"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2013. október 5., szombat

Gitárhúrok 5.



Alex türelmetlenül dobolt ujjaival a szék karfáján, amíg az ügyvédje titkárnője végleges formába öntötte a végrendeletét,
amibe belefoglalta Ricky adatait. Meglepte, hogy vezetéknévként az ő családneve szerepelt a kisfiú papírjain, de Olivia némi zavart pirulás mellett az esti vacsoránál bevallotta, hogy mivel a fogantatásakor még majdnem házastársak voltak, ezzel az apró csalással intézte el az anyakönyvezéskor a dolgot. Úgy gondolta, így helyes, még akkor is, ha neki egy szót sem szólt róla. Senki nem is emelt kifogást, magyarázkodnia sem kellett. De ha gond, akkor ... kezdett bele a lány egy mentegetőzésbe, amit kénytelen volt egy gúnyos grimasszal belefojtani. Mégis mi a jó francot képzelt? Miért zavarta volna, hogy a vérszerinti örököse a nevét viseli? Uramisten, miket képzelt a felesége róla, ha ez okozott neki problémát és nem az, hogy eltitkolja előle a gyerek létezését? Alex szülei már nem éltek, így nekik sem örömet, sem bánatot nem okozhatott már a dolgok alakulása, és most először gondolt rájuk szánakozva, hogy nem láthatták ezt az angyalarcú kisfiút; és nem szoríthatják meg együttérzően a fiuk kezét, mielőtt egy olyan műtétre vállalkozik, aminél jóval kisebbtől is megfutamodott volna. Ha csak magáról lett volna szó, lehet, hogy soha nem egyezik bele, él ameddig él, annyi. De egy gyerek jövője múlt a gyávaságán, így aztán összekapta magát.

A szülei még az előtt meghaltak egy közúti balesetben, hogy Oliviával összeházasodtak volna. Tetszett nekik az érzékeny, szeretetre méltó lány, aki ráadásul képes volt a fiukat megszelidíteni is. És biztosan az ő pártját fogták volna, ha még tanui lehettek volna a gyerek-kérdésben lefolytatott számtalan vitájuknak. Kíváncsi lett volna rá, hogy mit tanácsolnak, tudva a veszélyekről… de hát ennek az egésznek mostanra semmi jelentősége nem volt.  Amikor a garázs fölötti kis birodalmából beköltözött a nagy házba, hónapokig úgy mozgott a bútorok között, mint aki vendégségben jár közöttük, és Olivia ugyan javasolta, hogy váljanak meg a sok, múltat idéző darabtól, de ő ragaszkodott minden darabhoz, ami szép emlékekhez kötődött, így aztán a mai napig úgy élt ott, mint egy múzeumban, ami ugyan nem az ő ízlését és életvitelét tükrözte, de mégis megnyugtatóan hatott rá egy-egy viharos koncertkörútról hazatérve.

Amikor a papírok elkészültek, sietve Dekkerékhez vitette magát egy taxival. A csapat ott gyűlt össze, nem valami csehóban, mivel arra kérte őket, hogy valami nyugisabb helyen beszéljenek, mert egy bejelentésre készül.Mostanra már nyilván kifúrta az oldalukat a kíváncsiság, mi lehet az. Utálta a gondolatát, hogy ilyen helyzetbe kell hozza őket, de bízott benne, hogy megértik, tulajdonképpen nincs választási lehetősége. Dekker McDonald és a felesége Naomi váltak mára a legközelebbi barátaivá. Ahogy Cliff elfordult tőle, úgy keresett akaratlanul is szövetségest a billentyűsben. Ez a szövetség még akkor sem ingott meg, amikor a srác váratlanul bejelentette, hogy megnősül. Persze, látták már korábban is, hogy időnként felbukkan mellette Naomi, de a barátjuk néha másokkal is elment, éppen ezért senki nem gondolta, hogy komoly a kapcsolatuk. Aztán kiderült, hogy még a lánynak is le kellett zárnia egy másik kapcsolatot, ami nyilvánvalóan nehezen ment, és amikorra már mindkettőjüket kezdte felemészteni ez a se veled, se nélküled kapcsolat, akkor szinte varázsütésre egyszerre jutottak döntésre. A döntést pedig egy villámgyors esküvő követte, amin Alex a szája szélét rágva ült a templom hátsó sorában. Biztos volt benne, hogy azok ott ketten elkapkodták a dolgot, bármennyire is boldogságtól sugárzott az arcuk az oltár előtt, és napról napra, hétről hétre várta, hogy az első jelek megjelenjenek, amik a feltevését igazolják. De mára már az első házassági évfordulójukon is túl voltak és nyoma nem volt a házasságukban a megbánásnak. Dekker kiegyensúlyozottabb volt, mint valaha és Naomi rengeteget segített a banda körüli ügyek szervezésében is.

A taxiban ülve még újraélte a tegnapi vacsora egyik részletét, amikor Olivia pirulva bevallotta, hogy Cliff végig tudott a dologról. Ezért a hírért meg tudta volna tépni őt is és a barátját is, és az érzés most, közeledve a találkozóhoz, újult erővel tört fel belőle. Biztos volt benne, hogy Cliff is tudja már, hogy veszélyben a csinos pofája, éppen ezért nem is lepte meg, hogy Dekker már a kapuban várta és elkapta a kabátja szegélyét, ahogy el akart mellette rohanni.
-Nem egészen vágom, hogy mi a bajotok egymással, de nem fogtok itt verekedni, értve vagyok? Bármi is történt, gondolj arra, hogy az egyik legjobb barátod. Persze, csak utánam – vigyorodott el kényszeredetten a haverja.
Alex egy árnyalatnyit lehiggadva megtorpant. Ennyire nyilvánvaló volt az indulata? Egyébként sem tehetné meg, hogy bármivel veszélyeztesse a műtét időpontját, úgyhogy nyilván nem keveredhet verekedésbe, pedig az ökle szinte sajgott, hogy a valóságban is megvalósíthassa, amit a képzelete már lejátszott.
-Nyugi, nem tehetem meg, hogy beverem a képét. Most nem. De egyszer ezt még muszáj lesz megtennem. Nem olyan a dolog, ami elévülne – morogta halkan, aztán lerázva magáról Dekker kezét, benyitott a házba.

-Szia Alex! – csicsergett rögtön az ajtó túloldalán Naomi, nyilvánvalóan a második védvonalként, ha odakint Dekker nem járt volna sikerrel.
-Szia szépségem! Még mindig nem akarod ott hagyni ezt a bohócot? – intett a háta mögé a férfi. –Tudod, hogy az én vigasztaló két karomra mindig számíthatsz.
-Ha meglépne, neked nem lenne két karod, amivel vigasztald. – morgott mögötte a házigazda, aztán a feleségét a hóna alá rántva alaposan megcsókolta. –Egyébként se lehet oka panaszra, úgyhogy ne is reménykedj! Egyelőre még marad.
-Egyelőre? – bokszolt a gyomrába a felesége, mire Dekker fájdalmas pofával, neheztelően nézett rá.
-Nem úgy gondoltam…
-Én meg csak figyelmeztettelek, hogy meg se próbáld úúúgy gondolni – mosolygott rá bájosan Naomi, aztán a férje öleléséből végképp kibontakozva Alexba karolt és a nappaliba már együtt léptek be, ezzel is megakadályozva, hogy akár Cliff, akár Alex kezet emelhessen a másikra. Alex azonban finoman, de határozottan lefejtette magáról az asszony kezét és biztos távolból a dobosra nézett, aki dacosan állta a pillantását.

-Miért nem mondtad el? – mondta halkan, de annyi váddal a hangjában, hogy a többiek előtt hirtelen értelmet nyert a majd két éve tartó jeges viszony, bár az okokat még nem ismerték. Cliff meg sem próbált úgy csinálni, mint aki nem tudja miről beszél. –Megesketett, hogy  nem mondhatom… te mit csináltál volna hasonló helyzetben?
-Én a gyerekre gondoltam volna.
-Ja, arra a gyerekre, akit te nem is akartál? – húzta el a száját a fiú.
-Csak elvileg nem akartam, de ha már megvolt, nem volt jogotok eltitkolni! – csattant fel Alex, aztán elfordulva keserűen suttogva megismételte: Nem volt jogotok!
A többiek csak kapkodták a fejüket, mint valami teniszmérkőzésen. Két éve voltak már tanui annak, hogy a valamikori jó barátok nem tudnak fél órát eltölteni egymás társaságában. Nyilvánvalóan Cliff kezdte ezt a távolságtartást, Alex eleinte értetlenül, de próbálkozott, aztán az idők folyamán már nem is volt érdekes, ki kezdte, csak morogtak egymással mindenért, mint két fogfájós medve. Ez a kissé rejtélyes, de ugyanakkor mellbeverően egyértelmű pengeváltás kezdte fellebbenteni a fátylat a nagy kérdésről. Egy gyerek? …Greg, a basszusgitáros szólalt meg, aki a legfiatalabb volt köztük, még most is csak huszonhét éves.

-Gyereked van Alex? De hát kinek…, és  mi köze ennek Cliffhez? Csak nem ő…?
A két érintett úgy nézett rá, hogy azonnal becsukta a száját. Akkor a gyerek Oliviáé és Alexé, aki nyilván nem tudott róla, viszont Cliff igen – vonta le azonnal a helyes következtetést az előbbi elhamarkodott helyett. De a kérdés még akkor is kérdés, Cliff miért…?
Alex leroskadt a kanapéra és felkapott egy üveg sört, aztán némi halk szentségelés közepette lecsapta az asztalra. Naomi idegesen rezzent össze az üveglap koppanását hallva.
-Bocs! – nézett rá az együttes vezetője. –Tudnál adni egy pohár vizet? Mindegy, akár csapvíz is lehet. – legyintett, ahogy a nő kérdésre nyitotta a száját.
Amíg Naomi visszaérkezett egy kis üveg ásványvízzel, a többiek zavartan nézegették egymást és Alexet. Akkor ez lett volna a nagy bejelentés? Nem úgy festett a dolog, mintha azonnal fene nagy ünneplésbe kezdenének, és akkor talán itt lett volna a helye a srác volt feleségének, Oliviának is, meg a kölyöknek is. … Alex a többiekkel nem törődve lehúzta az üveg tartalmát, aztán hátradőlt.

-Srácok! Úgy alakult, hogy szerdától bizonytalan ideig nem fogok tudni fellépni. Ha ez anyagilag bárkit váratlanul rosszul érint, kész vagyok kárpótolni, de fogalmam sincs, mikor jöhetek vissza közétek. Hát, ez van. Már szóltam Jesse Nortonnak, hogy mondjon le minden nagy fellépést tavaszig. És persze az interjúkat és fotózásokat is. Sajnálom, hogy kész helyzet elé állítalak titeket, de hát az az igazság, hogy két napja még fogalmam sem volt róla, hogy így alakulnak a dolgok. Most viszont lépéskényszerben vagyok, egyszerűen nincs más lehetőségem. … Mondjuk, már ezért is el kellett volna mondanod – nézett fel Cliffre, aki a fejét lehajtva rágta a szája szélét.
Hányszor megmondta Oliviának, hogy hülyeség, amit csinál, pedig akkor még baj sem volt… most pedig tényleg úgy tűnik, Alexnek sincs más lehetősége, mint megtennie, amit meg kell. Becsülte érte, hogy a történtek ellenére ez nem is volt kérdés a számára. Lassan két éve nyomasztotta a barátja háta mögött folytatott bujkálás és fogalma sem volt róla, hogyan vessen véget az egésznek. Néha már arra gondolt, mégiscsak elmondja az esti két whisky után a srácnak, olyankor valahogy megértőbbnek látszott a világ bajaival kapcsolatban, de aztán a srác kézen fogott valakit, hogy ne töltse egyedül az éjszakát, s őelőtte felmerült az unokahuga keserű tekintete, és minden jobb meggyőződése ellenére hallgatott. Hát, ez lett a vége… 

-Ha újra játszhatnánk ezt a meccset, nem állnék Olivia mellé, de akkor úgy tűnt, neked nem jelentett olyan sokat a válás, és …
-Fogalmad sem volt róla, hogy belül mi játszódott le bennem… - suttogta Alex, miközben a szívére tette a kezét. Lassan a délután a kettőjük párbeszédévé alakult, de a többiek nem bánták, mert végre választ kaptak egy csomó kérdésre, amit korábban feltenni sem mertek.
-Miért nem beszéltél róla? Nem nekem! Neki! – mutatott rá Cliff a nyilvánvaló problémára.
–Ha csak egyetlen szóval marasztal aznap reggel, akkor nem töltöttünk volna külön két kurva hosszú évet. Akkor láthattam volna, ahogy a gyerekemtől gömbölyödik, foghattam volna a kezét, miközben a világra nyomja és most nem hoználak titeket ilyen szar helyzetbe a döntésemmel. – motyogta Alex valahova a múltba révedt tekintettel.
-Akkor már egy éve külön voltatok – hívta fel a figyelmét a tagadhatatlan tényre Cliff, és hogy Alexnek kétsége se legyen afelől, hogy a barátjának jó a memóriája, kicsit mélyebbre nyomta a kést, amit az előző mondattal elhelyezett a teste bal oldalán, valahol az ötödik és hatodik borda közti területen, ami alatt egészen véletlenül az a szívnek nevezett izomcsomó helyezkedik el. –És láttam, ahogy egy-egy koncert után hazacipelsz valakit. Biztosan az asszony utáni kurva nagy vágyódásod okán.
-Igen, keféltem boldog-boldogtalannal, mert tudni akartam, hogy kellek-e úgy is, ha nem tekintenek potenciális tenyészbikának, és mert valahogy le kellett vezetnem a feszültséget, amit az a reménytelen helyzet keltett bennem, de ha te már akkor is olyan védelmezően álltál mellette, talán megmondhattad volna neki azt is, hogy lassan az összes számom róla szólt. Ez pedig azért csak jelentett valamit.
-Azt tudta. – vetette közbe halkan Cliff, ahogy arra gondolt, egyszer sem tudott úgy beállítani a lányhoz, hogy ne Alex számai szóltak volna.

-Időt kérek! – tette fel a kezét Naomi. –Szerintem most nem a múltban kellene turkálnunk, van egy probléma, amit meg kell oldjunk, de az nehéz lesz, ha nem tudjuk a részleteket. Elárulja valamelyikőtök, miért is kell lemondanotok a következő néhány hónap összes megjelenését? – tért gyakorlatiasan a lényegre.
-Mert ha erről a helyről felállok, akkor egyenesen visszamegyek a kórházba, hogy holnap reggel a májam egy darabjával esélyt adjak a fiamnak az életre. – motyogta halkan Alex és a bejelentését követő döbbent csendre felnézett. –Most mi van? … Nem volt nyilvánvaló az elhangzottakból? Pusztán a hír, hogy van egy gyerekem még nem hülyített volna meg, hogy mindent felrúgjak magam körül, de mivel bajban van, egyszerűen nem tehetek mást, ezt a bulit vállalnom kell.
-Hát, persze, vállalnod kell – motyogta megrendülten Naomi és akaratlanul is a hasára tette a kezét. Még Dekker sem tudta, amit ő már sejtett egy ideje, hogy szülők lesznek. De nem ez lesz az a nap, amikor elmondja neki, ebben is biztos volt. Oliviára gondolt, akit élőben csak néhányszor látott, közelebbről nem is ismert, és ezért sosem értette, hogy tudta magához láncolni a banda legdögösebb pasiját, és akiről mindig is érezte, hogy kitörölhetetlen űrt hagyott maga után a válással. A fiúk talán nem vették észre, de ő látta Alex arcán a reménytelen vágyódást az esküvőjükön, ami arra emlékeztette, mit veszített el ő maga. 

-Huh, bassza meg! – húzta le Greg a sört, ami a kezében volt, és felállt, hogy egy másikat kerítsen. Ennél kisebb durranásra számított és már szövegezte magában az érveket, amikkel Alexet visszatérítheti a sötét oldalról, bármi is legyen az. Erre rá kellett döbbenjen, hogy a fickó, akit időnként nagy köcsögnek tartott, időnként pedig istenített, most végképp ebben az utolsó pozícióban foglalta el jól megérdemelt helyét. Nagyon jól tudta, hogy mekkora döntés ez, hiszen ő is az apja fél veséjének köszönhette az életét. Ez a gondolat aztán vissza is rakatta vele a sört a hűtőbe. A többiek talán sosem vették észre, de a nagy össznépi ivászatokon mindössze egy sör volt, amit engedélyezett magának.
Visszafelé menet elment Alex háta mögött és megszorította a vállát, jelezve, hogy ő a részéről minden döntésében támogatja. 

Cliff-en egyértelműen látszott a megkönnyebbülés, mint aki idáig nem volt biztos benne, hogy a barátja meghozza-e majd ezt az áldozatot. Dekker pedig egész egyszerűen csak állt döbbenten, aztán megrázta magát és keresett valami keményebbet, mint a sör. Ez a ház túlzóan nagy volt, tudta ezt abban a pillanatban, amikor a kölcsönt felvette rá, de bízott benne, hogy a sikereik és a tele előjegyzési naptár folyamatosan biztosítják majd a részletekre a pénzt. Soha fel sem merült benne, hogy a bőséges napok bármikor véget érhetnek. Hát, most szívás lesz – gondolt a kártérítésekre, amiket nyilván a nyakukba vágnak majd egy-egy koncertszervező irodánál. Ettől függetlenül megértette Alex döntését, csak éppen fogalma sem volt róla, hogy anyagilag hogy fogja túlélni a következő hónapokat. Naomira nézett, aki nem tűnt különösebben megrendültnek és ebből próbált erőt meríteni. Talpraesett nő, együtt biztos ki tudnak majd találni valamit.

Alex felállt és végignézett rajtuk. -Tényleg nagyon sajnálom és csak remélni merem, hogy megértitek, hogy egyszerűen nincs választási lehetőségem. Nem tudom, hogy mi lesz a műtét után, azt mondták, nem lesz egyszerű nekem sem; és hát akármi is előfordulhat – motyogta, kikerülve a végzetes és tragikus szavakat, mert a drámai hatást már nem akarta fokozni. -Éppen ezért az ügyvédnél ma rendelkeztem róla, hogy ha bármi gáz van, akkor Rick az örökösöm és Olivia a haszonélvezője a gyerek nagykorúságáig, bármiről is legyen szó. És ne aggódjatok, mert a legutóbbi alkalommal, amikor a rajongóink kis híján szétcsapták a lebujt, okulva belőle, hogy az nekünk elég sokba fájt, kötöttem egy felelősségbiztosítást a bandára, úgyhogy ha bárki kártérítési követeléssel állna elő, azt a biztosítás állni fogja. A többi kiesést nem tudom, hogy tehetném jóvá… ha gondoljátok, amit lehet, vállaljatok el. Ha találtok valakit, aki beugrana… részemről rendben, csak … - nézett félre egy pillanatra… az Oliviához szóló dalaimat ne adjátok oda neki, kérlek. Az túl személyes… Na jó, mielőtt még elsírjuk magunkat, én lépek… szorítsatok! – ölelte meg a még mindig dermedten álló Dekkert, aztán szép sorban a többieket, majd hosszú lépteivel ott hagyta őket, hogy az utcán intsen le egy taxit. Hazament, összepakolt pár szükségesnek gondolt dolgot, aztán  taxit hívott, hogy a kórházba menjen, hiszen megígérte a főorvosnak, hogy legkésőbb délután ötre odaér.

3 megjegyzés:

csez írta...

Wow!!!
Fú, ezt megpörgetted rendesen!
Nagyon ütősre, frappánsra sikeredett, mégis minden megvolt benne!
Tetszett!
K&P

Gabó írta...

Igy kell ezt, tisztan, oszinten, nyiltan.
Tetszett a vegrendelet, hogy azonnal gondolt erre is.
A banda is megerto, jo kis csapat ez.
Hat hajra, vagjunk a kozepebe, akkor jon a mutet. Jajj...
Remelem nem tervezel szivet sajditani, es keves konnyel megusszuk a beavatkozast. :O
Legyunk tul rajta sikeresen, aztan terelgesd oket harmojukat egybe valahogy.
Nagyon erdekelne, hogy ezt hogy kivanod megtenni. :P
Egyebkent az elozo fejezetben az a kep, ahogy a sovanyka, de szivos fiacskajat magahoz veszi Alex, na az beleegett a retinamba. *soh
Pici gyerek egy szereto apaval mindig is a gyengem volt.
Halas koszonet! *Cupp

zso írta...

Huh,ez jó gyors volt. Nyílván vannak elképzeléseim a jövőről, de kíváncsian várom, hogy mit találsz ki csavarnak.