Lakótársak 12. rész

Ahogy a fiú a szobából kilépett, Emma hanyatt fordult és a karjait széttárva vigyorgott a plafonra. Boldog volt, nagyon boldog, magához ölelte volna az egész világot, amiért a jó szerencse útjába sodorta Robertet. Egy pillanatra elkomorult, ahogy eszébe jutott, hogy Connor már évekkel ezelőtt bemutathatta volna egymásnak őket, aztán a boldogságtól nagylelkűen gondolatban vállat vont; az a lényeg, hogy végre megtalálták az egymáshoz vezető utat.

Connor a nappali közepén csípőre tett kézzel az ajtót fixírozta. Már nem volt zavarban, már nem. Most már dühös volt, nagyon dühös, amit tovább szított, hogy Robert egy szál farmerben bukkant fel, a vállán egy fogsor halvány nyoma virított, és az arcán olyan elégedettség ült, mint egy macskának, aki éppen most nyelte le a kanárit. Amikor az előbb rányitott, még ő jött zavarba, mert nem gondolta, hogy a lemezjátszó hangjai egy szenvedélyes légyottot lepleznek. Bele sem gondolt, hogy a haverja ugyan hol szedhetett fel valakit ma este, akivel máris ágyba bújt. Ez a tempó nem volt rá jellemző. A barátja pucér teste alatt heverő lányt nem látta, de az a blúz, amire a pillantását fókuszálta, hogy ne az ágyat nézze, túlságosan ismerős volt. És amíg zavartan toporgott itt az ajtó előtt, a kép is összeállt. Emma nincs Allynél, de a telefonja itthon van, az előszobában majdnem átesett a cipőjén, amiben koraeste elindult itthonról. Akkor csak egyetlen helyen lehet, bár azt most nagyon nem ajánlotta volna annak a libának, és Robertnek sem. 

Robert még a szenvedélytől eltelve, mosolyogva lépett ki az ajtón. Connor valahogy nem is annyira aggódónak tűnt már, hanem inkább haragosnak, de ideje sem volt megkérdezni, miért, mert addigra már telibe találta a barátja jobb horga. Remek, most már a szemhéja mellett a szája sarka is felrepedt. Kezdte úgy érezni, hogy ma este leginkább a bokszzsákot alakítja – az estének reményeit messze felülmúló beteljesedése ellenére.

-Hülye vagy? Mi a fasz bajod van? – nézett rá megdöbbenve.

-Az a bajom, hogy nem kapcsoltam előbb. Képes voltál megfektetni a húgomat, te köcsög! – kiabált Connor magából kikelve. –Az előbb még nem is sejtettem, de mire kimásztál mellőle, összeállt a kép. Nekem előadtátok itt mind a ketten a Szendét, a hátam mögött meg alig vártátok, hogy kettesben beverjétek a Szundit. Vagy nem is ez volt az első alkalom? Én voltam Kuka, de hidd el, most már Morgó vagyok. Te meg Tudor ne legyél olyan Vidor, mert ma még Hapcit csinálok belőled. Hókefélkének meg mondd meg, hogy nyugodtan előbújhat.  

Robert a szája sarkából letörölte a vért, aztán a kézfejét jobb híján a farmerjába törölte. Szilárdan eltökélte, hogy nem fog visszaütni, de a biztonság kedvéért egy kicsit távolabb helyezkedett dühöngő barátjától.

-Higgadj már le! Először is, te etettél itt engem valami homályos dumával, amitől azt hittem, hogy a csajod. Úgyhogy vedd tudomásul, hogy szereztél nekem pár igen szar napot, amikor azzal a tudattal kellett küzdenem, hogy a legjobb barátom nőjét kívánom eszeveszetten.

-Aha, de ahogy látom a lelkifurci nem tartott vissza attól, hogy végül mégis az ágyadba terelgesd! – háborgott tovább Connor.

-Tisztáztuk Emmával a dolgot. Innentől pedig nem hiszem, hogy bele kéne szólnod, kivel jár. A testvéri szeretetnek is van határa! És hálás lennék, ha a jövőben a nézeteltéréseinket nem az öklöddel próbálnád megoldani, mert a mai este után fogalmam sincs, hogy jelenjek meg majd hétfőn a diákok előtt, ...össze-visszaverted a képem, mint egy lúzernek. Ki fognak cikizni. – tapogatta az arcát grimaszolva.

-Mondd, hogy legalább vigyáztál rá! Utálnék a felelőtlenséged miatt idejekorán nagybácsi lenni, vagy esetleg saját kezűleg kiherélni téged. – morogta Connor, miközben a szemét összehúzva megnézte a sebet a barátja száján.

-Befejeztétek? – szólalt meg Emma az ajtóból. Az állásfoglalását nyíltan vállalva, Robert ingét kapta magára. –Connor, teljesen elment az eszed? Az életben nem láttalak még verekedni, ráadásul épp Robertet … nem hiszem el! Robert nagyon jól mondta, a testvéri szeretetnek is van határa. Ezek után kezdem kapisgálni, mi baja lehetett Jamesnek, amikor egy monoklival a szeme alatt szakított velem. Kösz szépen, tesó! A családtervezési éberségedet meg értékelem, és nagyon remélem, hogy te is szem előtt tartod minden alkalommal. Most pedig húzz vissza a szobádba és hagyd, hogy ápolhassam a pasimat! – karolt bele Robertbe, és a fürdőszoba felé húzta. Mielőtt az ajtó becsukódhatott volna mögöttük, még mind a ketten hallották Connor motyogását:

-Ezért nem akartam, hogy megismerjétek egymást.

Emma megeresztette a csapnál a vizet és egy kis törölköző sarkát benedvesítette. –Mutasd! – nyúlt óvatosan a fiú arcához és gyengéd mozdulatokkal letörölgette róla az elkent vért. Robert sziszegett, de amikor a lány bokán rúgta, elvigyorodott.

-Jól van na, kicsit sajnáltatom magam, ha már a bátyád olyan vehemensen védelmezi az erényeidet.  

–Szerencsére nem nagy seb, bár lehet, hogy megduzzad egy kicsit. De majd teszünk rá jeget. A szemöldököd is ő találta el? – simított végig az alig látható sebhelyen. –De hát, miért?

-Á, az úgy volt, hogy elmentünk egy bárba és ott volt két csaj, akik ránk startoltak, Connor pedig vevő volt az egyikre, de én azt hittem akkor még, hogy jártok, és a szerelmetek védelmében el akartam rángatni. Ő meg le akart állítani, aztán így alakult.  Ahelyett, hogy a hülye megmondta volna, mi a helyzet veletek. – rántott a vállán egyet Robert, ahogy a térdei között álló lány gondoskodóan simogatta az arcát. Megfogta a kezeit és összekulcsolta az ujjaikat. 

-Köszönöm neked ezt a fantasztikus estét! Álmodni sem mertem, hogy mi ketten… szóval, érted. Csak most fogalmam sincs, hogyan tovább. Átköltözöl hozzám? Akkor is, ha emiatt Connor nap mint nap talál okot, hogy bokszzsáknak nézzen? Vagy így is elköltözöl? Akkor ígérem, hogy számíthatsz a látogatásaimra. Kicsit hülye ez az egész helyzet, bár főleg azért, mert Con így felszívta magát rajta. De szerintem pár nap múlva megnyugszik, csak azt nem akarom, hogy téged is elővegyen. Furcsa titeket testvéreknek tudni, amikor csont nélkül elhittem azt is, hogy jártok. Szerintem Connak is ez a baja, valahol titkon szerelmes beléd. Nem is tudom hibáztatni érte, hiszen nem vagytok vérrokonok. De tisztázni fogom vele a dolgot, mert ez után az este után én sem tudnám tolerálni a konkurenciát.

-Nem szeretem, ha birtokolni akarnak! – suttogta halkan a lány, ahogy eszébe jutott James és az a számtalan alkalom, amikor a fiú teljesen kisajátította és még azt is rossz néven vette, ha szóba állt valaki mással a társaságból. A maga módján a világot tette a lábai elé, de cserébe kalitkába akarta zárni. Egy ideig működött a varázs, de aztán egyre nyomasztóbbá vált a helyzet, s végül Connor vetett véget a kapcsolatuknak egy igen jól eltalált jobb horoggal.

-Sajnálom. Akkor nem a megfelelő pasival hozott össze a sors, mert én viszont nem osztozkodom. Vagy teljesen az enyém vagy, vagy inkább lemondok rólad. – emelte fel Emma fejét a fiú, hogy a szemébe nézve bevallhassa az érzelmeit. 

Emma elmerült az őszinte szürke tekintetben, ami a fürdőszoba éles fényében szinte ragyogott. Megsimogatta Robert arcát, aztán hozzáhajolt.

-Amíg nem viszed túlzásba, adok egy esélyt a birtoklási vágyadnak. De azt hiszem, Connor érzéseivel kapcsolatban tévedsz. Soha nem közeledett felém úgy, ahogy egy testvértől az illetlenségnek számítana. És én sem gondoltam rá soha pasiként, mindig is a bátyámnak tekintettem.

-Érdekes, amikor találkoztam Connor szüleivel, eszembe sem jutott, hogy Con nem a kettőjük gyereke. Vivien, aki ezek szerint a Te mamád, gyönyörű nő és nagyon melegszívű asszony. Nagyon kedvesen fogadott és Connorral is úgy bánt, mintha a rég nem látott fiának örülne. – idézte fel azt az alkalmat Robert.

-Igen, anya is nagyon szereti Connort. Mindig vágyott egy fiúra, de tökéletesen kielégíti, hogy kamaszként kapta meg. Annyi szeretettel vette körbe az akkor még elég tüskés Connort, hogy képtelen volt ellenállni és mára ő is második anyjaként tekint rá. Nem volt a bátyámnak könnyű élete, és talán a lányokhoz való hozzáállása is a mamája nevelésének az eredménye. Szabad nő volt, aki nem tűrte a házasság béklyóját. De ugyanakkor szerette a férjét és a fiát is. Soha nem hagyta volna el őket. Önszántából soha. Aztán beteg lett, de ezt sem volt hajlandó elfogadni. Amikor kiderült, hogy a mellét le kell venni, hiába volt a plasztikai műtét, mély depresszióba zuhant, mert nem tudta elviselni, hogy a tökéletes szépsége csorbát szenvedjen, és ne hódíthasson többé. Nem járt el a kezelésekre, hagyta, hogy a betegség legyőzze. Maximilian évekig a munkába temetkezett, magányosan nevelgette a fiát, már amennyire Connor hagyta, de aztán megismerte anyát és azon a napon, amikor bemutatott minket egymásnak, Connornak újra lett családja. Talán csak ezért ragaszkodik hozzám is annyira. 

Van egy nővérem is, de nálunk ő lett az, aki elszakadt a családtól. A férje meglehetősen birtokolni akarja, én pedig többek között ezért sem tűröm, hogy engem is megpróbáljon bárki a szeretteimtől elszakítani. Amikor a főiskolára jöttem, hozzájuk költöztem, de nehéz volt együtt élni azzal a merev, mindent mindig előre megtervező légkörrel. A nővérem ezzel együtt is el tudja fogadni a férjét, én meg csak lázítottam volna. Aztán Samantha terhes lett és Steve azonnal megkezdte a vendégszoba átalakítását gyerekszobává, pedig még a terhesség nagy része hátra van. De nem bántam, mert még rám is elég fojtogatóan hatott az a fajta szeretet, amit a sógorom érez a felesége iránt. 

Robert a kád szélén üldögélve szinte tátott szájjal itta a lányból előtörő, emlékekkel fűszerezett új információkat. Milyen keveset tudott eddig a barátja családjáról! Ő sokkal többet megosztott Connorral. Néha még haza is vitte magával, hogy Caroval bolondozhassanak. Na persze, Caro még csak tíz éves, az ő feje még nem fáj a körülötte keringő pasik miatt. Egy pillanatra már meg is tudta érteni Connor védelmező reakcióját.