Perlekedők 99.

Csendben összebújva élvezték a fürgén hulló cseppek zaját, a lombok susogását, a bokrok aljában elrejtett világítás halvány fényét, amely sárgásra festette a falakat, és ettől valahogy időtlennek tűntek az épület részei. Mint egy mexikói hacienda...

-Szeretem ezt a házat. – szólalt meg Anna, ahogy  szemét végig jártatta a földszint hatalmas üvegablakain és az emeleti nyújtott ablakok előtt megcsillanó kovácsoltvas korlátokon. –Sok benne a fény.

-Én is szeretem. Most már újra szeretem. – vallotta be halkan a férfi, miközben a karját szorosabbra vonta a lány körül. Amikor megvettem, szerelem volt az első látásra; az ingatlanos dörzsölte is a kezét, mert nem is alkudoztam vele. De már akkor is totál para voltam, úgyhogy a beköltözés napján Dean és az emberei végignézték a házat poloskák után kutatva, és a régi zárakat is mind lecseréltettem velük.

-Poloskák? – nézett rá a lány értetlenül, mire a férfi elmosolyogta magát és viccelődve vakarózni kezdett.

-Tudod, kis élősködők… ááá, nem ám, mikrofonok, apró kamerák… soha nem lehet tudni. Biztos túl sok kémfilmet láttam. És időről időre azóta is átnézik, hiszen járnak itt rendezvényes cégek, takarítók, kertészek. Hátha valakinek az az ötlete támad, hogy egy kis mellékesre próbál szert tenni egy apró kémkütyü elhelyezésével. Nem tartozik senkire, hogy  mit csinálok magánemberként. Most, hogy egy csodás sötét hajú szépség az úrnője a háznak, még kevésbé, mint eddig. 

-Mindig egyedül éltél itt? – motyogta Anna, érezve, hogy ezzel a kérdéssel olyan terepre merészkedik, amellyel kapcsolatban nem biztos, hogy hallani akarja a válaszokat, de képtelen volt féket vetni a nyelvére.

-Hát, … nem. ...Először a haverok laktak itt, valahányszor a városban jártak, aztán beköltözött Kris és véget értek a pasibulik. Amikor Kristennel kiderült az a dolog, én itt hagytam és addig vissza se jöttem, amíg el nem költözött. De aztán érdekes hónapok jöttek, és egyszer csak azon vettem észre magam, hogy egyre több cuccom landol nála, és hát, én magam is. Nem tudtam, hogy ezzel  a házzal mit csináljak, mert túl sok emlék fűzött hozzá, és akkor jó ötletnek tűnt szabadulni tőle, mert nem akartam, hogy bármi is arra az időszakra emlékeztessen, amikor kegyetlen pofont kaptam az élettől; de szerencsére nem megy az olyan könnyen, hogy túl adjak rajta, így amikor végre eldöntöttem, hogy nem csinálom Kristen tovább, akkor legalább volt hová hazajönnöm. Arról nem is beszélve, hogy a kutyáknak ez egy paradicsom. ..De egyébként pont a héten kaptam egy levelet a raktártól, ahol egy csomó dolgot leraktam, hogy  lejárt már a szerződésben rögzített idő, és vagy vigyem a cuccaim, vagy toljam oda a képem és hosszabbítsam meg a szerződést.

-Mik vannak abban a raktárban?

-Hát, egy rakás bútor… amik itt voltak, de akkor úgy gondoltam, hogy nem illenek hozzám. Meg egy csomó vacak, amiket mindenféle bolhapiacokon szedtem össze, hogy egyszer majd jó lesz valamire. Szerintem a tizedére sem emlékszem, ami ott van.

-Menjünk el! Nézzük meg! – nyafogott Anna a hóna alatt. –Imádok mindenféle turikban kotorászni. És tulajdonképpen akartam is már kérdezni valamit…

-Mit? – húzta össze a szemét Robert, megérezve, hogy ez a régóta húzódó kérdés nem lesz valami kellemes.

-Az az ágy a hálószobában…

-Igen? … Nem veszünk vízágyat, mondtam már… - vigyorgott a férfi és ráhajolt, hogy megcsókolja, de a felesége kibújt a karjából.

-Eszembe se jutott a vízágy. Szóval, … ebben az ágyban ...aludtatok Kristennel?

-Anna! … Igen, de … nincs ennek semmi jelentősége. Az csak egy ágy.

-De van! Ki akarom cserélni! – suttogta Anna, mire Robert rábólintott.

-Oké! Kicseréljük. Felesleges pénzkidobás, de ha ez boldoggá tesz… Még mi zavar?

-Van itt még valami holmija? Valami, amit ő vett, de nem vitt magával, valami, ami rá emlékeztet? Egy bögre, egy lámpa… bármi…

-Nincs. Amikor a bomba robbant, mindent elvitt. Látta, hogy addig nem jövök vissza. Tulajdonképpen nem is kellett mondani, hogy menjen és vigye a dolgait; érezte ő, hogy tényleg vége.

-Kényelmes megoldás. – húzta el a száját a lány, és hirtelen valami megmagyarázhatatlan gyengédséget, már-már szimpátiát  érzett a nő iránt, akit szó nélkül utasítottak rá, hogy lépjen ki a pasija életéből. –Legalább tudom, mi a szakítási technikád. – tette hozzá kissé gúnyosan.

-Anna! Ne akard, hogy most ezen vesszünk össze! Nincs technikám. Te különben is a feleségem vagy, az pedig egy egészen más helyzet.

-Miért nem írattál alá velem egy házassági szerződést? – motyogta halkan a lány, mire Robert az álla alá nyúlt és felemelte az arcát, hogy a szemébe nézve válaszolhasson.

-Mert szeretlek és mert bízom benned.

-Ez volt a jó válasz. – mosolyodott el kesernyésen a lány, aztán folytatta: -De tudd, hogy én apám ügyvédjénél hagytam egy nyilatkozatot az esküvő dátumával, hogy amennyiben közös megegyezéssel valaha is elválnánk, akkor én semmire nem tartok igényt, nem perellek asszonytartásért, ilyesmik.

-Anna! – nyögött fel a férfi. –Erre semmi szükség! Meg tudnám védeni az érdekeimet, egy egész stáb dolgozik ezen, de mint mondtam, a mi házasságunk más ügy… szeretjük egymást és bízunk egymásban, és arról az apróságról se feledkezzünk meg, hogy soha nem is engednélek el, szóval semmi szükség ilyen nyilatkozatokra.

-Nem baj, én azt akartam, hogy lásd és lássa mindenki más is, hogy a pénzednek semmi köze ahhoz, hogy hozzád mentem.

-Helyes! De ne is beszéljünk ilyesmiről! – simított végig a lány haján. –Úgysem engednélek el! – ismételte meg, aztán nagyot sóhajtott és ledöntötte a puha párnákra, hogy megcsókolhassa végre.

*

Tom hunyorogva bambult bele az elegáns hálószoba sötétjébe, aztán észrevette, hogy a sötétítő függönyök be vannak húzva. Nem egészen volt magánál, amikor Rob hazahozta, de mintha nem egészen így festett volna ez a szoba. Valami selymeset érzett az arca mellett és a szemei elé húzta. Egy csipkés hálóing volt. Hoppá! Kicsit feljebb húzódszkodott az ágyban és körbenézett, de nő nem tartozott a hálóinghez. Ettől egy kicsit megkönnyebbült, mert nehéz lett volna hazamenni békülni egy ilyen bakival a tarsolyában. Ledobta magáról az ágytakarót és elfintorodott, ahogy a zoknis, szőrös lábszárával szemezett. Póló, alsónadrág van rajta, helyes. Akkor azért nagy orgia nem lehetett. Egy ajtót vett észre maga előtt, nyilván a fürdőszobáét és lassan, kissé bizonytalanul felállt. Felkattintotta odabent a villanyt és a látványtól nyilvánvalóvá vált, hogy Roberték szobájában és fürdőszobájában nézelődik.  Jesszus, de akkor miért volt nála Anna hálóinge? Meg egyáltalán, hogy a fenébe kavarodott ide?

Felnézett a tükörbe, de az a bamba tekintet, amely visszapislogott rá, nem sok magyarázattal tudott szolgálni. Megmosta az arcát, kiöblítette a száját, aztán egy mély sóhajjal visszament a szobába. Elhúzta a vastag függönyt és kilépett a teraszra. A medence melletti kerti bútoron Robert és Anna aludtak összebújva, a puha paplant szorosan a testük köré tekerve. A két kutya előttük hevert és lustán elnyúlva őt nézték. Jesszus, ezek itt kint aludtak? Bár, talán jobb, mintha hármasban bújtak volna össze odabent. Ki tudja, mit művelt volna önkívületében. Odaballagott hozzájuk, aztán a torkát megköszörülve megszólalt:

-Khm… igazán idilli, de… Bocs! Hogy kerültem az ágyatokba és ti miért aludtatok itt kint? És mikor megy az első repülő New Yorkba?

-Jézus! Tom! Ha otthon is ennyit rizsázol ébredés után, nem csodálom, hogy Sia kivágott. Fogd már be, van, aki még tudna aludni – nyögött Robert önkéntelenül is szorosabban ölelve Annát, mintha ezzel megóvhatná a felébredéstől. De a lány már kócosan vigyorgott ki a hóna alól. Tomot most sok mindennek nevezte volna, de jóképű pasinak nem. Ahogy zokniban, alsónadrágban ácsorgott előttük szőrösen, zavartan, még nem egészen józanul.  Mélyet sóhajtva gondolt rá, hogy bezzeg az a pasi a háta mögött, aki igazán érzékien tapad a hátsójához, őt még sosem látta olyan formájában, amikor a hideg szaladt volna végig tőle  a hátán. Megmoccant, mire Robert még szorosabban fogta, aztán megbökte a takaró alatt és ő mélybordó színt öltött. Ne mááár, még itt kamatyolnak mindjárt a haverja előtt.

-Csinálok kávét – motyogta még mindig pirulva, mire Robert a nyakába csókolt.

-Oké, de előbb Tom barátunk besasszézik innen és nem leselkedik, ...addig nem engedlek ki a takaró alól.

Tom engedelmesen befelé ballagott, aztán az ajtóból visszafordult. –Hozzam ki a hálóingedet? Ott találtam a fejem alatt. De már nem voltál benne. Csinos darab. – vigyorgott.

Robert a fejét csóválva kimászott a melegből. Bear pedig azonnal a lábára is dobta a nyálas teniszlabdát, remélve, hogy a gazdi korai kerti jelenléte korai játékot is jelent. Robert azonban fintorogva rúgta odébb a nyúzott sárga bogyót, aztán nemes meztelenségét a melegítőjére cserélve a hálószobából kihozta Anna köpenyét.

-Jöhet az a kávé, addig én megnézem, melyik gépre tudjuk felrakni, hogy aztán végre visszahódíthassuk a hálószobánkat. Hiába a legjobb barátom, azért amíg itt rontja a levegőt, inkább nem cicázok veled. Nem kellenek a hülye megjegyzései… merthogy a legrosszabbkor jönne elő velük, arra mérget vehetsz.