Lakótársak 7. rész

A Walters&Walters tervezőiroda és a new yorki egyetem építészmérnöki kara szerződést kötöttek a következő szemeszterre, hogy a leendő mérnökök valóságos terveket boncolgatva értsék meg a feladatok lényegét és találják meg a megoldások hibalehetőségeit. Robert kapta a megbízást, hogy az iroda korábbi sikeres terveinek segítségével megmutassa a hallgatóknak az elmélet és a gyakorlat találkozását. Érdekes feladat volt, annál is inkább, mert néhány hónapra visszakapta az egyetemi évek diákéletének illúzióját. Feldobott hangulatban ballagott hazáig, és szinte még Emmával kapcsolatos megszállottságáról is megfeledkezett. Egészen addig a pillanatig, amíg be nem nyitott a lakásba, ahol Emma éppen telefonált.

-…oké, én is szeretlek… rendben… Connor! ne hülyéskedj!... na jó, akkor most leteszlek, csók, legyél jó! szia!

Robertnek azonnal megkeseredett az öröm a lelkében. A francba a turbékoló szerelmesekkel!

-Szia! – köszönt oda Emmának és máris a szobája felé vette az irányt. Emma azonban szorosan a sarkában maradva követte. A fiú majdnem az orrára csukta az ajtót. –Mit szeretnél, Emma? – sóhajtott beletörően.

-Csak tanácsot akartam kérni tőled. Tudod, nem voltak túl jó érzéseim ezzel a Bryan Thomsonnal kapcsolatban, és délután megnéztem azt az orvosi rendelőt is. Csak szerettem volna, ha Te… szóval, ha segítesz dönteni. Tényleg olyan nagy szükség lenne nálatok egy titkárnőre vagy csak a főnököd keres alkalmi barátnőt?

Robert elnevette magát. –Nem, nem hiszem, hogy Bryan a szent cél érdekében megdolgoztatná a HR-eseket; és talán egy picit a kávéfőzéssel is túloztam, de az adminisztráció tényleg rengeteg. Arra kéne egy külön ember. Egyébként meg nagy barom, de a békés fajtából. Nem hiszem, hogy tényleg merne kikezdeni bárkivel is, csak a szemét meregeti. Talán még a nyálát is olyankor folyatja csak, amikor senki se látja. Nős, és egy igazán karakán nő a felesége. Köztünk legyen szólva, szerintem Bryan fél az asszonytól, aki egyébként meglepően csinos, legalábbis őhozzá mérve. Sosem fogom megérteni a nőket, mi alapján vonzódnak egy pasihoz. Én a részemről Bryanben még egyetlen szimpatikus vonást sem találtam, de hát nem is nekem kell vele élnem. Szerencsére. – hadarta vidáman, miközben kigombolta az ing felső gombjait.

-Akkor… nem beszélnél le róla, ha úgy döntök, hétfőn nálatok kezdenék? – nyelt nagyot Emma a vetkőzőszámot látva, és csendben fohászkodott, hogy a fiú ne lazítsa tovább a ruházatát, mert akkor esetleg ő maga fogja befejezni a műveletet.

-Nem, nem beszélnélek le róla. De az én véleményem most nem is számít, mert egy ideig csak nagyon ritkán leszek odabent. Ugyanis az egyetemen leszek óraadó tanár, vagy legalábbis valami hasonló. – számolt be a még számára is friss fejleményről lelkesen.

-Hát, ha a te munkádat úgysem könnyíteném meg, akkor lehet, hogy mégis a rendelőt választom. Nyugisabb helynek tűnik. – biggyesztette el a száját kedvetlenül Emma. A délelőtti találkozóhoz képest ez egy elég váratlan és kedvezőtlen fordulat volt. Bryan Thomson ellenszenves képét Robert közelsége tette volna elviselhetővé.

-Akkor válaszd azt! - szusszant türelmetlenül a fiú. – Figyelj, Emma! Átöltöznék, mindjárt jövök. Ha akarod, segítek  neked vacsorát csinálni. Connor hol van?

-Connor biztos valami új hódításán erőlködik – grimaszolt Emma, miközben hátat fordított és a konyha felé indult. Robert szívébe beleszúrt a fájdalom, ahogy arra gondolt, ez a lány teljesen tisztában van a barátja rossz tulajdonságaival, mégis kitart mellette, ragaszkodik hozzá. Sajnálta a lányt és irigyelte a barátját, amiért magáénak tudhatja valószínűleg az egyetlen nőt, aki hajlandó szemet hunyni sajátos életvitele felett.

Emma már odatette a spagetti szószt, mire Robert a szobából előkeveredett. A lány elmélyülten kavargatta a serpenyőben a sűrű, illatos szószt, közben az agya a tölgyfaajtó túloldalán járt. Vajon Robert nem veszi észre, hogy érdeklődik iránta, vagy már régen észrevette, csak éppen nem kölcsönös ez az érdeklődés, és azért olyan visszafogott? Igazság szerint az orvosi rendelő nem tudna annyit fizetni, hogy őket válassza Robert széles vállainak egésznapos látványa helyett, de ezt persze nem kötötte a fiú orrára. Csak próbálta kiugratni a nyulat a bokorból, de nyilvánvalóan csődöt mondott a próbálkozása. Megrezzent, ahogy a fiú hangtalanul megjelent a háta mögött, már látnia sem kellett, az érzékei egyszerűen vigyázállásba merevedtek a közelségétől. Lezuhanyozott – szimatolt felé fordulva, ahogy megérezte a friss, férfias tusfürdő illatát. Az illat a látvánnyal kombinálva összeszorította a gyomrát, a férfi vizes tincsei szinte vörösen csillogtak a lámpafényben. A hűtőből éppen kiemelt két sört és a lány felé mutatta: -Megfelel? Emma csak bólintani tudott, aztán megremegett, ahogy a fiú megfogta a vállát és finoman odébb tolta.

-Majd én vigyázok rá, és odateszem a tésztát főni. Ebben nagy vagyok, nyugodtan rám bízhatod. – mosolygott a lányra. És tényleg, gyakorlott mozdulatokkal tette fel forrni a vizet, aztán szórta bele a sót és a tésztát, majd a szűrővel kicsit megnyomkodta, hogy a forró víz mindenütt átjárhassa. A tészta már lassan elkészült, amikor észrevette, hogy a lány kezében még mindig bontatlan az üveg.

-Nem nyitod ki? – intett a szűrőkanállal az irányába.

Emma mintha transzban lenne, úgy mozdult, aminek a következtében az üveg kiesett a kezéből. Szerencsére nem törött el. Aztán előkotorta a sörnyitót a fiókból, és egy mozdulattal lepattintotta a kupakot. A következő pillanatban Emmát tetőtől talpig beborította az üvegből kipezsgő habos kesernyés lé. ...Robert éppen leszűrte a tésztát; hátrakapta a fejét a sikkantásra, aztán teli torokból nevetni kezdett az elázott lányt látva. Emma sértődötten pislogott. -Nagyon vicces!

-Ne haragudj, de tényleg az. Nem gondoltál rá, hogy felkeveredik? Ennyit minden pasi tud, hogy a sört, ha felborult, csak óvatosan szabad kinyitni.

-Igen? Szóval, ezt minden pasi tudja? Én viszont nem vagyok pasi! – nézett rá Emma harciasan csillogó szemekkel. Aztán a következő pillanatban a tűzhelyről lekapta a már hűlő spagettis fazekat és egy hirtelen mozdulattal Robertre borította. 

A fiú a meglepetéstől ledöbbenve nézte az ingén megtapadó gusztustalan kukacokra hasonlító tekergő tésztát, aztán a tekintetét lassan a harcias pózban a reakcióját leső lányra fókuszálta. A vadászó oroszlán mosolyoghat úgy az áldozatára, ahogy ő nézett Emmára, aki ettől a pillantástól lemerevedve nézett rá, mint nyuszi a reflektorfényben. Aztán a szemétől el sem szakadva Robert maga mögé nyúlt és ujjával belekotort az elkészült mártásba. Már nem volt forró. Nem úgy, mint a pillantás, amit vetett a lányra, miközben lenyalta az ujjáról a piros kulimászt. A lány elakadó lélegzettel figyelte a mozdulatot és képtelen volt elszakítani a tekintetét a fiú száján pirosló foltról. Megnyalta a száját és Robertnek nem is kellett több, az illatozó szósszal teli serpenyőt megragadva, egy csuklómozdulattal a lányra borította a tartalmát. Emma levegő után kapott, ahogy a meleg paradicsomos trutyi tetőtől talpig beborította, befolyva a blúza alá; lusta patakként kúszva a a két melle között.

-Megőrültél? – sikított Robertre, de a hang benne akadt, ahogy a fiú érte nyúlt és a következő pillanatban a vállán egyensúlyozva hosszú léptekkel a fürdőszoba felé vette vele az irányt. A zuhanyt megnyitva, úgy ahogy voltak, beállt Emmával a fülkébe és a testéhez szorítva lassan leeresztette maga elé. A fejükre záporozó víz alatt egymás szemébe meredtek, kutatva valami magyarázat után, hogy mi is történik velük éppen, aztán Robert nemes egyszerűséggel a csempének nyomta a lányt és a szájára tapadt. Nyelve erőszakosan tört utat  a cseresznye ajkak között. Ennél finomabb szószt még soha nem kóstolt – futott át agyán a gondolat, miközben kezei a blúz alá kalandozva kenték el a mártást, felpörögve tőle, hogy Emma harapását érzi az ajkán, ujjait a nyakszirtjén, ...aztán a következő pillanatban kicsapódott a fürdőszoba ajtaja és Connor hangja dörrent bele a párába.

-Ti meg mi a jó francot műveltek? - Connor hangja felháborodottan dörgött a a feszültséggel telt helyiségben. -A konyha úgy néz ki, mint egy véres maffia-leszámolás helyszíne. Farkaséhes vagyok, de a kaja a padlón meg a falakon. Megmagyarázná nekem valaki, hogy mi történt?

Emma ijedten bontakozott ki Robert szorításából, aki homlokát a csempének szorítva próbált levegőhöz jutni, és egyúttal visszatalálni a rideg valóságba. Nem tudta, Connor mennyit látott a csókból, pillanatnyilag úgy tűnt, hogy a kinti rumli jobban érdekli.

-Mindjárt rendbehozom – suttogta a lány halkan, aztán kisurrant Connor mellett, aki a homlokát ráncolva nézett utána.

-Megyek, segítek neki – köszörülte meg a torkát Robert is, és ellépett volna a barátja mellett, amikor az kinyúlt és megragadta a mellén az ételfoltos, vizes inget.

-Ne olyan sietősen! Mi a szart műveltetek odakint? És azt már meg sem kérdezem, hogy mit ... idebent...

-Felborult egy sörös üveg és Emma nem tudta, hogy ha rögtön kinyitja, kifut belőle a sör. Megcsúszott rajta, én meg éppen akkor akartam leszűrni a tésztát, aztán ijedtemben elejtettem a fazekat, s közben levertem a serpenyőt. Ne aggódj, mindjárt rendelek valami kaját, csak segítek Emmának feltakarítani a mocskot. – improvizált Robert, miközben az ingét rángatta ki a barátja kezének szorításából, aztán rögtön át is húzta a fején és a szennyes tetejére dobta.  –Előfordul az ilyesmi. Ha néha te is nekiveselkednél a főzésnek, akkor tudnád. 

Már majdnem becsukta maga mögött a fürdőszobaajtót, amikor még meghallotta Connor hangját:

-Akkor, ha jól sejtem, ez a csók a zuhany alatt, csak bocsánatkérés akart lenni?

Robert megtorpant ugyan, de aztán nem reagált. Egész egyszerűen azért nem, mert fogalma sem volt, mit mondhatna. Ehhez előbb önmagával kellett volna tisztáznia, hogy mi történt. Esetleg Emmától bocsánatot kérni… bár, ötlete sem volt, hogyan kezdjen bele. A konyhát meglátva úgy döntött, ennek momentán nincs is jelentősége, a spagettiszósz ugyanis beborított mindent.