"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2012. október 22., hétfő

A menedék 36.

A plázs közönsége meglepve és egyre hangosabban duruzsolva vette tudomásul, hogy kik igyekeznek elvegyülni a sokaságban, de egyelőre még senki nem vette a bátorságot, hogy aláírást kérjen vagy fotózkodni akarjon. Robert úgy érezte, már az arcára fagyott a mosoly, amivel Cara vállát átölelve viszonylag gyors léptekkel lavírozgatott a tömegben. A lány egyre inkább kifulladva igyekezett lépést tartani a tempójával, Mollyt rövid pórázon maga mellett vezetve. Már-már ott tartott, hogy elengedi a kezét és levegőért kapkodva megáll, amikor Robert váratlanul lekanyarodott a homokra, aztán a víztől nem messze megállt, lehuppant és maga mellé lehúzta a lányt is.
Cara kíváncsian nézett rá. Tényleg itt akar beszélgetni közönség előtt? Ez nagyon nagy lépés lenne a korábbi bujkálás után. Robert lekapta a pulóverét és lefektette a homokra, aztán a lány kezét fogva hanyatt dőlt és maga mellé húzta. Molly nyugodtan hevert le melléjük. Ez lesz most a próba! Ha ép bőrrel megússzák a kirándulást, akkor végre a jövőben kimozdulhatnak a négy fal közül, mert Montana szabadsága után LA-t egyelőre börtönnek érezte.

-Szerinted lakást vagy házat kellene néznünk? – szólalt meg.
-Nem tudom. Vannak érvek mindkettő mellett, de azt hiszem, amíg ilyen sokat járunk-kelünk a nagyvilágban, addig bőven elég lenne egy kis zug, ahol összetalálkozhatunk. – mosolygott a napfénybe Cara.
-Akkor sose lesz házam? – komorodott el Robert. A forgatások miatt mindig sokat fogok utazni, de te legalább annyit dolgozol otthon, mint amennyit utazgatsz, nem? És itt van Molly is, neki a kert lenne ideális, bár biztosan beéri a sétákkal is, csak legyen rá elég időnk. Talán mégis megérné egy kényelmes ház, terasszal, medencével és … idővel … gyerekszobával, hm?
-Gyerekszobával? Te nagyon rákattantál erre témára, nem? Sajnálod, hogy így alakult?
-Nem, egy percig sem sajnálom, mert hát tudom én is, ez elég meredek vállalkozás lett volna. Nem is annyira a gyerek, inkább Kris miatt. Jobb, hogy így alakult. De nem válaszoltál a kérdésemre.
-Miért, volt kérdés is? – kuncogott a lány.
-Cara, ne csináld már! Akarsz gyereket valaha vagy nem? Ez lett volna a kérdés, amit nem akarsz meghallani. – könyökölt fel a férfi és a lány arcát vizsgálta.
-Persze, hogy akarok gyereket. Főleg, ha olyan csodálatos szürke szemei lesznek, mint az apjának – komolyodott el Cara és felnyúlt, hogy a férfi arcát megsimogassa. Robert elkapta a kezét és belecsókolt a tenyerébe. –Szeretlek! – suttogta halkan, aztán visszafeküdt a lány mellé.

-Szerintem nézzünk most egy nagyobb lakást valami szép helyen, szép kilátással, biztonságos környéken; aztán ha elérkezettnek látjuk az időt, hogy továbblépjünk, akkor keresünk egy házat, rendben? Majd megkérdezem Jasmine-t, hogy tud-e valamit.
Még heverésztek egy kicsit, aztán Robert felült és felhúzta a lányt is. –Gyere, menjünk haza! Megmutattuk magunkat és a hajunk szála se görbült, úgyhogy azt hiszem, nyugodtan eljöhetünk majd máskor is. – Molly indulásra készen pattant fel és érdeklődve nézte, ahogy Robert leporolta Cara fenekéről a homokot. Igazán élvezettel és alaposan csinálta. A lány nevetve hessentette el.
-Nem fogom kísérteni a szerencsémet, hogy más nőknek is kedvet csináljak hozzá, de otthon egészen biztosan vissza fogod ezt kapni Robert.
-Már alig várom! – súgta vissza a férfi, aztán nevetve ölelte magához.
*
A szállodában Cara annyi idő után először elővette a laptopját. Amióta eljött New Yorkból, még a leveleit  sem nézte meg, így aztán meg sem lepődött, hogy tucatszám gördültek le az olvasatlan üzenetek. Az ügynökség kereste egy újabb megbízással és különböző magazinok is érdeklődtek nála. Egyrészt a képeire voltak kíváncsiak, mások pedig interjút kértek. Ha mindenkinek a kedvére akar tenni, hosszú hetekre búcsút mondhat Robertnek. Egyelőre úgy döntött, nem szól a férfinak. Olyan törékeny még a köztük helyreállt kapcsolat, nem akarta, hogy máris belekóstoljanak az elszakadás ízébe. Még nem!

Robert élvezettel merült el a nem olyan régen még türelmetlenül félredobott forgatókönyv olvasásában. Ennyi kellett csak! Ennek a nőnek a közelsége, hogy néha ránézhessen, ahogy elmélyülten böngészi a leveleit; és a tudat, hogy bármikor odamehet hozzá, hogy egy csókot nyomjon a nyakszirtjére, aztán vacsorázni menjenek, és este együtt oltsák le a lámpát. Nem nagy dolgok ezek, de neki nagyon sokat jelentettek. Mintha csak megérezte volna, hogy a gondolatait ő foglalja le, Cara feléje nézett és egy ragyogó mosolyt küldött a nappalin keresztül. A férfi ellenállt a kísértésnek, hogy azonnal lecsapja az éppen csak megkezdett olvasnivalót, vigyorogva megcsóválta a fejét és olvasott tovább.

A szálloda éttermében vacsoráztak, aztán a nappaliban elnyúlva a kanapén Cara a tv távirányítójáért nyúlt. Robert az egyik szekrény aljában kotorászott, a Menedékből elhozott gyertyák után kutatva, és Molly kíváncsi fejétől alig odaférve, amikor a tv felől hisztérikus hangú nő beszámolóját hallotta. Az asszony izgalomtól elfúló hangon hadart a riporternek a strandon elkapott pillanataikról, miközben a képernyőn a telefonjával készült kissé elmosódott fotókat mutatták. Világosan látszódott, ahogy Carához hajolt és megcsókolta. Nagy dolog! Husikám, ha azt láttad volna, amit az istállóban műveltünk, vigyorgott a gondolatra. Aztán a nő sipítozó hangját hallva elment a kedve a vigyorgástól.

Ezer éves régi történetet vakart elő ez a bányarém, ami akkor csak egy vicc volt, de most hangzatos főcím lehet belőle újra. Bassza meg, hogy nem tud lakatot tenni a szájára, beszél össze-vissza minden marhaságot, ha mikrofont tolnak az orra elé. Gyerekként azt tanulta, hogy a szó elszáll, az írás megmarad, de ez már régen nem volt igaz. Minden meggondolatlanul kiejtett idétlen mondata megtalálható az interneten, ez a hülyeség is, ő maga is látta a stockholmi press konfon elhíresült beszédét, miszerint a Breaking Dawn forgatásán igazi pap előtt mondták ki a boldogító igent, így aztán Bella és Edward, azaz Kristen és ő Isten előtt házasoknak számítanak. Élvezte ahogy a teremben egy pillanatra megfagyott a levegő, aztán szokás szerint elröhögte magát és mindenki tisztában volt vele, hogy tanúi lehettek egy újabb idióta beszólásának. És ennyi év után ez a liba képes előhúzni a feledés jótékony homályából a hülyesége ékes bizonyítékát. Carára nézett, aki elkerekedő szemekkel hallgatta a tv-t. Jézusom, nehogy már komolyan vedd!  - forgatta meg a szemeit.

Cara kinyomta a tvt és látványosan bevonult a hálószobába. Molly árnyékként követte. Na nem, kislány, ilyet nem játszunk! A szekrény aljából előkapott egy takarót és leterítette a kanapé mellé. Molly, helyedre! – szólt rá erélyesen a kutyára és az összehajtogatott takaróra mutatott. Molly kelletlenül, de engedelmesen ballagott oda és lefeküdt. Robert megsimogatta és halkan beszélt hozzá. –Imádnivaló csaj vagy, de az a kétlábú még inkább az, és vele szeretnék összebújni az ágyban, nem veled. Különben is egy kukkoló vagy, szégyelld magad! Reggel találkozunk, aludj jól! – aztán felállt és Cara után indult.

Cara a fürdőszobatükör előtt állt. A pultra támaszkodva nézett farkasszemet azzal a sápadt nővel, aki a spotlámpa fényében vele szemben hunyorgott. Amikor a férfi belépett, a szeme átfókuszált a kedves arcra. Muszáj volt megkérdeznie...
-Megkérted valaha is, úgy komolyan, hogy legyen a feleséged?
-Jaj, Cara, miért érdekes ez? Ami a riportban elhangzott, csak egy vicc volt, bár elismerem, elég hülye vicc, de nem vagyunk házasok, erről biztosíthatlak.
-Nem ezt kérdeztem, Robert. Feleségül kérted igaziból valaha? Úgy romantikusan, ahogy illik. Térdenállás, rózsák, ilyesmi...
-Jézusom, Cara... megkérdeztem, hogy miért nem házasodunk össze; de nem, nem volt térdeplés meg vörös rózsa. Kristen nem az a típus, aki ilyesmitől elájul. Bár, emlékeim szerint volt olyan a helyzet, amit egyesek romantikusnak neveznének. – Remélte, hogy a lány nem kérdez bele, mit is ért ez alatt.

-És ezek után csodálkozol, hogy nem ment hozzád? Szerintem csak rosszul tetted fel neki a kérdést.
-Cara, nem akarok arról beszélni, hogy miért nem házasodtunk össze Kristennel. Veled végképp nem. Lehet, hogy nem kértem meg romantikus körülmények között, de tudta, hogy elvenném és tudta, hogy gyereket akarok tőle. Mint kiderült, elég egyoldalú vágy volt ez részemről, úgyhogy vége lett. Ennyi. Nem akarok erről többet beszélni.
-Bocsánat, hogy érdekel a múltad. Gondolom, úgy érzed, semmi közöm hozzá, pedig van, több is, mint hinnéd, mert következtetni tudok belőle a közös jövőnkre. – vágta be a durcát a lány, miközben a haját kefélte erőteljes mozdulatokkal. Robert a keze után nyúlt és kivette belőle a hajkefét.

-Ne hisztizz és ne tépd ki a hajad! Amikor valakivel évek óta együtt vagy, már nem jutnak eszedbe ilyen romantikus gesztusok, főleg, ha az illető alapvetően nem is az a típus. Kristen nagyon szerette a modern ékszereket, azt kapott is, de az istenit, nem akarok azokra az évekre gondolni. Eleinte jó volt, izgalmas és szinte magától értetődő, hiszen olyan sokat voltunk együtt. És persze legyezgette a hiúságomat, hogy pont őt kaphatom meg, akiért rengeteg srác odavan. Aztán ellaposodott a dolog. Amikor reggel smink nélkül kavargatta a tojást a konyhában, már nem éreztem úgy, hogy különösebben izgalmas lenne az egész. Nevezhetsz ezért egy köcsögnek, megkaptam tőle is, de csak őszinte vagyok. Emlékezz vissza a Marcoval töltött évekre, és mondd azt, hogy nincs igazam!

Cara nagyot sóhajtott. Basszus, kár volt ebbe az egészbe belekezdeni! Már nem is tudta, hova akart kilyukadni az eredeti kérdéssel, de pillanatnyilag úgy érezte, jóval messzebbre jutottak, mint szerette volna. Vajon mennyi időnek kell eltelnie, hogy Robert őt is megunja?
Jobb híján a fogkrémet nyomta a fogkeféjére akkurátusan. Nézte a kibuggyanó fehér masszát és direkt nem emelte fel a tekintetét, pedig a férfi kitartóan fixírozta. Végül Robert volt az, aki megunta ezt a néma viaskodást és kifelé indult. Cara gúnyosan szólt utána:
-Őt is szó nélkül ott hagytad, ha úgy érezted, hogy hisztizik?

Válasz nem érkezett, csak a bejárati ajtót hallotta az átlagosnál jóval hangosabban csapódni. Amikor előmerészkedett a fürdőből, a férfi nem volt a szobában. Molly a kanapé mellett feküdt és őt figyelte. Cara fázósan ölelte körbe magát, aztán az eredetileg neki szánt szobába nyitott be. Oké, ha hisztit akar, hát csak figyeljen! Ő csak annyit kérdezett, hogy Kristent feleségül kérte-e valaha, nem is értette, hogy lett ebből perceken belül mosolyszünet. Vajon hova mehetett? Ahogy a takarót magára terítette, a következő pillanatban Molly telepedett mellé. Cara szomorúan cirógatta meg a selymes bundát, aztán lassan eleredtek a könnyei. Ez az érzelmi hullámvasút neki egyszerűen túlságosan megterhelő. Képtelen a férfi állandóan váltakozó hangulatait követni. A parton még maga volt a megtestesült szerelem, most meg valami elképesztő fafejűségről tett tanubizonyságot. Melyik vajon az igazi Robert? Vagy ha mindkettő az, akkor ő képes-e ezzel a kettősségével együtt élni? Marco esetében nem sikerült, és igazság szerint félt újra hónapok múlva arra ébredni, hogy rosszul döntött.

3 megjegyzés:

Gabó írta...

Hát nem sokáig hagytál minket a rózsaszín kábulatban csücsülni...Már megint gyűlnek a viharfelhők!
Ha nincs más aki gonoszkodjon, akkor belefognak maguk ketten???
Hát nem érzik, hogy milyen kincsre találtak egymásban???
Nem....sajnos...
Megint az kell, hogy valami megrázó történjen velük. Elég szar az élet egyedül, ne mérgezzék már meg az együtt töltött, és kiszenvedett kis idejüket!!! *.*
Rózsaszín vattacukrot ha kérhetnék még kicsit. Ajtócsapkodó Rob, meg bújjon záros határidőn belül a dacos, és nem kevésbé ütődött Cara mellé. Ha kérhetném...lécci, lécci!!!

csez írta...

Sikerült pont mellélönöm az elözö komimmal a boldogság kérdésében.... o•O
Velem van a baj, vagy ennyire robomán lettem?! Mert én már megint Cara-t nem értem.......

zsorzsi írta...

Jutkám ! Hová lett lett az a nagy szájú ,rámenős ,vagány Cara ?
Vagy én értettem félre az elején ,hogy ilyen ?
Igazán én sem értem ,hogy most megint mi a baja ezzel a pasival ?