"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2012. november 22., csütörtök

A menedék 64.


-Mi a baj, Cara? Ki volt az? Mi van a levélben?
Cara szótlanul nyújtotta át neki a papírlapot.
-Becsengettek, de mire az ajtóhoz értem, már csak ez volt betűzve a bejáratnál. Arra figyelmeztetnek, hogy Alonso tárgyalásáig semmisítsem meg az összes felvételt, amin szerepel, és kétszer is gondoljam át, mit fogok mondani a bíró előtt, ha nem akarom, hogy bármelyikünket is baleset érje. De hiszen ez képtelenség, mert az eredeti kártyákat a rendőrség lefoglalta. Éppen csak annyit engedélyeztek, hogy a képeimet lementhessem róluk, de az eredeti felvételek jegyzőkönyvezve a bizonyíték-raktárban vannak.
Robert örült, hogy a döbbenettől nem volt ideje megfogni a papírlapot. Ha ujjlenyomatot vesznek róla, máris eggyel kevesebbet kell vizsgáljanak. Gondterhelt arccal a telefonhoz lépett és a rendőrséget tárcsázta.
-Jackson nyomozót keresem!
*
A tárgyalás napján a feszültség akkora volt a tengerparti házban, hogy a legapróbb szikra is robbanáshoz vezetett volna. Robertet mindenki megfenyegette, akinek csak legközelebbi filmjéhez köze volt, hogy a kártérítési perekbe belebukik, ha bármi baja lesz, ezért aztán eltiltották még a tárgyaláson való megjelenéstől is. Ő azonban hajthatatlan maradt, Carát egyedül nem engedte oda. Ha bármi baja lesz, akkor úgysincs értelme semminek, vigyék a házat és a bankbetétjét. Nagy ügy, nem ez jelentette számára a boldogságot. Rendőri védelmet kaptak mindketten, de tisztában voltak vele, ha a kartell ténylegesen meg akarná őket büntetni, nincs az a védelem, ami az útjukat állná.

Robert kinézett az ablakon, rendőrök vizsgálták át éppen a kocsi alvázát, amivel nemsokára a bíróság épületéhez mennek. Jackson nyomozó a nappali közepén üldögélt és Mollyt simogatta, nem törődve vele, hogy sötét nadrágján lassan több szőr lesz, mint a kutyán. A héten kimaradt a kutyakozmetika – jutott erről eszébe a férfinak ez a teljességgel hétköznapi és a feszültséghez nem illő gondolat, aztán átfókuszált Carára, aki a konyhapultnál állt és éppen egy narancsleves dobozt nyitott ki. Az édes, ragacsos lé kifröccsent az ideges mozdulattól. Gépiesen nyúlt a törlőkendő után és takarította fel a nyomokat. Aztán a csaphoz ment és inkább egy pohár vizet töltött magának, amit lassú, nagy kortyokban ivott meg. Aztán a pultra támaszkodva mélyeket lélegzett. Robert azonnal odament hozzá.

-Rosszul érzed magad?
-Nem, semmi baj, csak az idegesség. Jó lenne már ezen az egészen túl lenni. Bár, van egy olyan rossz érzésem, hogy a dolgok majd csak akkor durvulnak el, ha kihívnak a tanúk padjára.
Robert a száját rágva gondolkodott, hogyan óvhatná meg a lányt, és kifejezetten idegesítette a tudat, hogy egyetlen épkézláb ötlete sincs, már csak azért sem, mert fogalma sincs, mi vár rájuk. Az ideges csendet a nyomozó telefonjának csörgése szakította meg. Oké, akkor itt a pillanat – szorult össze Robert gyomra, miközben idegesen nézte Jackson hadnagy ráncba szaladó homlokát.
-Köszönöm Mr.Herlands, igen, megmondom, köszönöm Uram!

Robertre nézve megköszörülte a torkát.
-Hát, azt hiszem, megnyugodhatunk, mert a dolgok váratlan és tragikus fordulatot vettek. Az ügyész hívott, hogy Alonso a zárkában öngyilkosságot követett el. Lehet, hogy nem kizárt az idegenkezűség, de ezt még pillanatnyilag vizsgálják. Az is lehet, hogy csak nem tudta feldolgozni a feszültséget, a lényeg, hogy a tárgyalás vádlott hiányában elmarad.
Carából az eddig visszafojtott idegesség sírásban tört ki, és Robert a pillanat tört része alatt lépett mellé, hogy a karjába szorítsa.
-Csss, nyugi, vége van! Vége van!

-Miattam halt meg. – szipogott Cara. –Ha nem fotóztam volna ott, éppen akkor, ez az egész borzalom nem lett volna. De nekem olyan fontos volt, hogy a hülye fotóimat kiállíthassam, hogy…
-Cara! Hagyd abba! Nem miattad halt meg! Semmi közöd ahhoz, hogy rossz úton járt. Drogot árult és életeket tett tönkre. Egyszerűen annyi történt, hogy utolérte a végzete. Nem a Te hibád! Gondolj arra a sok fiatal életre, amiket Alonso tett tönkre azzal, hogy rendre megjelent és szállította nekik a halált. Na, gyere, feküdj le egy kicsit! – bocsánatkérően biccentett a nyomozó felé és beterelte Carát a hálószobába.
-Mindjárt visszajövök. – suttogta a fülébe, miközben ráborított egy könnyű kis takarót.

Eközben Jackson az embereit terelte össze és elmondta nekik is az új fejleményeket. A társaság lassan szedelőzködni kezdett. Robert becsukta mögöttük az ajtót és nekidőlt. Huh, ezt megúsztuk! – sóhajtott nagyot, aztán kigombolta az ingét és vetkőzni kezdett. Ő sem tudott éjszaka aludni, mindkettőjükre ráfér egy kis pihenés.
Cara szipogva ült az ágyon, a fejtámlának támaszkodva. A belépő férfit meglátva szinte azonnal felszáradtak a könnyei. A felsőteste meztelen volt, a puha szövetnadrág a csípőjére csúszva szinte hivogatta a tekintetét és az ujjait is. Hirtelen úgy érezte, túlságosan sok őrajta is a ruha és gombolni kezdte a blúzát.
*
A vékony takaró alatt szorosan összebújva ölelték egymást. Robert éppen arra gondolt, hogy egy jó kis feszültségoldó szex végképp elterelné mindkettőjük figyelmét az utóbbi napok és főleg az utolsó órák idegölő várakozásáról, amikor Cara ujjai lassú kis köröket kezdtek cirógatni a mellkasára. Ohó, a kis gondolatolvasó! Hanyatt feküdt, hogy a lány kedvére barangolhasson a testén. Egy gondolat futott át az agyán, aztán a dolog képtelenségén felvidulva elnevette magát. Cara keze megállt a simogatásban és kíváncsian nézte a férfi vidám szemeit.
-Mi volt olyan vicces?
-Tudod, éppen arra gondoltam, hogy mielőtt nagyon belemennénk ebbe a dologba, kotorásznom kéne a fiókban a szükséges védőfelszerelés után, aztán eszembe jutott, hogy ezzel a gondolattal mennyire elkéstem. És hogy mennyire vicces, hogy amíg foglalkozni kellett volna vele, soha nem jutott eszembe, most meg...
Cara megcsóválta a fejét, aztán ráhajolt és egy különösen alapos csókkal belefojtotta a szót. Amikor már egyikőjük sem bírta levegővétel nélkül, a lány kuncogva végigsimított a lepedő takarásában büszkélkedő testrészen.
-Hát, ez tényleg vicces.
Robert nekifeszülve nyomta magát még közelebb a kéjesen kutakodó tenyérnek.
-Mennyire vicces? –nyögte vágytól elfúló hangon.
-Nagyon, nagyon vicces. Annyira vicces, hogy a szavam eláll tőle – sóhajtott Cara, aki mostanra már a hátán fekve fogadta magába a férfit. Körbefonta a lábaival és hamarosan tényleg elállt a szava, de előtte még a gyönyörbe feszülve Robert nevét sikította a szoba csendjébe.
*
A küldönc zavartan toporgott a küszöbön a gondosan becsomagolt törékeny képkerettel. Csak mostanában kapta meg ezt a körzetet, és ugyan nap mint nap találkozott össze hírességekkel, de a mai lesz alighanem a legemlékezetesebb kézbesítése. Az ajtót nyitó nő könnyű köntösben igazán szemrevaló teremtés volt. Élénk képzelőereje máris fürdőruhára vetkőzve látta az óceán felé nyíló teraszon napozni, könnyű koktéllal a keze ügyében; de a háttérben egy szál boxerben végigvonuló férfi láttán hirtelen minden érzéke vigyázzba állt. A huga, Monica falán ott virított ennek a díszpéldánynak jónéhány posztere, de meg volt győződve róla, hogy élőben korántsem lehet olyan izgalmas, mint a jól retusált fotókon. Hát, nem is! A valóság felülmúlta a képzelgéseit. A közvetlen, családias jelenet azonban eszébe juttatta a közelmúltban olvasott cikkeket is, miszerint a Bálvány nősülni készül. A csinos, köpenyes nő, aki éppen az átvételi jegyzéket írta alá,  innentől sokat veszített a vonzerejéből. Basszus, akkor most az egyszer ezek a szennylapok mégis az igazságot írták meg? Robert képes cserbenhagyni a rajongóit és megnősül,  mint egy hétköznapi pasi? Veronica a száját rágva próbálta újra meglesni a férfit, aki azonban immár egy farmerben vágott át megint a nappalin, majd feléjük indult.  Elvörösödve vette át a mappáját és egy köszönömöt dadogva a kocsija felé vette az irányt. Mielőtt beszállt, a házat még jól megnézte magának. Ha csak a távoli csodálat marad neki, legalább már tudni fogja, hol kell lesben állnia.

Ahogy az ajtó becsukódott, Robert kíváncsian nyújtotta a kezét, hogy a csomag tartalmát ő is megnézze. Ahogy Cara kibontotta a csomagolóanyagból, elnevette magát.
-Az első családi fotónk? Molly! Gyere csak ide! – kiabált a kutyának, aztán az orra alá dugta a bekeretezett képet. –Mit szólsz hozzá? Szerinted hova rakjuk? – A kutya lelkes farokcsóválással szaglászta a furcsa négyszögletű valamit, ami olyan vidámmá tette a gazdáit, aztán a lelkesedése és az éhsége a konyhába űzte, hogy a tányérját a kövön tologatva emlékeztesse a ház úrnőjét, hogy róla itt ma már megint megfeledkeztek.

3 megjegyzés:

Unknown írta...

Jelentem ,elolvastam . Most csak csendben kérdezném ,hogy mit szeretnél Veronikával ???/-tól , -nak,-nek ... XDDDD

zsorzsi írta...

Én voltam at elöbb is ....XDD

csez írta...

Reméltem, ez a minikrimi véget is ért a rendőrség távozásával!!! Erre jösz itt mindenféle küldöncökkel.... O.o aki Carat is vetkozteti, Robot is díszpéldánynak látja... :o
És ezúton üzenem kiscsávónak: Veronikák előtt nem futkosunk alsógatyában, könyörgöm!!!! XDDDDDDD