szabadságon volt, úgyhogy… tietek a pálya. Csak arra vigyázz, Rick nehogy valami játékot dugjon a ruhák közé, mert folyton láb alatt van és kimeríthetetlen az ötlettára.

Cliff teátrálisan sóhajtva kézenfogta a kicsit és a fürdőszoba felé indult vele. Ricknek tetszett az új „játék”, lelkesen kotorászott a gépben, amíg a férfi a ruhákat szortírozta. Amikor a kicsit úgy kellett kihúzni a gép belsejéből, Cliff kezdte érteni, Alex mire gondolt az előbb. Miután odabent végeztek, a gyerekszobából kihozott egy nagy kosarat és a gyerekkel játékosan összegyűjtötték a lakásban szerteszét heverő játékokat. Rick olyan volt, mint egy jól idomított kiskutya, lelkesen hurcolta oda neki, amire csak rámutatott. Ezalatt Alex a konyhában csörömpölt. Némelyik csörrenés kicsit cseréphangúra sikerült, ilyenkor egy elfojtott káromkodás társult a hangzavarhoz, amihez aztán a mosogatógép zümmögése csatlakozott, miközben a férfi felnyalábolta a szemetes zsákot. A kezén két nagy ragtapasz tanuskodott a viaskodás harcias jellegéről.

-Mit törtél el? – intett a keze felé Cliff.

-Ja, ez? – belenyúltam a késbe, és egy kistányér törött el, ahogy kicsúszott a kezemből. Viszonylag simán megúsztam. Mosás?

-Zümmög. De csak egy része, mert a fehéret és a színeset külön kell válogatni. Még jó is, hogy nem te indítottad el, mert tuti vegyesen pakoltad volna be a gépbe… pár dolog volt is benne ugyanis.

-Igen? Köszönöm. Nem tudom, nem emlékszem, hogy már bepakoltam volna, de kösz. A srác mellett nem árt, ha az embernek a hátán is szeme van, a múltkor rácsöpögött a szósz a mesekönyvére, amikor vacsoráztunk, aztán reggel látom, hogy a csap alatt mossa szerencsétlen könyvet.

-Mossa? Hiszen fel sem éri a mosdót. – kacsintott rá Cliff, aki biztos volt benne, hogy Alex eltúlozza a  dolgot.

-De, feléri, mert bevittem neki egy széket a mosdó mellé, és azóta állandóan oda mászik fel pancsolni.

-Miért nem hozod ki?

-Mert olyan aranyos, amikor erőlködve húzza fel magát rá – lágyult el a jeles apa tekintete, ahogy a fiára nézett, és Cliff beleharapott a szája szélébe, ahogy a logikátlan választ hallgatta, hogy el ne nevesse magát. Aztán szinte egyszerre néztek a faliórára. Még néhány óra és Olivia itthon lesz. Ideje a kupit az egész lakásban felszámolni.

-Hé, Rick, figyelj! Láttál már porszívót? – kacsintott a fiára Alex, és a kicsi máris elvarázsolt tekintettel csatlakozott hozzá az új játékban.

*

Olivia fél kézzel a ruháját rángatta magára, a másikkal taxit rendelt telefonon, és megállás nélkül kapkodott. Elaludt. Francos altató! Nagyon elaludt, már csak a csoda mentheti meg tőle, hogy lekésse a gépet. És egy jó sofőr, de az elmúlt napokban úgy tapasztalta, hogy egy kis borravalóért a helyi taxisok képesek ilyen csodákra. Néhány perc múlva már a lifttel araszolt lefelé és futva igyekezett a recepcióhoz, ahol már készségesen tolták elé a számlát. A bankkártyájával fizetett, s közben látta, hogy a taxija megérkezik a forgóajtó elé. Magas tűsarkain kicsit bizonytalanul futva tudta le a majd húsz méteres távolságot, a sofőr már be is pakolta a holmiját, ő pedig az óráját lesve tördelte a kezét a hátsó ülésen. 

Hamarosan már a LAX felé száguldottak. Jól sejtette, a spanyol akcentussal beszélő sofőr nem kímélte a gumikat és a kilátásba helyezett száz dolláros extra díjért kockáztatni is hajlandó volt, hogy a rend éber őrei esetleg elkapják gyorshajtásért. De a sztrádán baleset miatt kialakult dugóval csak lassan tudtak megküzdeni, így aztán amikor Olivia végre a csomagjával a beszálló kapuhoz rohant, már látnia kellett, ahogy a gép lassan, méltóságteljesen elgurul az épület előtt és hamarosan rááll a felszálló pályára. Teljesen összezuhant, ahogy a kapunál álló alkalmazott sajnálkozva széttárta a kezét; aztán egy mély sóhajjal beletörődve elment megérdeklődni, mikor indul a legközelebbi new yorki járat. A háta mögött kiabálás harsant, sikítások törtek át a gondolatai ködén és már ő is hallotta a szirénákat és látta a hatalmas üvegtáblákon túl gomolygó füstöt. Valami borzasztó baleset történhetett, jutott el agyáig a felismerés, aztán a telefonját kezdte keresni, hogy üzenetet küldjön Alexnek, hogy lekéste a gépet. Ebben a pillanatban bevillant a kép, ahogy a nagy kapkodásban a szállodában az ágyra dobta a készüléket a táskája mellé, miután a taxit megrendelte. A táskát végül felkapta és kirohant a szobából, a telefon viszont ott maradt.

*

Alex bekapcsolta a tv-t, hogy a pakolgatás közben valamelyik hírcsatornára kapcsoljon. Letérdelt a könyvespolc mellé és a Rick által kihúzgált köteteket rakosgatta vissza a helyükre. Cliff éppen bevitte magával a kicsit a lejárt mosógéphez teregetni és az újabb adag mosást betölteni, amikor a képernyőn egy borzalmas légi baleset képeit mutatták. Felerősítette a hangot és döbbenten meredt a képernyőre. A PanAm 432-es Los Angeles-New York járata felszállás közben visszazuhant a kifutó pályára és a kerozinnal teli gép felrobbant. Senki nem élte túl a tragédiát. Szeme előtt megjelent Olivia jegyének a képe, amin ennek a járatnak a száma állt. Azonnal a farzsebéhez kapott és a telefonján a lányt hívta. A készülék kicsörgött ugyan, de senki nem vette fel. És már azt is tudta, miért.

*

Cliff nevetve nyomta a kicsi kezébe a kis piros autót, ami a mosott ruhák közül került elő. Úgy látszik, tényleg a hátán is szeme kellett volna legyen, mert meg mert volna esküdni rá, hogy végig szemmel tartotta ezt a kis gengsztert, amikor bepakolták a gépet, mégis sikerült a kis csibésznek belecsempészni a mosnivalók közé a kedvenc autóját. A szárítókon jórészt a gyerek holmiját teregették ki, mintha Alex az elmúlt hetet ugyanabban a pólóban és farmerben csinálta volna végig. Már tervezgette is, hogyan oltsa le ezért a barátját, amikor a nappaliban egy összezuhant férfit talált, aki meg sem próbálta elrejteni a kétségbeesését, és a fejét az ökölbe szorított kezei közé szorítva éppen felzokogott. Cliff ijedten nézett a gyerekre, aki még nem vette észre az apját, elmélyülten kedvenc kis négykerekűjét tologatta négykézláb a parkettán.

-Héé, Alex! Mi a fasz van? – kérdezte rémülten, ahogy a barátja szinte tébolyult tekintetét meglátta. Ennyire nem boríthatta ki a házimunka. Aztán ő is meghallotta a riporter éles, hadaró hangját, ahogy a tragédiáról számol be. A los angelesi reptér betonján a felrobbant és kiégett gép roncsai füstölögtek, a képek alatt futó sorban pedig az áldozatok számáról szólt a híradás. A baleset időpontja pontosan megegyezett Oli gépének indulásával. Térdre rogyott Alex mellett és néma döbbenettel nézte a képernyőt. Az nem lehet! Az képtelenség, hogy Olivia így végezte volna. Teljesen váratlanul és ilyen brutálisan. Nem, az képtelenség, hogy amikor végre a legjobb barátja és az unokahuga rendbe szedték az életüket, akkor a sors ilyen kegyetlenül végleg elválassza őket. Kell lennie valami magyarázatnak, hogy ez az egész szörnyűség őket nem érinti.

-Próbáltad már hívni? – suttogta rekedten, mire Alex feléje nyújtotta a telefont.

-Nem veszi fel. Rajta volt. Egészen biztosan rajta volt. Édes istenem, elment örökre. – motyogta kábultan a férfi. A következő pillanatban megszólalt a telefonja és azonnal maga elé kapta, aztán Cliff felé nyújtotta… -Dekker az, most nem akarok dumálni vele.

Cliff átvette a telefont és fogadta a hívást. Dekker nem sokat tétovázott.

-Most nézem a híreket. Mondd, hogy nem az ő gépe volt!

Cliff hallgatása önmagáért beszélt. 

Alex közben szinte beteges kíváncsisággal nézte a képeket. Óriási volt a pánik a reptéren, mindenütt rendőrök, tűzoltók és nagy valószínűséggel teljesen feleslegesen érkező mentősök sürögtek-forogtak. Az utazásra várakozók elborzadt tekintettel, kordonok mögé szorítva nézték a roncsokat. Minden arcon ott volt a sokkoló gondolat: ez akár az ő gépük is lehetett volna. Alex összeszoruló gyomorral nézte, ahogy a riporter mögött egy szőke, rövid hajú, elegáns nő az arcát a kezébe temetve zokog. Biztosan kikísért valakit a reptérre, és most a szerettét siratja. – gondolta fásult együttérző fájdalommal. Az első döbbeneten túljutva most éppen elfogytak a könnyei. Valami sztoikus higgadtsággal az arcán nézte a fiát, ezt az alig több, mint másfél éves kis kölyköt, aki éppen csak megnyerte a csatáját a halállal és viszonzásul el kellett vesztenie az édesanyját. Fogalma sem volt, hogy fognak Rick-kel túljutni ezen a veszteségen. Gyakorlatiasan átfutott az agyán, milyen jó, hogy Olivia kis csalásának hála a gyerek már a nevén van, mert így senki nem veheti el tőle. Olivia!

A fájdalma ködén át hallotta, ahogy az az átok telefon megint csilingelni kezd, Cliff pedig fojtott hangon beszél valakivel. A szavak el sem jutottak hozzá, mégis azonnal felhúzta magát. Bassza meg, most ez lesz majd! Hívogatni fogja boldog-boldogtalan és a részvétét fejezi ki, érdeklődik, szörnyülködik majd… ezt nem lehet kibírni. Kivette a barátja kezéből a telefont és kikapcsolta. Majd néhány nap múlva talán már képes lesz suta részvétnyilvánításokat fogadni, most csak csendet akart maga körül. És leginkább valami kábultságot, amikor nem gondol majd arra, micsoda kínhalállal kellett a lánynak távoznia az árnyékvilágból. 

*

Olivia végre magára talált. A telefonjára már keresztet vethet, de a világ egyik legnagyobb repülőterén nyilván vehet egy másikat. Még két órája volt a következő járatig, úgyhogy megcélozta az üzletet és az első, a bejáratnál kíváncsian leskelődő eladóhoz fordult, hogy előadja a kívánságát. Amikor az új készüléket végre a kezébe kapta, az első dolga az volt, hogy Alexet hívja. Áldotta a jó szám-memóriáját, hogy fejből is tudta a számot, mert most megőrült volna, ha előbb nyomoznia kellett volna utána. A hívott szám pillanatnyilag nem kapcsolható – recsegte a fülébe a géphang, és legszívesebben a falhoz vágta volna. Csak remélni merte, hogy a keleti parton még nem mutatták a szerencsétlenség képeit, mert ha Alex azt hiszi, ő is ott volt a gépen… sajgott a lelke, ahogy a férfi helyébe képzelte magát. Remegő lábakkal az első padsorhoz lépett és leroskadt a rengeteg üres hely egyikére. A várakozók a hatalmas üvegfelületre tapadva nézték a betonon zajló tragédiát. Most jutott csak el a tudatáig, hogy akár meg is halhatott volna. Perceken múlott. Látta, hogy egy riporter áll meg előtte a kamerába nézve komolyan, kellő drámai hatással ecsetelve a történteket. Hiénák! – gondolta összeszűkülő gyomorral. Szerte a világban az erre a járatra várók most szembesülnek azzal, hogy valaki, aki a számukra fontos volt, nincs többé, ez a hólyag meg a köz érdekében lélektelenül sorolta a veszteségi adatokat, beleértve a repülőtért és a légitársaságot ért anyagi károkat is. A feszültség zokogás formájában tört ki rajta és a fejét a kezei közé szorítva siratta a sok ismeretlen áldozatot, és ugyanakkor áldotta az álmatlanságát és azt a francos apró kis világoskék tablettát, amelynek hála ő élheti tovább az életét.

*

Az émelygés abban a pillanatban rátört, ahogy a gép ajtaját a stewardess becsukta. Tudta, hogy ez pánikroham, és tekintettel a korábban történtekre, esélye sincs menekülni előle. Amíg a levegőbe nem emelkedtek, úgy szorította az ülés karfáját, hogy majd eltörtek az ujjai. Amikor megszűnt a rázkódás, megkönnyebbült, mintha ez a sima, súrlódásmentes suhanás bármilyen biztonságérzetet adhatott volna. Borzongva gondolt rá, hogy a véres drámától függetlenül az élet odalent ment tovább, mert ezrek akartak eljutni az úticéljukhoz és dacolva a szemük előtt testet öltött veszélyekkel, felültek az első járatra, ami elvihette őket ebből a városból, el a halottak és a gyász közeléből. Feltűnően sok alkohol fogyott a gépen, ő is kért egy vodkát, de igazából nem segített, nem tudta feledtetni vele a látványt és leginkább a gondolatot, hogy milyen közel járt a halálhoz.

Végül összességében négy órával később fog megérkezni, de ő legalább hazatérhet. Alexet azóta sem tudta elérni, a gépen ki kellett kapcsolja a telefonját, de már nem is próbálkozott. Majd fog egy taxit. A hosszú út alatt sajnálatosan sok ideje volt azon gondolkodnia, hogy ha nem kési le a gépet, akkor mostanra Rick félárva lenne, Alex pedig talán túl megkeseredett ahhoz, hogy szerető apaként felnevelje. A landolás alatt újra rátört a félelem, aztán az elsők között hagyta el a gépet és a szilárd talajon végre mély levegőt tudott venni. Szerencsére csak kézipoggyásza volt, így várakozás nélkül rohanhatott a kijárat felé, átvágva a Los Angelesből érkezőkre várakozók izgatott tömegén, és bevágódott az első eléje álló taxiba.  Bemondta a címet és hátradőlt, próbálva elképzelni, hogy miért nem tudja elérni Alexet. Maga mögött hagyva a tragédiát most már azon aggódott, hogy vajon otthon nem fogadja-e egy másik.