Vigyázok rád 39.

-Mirjam, basszus, nem igaz, hogy nem lehet ezt a jelenetet végre letudni. Engedd már el magad! Nem foglak megerőszakolni; ha Jerry kimondja, hogy Vége, máris lekapom rólad a kezeim, de muszáj úgy csinálnunk, mintha őrülten szerelmesek lennénk egymásba. - suttogta Robert a partnere fülébe, amikor vagy tizedszer szólították őket fel az ismétlésre.

-Szerintem te direkt élvezed, hogy itt ismételgetjük. – sziszegte vissza nő.

A férfi kezei lehullottak a döbbenettől, aztán elnevette magát, hangosan és szinte hisztérikusan.

-Menj te a fenébe! – emelte fel a kezeit védekezően a közelgő hiszti ellen, aztán hátat fordított és hosszú léptekkel Jerryhez indult . Nőnek igazán ritkán szólt be, főleg nem ilyen alpárian, de ez a liba most túlment azon a határon, amikor még udvarias tudott maradni. Egyébként is tele volt mindene ezzel a kínlódással, és a nőt okolta érte, hogy elvette tőle a jól végzett munka örömét. …-Figyelj, ez nem megy! – fakadt ki a rendezőnek. -Vagy ő, vagy én… dönts, ahogy akarsz, de kettőnkkel ez a sztori a büdös életben nem fog dobozba kerülni. Ha meg mégis, az akkora kalap szar lesz, amilyet már régen látott a mozivászon, és én ehhez nem adom a nevem. …Most hazamegyek, ha kellek, majd felhívsz, ha nem, akkor az ügyvédeink lerendezik a dolgot, de ezt így nem csinálom tovább. Én megfeszülhetek, ez a liba meg azt hiszi, csak kihasználom a lehetőséget, hogy nyalogassam a képét. Ennyire azért nem vagyok kiéhezve. …Sziasztok! – mondta végül és megindult a lakókocsi felé, hogy összeszedje a holmiját. A forgatáson téblábolók feszülten figyelő serege úgy nyílt ketté előtte, mint Mózes előtt a Vörös tenger. Dean némán követte.

A lakókocsihoz érve Dean, szokása ellenére, Robert után nyomakodott, aztán odabent megállt az ajtónak dőlve.

-Ezt egy kicsit elhamarkodtad, nem?

-Az időd ki lesz fizetve, Dean. – morgott Robert, mire a másik férfi dühösen a szekrény falára csapott.

-Te is tudod, hogy nem emiatt mondom.

-Bocs, igazad van! …Csak tudod, már amikor ezt a csajt láttam a stáblistán, akkor kétségeim támadtak, hogy menni fog a dolog, de az életben még kevesebb a kötelező kémia köztünk. Csak akkor tudnék hiteles lenni, ha nőként egy hangyányit is megérintene, de ez egy antinő. Ne nézz így rám, te bősz apa! Nem úgy értem, hogy bele kéne esnem hozzá, hogy együtt tudjunk játszani, csak biztos te is találkoztál már olyan emberrel, aki egyszerűen taszított. …Á, nem tudom, talán túl sokat forgattam mostanában. Ha jól belegondolok, az utóbbi években soha nem voltam egy hónapig otthon úgy, hogy csak a magam dolgával foglalkoztam volna. … Te is látod, már ott tartok, hogy a gitárom se hurcolom magammal. Ki kéne kapcsolni!

-Akkor sem hagyhatod itt ezt a cirkuszt. – bökött a válla fölött a kinti zsongás felé Dean.

-Nézd, kevés dologhoz értek, de ehhez azért már konyítok annyira, hogy érezzem; ez így szar lesz. Senki nem fogja elhinni, hogy ezért a nőért végig kúszom-mászom a világot, csak, hogy megmentsem és a végén elnyerjem a szerelmét. Tegnap visszanéztem az eddigi anyagot. Még az életben nem csináltam ilyet, de nem hagyott nyugodni a gondolat. Aki elhiszi, hogy ennek a nőnek én fontos vagyok, vagy akár ő nekem, annak olyan hite van, amit csak irigyelni tudok, de ő lenne az egyetlen. Egyszerűen nem passzolunk össze. Van ilyen, csak ez többnyire még a forgatás előtt kiderül. De most annyira akarták, hogy ő legyen… mindegy, majdcsak találnak valakit mellé.

Felmarkolta a pulóverét, automatikusan a a szövegkönyvet is, aztán azt egy fanyar grimasszal visszaejtette az asztalra.

-Na, menjünk a fenébe! – nyitotta ki az ajtót. A stáb izgatottan futkosott odakint, de ők senkivel sem törődve már a kocsinál jártak, beszálltak és hamarosan már a hazafelé tartó úton jártak. Stephanie telefonja még azelőtt utolérte őket, mielőtt a kapun behajtottak volna. 

-Robert! Jerry most hívott tajtékozva. Mi a fenét képzelsz? Nem lehet menetközben kiszállni! Ember nem fog forgatni veled, ha primadonnáskodni kezdesz. Mirjam jó színésznő, és …

-Állj! Steph! Nem azért hagytam ott a forgatást, mert nem jó színésznő. Biztos az, de ebben a filmben mi ketten nem tudtunk együtt játszani. Ennyi történt. Nem a világvége…

-Tudod te, mekkora kártérítést kell fizess csak a leállás miatti szünetért?

-Bocsánat, ha közbe szólok, de nem azért fizetek egy seregnyi embert, hogy az ilyen problémákat megoldják? – kérdezett vissza gúnyolódva a férfi. –Különben is… lehet, hogy én maradok, és Mirjam repül, nem?

-Nem. Jerry többek között azt is elmondta, hogy Mirjam barátja, Alejandro Martinez ragaszkodik a lány szerepeltetéséhez. Veled pedig majd ő megbeszéli a dolgokat. Tudod, te, hogy ki ez a Martinez? Biztos nem tudod, mert nem tudsz te semmit, ami nincs szoros összefüggésben a filmezéssel. Nos, akkor elmondom neked, te szerencsétlen, hogy Martinez a kaliforniai alvilág egyik legjelentősebb figurája. Lényegében sérthetetlen, te meg az ő bajszát húzgálod. Gondolod, hogy olyan okos dolog ez? Ha ő veled akarja megbeszélni a történteket, akkor csak remélni merem, hogy a sminkesek csodát tudnak majd tenni a képeddel. Nem ijesztgetni akarlak, de Martinez el fogja érni, hogy odaállj a kamera elé Mirjammal. …Ha rám hallgatsz, most vesztek egy hátraarcot és visszamentek a forgatásra, akkor megúszod annyival, hogy primadonnáskodtál, de ha keménykedsz, lehet, hogy még Dean is kevés lesz hozzá, hogy megvédjen. És ugye nem akarod még őt is veszélybe sodorni? Rob, legyen eszed, menj vissza! – hadart az asszony és Robert érezte, hogy minden szavát komolyan gondolja. 

Stephani sosem szokott a levegőbe beszélni, biztos volt benne, hogy most is nagy valószínűséggel beletrafált az igazságba. Ettől azonban nem a meghunyászkodás, hanem a dac uralkodott el rajta.

Dean rezzenéstelen tekintettel várta, hogy hogyan dönt, mert a srác válaszaiból tudta, hogy Steph miről világosította fel. Már ő maga is megtette volna, csak arra várt, hogy Robert kicsit lehiggadjon. Lehet, hogy nem kellett volna. Nem állította le a motort, ahogy áthajtottak a kapun, készen rá, hogy megforduljon és visszafelé vegye az irányt. Aztán egy megadó sóhajjal bólintott, amikor Robert kinyitotta a kocsi ajtaját. Ezek szerint itthon marad.

*

Alejandro Martinez-nek ma jó napja volt, nem vesztette el a hidegvérét. Mirjam siráma már napok óta a sírba vitte, most a partnere tálcán kínálta a megoldást azzal, hogy kilépett a forgatásról, de ez a liba most meg emiatt siránkozik. Sose fogja megérteni a nőket.

-Mégis, mit szeretnél akkor, döntsd már el, aztán vacsorázzunk nyugodtan! – sóhajtott, miközben a személyzet körülöttük sürgölődve tálalta a vacsorát.

-Hát, tudod, nehéz ezzel a pasival együtt forgatni, de csak azért, mert azt hiszi, hogy egy szerelmi jelenet csak akkor hiteles, ha  rám mászik. De ugyanakkor tudom, hogy a filmnek jót tesz, hogy az ő neve is a stáblistán van. Nem is értem, Jerry miért az elsők között akarta felvenni az ágyjeleneteket. Még időnk se volt összehangolódni. – forgatta a nő a szemeit. Martinez felkapta a fejét.

-Hogy érted azt, hogy rád mászik?

-Hát, tudod, tapogat, markolászik…miért nem tud simán csak megcsókolni, mint mások?

-Szóval, úgy érted, sokkal többet enged meg magának, mint amennyit a szerepe megkíván? – vágta apró falatokra a véres marhahúst a férfi.

-Igen, látod, ez a jó megfogalmazás… sokkal többet enged meg magának. Aztán persze azt mondja, a hitelesség kedvéért, de én tudom, hogy csak kihasználja a helyzetet.

-Jó, akkor majd beszélek vele.

A nő negédesen rámosolygott. Tudta, hogyha Alejandro beszél valakivel, az illető fülét-farkát behúzva igyekszik megfogadni a szavait.

*

Kate már mindent lefotózott, amiről a férfi úgy nyilatkozott, hogy a múzeumba szállíthatják, de a monumentális darabok még mindig nem kerültek elő. Mindenesetre érdekes felfedezést tett. A férfi készültük szerinti időrendbe állította a munkáit, és Kate egy nap rájött, mi a furcsa a szobrokban. Ahogy közeledtek a jelenhez, a szobrok női alakjainak arca egyre elnagyoltabbá vált. A férfiarcok továbbra is pontosan kidolgozottak voltak és meglepő hasonlatosságot mutattak a művésszel, de a nő…mintha már egyre kevésbé lett volna fontos a számára. Egy újabb kérdést jegyzett fel, amit fel akart tenni, mielőtt a hétvégén elhagyja ezt a házat. 

A napok egyébként meglepő nyugalomban teltek. Reggel közös reggeli, aztán a menetrendszerű késői könnyű  ebédig Kate szabadon járt-kelt a házban, fotózott, tervrajzokat készített a készülő kiállításhoz. A férfi ilyenkor eltűnt, csak a délutánjait osztotta meg a lánnyal. Egy ilyen délutánon mutatta meg neki azt is, hogy mire gondolt az első napon, amikor arról beszélt, hogy „amikor dagály van, lehetetlen átkelni a folyón Parkmill felé, így ha nem tud felmászni a homokdűnékre, figyeljen a vízre, nehogy ott ragadjon a szigeten” – a homokpad, ami akkor víz alatt volt, most kiemelkedve a vízből megmutatta a szigetet és az általa, valamint a partvonal által közrefogott folyót. Megborzongva gondolt rá, mennyire kétségbeesne, ha egyszer valóban a kis szigeten rekedne. Jól úszott ugyan, de a víz dermesztően hideg volt. …Az esték pedig a közös vacsorák és rövid beszélgetések után a szobáikban teltek. Sajnos még mindig nem érezte magában a kellő bátorságot, hogy a kérdéseit feltegye, pedig az idő vészesen telt, így aztán csak általánosságokról, művészi kérdésekről beszélgettek, többnyire vitatkoztak. 

Kate már mindent átlapozott, amit a polcokon talált, hogy szobájában az este magányának unalmát elűzze, így aztán jobb híján nyitott egy fájlt a gépén és az itt szerzett benyomásait írta meg, mivel tudta, hogy később összefoglalva ennek a néhány napnak a történéseit, sok minden kiesett volna emlékezete szűrőjén. Sajnos Roberttel nem tudta felvenni a kapcsolatot az első nap óta, de tudta, hogy forgat, így biztos volt benne, hogy neki is van elfoglaltsága éppen elég.

A ma délután azonban különleges volt. Ebéd után kocsiba ültek és újra arra a partszakaszra vitte őt a férfi, ahol első nap megálltak. Most kicsit távolabb, egy erdős részre. Kate gyanakodva szállt ki a kocsiból, fényképezőgépét magához szorítva botladozott a mélyen kivájt keréknyomokban a férfi után. A nyomok olyan mélyen szabdalták fel a talajt, sárgás, agyagos sebeket ejtve a zöldellő tájban, hogy még Justin terepjárója sem boldogult volna velük. Mi járt erre? Egy óriás teherautója?

A látvány úgy bukkant fel előtte, hogy váratlanságával szinte mellbe verte. A fák közül kibukkanva az eldugott erdei tisztásra, hatalmas kőtömbök hevertek szerteszét. Jó részük már megmunkálva, kifaragva, de sok még érintetlenül, ahogy a teherautóról lepakolták. Egy valóságos szabadtéri műterem és egyben kiállítóterem volt ez a szeme előtt. Lenyűgözve forgolódott a térség közepén és pillanatnyilag még szóhoz sem jutott, nemhogy értelmesen megfogalmazhatta volna a véleményét. Justin komoran, homlokráncolva figyelte, mint aki már megbánta, hogy beengedte ebbe a szentélybe. 

Ezek a szobrok egyáltalán nem hasonlítottak a korábbiakra. Meghökkentőek voltak, amelyek szabad gondolkodással és megfelelő befogadó készséggel azonban hamar a nézők barátai lehetnek. Itt végre szembesülhetett a férfi vad oldalával, ahol a keze alól kikerülő darabok nem figurák és alakok voltak, hanem formarend és térrend alapján létrejövő alkotások. Ahhoz, hogy a nézőjük kellőképpen értékelni tudja őket, érezni kellett az őket körbevevő teret is. Lehetetlenség ezeket elszállítani innen! – döbbent rá. Nem fizikailag… egyszerűen csak kikerülve jelenlegi környezetükből, elvesztenék hatásosságukat. Ügyes! – ismerte el elismerően. Ha ezeket csak az energiája, feszültsége levezetésére használta, akkor biztos is lehet benne, hogy nem kerülnek a nagyközönség elé. Mivel magánbirtokon hevernek egy erdő közepén, senki nem is háborgathatja nemkívánatos érdeklődésével.

Meglepte a férfi lelkének bonyolult, egymásnak teljesen ellentmondó két oldala. És egyúttal biztos volt benne, nem képes tovább visszatartani a kérdést: Mik készültek előbb? Ezek a szobrok, vagy a kastély műtermében láthatóak? És a legfontosabb kérdés, mi történt, amiért alapjaiban változott meg a művészi hozzáállása. Mi történt Justin Dorannan, a férfival?