Lakótársak 5. rész

Jó volt Freyának beszélni az agyában zakatoló gondolatokról, de a megkönnyebbülés addig a percig tartott csak, amikor hazaérve becsukta maga mögött az ajtót. A lakásban sötét volt, még Connor szobájának ajtaja alatt sem látott fénycsíkot. Nem szólt a zene sem, amivel barátja az ágytorna zaját szokta elnyomni. Mi a fenét csinálhatnak? Elmentek? Alszanak? Utána? Helyette? 

A fürdőszobában a zuhany alá állt és hosszan folyatta magára a langyos vizet, miközben minden erejével a holnapi napra próbált koncentrálni. Fontos megbeszélése lesz. Egy irodaház tervrajzait kell megmutassa a megrendelőnek, aki apróbb változtatásokat kért az első változathoz képest. Készen volt, akár nyugodt is lehetett volna, de valahol már az első találkozónál is érezte, hogy nem lesz könnyű ügyfél. Pontosan az a figura, aki még az építkezés megkezdése után is folyamatosan ötletelni fog, függetlenül attól, hogy a megszerzett engedélyek milyen mozgásteret nyújtanak. Nem is az ő dolga lett volna tárgyalni vele, hanem Bryané, de már meg sem lepődött, amikor a főnöke átpasszolta neki a feladatot, mondván, halaszthatatlan megbeszélése lesz éppen akkor. 

Gondolataiba merülve a csípője köré tekert egy törölközőt, aztán kiballagott a konyhába, hogy egy ásványvizet vigyen magának éjszakára. A hűtőben kotorászva egy csípést érzett a fenekén, amitől úgy meglepődött, hogy felkapta a fejét. Pedig hallotta, hogy valaki a feje fölött kinyitotta a mélyhűtő rekesz ajtaját, de már nem tudta visszafogni a mozdulatot. A hirtelen mozdulat eredményeképpen alaposan beverte a fejét, megroggyant a térde és a csillagos égbolt költözött a konyhába néhány pillanatra. 

-Hülye vagy? – sziszegett ingerülten, miközben a púpot tapogatta, ami máris megjelent a feje hátoldalán. Megfordult, hogy vicces kedvű barátja képére másszon, aztán inkább nem vett levegőt.

Emma állt előtte Connor egyik leharcolt, kinyúlt pólójában. Haja kócosan meredezett. Szemében a kezdeti ijedtséget mostanra vidám szikrák váltották fel. Robert nem is értette, miért hitte azt, hogy Connor szórakozik vele, amikor a lányt körüllengő virágillat most bódítóan ölelte körbe őt is.

-Ne haragudj, tényleg hülye vicc volt, de azt hittem Connor jött haza. Nem is gondoltam rá, hogy te lehetsz. – pislogott bűntudatosan a lány.

Robert kiegyenesedett és már a feje sem lüktetett annyira, ahogy eljutott az agyáig az információ.

-Connor nincs itthon?

-Nem sokkal azután, hogy elmentél, ő is lelépett. Azt mondta, találkozója van valakivel. Úgyhogy én lefeküdtem aludni, aztán hallottam, hogy valaki jön-megy idekint, és azt hittem, ő jött meg. ... Nem fázol?

Robert összerázkódott. Nem, nem fázott, de hirtelen tudatosult benne, hogy egy szál törölközőben feszít a lány előtt, akit annak ellenére szeretne becipelni a szobájába, hogy a legjobb barátjának a nője. Ez a gondolat kijózanította. 

-Mi? Ja, de... igen... megyek, felkapok valamit. Ha már úgyis itt vagy és remélhetőleg jóvá is akarod tenni, hogy majdnem agyrázkódást kaptam, nem melegítenél egy kis tejet? Aludnom kell, mert nehéz napom lesz, de tele van a fejem. Talán egy kis forró tej segít... – mormolta, de közben tisztában volt vele, hogy az a tej kizárólag a lány testéről lenyalogatva tudná álomba ringatni… később, sokkal később.

Emma beleegyezően bólintott és Robert mellett előrenyúlt, hogy kivegye a tejes dobozt. A férfi beszívta a levegőt és lemerevedve várta, hogy a lány eltávolodjon tőle, aztán még behúzott hassal hátraarcot csinált és eltűnt az ajtaja mögött. Odabent végre kieresztette a levegőt, és hirtelen úgy érezte magát, mint a falmászó teremben, amikor harmadszor esett le a jól ismert fogásról. Basszus, ez így maga lesz az elmebaj! Ha Emma lakást keres, lehet, hogy segítenie kéne neki, mert még egy-két ilyen találka és már jöhetnek is érte az ápolók, hogy a zárt osztályra vigyék. 

Miközben magára rángatta a farmerjét, akaratlanul is megjelent előtte a lány karcsú lába, ahogy ott toporgott előtte a hűtőszekrényből áradó fényben. Vérvörösre lakkozott körmei úgy vonzották a tekintetét az apró lábujjakra, hogy csak azért nem leste azt egész idő alatt, mert a lágyan hullámzó keblek a szürke agyonmosott egyetemi póló alatt elvonták a figyelmét. Nem is szép ez a lány a szó szoros értelmében, mert ha összeráncolja a homlokát, szinte fiússá válik az arca. – próbálta lebeszélni magát a kísértő jelenségről. Mégis... képtelen volt szabadulni a lány arcát elöntő mosolytól, a huncut szemöldökrántásától és a fehér fogak közt megjelenő rózsaszín nyelvecskétől. Atyaisten, ... – na,nem! Arra aztán végképp nincs szüksége, hogy maga elé képzelje azt a nyelvet, ahogy... – ebben a pillanatban kopogtak az ajtaján. 

Basszus, de hülye ötlet volt az a tej! Ha altatót keverne bele, akkor sem biztos, hogy meghozná a vágyott nyugalmat. Addig biztosan nem, amíg a lány a fal túloldalán fekszik.

-Jövök! – kiáltott ki, aztán még magára rántott egy pólót, egészen véletlenül pontosan annak a párját, ami a lányon volt. Emma az ajtó előtt állt egy nagy bögre gőzölgő itallal.

-Gondoltam, hatásosabb, ha egy kis konyakot is öntök bele. – rántott aprót a vállán. –Nekem szokott segíteni. Látom, egyenpizsamánk van – fogta két ujja közé a fiú pólójának alját, aztán amikor rájött, hogy ez nyílt flörtölésnek tűnhet, villámgyorsan elengedte.

Robert gyanakodva szagolt bele a finom párába, aztán beledugta a nyelvét, és meglepve állapította meg, hogy az elképzelését messze felülmúlva finom ez az altatónak szánt fehér lötty. Felmosolygott a bögréből, de azonnal lefagyott az arcáról a mosoly, ahogy a lány fátyolos tekintetével találkozott a pillantása. Emma megbabonázva nézte, ahogy lenyalja a szája széléről a tejet, és Robert úgy is érezte magát, mint egy jóllakott macska, aki a friss ínycsiklandó falatot meglátva azért még kapható lenne egy kis torkoskodásra. A képzettársítás újabb korhatárhoz kötött képeket csalt elő a tudatalattijából. Megköszörülte a torkát.

-Finom.

-Aha, tudom. ... Vizes még a hajad.- motyogta Emma.

-Aha, tudom. – vigyorodott el a fiú és ujjaival végig szántott a törölköző dörzsölésétől még mindig kócos haján. De nem akartam a hajszárítóval hangoskodni.

-De... nem alszik egyikünk sem... nézte Emma kitágult pupillákkal.

Robert nagyot nyelt. Vesszen meg, ha rosszul értelmezi a lány jelzéseit! Ez a csaj szabályosan kikezd vele. És még néhány korty ebből az alattomos, forró, alkoholos vacakból, aztán ő már azt sem bánja, ha Connor benyit az ajtón; itt fogja megcsókolni, nem törődve a barátja jogaival, aztán berántja magához és kulcsra zárja az ajtót. Úgy döntött, menekülőre veszi a figurát, mielőtt még valami marhaságot csinál; ezért aztán hátralépett és a bögrével a kezében a kilincs után nyúlt. 

-Jó éjszakát! Ha Connor megjön, mondd meg neki, hogy reggel korán megyek, nem tudom megvárni. Szia! Aludj jól! – hadarta, azzal becsukta kettőjük között az ajtót. Odabent leroskadt az ágyra. ...Emma! Mi a fenét akarsz tőlem? ...Mert azzal már régen tisztában volt, hogy ő mit szeretne.

*

Robert a szomszédos ajtó felé sandítva lehajolt, hogy belebújjon a cipőjébe, aztán az orrnyergét masszírozva kiegyenesedett, mert a mozdulattól felerősödött a fejfájása. A forró tej még konyakkal együtt sem hozta el a megnyugvást. Egész éjjel forgolódott, amikor elaludt, zavaros és erotikus képek gyötörték. Azt sem vette észre, Connor mikor ért haza, csak az előszobában lerúgott tornacipő árulkodott róla reggel, hogy itthon van. Erről aztán eszébe jutott, hogy Emma vajon ébren várta-e, vagy csak akkor ébredt fel, amikor Connor bemászott mellé az ágyba és magához húzta.... bassza meg, ez rosszabb, mint a rémálmai. Meglazította a kissé szorosra húzott nyakkendőt, aztán a kávét kiöntötte a lefolyóba. Majd iszik egyet az irodában, mert éhgyomorra úgyis csak felforgatná a gyomrát.

Halkan kilépett a lakásból és a borús égboltra nézve a metró felé vette az irányt. Egy újabb szar nap kezdete, ráadásul pont az apja barátja, Jason Donovan jön hozzá új irodaháza terveiért. Nem ártott volna ma jó formában lennie, és idegesítette, hogy ennyire dekoncentrált, ezért aztán már a metrón is a jegyzeteibe mélyedt. Legalább addig sem kell Emmára gondolnia! Még nem tudta, hogy ezek a dolgok nem ennyire egyszerűek. 

Emma fél éjszaka forgolódott, egyedül akkor kényszerített magára merev alvás-színlelést, amikor Connor hajnaltájban belopózott a szobába. Amikor a fiú ájult alvásba zuhant, újra a plafonra meredt és vagy századszor lejátszotta az este történteket. Azt már nem is próbálta tagadni maga előtt, hogy az a másik fiú a fal túloldalán érdekli. Nagyon érdekli. És ha hihet a női megérzéseinek, akkor ő sem közömbös neki, de valami miatt mindig meghátrál, amikor pedig már szinte biztos benne, hogy kezdetét vehetné köztük valami izgalmas kapcsolat. Oké, nyilvánvaló, hogy szexuálisan vonz – próbálta leegyszerűsíteni az érzései elemzését, és érezte, hogy ez kölcsönös, de szíve mélyén nagyon szerette volna, ha egy jó numeránál többet jelentene Robertnek. De akkor még mindig itt van Connor problémája, vele hogy nyelesse le ezt a keserű pirulát. Nagyot sóhajtott és megpróbált aludni, hogy az állásinterjúra már mégse a zombi-álarcát öltse magára.