"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2013. október 21., hétfő

Gitárhúrok 21.



Szép hétfőt, ha ez a két dolog nem zárja ki egymást ;)
csez, margo 27, Gabó: köszöszöm XD
Gabó, te meg ne legyél már ilyen kis hűbelebalázs ! Nem indulnak ők nulláról, csak hát – főleg Oliviában – van egy nagy adag félelem, hogy mi lesz, ha megint nem úgy alakulnak a dolgok… a nők hajlamosak a túlkomplikálásra. Alex meg egyelőre még nem tudja, hogy nem szúrja el… de majd rájön… nemsokára ;)
puszik
PaSa
***


Az étteremből kilépve fázósan húzták össze magukon a kabátot, mégis szinte gyermeki örömmel  az idei szezon első
hópelyheinek örülve. Dekkernek igaza volt. Hatalmas pelyhekben, egyre intenzívebben hullott a hó és Olivia felszabadultan tartotta a fürgén szállingózó pelyhek felé az arcát. Szempilláján megültek a pihék, aztán amikor felnézett, elkuncogta magát.
-Mi olyan vicces? – mosolygott rá a férfi, mire a lány kesztyűs kezével lepöckölt pár hideg kristályt Alex füléről. A férfi elkapta a kezét, aztán magához húzta és lassan, hogy a lánynak elég ideje legyen eldönteni, akarja-e vagy sem, megcsókolta. Ez csók volt, nem olyan kis puszi, mint a minap, és ennek megfelelően a hatása elsöprő volt. Olivia csak azt érezte, ha nem kapaszkodna a férfiba, talán el is nyelné a lábaik alatt sötétlő aszfalt, amelyen nyomokban már megmaradt a fehér takaró. Hosszú percekig csak álltak összetapadva, nem törődve a körülöttük kavargó hóeséssel és a járókelők kaján megjegyzéseivel. Amikor az ajkaik elváltak, épp csak levegő után kaptak és máris keresték újra az ismerős, régen vágyott édességet… aztán Olivia megborzongott. Alex végigsimított az arcán.

-Jó lenne tudni, hogy a hidegtől rázkódtál össze, vagy a vágytól… nagyon nem lenne mindegy az este folytatását illetően.
-A folytatását…? – suttogta még mindig elhomályosult tekintettel Olivia.
-Hát, hazamehetünk és hazazavarhatjuk Dekkeréket. Vagy hazamehetünk és játszhatjuk a közömböst, amíg megteszik azt a szívességet, hogy hazamennek. Vagy haza sem megyünk, hanem kiveszünk egy szobát itt a közelben. A dolog lényege, hogy minél hamarabb ágyba bújhassunk – hajolt rá ismét a férfi, mire Olivia eltolta magától a fejét.
-Nem tudom, hogy jó ötlet-e…
-Nem is kell tudnod. Ha úgy érzed, meg akarod tenni, bátran megteheted. Ha nem akarod megtenni, akkor örülnöm kell annak, amit eddig kaptam. Kénytelen leszek tudomásul venni.
-Nem is kaptál még semmit.
-Ó, dehogynem. Nézz csak végig magadon! – tolta el karnyújtásnyira a lányt és megforgatta, mintha táncolnának. –Fantasztikusan nézel ki és egyszer sem akartál faképnél hagyni, megkockáztatom jól érezted magad a társaságomban… szóval, ezzel az estével én máris nyertem.
-És nem is fogsz neheztelni érte, ha … végül mégse…? – nézett rá kíváncsian a lány.
-Nem fogok örülni, ha a menyország kapuját becsapják az orrom előtt, de hát nyilván el kell fogadjam, nincs más választásom.
-Meg sem próbálnál meggyőzni? – kacérkodott tovább Olivia.
 -Mást sem csinálok hetek óta, ha nem vetted volna észre – grimaszolt Alex, aztán a lányt a hóna alá igazítva a park felé indult. –Gyere, élvezzük még egy kicsit a hóesést! Hamarosan itt a karácsony, és arra gondoltam, talán Rick számára is ez lesz az első, amit már nyiladozó értelemmel felfog, úgyhogy emlékezetessé kéne tennünk. 

Olivia zavarodottan igazította hozzá a lépteit, amit megkönnyített, hogy Alex igazán visszafogottan, lassú tempóban sétált. Nem értette, miért váltott a férfi hirtelen témát. Neki igazából tetszett az a vizionálás, ahogy Dekkeréket kituszkolják az ajtón, aztán… Az előbb szinte már érezni vélte a háta alatt a zizegő friss lepedőt, ahogy Alex végigfekteti rajta, most meg itt andalognak, mint két jó barát. A fene se tud kiigazodni rajta. Milyen hülyén jönne ki, ha most ő kérdezne rá, hogy meggondolta-e magát az este folytatását illetően… A karácsony. Eddig nem is gondolt rá, de tény, hogy egy hét múlva itt lesz és most a legkisebb várakozás sem égett benne az ünnep miatt. Az elmúlt évek magánya mintha kiölte volna belőle az izgatott készülődés örömét, de most Alex szavaira újra eszébe jutott, hogy az év legbensőségesebb ünnepét végre családként ünnepelhetik. Kihúzta a karját a férfiéból és két gyors lépéssel megelőzte, aztán szembefordulva vele megállásra késztette.
-Hatalmas nagy fát akarok. Mennyezetig érőt. Hogy Rick óriásira kerekedett szemekkel csodálja és mindig úgy emlékezzen a karácsonyra, mint valami csodára. 

-Nocsak! A kis akarnok… - mosolyodott el a férfi, aztán magához húzta Oliviát és újra megkereste a száját. Minek lombozza le a lelkesedését azzal, hogy a megálmodott fája már úgyis a ház mögött fekszik, tegnap hozta az árus. Persze, hogy ki fogja a házba becipelni és a talpba beleállítani, az még erősen kérdéses, mert amikor ő egy kicsit odébb akarta húzni, nem tudta megmozdítani. És más tervei is voltak. Cliff egyedül él, Greg is, mert a szüleivel nem volt túl jó a kapcsolatuk. Dekkerék ugyan keresztbe tehetnek a tervezgetésének, de talán beáldozzák ezt a karácsonyt még egy közös ünnepnek. Még azt a nyavalyás dögöt is hozhatják… feltéve, ha ma este nem rágta szét a fél lakást.
-Tudod, arra gondoltam, hogy tölthetnénk együtt a bandával az ünnepeket. Megérdemelnék, hiszen annyit segítettek ők is az eltelt időben. Szilveszterkor meg úgyis fellépésünk lesz. Talán még nem is meséltem, de kaptunk egy felkérést, hogy a nagy éjféli tűzijáték előtt játsszunk mi is a Times Square-en néhány más bandával együtt.
-Fogd már be! – hajolt hozzá Olivia és egy csókkal némította el. Aztán egy közeledő taxi felé intett, amely kicsit csúszkálva, de éppen mellettük állt meg. –Az előbb ott tartottunk, hogy hazamegyünk és megkérjük Dekkeréket, hogy induljanak haza… amíg még nem olyan nagy a hó, hogy kénytelenek lennének maradni, szóval… ne vesztegessük az időt! – aztán az elképedt, majd ördögi vigyorra váltó férfival nem törődve bekucorodott a hátsó ülésre. Alex  a sofőrre sem pillantva bemondta a címet, aztán  megcsókolta Oliviát. Igaza van a lánynak, karácsony még egy hét, neki most a pillanatra kell koncentrálnia.
*
-Sziasztok! Ilyen korán véget ért az este? – fogadta őket Dekker egy pohár whiskyvel a kezében, amikor az előtérben topogva rázták le magukról a havat. Alex a barátja kaján tekintetével nem törődve, kivette a kezéből a poharat és a kisasztalra tette, ahová a kulcsokat szokták ledobni.
-Jobb ha nem iszol többet, odakint szakad a hó… ha azt akarod, hogy még ma épségben hazaérjetek, máris indulnotok kell! Szia, Naomi! Nagyon köszönjük a bébiőrzést, de most indulnotok kell! Hol az a gengszter kutyátok? Nehogy itt felejtsétek a nagy rohanásban! – nézett körül és elmosolyodott, ahogy a kerekfejű ebbébi valami rongycsomóval a szájában megjelent. A mosoly kicsit lehervadt az arcáról, amikor észrevette, hogy az egyik kedvenc pólója az áldozat, de aztán úgy döntött, ekkora kártételt még el tud viselni ettől a kis szörnyetegtől. –Rick-kel minden rendben? – kérdezte teljesen feleslegesen, mert Olivia már bekukkantott a gyerekszobába, ahol békésen aludt a kicsi. –Na, akkor még egyszer hálás köszönet, és nagyon vigyázzatok útközben! – adta rá a kabátot a vihogó Naomira, aki Olivia felé kacsintva éppen felnyalábolta a kutyát.
-Hát, szép álmokat nektek is! – ért fültől fülig a mosolya a nőnek, aztán maga előtt terelgetve kituszkolta a férjét is az ajtón, aki még mindig az italát reklamálta. Alex megkönnyebbülve csapta be mögöttük az ajtót, aztán Oliviára nézett, aki bíborvörösen ácsorgott a nappali ajtajában.

-Most biztos tudni fogják, hogy miért dobtad ki őket ilyen gyorsan … - motyogta zavartan, mire Alex vállat vont.
-Szerintem már akkor tudták, amikor elindultunk vacsorázni. Csodálom, hogy nem álltak itt az ajtó előtt menetkészen. Az utóbbi időben már a fiúknak is feltűnt, hogy minden mondatom veled kezdődik és veled ér véget, úgyhogy aligha meglepetés nekik, ha végre véget vetünk ennek az áldatlan állapotnak, amiben élünk hetek óta. El nem tudom mondani, hogy mennyit gondoltam rá, hogy milyen balfék vagyok, amiért te a folyosó túloldalán alszol, nem pedig mellettem. Amikor a matracomat visszahozattam a srácokkal, akkor amúgy is mindegyikük arra tippelt, hogy a svédtornához alighanem kicsi lenne az a kórházi ágy.
-Jézusom, még ki is tárgyaltátok, hogy mikor bújok újra az ágyadba? – fagyott le hirtelen Olivia.
-Livi! Olyannak ismersz, aki a legbensőbb dolgait megosztja a haverokkal? – nézett rá a férfi enyhe rosszallással. –Soha nem dicsekedtem azzal, ami zárt ajtók mögött történik… főleg nem, ha az veled volt kapcsolatos. És szerintem Dek még nem is kapcsolt, de majd Naomi felvilágosítja, hogy miért kellett hirtelen megválnia a legjobb whiskym maradékától. Nekem úgy tűnt, hogy a barátnőd sokkal inkább képben van az éjszaka folytatását tekintve, mint a barátom.
-Az csak amolyan női megérzés lehet, mert én egy szóval sem mondtam neki, hogy … - tette a kezét a szívére Olivia, amit Alex a kezébe fogott és a szájához emelt. 

-Még sokáig állunk itt és elemezzük, hogy melyikük tud többet arról, mi fog itt történni? Mert akkor a végén úgy járunk, hogy egyiküknek sem lesz igaza, mi meg itt alszunk el a bejárati ajtó előtt. Na, gyere! – húzta magával a hálószoba felé. Olivia a küszöbön megtorpant.
-Talán inkább nálam … - akkor halljuk, ha Rick felébred.
-Éppen ezért nem nálad. – sóhajtott Alex. –Egyrészt nem akarom, hogy a fiam arra ébredjen, mi folyik a mellette levő szobában, még ha most nem is tudja, hogy mi történik. Másrészt az a szoba, ott… szóval, ott nem akarom. …Bár, el kéne hoznom pár dolgot onnan, mielőtt… - kezdett ő is sután egy mondatot, mire a lány fejében világosság gyúlt.
-A gumikra célzol a fiókban? Mert azokat kidobáltam.
-Jesszus, Livi, de hát miért? – kotort bele a hajába Alex, villámgyorsan végigvéve a lehetséges helyeket, ahol utánpótlást találhat.

-Szerinted? Nekem nem volt rá szükségem. A vendégeid meg ha lesznek, majd gondoskodnak maguknak… nem is a vendégeidé volt, igaz? – döbbent le, ahogy a megoldás eljutott az agyáig. -Oda vitted a lányokat? – nézett őszinte rosszallással a vendégszoba irányába.
-Nem akartam a kettőnk hálószobájába vinni senkit… így egy kicsit olyan volt, mintha meg sem történt volna. – motyogta Alex és fáradtan elfordult. Az este határozottan rossz irányt kezdett venni. A francnak kellett neki a kotonok miatt aggódnia. Lehet, hogy Olivia védekezik és nincs is szükségük rá, bár meg tudta volna érteni, ha a lány óvatos, de hát a kórházban sok egyéb mellett erre nézve is szűrték, teljesen egészséges. Mély sóhajjal fordult a lány felé, aki a vállába csimpaszkodott. Talán még nincs veszve semmi, ha nem löki el magától. –Livi! Biztos vagyok benne, hogy nem a legjobb időpontot választom a baromi nagy őszinteségi rohamhoz, de te is tudod, voltam másokkal, amíg nem voltunk együtt. De esküszöm neked, senki nem feküdt az ágyunkban. Úgyhogy ha túl tudsz lépni ezen a dolgon, ott nem kísérthetnek rossz emlékek.
-Ha tudtam volna, soha nem választom azt a szobát – rázkódott össze a lány, mire Alex magához húzta.
-Nem tudok ezen már változtatni, csak azt remélem, hogy jelent neked valamit, hogy a hálószobánkat megőriztem kettőnknek. Az olyan volt számomra, mint egy szentély. Gyere velem az ágyunkba! – simogatta meg a lány arcát a férfi és közben minden hipnotikus képességét bevetette, hogy végre átlépjenek azon a nyomorult küszöbön, ami pillanatnyilag olyan tettnek tűnt, mint megmászni a Himaláját.  Olivia nem szólt semmit, csak hagyta magát vezetni… és amikor belépett a valaha közös hálószobájukba és átkarolta a férfi nyakát, a gyerekszobából felharsant Rick erőteljes, panaszos sírása.
 

6 megjegyzés:

csez írta...

Kössssz Ricky.... XDDDDD
A "ki vág csalódottabb képet" versenyben nyílván Alexé lenne a pálma, de én is benevezhettem volna.... O.o
Nagyon jó hangulata volt, helyesek voltak!!!
Fülén hópihét ki se hagyhattad volna XDDDD
Tetszett!
Eléggé ;)
K&P

Névtelen írta...

Szegény embert az ág is húzza! Jelen esetben Alexet! :)
Szegény, kicsit sajnálom :)
Nagyon tetszett! Várom a folytatást!
An

Gabó írta...

Most kicsit pironkodok, mert csak egy napot kellett volna várnom a hőn áhított csókra, és a döntő lépésre, de hát ki a fene gondolta volna, nálad sosem lehet tudni! O.o XDDD
A képnél, és a hópihénél vihogtam egy kicsit ;) , hát tényleg nem is te lettél volna, ha kihagyod!
Azért az ABS még mindig működik! XDDD
A kidobott óvszerek és Ricky személyében.
Érzem, hogy nem lesz ebből a matracgyűrésből semmi, vagy éppen csak ez, meg az! XDDD
De nem vagyok telhetetlen és hálátlan, ennek is nagyon örültem!
Köszönöm a könnyed pillanatokat, nagyon tetszett! ;)

rhea írta...

Mikor a végére értem és kifújtam egy nagy levegőt, akkor tudatosodott bennem, hogy eddig még azt is visszatartottam. :)) Már vizualizáltam magamnak dolgokat..erre tessék! Na nem baj, türelmes vagyok. Remek volt Jutkám, köszönöm!

Laura írta...

Jaj, miért is lenne olyan egyszerű!!! a gyerek tudja mikor kell (vagy mikor nem kellene) sírnia!
Végre volt csók, ellágyulás, és a hálószoba ajtóig is eljutottak már...nagyon tetszett! Köszönöm!

zso írta...

Jó is a gyerek a háznál! XDD Gumi sem kell...
Végig vigyorogtam a hópihétől kezdve,a kitoloncolásig, végig. Olivia nekem egy kicsit olyan, mint aki az élete első sex-ére készül....XD