Perlekedők 98.

A csengetésre Anna megkönnyebbülten rohant a kaputelefonhoz, de aztán meglepve látta, hogy nem Robert, hanem Tom ácsorog bizonytalan lábakon a bejáratnál. Ez meg mit keres itt? És főleg ilyen állapotban? Megnyomta a gombot, aztán már hallotta is, ahogy a kutyák viháncolva fogadják az érkezőt. Kiment, hogy kimentse a srácot az ebek viharos üdvözléséből, mielőtt fellökik. De odakint a férje volt az első, akit meglátott. A barátja hóna alá nyúlva cipelte a tök részeg férfit.

Anna először megtorpant, eszébe jutott a veszekedésük, biztos is volt benne, hogy az apró csellel védte ki Robert, hogy bazseválnia kelljen a bebocsátásért, de aztán a férfi segítségkérően ránézett, és ettől pillanatnyilag félretette a nézeteltérésük okozta durcásságát. 

-Sienna kirúgta, de már alakul a békülés, csak előbb ki kell aludja magát, aztán felrakjuk az első gépre – adott rövid magyarázatot a férje, miközben a vendégszoba felé cipelte a barátját.

-Főzzek neki kávét? – állt meg a konyhánál Anna.

-Szerintem elég, ha vizet adunk neki és nyitva hagyjuk az ajtót, hogy halljuk, ha rosszul lenne. De nem hiszem, hogy gond lesz, volt már ilyen csaprészeg. Nem nagyon szokta megviselni, csak ilyenkor se kép, se hang. De holnap már kutya baja sem lesz.

-Tudok segíteni? – toporgott a vendégszoba előtt Anna.

-Nem kell, kösz. Tartom, amíg letudjuk a fürdőszobát, aztán lefektetem. Mindjárt jövök, mert úgy emlékszem, mi is félbehagytunk valamit  - mormolta Robert, aztán behajtotta a felesége előtt az ajtót. Anna feszengve ácsorgott tovább… aztán meghallotta Robert hangját és elnevette magát… a jó barát…

*

-Tom, az istenit! Fogd már meg a farkad, nem foglak megpisiltetni, mint egy két évest! És légy szíves, célozz pontosan, mert nem fogom Annát megkérni, hogy mosson fel utánad. … Basszus, ha valakinek elmondod, hogy én rángattam fel rád az alsógatyádat… na, gyere … - a rugók felnyögtek a matracban, ahogy a két férfi szinte rázuhant. Robert káromkodva fejtette ki magát Tom öleléséből, aztán felpakolta a barátját az ágy közepére, lekapta róla a cipőket és ráhajtotta az ágytakaró szabadon maradt részét. Ez volt az első alkalom, hogy ő gondoskodott róla, mert a korábbi alkalmakkor ő sem volt színjózan, meg a többiek sem, aztán hevertek szanaszét, mire mindegyikük kialudta a mámorát.A fürdőszobában kezet mosott, vizes kezével megkotorta a haját és megmosta az arcát, végül összeszedte magát és kiment, hogy Annával beszéljen. 

-Rendben van? – nézett fel a lány, miközben a kávéfőzőt töltötte be. A friss szemes kávé őrlés közben olyan illatott árasztott, hogy Robert szájában összefutott a nyál. Késő van ugyan, de ha beszélgetni akarnak, … márpedig jó lenne tiszta helyzetet teremteni, akkor jól fog esni egy kávé.

-Ja… nem hiszem, hogy felkel, amíg ki nem alussza magát.

-Hogyhogy itt van?

-Volt otthon egy nagyobb zűr és hát hova ment volna… New Yorkban egyedül volt, hát eljött idáig, végül is, ezért vannak a barátok.

-Azt mondtad, már alakul a békülés… - Anna nem feszegette a veszekedés okát, tudta, hogy Robert elmondja, ha úgy érzi, elmondhatja. Ha nem beszél róla, nyilván kínosabb a téma és Tom érdekét védi elsősorban. Nem tudott ezért neheztelni rá. Végül is, nem tartozik rá, ő sem szeretné, ha a kettejük ügyét mással tárgyalná ki.

-Igen, … felhívtam Siennát és beszéltem vele… tudom, hogy Tom néha hülye tud len

ni, de őrülten imádja a feleségét és a lányát, úgyhogy csak emlékeztettem erre Siat is. Meg hát… megvoltak az ő nagy pillanatai is ebben az ügyben. Szerencsére volt annyira belátó, hogy ezt elismerje. Tom majd hazamegy és megbeszélik. Minden házasságban van ilyen.

-Hát… mint tudjuk … tényleg van. – húzta el a száját Anna, és Robert nagyot sóhajtva ébredt rá, hogy akkor elérkezett a pillanat, amikor neki is elismételheti a vallomást, amit Siennának már nagyjából elmondott. 

-Nézd Anna, sajnálom… nem akartalak megbántani, de baromi rosszul esik nekem is, hogy lényegében egyetlen pillanatig sem gondolsz rá, hogy mit érzek azzal kapcsolatban, hogy téged nem érdekel, mi a véleményem az ügyeidről. Lehet, hogy túlaggódom a dolgot, oké… de lehet, hogy igazam van… de neked is be kell látnod, nem vagy rászorulva, hogy egy olyan lebujban dolgozz, mint Trevoré. Én megértem, hogy nem akarsz tétlenül itthon ülni, bár rengeteg módon tudnál érvényesülni, de valahogy mániákusan a legrosszabbat akarod választani. Én már évek óta élek ebben a városban, te csak hónapok óta. Engedd meg nekem, hogy egy kicsit jobban ismerjem a helyi viszonyokat. Tudom, hogy nem alaptalan a félelmem, de nem akarom megvárni, amíg bizonyítékom is lesz rá, mert a te bőrödre megy a játék. Vannak dolgok, amikben teljesen rád bízom a döntést, de ebben hinned kéne nekem, hogy a javadat akarom. És igen, amikor ilyen fafejjel ragaszkodsz nyilvánvalóan rossz döntésekhez, akkor elszakad a cérna és valószínűleg rosszul reagálok… de nem vagyok tökéletes, sőt még csak pszichiáter sem, hogy különösebben érdekeljen, mi van a döntéseid mögött. Ha nem akarod, hogy hülyeségeket beszéljek, ne hozz olyan helyzetbe, hogy elveszítsem az önkontrollt! – tárta szét a kezét a férfi, mint aki azt akarja érzékeltetni, ennyire egyszerű a megoldás. 

-Ez lett volna a bocsánatkérés? – sandított rá a felesége, miközben bögréket vett ki a szekrényből. Robert automatikusan nyúlt a hűtő felé, hogy a tejet elővegye. Összeszokottan mozogtak, mintha a beszélgetés témája nem igényelte volna, hogy leüljenek egymással és csak arra koncentráljanak.

-Azt hiszem, igen. – biccentett Robert. –Sajnálom, amit mondtam, mert az marhaság volt; de ha nem borítottál volna ki, akkor nyilván nem csúszott volna ki a számon.

-Szóval, akkor én vagyok a hibás? – tette csípőre a kezét a lány.

-Nem, azt nem mondtam, hogy te lennél a hibás. Te csak dolgozni szeretnél, amit én megértek és támogatok is, csak azt kérem, ne a Crazy Cats-ben.

-Miért érzem úgy, hogy a következő ötletem ugyanígy ellenállásba ütközik majd? – sóhajtott Anna.

-Miért? Mire gondoltál?

-Még semmire, csak már előre félek… bármit találok ki, neked úgysem lesz jó.

-Most te vagy igazságtalan. – motyogta Robert, miközben elvette a kávéfőző termoszát és kitöltötte a forró italt. –Miért nem dolgozol azon a könyvön? Tudom, hogy jó lennél… és zenélni meg… akár együtt is zenélhetnénk. Vagy ennyire a színpad vonz? Mert akkor gyere a filmhez… bármikor tudnék…

-Ne! Ezt ne! – emelte fel a kezét a felesége. –Te Nekem Ne Szerezz Munkát! – emelte meg Anna a a hangját, minden egyes szót külön hangsúlyozva. … -Lefordítom neked azt a nyomorult könyvet, bár … na, mindegy… mondtam, szerintem így nem lehet vége. De kapsz egy fordítást, aztán addig is keresgélek … Trevorhoz meg holnap bemegyek és lejáratom magam, hogy nem tudtam elérni nálad, hogy beleegyezz… 

-Anna! Ne így fogd fel! Emlékezz vissza,milyen érzés volt, amikor az a maffiózó szemet vetett rád! Ezt akarod? És ha legközelebb nem sikerül elterelni az ipse figyelmét? Ha megvár a műsor után, ha itthon keres meg… ne kockáztass, kérlek! Vagy bemegy egy csapat nő, mert tudom, hogy rendszeresen tartanak leánybúcsúkat… és lesz köztük néhány, aki meglát és úgy reagál, mint a reptériek… hát, hiányzik az neked, hogy megtépjenek… vagy csak kifütyüljenek? Értsd meg, hogy féltelek! Nem élném túl, ha valami bajod esne… - motyogta a végén elhalkulva és meg sem próbálta a pillantásával fogva tartani a lány tekintetét.

Anna végül ennek a végtelenül kétségbeesett utolsó mondatnak lett az áldozata. Nem tudta elviselni, hogy a férje ennyire maga alá zuhanjon, hogy  rettegve gondoljon rá, amikor távol van tőle, hogy mi minden történhet vele. És igaza is van, ő még csak néhány hónapja él ebben a városban. Fogalma sincs róla, mire képesek itt az emberek, mert eddig a férfi mellett volt biztonságban … és névtelenségben. De most már mrs. Pattinson, aki akár akarja, akár nem, de részesül a férjére irányuló figyelemből és annak minden árnyoldalából. 

Belekortyolt a kávéba, de nem igazán ízlett az íze… mostanában soha nem ízlett, csak megszokásból itta, mert még a koffein élénkítő hatását sem érezte.  Most is inkább kiöntötte a lefolyóba, aztán Robertre nézett, aki még mindig szinte érintetlenül forgatta a kezében a maga adagját.  A bögréért nyúlt és elvette tőle, aztán azt is kiöntötte.

-Na, gyere! Késő van. Feküdjünk le, hogy mire Tom felébred, mi is magunkhoz térjünk!

Robertnek nem kellett kétszer mondani. Megfogta a felesége feléje nyújtott kezét, felállt, magához húzta, aztán a hálószoba felé indultak.

*

Robert a felesége még zuhanytól párás, forró bőrére hajolt, hogy finoman harapdálva a nyaka felé kommandózzon, amikor a kutyák eszeveszett ugatása verte fel az éjszaka csöndjét. Basszus, ezek is a legjobbkor! – sóhajtott nagyot. Legszívesebben  hagyta volna a fenébe, de olyan megátalkodottan ugattak, hogy inkább  felkelt, magára rántott egy melegítő alsót és a teraszhoz ment, hogy kiordítson.

-Bear, Bernie! Helyetekre! – de a hangzavar nem akart véget érni. Nyilván már megint sündisznót találtak, legutóbb is azért tört ki a gyalázat. Nagyot sóhajtva kilépett a kertbe, hogy megnézze, miért nem hallgatnak a jó szóra. … Az apró kis szúrós gombóc az egyik közeli bokor alatt összegömbölyödve várta, hogy a kutyák feladják a zaklatását, de ma kifejezetten kitartóaknak bizonyultak, talán éppen azért, mert az utolsó alkalommal a kis szúrós merő védekezésből alaposan orron bökte mindkettőjüket. Robert a nyakörvüknél fogva rángatta el őket, aztán a konyha felé terelte a két mihasznát.

-Ma éjjel itt maradtok! És amelyik csak moccanni mer, annak annyi! – húzta el a kezét a torka előtt, mintha a kutyá

k ebből az egyébként egyezményes emberi jelből érthetnének. Majd negyed óra telt el, amióta Annát ott hagyta, jó, ha nem aludt el mostanra. De végre csönd lett és pillanatnyilag neki ez volt a legfontosabb, így visszatérhet az előbb indított offenzívához. A mosogatónál leöblítette a kezeit, aztán a melegítő hátsójába törölgetve a háló felé indult.

-Ha megszólalnak, ágyelőt csinálok mind a kettőből -  fogadkozott halkan, és hirtelen nem is értette, hogy Anna miért pattan fel halk sikollyal az ágyból. Aztán észrevette Tom torzonborz fejét a párnáján és felnyögött. Ez az eszement mit keres itt?

-Jesszus, azt hittem te jöttél vissza már az előbb is. Meg is lepett, hogy nem ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Még jó, hogy megsértődtem, mert így legalább nem másztam rá – suttogott Anna Tom és Robert között kapkodva a tekintetét. Hangjában a kezdeti ijedtség után már nevetés rezgett, és Robert az első meghökkenés után elvigyorogta magát.

-Ezért egyszer még bemászom Sienna mellé. Nyugi, pusztán baráti alapon – tette hozzá kacsintva, mire Anna hozzávágta a kispárnáját. 

-Szerintem ezt vissza nem cipeljük még ketten se – nézte a barátját, aki jóllakott óvodásként szuszogott és szája sarkában kis nyálbuborék rezgett, ahogy fújtatott. –Nem is tudtam, hogy alvajáró. És ezer szerencséje, hogy nem képzelte azt, hogy otthon van, mert akkor a fogsora nélkül mehetett volna haza. … Na, gyere! Kellemes az este, az álmot is kiverték a szemünkből, költözzünk ki a teraszra! – nyújtotta a kezét Anna felé, aki Tomot fixírozva kibújt a takaró alól. A testét nem fedte semmi és ettől a férje szeme is az alvó felé rebbent. Aztán kikapott egy pólót a komódból és odadobta a lánynak. Ez elég lesz, a takarót majd hozom – mondta és nemes egyszerűséggel lehúzta Tomról a paplant. Aztán rádobta az ágytakarót, és Annát maga előtt terelgetve kiléptek a teraszra.

-Azért már hűvösebb van – borzongott meg a lány és gyorsan bevackolta magát a kényelmes sarokgarnitúra közepére. Robert mellé telepedett és félig ülő helyzetben maguk köré igazította a paplant. A következő pillanatban beindult az automata locsolórendszer és körös körül apró kis szökőkutak szórták a vízpermetet. A szisszenő hang végig futtatta a hátukon a hideget és még közelebb bújtak egymáshoz.