Perlekedők 111.

-Nagy hírem van! – nyitott be Robert a gyerekszobába, ahol Anna a tegnap érkezett bútorokat szerelgette. Ült a padlón és az imbuszkulcsot forgatta a kezében, mert a műszaki leíráshoz képest valahogy mégsem akart rendben menni a dolog.

-Jesszus, miért kezdtél bele egyedül? Mondtam, hogy sietek haza! – vette ki a férje a kezéből a kis szerszámot, aztán a már elkészült pelenkázóra dobva a felesége kezéért nyúlt és felhúzta. Már csak egy hónap volt hátra a szülésig és Anna az utóbbi hetekben igazán belehúzott. Olyan pocakot eresztett, mintha nem is egy gyerek, hanem egyenesen egy ikerpár növekedne odabent.

-Te meg miért nem mondod anyádnak, hogy fogadjon szót a papának? – dorgálta meg a pocaklakót a férfi, mire a megszólított legalább két térdet és egy könyököt mutatott meg az anyja kemény pocakján. Anna nyögve simogatta el a kis dudorokat. 

-Nagyon örülnék, ha nem szövetkeznétek ellenem már most. Titkolózhat dr.Morrison a baba nemét illetően, de én biztos vagyok benne, hogy egy lány, aki máris imádja az apját, és engem meg fele annyira sem. – biggyesztette le a száját.

-Gondolod? – simogatta meg a kerek hasat a férfi. –Egy lány? … Azt hiszem, imádnám, ha egy lány lenne… vagy egy fiú… - nevette el a végét. –Tudod mit, én inkább nem is foglalok állást, nehogy azt higgye a gyerek, hogy nem örülnék neki, ha esetleg mégsincs igazad. …Mindegy, hogy fiú vagy vagy lány, picim, én akkor is szeretlek! És hidd el, a mama is jófej, csak mostanában ilyen morgós, de ha majd kint leszel és a karjában tarthat, akkor majd meglátod, hogy nincs is nála kedvesebb nőszemély ezen a földön. Én imádom, és biztosan te is nagyon fogod szeretni. … Na, megfelelt nagyságos asszonyom, ahogy az érdekeiért kampányoltam a gyerekünknél? – csókolt bele Anna nyakába a férfi, és a felesége máris kéjesen sóhajtozva engedte át magát a kedveskedésnek. A terhesség egy pillanatra sem vette el a kedvét attól, hogy hagyja magát kényeztetni és ebben Robert jó volt, nagyon jó. 

-Mi az a nagy hír? – nyögdécselte lehunyt szemekkel, ahogy a férfi átölelve a hasát simogatta, miközben a nyakában kalandozott a szája.

-Ja, a hír…  – vette le a kezét róla a férfi. Egy kinyomtatott emailt lobogtatott meg Anna orra előtt, aki nevetve kapott utána. Steph és Georgette Pandas közti levélváltás utolsó felvonása volt, az írónő értesítése, hogy hamarosan megérkezik és aláírhatják a szerződést, amelynek értelmében a lefordított regény időközben elkészült forgatókönyvére is az áldását adja.

-Jézusom, film lesz belőle… most már biztos, hogy film lesz belőle – lelkendezett az asszony, aztán a levelet félredobva kézenfogta a férjét és magával húzta a nappali felé. –Ezt meg kell ünnepeljük! – mormolta érzéki hangon, miközben már lesimogatta a férfiról az inget és a nadrág gombolása után kapott.

-Hééé, csak lassan a testtel, asszony! – kapta el a kezét nevetve Robert. –Te egyre telhetetlenebb leszel, ahogy közeleg a nagy nap – nyomott egy csókot Anna kezére, aztán lehuppant a kanapéra és az ölébe húzta.

-Ja, bocsánat, azt hittem, neked is tetszik – vágott azonnal durcás arcot a lány, mire Robert elnevette magát.

-Tetszik bizony, de még mennyire tetszik. Csak lassan már nem hagysz engem kibontakozni, olyan erőszakos vagy, mint egy pasi – mormolta a lány bőrébe, ahogy a kulcscsontját csókolgatta. És ma elhatároztam, hogy visszaveszem a kormányrudat, mégis csak én vagyok a ház ura, vagy mi a fene…

-A kormányrudat? – grimaszolt kuncogva a felesége.

-Oké, azt talán mégsem… csak a kezdeményezést, aztán a kormányrúddal kezdjen kisasszony bármit, kedve szerint, …talán mégsem olyan rossz ötlet, ha hagyom, hogy Ön irányítsa a … hajót. – sóhajtott mélyet a férfi, ahogy Anna engedelmesen a sokat emlegetett kormányrúd után kapott.

*

-Anna! Hova tetted a lila nyakkendőmet? – kiabált Robert a szekrényt feltúrva a kérdéses kiegészítőért, mire hirtelen egy kéz nyúlt el mellette, és az ingek közül kihúzott egy tartót, amelyen a férfi nyakkendői voltak katonás rendben felfűzve.

-Ne ordíts! Inkább nyisd ki a szemed! Én nem is tudom, amikor valami gálára olyan csicsásan felöltözöl, ki adja a kezedbe a cuccot? Mert ha rajtad múlna, alsónadrágban vonulnál végig a vörös szőnyegen. – morgolódott a lány, mint nagyjából minden alkalommal, amikor Robert elegánsra vette a figurát. A lyukas pólóin és a széthordott gatyáin kívül szinte semminek nem tudta a helyét. 

-Miért is van gondoskodó feleségem, ha még ezt is nekem kéne fejben tartanom? – dörzsölte hozzá az orrát a férfi, miközben mélyet szippantott a felesége ismerős, finom virágillatából. –Mutasd magad! – tolta el magától az asszonyt és mosolyogva nézett végig a mélylila, puha anyagon, amely pontosan követte az asszony terhes alakját. –Gyönyörű vagy! – harapta meg Anna fülét finoman, amiben egy könnycsepp alakú gyémánt rezgett, amit az édesapjától kapott még az esküvőkor.

-Hát, nem tudom. Szinte meztelennek érzem magam, de az a másik ruha… abban olyan voltam, mint valami  törpe víziló – fintorgott a nő. Való igaz, a lágy esésű, bő ruha nem volt túl előnyös. Nem elrejtett, csak felnagyított. Ez viszont… nemcsak a mindenórás pocakot mutatta meg, de azokat a fenséges melleket is, amelyek nemsokára az ifjú Pattinsont fogják táplálni. Ennek ellenére szexi és elegáns volt benne, mert sem a szín, sem a szabás nem akart hivalkodni, csak védőburkot adott egy nagyon is nőies testnek.  –Őszintén szólva nem bántam volna, ha ezt az estét kihagyhatom, de mivel a gyereked olyan jól érzi odabent magát, hát kénytelenek leszünk elkísérni ma este. – motyogta Anna. 

-Én viszont boldog vagyok, hogy megmutathatlak országnak világnak még így a szülés előtt fél lábbal. – vont vállat a férje.

-Remélem, az a fél láb elég hosszú lépés lesz, mert nem szeretnék a bemutatóról magzatvízzel átitatott ruhában, mentővel távozni. – fintorgott a felesége, aztán belebújtatta a lábát a puha, nem túl magas cipellőbe. –Na, menjünk, mielőtt meggondolom magam! – sóhajtott nagyot és kifelé indult. Robert szeretettel nézett utána és egy vidám vigyorral megcsóválta a fejét.

*

-Nem hittem volna, hogy ilyen hamar bemutatókész állapotba hozzák a filmedet. – mondta halkan Anna, miközben a kiabálás és vakuvillogás közepette a férjébe kapaszkodva a színház bejárata felé lépkedtek az üdvözlésképpen leterített szőnyegen.  Még nem telt el fél év sem azóta, hogy a forgatás befejeződött, és máris itt volt a bemutatója, aminek az alacsony költségvetésű munka ellenére igen nagy hírverést csaptak.

-Kicsit tartok is tőle, nem ártott-e neki ez a kapkodás – sóhajtott a férfi, miközben arra gondolt, vajon melyikük bukhat nagyobbat a sietséggel… a rendező vagy ő maga?  -Ígérd meg nekem! – fordult hirtelen szembe a feleségével – ígérd meg, hogy megmondod az őszintét akkor is, ha nem tetszett!

-Életem! Mikor kíméltem én az érzéseidet? Nyugi, jó lesz! De ha esetleg a vágással hazavágták vagy valami más gubanc lesz, meg fogom mondani. De ha tetszik, akkor légy szíves, ne hidd azt, hogy csak a lelkedet akarom kímélni! Rendben?

-Szeretlek! – mosolygott rá a férfi, aztán egy utolsót integetve a fotósok felé, megcsókolta a feleségét, majd belekarolva bevezette az épületbe.

*

A vetítést követő tapsviharban Robert a rendező és a kollégák kezét szorongatva Annát kereste a tekintetével. A felesége ülve maradt és a könnyeit törölgette. A film drámai hatása meglepően jól érvényesült, pedig a forgatás olyan jó hangulatban telt, hogy attól tartottak, a végén az derül majd ki, hogy elviccelték a legütősebb jeleneteket is. De most a vásznon látva, Danielnek igazat kell adjon… bár a jó munkához vért kell izzadni, az igazán akkor lesz eredményes, ha az izzadtságszag nem érződik a végeredményen. Anna abban a percben állt fel, amikor végre volt két szabad, ölelésre nyíló karja és magához ölelte a diszkréten szipogó asszonyt,

-Tetszett?

-Nagyon. Azt hittem, hogy utálni fogom az ágyjeleneteket, de még azok is olyan finomak voltak, hogy a bőrömön éreztem a kezedet, miközben Mia testén siklottak. Nagyon ügyesen csináltátok, szép volt, megható és mégis izgalmas. És sokkal ijesztőbben dühöngsz a vásznon, mint otthon… szinte féltem tőled, pedig otthon sose. Jó voltál! – csókolta meg a férjét kedvesen. Robert pedig úgy vigyorgott a kedves, teljesen civil kritikától, mintha az Oscar díj értékelését hallgatná. Kicsit tartott tőle, milyen lesz Annának szembesülnie a bensőséges jelenetekkel, de okos asszony, tudja, hogy ez ott a vásznon nem a valóság. Az otthon van, a négy fal között, és az csak a kettőjüké. Magához ölelte a műkedvelő kritikust és szeretettel kormányozta kifelé a színházteremből. 

Odakint eközben leszakadt az ég, Dean egy esernyővel várta őket  a kijáratnál és a kocsihoz kísérte a párost. Amikor elhelyezkedtek az ülésen, hogy a vetítést követő party helyszínére menjenek, Anna megrángatta a férje zakójának az ujját.

-Engem ki kéne tennetek a kórháznál. Azt hiszem, itt az idő. – grimaszolt  egy halvány mosollyal, amitől a férfin a vegytiszta pánik suhant át.

*

A helyzetet Dean kezelte a legjobban. Egyetlen hang nélkül tövig nyomta a gázpedált és egy éles kanyarral a kórház felé vette az irányt. Robert kapkodva pánikolt. Hol Anna arcát simogatta, hol Deant hajszolta, teljesen feleslegesen. Anna pedig csendben mélyeket lélegezve szorította a férje kezét.

-Mióta érzed? – nyögte ki végre az első kérdést Robert, teljesen megfeledkezve az este eddigi részéről.

-A vetítés alatt már  elkezdődött, de olyan ritkán jöttek a görcsök, hogy ráértem azon imádkozni, hogy a burok ne repedjen meg. Aztán a taps alatt már sűrűsödött, de még mindig nem vészes, csak bulizni nem merek már nekivágni – mosolygott rá kissé feszülten a lány, mire Robert a szemét forgatva simított végig az éppen megfeszülő arcon.

-Viccelődünk, viccelődünk?

-Hát, gondolom, ezzel kevésbé hozom rád a frászt, de ha akarod, jajgathatok is, mert ez a mostani már elég gorombára sikerült. – sóhajtott Anna, miközben a kezével a hasát masszírozta. Arca már feszült volt, befelé figyelő, de még tartotta magát. Igazság szerint félt, mert bármit is olvasott, hallott a szülésről, átélni egy egészen más dimenzió volt, és a várakozás az izgalmon túl némi félelemmel párosult.

-Ne gyere be velem! – nyögött fel hirtelen, mire Robert zavartan ránézett.

-De hiszem már megegyeztünk. Ott akarok lenni!

-De én félek, hogy sikítani fogok, meg egyébként is olyan zavarba ejtő ez az egész, nem biztos, hogy később pont ezekre a pillanatokra akarsz majd visszaemlékezni…

-Anna! Eszednél vagy? A gyerekünk születésére?

-De ott vér lesz meg kínlódás, te meg olyan érzékeny vagy, ki fogsz borulni…

-Oké, akkor majd felmosnak, de tudod mit, felesleges ezen agyalnunk, mert majd kiderül. Ha nem bírom, ki fogok jönni, de ha olyan pasi vagyok, amilyennek képzelni szeretném magam, akkor ott leszek veled végig és fogom a kezed. Különben is, ki vágja el a köldökzsinórt, ha nem az apa?

Dean az utóbbi megjegyzésre olyan beszédes grimaszt vágott, ami egyetlen arcvonásba sűrítette a védencéről vallott véleményét bármilyen sebészeti műveletet illetően. Lehet, hogy Rob kezében lesz az olló, de nem biztos, hogy ezt a srác ébren fogja megélni.