Lakótársak 11. rész

-Nincs itthon. –osztotta meg teljesen feleslegesen a megállapítását Emmával.

-Biztosan csak reggel ténfereg majd haza – sóhajtott nagyot a lány. –Van kedved egy forró italhoz?

-Főzök egy teát. – indult azonnal Rob a konyha felé. –Teszek bele egy kis gint. Láttam, hogy Connak van egy kis vésztartaléka odabent. Jót fog tenni szomorúság és megfázás ellen. – mosolygott Emmára, aki furcsán csillogó szemekkel őt nézte; aztán a lány letelepedett a kanapé sarkába.

Robert villámgyorsan elkészített két teát, aztán bőven öntött mindkét bögrébe Connor dugi ginjéből. A finom aroma belengte a szobát, ahogy letelepedett a lány mellé. Csendesen kortyolgatták, lábuk összeért, és mindketten érezték az apró szikrákat, ahogy közöttük pattognak láthatatlanul, mégis minden érzéküket felizzítva; aztán szinte egyszerre tették le a padlóra a bögréket. 

Robert egy látszólag laza mozdulattal átvetette a karját Emma mögött, és óvatosan megcirógatta a lány vállát. Emma egy pillanatra megmerevedett, aztán egy hirtelen mozdulattal a fiú felé fordult és magához húzta a fejét. A szájára tapadt és kihasználva Robert meglepetését, gyors mozdulatokkal gombolni kezdte az ingét. A férfi első gondolata az volt, hogy leállítja, amíg még képes józanul gondolkodni, de aztán Emma olyan szenvedélyesen nyögött bele a csókba, hogy sutba vágta minden fenntartását és keményen visszacsókolta. Amikor már alig kaptak levegőt, szinte leszakította magát a lány szájáról és felállt. Emma kétségbeesetten nyögött fel, mert azt hitte, hogy a fiú újra megfutamodik a folytatás elől, de az csak lehajolt és felnyalábolta, aztán a szobája felé lendült vele. Az ajtót berúgta maga mögött és lassan a talpára állította a lányt. 

Egy végtelennek tűnő percig csak nézték egymást, aztán – mielőtt a józanság újra visszatérhetett volna – Robert felemelte a kezét, és végtelenül lassú, érzéki mozdulattal végig simogatta a lány szemöldökét, majd az orrát és végül a szája ívét. Az ujjait a szája követte, s közben a fürge ujjak már lejjebb kalandoztak, hogy határozottan gombolni kezdjék Emma blúzát. Emma megbűvölten hagyta, hogy a férfi kedvére ismerkedjen a testével. Amikor a blúza a földre hullott, végre feléledt és viszonozni kezdte a szívességet, hogy ő is megszabadítsa Robertet az ingétől. 

Álltak egymással szemben, összefonódva, édes csókban összeforrva, amikor odakintről női kacarászás és Connor öblös nevetésének zaja hallatszott be. Connor! A marhája mégiscsak hazacipelte azt a libát – gondolta összeszorult gyomorral Robert, és aggódva nézte, vajon Emma hogy reagál a kinti hangokra. De Emma csak és kizárólag őrá koncentrált, mint akihez el sem érnek a kinti neszek. Lehet, hogy neki van igaza, futott át Robert fején. Végül is, ha nyitott kapcsolatban vannak, most egyikőjük sem tehet szemrehányást a másiknak. De Robert valahogy mégsem érezte helyénvalónak, hogy a legjobb barátja nőjével ágytornázzon, és erre azért érezze magát feljogosítva, mert az a bizonyos legjobb barát egy idegen nőt cipelt éppen haza. Nagyot sóhajtott és a csókot folytatva érezhetően lazított a szorításán. Emma azonnal észrevette, hogy a dolgok nem a megfelelő irányba haladnak. 

Amikor szétváltak, belekapaszkodott Robert nadrágjának övébe, szorosan tartotta, és a mellébe suttogva megszólalt. -Nem akarod.

Nem kérdés volt ez, hanem kijelentés, és Robert nem tudott volna tiszta szívvel vitába szállni vele. Valóban, a késztetés elmúlt abban a pillanatban, amikor Connorék alatt odakint megreccsent a padló.

-Connor hazajött. – suttogta bele a lány hajába, és tétován felemelt kezeit végül mégis a lány teste köré fonta. Ha már visszautasítja, akkor megpróbálta ezt annyira kedvesen tenni, amennyire csak lehet.

-És…? – nézett fel rá a lány. A szemében a kíváncsiságon kívül semmiféle más érzelem nem látszott.

-Emma! Ő a legjobb barátom. Te pedig hozzá tartozol. Amíg nem szakítotok, én nem … még megcsókolnom sem lett volna szabad. – suttogta fájdalommal teli hangon a fiú, miközben szeme még mindig a korábbi szenvedélytől fénylett.

-Amíg nem szakítunk? – kerekedett el Emma szeme. De hiszen mi…  oh, Robert, én nem szakíthatok vele... – a kijelentés súlyát érthetetlen módon kezdte nevetségessé átformálni Emma nevető tekintete. 

-Most mi olyan vicces? – nézett zavartan a lányra, és egy halvány gyanú kezdett virágot bontani a szívében.

-Rob, Connor és én nem szakíthatunk, mivel nem is járunk. – tette teljesen egyértelművé Emma a kijelentését.

-De hát… hiszen ő is állandóan baby-z téged, meg vele alszol, szóval…

-Hát, két lehetőség volt, vagy a szobájában, vagy a nappaliban, de volt olyan úriember, hogy beengedett a szobájába. A tiedbe mégsem kéredzkedhettem be már első nap, nem igaz? A nappaliban meg nem igazán komfortos, hiszen te is itt vagy a lakásban.

-De ha nem jártok, akkor… már ne haragudj a kérdésért, de mi a frászt keresel nála? Connornak nincsenek barátnői, a szónak a barát szerinti értelmében.

-Connor a bátyám, te süket, azt hittem, ez a napnál is világosabb. – forgatta a szemét Emma a fiú értetlenségét látva.  -Nem vérszerinti, de annál is kedvesebb. Az apja elvette anyámat, és így mindannyian újra egy szerető nagy családban találtuk magunkat. Sehol egy gonosz mostoha. De mi a frászért suttogunk? 

-Hát, ha nem jártok, ő akkor is a legjobb barátom, és ha olyan jó testvérek lettetek, akkor lehet, hogy nagyobb pácban vagyok most, mint amikor a barátnőjének vélt nőt tartottam a karomban. Egy hug mégiscsak más, ezt én tudom a legjobban, ugyanis nekem is van egy – vigyorodott el Robert, de a hangját még mindig nem emelte fel. Álmában sem gondolta volna, hogy Emmát rokoni szálak fűzik Connorhoz, de most, hogy tudta, a dolgok valahogy mégsem lettek sokkal egyszerűbbek. Connor a megismerkedésük napján is megmondta, hogy Emma tabu. Ó, a francba! Hiszen akkor egy lépéssel sincs előrébb! 

Aztán ránézett Emma csillogó szájára, amely kissé megduzzadt az előbbi csókcsatától, és úgy döntött, hogy Connorral majd megvívja a maga külön csatáját. Emma most itt van vele és teljesen nyilvánvalóan ugyanannyira vágyik rá, mint ahogy őneki sincs egyéb értelmes gondolata. Odakint úgyis minden elcsendesedett, bár meglepő módon a fal túloldaláról sem érkeztek viharos orgiára utaló hangok. De aztán elengedett minden más, nem ebbe a szobába tartozó gondolatot és kizárólag Emmára koncentrált. A lányt el nem engedve lassan a komódon terpeszkedő régi lemezjátszóhoz araszolt. Egy régi Blood Sweat and Tears lemez volt éppen rajta; bekapcsolta, és a szobát máris betöltötte a  You Made me so very happy dallama. 

Lassan ringatni kezdte Emmát, mintha táncolnának, közben kezei fáradhatatlanul barangoltak a testén. Kölcsönösen küzdöttek a farmerek gombolásaival, miközben lassan az ágy mellé táncoltak. Emma lehuppant és pár pillanattal később a nadrágja koptatott kék lobogóként szállt át a szobán. Az éjjeli szekrényen égő lámpa selymes fénye különös ragyogást kölcsönzött Emma bőrének, miközben a fiú végig nyújtózott mellette. Ujjaival mintákat rajzolt a ziháló testre és Emma az ágy fejrészének rácsába kapaszkodva küzdött a józansága utolsó morzsáiért, amíg ő fél kézzel a fiókban kotorászott óvszer után. 

A zene szinte átmosta az agyát, már nem gondolt semmire, csak a mellette fekvő lányra és a csókjában minden benne volt, amit pillanatnyilag megfogalmazni sem tudott. Egy pillanatra még átfutott az agyán, hogy jobb lemezt nem is választhatott volna, egyik kedvenc együttesének minden száma tökéletes aláfestő zene volt ezekhez a bensőséges pillanatokhoz. Már rég elfelejtette a feszültséget, amit a lelkiismeret furdalás keltett benne. Mostanra már csak a nyugodt, szexéhes szenvedély maradt, amire Emma éhsége tökéletesen rezonált. A lány már elengedte az ágyrácsot és a nyakánál fogva húzta magához, hogy kisajtoljon belőle mindent, amit nyújtani tud. Testük összefeszült, aztán a szinte kötelező körök megfutása után összeolvadt. A zene ritmusa felgyorsult, ahogy a mozgásuk is, aztán ahogy a zenészek lassítottak az iramon, úgy érkeztek el ők is a beteljesüléshez és ellazuláshoz. Emma még remegve bújt meg az ölelésében, amikor az ajtó kivágódott és Connor már-már fenyegető alakja tornyosult a nyílásban.

-Rob, ne haragudj, de Ally most küldött egy sms-t Emma mobiljára, ami a szobámban pityegett. Emma itthon felejtette. Ezek nincsenek is együtt! Ez a lány valahol odakint kóborol egyedül és még a telója sincs nála. Istenem, biztos valami baja történt, ha még mindig nem ért haza!

Robert megdermedt, és az alatta fekvő lányt takarva fojtott hangon megszólalt.

-Con, azonnal kijövök, de kérlek, csukd be azt a kurva ajtót!

-Ja bocs, gyerekek, megyek, csak … az a francos telefon teljesen összezavart. – dadogta a fiú, és azzal kihátrálva behúzta az ajtót.

-Huh, ez … meredek volt. – nyögött Robert, izzadt homlokát Emmáéhoz érintve, mire a lány megsimogatta az arcát.

-Mondd meg neki nyugodtan, hogy itt vagyok, nem lesz semmi gáz. Az én hibám, mert eszembe sem jutott, hogy Ally még rám csöröghet ma este. A fene sem foglalkozott a telefonnal, volt jobb dolgom is annál. – szorította magához a fiú csípőjét, aztán egy csókot nyomott a szájára és meglökte. –Na menj, mielőtt megint bejön. Nem igazán akarnék előtte pucérkodni.

Robert vonakodva húzódott el tőle, a takarót ráhúzta Emmára, aztán felült és megmasszírozta az orrnyergét, mint mindig, ha valami problémával kellett megküzdenie; nagyot sóhajtva felállt és felrántotta a farmerjét. Az ajtó felé indult és mielőtt kilépett, visszanézett. Emma hason fekve egy csókot dobott utána, aztán kuncogva megszólalt.

-Jöjjek veled erősítésnek?

Robert mosolyogva megcsóválta a fejét, visszalépett és keményen szájon csókolta, aztán végig simított a vállán…

-Tartsd melegen a helyem, mindjárt itt vagyok!