A menedék 37.

Robert a taxi hátsó ülésén ülve már bánta, hogy szó nélkül elrohant. Egy pillanatra átfutott a fején, hogy nem is olyan régen egy hasonló alkalomból az üres lakosztályba tért vissza. Vajon most mire megy majd haza? Haza? Basszus, biztos azért olyan idegbajos, mert nincs otthona. Fogalma sem volt róla, miért reagált olyan ingerülten Cara kérdésére. Miért nem tudta higgadtan elmondani, hogy igen, megkérdezte Kristent, hogy hozzá menne-e feleségül. A lány pedig azt mondta, minek, hiszen papír nélkül is olyan jól megvannak együtt. Nem a papír számít, hanem hogy boldogok legyenek. Csak azt az ígéretet volt képes kicsikarni belőle, hogy ha majd megszületik egyszer a gyerekük, akkor házasságba fog születni. És nem rajta múlt, hogy az életük egészen másként alakult.

Mit várt Cara? Hogy térdepeljen elé és tegye fel neki a kérdést? Úgy tervezte, hogy egyszer el fog jönni majd ez a pillanat, bár most még egy kicsit korainak érezte. El tudná képzelni maga mellett a lányt, minden reggel a kócos, álmos arcára ébredni. Nézni, ahogy dolgozik, élvezni, ahogy szeret. És most, hogy tudja, Cara az a típus, akinek igenis kell a rózsa és a gyertyafény, biztos benne, hogy különösebb bénázás nélkül tudna egy romantikus estét szervezni a nagy alkalomra. De mi a fenéért kellett erről az egészről ma este beszélni? Az a hülye riport volt az oka, és a drága rajongó, aki szerint ő egyszerűen házasságtörést követett el a parton Carát ölelve. Basszus, hogy milyen korlátoltak tudnak lenni az emberek!

A kocsi megállt Tom lakása előtt, Robert tétovázott egy kicsit, aztán előrehajolt a sofőrhöz. -Menjünk vissza, kérem! Valamit elfelejtettem.

A lakosztályba lépve néma csend fogadta és a pánik a pillanat tört része alatt hatalmasodott el rajta. Már megint elment! Molly helye üres, biztosan elvitte magával. Aztán reménykedve gondolt rá, hogy talán a hálószobában lesznek, de ahogy az ajtót belökte, a hatalmas ágy üresen derengett a félhomályban. Az istenit Pattinson, ezt megint sikerült elcseszned! És valószínűleg ezúttal végérvényesen. Két szakítás két héten belül, lassan rekordot fogsz dönteni, te marha. – szídta magát némán. a minibár felé nézett, aztán megrázta a fejét. A pia nem megoldás, ezt már az előző alkalomnál megtanulta.

Aztán a kanapé előtti kisasztalon meglátta Cara laptopját. Enélkül aligha lépett volna le. De akkor hol a fenében vannak? Csak nem ment le a kutyával egyedül, hiszen már sötét van? Lassan eljutott a tudatáig, hogy egy ajtót még nem nyitott ki. Halkan benyitott és ott találta a lányt, ahogy összegömbölyödve, Mollyval összebújva mélyen aludt. Hát, már ez is valami, hogy legalább nem lépett le! – gondolta megkönnyebbülten. Csendesen vetkőzni kezdett, aztán egy pólóban és boxerban elment fogat mosni. Belenézett a tükörbe és ráhunyorgott a szemközti zilált pasira. Ha a filmezésben is akkora sikereid lennének, mint a magánéleted elcseszésében, már rég megkaptad volna az Oscart – grimaszolt a tükörképére, aztán kiöblítette a száját. Visszasettenkedett Cara szobájába és a szöszmötölésére éberen figyelő Mollyt lehessentette az ágyról. -Kösz, hogy melegen tartottad, de innentől ez az én dolgom – suttogta neki. Bebújt a takaró alá és a lány hátához simult. Egy pihekönnyű csókot lehelt a hajába, aztán átölelve hamarosan álomba merült.

Cara nyitott szemmel hallgatta a férfi mocorgását. Amikor kiment, azt hitte, visszamegy a saját szobájába, és nem tudta, hogy örüljön vagy csalódott legyen, hogy vette az adását a külön szobával. De amikor visszajött és Mollyt lezavarva átvette a helyét, igyekezett nem nyilvánvalóvá tenni, hogy ébren van. Ha utána nyúlt volna és szerelmeskedni próbál, biztos, hogy elutasító lett volna. Képtelenség, hogy minden nézeteltérésüket szex-szel orvosolják! De Robert csak átölelte és egy puszit követően elaludt. Ez a magától értetődő meghitt mozdulat egyszerűen lefegyverezte. Kíváncsi lett volna, hol járt idáig, de erősen próbálta megfogadni, hogy erre holnap az ébredés után nem az első dolga lesz rákérdezni.

*

Robert reggel a már megszokott érzéssel ébredt... nagyjából fogalma sem volt, hol van éppen. Még az ágy, a szoba sem volt túl ismerős. Érezte, ahogy meglódul a szíve, ahogy az adrenalin elönti a testét, aztán mélyet szippantott és a világ azonnal lelassult körülötte. Mindegy hol van, ha ez a kócos, hisztis tyúk itt van a karjai között. Magához szorította, mire egy kéjes dünnyögés volt a válasz. Elmosolyodott, reménykedve benne, hogy a tegnapi veszekedős hangulatot is maguk mögött hagyták mára. Cara megfordult az ölelésében és befészkedlte magát az álla alá. Hohó, nem lesz ez így jó, hiszen még egy csókot sem tudok adni neked – gondolta először, de aztán megérezte az apró finom kis harapásokat a mellkasán és úgy döntött, az a csók ráér később is, Cara szája most úgyis elfoglalt.

Nem sokáig bírta az édes kínzást és még kevésbé a tétlenséget, hamarosan át is vette az irányítást, mielőtt Cara hamarabb aratja le a reggeli kis akciója babérjait, mint azt bármelyikük is szeretné. Aztán amikor már végképp nyeregben érezte magát a szó átvitt értelmében is, halkan a fülébe súgta:

-Szeretlek! És bár távol álljon tőlem, hogy Kristent ide idézem a közös ágyunkba, de hidd el nekem, hogy még soha senkinek nem tettem fel szerelemből a kérdést, hogy megtisztelne-e azzal, hogy feleségül jön hozzám. Vele ez csak logikus lépésnek tűnt annyi év után, és aligha a stílusom miatt mondott nemet, sokkal inkább azért, mert sejtette, hogy nem lesz örök életű a dolog. Nekem meg nehéz a felfogásom, így aztán kínlódtunk még egy ideig. Soha nem hittem, hogy megtalál még ez az érzés, és most végtelenül hálás vagyok a sorsnak, hogy vagy nekem. Szeretlek!  - és innentől épp oly csendesen, mint ahogy eddig a hangja suttogott, most a teste mondta el mindezt újra és újra. Mire a vadul dörömbölő szívük lecsendesedett, Cara szeméből kigürdült a könny, és ahogy a férfi odahajolt, hogy lecsókolja, magához húzta a fejét és a csókjával ő is a szájába suttogta: Szeretlek!

*

Mindketten tudták, hogy Robert új filmjének a Modern Monte Cristo-nak nemsokára kezdődik a forgatása Franciaországban, mégis rossz volt arra gondolni, hogy most hosszú hetekre elszakadnak egymástól. Cara végül elfogadta az ügynökség felkérését egy afrikai fotózással kapcsolatban, pedig tudta előre, hogy a szomáliai éhező gyerekek látványa túlságosan megviseli majd érzelmileg. De úgy érezte, hogy talán még annál is rosszabb lenne otthon ülni az új lakásban és azon törni a fejét, hogy a férfi vajon mit csinál, amikor éppen nem áll a kamera előtt.

Az első stáb-megbeszélésre őt is vitte magával, és azonnal sikerült a zöldszemű szörnyet felébreszteni magában, ahogy meglátta filmbeli partnernőjét. A hosszú fekete hajú szépség olyan egzotikus volt és ettől olyan magabiztos is, hogy Cara már látta is a sötét viharfelhőket tornyosulni frissen helyrekalapált kapcsolatuk fölött. Amanda Newton felcsillanó szemekkel fogadta a férfit, amikor beléptek az étterembe, őt pedig látványosan levegőnek nézte. Sovány vigasz volt, hogy Robert ugyanolyan látványosan szorongatta a kezét és bemutatta mindenkinek. Franciaországban semmi és senki nem áll majd az útjában ennek a bestiának – csak ez járt egész este a fejében.

Robert izgatott volt a film miatt, hiszen egy nagy sikerű 1968-as francia film remake-jeként készül majd. A II. világháború után Edmond Dantes, az ellenállók egyik csoportjának vezetője koholt vád alapján börtönbe kerül, ahol szerelme segítségével ő és Bertuccio nevű rabtársa megszöknek. Repülőgéppel hagyják el az országot, amely azonban Dél-Amerika partjainál lezuhan. Odahaza mindenki halottnak hiszi őket, így Maria is hozzámegy Dantes régi barátjához, Morcerfhez, akiről nem is sejti, milyen szerepe volt szerelme börtönbe juttatásában. Telnek az évek, és hőseinknek reményük sem lehetne elhagyni a dél-amerikai kontinenst, ha nem siet a segítségükre a részeges Faria, aki egy kincses barlanghoz vezeti őket. Immár gazdagon és a pénz nyújtotta hatalommal felfegyverkezve visszatérnek, hogy bosszút álljanak a múltért. Dantes megmenti a szépséges Maria lányának életét, és ugyan happy end nem lesz, de a rosszak elnyerik méltó büntetésüket.

Kaland, szerelem, csodás tájak, mi kell még – gondolta Cara kicsit keserűen. Biztos kasszasiker, és ideális körülmények egy számító, csábító nőszemélynek. Újra belemélyedt a segélyszervezettől kapott tájékoztatóba, és nagyon igyekezett, hogy gondolatait a Szomáliában tomboló éhínségnek szentelje.

A fekete haj kivörösödik, a csuklók ijesztően elvékonyodnak, a test növekedése megáll, a szellem apátiába zuhan – többek között ezek a jelek utalnak rá, ha valaki éhezik. Az ENSZ szerint Kelet-Afrikában 10 millió ember van életveszélyben azért, mert nem jutnak elegendő élelemhez. A férfiak tovább bírják, mint a nők, a gyerekek és az idősek.  Szomáliában a legrosszabb a helyzet, ahol nincs még működőképes központi hatalom sem. A főváros környékén és a környező országok határain felállított menekülttáborokban igyekeznek meghúzni magukat az éhezés elől menekülők, miközben a nemzetközi segélyszervezetek csak nehezen érik el őket. Az ország déli részét a szélsőséges muszlim al-Sahab milícia uralja, amely tagadja, hogy az országban éhínség lenne és megtiltotta számos segélyszervezet tevékenységét. Cara tisztában volt vele, ha a helyszínről tárgyilagos és megrázó képeket akar készíteni, ki fogja vívni a hatóságok ellenszenvét.

*

Robert élvezettel nézett szét leendő új lakásuk erkélyéről. Egyetlen nap alatt döntötték el, hogy ezt a házat választják végül. Megnézték Malibu legelegánsabb apartmanházának egyik tetőtéri lakását, azt hitték az az igazi, egészen addig, amíg át nem lépték ennek a háznak a küszöbét. Onnantól már nem akartak sem a városban, sem portaszolgálatos luxus börtönben élni. Molly számára pedig nem is volt kérdés, ő egyértelműen ezt választotta – nézte a parti homokon rohangáló boldog kutyát. Charlize Theron lakott a szomszéd házban és az első percben összefutottak vele. Molly szó szerint. Charlize éppen a fürdésből tartott hazafelé, amikor Molly odarohant hozzá a labdájával és Cara minden kiabálása ellenére nem hagyta békén a nőt, amíg el nem hajította neki a teniszlabdát. Robert már vigyorogva gondolt rá, hogy a kutyapanzió kérdését Molly alighanem másképpen próbálta megoldani. Charlizt elnézve jó eséllyel máris kerített magának egy pótmamát.

Visszaballagott a szinte steril belső térbe és kicsit aggódva gondolt rá, hogy a lakberendező  aligha gondolt rá, hogy egy négylábú fog tombolni ezekben a tiszta terekben. Mindegy, ez a ház van értük és nem ők a házért, döntötte el magában a kérdést. Jasmine éppen most indult el az ingatlanossal, hogy a papírokat aláírják, ezért aztán úgy döntött, hogy ő is leballag a fövenyre.

Cara a legalsó lépcsőn üldögélt Charlizzal és élénken gesztikulálva beszélgettek. Robert megfordult, hogy odalentről is szemügyre vegye a csupa üveg homlokzatot. Először majdnem nemet mondott, de aztán az ingatlanos felvilágosította, hogy csak odabentről olyan pazar a kilátás, lentről szinte átláthatatlanok a hatalmas üvegtáblák. Ha pedig felkapcsolják odabent a világítást, az üveg különleges bevonata azonnal mintegy védőhálóként öleli körbe az épületet. A papik nem itt fogják halálra keresni magukat a magánéletüket kutató fotóikkal.

 Molly észrevette és boldogan rohant oda hozzá. A férfi kicsit zavartan mosolygott rá kolléganőjére. Annak idején, amikor Kristen először lépett félre, Charlize csúnyán beolvasott a lánynak. Éppen csak befejezték közös filmjük forgatását, és Kris a két gyerekes rendezővel kavart mindenki legnagyobb megdöbbenésére, Charlize pedig sokak füle hallatára tette helyre a történtekért, aztán meg is szakított vele mindenféle kapcsolatot. Ugyanakkor Roberttel szinte tüntetően kedves volt, mígnem valamelyik bulvárlap teóriákat nem kezdett gyártani, hogy a barátságuk esetleg máris több, és a szép szőke színésznő az ágyban is kolléganője helyére lépett. Azóta nem találkoztak. Kicsit feszengve gondolt rá, hogy annyi hülye álhír mellett alighanem ez is felszínre bukkan ismét, abban a percben, ahogy kiderül, hogy szomszédok lettek. El is határozta, hogy mesél majd Carának a dologról, nehogy újabb félreértések kavarják fel a békés hétköznapjaikat.

Charlize fesztelenül lépett oda hozzá és végigmutatva vizes fürdőruháján, a kezét nyújtotta üdvözlésre. Aztán megsimogatta Molly fejét és hazaindult. Cara mosolyogva nézett utána.

-Érdekes dolgokat mesélt. – kacsintott a férfira, aki majdnem belepirult, ahogy a nő végig nézett rajta.

-Jézusom, Cara, sejtem mi lehetett az, de hidd el, semmi nem történt.

-Nem? Pedig reménykedtem benne, hogy igazat mondott.

Robert értetlenül nézett rá. Reménykedett benne? Mi van?

-Nem egészen vágom, hogy miről is beszélünk éppen. – grimaszolt.

-Akkor én sem, hogy mit tagadsz olyan vehemensen. – vigyorgott Cara. –De igazából arról mesélt, hogy Krissel forgatott együtt és te éppen Cannesban voltál a fesztiválon, amikor összehoztak veletek egy közös video-beszélgetést. Ahol tőle arról érdeklődtek, hogy mit bír benned a legkevésbé, és állítólag teljesen zavarban volt, hogy mit mondjon, mert tulajdonképpen nagyon tetszettél neki, de ezt mégsem mondhatta, amikor ott ült mellette a barátnőd; így aztán kibökte, hogy a zoknijaidat. Másnap pedig vezető hír volt a bulvár sajtóban, hogy vajon milyen közelebbi információkkal bírhat a zoknidról?

-Ja, hogy az… hát igen, engem is zavarba hozott vele, mert fogalmam sem volt róla, mi baja lehet a zoknijaimmal. Emlékeim szerint egyszer sem látott cipő nélkül. Mindenesetre ennek kapcsán is észveszejtő találgatások kaptak szárnyra, úgyhogy utána már nem nagyon találkoztunk és beszélgettünk. Sajnálom, mert ritka jó fej! De lehet, hogy most majd többször is összefutunk, így hogy szomszédok lettünk. Már ha neked van kedved hozzá. Mindenesetre Molly azt hiszem benne látja az első számú bébicsőszt, ha minket nélkülözni kénytelen.

-Igen, azt én is észrevettem. És azt is, hogy ez Charliznak sem lenne ellenére. De miért érzem úgy, hogy már megint feszengsz valami miatt, hm?

-Á, tudod, vele is összehozott valami hülye újság, és ha kiderül, hogy itt élünk egymás mellett, ráadásul időnként találkozgatunk is, hát szóval, nem kizárt, hogy újra előveszik azokat a régi teóriákat, és nem akarom, hogy emiatt felkapd a vizet.

-Robert, én bízom benned. Tudom, hogy mindenkivel „flörtölsz”, aki felé csak odafordulsz, de azt is tudom, hogy amíg hozzám jössz haza, addig nem fogsz akarattal megbántani.

-Tudod, ez akár hízelgő is lehetett volna, ha nem úgy mondod, hogy amíg. Ettől valahogy úgy érzem, hogy van benned egy jó adag kétkedés, és valahol már előre számítasz rá, hogy ez egyszer elmúlik majd. Miért nem tudsz bízni a jövőnkben, Cara?