Vigyázok rád 41.

-Jaj, Kate, a legjobbkor! – sóhajtott bele, már előre élvezve a lány lágy kiejtését, amit olyan szívesen hallgatott; miközben vele egyszerre a lány a túlsó végén izgatottan beleszólt: -Jaj, Rob, de jó, hogy elértelek! – A férfinak nem kellett különösebb beleérzés, hogy megérezze a lány hangjából a feszültséget. –Hééé, bébi, mi a baj?

-Istenem, Rob! Olyan jó, hogy hallom a hangod! – szipogott Kate.

-Kicsim, ne hozd rám a frászt még te is! Mi a baj? – nyögött fel a férfi.

-Én olyan szerencsétlen vagyok! – sírta el magát a lány. –Ide kellett jönnöm a világvégére ezzel a fickóval, aki … nem is tudom, hogy mondjam el… - akadt el Kate panasza.

-Talán kezdd az elején, hogy én is megértsem, de minél előbb, hogy infarktust ne kapjak! – javasolta a férfi és a gyomra gyűszűnyire szűkült. Mi a franc történt az óhazában?

-Rob, ez a férfi elvesztette a szerelmét, aki a múzsája is volt és úgy hívták, mint engem. Most meg azt képzeli, azért küldött engem a sors, hogy … nem is tudom…megszabadítsam a fájdalomtól.

-Mégis, hogy érted azt, hogy megszabadítsd? – csuklott el a férfi hangja, ahogy elképzelte, a maga fájdalmára Kate milyen gyógyírrel tudna szolgálni.

-Azt akarja, hogy álljak neki modellt. – vágta ki és megkönnyebbülten várta Robert reakcióját. De a vonal túlsó végén csend volt. Egy idő után a férfi óvatosan szólt bele.

-Ennyi?

-Mi az, hogy ennyi? – csattant fel a lány. –Robert! Justin Doran azt hiszem, bennem látja a meghalt barátnője utódját, te meg azt kérdezed, ennyi? 

-Kate! Félsz tőle? Erőszakos volt? Bántott? Mert ha nem érzed biztonságban magad, akkor hívd fel a rendőrséget! – mondta neki hevesen.

-És mit mondjak? Hogy azt akarja, legyek a modellje? Ki is röhögnének azonnal. Ráadásul amerikai vagyok. Minket sehol se szeretnek. – szipogott a lány.

Robert a szemét forgatva válaszolt: -Dehogynem, én egyenesen imádlak!

-Robert! Ne vicceld el! – csattant fel sértetten Kate, amiért a férfi nem veszi elég komolyan a félelmeit.

-Most komolyan, kicsim… eltöltöttél vele már három napot és most pánikolsz be?

-De eddig normálisan viselkedett, ma meg olyan furcsa volt a vacsoránál. – vonogatta a vállát Kate, ahogy hirtelen az ő szemében sem tűnt már annyira veszélyesnek Justin Doran.

-Kate, én értékelem, hogy megosztottad velem a félelmeid, de mégis…mit tudok innen a világ végéről segíteni? Még azt sem mondhatom, hogy várj rám és ott termek… azaz… miért is ne… kicsim, várj meg, indulok! – hadarta a férfi a telefonba, aztán már ki is nyomta, hogy a repteret hívhassa.

-De hát hogyan…? – kérdezte Kate, de már csak a néma telefonnak tehette fel a kérdést, aztán magához ölelte a készüléket és tánclépésekben körbelibegte a szobát: -Idejön… értem… - gyerekes reakció volt, tudta, de végtelenül megnyugtató volt a tudat, hogy Robert hamarosan úton lesz hozzá.

Robert egy óra múlva már valóban a reptér felé tartott. Hosszú út állt előtte és tisztában volt vele, hogy az otthoni problémáját ezzel a lépésével egyszerűen csak a szőnyeg alá söpörte. Hacsak nem haragította magára végzetesen Martinezt, de Kate-nek szüksége volt rá, neki pedig időre.

*

Dean a szemét forgatva hívta Stephaniet. Rob ehhez kurvára ért, hogy valaki más vigye el helyette a balhét, lázadozott magában. Aztán beismerte, hogy ez az eset azért kicsit más, mint a korábbiak. Egyrészt a srác itt komoly slamasztikába került, és bár egyáltalában nem biztos, hogy a legjobb megoldást választotta, de bármikor hivatkozhat rá, hogy váratlanul kénytelen volt Európába repülni. Másrészt a saját lánya volt érintve ebben a keveredésben, és ugyan még nem értette egészen pontosan, mi a probléma, de az, hogy Robert – mint egy hős lovag – a megmentésére sietett, valahol mélyen elégedettséggel töltötte el. Kate alaposan elcsavarta ennek a süketnek a fejét, ha ilyen meglepő húzásokra készteti.

Stephanie persze nem feltétlenül volt vele azonos véleményen. Neki elsősorban a szakmai hitele volt fontos és Robert ezzel a húzásával annak is erősen alávágott, de legalább volt gondolkodnivalója, és ilyen helyzetekben a nő meglepően találékonynak bizonyult már korábban is. Közben a férfi bevágódott az érkező taxiba, aztán lóhalálában a reptérre vitette magát. Az utolsó pillanatban csípte el a londoni gépet és megkönnyebbülve pillantotta meg az első osztály utasai között az ismerős kócos fejet. Steph máris remek munkát végzett, mert amíg ő a vakszerencsében bízva hajtotta a sofőrt a LAX felé, addig az asszony gondoskodott róla, hogy felkerüljön az utaslistára.

*

Londonban elkeseredve nézték a menetrendet. A legkorábbi gép is csak a késő délutáni órákban indul Cardiffba. Egymásra néztek és néma egyetértéssel a magángépek felé vették az irányt. Hamarosan egy kis kávédarálóban szíjazták be magukat, a pilóta pedig egykedvű rutinnal kért felszállási engedélyt a toronytól. A kis Cessna zörgött-dübörgött a nagy rohanásban, aztán elemelkedett a talajról és hirtelen a motor zaján kívül megszűnt a külvilág. Meredeken emelkedtek, aztán egy viszonylag éles kanyarral a délnyugati part felé vették az irányt. Ha szerencséjük van, Three Cliffs Bay homokos padja lesz a leszálló helyük, ha a dagály uralja a helyet, akkor csak abban reménykedhettek, hogy találnak egy közeli elég nagy füves térséget a leszálláshoz. Az összeg, amiben megegyeztek, elég jelentős volt ahhoz, hogy már csak a biztonságuk miatt aggódjanak. Mindketten tisztában voltak vele, ha a gép lezuhanna, Steph és a többiek azt sem tudnák, hol a fenében keressék őket.

Hogy ne egy esetleges katasztrófa képeit vizionálja maga elé, Robert inkább azzal foglalkozott a gondolataiban, hogy vajon Kate mennyire túlozta el, vagy éppenséggel mennyire lőtte be pontosan a problémát, amit az ügyfele jelentett neki. Közeledve a célhoz, azért bízott benne, hogy ennek a minden tekintetben meglepő utazásnak a végén nem kell még meg is verekednie szíve hölgyéért. Bár, ha Martinezre és az esetleges bosszújára gondolt, talán még jól is jött volna ez a kibúvó. Dean némán figyelte, ahogy az arca tükrözte a belső szorongásokkal terhelt gondolatait, aztán az idétlen vigyort, és magában nagyot sóhajtva tudomásul vette, hogy bármi miatt is rohanják át a fél világot, a védence talált benne mulatságos részletet.

*

Justin a reggelinél fanyar mosollyal fogadta Kate-et.

-Nos, hogy döntött? Elutazik?

-Nem. – ült le a lány és kedvetlenül beletúrt az aranyló omlettbe. –Valaki értem jön, őt mindenképpen megvárom.

-Hm, a megmentő lovag?

-Miért megmentő? Nem vagyok veszélyben, igaz? – kérdezett vissza gunyorosan a lány.

-Tegnap este mégis úgy érezte. – hagyta válasz nélkül a férfi.

-Összezavart az ajánlata. – vont vállat Kate.

-Igen, az látszott. És most? Meg kell majd küzdjek magáért… vagy inkább maga miatt? – vagdosta szórakozottan a férfi a sonkát.

-Nem kell! Hiszen nincs is miért, nem igaz? Robert csak értem jön. Nem is kell találkozzanak.

-Oh, ki nem hagynám! – mosolyodott el sötéten a férfi. –Kíváncsi vagyok a szerencsésre, aki nem riasztotta el magától.

-Maga sem riasztott el, csak dolgom van. – morogta Kate olyan merev tartással ülve az asztalnál, mint egy hamisítatlan angol nevelőnő. Eltekintve attól, hogy egy igazi nevelőnő soha nem engedhette volna meg magának ezt a modortalanságot, hogy megmorogja a munkaadóját.

-És honnan jön ez a maga Robertje? – vágta fel akkurátusan a kis kolbászkákat a férfi.

-Los Angelesből. – suttogta Kate, megérezve a válaszban rejlő abszurditást. Uramisten, mire Robert ideér… ma egészen biztosan nem, talán csak holnap, amikor már úgyis visszament volna Londonba. Jézus, már megint hülyét csinált magából.

-Abból a …Los Angelesből? – bökött a férfi az ablak felé, mintha Amerika pontosan abban az irányban lett volna. Talán úgy is volt, Kate be nem tudta volna tájolni, de hirtelen roppant nevetségesnek érezte magát, amiért itt ül és egy olyan férfira vár mentőangyalként, akit egy fél világ választ el tőle.

-Abból. – kergetett egy szem babot a tányérján kitartóan a villájával.

-Akkor nagyon szeretheti magát, ha nekiindult. Ha nekiindult. – hümmögött a férfi.

Kate pillanatnyilag nem is tudta, mi késztette Robertet, hogy arra kérje, várja meg itt, mert indul. Olyan furcsa volt a hangja, amikor hívta, de idő sem volt rá, hogy beszéljenek a férfi gondjáról, mert ő azonnal rázúdította a maga hisztériáját. De hiszen Robert forgat, nem is jöhetne el a városból… mi történhetett, amiért mégis úgy döntött, repülőre ül?

-Nos! Amíg a barátját várjuk … - szakította félbe a gondolatait a házigazda… - lenne kedve egy kis kiránduláshoz? Az a tegnapi látogatás a tisztáson nem hagy nyugodni. Nem maradhat így… várva, hogy az erdő visszahódítsa magának azt a területet, és hagyni, hogy a növényzet átvegye a szobrok felett az uralmat. Adhatna néhány tanácsot, melyiket érdemes elmozdítani… Azt hiszem, itt a ház mellett állítanám ki őket… talán… nem tudom… igazából megfogott, amit mondott, hogy azok a darabok, csak ott, abban a térben érvényesülnek… talán mégis hagynom kéne őket a feledésnek. Fél éjszaka ezen agyaltam. Jöjjön velem! Olyasmiket lát meg, amit mások nem… tényleg nagy segítség lenne.

Kate elpirult a dicséret hallatán. Hirtelen semmissé vált benne minden ellenérzés, amit tegnap este óta táplált ezzel a férfival kapcsolatban. Már nem volt más, csak egy érzékeny művész, aki rábízta a titkait és a segítségét kéri. Nem tudott ellenállni neki.

*

Alejandro Martinez bosszúsan tette le a telefont. Az emberei Londonig követték, aztán elvesztették a színész nyomát. A szüleihez nem ment, ennyit tudtak meg, de egyszerűen köddé vált, ahogy leszállt a Delta Airlines gépe a Heathrow-n. Pedig ki fogja deríteni, hova menekült ez a jómadár, ahelyett, hogy visszaállt volna a kamerák elé. Mirjam nyafogásától már egészen megfájdult a feje, és az sem tett jót az emésztésének, hogy a rendező is felhívta további egyeztetések miatt. A forgatást mindenesetre leállították, amíg a madárka elő nem kerül, akkor pedig gondja lesz rá, hogy a kárát megtérítse az a kis hóka angol pöcs.