Gitárhúrok 24.

Upsz,elaludtam, bocsi! De mentségemül szolgáljon, hogy éjjel háromszor voltam lent a kertben a kutyával, egyszer meg szőnyeget pucoltam.

Na, az ünnepnap a friss levegőn telt… remélem nektek is… Viszont a telken a falevelek gereblyézése és zsákolása határozottan nem használt a lumbágómnak. Nem is értem XD

Kicsit zavarba jöttem a komikat, különösen egyet olvasva. Akikkel napi beszélgetésben vagyok, azoknak már elárultam ugyanis, hogy kb. 30 részre terveztem ezt a mostani történetet, tehát tekintve, hogy a mai a 24., hát, igencsak közeledünk a végéhez. De… nem akartam teljesen lehúzni a rolót, hanem terveztem egy folytatást, ami viszont már nem Alexról és Oliviáról szólt volna, de mégis ennek a sztorinak lenne a folytatása. Áááá, nem megy nekem, hogy ne spoilerezzek, de mégis mondjak valamit! …Szóval, itt tartottam a terveimben, amikor megérkezett Monii komija és elbizonytalanított, hogy talán még lenne itt egy-két dolog, amire a következő rész előtt ki kellene térni. Mert az általa feldobott kérdésekre adott válaszok nélkül talán túl nagy lenne az ugrás a térben és időben… Szóval, még gondolkodom… ti meg majd meglátjátok XD

csez: én sokkal egyszerűbb léleknek látlak. Semmi félremagyarázás etc. … bár, nyilván nem is erre a vonalra gondoltál ;) Egyik kedvenc olvasóm és komizóm lassan kérhet „egyet” XD

Gabó: függővéges? Én azt hittem, konkrét vagyok. És nagyjából befejezett XDDD Lámpaoltás nélkül is. :P

Monii: komolyan elgondolkodtattál, hogy hogyan változtassam meg a már elképzelt folytatást. Akaratlanul is beletrafáltál dolgokba, amik viszont a terveim szerint már nem ebből a történetből derültek volna ki. Most még rágom a dolgot, mivel annak az újnak már megvan az eleje, ami választ ad néhány kérdésedre… nem tudom, lenne-e értelme még ennek a végén foglalkoznom vele, de ahogy a mondás tartja: sose mondd, hogy sose! 

***

 

Olivia szétesve hagyta, hogy a teste emlékezni kezdjen, micsoda gyönyöröket képes neki az a másik test nyújtani. Az elméje kiürült, nem volt benne más, csak a férfi iránti sóvárgás. Szinte már nem is emlékezett rá, hogy ez ennyire jó lehet. Már csak a gyengéden cirógató ujjak érintése maradt, melyek nyomában lángra kapott a bőre és sejtről sejtre ébresztette fel benne a gyönyört és az emlékezést. A szenvedély ködén át is érezte a különbséget a régi és a mostani szeretkezéseik között. Akkoriban Alex nem kért, … akart, követelt, elvett és bár maradéktalanul odaadta közben önmagát, ez a gyengéd, szinte könyörgő alázat egy egészen új oldalát mutatta meg. Hódolt Olivia előtt, aki élvezte a hatalmát, amit nem kért, mégis megkapott. Semmi sem bizonyíthatta volna ékesebben a férfi változását az eltelt időben. És ez egy olyan változás volt, amit csak ő fedezhetett fel. Feledve a korábbi dühét, nem akart sem a veszekedésükre, de még a gyerekre sem gondolni. Alex azt mondta, jó helyen van, tehát nyilván úgy is van. Neki most semmi más feladata nincs, mint élvezni az újra megtalált szenvedélyt, amit soha senki más nem tudott belőle kiváltani, csak Alex. 

Aki ugyanígy elveszett a váratlanul megtalált boldogságban. Olyan sokan feküdtek mellette, amióta az első nő férfivá avatta, de soha senkivel nem volt olyan megnyugtató és egyszersmind őrjítő a szeretkezés, mint Oliviával. Tulajdonképpen senki mással nem is szeretkezett. Nem volt büszke rá, hogy dugott fűvel-fával, de így legalább biztos lehetett benne, hogy amit a feleségével él meg, az mennyivel több, teljesebb, hogy az a … minden. És ezt a mindent meg is akarta adni neki, hogy ő se tudjon már e nélkül élni. Nem foglalkozott vele, hogy mennyire feszíti már a testét a vágy, addig kényeztette a lányt a kezei között vergődve, amíg meg nem érezte, hogy már csak pillanatok választják el az orgazmustól, akkor aztán lassan, időt hagyva neki, hogy újra megszokja a testét, befúrta magát az ölébe. Mire teljesen célba ért, mindketten megadták magukat a pillanatnak. Nem volt értelme tovább várni, de nem is tudott volna tovább kitartani. Már egyikőjük sem volt más, csak nyers vágy, hús és elakadó lélegzet, dörömbölő szívverés.Ő pedig hazaért végre és forró csókkal fojtotta a lányba elégedettsége sikolyát. Cliff igazán jó haver, de még neki sem kell mindent hallania. Aztán fáradtan rogyott rá Olivia remegő, szinte pulzáló testére. Amikor már érzett magában annyi erőt, hogy legalább a nyakát megemelje, felemelte a fejét és a lányra nézett nagy komolyan.

-Szeretlek! Olyan nagyon szeretlek és annyira bánom azokat az elvesztegetett éveket. Nem tudom, hogy ez neked jó hír, vagy rossz, de soha többé nem mehetsz el. Belehalnék, ha újra el kellene engednem téged. És ehhez semmi köze annak a kis vakarcsnak, aki miatt odakint már alighanem hullani kezd a kedvenc unokabátyád haja.

-Jézusom! Cliff is itt van? – kerekedett el Olivia szeme, ahogy a vallomás burkán áttört ez az információ, és azonnal bíborvörös lett, mintha a kedves rokon itt állna az ajtóban és őket nézné. –Szerinted tudja, hogy mit csinálunk?

-Biztos vagyok benne. – nevette el magát a férfi. –De ne foglalkozz vele! Ha szeret, akkor úgyis csak a legjobbakat kívánja neked. A feleségem vagy papír nélkül is,  van egy fiunk, úgyhogy a dolog teljesen legális. És én igazán igyekeztem, hogy erről meggyőzzelek.  – kacsintott a lányra, aki játékosan a mellébe bokszolt.

-El kell ismerjem, a technikád remek. Igaz, volt lehetőséged gyakorolni – motyogta el a mondat végét. Nem egészen arra gondolt, amikor a mondatba belekezdett, amire ezek után mindenki más gondolhatott, mostanra már ő maga is. Hát, igen, volt alkalma a férfinak kigyakorolnia a legtökéletesebb technikát. Ezt kár is szépíteniük. 

-Livi! Nem fogok hazudni, nem is lenne értelme. Tizenhat éves korom óta nem vagyok szerzetes, de tudnod kell, hogy a szívemet soha nem adtam senkinek. Az a tiéd, amióta csak leraktad azt a francos telefonos játékot és szóba álltál velem… amiben mellesleg azóta sem tudtalak utolérni. … És tudod, ez a dolog – lökött egyet a csípőjével, és a lány elhomályosuló tekintettel érezte, hogy még nem értek véget az édes percek – szóval, ez a dolog is csak akkor tökéletes, ha az ember szívvel-lélekkel csinálja. – fejezte be az alatta fekvő testet simogatva a férfi. –Csak veled! -  Aztán úgy döntött, bármilyen jó is elveszni ebben a pillanatban, még jobb, ha most eltereli a lány figyelmét arról az új témáról, amibe belebonyolódtak, ezért a lány fenekére paskolt. –Semmi kedvem innen felkelni, de az az igazság, hogy a szívességnek is van határa. Szerintem Cliff-et mostanra már kétvállra fektette a fiunk, úgyhogy ha nem akarjuk, hogy elmaradjon a karácsony, akkor fel kellene kelnünk. Hamarosan itt lesznek a többiek is, hogy belefaragjuk a talpba a fát, és nektek sem árt elkezdeni a vacsorát Naomival, ha ma még enni is akarunk. Majd éhen halok ugyanis a szenes piritósaid után – kacsintott a lányra, aki elpirult, ahogy arra gondolt, jogosnak vélt mérgében mennyire nem érdekelte, hogy mit rak a férfi elé reggelire. De az eltelt percek után megérdemel valami kiadós ebédet, amiből kellő energiát meríthet, ha a mai estén még folytatnák, amibe most épp csak belekóstoltak.

*

-Ez tökéletes volt! – sóhajtott elégedetten Alex, ahogy a matracon összebújva, a szeretkezésüktől ellazulva hevertek a sötétben. Olivia hozzábújva szuszogott, a férfi mellkasát használva kispárnának. Az ajtó nyitva volt, mint ahogy Rick-é is, de biztosak voltak benne, hogy a kicsit most ágyúdörgés sem tudná felébreszteni. Szinte az egész napot Elmo-val töltötte, aki úgy elfáradt, hogy Dekkernek az ölében kellett a kocsiig elcipelni; és a kicsi is még félálomban is a kölyökkutya nevét motyogta. A férfi már látta maga előtt, ahogy hamarosan ők is egy négylábú gazdái lesznek.

Amíg él, nem fogja elfelejteni, ahogy a gyerek szeme elkerekedett, ahogy a délutáni sétából hazaérve, a nappaliban meglátta a csillogó karácsonyfát. Gregnek hála, a fa úgy állt a nappali sarkában, hogy talán még egy atomtámadást is túlélt volna. Naomi illatozó mézessüteményei lógtak az ágain, az apró égők fényében csillogó üveggömbök mellett, amik még a szülei hagyatékából kerültek elő. A ház most teljes karácsonyi pompában díszelgett, ami régi, gyerekkori ünnepeket juttatott az eszébe.  Az a néhány karácsony, amit együtt töltöttek Oliviával, meg sem közelítette ezt a mostanit, bár akkoriban meg volt győződve róla, hogy úgy volt tökéletes. Akkor csak egy apró fájuk volt, éppen csak jelzés értékű, mindenféle bolondos kacatot aggattak rá, inkább csak fenyőcsokrok illatoztak a lakás legkülönbözőbb pontjain, de nem is volt igazán érdekes, mert alig voltak otthon, hogy élvezhették volna. Most szinte tobzódtak a piros-zöld-arany díszítésben, amely a bejárati ajtótól kezdve szinte beborította az egész lakást. Cliff egy csokor fagyöngyöt hozott valahonnan és mire észbekaptak, már fel is erősítette a az előtér közepén lógó csillárra, nem törődve Elmo-val, aki ugatnivaló játékszernek tekintette onnantól a csokrot és ott ugrándozott alatta, amin Rick óriásiakat kacagott. A nap folyamán ahányszor elmentek alatta, magához rántotta egy csókra Oliviát, mert a hagyományokra adni kell!

A lányok fantasztikus estebédet készítettek, amihez ő már úgy ült le, ha még egy pillanatot kell várnia az ételre, hát a szakácsnőt fogyasztja el. Aztán jóllakottan heverésztek a nappali vastag szőnyegén, Greg és Dekker karácsonyi dalokat játszottak, ő néha bele-beleénekelgetett, de többnyire mindannyian azt a kis apróságot nézték ellágyulva, aki a kör közepén birkózott négylábú barátjával. Olyanok voltak, mint egy nagy zajos olasz család, papa, mama és a gyerek, meg a sok nagybácsi és egy elvarázsolt nagynéni, aki egész idő alatt, a maga még lapos pocakját simogatta, hogy az odabent rejtőző kiskölyök is részese lehessen az ünnepi hangulatnak. Egy csapat felnőtté vált magányos kölyök, akik már hosszú évek óta a barátságukban találták meg az elvesztett családot, és most Alex köré gyűlve egy újfajta szintjét az összetartozásnak.

Egymás szavába vágva anekdotáztak, miközben falták a finom süteményeket, amiket Greg hozott egy neves cukrászattól, nem bízva a háziasszonyok képességeiben; már mindannyian képesek voltak reflexből megóvni Ricket a pottyanástól, a kicsi már üldögélt mindegyikük ölében és bemutatta új tudományai valamelyikét, mint például, amikor Naomi arcát két kis keze fogta és egy csókot nyomott az ajkára. Olivia mentegetőzve csóválta a fejét, mint aki elképzelni sem tudja, ezt honnan tanulhatta a fia. Mikor Elmo lopkodni kezdte a mézeskalács díszeket a fáról, Dekkerék felnyalábolták a renitens ebet és hazaindultak. Szinte velük egyidőben elköszönt a két másik jómadár is, ők pedig villámgyorsan megfürdették Rick-et, hogy a fáradtsága kitartson és hamar álomba mesélhessék. 

Aztán amíg Olivia nagyjából rendet tett a nappaliban, addig Alex megeresztette a kádban a vizet. Vigyorogva nézte, ahogy a fenyőgirlandok még a fürdőszobába is betekeregtek, és néhány gyertya fényénél, igazi karácsonyi hangulatban csobbantak a fahéj illatú fürdővízbe. Az áhítat azonban csak addig a pillanatig tartott, amíg a bőrük egymáshoz nem ért. Akkor aztán fellángolt a szenvedélyük és csak azért nem borította lángba a hangulatos kis helyiséget, mert víz bőven állt a rendelkezésükre. Amikor már a második alkalommal is utána engedtek egy kis forróvizet, Alex nevetve emelte ki Olivia ráncosra ázott kezét a vízből.

-Na, gyere hableány, ideje kimerészkednünk a szárazföldre! – simogatta le róla a habot, aztán fürdőlepedőbe burkolva, csókolózva botladoztak el a matracig. A régi, nehéz ezüst gyertyatartóban öt szál gyertya égett, és annak az imbolygó fényénél találtak újra egymásra. Aztán Alex sóhajtása szinte elfújta az apró lángokat: -Ez tökéletes volt! – Végül tényleg elfújta a gyertyákat és magához húzta a nőt, akit egyszer már elveszített, de amikor újra visszakapta, sokkal többet kapott, mint amire valaha is számított. És soha nem is sejtette, hogy mennyire akarja ezt a többet. Most már nem tudott volna lemondani róla.

*

A napok úgy teltek el Szilveszterig, mint egy pillanat. Alex délutánonként átugrott Dekkerékhez gyakorolni, Olivia néha vele tartott a kicsivel, néha otthon maradtak és a lány a lakást rendezgette. A garázs szabadon álló része lassacskán megtelt dobozokkal, kisebb bútorokkal, amit ő maga is ki tudott húzni-vonni. Elment a saját lakásához és összeszedegette, amit meg akart tartani, a felesleges dolgait pedig elvitette egy jótékonysági szervezettel. Végül az üres lakás kulcsát leadta a tulajdonosnak. Nem beszéltek Alex-szel a jövőről, a férfi nem ígért semmit, ő nem kérdezősködött, éltek a mindennapoknak, amik azt sugallták, közös jövőt építgetnek.

Tony az ünnepek alatt nem volt otthon, így aztán amikor becsöngetett és senki nem nyitott ajtót, írt néhány sort, becsúsztatta az ajtó alatt, aztán hazament. Hazament. Most először gondolt így Alex házára. És a szíve csordultig telt szerelemmel, valahányszor beleborzongott a gondolatba, ahogy a férfi kezei simogatják. Két éven keresztül nem is gondolt rá, így aztán nem is tudta, hogy mennyire hiányoztak neki ezek az érintések, amelyek mind arról meséltek, hogy mennyire fontos a férfinak, aki az összes gondolatát kitölti.

Amikor a férfi hazaért a próbákról, játékos kedvű volt és gondtalan, és ez a vidámság mindannyiukra ráragadt. Rick gurgulázva kacagott, ahogy a karácsonyfa előtt játszottak a szőnyegen, önfeledten fröcskölte össze őket a fürdőszobában, aztán fáradtan csukta be a szemét, hogy az éjszaka hátralevő részében csak egymással foglalkozhassanak. Az élet idilli volt, és mint minden idill, ez is feltartóztathatatlanul haladt valami sötét, baljóslatú változás felé, bár erről még egyikük sem sejtett semmit.