"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2013. szeptember 20., péntek

Perlekedők 116.



Nem volt túl jó ötlet ez a közös munka. – az első nap végére Robert határozottan kezdte így látni a dolgot. Anna nem volt színész, ezt tudta mindenki, ettől függetlenül aranyosan, hihetően hozta a figurát és még csak nem is kellett miatta többször újravenni egy-egy jelenetet, mint bárki mással. De valahányszor rászóltak, őbenne felébredt a védelmező ösztön. Már ott tartott, hogy félrevonta a rendezőt és számon kérte tőle, mi a fenéért egrecíroztatja a lányt. Ez pedig nyilvánvalóan nem volt jó ötlet. Ki szereti, ha beleszólnak a munkájába. Ő maga sem. 

Anna amúgy nem vette a lelkére, ha újra és újra el kellett ismételnie egy jelenetet. Főleg azokat, amelyekben közösen szerepeltek. A szeme csillogásából tudta, hogy több ez, mint izgalom, a lány kifejezetten élvezi, hogy húzhatja az agyát mindenki más előtt, és gonosz módon élvezkedik a tehetetlenségén. Az első nap végére világossá vált, hogy ezzel a filmmel csak ő fog megszenvedni, mindenki más jól szórakozik, leginkább az ő rovására. De amikor Annára nézett, ahogy csábosan, a szokatlan sminkben és a testére simuló ruhában belibegett a képbe, a karaktere helyett állandóan a férj ébredt fel benne. Amatőr hiba! – rótta meg önmagát, aztán a következő alkalommal ugyanúgy csikorgatta a fogát, amikor a felesége által életre keltett csapodár kedves kacéran végighúzta az ujját Josh Duchamel sima képén. Azonmód el is határozta, hogy ezért még megmossa Anna fejét… és a hátát, és a … 

Robert! – figyelt fel a saját nevére, ahogy Daniel, a rendező kiabál neki. Basszus, a második amatőr baki, ennyire kiesni a szerepéből csak azért, mert az asszony formás fenekére koncentrál. És ez még csak az első nap, mi lesz itt egy hónap múlva? – morgolódott magában, aztán vett egy nagy levegőt és megpróbált a lehetetlenre vállalkozni, nevezetesen, hogy a felesége mellett a munkájára figyeljen.

Ebédidőben Anna Lanával a karjában jelent meg a közös lakókocsijuk ajtajában, és ettől elfelejtette, hogy beszélni akar vele.
-Szia prücsök! – nyomott egy puszit a lánya arcára, miközben átvette. –Hát, te hogy kerülsz ide?
-Gondoltam, nem baj, ha kihozom a forgatásra. Ezzel is telik az idő, és mégiscsak izgalmasabb, mint a szobában mesélni róla – mentegetőzött Riley, a bébiszitter, akit még LA-ból hoztak magukkal.
-Oké, most van az első nap, ilyenkor mindenkinek bele kell rázódni a dolgokba, de Riley, kérem, máskor ne hozza. Nem hiányzik, hogy a visítása verje fel a stáb munkáját. A feleségem se tud koncentrálni, ha közben fél szemmel a gyereket lesi. – mondta kissé kimérten a lánynak, mire Anna elnyomott egy halvány mosolyt a szája szélén, de csendben maradt. –Na, menj szépségem Riley-val, fogadj szót neki, apa és anya is jön nemsokára, aztán majd játszunk. Oké? – gügyögött a lányának klasszisokkal kedvesebb hangon a férfi, aztán egy újabb puszit követően a bébiszitter kezébe próbálta passzolni a kislányt, aki vasszorítással lógott a nyakában. –Na, erről beszéltem. – sóhajtott egyet és lefejtette Lana vékony kis karjait. Anna mentette meg a helyzetet, aki átvette a kislányt és elkísérte őket a taxiig. A tartásából és abból, ahogy a szája szélét rágta, sejtette, hogy a kocsi belsejében felharsant Lana tiltakozó szirénája. 

Nézte, ahogy a felesége visszafelé ballag, kedvesen odaköszönve pár díszletmunkásnak vagy világítónak. Ő sem tartozott azok közé, akik átnéznek a segítőkön, de Anna láthatóan jobban érezte magát közöttük, mint a főszereplők között. Kitárta a karját és a lány úgy simult bele, mintha csak ketten lennének. Ez egy külön adomány volt, ahogy időnként ki tudták zárni a külvilágot, senkit és semmit észre sem véve maguk körül. Ez is egy ilyen pillanat volt. Néhány perc ölelés, a másik szívverésének ritmusát figyelve, mélyeket lélegezve az ismerős illatból… többet ért, mint bármilyen relaxációs gyakorlat. Aztán kézenfogva megindultak a büfésátor felé.
*
-Lana! Azonnal fejezd be! – hallotta Anna ingerült hangját a fürdőszobából. Talán mégsem kellett volna a fiúkkal elmenni inni egyet, mert a felesége nyilván neheztelt érte, és most a kicsin tölti ki a haragját – gondolta grimaszolva, aztán benyitott a fürdőszobába, ahol földbe gyökerezett a lába, ahogy végig söpört rajta a vízsugár. Anna joggal volt dühös.
-Lana! – harsant a hangja, a helyiség akusztikájának köszönhetően mélyebben és mérgesebben, mint a valóságban. A kislány megrezzenve eresztette el a zuhanyozó rózsáját, amivel mostanra eláztatott mindent és mindenkit. Anna pedig végre közel kerülhetett a kádhoz és elzárta a vizet. Nézték egymást mindannyian, ahogy a felnőttek hajából, ruhájából csöpögött a víz, és a kislányt, aki a vízben ülve, hatalmas vizes szempilláit rebegtetve várta, hogy mi lesz most. A felnőttek szemében szikrázó harag szinte észrevétlenül csendesett vidám szikrákká, de tudták, ha ezt most itt elnevetik, Lana a jövőben teljesen irányíthatatlanná válik. Robert megköszörülte a torkát, végigszántott a haján és lehúzta magáról a pólóját. Nem kerülte el a figyelmét, ahogy a felesége éhes tekintettel söpör végig a meztelen mellkasát.
-Mi folyik itt? – kérdezte halk, vésztjósló hangon, legalábbis reményei szerint az volt, de Lana nem látszott túlságosan megszeppentnek.
-Víz – szólalt meg a kislány, mire meglepetten ránéztek mind a ketten. Az első értelmes szó! És ráadásul így, ebben a már-már komikus helyzetben. Anna egy törülközőbe próbálta folytani a vigyorgását, Robert védtelen volt. Akármennyire igyekezett rendezni a vonásait, nem sikerült. Mire lehajolt a lányáért, az a mosoly a füléig ért és olyan szeretettel volt tele, ami kizárt mindennemű rendreutasítást.
*
Lana a puha törülközőbe burkolva álmos szemekkel hagyta, hogy ráhúzzák a pizsamát, aztán Anna a kis étkező pultjához ült vele, hogy megetesse. Közben elkövette azt a hibát, hogy a férjére nézett, aki a teljesen átázott nadrágot tolta le éppen magáról. A vágy úgy csapott fel benne, mint a bozóttűz… egyszerűen nem értette magát… amióta megérkeztek, állandóan megkívánja a férjét. Tisztára, mint egy fehérmájú nőszemély. De amikor Robert a forgatáson beállt a farönk mellé, hogy a kockás ingében nekiálljon fát hasogatni, nem bírta levenni a szemét, a karján megcsillanó aranyló szőrről, az alkarján megfeszülő izmok játékáról, a hosszú lábain megfeszülő farmerről. Talán az új környezet tette, talán a hétköznapitól eltérő tevékenységek, de alig tudta eltépni a szemét róla és a feladatára koncentrálni. 

Josh aranyos srác volt, ráadásul itt volt vele a felesége és a kisfia, így aztán csak egy kedves kollégának kijáró mosollyal bírt „flörtölni” vele a szerepe szerint.  Daniel szólt is neki, hogy legalább annyi lelkesedést vigyen bele, mint Roberttel, de hát ezt ő sem gondolhatta komolyan. Nem attól félt, hogy a férje félreérti, hiszen színész volt, biztosan tudta volna, hogy ez csak játék, csak éppen ő maga volt képtelen szívtipró férfiként tekinteni Joshra. Amikor megcirógatta az arcát, próbálta elképzelni, hogy Robert az, de ettől azonnal a férjére is nézett, és a kacér mosoly máris neki szólt, nem az „áldozatának”. Mint ahogy azon az érzésen sem tudott uralkodni, amikor Anita, a sminkeslány, félig a férfi ölébe ülve vitte fel az alapozót. Szívesen kirángatta volna a leányzót, hogy megmutassa neki, fél méteres távolságból is ugyanolyan jól tudja végezni a munkáját.
De most végre itt voltak kettesben, Lanának már félig leragadt a szeme, úgyhogy éppen ideje volt, hogy egymással is foglalkozzanak. A férjének, ahogy megállt az étkező ajtajában, úgy tűnt, hasonló gondolatai vannak.
*
Lana már mélyen aludt, amikor Robert, aki a mai mesefelelős volt, megjelent a fürdőszobában egy pohár borral. Anna a kád szélén nyugtatta a fejét és a képet színezgette, ahogyan elcsábítja a férjét, amikor a képzelete életrekelt és a férfi megjelent egy szál, épp csak begombolt farmerben, mezítláb. A feléje nyújtott pohárért nyúlt, de Robert játékosan elhúzta előle.
-Ilyennek képzelted? – kérdezte, miközben leült a kád szélére.
-Micsodát? – lehelte Anna.
-A forgatást … együtt … - inhalált bele a férfi az öblös pohárba, miközben meglötyögtette a vöröslő nedűt.
-Nem tudtam elképzelni, de tetszik – nyelt nagyot a felesége, aztán egy hirtelen mozdulattal felállt és kilépett Robert mellett a kádból. Állt a kilépőn és a víz sűrű patakokban csurgott alá a testéről, amely a forró víztől rózsásra pirult, a viszonylag hűvös levegőtől pedig a mellbimbói keményen ágaskodva várták, hogy valami puha és meleg boruljon rájuk. 

Robert csak üld a kád szélén és nem nyúlt utána. Nem mintha nem akart volna, egyszerűen csak élvezte a látványt. Tudta, hogy még bőven lesz ideje rá, hogy megfogja, simogassa az asszony kívánatos testét. Most a szeme lakott jól, aztán kortyolt egyet a pohárból, majd ő is felállt és végre ráhajolt. Anna érezte, ahogy a csókban egy korty testes vörösbor is érkezik és mosolyogva fogadta el a kábító koktélt. A férfi közben letette a poharat a mosdó szélére és felemelt egy puha fürdőlepedőt, hogy beletekerje a felesége idomait. Amikor végzett, felkapta a várakozóan toporgó asszonyt és a franciaágy közepére pottyantotta. Lerángatta magáról a farmert, ami alatt semmit sem viselt, aztán elnyújtózott mellette.

-Nem tudok miattad koncentrálni – motyogta Robert, mire Anna megfeszült. Nem erre számított. Szerelmes, szép szavakra, csókokra, fergeteges szexre, de nem erre a csendes szemrehányásra. –De az az igazság, hogy még életemben nem élveztem ennyire egyetlen forgatást sem. – folytatta halkan a férfi, és ettől belőle is elszökött a feszültség. –Itt vagy velem, a munkámban is a társam, és esténként melletted hajthatom álomra a fejem. És itt van velünk ez a rosszaság, aki alig egy évesen is már hülyét csinál belőlünk. Bele sem merek gondolni, mit fog művelni tíz, tizenöt, húsz év múlva. De ez az egész így tökéletes. Szinte ijesztően tökéletes. Az emberben akaratlanul is felmerül, lehet-e ezt még fokozni? Vagy ennyi volt, ez a csúcs, és innentől már a lejtmenet következik? 

Anna könnyedén megvonta a vállát: -A szexben sem gondolsz arra, hogy ez volt a csúcs, innentől már csak rosszabb lehet, nem? Ott is állandóan azt keresed, hogy lehetne még jobb…
-Oh, ez a kis tanmese netán felszólítás akart lenni? – vigyorodott el a férje és bontogatni kezdte rajta a puha frottírt. –És mint mindig – vagy majdnem mindig – neked van igazad… egészen biztosan lehet ezt a jót még fokozni. Legalábbis meg kell próbálnunk, nem igaz? Hiszen ez az élet értelme, ez a folyamatos próbálkozás. – mialatt beszélt, keze lustán, lassan cirógatta az előbukkanó illatos testet és Anna már homorított a lepedőn, mire végre a keze nyomát a férfi szája járta be. –Még sosem beszéltünk róla, de talán kéne Lanának egy kistestvér is, nem?
-Kéne – sóhajtott Anna. –De nem most. Majd, egyszer…
-Igazad van, egyelőre éppen elég vele megharcolnom érted. Majd ha unni kezdjük egymást, akkor keresünk újabb kihívásokat… - kuncogott halkan és teljesen váratlanul érte a felháborodott csapás, ami a fejét érte.
-Na, megbolondultál? – mordult rá a feleségére. 

-Nem én bolondultam meg… ilyet is csak férfi mondhat, ha majd unni fogjuk egymást, akkor szülhetsz még egy gyereket… ez köcsögség volt drágám, vedd tudomásul.
-Te is tudod, hogy nem úgy gondoltam – vont vállat Robert. –De valljuk be, ez az érzéki játszadozás erősen háttérbe kerülne, ha egy újabb porontyot kellene esténként álomba ringatni, vagy éjszakánként áthozni a mi szobánkba, csak azért, mert őfenségének jön a foga.
-Eddig sem okozott problémát… reklamáltam én egyszer is, hogy hagyj békén, mert fáradt vagyok vagy fáj a fejem? – könyökölt fel vele szembe a felesége.
-Nem, nem reklamáltál… te az enyém vagy, és ezt tudod te is és az egész világ… - motyogta birtokló felhanggal a férfi, mire Anna elhúzta a száját.
-Hát igen, gondoskodtál róla, hogy az egész világ tisztában legyen ezzel. Meg azzal is, hogy milyen engedelmes rabszolgád vagyok.
-Egy engedelmes rabszolga nem szájalna ám ennyit – mutatott rá a tényre a férje, Anna pedig úgy döntött most az egyszer hajlandó szó szerint érteni a dolgot. Hanyatt lökte a férjét és a csípőjére telepedve végigsimított a férfi mellkasán. Aztán lassan, egészen hozzádörgölőzve lejjebb siklott, majd egy utolsó vérforraló tekintetet vetve a férjére, az ölére hajolt. Robert összerándult az érintéstől, amit várt ugyan, de mégis minden alkalommal meglepte az a természetesség, ahogy Anna a kedvére tett. Az ő engedelmes rabszolgája, aki nem is sejti, hogy ebben a házasságban a bilincsek kulcsa mégiscsak nála van.

3 megjegyzés:

csez írta...

Nem sejti, mert pontosan tudja XDDDDD
Kösssziii a kockás inget.... Meg a többit ;)
Nagyon tetszett ;)
K&P

zso írta...

Nagyon tetszett Jucus. Szeretem, ahogy akkora természetességgel írod le a kettőjük közti párbeszédeket! Mintha veled történne, nem is Annával. XDDD:)<3

Gabó írta...

Csóri bébicsősz! XD
Lájkoltam a forgatást, a bambulást, a kikacsintást, meg a monológot! :)
Szóval akkor szájalásnak kell hívni innentől? Jó tudni! XDDDD
Megtudhattuk eme infót ügyeletes cekcológusunktól! XDDD DR. Hakap-eszi Pasától
Végig kuncogam, és ezt köszönöm! :D
<3