Sziasztok!
Na, ezt is megértük, Anna és Rob boldogan élnek, amíg meg
nem halnak, tényleg mint a mesében… és végre
pótoltam a mulasztásomat is, ami miatt voltak önkritikus perceim. Az a
100.000 akkora szám volt (nekem), hogy illett volna a nagy esemény napján
megemlékezni róla, de tényleg nem akartam belekavarni az éppen futó történetbe.
De hát, túl vagyunk már az ünneplésen is, és most útjára eresztek egy újabb
történetet.
Erről csak annyit, hogy nem Robról szól, bár a főhőst akár
el is játszhatná, azt hiszem. Egyelőre nem nagyon tudok elvonatkoztatni a
sráctól, ez van. De nem nagyon aggódom, hogy emiatt ne kedvelnétek a figurát.
A címe Gitárhúrok… Alex, Olivia és Rick életét követi nyomon… egy
ideig, …szokás szerint XD
Haha, két pasi meg egy nő? Hát, így is lehet mondani, meg
úgy is, hogy … na, hogyne, majd lelövöm itt a meglepit, mi?
Az elejére berakok egy képet, hogy nagyjából sejtsétek,
milyen arcok lebegtek a szemem előtt írás közben, de aztán nem biztos, hogy
rendszeres lesz a képes melléklet. A jó múltkoriban ugyanis volt ebből némi
gubancom egy régebbi történet videója kapcsán, amiért utasították a blogot,
hogy szedjem le, ha nem akarom, hogy a videó„tulajdonosa” gorombáskodni kezdjen
velem. Könyörgöm, ha a Youtube-on fent van, akkor nem tudom, itt miért zavarta,
de mindegy, jobb a békesség. De hogy a Nagy Testvér mindent lát, ez azért
kísérteties. Na, de ilyen kis kellemetlenségekkel nem foglalkozunk, lényeg az
olvasás, zenéket max. nem linkelek mellé. (Pedig szerettem)
Tádámmm… akkor fogadjátok szeretettel Alexet és Oliviát! Ja,
és Ricket, meg aki még felbukkan XD
Puszik!
PaSa
Ma...
Alex Maitland
lehunyta a szemét, ahogy az utolsó hang is elhalt, aztán ujjaival lefogta a húrokat. A szeme szúrt, de
tisztában volt vele, hogy ennek nem a villódzó reflektorok és a teljes erővel
működő füstgépek az okai. A szám végére szinte felrobbanó fényorgiában vaksin
kellett volna állnia, de az a lány a színpad előtt kísértetiesen emlékeztette
valakire, akire nem akart emlékezni, mégis nap mint nap megküzdött az emlékével,
és most őt látta maga előtt élesebben, mint valaha. A taps, a kiabálás és a
lányok sikítása lassan ért el csak a füléig, amelyben még mindig az utolsó
akkordok rezegtek. A zajos siker nem
érintette meg, szinte fásultan tűrte a rajongók imádatát. A valaha éltető
rajongás mostanra az ellensége lett. Az egyik ok, amiért Olivia elhagyta. A
másikra nem akart gondolni… azt hibának érezte, mindkettőjük részéről. Makacsul
kitartottak a maguk akarata mellett… törvényszerű volt a szakítás.
A háta mögött az együttes tagjai értetlenül figyelték, ahogy
nem mozdul, nem integet, mintha kővé vált volna. Nem tudhatták, hogy a
vezetőjüket ezek a percek arra emlékeztetik, mit veszített el, talán örökre.
Két évvel ezelőtt…
A bíró még épp csak kimondta, Vége, de Alex máris tiltakozni akart. Nem lehet vége! Hiszen amióta
csak ismeri Oliviát, nem tudott másra nézni, a lány megváltoztatta az egész addigi
szabados életét. És attól félt, hiába a válási okirat, ez már így is fog
maradni. Aztán befogta a száját. El kell engedje Oliviát. Ha az eltelt években
nem tudták megőrizni a házasságukat, ha egyetlen dacos kijelentése ide
vezethetett, akkor nyilván nincs értelme tovább kínozni egymást. Bár nem tudta,
de sejtette, hogy a feleségének, aki ettől a pillanattól már nem is az,
hamarosan lesz valaki olyan fontos, hogy újra elkötelezze magát, mert gyerekre
vágyott, amit ő nem volt hajlandó megadni neki. Ez az élet rendje. Azért, mert
ő képtelen volt megfelelni a jó férjről alkotott álomképnek, még a lány lehet
olyan szerencsés, hogy az élet elé sodor valakit, aki meg tudja adni neki az
otthon biztonságát. Csak kegyetlenül fájdalmas volt arra gondolni, hogy ettől a
naptól bárki másnak joga lehet ölelni a nőt, aki neki rendeltetett. Amíg a
gondolataival volt elfoglalva, Olivia gondosan összehajtogatta a papírjait és
eltette a táskájába. Ő maga csak zsebregyűrte őket, aztán a kijárat felé
indult. Az ajtónál megvárta a lányt és egy udvarias gesztussal maga elé
engedte.
Odakint már türelmetlenül toporgott a következő páros, akik
egy valaha volt hirtelen döntést jöttek érvényteleníttetni. A bolondok. Ha
jobban belegondol, egyetlen barátja sincs, aki boldog házasságban élne. Az
utolsók talán a szülei voltak, azóta is mindenki más válóperi tárgyaláson kötött
ki előbb-utóbb. Még ők húzták a legtovább, de ők is talán csak azért, mert
egyikük sem érzett magában annyi erőt, hogy kimondja, itt a vége. De most
eljutottak erre a pontra, és hirtelen nem is tudta, hogy mit kezdjen azzal az
érzéssel, ami végigsöpört rajta. Vesztesnek érzete magát, kurvára vesztesnek,
és tehetetlennek; mert ha valamit, hát ezt biztosan nem akarta. És fájdalmas
volt látni, hogy Olivia is valami hasonlót érez. Mi a francot keresnek ők itt?
– csak ez a kérdés dörömbölt az agyában. Jó lett volna tudni, mit rontott el,
de érezte, hogy az okok keresésével már régen elkésett. A mai nap pontot tett
egy vergődés végére, és teljesen mindegy, hogy mi vezetett idáig. Vége van!
Talán nem is rontottak el semmit, csak éppen nem lett volna szabad
összeházasodniuk anélkül, hogy az alapvető kérdésekben megegyeztek volna.
A kapu előtt Olivia ránézett és már búcsúra nyitotta a
száját, a nagy szürke, könnyes szemei alatt, melyek fájdalommal teltek,
bizonyítva, hogy ő sem ezt akarta a szíve mélyén, amikor Alex egy hirtelen
ötlettel a kocsija felé intett:
-Hazaviszlek.
-Igazán nincs rá szükség – suttogta a lány halkan, mire
őbenne bozótlángként csapott végig a vágy.
-Csak még egyszer, utoljára legyél velem, kérlek! – bukott
ki belőle a szenvedélyes mondat, ami után zavartan néztek egymásra. Nem lehet
igaz, hogy kimondta! Már várta a gúnyos kacajt, egy pofont vagy bármi mást, ami
eszébe juttatja, mennyire hülye ötlet volt ez, ami szinte akaratlanul csúszott
ki a száján, de Olivia a kezdeti döbbenetből elpirulva megindult a kocsi felé.
Alex bénultan nézte, ahogy az exfelesége beleegyezően nyúl az ajtó fogantyúja
felé.
*
Utólag már egyikük sem tudta volna megmagyarázni, hogyan
történhetett, hogy a válóperi tárgyalásról egyenesen Olivia ágyába rohantak és
olyan szenvedéllyel szerették egymást, mint a megismerkedésüket követő első
napokban. Olivia sem tudta, mi vitte rá, hogy beleegyezzen a volt férje őrült
ötletébe. Talán az együtt töltött hét év, talán az az egy, amit már külön
töltöttek. Nem tudta, de most nem is számított. A férfi felé hajolt és
megcsókolta, ezzel szabadjára engedve a mindkettőjükben égő és jó ideje
visszafojtott szenvedélyt.
Amikor lassan mind a ketten visszataláltak a valóságba, Alex
volt az, aki darabos, suta mozdulatokkal felkelt az ágyból, ami nem volt olyan
nagy, mint annak idején a közös ágyuk, a közös otthonukban, mégis most otthonosan
ölelte magába a férfit is. Csendesen felöltözött és egy puszit nyomott Olivia
homlokára. Köszönöm! – suttogta halkan, lehunyt szemekkel, aztán megfordult és határozottnak
tűnő léptekkel kilépett a lakásból és a nő életéből, aki a mai napig a
mindenséget jelentette a számára. Még akkor is, amikor az elköltözött, mert ő
volt olyan hülye, hogy kockáztatott és veszített.
Már a kocsijában ült és hazafelé hajtott, amikor eszébe
jutott, hogy nem is védekeztek. De hát ma reggel fél kilencig ez a nő még a
felesége volt, miért is gondolt volna rá. Ez igaz – vitatkozott magával, de
most fél tizenegy van…
Olivia markolta a melle előtt a takarót. Sejtjeiben még
érezte az előbbi szenvedély szikráit és szíve szerint Alex után kiáltott volna,
hogy maradjon. Minden mindegy, …házassági papírok nélkül, a jövőre vonatkozó
ígéretek nélkül is őt akarja. De érezte, hogy ezzel már elkésett. A férfi
elfogadta az ő döntését, amikor aláírta a válási papírokat, és elfogadta a bíró
döntését, amikor lehajtotta a fejét alig két órával ezelőtt abban a rideg
teremben. Nem értette még, kinek volt jó ez a rendhagyó búcsú, de elraktározta
a szíve mélyén, hogy a közelgő hideg téli estéken legyen, ami melegítse.
Hét évvel ezelőtt…
Alex Maitland huszonnégy éves korára elérte, hogy ismerjék a
nevét, koncertszervezők keressék a kegyeit, és most itt ült kezében egy félig
üres sörösüveggel az egyik legjobb barátja lakásavatóján, kicsit fanyalogva,
amiért egyedül érkezett. Cliff az érkezésekor azt mondta, bemutat neki valakit,
mire elhúzta a száját, mert igazán nem volt rászorulva, hogy más szerezzen neki
barátnőt. Nem is akart barátnőt. Egy barátnőnek elvárásai vannak, ő pedig
abszolút elégedett volt az életével, nem szándékozott alkalmazkodni egy
pillanatig sem. Tökéletesen megfelelt neki, hogy egy-egy jól sikerült koncert
után választhatott a felkínálkozó lelkes rajongók közül valakit, vagy jobb
napokon valakiket, akikkel megünnepelhette a sikeres estét. Ezek a lányok aztán
valamikor az éjszaka közepén távoztak és ő a másnapokat minden kényelmetlenség
és kínos jelenetek nélkül kezdte a munkájára és szenvedélyére, a zenére és a
versekre koncentrálva. Néha volt egy kócos hajkorona, egy feszes test, ami megihlette,
hogy a következő koncertek valamelyikén egy boldogságtól kábult rajongó
ismerhesse fel magát a dal szövegében. Nem hangzott túl jól, de elismerte, hogy
számára a nő csupán testének szükségleteit kielégítő partner volt.
Cliff, a házigazda volt az együttes dobosa, és a közelmúltig
valakivel együtt bérelt egy kis lakást. Alex sosem volt fent nála, mert valami
kis patkánylyuk volt az a kégli, legalábbis Cliff mindig így emlegette, ezért
inkább Dekkernél, a billentyűsüknél buliztak, már csak azért is, mert az ő
szülei házának az alagsorában gyakoroltak nap mint nap. Így aztán fogalma sem
volt róla, kivel osztozkodott a barátja azon a kis lakáson, amit a
népszerűségüknek hála, most erre a fényűző apartmanra cserélhetett. A Drops
mára ismert banda lett, a plakátjaikkal volt tele a város összes menő
szórakozóhelye, távoli helyek sportcsarnokai és néhány tengerentúli fesztivál
programfüzete. Többet nem is kívánhatott.
Most azonban mégis szerette volna, ha leléphet innen, és
magára csukhatja a lakása ajtaját. Nem egy nő hiányzott ahhoz, hogy jól érezze
magát, illetve hát fogalma sem volt róla, mi ez a nyugtalanság, amit érez.
Lehet, csak aludnia kéne végre egy jót a frissen áthúzott ágyában, nem a
következő fellépésen agyalnia. Igen, igazság szerint csendet akart volna maga
körül, nem a hangszórókból üvöltő rockot, ami máskor az éltető levegőt
jelentette volna. Csendet, és valami új gondolatot, amit dalszöveggé fűzhet,
akkordokat, amikkel kísérhetné…
Egy szőke, majdnemhogy jelentéktelen lány ült mellette, az
alakját elrejtette az egyszerű szoknya és a blúz. Olyan volt, mint egy
érettségiző diáklány, aki eltévedt és a vizsgabizottság helyett ebbe a vad
buliba tévedt, ahol a pályatársnői bezzeg kipakolták mindenféle szexi göncökbe
az árut. A vad buli mostanra már eléggé leült egyébként, így nem is csoda, hogy
a lány egy jó ideje már a telefonját nyomogatta. Egy gondolatot szentelt az
egyszerű, műkörmök és feltűnő ékszerek nélküli nélküli kezeknek. Biztosan a
barátját noszogatja, hogy érjen már ide, mert unatkozik – gondolta róla, kicsit
megsajnálva, amiért talán fel lett ültetve és hiába vár a hős lovagra; aztán
jobban rálesett a telefon kijelzőjére és meglepve látta a népszerű játékot,
amit néha még ő maga is nyomogatott, ha ki akart kapcsolni egy kicsit a próba
alatt vagy a fellépések szünetében. A hetes szintnél azonban sosem sikerült
feljebb vergődnie, a lány viszont olyan pályán járt már, ahova ő még véletlenül
sem jutott el. Ez kíváncsivá tette. Elvigyorodott és feléje hajolt.
-Unatkozol?
-Szerinted? – érkezett a válasz anélkül, hogy a szöszi
ránézett volna.
-Akkor minek jöttél el?
-És te? – kérdezett vissza a lány kicsit mogorva hangon, amiért
zavarja a koncentrálásban, de még mindig a programot bűvölve. –Egyébként meg
nem tudom. Cliff -el együtt béreltünk régebben egy lyukat… és talán fel akart
vágni, hogy ma már megengedhet magának egy ilyet, én meg kíváncsi voltam –
mutatott körbe a lány, miközben a telefont végre letette az asztalra, és
ránézett. Szürke szeme úgy csillogott, mintha könnyes lenne.
Alexet egy pillanat alatt elbűvölte az új információ. Ezzel
a kis ártatlan szöszivel bérelte Cliff azt a lyukat? Ezt az apró információt
sosem osztotta meg velük a barátjuk, mindannyian azt hitték, egy másik srác a
lakótársa. Az örökké vibráló Cliff és ez a csendes, visszafogott lány? Érdekes
együttélés lehetett. Talán mégis igaz, hogy az ellentétek vonzzák egymást?
-Jártatok?
-Nem, mintha közöd lenne hozzá, de nem, csak megosztoztunk a
lakbéren… de az ágyán nem. – tette hozzá nyomatékosan a lány.
-Oli! – lépett hozzájuk ebben a pillanatban a házigazda.
–Ismered már Alexet?
-Oli? - nézett rá a
fiú, mire a lány fintorogva helyesbített: -Olivia Bennet.
-Szerintem a Livi jobban illene hozzád – dünnyögte Alex és a
szemében fény gyúlt, ahogy a kis Olivia elpirult. Jézus! Ilyet már nem is
emlékezett, mikor látott egy lány arcán. Jobban megnézte magának a kis szöszit
és megállapította, hogy kifejezetten bájos, formás, nőies teremtés. Pontosan az
a típus, akivel szívesen bújna ágyba… de ezt akkor még csak a hormonjai érezték,
a feje ennyire még nem gondolkodott előre. Viszont ráébredt, hogy mégsem akar
hazamenni, és az este hátralevő részében a sarokban ülve, egyetlen üveg sörrel
a kezükben megváltották a világot. Alex az érdeklődő, értelmes lány mellett
kinyílt és szokásos flegma, megjátszós stílusát feledve lelkesen beszélt neki a
terveiről, amiket még a barátaival sem osztott meg.
Hát, így kezdődött. …És a csendes, visszahúzódó Livi
ahelyett, hogy pofon vágta volna, amikor hazakísérte és a bejárat előtt a
nyelvét jószerivel ledugta a torkán, behívta egy kávéra, amiről mindketten
azonnal tudták, hogy valami egészen másra hívta meg. Odabent nem is tétováztak
és hamarosan olyan szenvedéllyel hajszolták egymást a csúcs felé, hogy Alex
valamivel később kénytelen volt elismerni, hogy mindenféle ígéretek és
fogadkozás nélkül életének talán legjobb és legemlékezetesebb szexéhez jutott.
Váratlan volt és meglepte. Talán éppen ezért is nem akart dolgavégezetten
felöltözni és lelépni, mint máskor.
És a másik meglepetés ekkor érte, mert Livi küldte el. És
neki színt kellett vallania, hogy maradni akar. Életében először. És ezzel
elkezdődött valami, amit egy meggondolatlan tettel néhány évre rá Vegasban
törvényesítettek, aztán egy újabb meggondolatlan mondattal néhány évvel később
tönkre is tett.
8 megjegyzés:
*Elégedetten dörzsöli a kezét
Érzem a zsigereimben, hogy ez megint nagyon jó lesz!!! Csak azt tudnám, hogy ezen miért lepődök meg mindig???
Minden történeted egyedi, ami manapság nagy kincs.
De hogy nekem mindig Robert arca ugrik be, minden új mesédnél...és az a gáz, hogy lassan minden könyvnél is, amit manapság olvasok.
Hol hosszabb hajjal, hol katonásan rövid frizuval, hol bugyit pattintó szürkéskék szemmel, hol csetlő-botló kacska lábbal. Ez nagyon duuurva! XDDDDDD
A lényeg a lényeg... szeretettel üdvözlöm köreinkben Livit, Alexet és Ricket! ;)
Hálás köszönet a napi betevő meséért! Pusza!
Nem találgat, kivár, de baromira furdalódik az oldala, mi lehetett az a francos mondat, ami két embert, aki így szereti egymást, eddig juttat?! :o o.O ;)
Sok pálmám lesz, mire megtudom?! :P
Azt meg nem is értem, miért lepődtök meg magatok is az ihletadó személyén?! Ki lehetne más?! ;) sztem fogadjuk el ténynek, és jónapot... XDDD
Nagyon tetszik!
K&P
Szia!
Igen érdekesnek tűnik ez a történeted is. Gratulálok hozzá!
Nikol
A "nem akartam gyereket" by Alex /nem a magyar énekes XD / az jó csapás irány az ominózus mondat tartalmát illetőleg??? ;)
Csak kérdezem!
És ne reménykedj Csez, pálmaerdő rengeteg lesz, mire képben leszünk és ezek ketten/hárman egyenesbe kerülnek. :D
Ezt csak úgy lábjegyzetben!
Jah... és Rob ihletadóként elfogadva, aztán jó napot! XDD
Szia Pasa,
Nagyon tetszik az új történet ,érdekesnek ígérkezik.Lesz ám itt nemulass, ha az fog történni ,amit gondolok... :D
Hali.
Én már akkor nem hittem benne, hogy ez nem RP történet lesz, amikor mondtad. Ösmerlek! XDDD
Jól indul, kíváncsi vagyok....a végére. XD
izé, ... a végére még én is XDDD
Hmm, nagyon-nagyon ígéretes! Mesterien értesz hozzá hogyan keltsd fel az érdeklődést már a legelején ;)
Elvonatkoztatás kizárva, főleg ha még képet is beillesztesz nekünk...
Megjegyzés küldése