"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2013. szeptember 30., hétfő

Mert megígértem...



100.000 !!!
wow… ünnepi meglepetés…Nektek…
Előszóban csak annyit: Köszönöm! Nagyon köszönöm, hogy ilyen elképzelhetetlenül nagy számban kattintottatok ide olvasgatni. Fel sem fogom igazából. Az azonban biztos, hogy megérdemlitek, hogy ebből a jeles alkalomból valami kis meglepetéssel szolgáljak. Remélem, nem trafáltam mellé a nagy lelkesedésben.
Puszi és még egyszer, hálás köszönet az érdeklődésetekért!

PS. Nyah, ezt írtam, akkor amikor a dolog éppen aktuális volt, de aztán mégse kaptátok meg, csak egy üresnek ható ígéretet, mert nem akartam megkavarni a dolgokat, hogy a Perlekedők aktuális részei közé besuvasszak valami oda nem illőt. Így némi késéssel, de meleg szeretettel fogadjátok ezt a kis novellácskát, átlépve a 111 ezredik kattintást. És még egyszer, nagyon köszönöm!
PaSa

***   

A Nagy Lehetőség

Rick kiterítette maga előtt a két levelet. Szürke szemei úgy cikáztak a két papírlap között, mintha két jó nőt vizslatna vágyódva. Az egyik egy kinyomtatott e-mail volt, a másik pedig az egyetem díszes fejlécével ellátott hivatalos levél, amit nemrégiben hozott el a postáról. Ma estig úgy gondolta, hogy ez a levél dönt a jövőjéről, de aztán megérkezett Jeremiah szűkszavú üzenete, amelynek az értelmében holnap reggel meg kellett jelennie egy meghallgatáson, ami eldöntheti a sorsát. A baj csak az volt, hogy szíve mélyén tisztában volt vele, egyszerűen nincs választása, magától értetődő, hogy a meghallgatásra fog elmenni, nem a nagy nehezen kisírt dékáni engedélyes utóvizsgájára. Úgy látszik a jó isten nem akarja, hogy a kommunikáció rögös útvesztőiben vesztegesse el az életét. 

De mi lesz, ha a meghallgatás csak egy újabb kudarc lesz a sok korábbi után, amiket az utóbbi időben maga mögött tudhatott? Akkor megismeri a két szék között  földre esni  konkrét értelmét, hiszen egy életre elvágta magát a főiskolán is, ezt akár készpénznek is vehette. Mr. Jordan előtt örökre elássa magát abban a pillanatban, amikor nem jelenik meg holnap reggel 9-kor a földszinti nagy előadóban. Késő este  volt már, és nem akarta zavarni az öreg profot, aki holnap reggel vagy elolvassa az e-mailjeit, vagy nem, de még ha nem is indul el feleslegesen, hogy az ő szánalmas makogásának adjon egy utolsó esélyt, akkor sem bocsátja meg, hogy a terjedelmes és és néhol kicsit terjengős levelére adott lehetőséget egy ilyen léha próbálkozás miatt veszni hagyja. 

Rick Cassidy huszonkét éves volt, de ha akart, tudott harmincnak is kinézni, és ehhez még különösebben ki sem kellett ütnie magát, bár olyankor a dolog határozottan jobban ment. Szürke szemei szinte világítottak lebarnult arcában, magas, vékony termetéhez pedig meglepően harmonikus, már-már állatiasan könnyed mozgás társult. Sötét haja meglehetősen megnőtt mostanában, többnyire ő maga is egy vékony bőrszíjjal összefogva hordta; egész teste és kinézete arról árulkodott, hogy szereti a mozgást és a szabad levegőt. Olyan ruhákban járt, amikben nem tétovázott, ha a fűre kellett leheverednie, vagy a homokba ülnie. Szükséges nyűgnek tartotta őket, és bármikor szívesen szabadult meg tőlük, ha az alkalom engedte. Semmi nem tudta úgy feldobni, mint egy éjszakai meztelen fürdőzés, kiváltképp, ha társasága is akadt. Leginkább hölgytársasága.
A szüleinél lakott, igaz, a garázs fölött kialakított kis legénylakásban, ahol még apró konyhája is volt, bár, nem sűrűn használta, hiszen bolond lett volna nem élni az anyja kényeztetésével. És a főiskolára hivatkozva elfogadta az apja havonként átutalt apanázsát is, és egészen a közelmúltig ez nem is okozott neki különösebb lelkiismereti kérdést. Mint ahogy az sem, hogy a motorja borsos szervízelési költségeit és a benzint is az apja fizette. Megtehette, a jól menő autókereskedés nagyvonalúvá tehette őt apaként is. 

Nemrégiben azonban Monica a szakításuk pillanatában a fejére olvasta elkényeztetett gyermeki hozzáállását az élethez, és bár először alaposan megsértődött a lány kijelentésein, az éjszaka hátralevő részében a súlyos mondatok mégsem hagyták nyugodni, reggelre pedig kénytelen volt belátni, hogy a lánynak sok mindenben igaza volt. De még ez sem tarthatta vissza attól a talán meggondolatlan döntéstől, hogy Mr. Jordan jóindulatát cserbenhagyva, megjelenjen a meghallgatáson, amiről pillanatnyilag csak annyit tudott, hogy hol és mikor kell ott lennie.
*
Másnap reggel nyolckor a legtisztább és legkevésbé gyűrött ingében és egy fekete farmerben, meg egy jobb napokat megélt sötét cipőben ott gubbasztott az ügynökség irodája előtti széken. Nem volt egyedül, és a sorstársai hasonló izgatottsággal tördelték a kezüket. A lezserebbek cigarettázva, lehunyt szemmel vártak a sorukra. Szívesen kért volna egy staubot, de ezzel máris seggberúgta volna a saját nagy elhatározását, miszerint arra a néhány szálra korlátozza az élvezkedést, amit egy-egy buliban szinte kötelezően el kellett szívnia. Körülnézett és megállapította, hogy néhányukkal már találkozott más meghallgatásokon is, és a szemükben ugyanazt a fásult reménytelenséget látta, mint ma reggel a saját fürdőszobai tükrében. Egyszerűen képtelen volt felpörögni, hogy a legjobb formáját hozza, elbűvölő legyen és sziporkázó. Már annak is örült, ha nem fog kínos hebegésbe torkollni a próbálkozása odabent. Egy srác lépett ki az ajtón olyan fintorral az arcán, ami magáért beszélt; aztán elhúzta a kezét a torka előtt. 

-Ezek őrültek! Szerintem nem is tudják, kit keresnek. Ez nem is meghallgatás! – háborgott félhangosan, miközben kirontott a bejárati ajtón, nyomában néhány későn érkezővel, akik közelebbi információkat akartak kihúzni belőle. Már híre ment, hogy közel háromezer jelentkezőt hallgattak meg, és ettől a suttogva terjedő információmorzsától elbizonytalanodva Rick az órájára nézett,  talán még elcsíphetné Mr. Jordant. Végül nem mozdult, mert éppen ő következett. Csak arra várt, hogy az ajtó kitáruljon, és a szikár, magas nő, aki az előbb is kiintett, most a csontos ujjaival őrá bökjön és behívja.

Az ajtó kitárult, de senki nem lépett ki rajta, csak a nevét  hallotta: Rick Cassidy! Mély levegőt vett, kifújta, aztán kellőképpen határozottnak igyekezett mutatni magát, miközben belépett és becsukta maga mögött a vastagon párnázott ajtót.
-Jó reggelt! – köszönt sokak által dallamosnak mondott hangján és hunyorogva nézett körül a szoba rendhagyó berendezését felmérve. A szemközti ablakon dőlt be a napfény és ha ez nem lett volna elég, a hatalmas íróasztalon álló lámpa fénye vakított a meghallgatáson résztvevők szemébe, mint egy vallató lámpáé. Az asztal mögött ült a csontos nő, előtte papírhalmok több oszlopba rendezve. Tisztára mint egy aktakukac, futott át rajta a gunyoros gondolat, de akkor a nő az asztal előtt álló székre mutatott, és némán hellyel kínálta. Önkéntelenül is eltakarta a szemét, de a nőt láthatóan nem zavarta, hogy ő kényelmetlenül érzi magát az arcába fordított lámpa miatt. A papírjait böngészte, hümmögött, aztán felnézett.

Rick feszengve várta az első kérdést, de a nő csak nézte elmélyülten és szó nélkül. Már éppen kezdett zavarba jönni, amikor a nő felállt és a szomszédos helyiségbe benyitva csak halk duruzsolást hallott, aminek az értelmét nem tudta kibogozni, bármennyire szerette volna. Ez az egész határozottan kezdte kiérdemelni a furcsa jelzőt. Hamarosan egy másik nő csatlakozott hozzájuk, aki hosszú percekig csak nézte, mint valami kiállítási tárgyat, aztán hozzálépett és az állát az ujjai közé szorítva jobbra-balra forgatta a fejét. Másik kezével összefogta kissé hosszúra nőtt haját és tovább vizsgálgatta, mint egy ókori leletet. Végül az asztal túloldalán újra helyet foglaló nő felé biccentett:
-Meg tudom csinálni. – mondta határozottan, majd minden további magyarázat nélkül kiment. Ahogy becsukódott mögötte az ajtó, Rick és a nő az asztal túloldalán merőn nézték egymást. Már hangyák futkostak a gerince mentén az idegességtől, hogy emiatt a szar miatt még az esélyét is eldobta, hogy valaha megszerezze a főiskolai diplomáját. Amikor már úgy érezte, hogy képtelen tovább szótlanul elviselni a feszültséget, a nő megszólalt:
-Mivel készült?
-Próza, vers, de ha kell, énekelhetek is – vont vállat a fiú. –Bár, ahhoz nem ártana egy gitár is – tette hozzá halkan.
-Nem kapott szöveget? – kérdezte a nő katonásan pattogó hangon.
-Nem. – rázta meg a fejét Rick és Jeremiah-ra gondolt, az ügynökére, aki lényegében minden információ nélkül rendelte ide ma reggelre. Már ha ügynöknek lehet nevezni egy havert, aki baráti alapon hívja fel a figyelmét időnként egy-egy érdekesebb meghallgatásra. Ezért a mostaniért egyelőre nem volt túl hálás neki. … A nő az asztalon heverő egyik dossziéból előhúzott egy  papírlapot és eléje tolta.
-Csak a zölddel megjelölt részeket!

Rick átfutotta, aztán belekezdett. Már régen megtanulta, hogy nem szabad ismeretlenül belekezdeni semmilyen szövegbe, mert akkor törvényszerűen fog hibázni. A szöveg látszólag könnyű volt, sehol idegen szavak vagy valami áltudományos sci-fi baromság, amibe belesülhetett volna. Ugyanakkor nagyon is oda kellett figyelnie, a zölddel nem jelölt sorokra is. Ugyanis azok igazították el a saját szövegéhez használt hang és hangsúly kérdésében. Romantikus maszlagnak tűnt, aztán ahogy a hangjával életre keltette, egyre inkább megfogta a szövegben megbújó érzelem és mélyebb mondanivaló. Valahonnan ismerősnek is tűnt, csak még túl korán volt ahhoz, hogy agya irodalomért lelkesedő része azonosítsa a forrást.
A nő felhúzott szemöldökkel hallgatta, és a telefonjáért nyúlt.
-Megvan! – mondta és minden további magyarázat nélkül kinyomta.
Rick, nem törődve vele, hogy a másik nem figyel rá, mondta tovább, mintha közönség előtt lenne. A nő áthajolt az asztalon és kihúzta kezéből a papírt.
-Elég lesz!  Most menjen ki és várjon egy kicsit! Majd jön egy fickó és elkíséri valahova. Csak csinálja, amit mond!
Rick kissé zavarodottan engedelmeskedett. 

-Hát, akkor viszlát! – dünnyögte halkan, de a nő már nem is figyelt rá, fürgén jegyzetelt valamit a fényképes önéletrajzára, ha jól látta az előtte heverő papírt.  Odakint leült az egyetlen üres székre a folyosón és a többiek fürkésző kíváncsisággal lesték, mit tud mondani nekik a bent történtekről. Néhány türelmetlenebb odakiáltott neki.
-Na, mi volt? Mit kellett csinálnod?
-Haver, fogalmam sincs, csak ülnöm kellett, türelmesnek lenni és a végén felolvasni valami szöveget. – motyogta bizonytalanul. Vajon a többiek tudják, miért vannak itt? Mert neki halvány fogalma sem volt róla. Úgy ült itt, mint aki valaki más helyett esett be a meghallgatásra, mint akivel elfelejtették közölni,  hogy színdarab, film vagy egy reklám  forgatásához keresnek szereplőket. Régebben soha el nem ment volna így bele a vakvilágba, de mostanában annyira nem járt szerencsével, hogy igazából nem is érdekelte, mire keresnek szereplőket. Talán Jeremiah mondta is, csak már olyan szelektíven működik a hallása, hogy meg sem jegyzi a részleteket, amíg fontossá nem válnak. 

A következő pillanatban egy alacsony kis kopasz ember állt meg előtte. Rick Cassidy? – nézett rá kutatva és neki csak bólintani volt ereje. –Jöjjön velem! – intett a kis fickó és máris elindult kifelé az épületből. Rick kissé bizonytalanul követte, meg sem hallotta, hogy a háta mögött többen felsóhajtanak: Mázlista!
-Bocsásson meg! – koppintott az emberke vállára, amikor utolérte. –Ne haragudjon, de hova megyünk?
-A stúdióba. Már nagyon várják, hogy meglegyen a főszereplő, miután az elődjét tegnapelőtt túladagolva találták a lakásán. Még szerencse, hogy alig készültek el vele az új évadból jelenetek, így viszonylag kevés megy a szemétbe. Szerencséje van fiam! Kezdőként besöpörni egy főszerepet, csak azért, mert csinos az ábrázata, ilyen csak a mesében szokott lenni. Úgyhogy csipkedje magát, mert már így is egy vagyon folyt ki a kasszából a leállás miatt.
-Főszereplő? – suttogta megrendülten Rick. –És milyen filmről van szó?
A fickó úgy fordult meg, mintha darázs csípte volna meg. –Mi az, hogy milyen film? Maga azt sem tudja, hogy miben fog játszani? Jézusom, akkor hogy a fenébe keveredett oda a meghallgatásra? 

-Az ügynököm az utolsó pillanatban szólt és már nem volt időnk beszélni a dologról. – vont vállat Rick türelmetlenül, amiért még mindig a sötétben tapogatózik.
-Hát, fiam! Akkor csapja el az ügynökét, és kösse fel a gatyáját, mert a valaha volt legnagyobb kasszasikerű tinirománc filmsorozatának főszerepét gyűjtötte be. Az elődje, hogy úgy mondjam, jól kiszúrt önmagával, amikor olyan cuccot vett az utcán, amit nem ismert, …lehet, hogy ez volt a szokásos adagja, de ez most túlságosan erősnek bizonyult. Nem tőlem hallotta, de csak idő kérdése volt a dolog. Hát,  ezért kerestek egy friss arcot a helyére, aki azért annyira hasonló, hogy a nézőknek ne legyen túl nagy törés a változtatás. Most komolyan, nem hiszem el, hogy nem tudta, mire jelentkezik. A többiek odakint annyira tudták, hogy némelyik direkt még hasonlóra is maszkírozta magát a szerep kedvéért. Ezt sem vette észre? – nyomta le a férfi egy fogorvosi székre hasonlító alkalmatosságra, amit éles fények világítottak meg és a támlája dönthető volt.

-Nem figyeltem őket. Őszintén szólva nekem tök mindegy volt, mire keresnek, kicsit lemondtam már róla, hogy bármi összejöhet. Ahogy mondani szokták, túl sok az eszkimó és kevés a fóka manapság a filmiparban. Pont azon járt az eszem, hogy lehet, hogy a legnagyobb hibát követtem el, amikor nem a vizsgámra mentem el a főiskolára, hanem ide jöttem.
-Hát, fiam… nézze, lehet, hogy jogos a félelme még így is… mert egy papír mindig jól jöhet, még ha pillanatnyilag nem is lesz rá szüksége. Mert egyszer ennek a sorozatnak is vége lesz, maga pedig lehet, hogy eltűnik a sorozattal együtt. Nem ez lenne az első eset a filmtörténetben. De nem akarom már az elején elvenni a kedvét a dologtól – motyogta az emberke, miközben gyors mozdulatokkal sminkelte a fiút.
-Hé, ugye nem akar engem is olyanra maszkírozni, mint az elődöm volt? Mert ha hasonmást keresnek kicsit fiatalabb kiadásban, akkor lehet, hogy nem is érdekel a dolog.
-Nyugi, nézzen a tükörbe… ez maga, csak felerősítem a színeit, mert a kamera csak akkor látja magát. 

Néhány percig csendben ült, aztán kíváncsian megszólalt. A kis emberke láthatóan sokat tudott, és úgy döntött, egyelőre őt használja hírforrásnak.
-Kicserélődik más is a sorozatban?
-A női főszereplőt, aki a történetben a barátnője, már tavaly lecserélték… hát ja, a nők hamarabb öregszenek – vigyorgott rá a fickó, Rick pedig az emlékeiben próbált kutatni, hogy rémlik-e a lány arca, hiszen a sorozat néhány epizódját már ő is látta korábban. Őszintén szólva nem volt túl nagy véleménnyel róla, de megfogadta, ha lesz rá lehetősége, nemcsak új arcot, de új színt is visz a sztoriba. Már, ha engedik majd kibontakozni. … A lányra emlékezett… szőke haj, babaarc, nem kifejezetten az ő zsánere. Vagy csak azért nem, mert Monicára hasonlított? De nem, nyilván Monicának is azért nem tette oda magát száz százalékosan, mert igazából arra várt, hogy egy barna hajú szépség bukkanjon fel az életében. Meg hát azért  sem, mert Monica időnként úgy viselkedett vele, mint egy józan nővér, aki csak kritizálni tudta… a ruházatáért, a hajáért, a viselkedéséért… egy szerinte rossz poénért, de még azért is, amikor hazavitte azt a kóbor kis korcsot, akit valaki az autópályán dobott ki a kocsijából. Mégis mit tehetett volna, hagyta volna elpusztulni szerencsétlen jószágot? Ráadásul a kis vakarcs hagyta magát kényeztetni, aztán felerősödve, ezer bajából egy vagyonért kikezelve lelépett egy napon, hogy ő is csak azt bizonyítsa, Rick valóban egy átverhető lúzer.

Időközben már nem is jutott el a füléig a kisöreg hangja, aki az utolsó ecsetvonások után elégedetten lépett hátra.
-Evelynnek jó szeme volt, maga tényleg úgy veheti át a szerepet, hogy ha játszani is tud, akkor azt mondja majd a közönség, hogy miért nem ez a srác volt eddig? Állt már kamera előtt korábban?
-Néhány kisebb szerepben... felejthetőek – vonta meg a vállát Rick és csodálkozva nézte magát a tükörben. Nem ez volt az első alkalom, hogy kisminkelték, de még soha nem tűnt ennyire természetesnek és igen, még ő maga is úgy vélte, klasszisokkal jobban néz ki, mint amit várt. Tudta magáról, hogy nem egy bányarém, sőt kifejezetten bírták a képét a lányok a középiskolában, azóta pedig csak érettebbek lettek a vonásai.
-Na, menjen, már várják! – csapott a vállára a kis fickó, aki időközben André néven mutatkozott be.
-Nézze, nem akarok nagyon hülyének látszani, de tényleg fogalmam sincs a dolgokról. Most azonnal forgatni fogunk? – nézett a férfira ijedten Rick, mire az elnevette magát.
-Nem, ma csak a kamera mögül akarják meglesni, bár én már most megmondom, hogy magát szereti a kamera. Aztán a fodrász és a jelmezes veszik a szárnyaik alá, és ha igaz, a partnernőjét is berendelték, hogy ismerkedjenek. Mégse mutatkozhat be neki első alkalommal az ágyban, nem igaz? – kacarászott a kisöreg. -Megkapja a következő három rész szövegkönyvét is, de ha nem ismeri a sorozatot, akkor szerintem kérjen visszamenőleg is, aztán barátkozzon a karakterével. Na, menjen, Ingrid és Joe már várják – taszított rajta kicsit a férfi és Rick máris kívül találta magát az eddig szinte biztonságot nyújtó kis szobán. 

Most látta, hogy egy másik ajtón lépett ki, nem ott, ahol André behozta, és ebben a hatalmas, hangárszerű térben maga Meseország kelt életre. Különböző berendezett helyszínek, síneken mozgó kamerák és lámpaerdők. Állt már kamera előtt, de ez minden eddigit túlszárnyaló műszaki háttér volt, bizonyítva, hogy a projekt is más kaliberű. Egy negyvenes nő és egy ősz hajú fickó beszélgettek a fiatalos nappalinak berendezett díszlet előtt és szinte egyszerre néztek rá, ahogy bizonytalanul feléjük indult. Csak nézték némán, aztán a nő elmosolyodott és a kezét nyújtotta:
-Üdvözlöm Rick, Ingrid Stone vagyok, a rendező... az úr pedig, Joe Harmon producer. Hol bujkált eddig maga, hogy még nem futottunk össze? – rázta meg kedélyesen a fiú kezét, aki zavartan zsebredugta abban a pillanatban, ahogy az üdvözlés lezajlott.
-Hát, a sminkben ... – habogott, mire a nő elnevette magát.
-Nem úgy értem, hogy az elmúlt fél órában, hanem az elmúlt években? Na, jöjjön! Be akarom mutatni valakinek, akivel igen sok időt fognak eltölteni ezentúl. A partnernője, Zoé Carpenter – fogta meg egy fiatal barna hajú nő vállát, hogy felhívja magára a figyelmét. A nő egy öblös karosszékben ült felhúzott lábakkal és olvasott. Amikor megfordult, Rickben bent szorult a levegő. Nem erre a lányra emlékezett. Fogalma sem volt róla, mikor látott utoljára egy részt, az sem kizárt, hogy egy évnél régebben, vagy csak valami ismétlést és nem az újabb részek egyikét, de ha ezt az arcot valaha is látta volna, azt biztos nem felejti el, amíg él. 

Zoé Carpenter talán nem volt szép... legalábbis abban az értelemben, ahogy a többség a klasszikus szépséget értelmezi, túl nagy volt a szája, túl érzéki, ami azonnal mindenféle tizennyolcas karikával jelzett tevékenységeket juttatott a fiú eszébe, a szeme viszont... mintha állandóan alulról pislogna fel arra, akivel beszél... és erről megint a szex jutott az eszébe. A nyakánál lejjebb már nem is mert kalandozni a tekintetével, mert még egy apró részlet hiányzott a tökéletes nőhöz, és attól tartott, Zoé ez ügyben is teljességgel megfelel a kívánalmaknak.
Amikor a lány feléje nyújtotta a kezét és meglepően mély zengésű hangján bemutatkozott, Ricknek megroggyant a térde. Még a hangja is...  Kész volt teljesen és még odáig sem jutott el, hogy a saját nevét értelmesen kiejtse. Egy ilyen bombázóval képtelenség lesz együtt dolgozni! Kizárt! Az agyában szinte semmi vér nem maradt, mindnek sietős dolga támadt az alsóbb régiókban, és ettől teljesen zavarba jött, mert nő így még nem hatott rá. Hiszen ez jószerivel kontrollálhatatlan. Jézus!... Krákogott egy kicsit, aztán egy nagy nyelés után megrázta a puha kezet, majd minden idegszálával a „feladatra” koncentrálva válaszolt:  -Rick Cassidy.

-Hát, gyerekek, azt hiszem, megmenekül a sorozat. Jude halála után azt hittem, lehúzhatjuk a redőnyt, de azt hiszem, Rick megmenti nekünk a fizetésünket, és nem mellesleg a házamra felvett kölcsönt, úgyhogy holnap reggel itt találkozunk és gőzerővel folytatjuk a munkát. Most nyugodtan menjetek haza! Rick holnapra itt lesz az ügyvéd, hozd a menedzsered és aláírhatjátok a papírokat is. Zoé, te pedig légy szíves, világosítsd fel ezt a szegény fiút, hogy mi vár rá, mert a híreim szerint eddig nem volt túl nagy rajongója a sorozatnak. Itt egy kis olvasni való is, ha netán álmatlanul töltenéd az éjszakát. Sziasztok! – intett búcsút az asszony és a producerbe karolva nevetgélve távozott.
Rick nagy levegőt véve kapta vissza a tekintetét a lányra és még éppen elkapta, ahogy Zoé kíváncsian vizsgálja a vonásait, sőt... tulajdonképpen tetőtől talpig végignézett rajta, mint valami díjnyertes lovon a manézsban.
-Mi van? – nézett zavartan körül a fiú.
-Semmi... csak ... nem hittem volna, hogy két nap alatt kerítenek valakit, aki szemrebbenés nélkül átveszi majd Jude helyét.
-Nézd, én rebegtethetem a pilláimat, ha akarod, de nekem ez egy meló. Ennyi. Megmondják, mit kell tennem és megcsinálom. Nem fogok lelkizni rajta, hogy egy drogos sráctól maradt rám a karakter. Nem erre számítottam ugyan, de ez van, hát, ezt fogom csinálni.

-Wow, de nagy arca van itt valakinek… mégis mire számítottál öcsi? Azért kezdő létedre egy főszereppel kínáltak meg, függetlenül attól, hogy csak bele kell bújj valaki más cipőjébe.
-Öcsi? – hunyorgott rá a fiú, gondosan figyelmen kívül hagyva a sértésszámba menő folytatást. Ez a liba… lehet, hogy eszméletlen szexi, de ettől függetlenül ha valaki itt szélesvásznú, akkor az éppen ő. Miért gondolja, hogy ő nem képes többre, mint valaki más levetett cipőjébe beleugrani?
-Hány éves vagy? – gyújtott rá a „liba” közben, és ha lehet azok a dús ajkak még szexibbek lettek a köztük füstölgő vékony cigarettától.
-Huszonkettő, …de szerintem itt tilos a dohányzás – tette hozzá körülnézve a fiú.
-És? – nézett rá már megint azzal a lapos pillantással a lány, amitől hajlamos volt dudort növeszteni a nadrágja elejére, függetlenül attól, hogy Zoé Carpentert egy megjátszós tyúknak látta. Csalódott volt ugyan, hogy a lánnyal kapcsolatban  csupa baromfiudvarhoz kapcsolódó terminológia jutott az eszébe, de optimista fiú volt, és bízott benne, hogy előbb-utóbb leszállítja a lányt a magas lóról.
-Csak annyi, hogy lehetsz te a sorozat sztárja, ha miattad leég a stúdió, hamarabb éred el az utazási magasságot, mint gondolnád.
-Hm, vicces… - hümmögött a lány, de azért elnyomta a cigarettát az egyik közeli kameraállványon, aztán zsebrevágta a csikket. …-Simán néztelek volna akár harmincnak is – dünnyögte újra azzal az istenverte pillantással vizslatva. Rick megrázta magát, aztán hogy a lány épp elfordult, lesöpörte az állványról az árulkodó hamut. 

-És te mennyi vagy? – tette fel közömbösen a kérdést, miközben szinte sejtette, hogy nem fog örülni a válasznak. Csak a még kiforratlan, fiatal lányok tudnak ilyen gőgösek lenni, amikor többet képzelnek magukról, mint amik.
-Én is huszonkettő vagyok. – nézett rá kihívóan a lány, mire Rick elvigyorodott.
-Csak szeretnél. A tested alapján lehetnél, de az agyad alapján még bőven kiskorú vagy. – grimaszolt rá a fiú, mire Zoé szeme elsötétült és láthatóan csak nagy önuralommal tudta visszafogni magát, hogy ne vágjon vissza valami sértéssel.
-Nem fogunk tudni együtt dolgozni. – jelentette ki hirtelen, aztán előkapta a telefonját. –Fel is hívom Ingridet, hogy keressen valaki mást.
-Hívd! – tette keresztbe a karját Rick és várakozóan nézte, ahogy a kis díva a telefon programjai közt keresgél.
-Ki is hangosítom neked, hogy halld, holnap már ide se kell jönnöd. – sziszegte Zoé, mire Rick intett neki, hogy csak tessék. Igazából bármilyen jó nő is volt ez a kis fruska, nem kockáztatott egy tinivel, akinek gondolta. A francnak se hiányzik, hogy a végén a rendőrök vigyék el.
-Szia Ing! Nem tudok ezzel a pasival forgatni, nem találjuk a közös hangot.

-Zoé! Ne hisztizz! Ricknél jobbat nem találunk, ha még hónapokig keresünk, akkor sem. – érkezett a válasz… aztán egy kis szünet után  Ingrid folytatta. –Kikezdett veled?
-Nem, azt nem, csak szemtelen. – biggyesztett durcásan a lány.
-Akkor lehet, hogy éppen ez a te bajod  - kuncogott a nő. -Ki vagyok hangosítva? – kérdezte hirtelen komolyra váltva.
-Igen. – nézett gúnyosan a fiúra Zoé, mivel azt hitte, ebben a percben fognak utilaput kötni a pasi lábára, de ő lepődött meg a legjobban, amikor a folytatást meghallotta:
-Rick! Kérem, ne haragudjon Zoéra, még kislány, aki hajlamos meggondolatlanul zargatni az anyját. Maga tökéletesen megfelel nekem, és egy percig se izgassa magát egy tizenhét éves gyereklány hisztijén. Próbáljanak összebarátkozni, mert nem lesz egyszerű dolguk, viszont én tudom, hogy a lányom, amilyen meggondolatlanul képes viselkedni, annyira jó, ha bekapcsolják a kamerát. Maguk remek páros lesznek, de nekem meg odaég a vacsorám. Úgyhogy… ahogy már korábban mondtam, holnap reggel találkozunk. Zoé, te pedig emeld fel a feneked és siess haza, mert különben csinálhatsz magadnak vacsorát. Szervusztok! – zárta le az egyoldalú beszélgetést az asszony és bontotta a vonalat.
Rick vigyorogva nézett a lányra, aki most alighanem tetőtől talpig bíbor színben pompázott, az arca mindenesetre úgy lángolt, hogy a fiú már-már attól félt, agyvérzést kap. Ám ez azért nem tartotta vissza, hogy némileg barátságosabban, mint az előző percekben, de éreztesse a lánnyal, hogy kettőjük közül ő az idősebb és a megfontoltabb.
-Szóval tizenhét vagy? Gratulálok! Nem könnyű kor. Az ember már azt hiszi elég felnőtt hozzá, hogy mások is annak lássák, közben meg lépten nyomon leleplezi önmagát. Mint te ezzel a hisztivel. De semmi vész! Kezdjük előlről! … Szia! Rick Cassidy vagyok.

Zoé figyelmesen nézte a fiút, akit láthatóan nem rázott meg az új információ, hogy a rendezőnő egyben az ő mostohaanyja. Mint ahogy az sem, hogy csak tizenhét éves. Pedig imádta volna húzni az agyát, mert fiatal volt ugyan, de pontosan tudta, hogy milyen hatással van a férfiakra. Még Ricknél jóval idősebb férfiakra is. És tisztában volt azzal is, hogy mit látott a fiú szemében az első percekben. Vágyat. Színtiszta férfivágyat, ami pontosan rárímelt arra az érzésre, ami őt öntötte el, amikor a szürke szemekbe nézett. Szóval, mégiscsak igazat mondott az anyjának. Nem fognak tudni együtt dolgozni, mert ahol a mélyben ilyen erők munkálkodnak, ott kettőjüknek esélyük sincs, hogy a sors kerekét más irányba tereljék. Úgy döntött, őszinte lesz.
-Szia! Zoé Carpenter! Szeretném, ha lefekhetnék veled, de nem akarlak bajba sodorni.
Ricknek torkán akadt a nevetés a kendőzetlen őszinteségtől. Talán mégis igaza volt ennek a fruskának, nem fognak tudni együtt dolgozni. Aztán  úgy döntött, nem fog piszkálódni, úgy csinálni, mintha benne fel sem merült volna a gondolat. Végül is, dicséretre méltó volt a lány őszintesége. Ő nem biztos, hogy elő mert volna jönni a témával. Ezért aztán feltette az egyetlen kérdést, ami közelebb vihette mindkettőjüket a megoldáshoz:
-Mikor lesz a születésnapod?
*
Négy hónappal később a stáb Zoét ünnepelve énekelte el a Happy Birthdayt, miközben a lány egy nagy levegővétellel fújta el az összes gyertyát. Joe egy pohár pezsgőt nyújtott oda neki, miközben a pincér-szerepet vállaló kollégák mindenki másnak körbehordták a teli poharakat. Amikor már mindenki ott szorongatta a kezében a poharat, Ingrid a lánya felé emelve köszöntőt mondott. Szavait hangos ováció követte,majd Joe Harmon kért szót.
-Hihetetlen munkát végzett mindenki az elmúlt hónapokban. És kicsi lány, köszönöm, hogy ebben a munkában a legjobb formádat nyújtottad. Ennek a ténynek, és annak, hogy Ricket hozzánk sodorta a szerencse … köszönhetjük, hogy a sorozatot a múlt évi fiaskó után újra jelölték a legjelentősebb tv-s díjra, az Emmy-re, méghozzá hat kategóriában. Ezzel azt hiszem, nemcsak Zoé, de a sorozat is nagykorúvá vált. Gratulálok!

Az éljenzés elnyomta a két főszereplő Zoé és Rick óvatos koccintását és a fiú hangját, ahogy a fülébe súg: -Nagykorú vagy! Most már hivatalosan is.
A mosolyánál csak az a cédula volt valóságosabb, amit a lány kezébe csúsztatott.
-Nálad vagy nálam? – nézett rá Zoé azzal a pillantással, ami a sorozatban is kiválóan érvényesült a remek operatőri munkának hála. Rick el tudta képzelni, hogy kamaszok százai nyúlnak magukhoz magányos szobájuk mélyén részről részre, ahogy ők a történet szerint is egyre közelebb kerülnek egymáshoz.
-Nálad! – olvasta el a papírra írt címet a lány, aztán megpörgette az ajándékként kapott kis kocsi kulcsát az ujján. –De akkor én vezetek.
-Mintha nem ezt tennéd, amióta csak betettem ide a lábam! – sóhajtott drámaian a fiú, aztán összegörnyedt, ahogy Zoé játékosan oldalba bokszolta. Ingrid őket nézte és megcsóválta a fejét:-Gyerekek! – aztán összehúzott szemekkel nézte, ahogy a két fiatal kézenfogva kisettenkedik a stúdióból. Megcsóválta a fejét, aztán maga elé meredve mélyet sóhajtott. Nagykorúak! Sikeresek. És láthatóan szerelmesek is egymásba az első nap óta. Csoda, hogy a mai napig vártak. Már csak abban bízott, hogy a kapcsolatuk elég tartós lesz ahhoz, hogy a lánya boldog, és a sorozat továbbra is sikeres legyen.
Valamivel később a garázs feletti kis szobában Rick épp olyan óvatos mohósággal ölelte Zoét, mint ahogy hónapokkal ezelőtt belevágott a Nagy Lehetőségbe. Az akkori döntése, amivel hátat fordított a Mr.Jordan által nyújtott mankónak, annyi mindent hozott neki már ilyen rövid idő alatt is, hogy hirtelenjében nem is tudta, hogyan rangsoroljon. De aztán a lány éhesen csókolta meg, és ettől azonnal döntésre jutott, a szerelem került az első helyre… hogy a siker és a népszerűség is vele járt? Hát, minden nagy lehetőségben rejlenek bónuszok.

VÉGE

2 megjegyzés:

csez írta...

Nyílván nem vagyok csúcsformában.... A kezdeti bizonytalanságom, hogy én ezt a figurát már ismerem, csak a közepén múlt el.... O.o
Nagyon tetszett!
K&P

Gabó írta...

Szürke szem! Okké! ;)
Már éppen duzzogóra fogtam a dolgot, mikor megláttam, hogy van meglepi!
Szóval rejtegetted ezt a novellát... na szép! XD
Kár lett volna a fiókban tartani, üdítő kis történet volt.
Hálás köszke! :)