Vigyázok rád 47.

-Ez mennyei volt! Richard, szégyellem magam, ezt én biztosan kiszárítottam volna, de ez tökéletes volt. Claire igazán jó tanár volt, gratulálok! – dicsérte Kate a férfi főztjét, miközben jóllakottan kortyolt bele a testes kaliforniai vörösborba, amit a férfi kifejezetten az ő kedvéért nyitott fel.

-Ohó! Tévedés! Claire tanulta tőlem. – bólogatott Richard a hitetlenkedő lány felé. –Anyám receptje és amikor összeházasodtunk, addig gyötörtem érte Clairet, amíg megtanulta, de igazság szerint nem szívesen pepecsel vele. Nekem meg ma nem volt más dolgom, így aztán gondoltam, miért ne… Rob egyik kedvence, ha esetleg érdekel a recept.

-Ó, a recept feltétlenül érdekel, de hogy valaha is meg tudnék birkózni vele, az erősen kétséges. Kár, hogy Robert nem örökölte tőled a konyhai jártasságot.  Ahogy én észrevettem… a tea a legnagyobb teljesítmény tőle – grimaszolt Kate játékosan, mire Claire szörnyülködve ránevetett.

-Akkor csak felejtett, amióta odaát él, mert régebben már spagettit is tudott főzni. – emlékezett vissza Claire a valaha volt születésnapi meglepetésvacsorára, amit Robert saját kezűleg készített el. A tészta talán kicsit túlfőtt, de salátát is csinált hozzá a gyerek, meg fokhagymás pirítóst, ahogy a nagykönyvben meg volt írva. Vagy legalábbis valami internetes oldalon, mert a konyhapulton ott volt a laptopja, rajta nyitva egy népszerű főzős műsor oldala. A fia pólója pedig híven tükrözte a konyhatündérkedés valamennyi fázisát… mégis, egy örökre kedves emlékként ragadt meg az az este a szívében.

-Üveges szósszal – tette hozzá az apa és játékosan megborzongott a valaha volt élmény emlékétől. Igazából, a szíve mélyén, mindennap megette volna, ha ettől függ, hogy a fia itt éljen a közelében. –Még egy pohárral? – emelte a lány felé az üveget, aki vidáman tartotta a poharát. 

-Hagyjuk itt a romokat, majd később foglalkozunk vele! – adta ki az utasítást Claire, mire Kate elkuncogta magát.

-Hát, a mosogatógéppel is hadilábon áll. Amikor odaköltöztem hozzá, az első napon a mosogatószer-adagolóban két becsomagolt tablettát is találtam, miközben morgott, hogy biztosan bedöglött az a nyomorult, mert nem mosta el rendesen az edényeket.

Claire a szemét forgatva kacagott… istenem szegény fiú, úgy tűnik az önállósága kényszerében sem képes a kiteljesedésre a háztartásban. Már csak ezért is öröm, hogy Kate – ha most éppen nem is – ott van mellette. Nem mintha az ő nyakába akarta volna sózni a házimunkát, erre nyilván felfogadtak valakit abban a hatalmas házban, de azért apró eredményeket a lány talán mégis csak könnyebben ér el nála. Kate kezéért nyúlva a nappaliba vezette a lányt. Lenyomta a fotelba és mellé telepedve hálás szívvel nyúlt a pohárért, amit a férje nyújtott feléje. Ez kettesben is régi hagyomány volt, hogy egy jó vacsora után elszopogattak egy pohárka brandyt, most, Kate jelenlététől pedig már ünnepivé is vált az alkalom. –Na, és most mesélj! –adta ki a jelszót és Kate belekezdett. 

Mesélt Justin Doranról, Robert új filmjéről, jótékonyan elhallgatva Martinez kellemetlenkedését, a hirtelen jött utazásról, a – most már – apró balesetként feltüntetett landolásról és a hamarosan megnyíló kiállításról, amire Robert azt ígérte, hogy hazalátogat. Richard reakcióját az időnként lilásvörösre színeződő arca alapján el tudta képzelni, hol a harag, hol a visszafojtott kuncogás festette meg a bőrét. Claire pedig visszafojtott levegővel várta az újabb és újabb sorscsapást, amikről a lány beszámolt. Amikor végre a történet végére ért, Richard mindenkinek újratöltötte a poharát.

-Hát, ti aztán …  - sóhajtott az asszony. –Tulajdonképpen nem is tudom, akarom-e tudni, hogy a drága fiacskám éppen miket művel… ezt nincs hajfesték, ami kibírná… azt hittem, amíg kicsi, az a legnehezebb időszak, de azt kell mondjam, minél idősebb lesz, annál hajmeresztőbb dolgai lesznek. És te lány… ahelyett, hogy visszafognád, még rá is teszel egy lapáttal – dorgálta meg játékosan Kate-et. –Szép kis páros vagytok, mondhatom! És mit szólt az apád a történtekhez?

-Azt hiszem, szó szerint valami hasonlót, mint amit most te – sóhajtott drámaian Kate, mire mindannyian nevetésben törtek ki. 

-Későre jár – kapta el Kate Richard apró ásítását és felállt, hogy induljon. A vacsorához megivott, és a mesélés alatt elkortyolt bor azonban bicsaklásra bírta a bokáját.

-Maradj itt! – kapott a keze után Claire. –Megágyazunk a szobájában. Úgyis azt mondtad, hogy rossz egyedül abban a szállodai szobában… mi meg egy éjszakára megint azt hihetjük, itt van velünk valamelyik gyerekünk, olyan régen volt már ilyen alkalom! – kérlelte, Kate pedig beleegyezően bólintott. Jól esett, hogy nem kell taxiba ülnie és visszamenni a magányos szállodai szobába, jól esett a férfi szüleinek gondoskodása, és mindenek felett jól esett a gondolat, hogy hamarosan Robert ágyában, a régi tárgyaitól körülvéve hajthatja álomra a fejét. Egy kicsit ott lesz vele! Aztán nem sokkal később, Robert szobájában az ágyon ülve körbenézett. Egy tinédzserfiú szobája, tele az emlékeivel, amiket az édesanyja nem mert, nem akart, nem tudott sem kidobni, de még csak össze sem pakolni. Rend volt, tisztaság, mégis, mintha a szoba csak arra várt volna, hogy a lakója egy hosszú nap után hazaérjen.

*

Robert sóhajtva nyomta ki a telefont. Már megint nem veszi fel… - morgolódott magában. Vagy tizedszer csörgette meg Kate-et, de semmi. Félidőben már a szállodát is felhívta, ahol azt mondták, végképp ráhozva a ritka frászt, hogy a kisasszony még nem érkezett haza. De hát a szentségit, már éjfél is elmúlt. A kisasszony hol a jó büdös francban kujtorog? – dobta félre a telefont.

Fintorogva nézte az ajtóra akasztott szmokingot. Már megint egy díjátadó. Igazából azt sem tudta, kinek és miért kell a kezébe nyomnia valami szobrocskát. Az utána szervezett szűk körű bulira már végképp nem volt semmi kedve elmenni. Stephaniet várta, aki a kísérője lesz, és az asszony megtette neki azt a szívességet, hogy érte jött, bár az udvariasság megkívánta volna, hogy ő menjen érte. Nem akart udvariaskodni, még a jó öreg Steph-fel sem. Vele sem udvariaskodott senki. Ma a forgatáson Jerry úgy szólt be neki, mintha kezdő kis nyikhaj lenne, csak azért, mert megjelent Martinez és nála akart bevágódni. Elhesegette a kellemetlen emléket és inkább újra a telefonért nyúlt. Fejben utána számolt, Londonban most fél kettő lehet. Az sem érdekelte, ha esetleg felébreszti a lányt. Kate-nek fel kell vennie végre!...Néhány perc múlva csalódottan dobta az ágyra a süket készüléket. Vajon hol tölti a lány az éjszakát? És a millió dolláros kérdés, hogy kivel?

*

Kate ébredés után automatikusan a telefonja után tapogatózott. Mindig az ágya melletti kis szekrénykére szokta rakni, de most nem volt ott. Kicsit kába volt és a szájában kellemetlen ízt érzett, az esti borozás utóízét. Fogkeféje nem volt, ezért csak az ujjával dörzsölte el a fogkrémet, de igazság szerint azt sem vitte túlzásba. Tanácstalanul nézte hanyagul ledobált ruháit. Hát, ezekben nem ő lesz ma a múzeum legjobban öltözött munkatársa – állapította meg fintorogva. Aztán a falon hangosan ketyegő órára nézett. Hiszen még korán van! Most akár vissza is mehet a szállodába, és rendbe hozhatja magát munka előtt.  A halk kopogásra úgy rezzent össze, mintha valami rosszalkodáson kapták volna, pedig éppen csak a képzelete szabadult el, ahogy a komódon álló képet észrevette. Robert volt rajta a nővéreivel. Talán három éves lehetett, kis szöszke mosolygós baba, aki csücsörítve ült kis biciklijén. Kate-nek megdobbant a szíve és talán életében először elképzelte,milyen lenne egy baba… tőle… Már éppen érte nyúlt volna, amikor az ajtó óvatosan kitárult. Claire mosolygott rá kényelmes köntösben. 

-Arra gondoltam, Lizzy körülbelül ilyen méret lehet, mint te. Van itt néhány blúza… talán nem a legdivatosabbak, de vasaltak – biccentett Kate megviselt ruházata felé, amelyen most már egy apró borfoltot is észrevett.  –Ja, és amíg a kávét főztem, ez a kis átok folyamatosan sipákolt. Gondolom éjjel, amíg mindannyian az igazat álmát aludtuk, valaki folyamatosan hívogatott – kacsintott rá az asszony, miközben feléje nyújtotta az elveszett telefont. Hát, persze! Az étkezőben maradt tegnap este. – gondolta Kate megkönnyebbülve, amiért nem kell kutató expedíciót szerveznie utána. Egy egész sereg hívása volt Roberttől, de már csak a szentlélek tartotta ébren a telefont, tudta, hogy egy hívást már nem bírna ki.

-Van egy töltőd esetleg? – kérdezte Claire-t, aki megrázta a fejét. -Van, csak éppen nem ilyen típushoz, sajnálom.

Kate fintorogva nézte a kijelzőt. Hát, akkor majd később visszahívja a férfit. A franc ebbe az időeltolódásba, még az is ellenük dolgozik. Mire ő a múzeumban lesz, Rob a legmélyebb álmát alussza, nem zavarhatja fel. Na, mindegy, majdcsak sikerül hamarosan beszélniük.

*

Robert kissé szédelegve csukta be maga mögött az ajtót. Szerencsére az ujjai maguktól is tudták a riasztó kódját, mert a fejében lévő puha vatta alatt olyan mélyen bújt meg az információ, hogy arra igazán nem hagyatkozhatott. A kutyák izgatott lihegéssel bújtak elő a konyhából, ő pedig sietve nyitotta ki nekik a teraszajtót. Bernie még mindig hajlamos volt a nagy örömét néhány cseppel jelezni, jobb ha ezt odakint teszi – gondolta hirtelen kijózanodva. A két vadóc, nem törődve a kora hajnali időponttal, boldogan rontott ki a párás hűvösbe, hogy a vizes fűben henteregve fejezze ki örömét, amiért a gazdi végre hazaért. A férfi kivett egy üveg ásványvizet a hűtőből, aztán lerogyott az egyik nyugágyra. Hosszú kortyokban folyatta le a torkán a hűs, szénsavmentes vizet. Mintha csak egy patakból kortyolna. 

Régen ivott már ilyen sokat, nyilván ezért is tudták rávenni, hogy Katyvel kornyikáljon egy sort. Mert éneklésnek így józanul, vagy legalábbis józanabbul, még ő sem nevezné. Megint adtak egy sor gondolkozni valót a pletykalapoknak – mosolyodott el az orra alatt. Régi nóta volt már, időnként elővették, aztán elfeledkeztek róla. De Katy most megint egy szakításon volt túl, ők meg mindig is jól érezték magukat egymás társaságában, ergo most biztosan az ágyban is ő vigasztalja. A sok hülye! De komolyan… az emberek miért képzelik, hogy egy nőben ő csak szexpartnert kereshet? A maga részéről sokkal többre értékelte a barátságokat, amiket kötött, és nem tette volna kockára egyiket sem némi svédtorna kedvéért. Persze voltak lányok, akik nem akartak a barátai lenni, akik csak arra voltak kíváncsiak, mit tud nyújtani az ágyban, de hát ezek az alkalmak egy ideje elkerülték, vagy ő kerülte el őket, … egészen pontosan azóta, hogy Kate-et megismerte.  És ezzel el jutott újra a kínzó kérdésig, hol a fenében kujtoroghat a kisasszony. 

Előkotorta a telefonját, amin nem volt Kate-től sem üzenet, sem hívás. Dacosan megnyomta újra a gyorshívó gombot, nem törődve vele, hogy a lány talán még fel sem ébredt. A hívott szám pillanatnyilag nem kapcsolható. – csiripelt a fülébe a kellemetlen gépi  hang.

Hát, akkor a helyzet változatlan. A leányzót annyira lefoglalja, bármit is csináljon, hogy még a telefont is kikapcsolta, ne zavarja senki. Bravó! Köszönöm, Kate! – morogta haragosan, és egy hirtelen gondolattal  Katyt hívta. A lány kissé kómás hangon, de szinte azonnal beleszólt.

-Szia, édes! Még énekelni akarsz? – kuncogott a telefonba mély, rekedtes hangon. Robertben akaratlanul is felmerült, mennyire szexi hangja lehet az ágyban, amikor a szenvedélytől még jobban elmélyülhet.

-Isten ments! – sóhajtott, visszaemlékezve a nem sokkal korábbi mutatványra. Az emlékkel együtt még valami előkúszott a homályból. A lány súlya, ahogy a háromlábú széket félredobva, átült az ő ölébe. A karja melege, ahogy a nyakát ölelte, a közvetlen mozdulat, ahogy beleivott a sörébe és az a röpke csók, amit a szája sarkára nyomott a szám végén, amikor a közönség tombolva éljenezte őket.

-Van kedved átjönni? Együtt reggelizhetnénk… – kérdezte még önmaga számára is váratlanul. Katy pár pillanatnyi csend után kuncogva beleszólt:

-Miért is ne? Indulok.