2006. február

február 1.

Hajfestés. Életem első hajfestése. Hát, ez a nap is eljött. Először is beballagtam egy Rossman drogériába, ahol úgy bepánikoltam az előttem tornyosuló majd kétszáz-féle hajfestéktől, hogy ijedtemben felhívtam Nikit. Aztán röpke negyed óra alatt sikerült is döntenem. A Garnier Belle Color világos aranybarna festékét lőttem be. Középáras, tartós hajfesték természetes olajokkal. Persze, elolvastam a használati utasítást és rögtön be is tojtam, mert már a dobozon felkiáltójellel hívják fel a figyelmet, hogy a hajfestés allergiás reakciót válthat ki (akkor is, ha már volt festve a hajad), ezért a próbakenetet nyomd a füled mögé két napra, és ha nem kómáltál be, akkor jöhet is a hajfestés. Mi van??? Fodrásznál festéskor sincs időpont, aztán majd két nap múlva visszajövök!? Hülyeség az egész. Egyébként is nők milliói csinálják, talán én is túl fogom élni, na meg perszer a hajam is. Gábor ajánlgatta, hogy majd segít, de ő csak a hét végén akarja természetes fényben megcsinálni, az esti lámpafényben vagy leginkább magában nem bízik. Én meg nem várok, szerintem holnapnál tovább nem bírom.

Prága ügyben a kocka el van vetve, a szállást megrendeltem, előleget már át is utaltuk, jövő héten megveszem a vonatjegyeket. Kölköknek meg rosszul esett, hogy ilyen lelkesen tervezgetünk nélkülük. Most mit mondjak, ők nem ezt csinálják egész évben?

Örömmel olvasom, hogy szépen gyarapodtok kilóilag. Eddig csendben lapítottam és szégyelltem magam, hogy olyan kis pocim lett, a nagy sejhajomról már nem is beszélve. Ahány fotón szembesülök magammal, mindig azt látom, hogy még pofára is kikerekedtem, nem mintha régebben nem lettem volna kifejezetten kerekképű. Meg valahogy széltében erősödtem, amitől aztán már korántsem tűnök olyan karcsúnak, mint ezer évvel ezelőtt voltam. Mintha alacsonyabb is lennék, de tényleg. Nem jó érzés, de annyira még nem keseredtem el, hogy komoly tornázásba fogjak. A fájós derekammal egyébként se egyszerű dolog, mert hogy csináljak napi 50 felülést, ha közben kiakad a derekam? Gábor is pocakot eresztett, hol van már a kockahas… Még jó, hogy a doki szerint fogyóznia kéne, erre  babgulyást kíván meg pacalt. Ha a doki tudná mit jelent nálunk a diéta, visszaadná a diplomáját.

***  

február 2.

Itt Réka, az alacsony és barna nő. Az alacsony ugyebár optikailag értendő, ezt ne is feszegessük. A barna viszont… történt ugyanis tegnap este úgy nyolc után, hogy nem bírtam tovább, bevonultam a fürdőszobába a hajfestékkel. Akkor még szőkésbarna voltam, bár inkább már szürkülős. Aztán a világos aranybarna festéktől enyhén vöröses gesztenyebarna lettem. Gábornak tetszik, szerinte fiatalított is rajtam (nem akartam rákérdezni, hogy miért, olyan öreg voltam már? J ) és most már tulajdonképpen én is elégedett vagyok. Szóval, hajfestést vállalok! Ja, most már nagy a pofám, de amíg a festék dolgozott, én paráztam, hopgy marad-e haj a fejemen, vagy csomókban jön le.

Gyurmával is jól összerúgtam a port. Megint. Már kezdem megszokni az állandó csatározásokat. Új dilije, hogy neki tuti fogínysorvadása van, ki fognak hullani a fogai és protkója lesz. És én miért nem teszek meg ennek elkerülése érdekében mindent? Mi van??? Mégis mit? Orvoshoz menjen a kérdéseivel, annak ebből van diplomája. Aztán ha tudjuk a tennivalókat, akkor majd segítek. De nem is a hülyesége akasztott ki, hanem a stílusa, mert olyan arrogáns, hogy egy idő után az ember tényleg már nem is a tartalomra figyel, mert a köd rászáll az agyára a hogyantól. És nekem utólag ne kérjen elnézést, mert azzal már tele a padlás. Felnőtt ember, tanulja meg kezelni az indulatait, mert még megkaphatja azokat az anyai pofonokat, amiket annak idején elmulasztottam.

Na, megyek is, mert most nem vagyok valami épületes levelezőpartner.

***  

február 17.

Hát, szépen alakult ez a hét. Lényegében ma keltem fel először, végigfeküdtem a hetet. Attól eltekintve, hogy időnként akkorát tüsszentettem, hogy a plafonról a légnyomás levitte a pókhálót, és mindenféle testnyílásaim elé itatóst kellett tennem, tulajdonképpen kifejezetten élveztem a fekvést. Már tegnap fel akartam kelni és bemenni a boltba, de Gábor azt mondta, hogy talán jobb lenne, ha egész héten itthon lennék. Ha nem is fekszem, de a lakásban. Nekem meg nem kellett kétszer mondani. Nem tudom minek hívják ezt a kórt, mert ugye fizikailag annyira azért nem lehettem fáradt, de egyszerűen jól esett feküdni, mint egy darab fa. Maximum egy kis könnyed, erotikus Heather Graham könyvvel próbálkoztam, nehogy megerőltessem az agysejtjeimet. Lényegében ebből állt a gyógykezelés. Fekvés és számomra meglepő mennyiségű folyadék ivása. Szerintem napi három liter simán. Enni sem volt étvágyam, pedig drága szüleim hordták ide a kaját, hogy a család férfi tagjai éhen ne haljanak.

Szóval, ma déltájban végre felkeltem, fürödtem egy nagyot, hajat mostam, áthúztam az ágyat. Tettre és harcra kész vagyok újra! Na, azért annyira nem, hogy a két hét alatt összejött kosztól a lakást már most megszabadítsam.

Rettentően sajnáltam, hogy a hóesésből kimaradtam, még az ablakon keresztül is csodaszép volt. Persze a hólapátolás megint Gáborra maradt, a kicsi suliban volt, Gyurma meg… hát, rajta szokás szerint győzött a lustaság. Ez ügyben (is) hegyi beszédet tartottam neki, mire ma fél kilenckor elő is bújt a barlangjából, bár sok köszönet nem volt benne. Ült a gépe előtt, de tuti nem azzal foglalkozott, amivel kellett volna.

*** 

február 22.

Nórám, meg tudom érteni, ha mísz vagy, én is az vagyok. Persze ehhez kellett az is, hogy hazajövök, mind a két fiú itthon. Az egyik éppen indulóban, cipőjéből másfél kiló ezmegaz épp most hullott ki. A kutya a lábamról majd lever. Nem azért, mert annyira imád, hanem mert a két pasi délután fél háromig nem talált rá öt percet, hogy a kertbe levigye. Amikor feljön, nyalja a pofáját, ami azt jelenti, hogy a szomszéd macska- vagy madáreleségét megint megette (vagy macskát, vagy madarat), mert hiába is kérem, hogy ne borítsanak ki a kertbe mindenféle ételmaradékot. Mellesleg meg hasig sáros, mert ugye még itt minden olvad és sáros és neki a száraz járda nem jó. És most hiába takarítom fel, a tappancsaiból majd órák múlva hullik ki, akkor kezdhetem előlről. Mellesleg edzésre mennek, csajozni meg ki tudja hová, de rajtam kérik számon a tegnap este kiosztott melóikat, könyvtár, jegyzetelés, ilyenek. Gábornak is mennem kellene pár helyre, szakadjak ötfelé, de ők azok, akik nem érnek rá semmire. Mondtam már, hogy tele a hócipőm???

Szóval, nagyon is megértünk arra a mozizásra. Kriszti is nagyon dícsérte, szíve szerint eljönne akár még velünk is újra megnézni, Gyurma persze azonnal leherótozta. Illik ennyire rágerjedni 46 évesen a romantikus lányregényekre? Ciki vagy sem, én ilyen voltam, most már ilyen is maradok. Lassan lehet gondolkodni a nyugdíjon, nekem meg a virágzó réten lovagló fekete hajú, kék szemű kétméteres – esetleg egyenruhás – 19. századi nagy Ő-n jár az eszem. J A többit a fantáziátokra bízom. Most fogok meghülyülni?

De még ez is ezerszer jobb, mint amikor álmodok, mert akkor olyan orbitális marhaságokat… agyrém. Ma éjjel is… Kiskölköt valaki fejbe lőtte az ágyában (???), én tudtam, hogy ki volt az, de nem mertem tanúskodni, hogy a többieket megvédjem. Tiszta elmebaj. Persze, úgy keltem, mint akin átment a hajnali gyors, aztán még vissza is tolatott. Ráadásul még ki se beszélhettem magamból, mert most ilyenekkel  traktáljam a gyereket vagy éppen az apját?

***  

február 28.

Niki, isten éltessen! Meglepett, hogy magad alá zuhantál ettől a 45 meg egy kicsitől J Nem olyan vészes az, én csak tudom J Részemről ugyan néha azon elmélkedem, hogy nem ártana egy kicsit jobban a koromnak megfelelően lenyugodnom, de én meg azt hiszem, mienk a világ, most múltam 25; na jó, esetleg már 30 is. Ha rajtam múlna, magas sarkúban tipegnék (ha még rá tudnék állni) meg miniben. És főleg nem azon filóznék, hogy egy ujjatlan topban most lötyög a karom bőre vagy sem.  Hülye vagy? A lakás van értünk, nem mi a lakásért… ilyen és hasonló okosságokat gyártok, és mosolygok minden csiripelő kismadárnak meg tavasznak örülő mafla kutyának. Irigylem a babát várókat, romantikus hétvégéket tervezgetek (legfeljebb nem jön össze, de az már Gábor sara), szóval valahogy nem bírok öregedni. Azért, ha már elég gáz lesz, amit művelek, csapjatok nyakon! És persze ha be vagyok havazva, akkor belőlem is előjön a mísz p.csa, de látok ilyet jóval fiatalabb kiadásban is. Fel a fejjel, nem vagyunk még öregek! Aki ezt állítja, az minimum hazudik.

2006. január

2006. 

január 9.

Boldog új évet mindenkinek! Bocs, hogy eltűntem, nem is tudom, konkrétan mi volt az ok, csak jegyzeteltem, hogyha majd végre klaviatúrát ragadok, semmit ne felejtsek el.

Hát igen, Nórám, a Golffal mi is valami hasonló kálváriát jártunk végig. A mai napig emlegetem azt a dísztököt, aki felvette a rendelésünket, mert legalább neki lehetett volna annyi esze, hogy lebeszél a fekete üléshuzatról, ahelyett, hogy rábeszélt. Én hülye meg hagytam. Meg elmondhatta volna, mennyire kiszúrunk magunkkal, ha a három ajtós változatot választjuk az öt ajtós helyett. Végül is ő a szakember. Vagy nem. Mondjuk, mi sem voltunk a helyzet magaslatán, nem is értem, csak venni akartunk valamit, a józan eszünk meg a béka segge alatt volt, most aztán szívhatjuk a fogunkat. Az összes eddigi kocsinkban világos huzat volt, mégsem volt elkoszolódva egyik sem, a fekete meg direkt kiszúrás, főleg, hogy világos szőrű kutyánk van. Azt meg végképp nem gondoltam, hogy majd nekem kell állandóan bemásznom a hátsó ülésre.

Én itt teljesen beleéltem magam a tacskó-projektbe, annyira tetszett a saját ötletem, hogy Gábort egy ilyen kis mitugrásszal lepjem meg a szülinapjára. Aztán felhívtam egy tenyésztőt. Nagyon jó fej volt, korrektül végig hallgatta az előzményeket, az ötletet és a félelmeimet is, aztán jó bőven kifejtette a véleményét. Lényeg, hogy a gyerekek után ő is lebeszélt a tacsiról. Ugyanis talán bármilyen más fajta tudomásul venné, hogy itten egy baromi nagy, öreg kutya nevelget egy kis szaros kölyökkutyát, de a tacskó más műfaj. És ezt azért volt alkalmunk annak idején saját bőrünkön is megtapasztalni, csak hát az idő megszépíti az emlékeket. Ahogy nyiladozik majd a csipája, próbálkozik majd a hatalomátvétellel, mert ő tacskó; a Morcnál meg ez nem nagyon jön be, mert őt meg tacskó nevelte. Szóval, nem szeretném, ha még ifjonc korában eltenné láb alól a nevelőpapa a 80 ezres kis csöppséget. Ugyanis egy jó tenyésztő ennyit kér. Persze lehet szerelemgyereket is venni 20 ezerért, és most lehet nekem is okosakat írni, hogy mennyi ebben a lutri. A végén kínomban már Gáborral is leültem megbeszélni a dolgot (nesze neked meglepetés!), és ő is amellett volt, hogy Morc mellé inkább ne. De azért már az is jól esett neki, hogy az ötlet egyáltalán felmerült bennem. Nektek nem kell mondanom, hogy a lelkiismeret-furdalás azóta a szörnyű nap óta is dolgozik bennem. Talán ezzel akartam kompenzálni, már amennyire azt egyáltalán lehet. De titkon egy kicsit meg is könnyebbültem, hogy mégsem csapunk bele ebbe a kiskutya-buliba.

Újévi meló részemről csak annyiban húzósabb, hogy az egész évet ilyenkor ellenőrzöm, a hiányzó papírokat keresgélem, pótolom, ellenőrzöm a lakás, nyaraló, üzlet összes számláit, nehogy később bukjon ki valami turpisság. Pénztárgépet is elvittem a szervízbe, hogy lezárják a memóriáját, nem voltam az ötlettel egyedül. Vártam majd négy órát mire végeztem, közben szakadt az eső. Se elmenni, se odakint várni nem lehetett, ezren tolongtunk egy p.nyi helyiségben, közben vagy tíz gép ontotta magából a bizonylatot, majd elsült a fejem. Közben kínáltak kávéval, de hát abból se lehet meginni hármat, mert ott kapsz agyvérzést. És leginkább egy szék hiányzott, mert az ázott emberszagban, zajban már ott tartottam, hogy csendesen leülök a padlóra.

Jelentem a mikulásvirágom megemberelte magát. Karácsony előtt már azt hittem, eldobja az összes levelét, de azóta is szépen virít, és ezzel alighanem rekordot döntök, mert még novemberben vettem. Máskor ennyi idő alatt már a harmadikat gyilkolászom.

Upsz, ki kell lépnem, megjött a ház ura. Folytatás következik.

*** 

január 12.

Az az igazság, hogy nekem is annyira tele a fejem mostanában mindenki más dolgaival, hogy alig akad pár értelmes mondat, amit veletek oszthatnék meg. Az adóbevallás miatt már nem nyafogok, Nóra úgyis kiosztott már emiatt, és valahol igaza is van. Az ilyen görcsölések elkerülésére találták ki a könyvelőt, akinek az a szakmája, hogy minden változásra figyeljen. Nekem meg ehhez újra kellene születnem. Nem is egyszer.

Gábor is tiszta idegbaj és persze kin veri le, ha nem rajtam, végül is a vevőket nem küldheti a fenébe. Én kinek hisztizzek? Ráadásul rém udvarias. Másokkal. Más hülyeségét nem kéri számon, á nem, ő úriember… a feleségem majd személyesen odamegy, dehogy postán, á nem, meg nekik sem kell a saját saruk után szaladgálni, hiszen az asszony azért van, hogy szétszaladgálja a maradék agyát.

Közben sír, hogy nem megy a bolt, de a kocsit jelentsem be a szerelőhöz, hogy nem szól a dudája és hívjam fel a kipufogóst is, hogy nagyon hangos. Azok persze kérdezik, hogy mikor hozom (ééén??), hát azt meg én honnan tudjam, ha még a párom se tudja, mert momentán egy fillérje sincs. De azért telefonáljak. Szőnyeget rendel az üzletbe, mert a régi linóleum nem tetszik, de persze ehhez spéci kis porszívó is kell. Kutyát nem sétáltat, mert egész nap álldogál a boltban, itthon örül, ha ülhet. Késő éjjelig ül ebben a tetves gépben, amikor végre jön aludni, akkor megjelenik Gyurma, hogy csak ezt elindít, meg csak azt megnéz. Én persze elküldöm a sunyiba, hogy nem tudok tőle aludni, akkor felébred a kicsi és elküld mindenkit a sunyiba, hogy most már ő sem alszik. Hajnalban aztán jön a szőrös családtag, aki csak engem talál meg, hogy vigyem le a kertbe, ahol tulajdonképpen csak a madárcsicsergést akarta hallgatni. Visszajövök, bújnék az ágyba, szól az úr hangja a kicsitől, hogy kér egy kakaót, mire megkapja, Gábor is kér egy teát, már nem is érdemes visszafeküdni. Aztán este mitől vagyok olyan, mint a fatojás, borulok fel a tévé előtt, még azon is bealszom, ami érdekelt (volna). Gyurma szól, hogy legkésőbb fél nyolckor ébresszem fel, ami nagy szó, hiszen háromkor kapcsolta le a lámpát – addig én sem aludtam mélyen, őt füleltem. Persze felébredni nem tud, sokadszorra már ordítok, jól kezdődik a nap. Ráadásul megkapom azt is, hogy szörnyű a hangom, ha így kieresztem. Bocs, majd járok énektanárhoz. Egyébként meg éjjel kettőkor a törött pohárcserepeket söprögettem, amit lekaratézott véletlenül, amikor a fogmosásból osont visszafelé. Néha már azt kívánom, ő is menjen valahova a nagyvilágba. Persze, a kiscsaj miatt nem fog, meg hát alapvetően lusta ő ahhoz, hogy valahol a távolban önfenntartson.

Na pá, elég míszre vettem a figurát, de valahogy mostanában ez az alaphangulatom. Bocs meg egy anyamedve.

*** 

január 16.

Olvasásban bevallom, most a nagyon könnyed, romantikus vonalra vetődtem rá. Nora Roberts regényeire. Leginkább a családregényeire, amikor van 3-4 testvér, aztán azoknak a boldogsághoz vezető roppant rögös, de tömény erotikával fűszerezett útját követi végig. Mit mondjak, nem kell hozzá doktori cím, hogy az ember kövesse a történetet, viszont garantáltan kisimítja a ráncaidat a lelkeden. Időnként vannak ilyen időszakaim, amikor szinte függő vagyok ezekre a regényekre, aztán szép csendben elmúlik és jöhet valami tartalmasabb irodalom is. Freud biztos tudna kezdeni valamit ezzel a dologgal, de úgy vagyok vele, hogy amíg nem kövesedek bele ebbe az állapotba, addig azért nagy baj még nincsen. Vagy ha van, hát nem veszem észre. A karácsonyi könyveimből eddig csak Dan Brown-on vagyok túl, sehol Provance, se Toscana, nem is értem magam. Viszont a múltkor elkísérhettem a kicsit moziba (ez igen nagy kegy tőle), a Játszik még a szív. c. angol filmet bátran ajánlom mindenkinek. És már nyomták a Da Vinci kód előzetesét is, totál-brutál, azt meg kell nézni!

Na, jól van, egyelőre ennyi, megyek romeltakarítani, mert amikor ma hazajöttem, tele volt a konyha egy rakat férfival, a kicsi csoporttársai ugrottak fel számvitelezni kicsit. Az egyik srác elment reggel a Külker Főiskolára, mert ott ugyanazt a vizsgaanyagot írják, és ugyanaz a tanár is adja le az anyagot. Beült és lemásolta a példákat, aztán angolosan távozott. Na, ezeket a feladatokat dolgozták itt ki nagy lelkesen. Csináltam nekik egy rakat melegszendvicset, kiraktam az italokat, pillanatok alatt eltűnt minden, és rövidesen mindenki. A kupi meg itt maradt.

*** 

január 24.

Kiskölök évfolyamelsőként zárta a félévet. Nagyon büszkék vagyunk rá, ő is magára, de a bátyja szerint ez nem normális J Ettől függetlenül is fel volt dobva, mert az utolsó vizsga után beültek egy haverjával egy közeli kávézóba és két kiscsaj kikezdett velük, az egyik nagyon határozottan Tibával. A gyerek önbizalmának most nagyon jót tett ez az apró kis kaland, hogy egy csaj teljesen nyilvánvalóan érdeklődik iránta, mégsincs minden veszve, mert már nagyon temette önmagát. Aztán kicsit el is szállt, mert a frissen kézhez kapott ösztöndíjával elment vásárolni – mert ő megérdemli – és hihetetlen agyatlan dolgokat vásárolt a síeléshez. Ilyenekből már van egy pár, lassan dizájn-centert nyitok a hülyeségeiből.

*** 

január 26.

Gyurma megint rendesen kiakasztotta az őseit, azaz minket. Lazán elvonult 11-re vizsgázni, ahol kiderült, hogy 9-re kellett volna mennie. Így aztán eggyel megint több tantárgya lesz a következő félévben. Gábor is nagyon pipa volt, mert a leányzó tegnap is itt tévézett, amíg szívszerelme a vizsgára készült. Na ja. Képzelhetitek. Mi elmentünk megnézni az Üvegtigris 2-őt, de mire hazajöttünk, ők is itt moziztak, ugyanazt. Szerintem már akkor a tévé előtt ültek, mire mi a kapuig elértünk. Olyan link ez a gyerek, nem is tudom, hogy lehetnek ennyire mások az öccsével. Persze azt sem kell félteni, hülyeség dolgában ő sem áll rosszul, csak más természetű őrületei vannak. Jó, tudom, kár most már sápítozni, mert nem a sarki rendőr rontotta el őket, hanem mi, leginkább én, de őszintén szólva nem biztos, hogy sok mindent másképp csinálnék, ha újra kezdhetném. És persze az is egy dolog, hogy az ember tanul a hibáiból, az meg egy másik, hogy mennyire tudja a nagy tudományát egy kis karakteren érvényesíteni.

*** 

január 30.

Nálunk viszonylagos a nyugalom. Kiskölök vasárnap elautózott Bohinjba. Itt gyülekeztek a ház előtt, így aztán láttam, hogy kikkel utazik (meg hogy mennyi piát vittek magukkal, sícipőkben Bacardi hegyek). Szegény teljesen romjaiban volt, hogy négyük cucca még a síbox ellenére se nagyon fért be, ezért ki kellett venni a Golfból a kalaptartót. Micsoda szentségtörés! Az ő drágalátos autója (ezt ő így érzi, mi meg ráhagytuk) nem a legjobb formáját mutatja majd, ha kiveszik a csomagokat. Borzasztó. Mi közben itt agyon izguljuk magunkat, hogy 100 kilométernél többet eddig egyhuzamban még nem is vezetett, főleg nem télen, hóban-fagyban. Külföldön meg még egy centit sem. De hát el kell kezdeni ezt is egyszer, csak mi balgák hittük, hogy majd a mi védőszárnyaink alatt, nem pedig haverokkal a háta mögött. Ezek után vidáman sms-zett, hogy rendben odaértek, nem is volt fárasztó az 550 km, meg egyáltalán minden happy. Most pár nap viszonylagos nyugalom (a sípályán ne érje semmi baj), aztán majd pénteken izgulás a hazaút miatt.

Gáborral márciusban Ausztriába akartunk menni pár napra a kutyával, de jól keresztbetettek, mert nincs hely abban az időpontban. Gábor ment volna később is, de én meg vagyok sértődve. J 18 éve oda járunk, erre pont nekünk nincs hely, már nem is akarok menni. Feldobtam, hogy mi lenne, ha inkább Prága felé vennénk az irányt? Erre persze azonnal rákattant, mert Prága neki is nagyon tetszett. Kitaláltuk, hogy vonattal mennénk, szinte percre azonos az utazási idő, mint kocsival, viszont sokkal kevesebb a nyűg (főleg ott a parkolással). Igaz, így a kutya marad itthon, de talán ez sem baj. Nem lesz nagy túra, csak három éjszaka, de ha fele annyira jól sikerül, mint másfél éve a barátainkkal, akkor én már nagyon elégedett leszek. Most nem kell senkihez alkalmazkodni… szóval, végre kettesben! Hívom is a Máv-ot, hogy az elképzelt napokra van-e egyáltalán jegy, mielőtt nagyon beleélem magam.

2005. november - december

november 4.

Hát, a gép nálunk is elég sokat vacakol, időnként valami vírus is bekúszik a halálosan komoly szűrőkön át is. Olyankor persze nemzeti gyász van, a fiúk a hajukat tépik, mire megoldják. Ha tudják. Gábor is tiszta para, ha idegen jár a lakásban, legyen az szerelő vagy villanyóra-leolvasó, postás vagy bárki. Pedig innen csak engem lehetne elvinni, se ékszer, se pénz. A nagyobb darabokhoz meg daru kellene, azt csak kiszúrják a szomszédok. Azért ez olyan szar, hogy mindenkiben a gengsztert látja az ember, mintha a tisztességes emberek már kihaltak volna, pedig nem. Csak már zsigerből retteg mindenki.

Tudom, már várjátok, hogy anyósról írjak, hát van is mit. Ebéd megint nálunk a szokásos beszólásaival. Ő most nem eszi a csirkét, mert azt mondták a tévében, hogy influenza van. Mondom, ettől nem kell félni, mert ez még tyúkot se látott, műcsirke, nem háztáji. Na, akkor meg az volt a baj. Volt kolbásszal dugott karaj, de az meg disznóból van, azért nem kell. Ja, mint a rántott hús nála, na mindegy. Persze a legnagyobbat akkor alakította, mikor ebéd után felmentünk együtt a temetőbe. Gáborral ott vettük meg a virágot, ő csak kérdezgette a néniket, hogy mi mennyi, aztán felháborodott és inkább nem vett semmit. Viszont később mondja Gábornak, hogy azért apád ennél többet érdemelne. Na, ott majdnem elhagytam az úrinői státuszom. Nem jött fel a férje sírjához, amikor hívtam, merthogy nem ér rá (millió dolga van tényleg, egyik sorozat követi a másikat, nincs öt perc, amikor el tudna szabadulni), soha egy szál kórót nem hoz, de amit mi viszünk az kevés… Sikerült a fiát felhúzni, én meg már emiatt is legszívesebben betakartam volna. Némi földdel mindenképp.

Mostanában egyébként is nagy arc. Tegnap is bejött a boltba. Nyitva hagyja az ajtót, mert neki kabátban melege van. A fia meg fagyjon meg, világos, mert ugye nincs fűtés, ha ő kiengedi azt a kevés meleget, órák alatt sem melegszik vissza. Szerencsére most nem kért kávét, mert akkor azért mondtam volna, hogy inkább meghívom a szomszéd presszóba. Viszont eszébe jutott, hogy a Kaiserben hagyta, amit vásárolt, mert nem kosárral vásárolt, hanem kocsival. Azt meg csak visszatolta a helyére, de nem vette ki belőle a cuccot. Picit szenilis csak, nem?

Visszatérve a temetőhöz. Felszállunk mindannyian a villamosra, ami persze tele, az anyu átadta neki a helyét. Mire a szemközt ülő srác meg az anyunak. Jóanyám persze nem ül le, mert ő úgyis mindjárt leszáll, mire anyós átül oda, mert ő úgysem szeret háttal utazni (örülne, hogy ülhet). Aztán amikor leszállunk, utánunk kiabál, hogy „drága gyermekem, holnap majd bejövök a boltba”, mert azt mindenkinek tudni kell, hogy az ő fiának boltja van. És be is jön. És kezdi mondani, hogy a Gyurmától milyen csúnya dolog, hogy nem jön fel a papa sírjához. Megjegyzem, eddig mindig feljött, bár ugyebár a nagyapját soha nem is ismerte. Anyós se mesélt neki soha róla, az apja se nagyon, de azért kötődjön. Én meg nem is neheztelek rá, mert pont anyós ne játssza meg a fene nagy áhitatot, amikor ő is csak akkor jön, ha hozzák, magától véletlenül se, pedig hát ő a felesége volt.

Más. Már Gábor is szóvá tette, hogy Gyurma túl sokat kavar mostanában a Krisztivel. Közben kiderült, hogy ezek nagy részéről a kislány szülei nem is tudnak, ő olyankor elvileg a barátnőivel van. Hiába mondom, hogy ebből még nagy lebukás lesz, mert ez egyszerűen törvényszerű, nem hisznek nekem, pedig hát még élénken emlékszem, hogy ezek a dolgok hogy mennek. J A kicsi meg… lábadozik a szakítás óta. Agyára ment már a Dóri az állandó féltékenységével, de persze hiányzik is neki. Hétvégén gólyabál lesz, ahova készül erősen, mert kinézett egy kis elsőévest. A nevét is tudja, meg azt, hogy nem jár senkivel. Vett egy új inget, nyakkendőt és lelkigyakorlatot a csoporttársnőktől. A mixer papírjával nagyjából kitörölheti, bár ahhoz elég kemény az a „diploma”, de sehol nem tudja magát eladni nyári munkára, de még év közben sem hétvégi kisegítőnek.

*** 

november 7.

Hát, kutya ügyben hozzám a legjobb helyre fordultok, én aztán mindent megértek, együttérzek. J Az biztos, hogy kell bizonyos fokú lazaság a kutyatartáshoz, főleg lakásban. Tisztaságmániásoknak nem ajánlott. Én már arról is leszoktam, hogy naponta többször felmossak, jó ha egyszer megteszem, akkor sem fertőtlenítek, mert nem használ az senkinek.

A hátam nekem is fáj, de nem hiszi el nekem a családom se, pedig sokszor ordítani tudnék már az állandó fájdogálástól. Mondjuk, ma is akkorát rántott a busz a karomon, nem is tudom miért fáj hol a jobb „szárnyam”, hol a bal. Visszatérve a családra, amíg nem látványos a dolog, mondjuk púpom nő vagy ilyesmi, addig úgysem érdekli őket, hogy fájok. Merthogy nem látványos, mint egy lábtörés.

Kiskölöknek a szülinapjára kitaláltam, hogy vegyünk neki egy rendes kis franciaágyat. A Kika-ban láttam is egy helyes rattanfejű futonágyat. Most éppen akciós is. Igazából Gyurmának is kellene, mert Kriszti egyre többször alszik itt, de az úgy imádja a régi ágyát, hogy nem szempont, hogy a kis barátnője a falvédőn alszik szinte.

Na, megyek lomtalanítani a ruhás szekrényt, mert annyi olyan cucca van mindenkinek, amit már lassan évek óta fel sem vesz, az újak meg már nem férnek be. A turi meg vagy beveszi vagy megy a családsegítőnek. Bár, férficuccok nem érdeklik őket, úgyhogy nem ebből fogok meggazdagodni.

Szerdán egyébként Bogival színházba megyünk. Csórikám a Padlásra vett jegyeket, ami nekem nem egy örömhír, de legalább színház, mert lassan már az idejére sem emlékszem, mikor voltunk. A Padlás meg… utoljára akkor láttam, amikor Gyurmáék adták elő az általánosban. Pici fiam volt a Rádiós. Elő is vettük a fényképeket, és még ő is elvigyorogta magát, hogy milyen helyes kis pasi volt, most meg egy kétajtós ruhásszekrény.

Kiskölök gólyabáli románca nem nagyon alakul. Tudják egymás számát, de most a vizsgákra koncentrálnak. Hát, ez nem úgy hangzik, mint egy fantasztikus viharos szerelem. Nem baj, ő tudja, mi kell neki. Majd pénteken meghülyül úgyis, mert a szülinapi bulijára a Marcangolóba a Dóri is elmegy, mert akkor akarják visszaadni egymásnak, ami még náluk maradt (papucs, póló stb.) Mindenesetre hülye egy időzítés, szerintem.

*** 

november 14.

Vasárnap kiskölköt ünnepeltük, 20 éves lett a szentem. Ebéd szokásos anyós felhangokkal. Adta a kiváló nagymamát, közben ha Gábor nem szól neki, eszébe sem jut, hogy a kisebbik unokájának most van a szülinapja, a hanyadik meg végképp nem. Gyerek a nagy ünneplés közben egyszercsak elindult, mert az Ikeá-ban ültek össze a másnapi zh-ra számvitelt gyakorolni. A múlt héten összehozott egy művészettörténet ötöst, viszont az idegenforgalmi földrajz dogája eltűnt, mert nem írta rá a nevét, most azt vadássza. Ilyenkor nem tudom, mi van, ha esetleg nem kerül elő, gondolom úgy veszik, mintha meg sem írta volna, az meg elég gáz lenne.

Voltunk a Kiká-ban, az ágy tetszett neki, meg is rendeltük, két hetet kell várni rá, nem is értettem. Ehhez képest másnap telefonáltak, hogy megjött az ágy, mehetünk érte. Mondjuk, ez most kivételesen jó hír volt, de hogy a saját készleteikkel ennyire ne legyenek tisztában…  Nem mondom, hogy percek alatt összedobtuk, mert kínlódtunk rendesen, mire a trükkre rájöttünk, de most nagyon helyre kis szobácskája lett. Gyurmához bevittük a kanapét, centire elfért, így ha akarják, kinyithatják, ha meg nem, akkor kényelmesen nézhetik a filmeket.

Gyurma az ebéd után hazavitte a nagyanyját, aztán a Krisztit is, héba-hóba had lássák az ő szülei is. Mi közben itthon régi videókat nézegettünk, amikor a kicsi még fél éves volt, a nagy három. Hogy ezek milyen édesek voltak! És hogy elrohant húsz év! Hihetetlen.

Jóanyám persze beszólt anyósnak, mert állandóan az influenzás csirkékkel jött, hogy „az is csak döglött csirke, amit a testvérééktől kap”, merthogy tuti nem élő. De az ő humora nem anyósnak való, megint van durci, viszont a kergekóros marhavadast azért csak lenyomta a drága mama. Persze, ha nem eszi, akkor éhes is maradt volna J

Jut eszembe, nincs momentán egy ügyes, olcsó, ráérő csőgörény-ismerősötök? Mosogatóm teljesen megadta magát. Gábor a szifont leszedte, az olyan tiszta, mint a Balatonpart ápoltabb helyeken, de a víz baromira nem akar lemenni. Még jó, hogy szűrőt használok. Más meg beleenged mindent, de gondja semmi. Már mindenféle atommal próbálkoztam, tenyeremen vízhólyag a pumpálástól, de sehol semmi eredmény.

*** 

november 15.

Fél tíz és még sehol az ablakosok meg a csőgörény. Nem lesz ez így jó! Lakás már teljesen szétrombolva, munkára előkészítve, emberek meg sehol. Közben meg már a muskátlikkal kellene foglalkoznom, mert az is egy félnapos meló, de a csőgörény előtt nem akarok belekezdeni, mert elég nagy koszolással jár, és ne abban henteregjen a szaki. Hülye vagyok, hogy még én vagyok rá tekintettel!

*** 

november 16.

Na, ezen is túl vagyunk, nem volt semmi. Itt paráztam, hogy nem jönnek, felhívtam mind a két brigádot, hát éppen kanyarodtak be az utcába, egyszerre álltak meg a kapu előtt, csak úgy tódult befelé a sok szakember. A csőgörényes pali volt vagy 120 kiló, alig bírt leülni a mosogatószekrény elé, de ügyesen bebűvölte a görényét a lyukba, igaz ehhez szétgyalázta a spéci szifonomat, a mosogatógép csövét újra bele kell majd ragasztani, addig viszont a rendes mosogatót sem tudom használni nyugodtan, mert maga alá csinál. Viszont a víz szörcsögve ömlik lefelé a csőben, és ez már öröm. Mindig a dolgok jó oldalát kell nézni! - ez a mára rendelt jó tanácsom és okosságom csak nektek, csak most és főleg ingyen. A csőgörény viszont drága volt.

Közben ablakosok kikapták a hálószobai ablakot, berakták az újat és akkor kiderült, hogy a lyuk íve meg az új ablak köszönőviszonyban sincsenek egymással.  Ettől kicsit idegesek lettünk mindannyian, mert ugyan ez az ő saruk, de újat csinálni elvileg hat hét, addig meg csak nem lehetünk ablak nélkül. Aztán elrongyolt a főnök valami spéci anyagért, amiből bejárati ajtókat csinálnak, aztán azzal pótolták ki az ívet, kívülről nem látszik, bentről is kapott takarást, de ha egyszer majd szétszedi valaki, akkor azért látja majd, hogy ez micsoda fusizás. Ezzel aztán volt is annyi plusz melójuk, hogy még este hatkor is itt krampácsoltak. A fürdőszobába meg elfelejtettek katedrálüveget rendelni, így sima, átlátszó üveg van az ablakban, ami azért egy fürdőszoba esetében nem túl ideális. Őrület. Állnak majd a hapsik a klotyó előtt és lógatják a lompost a szomszéd képébe, hogy az én hab testemről már szó sem essék. Na, Gábor aztán hozott valami fóliát az üvegre, amitől elvileg úgy néz ki, mintha, pedig nem… Mindegy, úgyis veszünk elé az Ikeában faredőnyt.

Kiskölök elvileg tanulmányi kiránduláson volt a mixeresekkel a budatétényi Pezsgőgyárban. Aztán este, amikor hazakolbászolt, kiderült, hogy a kirándulás elmaradt, mert egy kocsiba nem fértek be nyolcan (itt már el is vesztettem a fonalat, hogy mi az, hogy kocsi…), ezért a szokott helyükön koktél-gyakorlás címszó alatt úgy beszoptak, hogy vigyorgott itt egész este, mint a tejbetök. Ittak fejenként 8 koktélt, majd végül az oktatótól kaptak egy Tequila-bummot (már a neve sem hangzik jól), ami a gyerek szerint feltette az estére a koronát, mert addig még spiccesnek sem érezte magát. Tökéletes befejzése volt a napnak, mert a romtalanítás miatt már úgyis alig álltam a lábamon, meg nem voltam túl elfogadó hangulatban sem. De a szobája teljesen rendben várta az elnyűtt ifjút, aki viszonylag korán nyugovóra is tért.

*** 

november 17.

Ma elvittem a bömcsit a szerelőhöz, holnap a Golfot kell, közben befizettem vagy félmillió forintnyi számlát, de a hét végére úgy néz ki, végre egyenesbe kerülünk és végre nem kísértenek a rémálmok a rengeteg kifizetetlen számla miatt. Mellesleg megérné egy pszichomókusnak összegyűjtenie az álmaimat, szerintem utána ő is kollégához fordulna, mert totál becsavarodna. Na, én is így vagyok vele. Gábor szerint ő soha nem álmodik, szerintem én helyette is. Van hogy felébredek, de mikor visszaalszom, ott folytatom, ahol felébredtem. Vadabbnál vadabb dolgok, de erotika sajna még véletlenül sincs benne soha, csak tömény marhaság. Sajnos.

Jaj, még egy adalék a múltkori mesteres naphoz. Csőgörény a konyhában, ablakosok éppen verik szét a hálószobát, ajtó tárva nyitva, mert hordják az anyagot, én meg a muskátlikkal molyolok. Éppen kifelé megyek a lépcsőházba, amikor egy pasi áll az ajtóban, keze tele papírokkal, hogy csókolom, jöttem a szőnyegért. Na, mondom, van itt vizes, ablakos, de tuti, hogy a szőnyegemet nem viszi sehova, bár erősen ráférne. Házőrző kutya meg háttal az egész zsibvásárnak alszik a franciaágyon, mit neki flex, meg csengő, tőle aztán vihette volna az ipse a szőnyeget, tévét, bármit, csak az ágyat ne.

Egyébként Nórám, teljesen normális, ha Jack kiakad a szokatlan dolgokon. Fiatalon még ilyen kis beszariak. Morc is teljesen kiakadt, amikor az első nyáron hazajöttünk a Balatonról és meglátta a csillárt, mert olyan a Balatonon három hónapig nem volt, ő meg már elfelejtette, hogy itthon látta már korábban. Aztán egyik éjjel a szomszéd beállt a kertbe egy kis utánfutóval, reggel lementünk, kutya meg talpig berezelve ugatta körbe, mert az még este nem volt ott.

Kocsi… ti tudjátok, mi a franc az a „longlife” csomag, amiért egy sima olajcsere esetén a hozzávalókon túl el lehet kérni 30 rongyot? Igazából a szerviz se tudta elmagyarázni, de a számlában azért benne maradt. De egyébként is, odavittük a kocsit 8-ra, 11-kor elhoztuk, ez nálam három óra, ezt se töltötték munkával, de a számlában négy órát tüntetnek fel. Ezek szerint a kocsinak még ott kéne lenni a szerelő kezei között, közben meg Gábor már az üzletben van vele. Na jó, remélem nem az üzletben, csak előtte.

De azért volt valami jó is a napban. Ikea. Adventi koszorúhoz alapanyagok már a szatyorban lapulnak, na jó, nem koszorú lesz, de valami szépséges, ha el nem rontom J Mellesleg a reluxát is megvettem, ha már tulajdonképpen azért mentem. És leültem egy kapucsinóra meg egy isteni túrótortára, olvasgattam picit a napsütésben. Úrinőre vettem a figurát és élveztem volna, ha… Mindig van egy HA. Mellettem ült három fiatal pár, apukák, anyukák és másfél év körüli gyerkőcök, akik még csak nem is vásárolni ültek be, csak üldögélni. Fújták a füstöt ezerrel, már ezért gyilkolni tudnék, nem is miattam, de a kölkök miatt, mert úgy szívni-fújni, hogy a kölköd az öledben ül, szerintem nemkicsit durva. Szegény aprók, ezek már akkor láncdohányosok lesznek, amikor még ki sem tudják mondani, hogy cigi.

Most a vasalnivalónak kéne nekiugranom, de édes kutyám pillanatnyilag még rajta alszik. Ezért érdemes volt mosni. Hrrr…

***  

november 20.

Hát lányok, voltunk a Bálon Bálinton.  Totál gondban voltam előtte, hogy miben is kell egy ilyen helyi bálocskába elmenni. Mert hülye amerikai filmekben azt látod, hogy virágos, tarka ruhás nők, cowboy kalapos férfiak, madzag nyakkendő, kockás ing (vagy nem jó filmeken növök fel). Kérdezem a nagybátyám feleségét, hogy mégis mit illik felvenni? Mindegy, mindenfélét szoktak – mondá ő. Na, köszönöm, ettől nem lettem sokkal okosabb. Na, akkor kitaláltuk Gáborral, hogy szoknya, nadrág, osztrák ing és blúz; szépen egyformában. Mégiscsak sváb település. Erre már a nagynéném hosszú, sötétkék, vállnélküli bársonyruhában pompázott, nagybátyám öltönyben. Unokahugom pasija is öltönyben. Először totál kellemetlen volt, de amikor kezdtük volna kicsit alulöltözöttnek érezni magunkat, tényleg láttuk, hogy van ott minden. Aztán arról volt szó, hogy lesz vacsora. Erre kiderült, hogy ide az italokat, rágcsákat is mindenki viszi, amiről persze nem szóltak előre. De volt büfé, ahol azért lehetett venni ezt-azt, nehogy már üres kézzel üljünk a hosszú (vagy 20 személyes) asztalhoz. Menetközben kiderült, hogy a helyi férfikórus, meg maga a település is nagyon jó kapcsolatokat ápol Csaroda nevű ukrán községgel. Vagy még árvizes korukból támogatták őket vagy pusztán azért, mert itt is sok a szabolcsi betelepült és Csaroda beregi község, szóval szomszédos területek. Ez nem derült ki egész pontosan a számomra. Szóval, most a csarodaiak hozták a vacsorát, beregi töltött káposztát, amit anyóson is sokszor csinál: töltike paradicsomos szószben megfőzve. Finom, meg ismerjük is, de ennyi volt az össz vacsora, azért többre számatottunk, azért is mentünk jó éhesen. Viszont a férfikórus egészen profi volt. Abszolút színpadképes produkció. Én tulajdonképpen már azon ledöbbentem, hogy a mai világban ennyi 40 és a halál közti pasit rá lehet venni az éneklésre (minőségi éneklésre), mert hát ehhez sokat is kell gyakorolni. A csarodaiak pedig hoztak egy férfi és egy női énekest, akik halál profin énekeltek különböző rockopera-slágereket.

Később volt tánc meg tombola. Sajnos se beregi szilvapálinkát, se szilvalekvárt nem sikerült nyernem, pedig ezeket Gábor nagyon szereti, a kis csuporba pedig én lettem volna nagyon beleszerelmesedve. Én egy dupla csomag teát nyertem, amitől csak azért lettem csöppet ideges, mert pont délelőtt vettem három félét is, hogy a kutyasétáltatások után majd milyen jól fog esni. Legalább egy kis belevalót nyertem volna J

Szőrös haveromat csókoltatom, sokat emlegetjük. A mienkére a pezsgős üveg látványa hat úgy, hogy inkább elbújik az asztal alatt. Ismeri már Gábor technikáját, abból vagy spricc lesz vagy repkedő alkatrészek. A porszívót sem szereti, az egyiket. A másik nem izgatja, azzal akár át is mehetnék rajta.

Kisfiam meg rózsát kap a szoláriumban a pultos csajoktól. Ilyenek vannak J Most éppen barlangászik valamelyik barlangban, részleteket nem tudok, Gyurma meg misén ül. Ő úgy érzi, kényszerből, pedig Kriszti igazán nem várja el tőle, de próbál bevágódni a papánál.

Jaj, istenem, reggel hogy jártam. Ezt mégsem mesélhetem el terített asztal mellett… Jövünk haza a sétából, Morc erősen szaglászik a kerítésnél, benézek, egy döglött macska fekszik a bokor alatt. Na, pórázon viszem fel a kutyát, mielőtt még „levadássza”.  Mondom Gábornak, hogy jöjjön, mert egy hullát kéne becsomagolni. Erre lefehéredik és a kezembe nyom néhány szatyrot, és megbíz a feladattal. Mintha én sokkal hősiesebb lennék. De ott sem maradhat! Macsekot a hólapáttal nagy nehezen kihúzkodom a bokor alól. Valami szerintem elcsaphatta, aztán vagy bedobták a kertbe, vagy még volt ereje bemászni és ott elhalálozott, mert a szája véres volt, de amúgy nem sok látnivaló volt rajta. Kesztyűs kezemen nylonzacskók és úgy tolom befelé egy kaiseros szatyorba. Ezúton üzenem, hogy egy döglött, fagyott macska nagyobb, mint egy bevásárló szatyor, a harmada kilóg belőle. Aztán hova is tegyem? Más ötletem nem volt, holnap úgyis viszik a kukát, hát beleszórtam fél zsák falevelet, rá a macskát, rá a zsák másik felét, aztán remélem az öregasszony nem guberál mostanában, mert még meglepődik majd. De nekem se tett jót az akció, mert remegett kezem-lábam, amikor felmentem. A hős férjem meg csak azon aggódott, hogy a faleveles zsákot is kidobtam vagy sem, mert lassan újra lehetne seperni az óriási gesztenyefa alatt?

***  

november 30.

Gábor még a múltkor, focizás közben megrúgta a falat. Mondom én, hogy nem foci az, hanem pankráció. Szóval, kenegette, fáslizta a lábfejét, most már menni is alig tud, időnként aludni se, olyankor meg persze én sem. Aztán fél éjszaka azon filóztam, hogy hogy vizsgáltatom meg orvossal, amikor nem találja a Taj-kártyáját. Úgyhogy ma reggel először is ezt menterm elintézni. Gyerekek már félálomban automatikusan írják alá a különböző meghatalmazásokat, mint tanuk. Ilyenkor azért jó, hogy már nagykorúak, legalább ez nem gond. Szóval, ma este meg színházba megyünk. A Pestiben nézzük meg a „Lónak négy lába van, mégis megbotlik” c. darabot Eszenyi Enikó rendezésében. Pár képet láttam a darabról, meg olvastam egy kritikát, amiben rendesen lehúzták, szóval kicsit félek előre is. Az is érdekes lesz, ahogy Gábor majd besántikál, mert oda kocsival bemenni reménytelen. Pont ez kell szerencsétlennek. De hát ha a lónak négy lába van, mégis megbotlik, akkor … szóval, értitek a párhuzamot? J

*** 

december 1.

Tegnapi színház érdekes élmény volt! Mondhatom, kellemes csalódás. A Pesti ugyebár egy elég apró kamaraszínpad, aztán bejöttek a színészek  sminkelést, mert nagyon hülyén néztek ki. Persze, kiderült, hogy ez a koncepció, és lassan arra is rájöttünk, hogy bármennyire is ódzkodtunk előre, mi itten mégis csak szórakozni fogunk. És nem is rosszul. Érdekes volt a szöveg is, mert ugyan a darab a 19. században játszódik, mégis úgy érzed, mintha mai beszólásokat hallanál. Röviden a történet: egy fiatalember (Szőcs Artúr – milyen helyes!), behízelgi magát Moszkva társasági életébe. Jó állást és gazdag menyasszonyt szerez magának. Minden terve sikerül és már csak egyetlen hajszál választja el a végső diadaltól, amikor egy sértett asszony bosszút áll. Játszott benne a Papp Vera, Rajhona Ádám, Tordy Géza, Szegedi Erika, Börcsök Enikő, Bárdy György, hogy csak az ismertebbeket említsem. Az első sor előtt a zenészek ültek korhű, orosz ruhákban, meg parasztfiúknak öltöztetett (iszonyatos parókákkal, de ez kellett) énekkórus. Istenien illeszkedtek a zenés betétek a darabba. A végén, amikor mentünk kifelé, sokfelől visszhangzott a szállóigévé lett „Jegornak hívják és göndör a haja” refrén. Szóval, senki ne ijedjen meg, ha a Négy lába van a lónak, mégis megbotlik c. darabra akarja valaki elvinni vagy önszántából keres egy szórakoztató darabot. Én csak ajánlani tudom.

***  

december 5.

Morc megint tüneményes volt, de hát ez nem újdonság. Nem is tudom, mi lenne velünk sokszor e nélkül a szőrös családtag nélkül. Történt ugyanis, hogy a vasárnapi ebédnél odaadtam neki a levesből egy kis bütykös, cupákos csontot egy számára idegen fémtálban. Ült mellette és nem merte kivenni belőle. Erre én négykézláb állva mutatom, hogy mi lenne a feladat. Néz engem elkerekedett szemekkel, de nem mozdul. Na, akkor a fogammal ráfogtam a csont egyik végére és kiemeltem a tálból. Akkor puhán odanyúlt, ráfogott a másik végére, és fogtuk ketten a nagy csontot. De olyan óvatosan fogta, kicsit se gondolta, hogy elzavarhatna engem. Egy kcsit húzkodtuk egymás között játékosan a csontot, aztán nagylelkűen elengedtem. Akkor aztán nagy akkurátusan nekifeküdt és dolgozott rajta rendesen, de a táltól továbbra is frászt kapott, ki tudja, miért. Este meg mindig úgy ült le, hogy nekem dőlt vagy a lábam alá feküdt a kanapénál. Gábor kezdte fésülni, attól meg úgy álomba ringatta magát, hogy a végén a szokásos bundarázásra sem ébredt fel. De ezt nemkutyásoknak ne nagyon meséljétek, mert meglesz rólam a véleményük rendesen J Kicsit se vagyok hülye – szerintem. Más kérdés, hogy atacskóval nem biztos, hogy ezt el mertem volna játszani, mert az lehet, hogy megevett volna, ha a kajája körül sertepertélek. De hogy morgott volna veszettül, az tuti biztos.

***  

december 9.

Apró örömök… Este már lefeküdtünk, Gyurma meg Krisztit vitte volna éppen haza, amikor jön fel rohanva a kertből, hogy kigyulladt a kocsi. Beindította, hogy levakarja róla a jeget, egyszercsak dőlni kezdett belőle a jó égett bakelit-szagú füst és a kislány még valami belobbanás-félét is látott a szélvédő előtti levegőrácsoknál. A gyerek gyorsan kikapta a kulcsot és jött szólni. Gábor rohant le, lekapta az akkumulátorról a sarukat, hogy teljesen áramtalanítva legyen a kocsi. A nudli kis zseblámpa fényénél nem látott semmit, majd világosban kiokoskodjuk. Ez így karácsony előtt igazán jókor jött. Igaz, hogy 20 éves a kocsi, de ez BMW-nél nem kor, ezek a kocsik éppen az elektromos rendszerükről híresek, hogy abban örök időkig megbízhatóak. És igazán nincs elhanyagolva, hiszen állandóan átnézi a szerelő. Mindenesetre most jól megijesztett bennünket, lehet gondolkodni, mi legyen a további sorsa. Meg leginkább, hogy hogyan vigyük ki a szerelőhöz.

***  

Na, kocsiról reggel Gábor kiderítette, hogy valami testkábel szakadt el, ami az akkumulátortálca és a motor között van. (ha jól mondom) Ennek a szerepét valami vékonyabb kábel vette át, nem bírta a terhelést, leégett róla a szigetelés. Persze, ha szétbontják, majd kiderül még majd tuti mindenféle más gebasz is. Amilyen szerencsénk van. De ha mondjuk mindez a visszaúton történik, amikor meleg a kocsi, a motor, a vezetékek, az tuti biztos, hogy leég az egész kaszni. És a szerelő szerint erre nem magyarázat a kocsi kora, mert ez simán előfordulhat egy új kocsival is. Baromi megnyugtató. Szerelő egyébként aranyos volt, Gábor felhívta, hogy esemény van. A srác még örült, hogy csak ennyi. Mondja neki Gábor, hogy a testkábel el van szakadva, mire mondja a gyerek, hogy „hát, ez nem jó”. Ehhez ismerni kéne a fazont, egy örök mosolygós, 40 körüli nagy mackó gyerek, nőgyógyásznak is elmehetne, mert rögtön megnyugszik tőle az ember, ha látja. Nála ez a „hát, ez nem jó” már a teljes izgalom jele.

*** 

december 13.

Gábor vett egy csodás normann fenyőt, jó két méteres. Még jó, hogy kicsit akart venni J De az Auchannál beleszaladt 3.690 forintért és úgy döntött, hogy az nem pénz ezért a csodás példányért. Ijedtemben vettem is még karácsonyfadíszt, pedig szerintem eddig is volt vagy két fára való. Hajnalban végre megalkottam a karácsonyi menüsort, összeszedtem a recepteket, összeírtam a hozzávalókat és eldöntöttem, hogy mindennap hozok haza belőle valamennyit, akkor nem kell egy összegben annyit költeni meg a kocsit telepakolni. Meg főleg cipekedni.  Ehhez képest egy kiló cukrot pipáltam ki eddig a listáról J

Közben beszéltem a szerelővel, a kocsiban a fűtésház égett ki. Ne kérdezzétek, mi a franc az pontosan, mindenesetre ebben több alkatérsz is van, kompletten kellene szerezni bontóból. Már csak azért is, mert újonnan az ára veri a kétszáz lepedőt. Na, ma reggel kezdtem a vadászatot, csodák csodája egyet találtam is, az apu már úton van hozzá, zsebében a szerelő telefonszámával, hogy fizetés előtt még egyeztessenek. Az alkatrész így bontva is 25 ezer, de ez még elmegy, a szerelő meg nem szokott indokolatlanul lehúzni, rendes srác.

Szóval az élet zajlik, a dolgok kezdenek megoldódni, a karácsony közeleg, és ha Gyurmának találnék végre egy fekete öltönyt, ami jól is áll rajta, már nem is lennék zizi. Ugyanis a hét végén Ausztriába megy karácsonyozni az OVB-vel, oda nem jó az ő sötétszürke öltönye.

Kiskölöknél itt volt a legjobb barátja. Már kora délután arra értem haza, hogy pakolnak kifelé mindent egy jó koktélhoz. Kivételesen én is kaptam, gondolom azért, hogy ne emeljek szót a korai szivornyázásért.  Gyorsan csináltam is néhány isteni hotdogot a frissel sült bagettjeimből, mert különben itt álltunk volna fejre mindannyian. Én legalábbis biztosan.

Gábor éppen hívott, hogy mit csinálunk? Mondom, neked röntgenszemed van, hogy így ráéreztél mikor kell minket rajtacsípni  egy kis kilengésen. Szegény, rá is rá fért volna, hihetetlen diliház volt a héten. Múlt héten meg akkora csend volt, akkor attól volt kiborulva. Munka persze van, megállás nélkül dolgozom én is fent a galérián, mégis mindennap úgy jövök el, hogy lenne még mit csinálnom. Nem is értem, minek futok haza délben. Húsz évesek, nem óvodások, de hát a vendéglátós is itt hal éhen kezében a koktélos pohárral. A  másik meg… menet közben valahol a városban, mert haza már csak este esik be.

*** 

december 16.

Most értem haza Nóráéktól, kutyalátogatásból. Jaj, hogy ez a Jack micsoda egy édes pofa! Ha nagyon unjátok, elhozom, szerintem jól meglennénk. Bár, hogy az én szőrösöm mit szólna hozzá… A 139-esről rátelefonáltam a kölykökre, hogy valaki kihozhatná elém, de még a kutya sem akart ebben a trotty időben korzózni. A kertkapuig azért kimerészkedtek. Aztán az utca végén elkurjantottam a nevét. Na, volt is rohanás. Aztán vagy két métert csúszott a fenekén, mire meg tudott állni, mert itt olyan csúszós, nyálkás izé esett, nem eső. Aztán megérezte, hogy valahol kurválkodtam, onnan „kézenfogva” mentünk haza. De amikor odaadtam neki a Nóra által küldött húsos marhacsontot, már persze minden megvolt bocsátva. A kis beles.

2005. szeptember - október

Hova lett… nem, nem Damon Hill, hanem a júliusi és augusztusi levelezésem???

szeptember 14.

Istenem, hogy tudnak szaladni a napok, ha nem kell dolgozni! Pénteken kicsit hektikusan  indultunk, mert felvittük anyóshoz a megszerelt porszívóját. Ez az apró útvonalmódosítás több mint egy óra csúszást jelentett, ennyi ideig tartott hozzá és onnan a városból kijutni. Agyrém volt. A város szélétől Egerbe eljutni már rövidebb ideig tartott. Viszonylag korán, már 10 órakor odaértünk a Borházhoz, de nem volt gond, azonnal megkaptunk az apartmanunkat és legalább még aznap is lehetett egy normális kirándulást tenni.

Szóval, ez a Korona Borház Egertől kb. 6 km-re van Demjén határában. Az egész még nagyon új, a berendezés nagyon szép. Kár, hogy jó magyar szokás szerint olyan apróságokkal vágják nyakon az élményt, mint hasig érő parlagfűtenger a szállásokhoz közel.

Azonnal neki is indultunk a Szalajka-völgynek, kisvasútoztunk, aztán séta vissza a pisztrángnevelő és a Fátyol-vízesés mellett. Csodaszép volt. Morc is rettentően élvezte, állandóan a patakban gázolt. Szerencsére az idő is remek volt, nem kellett félteni, hogy megfázik, vagy túlságosan vizes lesz, mire a kocsihoz érünk. Ha már itt vagyunk természetesen pisztrángot kötelező enni, mi imádjuk is, bár sikerült az egyik legkevésbé hangulatos helyen enni, de legalább a hal nagyon friss volt. Visszafelé útba ejtettük a Szépasszony-völgyét is, ami nekem nagy csalódás volt, mert valahogy sokkal hangulatosabbra számítottam. A bor jó, olcsón is mérik, de senkinek nem jut eszébe borkorcsolyát kínálni mellé, az eszetlen napsütésben meg legalább egy napernyőt kitenni. Az egyenkiülők koszosak, sehol semmi dekoráció. A kiszolgáló lányok melegítőben. Jó, a pincében alighanem elég hűvös van, de azért fel lehet öltözni mutatósabban, autentikusabban is. Arról már nem is beszélek, hogy ugyan péntek este, de idegenforgalom nulla. Lényegében kettesben kóvályogtunk Gáborral, ami azért elég lelombozó. Ilyenkor ha nem is külföldiekkel, de legalább belföldi nyugdíjasokkal tele kellene legyen a hely, a Grinzingben alighanem úgy is van. Csakhát, mint tudjuk, a dolog szépséghibája, hogy az átlag magyar nyugdíjasnak általában a megélhetéshez is kevés a pénze, nemhogy autózzon, kiránduljon, ráadásul még be is üljön valahova. A közelben van ugyan néhány etető, ahol 790,- forintért kínálják a babgulyást túrós csuszával, de ha nincs egyetlen vendég sem, ki meri megkockáztatni, hogy valami állott kajával megmérgezik?

Szombaton bőséges reggeli után Egerbe mentünk. Még Morc is kapott egy virslit. Nem sértődött meg. Útközben megnéztük az egerszalóki fürdőt, ami még csak épülget. Van ugyan két nyitott medencéje is, ami üzemel, de kinek van kedve a markológépek árnyékában ülni a vízben? Egerben óriásit sétáltunk. Lottóztunk is, hátha éppen most, éppen itt köszönt ránk Fortuna istenasszony. Azóta már kiderült, hogy aznap éppen másfelé járt. Nagyon készültünk egy Jókai babalevesre a bazilika alatti katakombában (ezeréves régi emlék), de csalódnunk kellett, mert ott már nem étterem, hanem kávézó és éjszakai szórakozóhely van. Azért van abban valami elgondolkodtató, hogy a bazilika alatt gogo-girlök riszálnak. A Várba nem mentünk be, mert a múzeumba kutyával úgysem mehettünk volna be, meg hát pár éve a srácokkal megnéztük a viaszbábukat. Máig ható élmény volt J. Helyette felfedeztük az egri városi parkot, ami egyszerűen csodás. Hatalmas, de sajnos egy árva árnyékos kis üldögélős kávézója sincs, pedig ott biztosan szívesen ülnének le sokan. A városban egyébként se nagyon látni árnyas kerthelyiségeket. Akinek ez kell, menjen ki a Szépasszony-völgybe. Mi is végül ott kötöttünk ki, beültünk egy fogadóba, ahol aztán akkora adagot adtak, hogy még a kutyának is bőven jutott. Én egy fél kacsát kaptam, Gábor szép kis csülköt, isteni volt.

Vasárnapra virradóra esett és reggel is még elég bánatos volt az idő, amikor Lillafüredre indultunk. A Palota szálló még mindig csodás, nekem régi vágyam egyszer ott tölteni legalább egy hétvégét. A Hámori tó is csodaszép, csak elég illúzióromboló a sok vízibicigli, szerintem baromira nem illenek oda. Emlegettük a Meseautóból a kispörköltet kisfröccsel, de nem találtunk olyan helyet, ahova kutyával beülhettünk volna. Volt viszont egy csomó lacikonyhás talponálló, sütöttek isteni lángost, de aztán megint esni kezdett, így irány az autó. Este Morc majdnem fogott egy nyulat a szőlőben, de szerencsére az ismeretlen terepen szót fogadott és visszajött.

Hétfőre szerencsére megint magához tért az idő, hétágra sütött a nap. Reggel loptam egy nagy fürt szőlőt a tőkékről, meglepően édes és finom volt. Szőlőbornál nem hittem volna, hogy ilyen finom lesz. Nem is tudom, miért. Aznap Parádfürdőre, Mátraházára és a Kékesre készültünk. Az odavezető utat leírni sem tudom. Olyan állapotban volt, hihetetlen, hogy egyáltalán a térképre felkerült, mert helyenként még út sem volt. Ha valaki véletlenül jött szembe, a nyíratlan bokroktól még lehúzódni sem lehetett. Tarnaszentmária örökre emlékezetes marad, mert ott ért véget a rettenet. Úgy rázkódott a kocsi egész úton, nem hittük el, hogy ilyen utak még léteznek. Hazafelé inkább kerültünk, mert a kocsi szétesett volna, ha még egyszer azon megyünk végig. A Kékesen alig pár ember lézengett. Morcot felültettük az ország legmagasabb pontjára, kicsit sétáltunk, falatozgattunk, az idő csodás volt. Mire hazaindultunk, hirtelen szél kerekedett, pillanatokon belül lehűlt az idő. De ez csak addig tartott, amíg elindultunk. A hegy kirúgott minket? Búcsúeste a Borházban – végre ott vacsoráztunk, bár napközben annyit ettünk, hogy nem is igazán esett jól.

Morc hamar megszokta, hogy most ott lakunk. Ő úgy van vele, neki mindegy, csak velünk legyen. A lépcső alatti zugot néztem ki neki, odaterítettem egy kis szőnyeget, aztán ő is belenyugodott, hogy az ott tényleg egy nyugis kis zug, senki nem esik át rajta. Utolsó két éjjel már fel sem jött a galériára, csak reggel ébreszteni. Figyeltünk rá persze, mint egy babára, hogy merre bóklászik el, de nem nagyon ment távolabb. A Borház felé persze lenne néhány építő jellegű bírálatom, amik egy ekkora cégnek nem lennének földhözverő kiadások, de annál látványosabbak lennének. Például szerintem minden apartmanba kellene egy vízmelegítő, ha valaki teára vagy kávéra vágyik, ne kelljen feltétlenül felmennie a főépületbe. A tv a nagy asztalon elég suta, meg útban is van, egy kis állványt megérdemelne. Mint ahogy a kanapé előtt is hiányzik valami, ahova legalább a poharadat leteheted. És kéne minden lakásba egy étlap, hogy kedvet kapjon a vendég az étteremhez. Ja, és akár önként is adhatnának minden reggel egy-két fürt szőlőt a vendégeknek, ettől még tudnának elég bort készíteni. A szekrényben az az egy darab fogas meg talán kevés egy négy személyes lakásban, nem? De összességében azért nagyon kellemes hely, nekünk egyébként is az ilyen jellegű elhelyezés jobban bejön, már csak a kutya miatt is. Ha elkészül valaha a fürdő, azért még szívesen visszajönnénk.

*** 

szeptember 21.

Morc napok óta szerelmes, kizárólag Bodza felé mehetünk sétálni, onnan meg csak jó negyedóra múlva mehetünk tovább, addig sírunk és puszilgatjuk azt a Hófehérkét. Bodza ugyanis egy fehér golden lány. Édes pofa, akit kint tartanak a kertben, és embert még nem láttam vele foglalkozni, még jó időben sem. Aztán csodálkoznak, ha időnként meglép. Mi is találkoztunk már vele, amikor éppen szökésben volt, de képtelenség megfogni, amikor végre szabad. Azért fura, hogy az ismerős kutyások között már a harmadik golden szuka, akit „házőrzésre” használnak. A fiúk bezzeg mind bent heverésznek a lakásokban. Kutyáéknál sincs egyenlőség a nemek között. Morc is a franciaágy közepén álmodozik Bodzáról, olyanokat sóhajtozik, mint akinek a világ gondjai nyomják a vállát.

***  

október 21.

Na, ez is olyan nap, amikor jobb lett volna fel sem kelni. Még jó, hogy írtok, ez a fény az éjszakában, mert eléggé átmentem mísz p-ba. De csoda, amikor olyan furkó szomszédaim vannak, mint amilyenek?Ma is jövök haza a kutyasétáltatásból – eleve jó a hangulatom, mert a három pasi a magánügyemként kezeli a kutyatartást – reggel, erre összefutok az egyik kedves szomszéddal, köszönünk. Még csodálkoztam is, hogy ma megúszom a hülyeségét, de aztán csak odaszól még, hogy „jön az öreg Ali”. Na, akkor kellett volna hátraarcot csinálnom és még egy kört menni. Jött az öreg, aki közvetlen lakásszomszéd, és egy nagyon nagy  f… (bocs az érzékeny lelkűektől). Jön nekem, hogy miért nem akarom, hogy ő bezárja a kaput?  Elektromos zár van direkt, hogy ne kelljen minden csöngetésnél lerohangálni, de persze ő nem akarta felszereltetni. És ha neki le kell menni, akkor a többieknek se legyen jó. Hogy én adjak mindenkinek kulcsot, aki jár hozzánk, akkor nincs gond. Például a lányoknak is, mert ha idejárnak dugni, akkor kulcsot is megérdemelnek. Ha meg a fiúk sűrűn cserélgetik őket, akkor meg járjanak ők a kapuhoz nyitogatni. Így, ebben a stílusban és persze hangfogó nélkül, hogy még kint a kereszteződésben is hallani lehet. Közben a párom is óldalog kifelé és nem küldi el a jó büdös francba a nagybátyjának becézett „rokont”, aki csak a néhai nagynéni férje. Ráadásul még vigyorog is, hogy jól kikaptam az öreget. De akkor az öreg ráakaszkodott és ment vele, hogy miért nem köszöntötte fel a 75. szülinapján, he-he. Belőlem meg úgy szakadt ki egy ordítás, hogy „El akarok költözni!”, hogy még a madarak is rettegve menekültek a fáról. Ezt szerintem még ők is hallották lejjebb az utcán. De most komolyan, miért kell nekem ennyi barommal együtt élnem???

***  

október 24.

Gyerekek, akik felnőttnek képzelik magukat… Kiskölök az éjszakában, Gyurma Krisztiéknél világvégén. Gyurma telefonál, hogy a kocsin hol a ködlámpa-kapcsoló, mert odakint akkora köd van, hogy az orráig nem lát. Kicsi éjjel egykor telefonál (már aludtam), hogy a Kossuth térről akkor ő most hogy is tudna hazajönni? A Gyurma elment volna érte, de fogalma sem volt, merre menjen. Egyszerűbb volt a hálóingre felhúzni egy kabátot meg egy cipőt és elmenni, mint elmagyarázni. De meg is mondtam a kicsinek, hogy Karakószörcsögre se mehet szakmai gyakorlatra, nemhogy külföldre, amíg éjjelenként úgy kell őt hazafurikázni itt a városban, mert nem hajlandó megtanulni az éjszakai járatokat használni.

Vasárnap meg… Gábor nekikezdett a bömcsi kerekeinek az átcseréléséhez és szólt Gyurmának, ha már ő jár a kocsival, legalább segíthetne. Persze, mindjárt, csak még ezt befejezem, azt elindítom – szokásos süket duma, a lényeg, hogy ül tovább a seggén a pici fiú. Erre kirongyol az öccse a szobájából, de úgy felhúzva, mintha neki kellett volna eddig is a bátyjával veszekednie, és mondja neki a magáét, ami mellesleg az utolsó szóig igaz volt, hogy milyen lusta, meg soha nem segít semmiben, de a kocsi miatt most már tényleg emelje meg a seggét.Na, akkor a nagy elővette a mostanában szokásos nagyon hülye úri stílusát, hogy: öcsém, neked kuss, mert megütlek… stb. Ordít a kicsi, hogy: gyere te nagy állat, üss meg! Sikerült már neked is olyannak lenned, mint azoknak az állatoknak, akik miatt eljöttél a Petőfiből. stb. A nagy meg csak nem mozdul, csak mondogatja, hogy: kuss, mert megütlek. Erre az öccse nekiugrott és a másodperc tört része alatt a két kis kisnövésű 20 éves ott verte egymást, mint a répát. Illetve főleg a kicsi, mert a bátyja úgy meglepődött az öccse hirtelen támadásán, hogy egész ledermedt. Mint később mondta, nem mert visszaütni, mert hátha túl nagyra sikerül. Na, ezeket kellett nekem szétszedni, a kicsit letolni és megnyugtatni, a bátyját a kocsihoz lezavarni, utána meg szedni a nagy levegőket. Még késő délután is úgy szorított a szívem, azt hittem megőrülök. Még jó, hogy az apjuk nem látott ebből semmit, mert lehet, hogy infarktust kapott volna.

***  

október 25.

Kutyánk állandóan koldul, ha ezt lehet annak nevezni. Simán csak odaül az asztal mellé, mintha neki is terítettek volna és néz. Nem szól egy árva hangot sem, de ahogy néz… az afrikai éhezők nem tudnak így nézni. Reggelenként meg a tejért kuncsorog. Ha tejszínhabot lát, attól extázisba esik. De azért már senior-tápot kap a kis tíz éves, a könnyebb emészthetőség miatt. Ja, meg pacalt „enyhén” fűszeresen, szintén a könnyű emésztés jegyében. Ezt egyébként Gáborral is meg kell még beszélnem, hogy a jövőben jobb ha elfelejti ennek a kajának még  a nevét is.

Fiúk között a hangulat még fagyos, rájuk is szóltam, hogy akkor most már köszönő-viszonyban sincsenek? Erre a nagyobbik kikurjantott egy sziát, de a kicsi meg ráfogta a tele szájára, hogy nem tud visszaköszönni. Férfiak…