Zongorajáték 18.

-Milyen volt a koncert? – érdeklődött udvariasan és némi lelkiismeret furdalással a férje, miközben a tányérjáról a kihűlt sült szalonnát a mellette ülő torzonborz kutyának nyújtotta. Elmo lelkesen kapta be a már nem is remélt finom falatot, Sylvia pedig összevont szemöldökkel csóválta meg a fejét, de már nem tette szóvá. Örök vita tárgya volt köztük ez is, hiszen szerencsétlen jószág már így is sokkal kövérebb volt, mint az jó lett volna. Állandóan nassolt, a rendszeres és alapos mozgatásáról azonban egyikük sem volt hajlandó gondoskodni, és Monára már nem akart még több terhet hárítani, hogy még a sétáltatásra is neki legyen gondja. A gyerekek akarták a kutyát, ő akár menhelyről is hozott volna egy kicsit, aki beéri a kerttel és a házzal, de Rey ragaszkodott a mostanában divatos ebhez. Egy goldendoodle volt, uszkár és golden retriever keverék, aranyos, játékos és egy haspók. A tervezett keresztezés eredményeképpen nem hullatta a szőrét… a tenyésztő szerint. A porszívójuk egészen biztosan más véleményen volt. Erről eszébe is jutott, hogy időpontot kell kérjen a kutyakozmetikába is. Elmot többet hordták oda, mint ahányszor ő eljutott a szépségszalonba, simogatta meg a kutya mókás fejét, aki mostanában a gyerekein kívül az egyetlen volt, aki mosolyt tudott csalni az arcára.   

Közben arra gondolt, hogy mennyire álságos Rey érdeklődése a koncerttel kapcsolatban, hiszen sosem titkolta, hogy nincs oda a klasszikus zenéért. 

A férfi eltolta maga elől a hideg tojást, és pirítósát a kávéba mártogatva szopogatta, nem törődve az asszony idegesen megvillanó tekintetével. Mit izgassa magát rajta, hogy a tükörfényes pultot sötét kávéfoltok tarkítják, ha Sylvia sem képes megjegyezni, hogy reggelente nem vágyik ilyen zsíros falatokra. Bezzeg Norah könnyű müzlivel, gyümölcssalátával kedveskedne neki, ha végre venné a bátorságot, hogy itthon tisztázza a kapcsolatát. Igen, tegnap semmi kedve nem volt végigülni egy majd két órás komolyzenei koncertet, akkor sem, ha a feleségének ez valamiért fontos volt. Őszintén megkönnyebbült, amikor a házasságuk elején felhagyott a hegedüléssel. Nem ismerte és ezért nem kedvelte különösebben a klasszikusokat, a hegedű hangjától meg kifejezetten a hideg futkosott a hátán.  

-Jó volt. – motyogta Sylvia és ennyivel le is tudta az élménybeszámolót. –Indulnom kell. – kapta fel az egyik székről a táskáját, de mielőtt kilépett volna a konyhából, még visszaszólt. –Van időd velem ebédelni délben? Meg kellene beszélnünk valamit.

-Oké, akkor 12-kor a Larus-ban – bólintott a férje. –Maggie majd foglal asztalt. Egy órám van az ebédre, ha ez megfelel.

-Meg, köszönöm. – biccentett az asszony és kilépett az ajtón. Rey elgondolkozva nézett utána. Még mindig csinos, de valahogy olyan megfáradt asszony – gondolta nagyot sóhajtva. Vagy csak Norah frissessége és élni akarása mellett tűnik annak? Norah egy évvel idősebb Sylviánál, de a viselkedése alapján az egyetemi évei vidámságát juttatja eszébe. Mikor ment tönkre a felesége és közte minden, amikor olyan szépen indult? Amikor már azt hitte, Sylvia ügyet sem vet az érdeklődésére, egyszerre ott találta magát egy randin. Volt valami furcsa a lány hirtelen kedvességében és szinte meglepő engedékenységében, bár, volt már ennél szenvedélyesebb szexuális kapcsolata; de ő csak örült, ha az a másik kapcsolata ilyen kurtán-furcsán véget ért, mert Sylvia jó partinak számított. Az apósáék is úgy fogadták, mintha ő lenne a megmentője a lányuknak. Úgy tűnt, az a fajankó alaposan megsebezte és ő késznek mutatkozott a vigasztalásra. Sylvia pedig hagyta magát vigasztalni. Annyira, hogy szinte pillanatok alatt lett házasság az épp csak elkezdődő kapcsolatukból, de ő egy pillanatig sem bánta, mert egy csinos, okos nőt kapott a sorstól, akiből – úgy gondolta – remek ügyvédfeleség válik. 

Talán jobb lett volna, ha várnak a gyerek dologgal, de hát végül is, ha így alakult, hát istenem, volt segítségük éppen elég, maradt idejük egymásra is. Mégsem tudták megőrizni a kezdeti lángot. Lángot? Most, Noraht megismerve jött rá, hogy mi a különbség az igazi láng és a házasságuk kezdeti időszaka között. Igazság szerint egy ideje már ki akart lépni ebből a házasságnak nevezett csapdából, csak a gyerekek miatt bizonytalanodott el. Ha a fiára és még inkább, ha a lányára nézett, akkor nagyot nyelve halogatta a döntést. És mivel úgy érezte, hogy ők, a puszta létezésük csattintotta rá a csapdára a lakatot, így  minden szeretete ellenére mégis szinte ösztönösen távolodott tőlük is. Megrázta magát, hogy szabaduljon a nyomasztó gondolatoktól és belebújt a zakójába, hogy elinduljon az irodába, közben tekintete a konyhapulton heverő koncertjegyre tévedt. Peter Cunningham… hol a fenében hallotta ezt a nevet? Mármint a hétköznapokban, mert az utóbbi időben ezzel volt tele minden reklámfelület…

*

Sylvia már rongyosra tépdesett egy szalvétát, mire a férje megérkezett. Menetközben adta le a rendelését, nem is figyelve rá, hogy a felesége megvárta-e, de Sylvia nem bánta. Most úgysem tudna lenyelni egyetlen falatot sem.

-Elnézést, az öreget nem szakíthattam félbe, és megállás nélkül áradozott a tegnapi koncertről. Nem találkoztatok?

-Nem. Neki nyilván az első sorokba szólt a jegye. – nyelt nagyot az asszony, ahogy eszébe juttatták a tegnap estét. Nem mintha napközben nem gondolt volna rá százszor is.  –Rey, azt hiszem, itt az idő, hogy kimondjuk, ennyi volt. – nézett eltökélten a férjére, aki összeszorított szájjal bólogatott.

-Van talán valakid? – kérdezte mély, karcos hangon, bár szinte biztos volt benne, hogy a válasz nem lesz. Pedig nem bánta volna, mert a jelenlegi felállásban úgy festett, mintha az ő házasságon kívüli kapcsolata lenne az indok a válásra.

-Nem, nincs. Nem azért. Csak … ez… nem házasság – tette szét a kezét az asszony. –Tudom, hogy ez részben az én hibám is, de úgy érzem, nem tudok változtatni… és nem akarom, hogy emiatt ilyen káoszban éljük az életünket. A gyerekeknek már az is jobb lenne, ha tiszta helyzetet teremtenénk, mert érzik a köztünk lévő feszültséget, nem értik és összezavarja őket. …És akkor neked sem kéne … úgy tenned, mintha minden rendben menne köztünk… úgy értem, mások előtt. …Nyilván a barátnőd is örülne, ha felvállalhatnád végre. – nyögte ki végül, mire a férje meglepetten nézett rá. 

-Sosem sürgetett, hogy váljak el. És én sem gondoltam rá, hogy… szóval … azt hittem, esetleg még rendbe hozhatjuk a dolgokat. – próbált jófiúként békülékenynek mutatkozni, de vagy az arcára volt írva, hogy nem gondolja komolyan, vagy Sylviában már elég határozott volt a döntés, de az asszony megrázta a fejét.

-Te is tudod, hogy nem. Ez már túlságosan régen tart. Nem tudok a feleséged lenni, és szerintem te is megérdemled, hogy valaki más boldoggá tegyen. Jó ember vagy, Rey, de én nem tudlak szerelemmel szeretni.

-Huh, furcsa vallomás! – grimaszolt a férje és nagyot húzott az ásványvízből. –Az egyik szavaddal dicsérsz, a másikkal porig alázol.

-Hidd el, hogy eszemben sincs megalázni téged, csak próbálom kimondani az igazságot. – sóhajtott Sylvia.

-Szerettél valaha? – kérdezte a férfi, mire Sylvia nagyot nyelt. Szépítenie kéne a dolgot, ha a férje együttműködését akarja, de képtelen lett volna hazudni. Rey megértette a hosszúra nyúlt csend jelentését.

-Mindig is kedveltelek és tényleg megpróbáltam, Rey… de bennem van a hiba, nem vagyok képes a szerelemre. Azt hittem, sikerülni fog… de … nyilván rosszul tettem, hogy megpróbáltam, mert csak megbántottalak. Ne haragudj!

-Van már ügyvéded? – nézett rá a férfi, mire Sylvia bólintott. …-Oké, akkor hogy legyen? Közös megegyezés? Vagy vigyem el a balhét? – emelte rá a tekintetét a férfi és Sylvia meglátta a tekintete mélyén a megbántottsággal vegyes megkönnyebbülést.

-Közös megegyezéssel.

-Rendben. És mi legyen a házzal meg a többi dologgal? Hogy lesz a gyerekekkel? – kérdezte a férfi és Sylvia nem tudta visszafogni a grimaszt, ami a férfi fontossági sorrendjével kapcsolatban megjelent az arcán.

-Elmondom nekik. Ha akarsz, ott lehetsz te is. … A többit meg… nem tudom, még nem gondolkoztam rajta, de ha lehet, szeretnék a házban maradni… a gyerekek miatt. – mondta halkan. Esetleg becsültesd fel és kifizetem a részed… majd az ügyvéd megmondja, hogy megy ez… - vonta meg a vállát.

-Addig is… elköltözzek? – kérdezte a férfi, és eltolta maga elől a szinte érintetlen salátát, és a kínjában össze-vissza vagdosott húst.

-Talán jobb lenne. – hajtotta le a fejét Sylvia. –Akkor a gyerekek is megértik,miről van szó. Persze, bármikor jöhetsz. – tette hozzá végül, bízva benne, hogy a férfi a jövőben sem mutatna több lelkesedést, mint amíg ki nem terítették a kártyáikat. 

-Rendben, akkor ma elviszek pár dolgot, aztán a többiért majd eljövök később.  – állt fel a férfi. –Este már nem alszom otthon - motyogta, aztán mély levegőt vett és egyenes tartással a pulthoz ment, hogy rendezze a számlát. Sylvia lehunyta a szemét és nagyot sóhajtott. Ez szinte már túl jól ment. Nem is értette, miért várt ilyen sokáig, már sokkal korábban össze kellett volna szednie a bátorságát és tiszta vizet önteni a pohárba. Rey is határozottan megkönnyebbültnek tűnt. …Összeszedte a holmiját és egy megkönnyebbült sóhajjal ő is kifelé tartott, amikor egy közeli asztalnál egy ismerős arcot fedezett fel. Peter és egy fiatal, szőke nő, talán éppen az a hegedűs, falatoztak némán. Ahogy jobban megnézte őket, a férfi csak imitálta az étkezést, kezei görcsösen szorongatták a kést és villát, aztán felnézett és a szemük összekapcsolódott. Az eltelt fél óra, a válásról való beszélgetés minden szava most zuhant rá a maga teljes súlyával és a szeme könnybe lábadt, ahogy a valaha oly kedves arcot és a hideg elutasítást nézte. Zavartan elkapta a tekintetét és a kijárat felé indult. Már majdnem megmenekült, amikor a pincér hangja utolérte:

-Asszonyom! A számlája!

*

Megalázottan kapta elő a tárcáját és reszkető kézzel kotorászott apróért, hogy az üveg ásványvizet kifizesse. Háta mögül halk mormogással a jelenet minden tanuja azt tárgyalta, hogy egy ilyen jól szituált nő képes lett volna meglógni a fizetés elől. A szégyen pírja égett az arcán és némi nehezteléssel gondolt a férjére, akiben nem volt annyi nagyvonalúság, hogy egy pohár vízre vendégül lássa, még ha éppen a házasságukat is készülnek felrúgni. A sok kíváncsi tekintet közül egy volt, amely szinte égetett, és amelyik a menekülésszerű távozásra bírta.

Peter étvágya abban a pillanatban elszállt, amikor a rendelést leadva felnézett és a pincér mellett elnézve meglátta a tőlük nem messze lévő asztalnál Sylviát és a férfit. Nem tudta, inkább csak sejtette, hogy a férje lehet; hacsak a lány időközben nem szokott rá, hogy ebédidőben bonyolítsa a légyottjait. A hangulat azonban nem tűnt túl szerelmesnek, sokkal inkább kínosnak. Amikor a férfi felpattant és távozott, még éppen elkapta, ahogy Sylvia megkönnyebbülten lehunyja a szemét és nagyot sóhajt. Határozottan kellemetlen beszélgetés lehetett. Kíváncsi lett volna a tartalmára, de Tamara finoman bokán rúgta az asztal alatt, hogy magára vonja a figyelmét. Csak néhány napja ismerte a lányt, remek hegedűs volt, izgalmas dekoltázzsal, de azzal, hogy Sylvia felbukkant tegnap este, az érdeklődése a lány iránt zuhanórepülésbe váltott.  De már megígérte ezt az ebédet, így aztán beletörődően hallgatta a lány csivitelését. 

Úgy érezte magát mellette, mint egy öregember, hiszen ez a lány tíz évvel és rengeteg megpróbáltatással fiatalabb és éretlenebb volt. Most éppen arról csicsergett, hogy rendszeres futással tartja karban magát, különben a rengeteg gyakorlástól már elferdült volna a gerince és mozdulni nem lenne ereje. Lelkendezve ecsetelte Peternek, hogy remek lehetőség lenne együtt futkorászni a szállodája előtti parkban, mire a férfi nagyot sóhajtva közölte vele, hogy a futás az ő életében nem szerepel a kedvelt időtöltések között. Tamara huncut mosollyal közölte, hogy akad akkor más testmozgás is, amihez talán nagyobb kedve lenne. Peter egy grimaszba hajló apró félmosollyal hagyta válasz nélkül a nyílt felajánlkozást. 

Amikor Sylvia felállt, hogy kövesse a partnerét, még Peter is érezte a kínban égő pírt, ahogy a pincér utána szólt. Jóságos isten, Syl, micsoda figurával ültél egy asztalnál, aki még a vizedet sem fizette ki? – gondolta együttérzően. Most legszívesebben felpattant volna, hogy kisegítse, de tisztában volt vele, hogy ezzel csak még kellemetlenebb helyzetbe hozná, ráadásul itt ült vele szemben Tamara, aki arra várt, hogy reagáljon az általa mondottakra. Így csak nézte a büszkén megmerevedő gerincű nőt, aztán egy kis fejcsóválással szabadulni próbált az eltelt percek hangulatától. Sylvia nemsokára kilép innen és talán az életéből is, csak még egy kis kitartásra van szüksége és szabadulni fog a kísértéstől – győzködte önmagát. Mégis mindennél jobban vágyott rá, hogy ne ez legyen az utolsó alkalom, amikor láthatja a valaha oly kedves arcot.