A menedék 70.

Már harmadik napja esett és szinte ki sem mozdultak a szobából, de egyikőjük sem panaszkodott. Végül is egy nászút legfontosabb pillanatai az ágyban zajlanak. Amikor azonban Cara reggel kinézett az ablakon a szava elállt a látványtól. Leírhatatlan volt, ahogy a tengervíz a rakpartot elöntve valószínűleg a szálloda halljába is is betört. Mintha a tengeren lettek volna egy hajó fedélzetén. Valamikor régen már volt része ebben az élményben, de akkor Marco Mestréből hozta be magával, hogy láthassa a természetnek és a történelmi városnak ezt az összecsapását. Már akkor kétségbe ejtette a kiszámítható vég, amikor ezt a csatát majd a tenger fogja megnyerni és az évszázadokon át dacoló csoda lassan elenyészik.

Visszabújt a férje mellé és a takaró melegében hozzásimult. Robert félálomban ölelte magához, aztán nyugodtan aludt tovább. Cara szeretettel nézte a kisimult arcot, ami most szinte kisfiús volt, eltekintve a borostától, ami a tegnap reggeli borotválkozás óta ütött ki az állán. Az első alkalommal szinte kellemetlen volt ennek a borostának a dörzsölése a combjai belső felén, de aztán annyira megszokta, sőt megszerette, hogy szinte hiányozna, ha ezentúl a férfinak lenne ideje és kedve még lefekvés előtt is megborotválkozni. Mára már elég volt a tenyerét vagy a kézfejét végighúzni rajta, és a halk sercegés már egészen más régiókban rántotta össze a rejtett izmait. Már a gondolatra is bizsergés futott végig rajta és akaratlanul is még közelebb húzódott a forró testhez, amely öntudatlanul ölelte körbe. 

Holnap haza kell menjenek ebből a kis burokból, ahová önként zárták be magukat. Mosolyogva nézte maga fölött a baldachint és próbálta elképzelni, ahogy reggel a szobaasszony elviszi az ágyneműt, a nyomában pedig szakértő kezek az egész ágyat darabjaira szedik, becsomagolják és kiviszik a reptérre, hogy sok ezer mérföldnyi repülés után a tengerparti ház ékessége legyen. Aztán elkalandoztak a gondolatai. Vajon Tom és Marcus hogy boldogulnak Mollyval? Ők vállalták ugyanis, hogy hazaviszik a kutyát és vele lesznek, amíg haza nem érnek. Csak remélni merte, hogy a két lókötő nem bulizott egész idő alatt, Molly pedig nem lógott meg tőlük a kényeztetést hiányolva.

Amióta Velencébe érkeztek, mindkettőjük telefonja kikapcsolva hevert a csomagjuk mélyén. Ha valami életbevágó dologról kellene értesülniük, akkor a szálloda recepciója már biztosan átadta volna az üzenetet.

Újra Robertre nézett, aki a lehunyt pillák mögött még mélyen aludt. Olyan jó vele lenni! Még akkor is, ha csak ülnek egymás mellett és mindketten valami érdekes könyvet olvasgatnak, de azért időközönként felpillantanak, hogy lássák, a másik sem unatkozik. De ennek az idillnek hamarosan vége lesz! Ha hazaérnek, a férfit már várják a feladatai és hamarosan következik a rajzfilm bemutatója, ahol szinkront vállalt. Megegyeztek, hogy a bemutatóra Cara is elkíséri, de ahogy közeledett az időpont, egyre többször gondolt rá, hogy talán mégsem kellene közszemlére tennie egyre kerekedő pocakját. Az esküvő óta szinte varázsütésre  kezdett derekasodni, a magával hozott ruhák jó része már kényelmetlenül szorította derékban. Belegondolni sem mert, egy hónap múlva vajon milyen vastag derékkal tolathat a karcsú kolléganők között.

Aztán eszébe jutott, hogy ezt a mai, utolsó napot mivel tehetné emlékezetessé, de ehhez szüksége volt néhány dologra. Óvatosan lefejtette magáról Robert karját, halkan kicsusszant az ágyból, kapkodva felöltözött és csendesen kilépett az ajtón, hogy a porta segítségét kérje.

Alessandro maga volt a segítőkészség és hamarosan két combtőig érő gumicsizmával jelent meg a pult mögött. Cara hálásan nyúlt értük, aztán megfordulva máris a lépcső felé vette az irányt, amikor nagy lendülettel beleütközött egy férfiba. Marco!

-Bocsánat! ... Cara, mia! Nahát, ezt a véletlent! Itt vagy a városban és meg sem keresel egy régi jó barátot? Alessandro, te öreg csirkefogó, neked sem jutott eszedbe, hogy szólj? – nézett szemrehányóan  az idős férfira, aki alig láthatóan elhúzta a száját, aztán megköszörülte a torkát.

-Buon Giorno, Signore! Mr. és Mrs. Pattinson nászúton vannak nálunk és úgy gondoltam, a baráti találkozót biztosan nem egy ilyen alkalomra terveznék.

-Nászút, hm? – nézett felhúzott szemöldökkel Carára az ex. –Akkor csak sikerült befűznöd azt a szerencsétlent?  Sejti már legalább, hogy micsoda koloncot vett a nyakába? Nézz végig magadon! Így néz ki egy híres színész felesége? Csak szégyenkezni fog miattad, ha nem erőlteted meg magad mellette sem.

-Nem hiszem, hogy ez a maga gondja lenne! – szólalt meg a háta mögött Robert csípős hangja, miközben a Cara kezében lifegő csizmákért nyúlt. Egy csípőjére csúszott melegítőnadrág, póló és egy lifegő pertlis tornacipő volt minden öltözéke, haja pedig éppen olyan kócos volt, mint korábban a puha párnák között. Gúnyosan nézett végig Marco eleganciáján, aki a kinti állapotok ellenére is fényes bőrcipőben óvakodott idáig a pallókon.

-Felébredtem és nem találtalak, de aztán kinéztem az ablakon és sejtettem, hogy ezt a mai tortúrát nem akarod kihagyni... – húzta magához a lányt és az állát megemelve egy csókot nyomott a zavartan összeszorított ajkakra. –Gyere, nehogy megfázz! Bocsásson meg Mr.Pisani, dolgunk van, ez az utolsó napunk és ki akarjuk élvezni minden percét. – és anélkül, hogy kezet nyújtott volna, hátat fordított a férfinak és Carát is húzta magával, aki a válla fölött szólt vissza valamikori férjének.

-Ciao, Marco!

A szobába érve Robert lehuppant az ágyra.

-A frászt hoztad rám ezzel az eltűnéssel. Miért nem szóltál, hogy lemész?

Cara a szemét forgatva fogta meg a kezeit.

-Robert! Azt hittem, mélyen alszol és nem akartalak megzavarni. Csak a portára mentem le, nem világgá mentem! Szerencsétlenségemre Marcoba botlottam, de nem is hittem volna el, ha egész héten sikerül őt elkerülnöm. Végülis ez nem New York, ahol el lehet tűnni. Amióta itt vagyunk,  szinte vártam ezt a pillanatot. Túl szép lett volna, ha megúszom a találkozást. De jött az én hercegem lógó cipőfűzőkkel, és megmentett. Mondtam már ma, hogy szeretlek? – azzal a férfi ölébe kucorodott.  –De tudod, egy valamiben azért lehet, hogy igaza van.

-Jézusom, Cara, ennek az embernek? Mégis miben, könyörgöm? Mert amit én hallottam odalent, az az első szótól az utolsóig csak szemétkedés volt.

-Nem kéne veled mennem a bemutatóra. – suttogta el Cara a reggeli gondolatait.

-Miért is nem? – nézett rá meglepetten a férfi. –Cara, a feleségem vagy, ott a helyed mellettem!

-Igen, de egy hónap múlva olyan leszek, mint egy elefánt és a többiek meg mind karcsún, szexisen vonulnak majd, én meg...

-Te meg hülye vagy! – morrant fel a férfi. -Cara, nem leprás vagy, hanem terhes. A legszebb terhes asszony, akivel valaha egy fedél alatt laktam.

-Ja, mert olyan sokkal laktál együtt. – grimaszolt a lány.

-Oké, akkor a legszebb, akit csak ismertem és ismerek. És főleg... az én gyerekemet hordod a szíved alatt, ha úgy néznél ki, mint egy kis elefánt, akkor is te lennél a legszebb, de hát nézz már tükörbe! Olyan vagy, mint az a madonna a Frariban. – fordította a hatalmas kristálytükör felé a lányt.

Nézték a bő ingben és farmerben, mezítláb ácsorgó női alakot, aztán egyszerre nevették el magukat.

-Na, gyere, te mezítlábas madonna, öltözz fel melegen, aztán reggeli és ha jól sejtem, akkor megküzdünk az elemekkel!

-Robert, ha nem akarod, akkor nem muszáj...

-Dehogynem, csak nem képzeled, hogy kihagyok egy ilyen alkalmat; az előbb láttam egy srácot vizisíelni ott, ahol máskor a gyalogosok járnak. Most igazán szokatlan arcát mutatja a város, ezt feltétlenül meg kell néznünk. Neked köszönhetően profi felszerelésünk is van a sétához, úgyhogy nyugi, én legalább annyira látni akarom ezt a hihetetlen látványt, mint te.

*

Délután tökéletesen elfáradva, de rengeteg élménnyel gazdagodva tértek vissza a szállodába. Eleinte a pallókon próbáltak előre jutni, de olyan sokan szerették volna száraz lábbal megjárni a víz alatti várost, hogy végül Robert lelépett a pallóról és óvatosan Carát is leemelte maga mellé. A combtőig érő gumicsizmákban kézenfogva törtek előre a hideg tengervízben. Amikor megéheztek, a Rialtonál ők is leültek a vízben dobogókra állított asztalok egyikéhez ebédelni. Döbbenetes volt, ahogy a természeti csapás ellenére sem állt meg az élet, még ha egy kicsit le is lassult; az üzletek ugyanúgy kinyitottak, az emberek a kényelmetlenséggel és az okozott kárral látszólag mit sem törődve élték a megszokott életüket.

Az utolsó estén pedig kiöltözve a szálloda éttermében vacsoráztak. Amikor visszaértek a kirándulásról, a széfből kivett egy apró dobozt és zsebre vágta, aztán sietve rohant fel a lépcsőn Cara után, aki már a kád forró vizében melegítette fel áthűlt testét.

-Van még itt egy hely egy átfagyott vándornak? – nézett rá Robert esdeklő szemekkel, aztán a lány első mosolyára már le is dobált magáról mindent, hogy mögé ereszkedhessen a még mindig jó meleg vízbe. Cara a mellkasának dőlve kényelmesen elhelyezkedett.

-Azt hiszem, nem véletlenül vagyok Hal jegyű. A végtelenségig el tudnék így lubickolni veled. Bár, ha jobban belegondolok, a csillagjegyeink alapján mi egyáltalán nem illünk össze. Egyetlen reményünk az, hogy aki otthonülő típus, az a Föld és Víz jegy szülöttei között találja meg a párját. Ha nem vertél át, akkor mindketten ebbe a csoportba tartozunk. Te, mint Bika, Föld jegyű vagy, akinek célja a stabilitás és biztonság, és nem utolsó sorban a birtoklás, amit a partnerére is hajlamos kiterjeszteni. Erről még tárgyalnunk kell, annál is inkább, mert a horoszkópom szerint én, mint Hal, nem vagyok birtokló típus. De megsúgom neked, hogy ez csak tárgyakra vonatkozik, veled kapcsolatban mégis kifejlődött bennem ez az érzés. Ebben a birtoklásban azonban egyezségre kell jutnunk, nehogy a vágyunk fullasztóvá váljon a másik számára.

-Életem, számodra ez a kád víz válik fullasztóvá mindjárt, ha máris egyezkedni akarsz. A Bika részével egyetértek, elég jól hangzik az egomhoz, de azt hiszem a birtoklási vágyam sem titkoltam idáig sem. Az enyém vagy Cara, és ha ez rosszul érint, hogy ilyen birtokos módban gondolkodom erről, akkor csak nézz magadba, te nem ugyanígy érzel-e velem kapcsolatban. Ez teljesen természetes, szerintem. Amíg az ember kezelni tudja ezt az érzést és  nem klinikai esetként viselkedik, addig kifejezetten hízelgőnek is tartom. Ez nem jelent mást, mint feltétlen hűséget elvárni és adni; ettől még nem foglak bezárni vagy ilyesmi... – a mondat végére kissé előrehajolva már Cara vállát és nyakát csókolgatta, de a lány felállt és kilépett a kádból.

-Na nem, drága férjem, nem lesz kádban huncutkodás, mert soha nem fogunk eljutni a vacsoránkhoz.  – azzal magára tekert egy fürdőlepedőt és kilibegett a fürdőszobából. Robert bosszúsan csapott a vízbe: -Boszorkány!

Mire utána indult, Cara már egy fekete csipke ruhában forgolódott a tükör előtt. Lizzy ajándéka volt és jó érzékkel választotta ki a méretet, mert minden kényelmetlenség nélkül fel tudta húzni a cipzárt rajta. A férfi is belebújt az elegáns fekete öltönybe, amit minden eshetőségre csomagolt be az anyja; aztán felkapta a lányt és az asztal szélére ültette, hogy a szandált a lábára húzza. A helyzetben határozottan rejlettek izgalmas lehetőségek... de aztán lemondóan sóhajtva lesegítette és illedelmes házaspár módjára levonultak az étterembe.

Másnap hajnalban vigyorogva hunyorgott a félhomályban, ahogy eszébe jutott, az este további részére mennyire nem az illedelmes szó volt a legkifejezőbb. 

A menedék 69.

Az ezüstös csomagolópapír zizegve hullott alá, ahogy Robert türelmetlenül letépte a dobozról. Az ágy végére térdelt, miközben kinyitotta, aztán lecsapta a tetejét és nevetve Cara mellé mászott. A lány kíváncsian támaszkodott fel és a doboz után nyúlt, de a férfi kuncogva elhúzta előle.

-Meglepetés!

-Ne már! Minden idegszálam vigyázzba áll, olyan kíváncsi vagyok, mi vidított fel ennyire. Tomot ismerve valami perverz kis játékszer, amit a nászéjszakánkra szánt. Rob, tudni akarom, mennyire mocskos a barátod fantáziája! – nyafogott a lány, miközben újra a doboz után kapott. Robert kacsintva húzta el előle.

-Mit szeretnél, mi legyen benne?

Cara pirulva forgatta a szemét. –Nem tudom. Én még sosem használtam semmi ilyesmit. Azt hiszem, be sem mernék menni egy szex-shopba. Szerintem nálam a perverzitás csúcsa az lenne, ha a reggeli tojásrántottádat a hasamról akarnád lenyaldosni.

Robert felcsillanó szemekkel nézett rá. –Micsoda nagyszerű gondolat! Ez eszedbe juthatott volna még a Menedékben, itt aligha teljesíthetem az óhajod anélkül, hogy a szobalány holnapra ne adná el egy újságnak a sztorit, hogy milyen állapotban találta utánunk az ágyat.

-Mutasd, mi van benne! – kapott Cara újra a doboz után. Robert hagyta, hogy megkaparintsa, aztán hanyatt fekve az ágy oszlopait kezdte vizsgálni.

-Tom alighanem nem egy ilyen régi stílusú ágyra gondolt, amikor bevásárolt.

Cara kiborította a doboz tartalmát a takaróra ,és nevetve turkálni kezdett a rózsaszín csipkék és szőrmék borította eszközök között. A spéci dobókockát a kezében forgatva hümmögni kezdett:

-Biztos bennem van a hiba, de szerintem, ha ezeket mind magamra aplikálnám, aztán kipörgetném a következő pozitúrát, a földrengető szex helyett röhögésbe fulladna a pillanat. Arra meg már gondolni sem merek, te hogyan mutatnál ezekben a rózsaszín bilincsekben. Már így is tartok tőle, hogy a gondolat is elég lesz, és elnevetem magam, amikor legközelebb föléd kerekedek.

-Pont erre gondoltam én is. Biztosan édesen mutatnál ebben a kis tangában, elöl ezzel a borzalmas rózsaszín pamaccsal, de ha csak a közelébe kerülnék, tuti tüsszögni kezdenék tőle. És őszinte leszek, féltékeny lennék erre a rücskös prücsökre - kotort ki a halomból fintorogva egy kis vibrátort.

Cara összepakolta a kupacot és visszaszórta a dobozba, aztán az egészet ledobta az ágy mellé.

-Kíváncsi vagyok, ezek a vackok tényleg képesek lennének feldobni a szexet, vagy az csak mind mese, amit az erotikus könyvekben olvas az ember. De leginkább az izgat, hogy mennyire kell unjalak, hogy szükségem legyen ilyen játékszerekre? – Lehúzta a takarót a férfiról és hozzábújva megcsókolta. Aztán meg sem várva a reakcióját, feltérdelve megindult a nyelvével a melle, aztán a csípője irányába. Robert belekapaszkodott az ágy oszlopába és átadta magát a kényeztetésnek.

*

Robert fizetett a kávézóban az olajos képű vigyorgó pincérnél, aztán kicsit mogorva tekintettel összehúzta Carán a bőrdzsekit.

-Valami vastagabbat kellett volna felvenned, ha ennyire fázol! – morogta halkan. Cara pirulva húzta fel a cipzárt. Ő is érezte, hogy a mellbimbói majd átdöfik a pulóverét, de ez nem a hidegtől volt. Ó, nem! Nem gondolta volna, hogy a játékos ötlet ennyire a visszájára sül el. Csak egyszerűen meg akarta lepni a férjét, hogy amikor visszaérve a szállodába, vetkőzni kezdenek, sokkolja a szolíd ruha alatt megbújó pihés-csipkés-cirógatós fehérneművel, amit kiválasztott a dobozból, mielőtt a bőröndbe visszadugta volna. Ez a félkosaras melltartó nagyon szexi volt, de tény, hogy nem sokat bízott a képzeletre. A tanga pedig… nem sok hiányzott, hogy séta közben elélvezzen a buja simogatástól.

-Igazad van, menjünk vissza, felveszek magamra még valamit! – pislogott a férjére reményei szerint szexre csábítóan, de a számítása nem vált be. Robert a legközelebbi üzlet felé tuszkolta.

-Kár annyit gyalogolni egy kardigánért, gyere!

A puha gyapjú melegen ölelte körbe és eltakarta meredező bimbóit, de ez az alteste egyre gyötrőbb sajgásán nem sokat segített. Robert pedig dühítő érdeklődéssel váltotta meg a legújabb belépőket, ezúttal a Frariba. A barátok hatalmas temploma rengeteg látnivalóval várta a látogatóit, a lány pedig érezte, hogy önuralma az utolsókat rúgja. Feljajdult, ahogy arra gondolt, hogy ennél észvesztőbb sétája ebben a városban még nem volt. Ha ez így megy tovább, még a végén Isten házában fog elélvezni. A férfi karja után nyúlt.

-Mielőtt bemegyünk, igyunk valamit! Szomjan halok. És pisilnem is kell! Kérlek!

A férfi megadóan indult vele a szomszédos kávézó felé, ahol Cara azonnal eltűnt a női mosdó ajtaja mögött. Néhány perc múlva őszinte megkönnyebbüléssel bukkant fel, miközben a táskájában kotorászott. Leült Robert mellé és egyhajtásra kiitta a poharát, aztán visszatértek a templomhoz és kétségbeesve állapította meg, hogy hiába szabadult meg az ördögi ruhadarabtól, a meztelen testét dörzsölő farmer továbbra sem könyörül az érzékein.

-Menjünk vissza a szállodába, elfáradtam! – rángatta meg a férfi kabátját, miközben az éppen Tiziano hatalmas oltárképét, az Assuntát csodálta.

-Jaj, ne haragudj, teljesen elfeledkeztem róla, hogy pihenned is kell! – mentegetőzött, mialatt  kifelé tartottak. Az első csatornán átívelő kis hídnál egy gondolás olvasgatott utasra várva. Robert hozzá lépett.

-Kérem, vigyen el minket a Hotel Danielihez!

-Ez nem taxi, uram! – húzta ki magát önérzetesen a férfi.

-Tudom, de a feleségem terhes és nagyon elfáradt, nem akarom, hogy…

-Ó, az teljesen más, nem is kell magyaráznia… jöjjön Donna, csak óvatosan. Tessék, itt egy puha párna, ez az… máris indulhatunk. Majd igyekszem a legrövidebb úton odajutni.

Cara ahogy elhelyezkedett az ülésen, szinte megkönnyebbült…

-Köszönöm, de nem olyan sürgős a dolog. Amíg ülök, igazán nagyon kellemesen pihenek, de tényleg – nézett Robertre, aki megértette a ki nem mondott kérést. Odafordult a kis olaszhoz és ő is megnyugtatta, hogy nem kell sietniük. Vigye csak őket akár a szokásos útvonalán, akár hosszabbon is, az áron nem fognak összeveszni, aztán ha szólnak, vigye őket a Danielihez. A gondolás vérszemet kapott.

-200 Euro lesz. – Robert a zsebébe nyúlva előhúzta a pénzt és a kezébe nyomta. Innentől kezdve pedig csakis Carával törődött, összebújva, időnként forró csókot váltva ringatóztak a kecses lélekvesztőn, miközben az evezős a fejük felett a hangját kieresztve énekelt.

A szálloda előtt kiszállva Cara újra érezni kezdte a sajgást, de már nem törődött vele. A korábbi romantikus hangulat és ez a perzselő hőség, amit ezek a kis játékszerek gyújtottak a vérében, hamarosan úgyis enyhülést találnak majd, csak érjenek minél előbb a szobába.

Az ajtón belépve Robert lerúgta a cipőit és ledobta a dzsekijét a legközelebbi fotelbe, aztán Cara felé fordult.

-Ha még mindig fáradt vagy, azt javaslom, dőljünk le egy kicsit, mielőtt vacsorázni mennénk, hm?

A kérdéssel egyidőben fürge ujjai már húzták is le Caráról a kardigánt és a pulóvert. Az előbukkanó fehérneműtől a hangja is elakadt.

-Hűha! Akkor ezért? – nézett rá vidáman. A bimbók most is ugyanolyan hetykén várták, hogy a száját rájuk zárja, mint amikor a kávézóban első alkalommal észrevette őket a puha pulóver alatt. Ujjaival már a farmer gombjával küzdött, aztán lassan a nadrág alá csúsztatta a kezét, és a lány mellétől el nem szakadva a finom fehérnemű után tapogatózott, hogy a nadrággal együtt azt is lehúzza. Amikor a durva anyag alatt csak a lány puha bőrét érezte, meglepve nézett Cara szemébe.

-Nocsak? Valamit elfelejtettél felvenni?

A lány vigyorogva csóválta meg a fejét, aztán a mellette levő asztalkáról felemelte a táskáját és az ujján lebegtetve kiemelte belőle az apró, kacér darabot.

-Rajtam volt, de le kellett vetnem, mert megőrjített. Aztán rá kellett jönnöm, hogy nélküle sem sokkal jobb. Az életemet mentetted meg azzal a gondolázással.

-Hohó, kisasszony, nélkülem élvezkedik? – harapdálta végig ingerkedőn a lány nyakát.

-Meg akartalak lepni. – sóhajtott a gyönyörtől párás szemekkel Cara, aztán megfogta a férfi kezeit és együtt tolták lefelé a nadrágot, miközben óvatosan az ágy széle felé araszoltak. Ahogy a háta mögött érezte az ágyneműt, türelmetlenül tűrte fel a férfi pólóját, aki miután megszabadult tőle, a farzsebében kotorászva elővett valamit.

-Én is vittem magammal a kirándulásra egy csecsebecsét, hogy amikor hazaérünk, ne kelljen keresgélnem. Tökéletesen illik a ruhatárához asszonyom! – mormolta bele a mellei közti völgybe, miközben a lány feje fölött összefogta a csuklóit és egy váratlan kattintással rájuk csattintotta a puha rózsaszín szőrmével borított bilincseket. Aztán végignézett a lányon.

-Most valahogy egyáltalán nem tűnik nevetségesnek, hanem egyszerűen észbontó vagy így! – lehelte bele a szájába két csók között. Aztán a hátára gördült és gyorsan leolta a nadrágját, majd visszahengeredett a lányra, aki összebilincselt kezeivel azonnal átölelte a nyakát.

-Olyan nagyon szeretlek! – suttogta Cara.

-Nem jobban, mint ahogy én téged! – simogatta meg az arcát a férfi, aztán a csókja elmélyülésével azonos ritmusban egyre beljebb fúrta magát a lány testébe.

A menedék 68.

Cara álmodozva nézte a Hotel Danieli előtt hullámzó lagúna vizét. A tökéletes nászút, Robert jól választott. Ha valahol különösen  szívesen andalgott a férjével, akkor az Velence sikátorainak útvesztője volt. A férje... még mindig furcsa volt a gondolat. Legutóbb még csak a szerelme volt, a majdnem elvesztett szerelme, akit éppen itt, a kedvenc városában kapott vissza és vele a boldogságot, amiről már majdnem lemondott.

 A tegnap lezajlott esküvő mintha már fényévekre lett volna, olyan gyors egymásutánban követték egymást az események.. A templomi szertartás után a fogadás jó hangulatban zajlott le, még a szüleit is megérintette az a családias hangulat, amit a Pattinson família teremtett maga körül. Vagy csak még mindenki az oltár előtt elhangzott ígéretek és gyönyörűen megfogalmazott gondolatok hatása alatt állt. Az esketés hivatalos fogadalma után mindketten lehetőséget kaptak rá, hogy köszöntsék életük párját, és mire az utolsó szó elhangzott, szem nem maradt szárazon. Még Tom, Robert örökké idétlenkedő barátja is komolyan, nagyot sóhajtva nézett maga elé.

Szinte még fülébe csengett Robert selymesen búgó hangja. Miután az apró kulcsokkal kinyitották a fogadalmi napló két oldalát, először a férfi kezdett bele a felolvasásba. Halkan beszélt, csak őhozzá, de a kiváló hangosításnak hála minden jelenlévő tisztán hallotta a szavait:  „ Én igent mondok Rád, arra, amilyen vagy, és nem arra, amilyennek látni szeretnélek. Ne olyan légy, amilyennek én akarlak, hanem olyan, amilyen Te akarsz lenni. Ne érezd kényszernek, hogy hozzám igazodj, az ellenpontom, a másik felem légy, legyél olyan, amilyen Te vagy, és legyél egyre jobban önmagad. Érezd, hogy a Te másságod jót tesz nekem, és örömet szerez. Melletted alszom és veled ébredek. El ne hagyj, könyörgöm, hisz csak így létezhetek. Ígérem, vigyázok rád, óvlak, védelek,Ha majd szíved alatt hordozol egy életet..” – itt alig észrevehetően rákacsintott, aztán a lány könnyeitől meg nem zavarva folytatta:

Ülj ide mellém s nézzük együtt az utat, mely hozzád vezetett. Ne törõdj most a kitérõkkel,én is úgy jöttem, ahogy lehetett.Hol van már, aki kérdezett,és hol van már az a felelet,leolvasztotta a Nap a hátamra fagyott teleket.Zötyögtette a szívem, de most szeretem az utat, mely hozzád vezetett.(Csukás István: Ülj ide mellém)

„Szívem kereste őt, kiben megbízhatok, ki gondol reám, akire vágyhatok.Lelkem kereste őt, ki jobbik felem,el nem hagy soha, boldog lesz velem.Mára szívem repes, együtt dobban veled,lelkem immár teljes, társra lelt tebenned.”

„Jó érezni, hogy szeretlek.Nagyon és egyre jobban.Ott bujkálni két szemedben,Rejtőzködni mosolyodban.Érezni, hogy szemeid már Szemeimben élnek és néznek,S érezni azt, ha szép, veled szép És csak veled teljes az élet."

Amikor az utolsó szó is elhangzott, Cara csak nézett rá könnyben úszó szemekkel és alig tudott belekezdeni. Aztán megköszörülte a torkát, a naplót a kezébe fogta, és a férfi szemébe nézve beszélni kezdett: „ Az otthont nem lehet falak közé szorítani, nem lehet kulcsra zárni. Mert az otthon egy érzés. Egy érzés, amit nem tudsz felépíteni, berendezni, vásárolt tárgyakkal felékesíteni. Az otthon egy érzés, amit nem vehetsz, csak kaphatsz. Tőle. Vele, mellette mindenütt otthon vagy.(Csitáry-Hock Tamás)

"Ismerem azokat a szavakat, amelyeket még ki sem ejtettél.Már tudom, hova tartasz,mikor még el sem indulsz.Tudok a féltett titkaidról,amiket mélyen elrejtesz.Mindent tudok rólad, kedvesem,nem vagyok kém, csak szeretlek!"/Jim Morrison/ - a férfi korábbi kacsintásának párja most Cara arcán suhant át.

Oly sok szépet ígértünk egymásnak,Forrón lángol szerelmünk tüze,Ha mindig ily szép lenne az élet,Tán nem is lenne szükség esküre.Legyen bármilyen hosszú is az élet,Sírig tartó boldogságot ad,Bátran nézhetsz az emberek szemébe,Mindaddig, míg betartod szavad.(Drayton)

A hűség azt is jelenti, hogy kötelék fűz össze bennünket, és kitartunk egymás mellett. Kitartunk egy folyton változó ember mellett, egy folyton változó kapcsolatban. A hűség dinamikus. Aki ahhoz ragaszkodik, amije van, máris elveszítette. A hűség azt jelenti, hogy közös jövőnk van.(Alfons Vansteenwegen

Az utolsó szavakat már kicsorduló könnyei kísérték, aztán Robert hozzáhajolt és mielőtt a pap erre felszólította volna, megcsókolta. Hosszan és forrón, amelyben az igazi fogadalom rejtőzött.

Az ujjára húzott fantasztikus gyémánt sem hatotta úgy meg, mint ez a csók. Aztán az események felgyorsultak, a pap házastársaknak nyilvánította őket és sok boldogságot kívánt, aztán már szaladtak is a kocsihoz a sűrűn hulló rizsszemek záporában.

Természetesen az eseménynek híre ment. Már az érkezéskor is sokkal többen ácsorogtak a templom közelében, mint a meghívottak, de a bobbyk által  felügyelt kordonon belülre nem keveredhetett senki illetéktelenül. Amikor kijöttek, valóságos tömeg vette körbe őket és fényképezőgépek százai, ha nem ezrei villogtak feléjük. Egy pillanatra megálltak és első alkalommal csókolták meg egymást, immár  férj-feleségként a nyilvánosság előtt, megköszönve ezzel a mindenhonnan feléjük kiabált jókívánságokat. Aztán beszálltak a kocsiba és a lökhárítóhoz kötött konzervdobozok hangos csörömpölésétől kísérve visszahajtottak a szállodához.

A vacsorán fogadták a családtagok, rokonok és közeli jó barátaik jókívánságait. Cara homlokráncolva hallgatta Tomot, aki vigyorogva nyújtotta át a kis csomagot, mondván, hogy remélhetőleg ennek a felhasználására végre sort kerítenek, nem úgy, mint arra a másikra, ami otthon a szekrény mélyén lapul. Kérdőn nézett Robertra, mert fogalma sem volt róla, miről beszél a barátja, de a férje csak a szemét forgatva csóválta a fejét és ezt a csomagot nem volt hajlandó kinyitni a vendégek előtt.

A vacsora után felvágták a hatalmas tortát, amelynek legfelső emeletét és egy üveg pezsgőt a szobájukba vitettek. Viszonylag korán elbúcsúztak a vendégektől, mondván, hogy a nászút még aznap éjjel megkezdődik. Cara az egész bejelentés alatt pirulva bújt a férje melléhez, aki nemes egyszerűséggel a karjába kapta és elrabolta az ünneplő vendégsereg elől. A lelkes éljenzés közepette teljes zavarban hagyta, hogy Robert a lifthez cipelje, majd a karjában tartsa egészen a szobájuk ajtajáig, amit Lizzy vigyorogva tárt szélesre előttük, hogy az öccse átvihesse az új asszonyt a küszöbön. Richard pedig nevetve figyelmeztette a fiát, hogy ezt majd otthon se felejtse el megismételni.

Amikor végre kettesben maradtak és Robert a talpára állította, azt hitte, élete egyik legmámorosabb éjszakája kezdődik, de meglepő módon, bár a férfi vetkőztetni kezdte, de a csókokon kívül nem nyúlt hozzá, hanem a fürdőszobaajtóról a kezébe nyomta a már kikészített ruháit. Az órájára nézett és egy pohár pezsgőt töltve vigyorogva sürgette, mivel Dean már járó motorral várta őket odalent. Aztán nemsokára a repülőtéren találta magát. Azt hitte, visszamennek Montanába, de a Velencébe tartó géphez vonszolta magával a férje. Az egész egyszerűen lehengerlő és megríkatósan álomszerű volt. A kora reggeli párában földet érve pedig hagyta, hogy a sós fuvallat járja át a fáradt tagjait és ettől új erőre kapott. Olyannyira, hogy a szállodai szobában a még londoni éhséggel a sejtjeiben hagyta, hogy Robert az ágyra döntse.

Az első mámor csillapodtával körülnézett.

-Hiszen ez a Metropol-beli ágyad! – csodálta meg újra a fenséges oszlopos, baldachinos csodát.

Robert vigyorogva nézett rá:

-Nem is varázsoltalak el olyan nagyon, ha még képes vagy ilyen megállapításokat tenni. De igazad van, ez az. Mondtam neked, hogy van az a pénz... nos, megvettem. Egyelőre erre a hétre idehozattam, aztán szétszedik és repül haza velünk.

-Nem lett volna olcsóbb otthon csináltatni egy hasonlót?

-De, lehet, csakhogy az már nem AZ az ágy volna, amiben visszakaptalak, és amiben most már végképp az enyém lettél. Szép is lenne, ha még a trónörökös is ebben jöhetne a világra, de igazság szerint, nyugodtabb lennék, ha kórházban kerülne rá sor, a biztonság kedvéért.

-Micsoda romantikus gesztusok! – mosolygott Cara, miközben maga elé tartotta a kezét, amin ott ragyogott az új gyűrűje. –De tudod, hogy nem ez számít, ugye tudod? Nem kell a világot a lábam elé tenned ahhoz, hogy érezzem a szerelmedet. Igaz, lehet, hogy sokkal többet kell tenned, mert amit én kérek, az pénzzel nem váltható meg. De hiszek benne, hogy képes vagy megadni.

-Igyekezni fogok, Cara, ezt megígérem, de ismersz, néha annyira tökéletlen tudok lenni. Úgyhogy felhatalmazlak, ha úgy érzed, nem jó irányba megyek, rángass meg, mutasd nekem a helyes utat!

-Hiszen erre a templomban is megesküdtem. – suttogta a lány és közben szép lassan elnyomta az álom. Robert magához húzta és betakarta felhevült testüket, aztán valami mélységes belső nyugalommal a lelkében ő is becsukta a szemét.

*

A kintről beszűrődő nyüzsgés hangjai beszivárogtak az álom mélyére és az ébredés felé taszigálták Carát. Ólomsúlyúnak érezte a pilláit, de azért küzdött és végre kinyílt a szeme. Hirtelen nem tudta volna megmondani, hol lehet, mert a londoni hotelszoba határozottan nem így nézett ki emlékei szerint. Aztán villámcsapásszerűen érte a felismerés, Velencében van! Robert szuszogott mellette a hatalmas mennyezetes ágyban és a férfi kezén, amely védelmezően borította be a pucér mellét, ott csillogott a jegygyűrű. Felemelte a saját kezét és a tekintélyes gyémántot nézegette. Csodás darab, de ha hazaérnek le fogja venni, mert belehalna, ha valahol véletlenül elhagyná. Ráadásul, ha a kicsi megszületik, folyamatosan attól félne, hogy megsérti vele a puha bőrét. A kicsi! A takarón át megsimogatta a hasát, és egyszer csak Robert keze simult az övére, összefonta az ujjaikat, aztán a takaró alatt együtt simogatták a még lapos pocakját.

-Ezt sem biztos, hogy elmeséljük majd a kölyöknek, hogy már a nászutunkon is velünk volt. – motyogta álmosan. –Főleg, ha lány lesz! Csak ne vonja le a szülei történetéből azt a tanulságot, hogy az esküvő előtt megtehet bármit.

-Jézusom, csak nem leszel ilyen vaskalapos apa? – nevetett Cara. 

-Hát, már most furcsa belegondolni, hogy nemsokára valakinek nekem, nekünk kell kijelölni az utat, amit követnie kell; amikor sokszor úgy érzem, még én sem találtam meg egészen. Fura volt apával eltölteni egy egész napot kettesben, tisztára úgy éreztem, mintha visszamentünk volna az időben, és újra egy éretlen kamasz lettem volna, akit valamiért mindig figyelmeztetni kell. De ügyesen csinálta, mert igazából egyszer sem osztott ki, hagyta, hogy én jöjjek rá. Kíváncsi vagyok, hogy vajon annak idején is ilyen jól csinálta-e, vagy csak idővel érzett rá a megoldásra.

-Biztosan jól csinálta már akkor is, mert rendes pasit neveltek belőled. – cirógatta meg a lány. Robert elkapta a kalandozó ujjacskákat és megcsókolta őket.

-Rendes pasit, hm? Na, ez a rendes pasi most kifejezetten csúnya dolgokat forgat a fejében. Csak nem tudom, hova a fenébe tettem Tom dobozkáját, mert abban biztos vagyok, hogy az utolsó pillanatban begyömöszöltem a bőröndbe. Kimászott az ágyból és csak úgy, nemes pucérságában kotorászni kezdett, aztán Cara felé fordult, aki ugyan már eddig is élvezettel legeltette a szemét rajta, de most a szája is kiszáradt. A férje kezében ott lapult a barátja ajándéka, az arcán pedig egy olyan ördögi mosoly, amitől a lába ujjáig elzsibbadt; de készséges kíváncsisággal várta, hogy a nagy titokról fellebbentse a fátylat.

A menedék 67.

Mikor az este lámpásokat gyújt, a pirkadattal az éjjel elcsitul,mikor a hajnal arcodra simul, mosolyodtól a nap is elpirul:Én ott leszek veled, és úgy, mint most fogom a kezed.Mikor fáradtan este mellém lerogysz, de némán  még rám mosolyogsz, mikor nem mondod soha azt, hogy eltékozoltam  az életed:Én ott leszek veled,és úgy, mint most fogom a kezed. (Zsefy Zsanett)

Cara forgatta a kezében az üdvözlőlapokat, amiket Jasmine borított ki a nappali asztalára. A nő kézipoggyásza lényegében ezekkel volt tele. Miután híre ment, hogy összeházasodnak, a postás naponta százszámra hozta őket a rajongóktól szerte a nagyvilágból az ügynökség címére, ő pedig meglepte őket ezzel a kazalnyi jókívánsággal. Gyanította, bár Jasmine még csak nem is utalt rá, hogy a lapok nem véletlenül vannak kicsomagolva. Alighanem gondos kezek válogatták szét a gratulációkat a bántó, fenyegető hangvételő írásoktól. Hát, ezzel alighanem meg kell birkóznia a jövőben. Végülis lenyúlta a világ elől a nagy Ő-t.  A legjobban persze azok haragudtak rá ezért, akiknek esélyük sem volt még csak találkozni sem Roberttel, mégis az álmaikban rájuk  nézett ezekkel a lélek mélyére hatoló szürke szemekkel. Áááá, az emberi elme... kár is keresni a racionalitást, tudomásul kell vennie, hogy ami neki élete nagy szerencséje, az másnak szívfájdalom.  Néhány lapnak a szövegét nem is értette, mert valami számára ismeretlen idegen nyelven íródtak, de a szívek és virágok önmagukért beszéltek.

A repülőn megkezdett beszélgetés végül ott véget is ért, többet nem hozták szóba; leszálláskor a magazint az ülésen hagyta. A reptérről egymásba karolva siettek a kocsihoz, kézenfogva várták, hogy megkapják a szállodai szobakulcsot és lent vacsoráztak az étteremben a sustorgó közönséggel nem törődve. Nem siettek, és amikor egy kislány odajött hozzájuk és Roberttől aláírást kért, a férfi egy szívet rajzolt a szalvétára, belefirkantotta a monogramját, aztán Cara kezébe nyomta a tollat, hogy ő is odabiggyessze a magáét. Aztán a pincér segítségével még egy közös képet is készítettek a kis Amandával, aztán távoztak. Senki nem zaklatta őket és ez az este további hangulatát is megalapozta. Felszabadultak voltak és boldogok, ahogyan azt néhány nappal az esküvő előtt bármelyik szerelmes fiatal pártól elvárják.

Aztán másnap délelőtt elpróbálták az esketést Matthew tiszteletessel. Mindketten csak remélni merték, hogy a szombati ceremónián nem fog annyira reszketni a hangjuk, mint most, amikor az eskü szövegét ismételgették.

"Én, Robert Thomas, feleségül veszlek téged, Cara Angelina, hogy megtartsalak jóban, rosszban, szegénységben vagy gazdagságban, egészségben vagy betegségben, Isten szent törvénye szerint, amíg a halál el nem választ.” Ugyanezt ismételte el Roberthez szólva Cara. Az engedelmességről szóló mondatot kihagyták a szövegből.

A napok gyorsan teltek a készülődéssel, de esténként meghitten bújtak össze és a jövőt tervezgették. Cara a kezdeti rosszullétekkel már felhagyott és senki nem mondta volna meg, hogy terhes, de a hálószoba félhomályában Robert megbabonázva fedezte fel az apró változásokat, hogy aztán másnap kipihenten, boldogan és testileg-lelkileg abszolút kielégülten jelenjenek meg a reggelinél.

Cara leendő anyósával ment el a ruhapróbára és megnyugodva nézte magát a tükörben. Senki nem jön majd rá, hogy a kis trónörökös már ott lapul a szíve alatt. A menyasszonyi ruhák tömkelege előtt szinte zavarba jött. A hagyományok szerint a fehér az igazi esküvői szín, de hát ő már volt egyszer férjnél, még ha templomban nem is eskették őket. Az elefántcsontszín azonban mégsem vonzotta. Újra és újra visszatért a hófehér ruhák és kiegészítők elé. 

Claire kedvtelve nézegetett egy csodás fehér gyöngysort , és a lány elé tartotta.

-Tudod, hogy ez elmaradhatatlan része a menyasszonyi öltözéknek? A fehér gyöngyök hivatottak biztosítani, hogy a menyasszony egyetlen csepp könnyet se ejtsen leendő férje mellett. A fátyol a tisztaság jelképe, és a babona szerint egészen éjfélig nem szabad levenni, de leesnie sem szabad, mert az rosszat jelentene. Egyébként meg az a feladata, hogy megvédjen a rontástól és szemmel veréstől. – csevegett vidáman az esküvői babonákról.

-És ha már a babonákról esett szó, akkor az sem szerencsés, ha a vőlegény idő előtt meglátja az arát a ruhájában. – nézett neheztelően  az ajtón éppen belépő Robertre.

-Tudom, tudom… - legyintett a fia és Carához lépve egy csókot lopott a pirulós menyasszonytól. –Nem leselkedek, csak kölcsön akartam kérni a WilleFrey gyűrűdet a méret miatt.

Cara a homlokát ráncolva húzta le a becses darabot. –Nehogy elhagyd!

-Nem viszem el szépségem, csak felpróbálom, mert úgy rémlett, hogy amikor vettem, pont jó volt a kisujjamra. Így ni! Jól van, erre emlékeztem. Mutasd a kezed, már vissza is kapod. – A csók elmélyült, aztán Claire meglegyintette a lelkes vőlegényt.

-Na, eredj! A te ruhád már rendben van? És drága fiam, nagyon remélem, egy sima szmokingnál elegánsabb darabot választottál?

-Nyugi, nem fogtok velem szégyent vallani, öltöztettek már éppen eleget, még vőlegény is voltam néhány filmben, szóval van elképzelésem a dologról, de Carát ne öltöztesd túl, semmi fodor, semmi cicoma, őt akarom látni, nem egy szabászati műremeket! Ügyesen lányok! – dobott egy utolsó csókot, és az ajtó máris csilingelve bezárult mögötte. Claire merengve nézett utána.

-Azt hittem, sokkal idegesebb lesz, de ugyanolyan idétlen viccelődős, mint máskor. Na, mindegy – sóhajtott, azzal visszafordult Cara felé, aki éppen egy csipkeruhát szorongatott a kezében.

-Nem tudom, Cara… ez a ruha a te állapotodban… igaz, hogy még alig látszik… de tudod mit, próbáld fel!

Cara elbizonytalanodva indult a próbafülke felé. Mi a fenét képzelt? Másodszor megy férjhez és most akar királykisasszonynak öltözni? Ráadásul úgy, hogy a pici már ott dudorodik a két csípőcsontja között? De aztán belebújt a ruhába, a varrónő hátulról meghúzta a melle alatt és az eredmény tökéletes volt. Azonnal beleszeretett. Ez a ruha kell, semmi más!

-Tökéletes te lány! Erre ragyogóan ráéreztél! Koszorúslányok nem lesznek? – nézett rá Claire kíváncsian.

-Hát csak Lizzy és egy régi barátnőm még New Yorkból. Erin holnap érkezik és utána együtt megyünk majd ruhát választani nekik.

-Helyes. A koszorúslányok feladata megvédeni a menyasszonyt. Hasonló ruhát öltenek, mint ő, hogy az esküvőn megjelenő boszorkányokat megtévesszék, nehogy megtalálja az igazi menyasszonyt. – regélt az asszony tovább az esketési hagyományokról. –Bár, ahogy a ruhádat elnézem, ilyet egyetlen koszorúslány sem vehetne magára. Lizzy túl csontos hozzá, neki a fodrok előnyösebbek lennének.

-Hát, Erin meg talán egy cseppet gömbölyded lenne hozzá, de ő a fodrokhoz is. De nem aggódom, akár itt, akár másik szalonban, de biztosan találnak majd valamit, ami mindkettőjüknek tetszik. Ha én fehérben leszek, akkor nekik választunk majd elefántcsontszínt,  azt hiszem; mert egyikőjük sem az a rózsaszín ruhás Barbie-lány – grimaszolt Cara.

 


 -Jó, hogy mondod a csokrot, Cara! A menyasszonyi csokor maga a boldogság. Ugyanilyen virágból visel kitűzőt a vőlegény is. A hagyomány szerint rozmaringnak is kell lennie a csokorban, hiszen ez a hűség virága. A szertartás végén a menyasszony hátat fordít a násznépnek, és hátradobja a csokrát. Aki elkapja, annak az esküvőjére készülnek legközelebb. De ha el akarod tenni a csokrodat emlékbe, akkor köttetni kell egy dobócsokrot is. Már eldöntötted, hogy milyen virágot szeretnél?

-Azt hiszem fehér tulipánt , a koszorúslányoknak gyöngyvirágot, a dobócsokor meg… hát valami strapabíró rózsabokrétát.  Lizzy rendelte meg, hogy ha már enyém az ötlet, akkor legalább meglepetés legyen a formája. – Claire gondolatban fel is jegyezte magának, hogy hazaérve kifaggassa a lányát.

Eközben Robert és Richard a ruhaszalonban egy  hagyományos esküvői zsakett előtt ácsorogtak. Robert fintorogva nézegette az elegáns darabot.

-Apa, úgy fogok kinézni, mint egy pingvin. A nagyapám nősült ilyenben. Nem hiszem, hogy…

-Legalább próbáld fel - lökdöste a próbafülke felé a fiát, aki végül beletörődően hagyta, hogy az alkalmazott beterelje egy szobányi méretű próbahelyiségbe. Aztán meglepetten és elégedetten forgolódott a hatalmas tükör előtt. A ruha jól állt. Kicsit emlékeztette egy korábbi filmje 19. századi esküvői  ruhájára, de be kellett ismerje, az összhatás nem rossz. Hogy valamennyire mégis ellent mondhasson, kiszólt.

-Oké, de cilindert akkor sem veszek hozzá. – Richard büszkén nézte a szép szál férfit, aki abból a kis szöszke legénykéből lett az évek során.

-Nem is kell, ez így tökéletes.

Az ékszerésznél már úgyis összeszólalkoztak. Az eljegyzési gyűrűk Richard szerint tulajdonképpen jegygyűrűk voltak, nem mintha ez Robertet különösebben zavarta volna.  Tulajdonképpen először egy gyémántgyűrűt akart venni Carának, de aztán belefutott abba a gyűrűpárba és nem tudott neki ellenállni. Az esketéshez azonban még nem késő egy szép darabbal meglepni a lányt! A Bulgari gyűrűre esett a választása, ráadásul a méret is tökéletes volt. Tudta, hogy Cara az esküvő után alighanem leveszi és a széfben tartja majd, de az alkalomhoz mindenképpen dukált. És hát lesz részük éppen elég alkalmi megjelenésben ahhoz, hogy megvillantsa az ujján a szépséges ékszert. 

Az apja persze felesleges pénzkidobásnak minősítette a vásárlást és egész tudományos előadást tartott a jegygyűrűk szimbolikájáról. Két egyforma kör, a kör pedig soha véget nem érő, jelezve, hogy a házasság örökké tart. Balszerencsét hoz, ha véletlenül otthon felejtik, vagy rosszabb esetben elhagyják őket. És ha valaki nem hordja a templomban megszentelt gyűrűt, akkor azzal csak újabb balszerencsét szabadít magára. Robert nem vitatkozott, csak elnézően mosolygott, miközben arra gondolt, ha az apjával ilyen macerás volt ez a délelőtt, akkor vajon Carának mit kellett kiállnia az anyja mellett.

A menedék 66.

Másnap reggel Cara halkan pakolászott a konyhában. Órák óta ébren volt dacára a viharos és fáradhatatlan szerelmi játszadozásaiknak, amikkel az éjszaka nagy részét töltötték. Molly már kiköltözött a bejárati ajtó elé, annyira elege volt az újra és újra kezdődő szerelmeskedésükből.

Hajnalban mégis úgy érezte, hogy buzog benne az energia és hegyeket tudna megmozgatni. Egy ideig csak feküdt a férfi mellett és hallgatta a nyugodt lélegzését, csodálta a lehunyt szempillákat , de egyre nehezebben parancsolt állj-t az ujjainak és nem akarta megzavarni Robertet a pihenésben, ezért inkább felkelt. Kiengedte a kutyát, aztán kávét főzött és reggelit készített, mert a vacsorát végül Molly ehette meg. Robert valószínűleg azért is nem bukkant már elő a friss kávé illatára, mert éhenhalt – vigyorgott, miközben a tojásokat verte fel. A sonkaszeletek már megpirultak  és félrehúzta őket, hogy a serpenyőben most a tojásrántottát süsse meg, amikor hátulról egy szőrös mellkas simult hozzá. 

-Isteni illatok vezettek a konyháig, asszony!

-Már azt hittem éhenhaltál, hogy a kávénál nem bukkantál fel. – mosolygott rá a lány és egy bögre forró italt tartott eléje.

-Előbb egy csókot kis szökevény, mert nem emlékszem, hogy akkor megkaptam volna, amikor kibújtál mellőlem az ágyból. Nyugodt lehetsz, a csókoddal most beérem, mert tényleg alig állok a lábamon az éhségtől. Valaki teljesen kizsigerelt az éjszaka. Muszáj valamit ennem, és ha nem akarod, hogy te legyél az, akkor ne égesd oda a rántottámat – emelte fel a serpenyőt a tűzhelyről a férfi. A terített asztalhoz vitte, aztán egy őrgróf eleganciájával kihúzta a széket Cara előtt, hogy leülhessen. A gesztus mindenképpen viccesen hatott, lévén a ruhadarabja egyetlen csípőjére csúszott melegítőnadrág. Cara a fürdőköpenyben határozottan túlöltözöttnek tűnt mellette. 

-Az esti gépre foglaltam helyet, hogy legyen egy egész napunk itt még, éjszaka pedig alhatunk a gépen – motyogta teli szájjal Robert. -Bár sokkal jobban tudok aludni, ha az ölembe bújsz meztelenül, de erről ma éjszaka alighanem le kell mondanunk, hacsak nem akarjuk kiakasztani az első osztály utasait. Londonban pedig szállodában foglaltam magunknak szállást, és péntek estére bekéredzkedtem anyáékhoz, a régi szobámba. Így biztosak lehetnek benne, hogy nem csábulok el a közeledben. Bár, a biztonság kedvéért azért odakészítettem a nagy létrát az ablakomhoz, ha netán ki akarnék szökni hozzád az éjszaka leple alatt. Remélem, apa nem vette észre, mert  akkor úgy eldugja, hogy csak a nászutunk alatt kerül majd elő.

-Nászutunk? – kapta fel a fejét Cara. –Én őszintén szólva azt hittem, kicsit megfordítottuk a dolgokat, és EZ itt most a nászutunk. Eszembe se jutott, hogy az esküvő után nem megyünk haza. Különben is, Mollyval mi lesz, amíg mi…

-Életem, Molly a legjobb kezekben lesz és mire hazaérünk, már ő is otthon lesz. Ezt is elintéztem. Te csak készülődj a nagy napra, ragyogj és legyél boldog. Aztán kövesd urad és parancsolód engedelmesen, ahová csak vezet. Ígérem, hogy nem lesz okod panaszra.

-pfff... uram és parancsolóm? Nem akarlak elkeseríteni drága uram, de a fogadalmamból is kihagytam az engedelmességről szóló részt. ... Szóval, még egy meglepetés? – nézett rá grimaszolva Cara. –Nem is tudom, én nem úgy készültem, hogy …

-A ruhákra gondolsz? Emiatt ne aggódj. Egy nadrág, néhány pulcsi, aztán ha valami útközben megtetszik, majd felöltözünk. Különben is, egy nászúton nincs sok ruhára szükség, nem igaz?

Cara nevetve ingatta a fejét, ahogy a kiürült tányérokat és a serpenyőt a mosogatóba pakolta. Robert is felállt és közösen gyorsan elmosogattak, aztán a hálószoba felé húzta a lányt.

-Gyere, felöltözünk és még egyszer utoljára elmegyünk a vízeséshez, délután ráérünk pakolni.

*

Cara félig Robertnek dőlve félálomban várta, hogy beszálláshoz szólítsák őket. A vízesésnézésből még egy csintalankodás lett a furgon hátuljában, és szinte az utolsó pillanatban indultak el, hogy a londoni gépet még elérjék. Robert újságot olvasott és a napilap hatalmas lepedője eltakarta őket a kíváncsi szemek elől. Amikor a hangosbeszélő a járatukat szólította, kihúzta magát és felállt. A szemben ülő fiatal nő kissé lesajnálóan húzta el a száját, miközben a színes magazinból felnézve összeakadt a pillantásuk. Aztán ő is felállt és a lapot az ülésen nyitva hagyva megindult a beszálló torok felé. Cara – mint akit egy mágnes húz ellenállhatatlanul – a lapért nyúlt  és végigfutott a nyitott oldalakon. Aztán visszafordult Robert felé, aki még mindig a Heraldot bújta.

-Szálljunk fel! – szólt oda neki halkan, és a férfi már nyúlt is a táskájuk felé, aztán az újságot a hóna alá gyűrve Cara kezéért nyúlt. –Menjünk!

A gépen elhelyezkedve Cara még mindig a magazint szorongatta. Aztán amikor már a levegőben voltak és kikapcsolhatták a biztonsági öveket, lassan kiteregette a lapot és Robert ölébe fektette.  A férfinak egyetlen pillantás is elég volt, hogy tudja, nem a legjobb hangulatban fognak Londonba megérkezni. Mindenesetre nem egy esküvőjére készülő boldog pár képét fogják nyújtani, ha a hátralévő órákban nem tudja meggyőzni Carát a felvétel érdektelenségéről. A képek ugyan arról árulkodtak, hogy nagyon is jól érezte magát azon az estén, de Carának hinnie kell benne, hogy csak ennyi volt, és Lizával semmilyen romantikus összebújásról szó sem volt. 

-Látom, kellemesen múlattad az időt nélkülem. – szólalt meg a lány kicsit keserűen, ezért aztán Robert nagy levegőt vett és belekezdett:

-Cara! Ez nem az, aminek látszik. Emily csak egy régi ismerős. Az első filmjeimet itthon  forgattam és az egyikben a partnernőm volt. Néhányszor összefutottunk annak idején, de nem volt semmi komoly. Most pedig hallott róla, hogy Londonban vagyok, és megkeresett. Pár barátunkkal közösen sörözgettünk. Ennyi volt. – a stewardessnek intett és az egyik pohár pezsgőt kicseréltette narancslére, aztán visszafordult a lányhoz és a hüvelykujját végighúzta a szája ívén, hogy végül az arcát dédelgethesse, ahogy Cara szinte belehajtotta a tenyerébe a fejét. 

-Cara! Néhány nap múlva esküszünk, te sem hiheted, hogy előtte még gyorsan összeállnék bárkivel. Ráadásul úgy, hogy ... – és a tenyerét most a lány lapos hasára simította.

Cara nagyot sóhajtva lehunyta a szemét, aztán a labdává gyűrt újságot Roberthez vágta.

-Ha ennyire nem történt semmi, akkor talán nem kellett volna két oldalnyi képanyagot produkálni a szemfüles fotósnak. Gyertyafény, ölelgetés... nem tudom, Te mit szólnál, ha az én életemben is felbukkanna valaki, akivel aztán a hátad mögött legalább ennyire jól érezném magam. És persze gondosan hallgatnék is róla, reménykedve, hogy valamelyik újság nem buktat le. Ha az egyik utastársunk nem hagyja ott a váróban ezt az újságot, akkor lehet, hogy soha meg sem tudom. Vagy talán éppen a templom ajtajában egy jóakaratú gratulálótól. Úgyhogy mondok én neked valamit Robert Thomas Pattinson, menj te a fenébe a francos időzítéseddel!

-Cara! Csillapodj! Egyrészt nem kell mindenkinek tudnia, hogy miről vitatkozunk, másrészt pedig megmondanád, hova a fenébe menjek itt a gépen? Próbálj meg egy kicsit megértő lenni!  Emily egy kolléga, és hacsak nem döntöttél úgy, hogy ezentúl minden kolléganőmre féltékeny leszel, hidd el nekem, hogy most végképp nincs is semmi okod rá. Emily kedves lány, jó a humora, régen láttuk egymást, jót beszélgettünk. Ennyi volt. De ha nekem nem hiszel, kérdezd meg Marcust, mert láthatod a fotókon, hogy ő is ott volt. Bár, meg kell mondjam, eléggé rosszul esne, ha Marcus  szava többet nyomna a latban, mint az enyém. 

-Robert! – suttogott indulatosan a lány – nem az a bajom, hogy ott vigyorogsz az újságban egy szőke lány derekára tekeredve egy éjszakai szórakozóhelyen, hanem, hogy erről az apróságról elfeledkeztél beszámolni.

Robert a szemét forgatva csapott a karfára.  Ez a bizalom-dolog olyan sérülékeny portéka. Bántotta, hogy Cara egyáltalán feltételezte volna róla, hogy kikezd bárkivel az esküvő előtt néhány nappal, de aztán némi önvizsgálat után beismerte, hogy alighanem hasonlóan reagálna ő maga is, ha azokon a fotókon Cara szerepelne egy férfival.  Cara ökölbe szorított kezéért nyúlt és egy csókot nyomva rá, halkan beszélni kezdett hozzá:

-Cara! Egy dologgal nem vádolhatsz, hogy valaha is hazudtam volna neked, mert én mindig őszinte voltam hozzád. Nem mondom, hogy néhányszor a körülmények nem dolgoztak ellenem, de minden alkalommal bebizonyosodott, hogy még a gondolat is távolt állt tőlem, hogy bánatot okozzak neked. De egyszerűen nem tudom kivédeni az ilyen helyzeteket, és ha te minden alkalommal megsértődsz, ellenem fogadsz, akkor hosszú távon előbb-utóbb nagy gondjaink lesznek. Szeretlek, tényleg nagyon szeretlek, de tudom, hogy rosszul tűrném, ha nem hinnél nekem. Ez egy olyan konfliktust szülne, ami lassan megmérgezné a kapcsolatunkat. Mostanra már ismerned kellene annyira, hogy higgy bennem. Ez lenne a szombati ceremónia lényege is, nem?

-Robert! A hit kétoldalú dolog. Én igazán bízom benned, de nem akarhatod, hogy vakon higgyek neked minden alkalommal, amikor az újságokban megjelenik valami rólad. Azt hiszem, nem túl nagy kérés, hogy beszélj velem; lehetőleg még azelőtt, hogy a szembejövők sajnálkozó tekintetéből kelljen megtudnom, hogy már megint történt valami. Mindenesetre az időzítésed megint remek volt. Így legalább biztosak lehetünk benne, hogy a szolíd családi esemény bulvárhírré váljon. Ahelyett, hogy csendben összeházasodnánk, most majd mindenki azt találgatja, hogy lesz-e esküvő és ha igen, melyikünk részéről milyen megalkuvásra lesz ehhez szükség.  De már nem akarok erről beszélni. Fáradt vagyok és szeretnék felkészülni arra, ami ezek után Londonban valószínűleg  vár ránk. – azzal hátradöntötte az ülést és lehunyta a szemét. Robert a keze után nyúlt, és megnyugvással tapasztalta, hogy Cara nem húzta el.