A menedék 54.

Igazából arra gondoltam, addig nem rakok fel új részt, amíg valaki életjelet nem ad magáról komi formájában, hogy tudjam, hiányzom-e egyáltalán, mert elég hosszú ideje senki nem írt, és ez nemkicsit visszaveti az ember lelkesedését, de hát egyszer azt "hazudtam" ide, hogy nem a komikért csinálom. Úgyhogy tessék a friss.
Biztos nem hiszitek, de néha igazán jó ötleteket tudtok adni a folytatáshoz azzal, hogy féltek egy lehetséges úttól vagy reménykedtek benne. Persze, nem kívánságműsor a dolog, de néha ennyi is elég, hogy beugorjon egy ötlet, hogy dafke se arra, vagy jé, tényleg, az egy jó irány lenne... De ha nem segítetek, akkor megyek a magam feje után. Így jártatok. XD

***    

Már majdnem öt hét telt el a nagy nap óta, Molly kölykei már nyitott szemmel és tele életkedvvel fedezték fel a lakás legeldugottabb pontjait is. Ez egészen addig így volt, amíg Robert egyik éjjel hazaérve majdnem rátaposott a leginkább felfedező kedvű kölyökre. Onnantól egy ráccsal kerítették el éjszakára a babaszobát.

Az új helyzet és a felszaporodott tennivalók azonban a sok örömön és nevetésen kívül újabb aggodalmakat és egyre több nézeteltérést is hoztak magukkal. Az állatorvos rendszeres vendégük lett, amit Robert lassan nehezményezni kezdett, mert a jó öreg Stuart doktor helyett a sokkal fiatalabb és deltásabb James Norton járt hozzájuk. Még nem tudta eldönteni, hogy valóban a kutyák, vagy inkább Cara két szép szeme és isteni almáspitéje okán. Nagyon ajánlotta, hogy legfeljebb az utóbbi legyen az oka, amiért egyre többször futott össze vele.

Cara pedig egyre többször akadt ki rajta, hogy a saját munkái háttérbe szorultak, a napjai rendre a kölykök körüli tennivalókról szóltak. A kiállítási anyag ugyan már összeállt, a feladatok nagy része már Seanra hárult, de Cara ott akart lenni minden munkafázisnál, és erre bizony a megszaporodott családtagok mellett esélye sem volt. Más normális családok ilyenkor bébiszittert fogadnak, de az ő esetükben még ez is olyan macerás volt, hogy az első próbálkozás után feladta. Robert barátainak segítségében pedig nem sok köszönet volt.

Egy hét volt már csak hátra a megnyitóig, amikor Robert nagyon idegesen és magába zárkózottan jött haza a stúdióból, Cara pedig nagyon sóhajtott, amikor a férfi a dolgozószoba ajtaját becsapta maga mögött és odabentről csak annyi szűrődött ki, hogy Jasmine-nal kiabál. Bár, ez nem igazán volt újdonság, mert mintha mostanában mindig és mindenkivel kiabált volna. Egyedül a kutyák közelében csillapodott le, és ezért Cara nem tudott elég hálás lenni Mollynak. Aztán az ajtó kinyílt és egy teljesen más Robert állt a küszöbén, mint aki bement. A haját ugyan rettenetesen összetúrta, de szürke szemei boldogan csillogtak. Cara kezében megállt a toll, amivel éppen a bevásárlási listát írta össze.

-Mi történt az elmúlt öt percben, amitől kicserélődtél? – nézett rá őszinte csodálkozással.

-Életem, semmi rendkívüli nem történt, csak annyi, hogy Jasmine végre úgy viselkedik, ahogy az első perctől fogva kellett volna. Éreztem én, amikor Steph itt hagyott, hogy nagy veszteség lesz, de hogy mekkora, azt akkor még nem is sejtettem. De ez a tyúk végre megértette, hogy mit várok tőle, úgyhogy innentől talán nem magamnak kell kiharcolnom mindent a producereknél. Elég nekem a rendezővel megvívnom a magam kisebb nagyobb csatáit, had ne kelljen már az adminisztrációt is vállalnom.

-Oké, ezt értem, de ez ilyen boldoggá tesz?

-Boldoggá, igen, mert innentől kezdve rátok is sokkal több időm jut majd, mert ez a liba nem fog beszervezni két jelenet közé egy interjút vagy az egyetlen szabadnapomra egy fotózást. Komolyan mondom, már ott tartottam, hogy fizetek neki, csak lépjen már le. De most teljesen váratlanul és öntevékenyen összehozott nekem egy szabad hetet, úgyhogy nem bántom. Vedd úgy, hogy ettől a pillanattól számítva egy kerek hétig csak a tied vagyok. Most már biztos, hogy ott lehetek veled a megnyitón is. Ha ebbe b árki megpróbálna belekavarni, az az életével játszik. Úgyhogy zárjuk rá a srácokra az ajtót és menjünk el venni valami igazán dögös rucit az este sztárjának, mert azt akarom, hogy ne csak a képeidtől, de tőled is hanyatt essen a nagyérdemű.

-Lassan, lassan Mr. Pattinson, lassítson ha kérhetem! – emelte fel Cara a kezét mosolyogva. Igazán rájuk fért már ez a hét önfeledt szabadság, de talán akkor sem azzal kéne kezdeni, hogy a nyakukba veszik a várost valami puccos rongyért. Ő egyébként se nagyon akart feltűnést kelteni valami extravagáns cuccban; éppen elég lesz a Robert miatt összeverődött nők között megtalálni azt a pár érdeklődőt, aki tényleg a képek miatt lesz jelen. Azt igazán nem szerette volna, ha másnap az újságban az elragadtatott nőkről és az ő ruhájáról szólnának csak a hírek. Igazság szerint éppen azt tervezte, hogy megkéri Robertet, csak a tényleges megnyitó után és az oldalbejáraton érkezzen. Már két napja fogalmazta magában ezt a dolgot, de még mindig nem tudta, hogy jöjjön elő vele, nehogy megbántsa a férfit, aki most még rátett egy lapáttal az idegességére ezzel a nagy lelkesedéssel. A francba, korábban kellett volna kinyitnia a száját!

-Öööö...én nem akarom, hogy a külsőm elvonja a figyelmet a munkámról. – kezdett bele nyögvenyelősen, mert egyetlen olyan mondatfoszlány sem akaródzott megszületni, ami egyértelműen, de kedvesen hozná a férfi tudomására, hogy hogyan képzelte a megnyitót.

-Életem, a külsőd nem csak a munkádról, de az enyémről is elvonja a figyelmet, az enyémet mindenképpen – harapta be a szája szélét a férfi, ahogy feléje közeledett. Kinyújtotta a karját és magához húzta a lányt, de aztán megállt a mozdulat közben, érezve a kissé merev tartását.

-Mi a baj? Valami gond van a megnyitóval? Seannal beszéltem valamelyik nap, de azt mondta minden a legnagyobb rendben halad. Igaz, volt egy ötlete, amit egészen nevetségesnek tartottam, azért is nem akartam veled beszélni róla, mert szerintem teljesen feleslegesen aggódik; ráadásul még a végén téged bántanálak meg, ááá... hülyeség is, mondtam neki.

-Nanana, mit mondott Sean? Robert, nagyon hálás lennék, ha nem a hátam mögött egyezkednétek az én megnyitómmal kapcsolatban! Úgyhogy légy szíves, bökd ki, miről beszéltetek!

-Csak azt mondta, hogy nem biztos, hogy jó ötlet lenne együtt odaállítanunk. Szerinte jobb lenne, ha te magad is ott várnád vele a vendégeket, én meg valamikor az este közepe táján besunnyognék. De basszus, akkor lemaradnék a lényegről!

-Mármint arról, hogy megvillantsd magad a fotósok előtt? – nézett  rá viccesen gúnyosan a lány.

A férfi megütközve nézett rá.

-Bolond vagy? Te most tényleg komolyan kérdezted tőlem, hogy ...nem, sőt nem is kérdezted... állítottad, hogy nekem abban az estében az lenne a fontos, hogy én villogjak a fotósok előtt? Hát, nagyon köszönöm neked, ez igazán hízelgő vélemény volt rólam, mondhatom. Még a saját bemutatóimon is hagyom a kollégákat érvényesülni, amennyire lehet. Nagyon remélem, hogy viccből kérdezted ezt az előbb, mert különben komolyan megbántanál. Viccnek meg meglehetősen rossz vicc volt, csak szólok, hogy a Comedy Centralban ne is próbálkozz fellépni. De tudod mit, majd a végén érted jövök, aztán másnap a híradóban megnézem, hogy a párom kiállításán kik és hogyan villantották meg magukat a fotósok előtt, és mit szólt a nagyérdemű a bemutatkozásodhoz. Én majd inkább vigyázok itthon a kutyákra, ha bárki feltenné azt a rossz ízű kérdést, hogy hol a barátod, akivel együtt élsz.

Durcásan megfordult és az óceán felé nyíló teraszra ment, aztán nekitámaszkodva a korlátnak a végtelen vizet nézte. Mi a franc baja van már megint Carának? Most komolyan azt hiszi, hogy el akarná venni tőle a rivaldafényt? Ennyire nem ismeri még? Ááá, a francba, ezért kár volt összeveszni Jasmine-nal, hagyni kellett volna, hogy beossza egész hétre az idejét, hogy a művésznő kedvére fürdőzhessen a csodálói imádatában. Bosszúsan a korlátra csapott, aztán a cipőit lerúgva lement a homokra.

Cara a homlokát masszírozva bámult utána. Oké, alighanem sikerült megsértenie a férfit. De már nem is értette magát, hogy csúszott ki az a hülye kérdés a száján, hiszen ha valaki, akkor éppen Robert az, aki – ha csak teheti – kerüli a rivaldafényt. Még hogy előle akarná ellopni? Már a gondolat is marhaság – ezzel tisztában volt. Tulajdonképpen hálásnak kéne lennie, hiszen ezzel az egész heti szabadsággal tényleg azt tudná megadni neki a férfi, amire a legjobban vágyott, hogy a megnyitó előtt ő végezhesse el az utolsó simításokat a kiállító teremben, erre fel mit csinál? Hülyeségeket beszél és sértegeti a férfit, ahelyett, hogy hálás lenne neki.

Utána kéne menni és elmagyarázni valahogy, hogy csak az izgatottság, az idegesség beszélt belőle, dehogy gondolta komolyan azt a kérdést, viszont tényleg jó lenne, ha népi cirkusz helyett egy szakmai érdeklődőkből álló kisebb társaság lenne csak ott, mert azokban az amúgy is nehéz pillanatokban hisztériára végképp semmi szüksége. Ezt Robertnek meg kellene értenie, hiszen ő maga is milyen sokszor vágyakozik erre egy-egy bemutató előtt. Már éppen indult volna Robert után, amikor megszólalt a telefon.

Kristen volt a vonal túlsó végén, Robertet kereste. Cara fintorogva közölte, hogy elment futni, de szívesen átad bármilyen üzenetet.

-Á, annyira nem sürgős. Csak Rob mondta, hogy gazdákat kerestek a kölyköknek és arra gondoltam Bear mellé jól jönne egy kölyök, hogy ne unatkozzon, úgyhogy valamelyik nap átmennék megnézni őket. Mire a kicsi megszületik, már a kutyus is megszokna itt nálunk; azt hiszem, ezt nem is lehetett volna jobban időzíteni.

-Igazad van, gyere csak át. Rob épp az előbb mondta, hogy egész héten itthon lesz, úgyhogy csörögj ránk, hogy nem császkálunk-e éppen a városban, de egyébként mindennap itt találsz minket – használt direkt többes számot Cara; miközben azért végig futott a gondolat a fején, hogy ő bizony nem fogja itt várni, hogy a naccsága mikor jön kutyanézőbe, neki fontosabb a galéria.

-Rendben, köszi! – rakta le a telefont rövid úton Kristen.

A következő pillanatban megszólalt a férfi telefonja a dolgozószobában. Ezek szerint a Jasmine-al való veszekedés után odabent felejtette, aztán miután ő is összeveszett vele, itthon hagyta – forgatta meg a szemét Cara, majd bement, hogy megnézze, ki keresi a férfit, hátha fontos hívás. Kristen volt az. Legszívesebben felvette volna, hogy zavarba hozza, de győzött a józanabbik énje és hagyta, hogy a készülék még hosszú másodpercekig kitartóan csilingeljen.