A menedék 66.

Másnap reggel Cara halkan pakolászott a konyhában. Órák óta ébren volt dacára a viharos és fáradhatatlan szerelmi játszadozásaiknak, amikkel az éjszaka nagy részét töltötték. Molly már kiköltözött a bejárati ajtó elé, annyira elege volt az újra és újra kezdődő szerelmeskedésükből.

Hajnalban mégis úgy érezte, hogy buzog benne az energia és hegyeket tudna megmozgatni. Egy ideig csak feküdt a férfi mellett és hallgatta a nyugodt lélegzését, csodálta a lehunyt szempillákat , de egyre nehezebben parancsolt állj-t az ujjainak és nem akarta megzavarni Robertet a pihenésben, ezért inkább felkelt. Kiengedte a kutyát, aztán kávét főzött és reggelit készített, mert a vacsorát végül Molly ehette meg. Robert valószínűleg azért is nem bukkant már elő a friss kávé illatára, mert éhenhalt – vigyorgott, miközben a tojásokat verte fel. A sonkaszeletek már megpirultak  és félrehúzta őket, hogy a serpenyőben most a tojásrántottát süsse meg, amikor hátulról egy szőrös mellkas simult hozzá. 

-Isteni illatok vezettek a konyháig, asszony!

-Már azt hittem éhenhaltál, hogy a kávénál nem bukkantál fel. – mosolygott rá a lány és egy bögre forró italt tartott eléje.

-Előbb egy csókot kis szökevény, mert nem emlékszem, hogy akkor megkaptam volna, amikor kibújtál mellőlem az ágyból. Nyugodt lehetsz, a csókoddal most beérem, mert tényleg alig állok a lábamon az éhségtől. Valaki teljesen kizsigerelt az éjszaka. Muszáj valamit ennem, és ha nem akarod, hogy te legyél az, akkor ne égesd oda a rántottámat – emelte fel a serpenyőt a tűzhelyről a férfi. A terített asztalhoz vitte, aztán egy őrgróf eleganciájával kihúzta a széket Cara előtt, hogy leülhessen. A gesztus mindenképpen viccesen hatott, lévén a ruhadarabja egyetlen csípőjére csúszott melegítőnadrág. Cara a fürdőköpenyben határozottan túlöltözöttnek tűnt mellette. 

-Az esti gépre foglaltam helyet, hogy legyen egy egész napunk itt még, éjszaka pedig alhatunk a gépen – motyogta teli szájjal Robert. -Bár sokkal jobban tudok aludni, ha az ölembe bújsz meztelenül, de erről ma éjszaka alighanem le kell mondanunk, hacsak nem akarjuk kiakasztani az első osztály utasait. Londonban pedig szállodában foglaltam magunknak szállást, és péntek estére bekéredzkedtem anyáékhoz, a régi szobámba. Így biztosak lehetnek benne, hogy nem csábulok el a közeledben. Bár, a biztonság kedvéért azért odakészítettem a nagy létrát az ablakomhoz, ha netán ki akarnék szökni hozzád az éjszaka leple alatt. Remélem, apa nem vette észre, mert  akkor úgy eldugja, hogy csak a nászutunk alatt kerül majd elő.

-Nászutunk? – kapta fel a fejét Cara. –Én őszintén szólva azt hittem, kicsit megfordítottuk a dolgokat, és EZ itt most a nászutunk. Eszembe se jutott, hogy az esküvő után nem megyünk haza. Különben is, Mollyval mi lesz, amíg mi…

-Életem, Molly a legjobb kezekben lesz és mire hazaérünk, már ő is otthon lesz. Ezt is elintéztem. Te csak készülődj a nagy napra, ragyogj és legyél boldog. Aztán kövesd urad és parancsolód engedelmesen, ahová csak vezet. Ígérem, hogy nem lesz okod panaszra.

-pfff... uram és parancsolóm? Nem akarlak elkeseríteni drága uram, de a fogadalmamból is kihagytam az engedelmességről szóló részt. ... Szóval, még egy meglepetés? – nézett rá grimaszolva Cara. –Nem is tudom, én nem úgy készültem, hogy …

-A ruhákra gondolsz? Emiatt ne aggódj. Egy nadrág, néhány pulcsi, aztán ha valami útközben megtetszik, majd felöltözünk. Különben is, egy nászúton nincs sok ruhára szükség, nem igaz?

Cara nevetve ingatta a fejét, ahogy a kiürült tányérokat és a serpenyőt a mosogatóba pakolta. Robert is felállt és közösen gyorsan elmosogattak, aztán a hálószoba felé húzta a lányt.

-Gyere, felöltözünk és még egyszer utoljára elmegyünk a vízeséshez, délután ráérünk pakolni.

*

Cara félig Robertnek dőlve félálomban várta, hogy beszálláshoz szólítsák őket. A vízesésnézésből még egy csintalankodás lett a furgon hátuljában, és szinte az utolsó pillanatban indultak el, hogy a londoni gépet még elérjék. Robert újságot olvasott és a napilap hatalmas lepedője eltakarta őket a kíváncsi szemek elől. Amikor a hangosbeszélő a járatukat szólította, kihúzta magát és felállt. A szemben ülő fiatal nő kissé lesajnálóan húzta el a száját, miközben a színes magazinból felnézve összeakadt a pillantásuk. Aztán ő is felállt és a lapot az ülésen nyitva hagyva megindult a beszálló torok felé. Cara – mint akit egy mágnes húz ellenállhatatlanul – a lapért nyúlt  és végigfutott a nyitott oldalakon. Aztán visszafordult Robert felé, aki még mindig a Heraldot bújta.

-Szálljunk fel! – szólt oda neki halkan, és a férfi már nyúlt is a táskájuk felé, aztán az újságot a hóna alá gyűrve Cara kezéért nyúlt. –Menjünk!

A gépen elhelyezkedve Cara még mindig a magazint szorongatta. Aztán amikor már a levegőben voltak és kikapcsolhatták a biztonsági öveket, lassan kiteregette a lapot és Robert ölébe fektette.  A férfinak egyetlen pillantás is elég volt, hogy tudja, nem a legjobb hangulatban fognak Londonba megérkezni. Mindenesetre nem egy esküvőjére készülő boldog pár képét fogják nyújtani, ha a hátralévő órákban nem tudja meggyőzni Carát a felvétel érdektelenségéről. A képek ugyan arról árulkodtak, hogy nagyon is jól érezte magát azon az estén, de Carának hinnie kell benne, hogy csak ennyi volt, és Lizával semmilyen romantikus összebújásról szó sem volt. 

-Látom, kellemesen múlattad az időt nélkülem. – szólalt meg a lány kicsit keserűen, ezért aztán Robert nagy levegőt vett és belekezdett:

-Cara! Ez nem az, aminek látszik. Emily csak egy régi ismerős. Az első filmjeimet itthon  forgattam és az egyikben a partnernőm volt. Néhányszor összefutottunk annak idején, de nem volt semmi komoly. Most pedig hallott róla, hogy Londonban vagyok, és megkeresett. Pár barátunkkal közösen sörözgettünk. Ennyi volt. – a stewardessnek intett és az egyik pohár pezsgőt kicseréltette narancslére, aztán visszafordult a lányhoz és a hüvelykujját végighúzta a szája ívén, hogy végül az arcát dédelgethesse, ahogy Cara szinte belehajtotta a tenyerébe a fejét. 

-Cara! Néhány nap múlva esküszünk, te sem hiheted, hogy előtte még gyorsan összeállnék bárkivel. Ráadásul úgy, hogy ... – és a tenyerét most a lány lapos hasára simította.

Cara nagyot sóhajtva lehunyta a szemét, aztán a labdává gyűrt újságot Roberthez vágta.

-Ha ennyire nem történt semmi, akkor talán nem kellett volna két oldalnyi képanyagot produkálni a szemfüles fotósnak. Gyertyafény, ölelgetés... nem tudom, Te mit szólnál, ha az én életemben is felbukkanna valaki, akivel aztán a hátad mögött legalább ennyire jól érezném magam. És persze gondosan hallgatnék is róla, reménykedve, hogy valamelyik újság nem buktat le. Ha az egyik utastársunk nem hagyja ott a váróban ezt az újságot, akkor lehet, hogy soha meg sem tudom. Vagy talán éppen a templom ajtajában egy jóakaratú gratulálótól. Úgyhogy mondok én neked valamit Robert Thomas Pattinson, menj te a fenébe a francos időzítéseddel!

-Cara! Csillapodj! Egyrészt nem kell mindenkinek tudnia, hogy miről vitatkozunk, másrészt pedig megmondanád, hova a fenébe menjek itt a gépen? Próbálj meg egy kicsit megértő lenni!  Emily egy kolléga, és hacsak nem döntöttél úgy, hogy ezentúl minden kolléganőmre féltékeny leszel, hidd el nekem, hogy most végképp nincs is semmi okod rá. Emily kedves lány, jó a humora, régen láttuk egymást, jót beszélgettünk. Ennyi volt. De ha nekem nem hiszel, kérdezd meg Marcust, mert láthatod a fotókon, hogy ő is ott volt. Bár, meg kell mondjam, eléggé rosszul esne, ha Marcus  szava többet nyomna a latban, mint az enyém. 

-Robert! – suttogott indulatosan a lány – nem az a bajom, hogy ott vigyorogsz az újságban egy szőke lány derekára tekeredve egy éjszakai szórakozóhelyen, hanem, hogy erről az apróságról elfeledkeztél beszámolni.

Robert a szemét forgatva csapott a karfára.  Ez a bizalom-dolog olyan sérülékeny portéka. Bántotta, hogy Cara egyáltalán feltételezte volna róla, hogy kikezd bárkivel az esküvő előtt néhány nappal, de aztán némi önvizsgálat után beismerte, hogy alighanem hasonlóan reagálna ő maga is, ha azokon a fotókon Cara szerepelne egy férfival.  Cara ökölbe szorított kezéért nyúlt és egy csókot nyomva rá, halkan beszélni kezdett hozzá:

-Cara! Egy dologgal nem vádolhatsz, hogy valaha is hazudtam volna neked, mert én mindig őszinte voltam hozzád. Nem mondom, hogy néhányszor a körülmények nem dolgoztak ellenem, de minden alkalommal bebizonyosodott, hogy még a gondolat is távolt állt tőlem, hogy bánatot okozzak neked. De egyszerűen nem tudom kivédeni az ilyen helyzeteket, és ha te minden alkalommal megsértődsz, ellenem fogadsz, akkor hosszú távon előbb-utóbb nagy gondjaink lesznek. Szeretlek, tényleg nagyon szeretlek, de tudom, hogy rosszul tűrném, ha nem hinnél nekem. Ez egy olyan konfliktust szülne, ami lassan megmérgezné a kapcsolatunkat. Mostanra már ismerned kellene annyira, hogy higgy bennem. Ez lenne a szombati ceremónia lényege is, nem?

-Robert! A hit kétoldalú dolog. Én igazán bízom benned, de nem akarhatod, hogy vakon higgyek neked minden alkalommal, amikor az újságokban megjelenik valami rólad. Azt hiszem, nem túl nagy kérés, hogy beszélj velem; lehetőleg még azelőtt, hogy a szembejövők sajnálkozó tekintetéből kelljen megtudnom, hogy már megint történt valami. Mindenesetre az időzítésed megint remek volt. Így legalább biztosak lehetünk benne, hogy a szolíd családi esemény bulvárhírré váljon. Ahelyett, hogy csendben összeházasodnánk, most majd mindenki azt találgatja, hogy lesz-e esküvő és ha igen, melyikünk részéről milyen megalkuvásra lesz ehhez szükség.  De már nem akarok erről beszélni. Fáradt vagyok és szeretnék felkészülni arra, ami ezek után Londonban valószínűleg  vár ránk. – azzal hátradöntötte az ülést és lehunyta a szemét. Robert a keze után nyúlt, és megnyugvással tapasztalta, hogy Cara nem húzta el.